A béketámogató műveleteknek összetettségüknél fogva rendkívül sok szereplőjük, résztvevőjük van. E tanulmányban „csak” a magyar katonák béketámogató műveletekben való részvételével kívánok foglalkozni, nem térek ki rendőreink, határőreink vagy a civil önkéntesek tevékenységére, illetve a Magyar Honvédségnek a terrorizmus elleni küzdelemben való részvételére (Irak, Afganisztán).
Az egyik legfontosabb nem háborús katonai műveleti forma a béketámogató műveletekben való részvétel.2 Ez az a tevékenység, amely a részt vevő katonák számát, kiképzettségét és felszereltségét illetően a legnagyobb kihívást jelenti a haderő számára. A nemzetközi szerepvállalás és a külpolitikai érdekérvényesítés terén pedig fontos politikai tényezővé vált. Ahogyan a békefenntartásban egyre nagyobb szerepet vállalnak a regionális szervezetek – alapvetően a 90-es évek elejétől –, úgy alakultak ki az egyes szervezetek saját fogalomrendszerei, de egyben valamennyi megegyezik: alapvetően az ENSZ Alapokmányával összhangban alakította ki fogalomtárát. A fogalmak áttekintése során célszerű csak azokra a szervezetekre koncentrálni, amelyek munkáiban a Magyar Honvédség is szerepet vállal, vállalhat.

A BÉKETÁMOGATÓ
MŰVELETEK KORSZAKAI

Hogyan és milyen megfontolások alapján vállalja fel egy ország, hogy haderejének egy részét a világ másik végére – vagy kicsit közelebb – küldi egy ottani válság megoldására? Egy ország mind állami, mind regionális, mind pedig globális szinten törekszik a béke, a biztonság, az egyensúly fenntartására. A globalizációról kialakult elméletek és ellenvélemények óta tudjuk, hogy a világban minden mindennel összefügg. A 90-es évek második felében az egész világon végigsöprő pénzügyi válságok egyetlen országot sem hagytak érintetlenül. Így van ez a megoldatlan válságokkal, konfliktusokkal is. Az ország politikai, katonai és gazdasági súlyának („hatósugarának”) függvényében vesz részt a béketámogató műveletekben. A részvétel oka lehet egyéni érdek, törekvés a térségben kialakult status quo megtartására, kollektív lépésekkel a kialakuló anarchia megakadályozására. A műveletben való részvétel jogi és morális alapjait az ENSZ Biztonsági Tanácsának kötelező érvényű határozata, esetleg a konfliktusban érintettek beleegyezése és az általuk való felkérés, a jól felfogott saját nemzeti érdek, valamint a globális biztonságért érzett politikai felelősség képezi.
A béketámogató műveletek korszakolása során alapvetően az alábbi generációkat különböztetjük meg:

l korai,
l I. generációs,
l II. generációs.

A KORAI MŰVELETEK

Az európai nagyhatalmak, valamint egy esetben az Amerikai Egyesült Államok és Japán is törekedett a XIX. század végén, a XX. század elején kialakult konfliktusok, polgárháborús helyzetek mielőbbi megoldására. Így 1914-ig négy alkalommal hajtottak végre a nagyhatalmak a békefenntartáshoz hasonló, de más elnevezésű közös műveletet. Ezeket a nemzetközi műveleteket „tűzoltási hadműveletekként” ismerte meg a világ:3

l krétai 1897–1898,
l kínai 1900–1914,
l balkáni 1903–1909,
l szkutari 1912–1913.

A kínai „tűzoltás” kivételével a másik három művelet az úgynevezett keleti kérdéssel függött össze. A gyengülő Török Birodalom területeinek hovatartozása, sorsa az 1774-ben véget ért orosz–török háborút követően vált európai problémává és határozta meg a nagyhatalmak magatartását a Balkánon. A XX. század elején a Balkánon létrejött kis államok is érvényesíteni akarták érdekeiket.4
Franciaország érdeke az észak-afrikai területek ellenőrzése. Anglia külpolitikai erőfeszítéseit egyrészt Málta, Ciprus, a Dardanellák és a Szuezi-csatorna, másrészt a Perzsa-öböl irányából az Oszmán Birodalom egy részének ellenőrzése határozta meg. Németország és a Monarchia csak kelet felé tudta terjeszteni birodalmát, mivel a világ felosztása, gyarmatosítása megtörtént, így a többi nagyhatalommal való konfrontáció nélkül már nem lehetett számottevő érdekeltségeket szerezni. Németország Isztambulon és Bagdadon át a Perzsa-öbölbe való kijutásban volt érdekelt, a Monarchia külpolitikai erőfeszítései viszont a görög területek befolyásolásában és a Bosznia-Hercegovina feletti ellenőrzés megszerzésében nyilvánultak meg. Oroszország számára rendkívül fontos volt a tengerszorosok birtoklása, a Földközi-tengerre történő kijutás biztosítása, valamint a bulgáriai és perzsiai területek ellenőrzése mind politikai és katonai, mint pedig gazdasági szempontból. Olaszország külpolitikáját az észak-afrikai területek (a mai Tunézia, Líbia) és az Adria keleti partjának ellenőrzése határozta meg.5
A két „tradicionális” nyugati nagyhatalom (Anglia és Franciaország) a feltörekvő Oroszország, Németország és a Monarchia féken tartása, akadályozása és a hatalmi egyensúly érdekében folytatott aktív keleti, balkáni politikát. A Balkán, a tengerszoros birtoklása kulcs a Közel-Kelet olajának megszerzéséhez és Oroszország féken tartásához. (Ma sincs ez másként.)

KRÉTA6

A sziget a Török Birodalom fennhatósága alá tartozott, de a lakosság 90%-a görög nemzetiségű volt. Ezt a helyzetet tovább élezte az 1814-ben kezdődő és mind nagyobb sikereket elérő görög nemzeti felszabadító mozgalom. A független Görögország az 50-es évektől hol tettekkel, hol csak szóban, de folyamatosan támogatta a törökellenes felkeléseket a szigeten.
1897 januárjában ismét felkelés tört ki a török Porta fennhatósága ellen, ami átcsapott tömegmészárlásba.7
A nagyhatalmak nagykövetei Konstantinápolyban ülésezve a katonai beavatkozás mellett döntöttek a béke és biztonság visszaállítása érdekében. A döntést követően Nagy-Britannia 21, Franciaország 8, Olaszország 13, Oroszország 5 és a Monarchia 6 hadihajót küldött a térségbe.
Magyarországon nem kapott osztatlan támogatást a krétai műveletben való részvétel, a Parlamentben interpellációk hangoztak el a keleti kérdésről. Kossuth Ferenc február 13-án, 20-án és Horánszky Nándor március 6-án interpellált a miniszterelnökhöz ebben a kérdésben, aggodalmukat fejezve ki a részvételről, amely nem magyar érdekeket szolgáló háborúba kergetheti az országot.
A Monarchia haditengerészetéből elsőként a MÁRIA TERÉZIA és a SEBENICO hajók érkeztek a térségbe. A Canea előtt lehorgonyzott hajók feladata az osztrák, magyar és német alattvalók védelme, valamint a tengerzár biztosítása volt. A városban dúló öldöklés és a kialakult tűzvész megfékezésére egy tiszt, két hadapród és 30 matróz szállt partra. A „partra szállított csapat” egy részét a Monarchia magyar származású konzulja, Pintér Gyula kordonszolgálatra vezényelte. E tengerészek feladata volt az utcai harcokban egymást gyilkoló két etnikum szétválasztása és a helyzet normalizálása.8
A török kormányzó elfogadta és támogatásáról biztosította a nemzetközi beavatkozó erőket. Görögország továbbra sem hagyott fel a felkelők támogatásával, és egy 3000 fős expedíciós erőt rakott partra Krétán. A nemzetközi haderő legfelső döntéshozó szerve, a Tengernagyok Tanácsa ultimátumot hirdetett a görög erők kivonására. A biztonság fokozása érdekében a török lakosságot a megerősített, védett tengerparti városokba vonták össze. A nagyhatalmak képviselői, tekintettel a kialakult helyzetre, ideiglenes nemzetközi közigazgatást vezettek be, és ennek vezetésével Pintér Gyulát bízták meg. A kidolgozott hosszú távú rendezési terv értelmében végrehajtották a sziget lakosságának etnikai alapú szétválasztását, visszavonulásra kényszerítették a görög erőket, a szigetet szektorokra osztották, végrehajtották a fölkelők lefegyverzését, érvényt szereztek a fegyverembargó rendelkezéseinek. A szektorok közül a Monarchia kapta a legveszélyesebb nyugati szektort, ami legközelebb feküdt Görögországhoz, így itt történt a legtöbb egyezménysértési kísérlet. (A közös hadsereg 87. gyalogezredének II. zászlóalja látta el a szárazföldi feladatokat.)9
A műveletek során a Monarchia katonái különböző kényszerítő intézkedéseket is végrehajtottak, visszafoglaltak két erődöt a görög felkelőktől, elfogták a blokádot áttörő görög hajókat és védelmezték a török kisebbséget, elérték a tűzszünet tiszteletben tartását. A helyzet normalizálódása után – 1898. április 12-én – a nagyhatalmak haderői elhagyták a szigetet, és Pintér Gyula átadta a közigazgatást a kinevezett új török kormányzónak.
A krétai „tűzoltási hadművelet” azért fontos számunkra, mert a mai értelemben vett békefenntartó tevékenység valamennyi ismérve megtalálható benne:

l a konfliktus továbbterjedésének megakadályozása érdekében a nagyhatalmak döntöttek a helyzet lokalizálásáról; l humanitárius okokból és halasztást nem tűrő esetben felkérés nélkül beavatkoztak;
l rendelkeztek a fogadó ország (Török Birodalom) beleegyezésével, felkérésével;
l a műveleti területet szektorokra osztották;
l alkalmazták a mai ismert béketámogató technikákat;
l bevezették az ideiglenes nemzetközi közigazgatást;
l elérték a tűzszünet betartását, az erők visszavonulását és a békés rendezést;
l szükség esetén kényszerítő erőt alkalmaztak.

KÍNA
>br> A XIX. század végén egyre erősödött a külföldi gazdasági és politikai befolyást ellenzők mozgalma Kínában. Sikerült ügyük mellé állítaniuk a külföldi képviseletek szolgálatában álló kínai katonákat, a bokszereket is. 1900 júniusában az anyacsászárné hadat üzent a nagyhatalmaknak, kirobbant a bokszerlázadás. A felkelők ostrom alá vették a diplomáciai negyedet, amelynek védelmében sor került a nagyhatalmak katonai beavatkozására. Az Osztrák–Magyar Monarchia, Német-, Francia-, Orosz- és Olaszország, Hollandia, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Belgium és Japán is képviseltette magát. A nemzetközi erők felmentették a diplomáciai negyedet, megszállták Pekinget és Tiencsint. A városokat szektorokra osztották, és egy-egy nagyhatalom látta el a rend fenntartását. A szektorokba kirendelt monarchiás tengerészeknek nemcsak a rend fenntartása volt a feladatuk, hanem irányították az alájuk rendelt 80 kínai rendőr munkáját is, valamint ellátták a körzetben a teljes közigazgatási feladatkört is.10
Az 55 napos felmentő ostromban 12 monarchiás halt hősi halált, őket Pekingben temették el. A tengerészállományt kétévente váltották. Az első világháború kitörésekor a bajtárs „békefenntartók” ellenségekké váltak, így a monarchiás tengerészek civil ruhába bújva, szökve jutottak el Németországba, ahol részt vettek a háborúban, majd 1920-ban hazatértek.11

BALKÁN

1902 őszén etnikai, vallási villongások kezdődtek a Balkánon. A Macedóniából kiinduló zavargások hamar átterjedtek a szomszédos tartományokra: Montenegróra és Koszovóra is. 1903 februárjában Orosz- és Franciaország, Nagy-Britannia és a Monarchia konstantinápolyi nagykövetei rendezési tervet dolgoztak ki az etnikai villongások felszámolására. A konfliktus megoldására kijelölt török erők hamarosan etnikai és vallási alapú polgárháborúba sodorták a térséget. A polgárháborúból a térségben lévő görög, bolgár, szerb, crnagorác (montenegrói), albán és macedón lakosság közül egyik sem maradt ki. A mélyülő konfliktus hatására mind török, mind bolgár oldalon mozgósították a hadseregeket és lezárták a határokat.
Októberben Oroszország és a Monarchia rendezési tervet dolgozott ki, amit a Porta el is fogadott. A terv értelmében a két hatalom átszervezi a helyi adminisztrációt és a csendőrséget, valamint lefegyverzi a felkelőket, a török Porta pedig visszavonja csapatait. A közigazgatás és a csendőrség irányítására egy-egy monarchiás tisztviselőt neveztek ki. 1904 januárjában Olaszország, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia is csatlakozott a művelethez. A csendőrség átszervezése érdekében a nagyhatalmak kijelölt tisztjei véglegesen török szolgálatba léptek, így a 6 monarchiás tiszt Koszovóba került, ahol 277 török csendőrt felügyeltek. 1905 őszén a török kormány kísérletet tett az egyezmény felbontására, de a nagyhatalmak flottademonstrációja visszakozásra késztette. 1907-től fokozódott a menekültáradat, így a csendőrség menekülttáborok és egészségügyi állomások felállítását és működtetését is feladatul kapta. 1908. október 5-én I. Ferdinánd, immár cárként, bejelentette Bulgária függetlenségét, ezzel ismét fellángolt a „mindenki mindenki ellen” polgárháború. 1909 márciusában a Monarchia csapatai viszszaléptek eredeti szolgálatukba, befejeződött a missziójuk. Tevékenységük alatt 25 nagyobb összecsapást és számtalan kisebb konfliktust vizsgáltak ki. Végrehajtották a csendőrség átalakítását és ellenőrzését, átszervezték és irányították a közigazgatást. Erről a műveletről elmondható, hogy az érintett felek beleegyezésével került rá sor.12

SZKUTARI

1912 novemberében a montenegrói és a szerb haderő bekerítette a zömmel albánok lakta Szkutari városát, amelyet a Török Birodalom hadereje védett. Az 1912. decemberi londoni konferencián a nagyhatalmak döntöttek az önálló Albánia létrehozásáról, majd az 1913. márciusi döntésükkel Szkutarit is hozzácsatolták. A törökök áprilisban átadták a várost a montenegrói hadseregnek. A német, olasz, francia, monarchiabeli és brit erők parancsnokaiból alakított Tengernagyok Tanácsa áprilisban elhatározta a város megszállását ezer fővel. A határozatra Oroszország és Görögország is csatlakozott a nemzetközi flottához. Erre (és arra, hogy a Monarchia mozgósította bosznia-hercegovinai csapatait) a montenegrói király bejelentette, átadja a várost a nemzetközi erőknek, és annak 10 km-es körzetéből is visszavonul. A Monarchia 300 tengerészt vezényelt a város elfoglalására, ezzel a legnagyobb létszámot biztosította a művelethez. Júliusban a tengerészeket a közös hadsereg 87. gyalogezredének IV. zászlóalja váltotta fel. Továbbra is feladat maradt a város ellenőrzése, de szeptembertől a nemzetközi erők részt vettek az albán csendőrség megszervezésében és felállításában. Októberben a nagyhatalmak Tengernagyi Tanácsa átalakult Ellenőrző Bizottsággá, a parancsnokát kinevezték a város kormányzójává és a békefenntartó erők parancsnokává. A Monarchia műszaki csapatai még útépítést is végeztek, mielőtt 1914. augusztus 1-jén elhagyták a várost.13

A HIDEGHÁBORÚ IDŐSZAKA

Ekkor zajlott az első generációs tevékenység, vagy hagyományos típusú tevékenység, amely alapvetően az 1948-tól 1992–93-ig terjedő időszakot jellemezte. A hidegháború ideológiai szembenállásának időszakában az ENSZ nem volt az univerzális kollektív biztonság intézményrendszere. A hidegháború idején körülbelül 150 fegyveres konfliktus zajlott le. Az említett 150 fegyveres konfliktus kb. 25%-ával az ENSZ érdemben tudott foglalkozni, de ezek felénél sikerrel oldotta meg a béke és a biztonság fenyegetettségének elhárítását.14 Az első generációs béketámogató tevékenységek, azok helyszíne és típusai jelzik, hogy azokra alapvetően csak akkor kerülhetett sor, ha abban a két szuperhatalom (Egyesült Államok, Szovjetunió) egyetértett.15
Alapvetően két típusú hagyományos béketámogatói tevékenységet különböztethetünk meg ebben az időszakban.
A kis létszámú és fegyvertelen katonai megfigyelőkből (UN Military Observer – UNMO) álló missziók. Az első ilyen az 1948-ban az arab–izraeli háború után felállított misszió (UNTSO) volt.
A békefenntartó fegyveres erőkkel végrehajtott missziók, amelyek feladata a szemben álló felek között ütközőterület (buffer zone) létrehozása, az erők szétválasztása, a tűzszünet, a békeegyezmények betartásának ellenőrzése. Az első ilyen típusú misszió felállítására 1956-ban került sor a szuezi válság megoldására. Az ENSZ Közgyűlés felhatalmazásával a Sínai-félszigeten és a Gáza-övezetben az egyiptomi és izraeli csapatok szétválasztására alakult misszió (UNEF I). Természetesen volt néhány kivétel is, amelyek nem egészen illettek bele az első generációs tevékenységekről alkotott képbe, de mégis a korszakot jellemezték. Ilyen volt az ENSZ Alapokmány VII. fejezete alapján vívott koreai háború, a Dél-Afrikát és a Dél-Rhodesiát sújtó gazdasági szankciók is. A korszakon belül is választóvonalat alkotott a kongói békefenntartó művelet (UNOC), az a misszió, amelyben az áldozatok száma meghaladta a korábbiakat (1960–64 között 234-en veszítették életüket), és a békefenntartó erők többször alkalmaztak támadó jellegű tevékenységet.16
Az ebben az időszakban felállított missziókat az alábbiak jellemezték:

l a konfliktusban, válságban érintett államok beleegyezésével és az ENSZ Biztonsági Tanácsa, illetve néhány esetben a közgyűlés felhatalmazásával hajtották azokat végre;
l A békefenntartó erők kötelékébe csapatokat küldő országokat a konfliktusban érintettek is elfogadták, hozzájárultak azok katonai erejének telepítéséhez saját területükön;
l a békefenntartó erők csak önvédelemből használták fegyverüket;
l az esetek nagy többségében a szemben álló felek területi alapon szerveződött és önálló, szervezett katonai erővel rendelkező egységek (országok, szakadár tartományok stb.) voltak, így a béke biztosítása a frontvonal és annak körzetének megszállásával, fegyvermentesítésével volt megvalósítható (pl. az Irak–Irán közötti háborút lezáró tűzszüneti vonal mentén felállított övezet – buffer zone – ENSZ-erők általi megszállása, UNIIMOG-misszió);
l legfontosabb tevékenységük az erők szétválasztásának és visszavonulásának, a megkötött egyezmények betartásának ellenőrzése volt, alapvetően passzív módszerekkel (pl. megfigyelés).

A HIDEGHÁBORÚ UTÁN

A második generációs tevékenységre akkor került sor, amikor a hidegháború megszűntével új kihívások jelentek meg, és veszélyeztették a nemzetközi békét, biztonságot. Természetesen megmaradtak az első generációs békefenntartó missziók, technikák és eljárások, de az új kihívások új alkalmazási elveket igényeltek. Az új korszak kezdetén az ENSZ főtitkára meghatározta azokat a lehetséges új eszközöket, amelyekkel a válságok egész spektruma kezelhető. Az Egyesült Államok felvállalta annak a koalíciós háborúnak a megszervezését, melynek célja az ENSZ BT határozatának érvényesítése, kikényszerítése az Irak által megszállt Kuvaitban. Számos regionális szervezet, intézmény (EBEÉ, NATO, NYEU) felvállalta a béketámogató műveleteket, felvette azokat feladatai közé. Az 1993. október 3-án Szomáliában tragikusan végződött „békeművelet” jelezte, új korszak kezdődött.
A szakirodalom a második generációs béketámogató műveletek kezdetét az ENSZ 1992-ben kezdődött szomáliai missziójához (UNOSOM) köti, ahol a módosított BT-határozat feladatul szabta a békefenntartó erőknek, hogy a rosszabbodó biztonsági környezetben „minden lehetséges eszközzel” biztosítsák a humanitárius műveleteket. 1993-ban az Alapokmány VII. fejezete értelmében az UNOSOM II. néven megalakult új-régi misszió feladata: ha kell, fegyveres erővel is biztosítsa a humanitárius segélyszervezeteket, az egyezmények betartását és a biztonság megteremtését.17
A második generációs műveletek jellemzői:

l az államok közötti konfliktusokat felváltották a belső, polgárháborús helyzetek, így sem a frontvonalak, sem a szemben álló erők nem könnyen azonosíthatóak;
l új feladatként megjelent a demokratikus választások előkészítése és lebonyolítása, a hatalom átadásának segítése, a humanitárius segélyműveletek támogatása az emberi szenvedések enyhítése érdekében;
l a szemben álló összpontosítási körletbe (Assembly Area – A/A) vonultatása, leszerelése, új nemzeti hadsereg felállítása;
l a törvény és közrend megteremtése, fenntartása főként rendőri és rendészeti erőkkel,
l szankciók betartása és betartatása;
l szükség esetén az egyezmények betartatásának fegyverrel való kikényszerítése;
l fontos szerepet kapott a megelőzés, mint a konfliktus kialakulásának és a válság terjedésének gátló eszköze;
l tömeges menekültáradatok, és azok kezelése.18

A BÉKETÁÓMOGATÓ
TEVÉKENYSÉG

Valamennyi haderőnem megtalálható a béketámogató műveletekben, bár a légierő és a haditengerészet inkább speciális „diplomáciai”, elrettentő, kényszerítő és információgyűjtő feladatokat lát el, a szárazföldön feladatot végrehajtó erők viszont sokkal összetettebb műveleteket végeznek a többi haderőnem támogatásával.19 Tengeri műveletek: alapvetően a NATO és a NYEU által alkalmazott tevékenység, amelynek során olyan feladatokat látnak el, mint a tengeri útvonalak, partszakaszok, kikötők lezárása, embargók, szankciók betartatása, megfigyelések folytatása, vagy aknamentesítés, erők-eszközök szállítása, valamint felderítés és a szárazföldi erők támogatása.
Légi műveletek: szintén a NATO és a NYEU által alkalmazott tevékenység, melynek célja a felderítési és szállítási feladatokon túl a légtérellenőrzés, repülési tilalom betartatása, valamint a szárazföldi erők közvetlen támogatása, továbbá a kijelölt tiltott helyen tartózkodó célpontok támadása és a kutató-mentő feladatok biztosítása.
Szárazföldi műveletek során a katonai erők alapvető feladata a szemben álló erők szétválasztása, ütközőzóna létesítése, egyezmények és törvények betartásának ellenőrzése, a konfliktus kitörésének és terjedésének megakadályozása, valamint segítségnyújtás más szervezetek munkájához. A földrajzi elhelyezkedés szempontjából két különböző műveleti típust ismerünk: az egyik a „vonal”, a másik pedig a „terület” ellenőrzése. Mindkét esetben közel azonos technikákat alkalmazunk azonban, mivel a cél azonos: a szűkebb vagy tágabb földrajzi tér ellenőrzése.
A vonal ellenőrzésére jellemző, hogy ez általában egy határvonal, két ország vagy egy elszakadni kívánó terület és az anyaország között valósul meg. Ilyen választóvonalak találhatók Cipruson (UNFICYP) vagy Irak–Kuvait között (UNIKOM). Az elválasztás érdekében egy demilitarizált ütközőzónát hoznak létre, ahol csak a béketámogató erők tartózkodhatnak fegyverrel. Ezek az erők ellátják a terület és az ott élők ellenőrzését, biztosítását, megakadályozandó a konfliktus újbóli kitörését. Jellemzően ilyen típusú feladatra két ország reguláris hadereje által vívott háborúk után kerül sor.
A terület-ellenőrzésre általában a polgárháború sújtotta országokban van szükség, ahol nincsenek, vagy rendkívül szövevényes frontvonalak találhatóak, így azok mentén lehetetlen az erőket szétválasztani és visszavonultatni. Ebben az esetben a szétválasztás a gyülekezőhelyek kijelölésével oldható meg. A szemben álló erők a területen elfoglalt súlyuknak megfelelően minden katonai élőerővel és eszközzel ezekre a pontokra kötelesek vonulni, ahol a béketámogató erők regisztrálják és ellenőrzik őket, így megelőzhető az összeütközés kiújulásának lehetősége. Ebben az esetben általában az ország egész területén végrehajtják feladataikat a béketámogató erők. Ez a fajta tevékenység sokkal összetettebb, mint az előbbi, így jóval nagyobb „megterhelést” jelent a végrehajtókra.
Mindkét esetben az információgyűjtésben, egyezménysértések, bűncselekmények kivizsgálásában nemcsak a katonai, hanem a rendőri erők és más önkéntes szervezetek alkalmazottai is részt vehetnek. A béketámogató műveletek során alkalmazott technikákról, eljárásmódokról számos kiadvány jelent meg, amelyek helyenként átfedéssel, máshol pedig egymást kiegészítve nyújtanak ismeretet a kérdésről.
A béketámogató műveletekben a hagyományos értelemben vett harci cselekményeken túl (általában békekikényszerítés) az alábbi eljárásmódok alakultak ki az elmúlt több mint 50 év során:

l felek szétválasztása: például az ENSZ ciprusi missziójának (UNFICYP) feladata;
l tárgyalás, közvetítés, összekötő tisztek alkalmazása;
l megfigyelés, kivizsgálás;
l információgyűjtés, járőrözés;
l forgalom-ellenőrzés;
l épület, jármű, személy, terület átvizsgálása;
l személyek, szállítmányok kísérése;
l fontos objektumok, vonalak őrzése (a KFOR kötelékében a magyar zászlóalj is ezt a feladatot látja el);
l fegyver, lőszer, robbanóanyag begyűjtése, aknamentesítés: több misszióban is az egyik legfontosabb feladat, így volt ez az IFOR/SFOR-ban vagy az ONUMOZ-ban (az ENSZ mozambiki missziója) is;
l behatolás megakadályozása, követés;
l tájékoztatás;
l tömegkezelés (pl.: UNFICYP, KFOR);
l más béketámogató erők felügyelete: ahogyan az meg is valósul Grúziában, ahol az ENSZ-misszió (UNOMIG) megfigyelői ellenőrzik a FÁK (Független Államok Közössége) békefenntartók tevékenységét.20
Az alkalmazott eljárásokat fel lehet még osztani aszerint, hogy passzív vagy aktív technikákat alkalmaznak a kijelölt erők. A passzív technikák inkább az első, míg az aktívak inkább a második generációs béketámogató műveletekben dominálnak.

MAGYAR RÉSZVÉTEL
1945 UTÁN21

A magyar katonák az ENSZ-, EBESZ- és NATO-vezette műveletekben, valamint két- vagy többoldalú megállapodások eredményeként létrejött missziókban is teljesítettek/teljesítenek szolgálatot.
Több mint negyedszázaddal ezelőtti kezdeményezés volt az a négy állam által végrehajtott „béketámogató” művelet, amelynek az volt a feladata, hogy az Egyesült Államok és Vietnam által vívott háború lezárásaként ellenőrizze és felügyelje a törékeny tűzszünetet, 1973–75 között, több mint 700 magyar katona részvételével.22 A műveletben való részvétel magyar áldozatokat is követelt. 1973 áprilisában a nemzetközi megfigyelőket szállító helikoptert rakétatalálat érte, életét vesztette Dylski Aurél határőr százados és Cziboly Csaba főhadnagy.

AZ ENSZ-MEGFIGYELŐK

UNIIMOG (Irak–Irán)
Hosszú szünet után hazánk 1988-ban küldött ismét katonai megfigyelőket a nemzetközi béke és biztonság fenntartása érdekében. Az ENSZ-zászló alatt tevékenykedő megfigyelők feladata volt az irak–iráni háború után a felek katonai erői visszavonásának ellenőrzése. A missziót 1991 februárjában megszüntették, mivel a megelőző év augusztusában Irak lerohanta Kuvaitot.
UNAVEM/MONUA (Angola)
Angolában hosszú polgárháború és a kubai csapatok kivonása után sor került a választásokra (UNAVEM I). A részt vevő béketámogató erők feladata volt a tűzszünet felügyelete, a szemben álló erők leszerelése, az angolai rendőrség ellenőrzése és a választások megfigyelése. A választások után a polgárháború ismét kirobbant, ekkor ez ENSZ-erők feladata volt a két fél közti közvetítés (UNAVEM II). 1995-től már UNAVEM III néven felügyelte a világszervezet a legújabb egyezmény betartását. 1997 júniusában a misszió átalakult megfigyelői misszióvá (MONUA), majd 1999 februárjában befejezte működését.
MINURSO (Nyugat-Szahara)
2000-től magyar honvédtisztek is teljesítenek szolgálatot Nyugat-Szaharában. A Marokkó által elfoglalt területeken a megfigyelők feladata a megkötött egyezmények betartásának felügyelete, az erők kivonásának ellenőrzése, a választások előkészítése és segítségnyújtás a lebonyolításban.
ONUMOZ (Mozambik)
Az egyik legsikeresebb II. generációs béketámogató művelet.23 A 17 éves polgárháború lezárásaként 1992-ben kötött békeegyezmény szerint az ENSZ-katonák feladata volt a szemben álló erők leszerelése, a külföldi csapatok kivonulásának ellenőrzése, a választások előkészítése és segítségnyújtás a lebonyolításban.
UNOMUR (Uganda–Ruanda)
Az 1993 nyarán létrehozott, alig több mint egy évet megért misszió feladata volt, hogy a Ruandában szemben álló felek fegyverutánpótlását megakadályozza Uganda felől.
UNOMIG (Grúzia)
A grúzok és abházok között megkötött 1993-as tűzszüneti egyezmény betartatása a részt vevő erők feladata. Az ENSZ-megfigyelők ellátják továbbá az orosz (FÁK) békefenntartó erők megfigyelését is. 2001 őszén Török László ezredes szolgálatteljesítés közben életét veszítette.
UNMOT (Tádzsikisztán)
A Tádzsikisztánban kialakult polgárháborút lezáró tűzszüneti egyezmény ellenőrzése, valamint a két fél képviselőiből felállított vegyes bizottság munkájának segítése a részt vevő megfigyelők fő feladata.
UNIKOM (Irak–Kuvait)
Az Öböl-háború végével az ENSZ égisze alatt tevékenykedő nemzetközi erők feladata a két ország között létrehozott ütközőzóna ellenőrzése, a határsértések megakadályozása.
UNMOGIP (Kasmír)
A misszió feladata 1949 januárja óta Kasmír és Jammu államban az India és Pakisztán által kötött tűzszünet ellenőrzése.
UNMIK (Koszovó)
A Jugoszláviát sújtó bombázások (1999. március–június) után a Koszovó tartományban bevezetett ENSZ-közigazgatás és a KFOR együttműködésének elősegítése, valamint a különböző nemzetközi szervezetek és természetesen az UNMIK vezetése részére biztonsági kérdésekben tanácsadás, elemzések készítése.
UNSCOM (Irak)
Szintén az Öböl-háború után létrejött ENSZ speciális bizottság feladata az iraki tömegpusztító fegyverek felderítése és ellenőrzése volt. A megfigyelőcsoport időnként a helyszínre utazott és végrehajtotta az ellenőrzést.24

EBESZ-MŰVELETEK

Az alapvetően Európa biztonsága és a párbeszéd fenntartása érdekében, gazdasági, biztonsági és emberjogi dimenziókban működő EBEÉ a 90-es évek elején felismerte, hogy új, „gyakorlatibb” feladatokat is fel kell vállalnia. Az intézmény kialakította konfliktusmegelőző és válságkezelési mechanizmusát az ENSZ Alapokmányának figyelembevételével.
1994-ben az EBEÉ szervezetté alakult. Az EBESZ mint regionális intézmény az ENSZ Alapokmány VIII. fejezete értelmében felvállalhat, elláthat bizonyos „béketámogatói” feladatokat. A szervezet aktív, helyszíni részvételének egyik feltétele, hogy a szembenállók értsenek egyet az EBESZ jelenlétével. A megfigyelők feladata a különböző egyezmények betartásának, az erők szétválasztásának, az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartásának ellenőrzése, a választások előkészítése és lebonyolítása, a humanitárius erőfeszítések koordinálása és az érintett felek közti közvetítés. Így kerültek magyar katonák EBESZ-megfigyelőként különböző missziókba Jugoszlávia és a volt Szovjetunió területén. Részt vettek és vesznek Bosznia-Hercegovinában, Grúziában, Hegyi-Karabahban és a csecsen határon a béke és biztonság megteremtésében.

FEGYVERES BÉKETÁMOGATÓ MŰVELETEK

Jelentős változás következett be a magyar részvétel körülményeiben 1995 őszén: először alkalmaztak fegyveres békefenntartó magyar honvédeket Cipruson és a Sínai-félszigeten.
UNFICYP (Ciprus)
1994-ben már 4 honvédtiszt teljesített szolgálatot a misszióban, az osztrák zászlóalj törzsébe beosztva. Az 1974-től fennálló misszió feladata a tűzszüneti egyezmény betartásának ellenőrzése, a fegyvermentes ütközőzónában a jelenlét biztosítása, illetve a szemben álló török és ciprusi-görög erők zónán kívül tartása. A Magyar Honvédség először egy szakasszal vett részt a műveletben, az osztrák zászlóalj kötelékében. 1997 szeptemberében a szakasz századdá bővült és jelenleg is ott állomásozik.
MFO (Sínai-félsziget)
A Yom Kippur háború után, 1975-ben a szemben álló Egyiptom és Izrael egyetértett abban, hogy a Sínai-félszigeten állítsanak fel egy elektronikus korai előrejelző rendszert a váratlan támadások megakadályozására. A megfigyelőrendszer létesítésére és üzemeltetésére az Egyesült Államokat kérték fel. Amerikai Támogató Művelet (US Support Mission) elnevezéssel megkezdték a rendszer telepítését, és 1979-ben üzembe is helyezték. Ez a misszió 1982-ig maradt fenn, amikor a többnemzetiségű erők és megfigyelők (Multinational Force and Observers – MFO) elnevezés váltotta fel a misszió nevét. Az MFO-t az 1978-as Camp David-i háromoldalú (Egyiptom, Izrael, Egyesült Államok) szerződés hívta életre, és jelenleg 11 országból érkezett katonák és rendőrök – köztük 41 fő magyar – őrködnek a térség békéjén.25
Az MFO-misszióban 1998 februárjában Molnár Lőrinc törzsőrmester és Hídvégi Attila őrmester szolgálatuk teljesítése közben életüket vesztették.

NATO-MŰVELETEK

A hidegháború végetértével a NATO kereste helyét a megváltozott világban. A feladatkeresés és a balkáni polgárháború hatására 1992-ben felvállalta, hogy segítséget nyújt az ENSZ-nek vagy az EBEÉ-nek saját vezetési rendszerével és eljárásaival.
IFOR/SFOR (Bosznia-Hercegovina)
A bosznia-hercegovinai véres polgárháborút lezáró daytoni béke biztosítására a NATO béketámogató feladatra delegálta aktív csapatainak egy részét. Az IFOR-műveletben részt vettek nem NATO-tagországok is, de a NATO parancsnoksága alatt. 1996 elején hazánk egy műszaki zászlóaljat rendelt az IFOR parancsnoksága alá azzal a feladattal, hogy a hadműveleti területen a csapat- és szállítmánymozgások biztosítása érdekében végezzen műszaki munkálatokat. 1996-ban a művelet új nevet kapott: SFOR. A műszaki kontingens továbbra is a területen tartózkodik, és alaprendeltetése mellett ellát humanitárius feladatokat is (iskola és templomépítés stb.).26
KFOR (Koszovó)
Az 1999. tavaszi NATO-bombázás eredményének kiteljesítésére, a koszovói albánok védelme érdekében az Észak-atlanti Szervezet újabb műveletet tervezett el és hajt végre azóta is. A Magyar Honvédség egy őr és biztosító-zászlóaljat rendelt a KFOR-parancsnokság alárendeltségébe a főparancsnokság védelme céljából. A balkáni hadszíntér mindkét műveletében a főparancsnokságokon tisztek és tiszthelyettesek is teljesítenek szolgálatot különböző egyéni beosztásokban.
A különböző NATO-parancsnokságokon szolgálatot teljesítő tiszteket, tiszthelyetteseket is átvezényelték időnként állandó állomáshelyükről az SFOR vagy a KFOR megerősítésére.
TFH (Macedónia)
2001 tavaszán Macedóniában zavargások törtek ki. Az albán kisebbség Koszovóból erősítést kapva harcot kezdeményezett a kormánnyal szemben. Céljuk a kisebbségi jogok biztosítása és szavatolása volt. A tárgyalások eredményeként a nyár végére törékeny tűzszünetet kötöttek. A NATO speciális feladattal érkezett a térségbe, 30 nap állt rendelkezésére, hogy minél több fegyvert gyűjtsön be az albán felkelőktől. Hazánk egy alapvetően fegyverzettechnikusokból álló kontingenst bocsátott a TFH rendelkezésére, akik a begyűjtött fegyverek szakszerű használhatatlanná tételét végezték el.
HMT (Szaúd-Arábia)
Az 1991-es Öböl-háborúban magyar katonaorvosok és ápolók vettek részt a koalíciós erők és a helyi lakosság ellátásában.
AFOR (Albánia)
Az 1997-es gazdasági válságból kiindult albániai zavargások veszélyeztették az ország létét, a kormányzat működőképességét. Polgárháborús viszonyok közepette a legitim albán kormány felkérte a nemzetközi közösséget a segítségnyújtásra. A koalíciós művelet vezetését Olaszország vállalta fel, és célja volt a törvényes rend és biztonság visszaállítása, a fegyveres csoportok leszerelése, fegyverek, robbanóanyagok begyűjtése, valamint a soron kívüli választások előkészítése és segítségnyújtás a végrehajtáshoz. A műveletben részt vevő katonák és a helyi polgári lakosság egészségügyi ellátására hazánk egy orvoscsoportot irányított a műveleti területre.
Irak, Afganisztán
A terrorizmus elleni harc és az azt követő „konszolidációs” időszakban Afganisztánban és Irakban is szolgáltak, szolgálnak magyar katonák különböző beosztásokban. Irakban 2003 nyara és 2004 decembere között egy szállítózászlóalj és számos törzstiszt vett részt a koalíciós erők kötelékében a Lengyel Hadosztály alárendeltségében. Majd 2005 tavaszától magyar katonák is részt vesznek a NATO iraki kiképző missziójában. Afganisztánban is a NATO-műveletek megkezdésétől jelen van a Magyar Honvédség törzstisztekkel, egészségügyiekkel, és 2004 nyarától egy századerővel Kabulban járőrözési feladatokat is ellátnak.
Jelenleg egy honvédtiszt teljesít szolgálatot az ENSZ New York-i titkárságán a Békefenntartási Főigazgatóságon (UNHQ-NY DPKO). A nem NATO-kötelékben végrehajtandó fegyveres béketámogató feladatot ellátó erőket a műveleti területre (misz- szióba) parlamenti felhatalmazás alapján, míg a NATO-műveletekbe és a katonai megfigyelőket saját határozatával delegálja a honvédelmi miniszter. Új missziókban, műveletekben való részvételről a Külügyminisztériumon keresztül értesül hivatalosan a Magyar Köztársaság, és a Honvédelmi Minisztérium véleménye alapján dönt a részvételről, illetve a felajánlható erőről.

A KATONÁK FELKÉSZÍTÉSE

Az első világháború előtt végrehajtott tűzoltási hadműveletekben részt vevő tengerész- és katonaállománytól nem álltak távol azok a „béketámogató” eljárások, technikák, amelyeket a küldetés sikeres végrehajtása, a konfliktus kezelése érdekében alkalmazniuk kellett.
Az 1868-as XL. törvénycikk a véderőről meghatározta az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének felépítését, feltöltését, rendeltetését és feladatait. Eszerint a közös hadsereg és haditengerészet állományába is kerültek besorozásra Magyarország területéről katonák, illetve a tisztek előtt is nyitva állt a karrier lehetősége a közös véderőben. A törvény meghatározta, hogy a hadsereg és a haditengerészet feladata „Ő Felsége összes birodalma mindkét állama területének külellenségek elleni megvédése és a belrend és biztonság fenntartása”. A haderő alaprendeltetésében felkészült a – ma úgy nevezzük – nem háborús katonai műveletek végrehajtására, melyben a nem harcolók evakuálása, járőrözés, tömegoszlatás, ellenőrző-átvizsgálás, kivizsgálás, embargók betartása és a béke kikényszerítése is szerepelt. A történelmi példákból láttuk, hogy elsőként a haditengerészeti erőket alkalmazták. Ennek oka, hogy ők voltak a helyszínen, illetve ők voltak telepíthetőek, rendelkeztek az „expedíciós” képességgel, valamint ők részesültek heti egy alkalommal szárazföldi harcászati kiképzésben, melynek célja a partraszállás és bizonyos terület megszállása volt.27 A felkészítés során meg kell különböztetnünk a fegyver nélküli katonai megfigyelői szolgálatra jelentkezett tisztek és a fegyveres szolgálatot ellátni kívánó tisztek, tiszthelyettesek és legénységi állomány kiképzését. A béketámogató feladatra jelentkezőkkel szemben kétféle elvárás fogalmazódik meg. Az egyik a kiválasztáskor már meglévő adottságként jelentkezik, míg a másik az, amire fel kell készíteni a jelöltet.
Elvárások a kiválasztáskor:

l lojalitás az ENSZ/EBESZ célkitűzései iránt;
l fizikai és egészségi alkalmasság, szív- és emésztőszervi problémáktól, allergiáktól mentes állapot, jó állóképesség, jó fogazat;
l mentális alkalmasság: erős, kiegyensúlyozott, idegrendszeri és pszichés problémáktól mentes egyéniség, minden körülmények között bátor, lojális, professzionális, becsületes, udvarias, rugalmas, barátságos, humorérzékkel rendelkező, problémamegoldó készséggel bíró, magabiztos, hiteles, vezetésre alkalmas legyen.

Az irányító beosztású személyek alkalmasságának feltételei: jól képzett, tapasztalatokban gazdag, képviselje méltón nemzetét és a küldő szervezetet, legyen képes angol nyelven kommunikálni, ismerje a törzs- és a végrehajtó munkát, legyen képes elemzésre, korrigálásra, javaslatok megtételére.28
A béketámogató erőknek a feladat-végrehajtás során mindig szem előtt kell tartaniuk azokat az alapelveket, amelyek betartása minden békefenntartótól elvárható: pártatlanság, hitelesség, tárgyalás és közvetítés, mozgékonyság, láthatóság, kiszámíthatóság, következetesség.29
A fegyveres béketámogató feladatra tervezett állomány összeállítása pályázat útján történik. A jelentkezők adminisztratív válogatáson, fizikai, egészségügyi és pszichológiai szűrésen, szükség esetén nyelvi felmérésen esnek át. Az így megfelelt állomány „várólistára” kerül, az esedékes váltás előtt pedig egy összevont célirányos felkészítésben részesül. E felkészítés során frissítik fel addigi béketámogatói ismereteiket, amelyeket kiképzésük során szereztek, és felkészülnek a konkrét misszióra, az ott ellátandó feladatokra. Az összevonás alatt kerül sor az adminisztratív kérdések megoldására is, úgymint útlevél, vízum, védőoltások beszerzése, szerződés- és biztosításkötés, ruházat, felszerelés felvétele.
Az állomány felkészítésében tapasztalt hazai és külföldi oktatók vesznek részt. A zárógyakorlat után az állomány készen áll az indulásra. A műveleti területen néhány napos „beillesztő” (aktualizáló) felkészítésen vesznek részt, megismerve az általános helyzetet, a legfrissebb információkat, a helyi szabályokat.
A másik fontos terület a katonai megfigyelők felkészítése. A kiképzés során nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy ezek a tisztek kis létszámú csoportokban, fegyver nélkül tevékenykednek, és minden kijelentésükkel, mozdulatukkal hazájukat, illetve az őket odaküldő nemzetközi szervezetet reprezentálják.
A katonai megfigyelők kiképzésük során olyan összetett feladatok ellátására készülnek fel, amelyeket majd alkalmazniuk kell a válságok és konfliktusok kezelésében:

l tűzszünetsértések megfigyelése, jelentése és kivizsgálása;
l a fegyveres erők és milíciák lefegyverzésének felügyelete;
l a katonai erők szétválasztásának és visszavonulásának megfigyelése;
l fegyverek megsemmisítésének felügyelete;
l a helyi kormányzat, szemben álló erők, nemzetközi szervezetek között az összeköttetés biztosítása;
l konfliktuskörzetek figyelése, a feszültség eszkalációjának jelzése;
l az emberi jogok betartásának figyelemmel kísérése, megsértésének jelentése;
l választáshoz asszisztálás;
l az ENSZ és a kormányzati szervek munkájának összehangolása, az együttműködés biztosítása.30

Több mint 200 magyar katonatiszt teljesített szolgálatot az UNIMOG (Irak), a HMT (Szaúd-Arábia), az UNSCOM (Irak), az UNOMIR (Uganda/Ruanda), az ONUMOZ (Mozambik), az UNMOT (Tádzsikisztán), az UNFICYP (Ciprus), az UNAVEM/MONUA (Angola), az UNMOGIP (Kasmír) missziókban. Jelenleg is óvják magyar tisztek a törékeny békét az ENSZ UNOMIG (Grúzia), UNIKOM (Kuvait), UNMIK (Koszovó), MINURSO (Nyugat-Szahara), valamint az EBESZ boszniai, grúziai, grúz–csecsen határvidéki és hegyi-karabah-i missziójában.31
Sok ENSZ-tagország (sőt nem tag is: Svájc) szervez tanfolyamokat katonáinak felkészítése érdekében. Képzési célcsoport alapján törzstiszti, katonai megfigyelői, beosztott tiszti, katonai rendőri, logisztikai kurzusokat különböztetnek meg. Néhány ország, így például Svédország, Finnország, Norvégia és Dánia közös egységesített kiképzési rendszert dolgozott ki – NORDIC – és a tanfolyamokat koordinálva, egymást át nem fedve a másik három ország katonái részére is megtartják.
Ausztria kezdeményezésére régiónkban is létrejött egy hasonló, munka- és információmegosztáson alapuló, a felajánlott erőket közös adatbankban kezelő szerveződés, a CENCOOP (Central European Cooperation – Közép-európai Együttműködés). A szervezetnek Ausztria, Szlovénia, Szlovákia, Svájc, Horvátország és Románia mellett hazánk is tagja. (Kezdetben Csehország is érdeklődött.)
A CENCOOP égisze alatt különböző munkacsoportok dolgozták ki és egységesítették, többek között, a katonai megfigyelők kiképzésének rendszerét.
A katonai megfigyelői tanfolyamok – és egyéb békefenntartó tanfolyamok is – általában nyitottak, külföldi hallgatók jelentkezését is várják.
A tanfolyamok nemzetközivé tételéhez három információs csatorna áll a szervezők rendelkezésére: az akkreditált attasék, a NATO információs rendszere és a dán vezérkar által évente összeállított Békefenntartó Tanfolyam Kézikönyv (Peacekeeping Course Handbook), amely tartalmazza a hozzájuk megküldött, tanfolyamokkal kapcsolatos összes információt.
A nemzetközi elveknek megfelelően a katonai megfigyelők felkészítése hazánkban is két lépésben történik. A válogatás után először az általános felkészítésen vesznek részt a jelöltek, itthon vagy külföldön. A tanfolyam sikeres elvégzése után várakozólistára kerülnek, majd – az útba indítás előtt – misszióspecifikus célfelkészítésen vesznek részt, általában itthon. Az általános felkészítés során szerzik meg mindazokat az ismereteket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a sikeres feladat-végrehajtáshoz.
Magyar katonatisztek Finn-, Svéd-, Cseh-, Olasz-, Ír- és Lengyelország, Kanada, Svájc, Ausztria, Izrael, az Egyesült Államok és Hollandia által megtartott felkészítő tanfolyamokon vettek részt, ahol elsajátították a megfigyelői „szakma” fortélyait. Magyarországon az általános felkészítés keretében csak katonai megfigyelői tanfolyamot szerveznek tisztek és kivételes esetekben civilek részére.
A tanfolyamot honvédelmi miniszteri utasítás és vezérkarfőnöki intézkedés is szabályozza 1997 óta (természetesen a korábbi missziók váltására is történt felkészítés, de az csak külföldön, eseti jelleggel, és nem mindenki számára kötelezően).
A tanfolyamokat 1997-től a HVK Művelet Irányító Központja (MIK), majd az átszervezés után az MH Összhaderőnemi Hadműveleti Központ (OHK), majd utódja, a HM HVK Műveleti Főcsoportfőnökség a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központtal szervezi, tervezi és hajtja végre, együttműködve a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség érintett, illetve külön parancsban kijelölt szerveivel.
A hallgatói állomány kiválasztása pályáztatás útján történik. A pályázónak rendelkeznie kell középfokú „C” típusú állami nyelvvizsgával angol nyelvből, parancsnoki támogatással, jó fizikai és egészségi állapottal, illetve meghatározott szolgálati idővel. A jelöltek egészségi, pszichológiai vizsgálaton, majd nyelvi felmérőn esnek át, amit személyi elbeszélgetés követ, ahol eldől, hogy hazai vagy külföldi általános felkészítő tanfolyamon vesz-e részt a pályázó. Eddig német, szlovén, dél-afrikai, belga, török, ír, izraeli, román, angol, olasz, görög, osztrák, szlovák, észt, litván, finn, jordán, jugoszláv, horvát, szlovén katonák és katonanők vettek részt a magyarországi tanfolyamokon.
Az előadások magas szintű megtartásához az ENSZ Menekültügyi Hivatal (UNHCR), a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC), a Belügyminisztérium, a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség jeles képviselőin túl norvég, svéd, ír, kanadai, osztrák, finn, lengyel vendégelőadók is hozzájárultak. Minden tanfolyam újabb ismereteket is nyújt a szervezők és az előadók számára egyaránt, így a tematika néhány változáson ment át a kezdetektől napjainkig.

A JÖVŐ FELADATAI

A hidegháború megszűntével, a globális szembenállás végével olyan elfojtott, eddig mesterségesen a felszín alatt tartott veszélyek és kihívások törtek elő, melyek kezelésére az államok nem voltak, talán még ma sem felkészültek. A biztonság valamennyi dimenziójában – politikai, gazdasági, katonai, környezetvédelmi, humanitárius-szociális és egyéb – megjelentek azok a rizikófaktorok, melyek fenyegetik az államok stabilitását, fejlődését, létét.
A béketámogató műveletek szempontjából fontos feladat a jövő konfliktusainak, azok ismérveinek meghatározása, hiszen az önfenntartó és életképes béke megteremtéséhez erőfeszítéseket kell tenni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az elmúlt időszak vagy napjaink konfliktusai megszűnnek, hanem azt, hogy mellettük újak keletkeznek, melyek megoldása alapvető érdeke az államoknak.
Mi jellemezheti a jövő konfliktusait?
Az utóbbi idők válságaiból levonható az a következtetés, hogy az etnikai, vallási, faji kirekesztés válik a konfliktusok egyik fő forrásává. Ahol az etnikai és közigazgatási határok nem esnek egybe, valamint az élethez szükséges javakban szűkölködik egy állam, ott egy csoport – felvállalva vagy megszerezve a szűkös erőforrások feletti ellenőrzést – megpróbálja kirekeszteni a többi csoportot az elosztásból.
A világ országainak csak kevesebb mint 20%-a etnikailag homogén,32 így az országokon belüli konfliktusok aránya és száma megnőtt. A világ országainak csak a fele rendelkezik olyan etnikai csoporttal, amely a lakosság 75%-át teszik ki.33 Mára már a világon bekövetkező fegyveres konfliktusok 90%-a az államokon belül és nem pedig azok között zajlik le, ami jelentős szenvedést zúdít a polgári lakosságra, és semmibe veszi az emberi jogokat. A Szovjetunió utódállamának legtöbbjében jelentős arányban élnek kisebbségek, és jó néhány ország területi határai is vitatottak. Például a természeti kincsekben gazdag Kazahsztánban – ahol már nagy számban megjelentek az olajiparba befektetni kívánók – a 20 milliós lakosságnak csupán a fele kazah, a másik 50% orosz, amiből komoly nemzetiségi súrlódások várhatók.34 Afrika mintegy 40 államában ezerféle etnikum él.
Az elmúlt néhány év véres polgárháborúi Kongóban, Libériában, Sierra Leonéban, Kambodzsában, Szomáliában vagy Afganisztánban előrevetítik a jövő – vagy már a jelen? – konfliktusainak ismérveit. A jövő konfliktusait sokkal inkább jellemzik az adott ország földrajzi határain belüli válságok, polgárháborúk, mint két önálló állam fegyveres küzdelme. A jövőben olyan konfliktusok kezelésére kell felkészülnünk, melyben kis- és nagyközösségek szétrobbantak, nem működik, megszűnt a család intézménye, az árván maradt gyermekek marginalizálódnak és belesodródnak a fegyveres konfliktusba. Bár a világ jelentős részén nem elfogadott a gyermekkatonaság, mégis számos konfliktusövezetben megtaláljuk őket. Ennek három oka lehet:

l elrabolták, kényszerítették a hadviselésre;
l megélhetési okokból az árván maradt gyermek „önként” belép valamelyik fegyveres csoportba;
l a családját, szűkebb közösségét ért atrocitásokat kívánja megtorolni

.
A gyermekkatonák komoly veszélyt jelentenek a társadalomra, mert nem alakulhatott ki bennük az emberélet tisztelete és értékelése. Hibás normákat tanulnak meg, és a problémamegoldás egyetlen eszközének tekintik az erőszakot és a fegyverek szavát.
A polgárháborús viszonyok között szintén működésképtelenné válik a falu, város, munkahely – mint közösség – intézménye. További jellemző még a központi akarat hiánya, a megsemmisült közigazgatási és igazságszolgáltatási rendszer, valamint az elburjánzott korrupció. A jövő konfliktusaiban jelentősen megnő a köztörvényes bűncselekmények száma. Az intolerancia, a diszkrimináció, a kirekesztés, a tudatlanság, tanulatlanság és az etnikai, vallási, kulturális türelmetlenség is komoly veszélyt jelentenek.
Ezeknek a problémáknak a kezelése és az ilyen jellegű konfliktusok megoldása rendkívül összetett feladat. Megtervezéséhez és végrehajtásához valameny- nyi békéért tevékenykedő szervezetet és az érintetteket is be kell vonni. Nem szabad elfelejteni, a konfliktus résztvevői könnyebben magukévá teszik a rendezési tervet, a békeajánlatot, ha az figyelembe veszi hagyományaikat, történelmüket, kultúrájukat, és ha mindezt úgy alakítják ki, hogy őket is bevonják a döntés előkészítésébe és annak meghozatalába.
Milyen feladatok várhatnak hát a jövő béketámogató katonáira?
A béke és biztonság megteremtése és annak megőrzése összetett feladat. A biztonság valamennyi dimenzióját meg kell teremteni. A haderőnek ki kell lépnie a katonai dimenzióból, és a többi téren is feladatot kell ellátnia. Mint ahogyan az Koszovóban történt, ahol a KFOR-erők 2000 augusztusában bezártak egy ólomgyárat, mert annak károsanyag-kibocsátása 300-szorosa volt a megengedettnek. A hagyományos feladatok mellett tehát a haderőnek részt kell vennie az emberi jogok biztosításában, az állami és helyi közigazgatás és a jogrend kiépítésében.
A konfliktusok összetettségéből eredően egyre több szervezet tevékenykedik a különböző biztonsági dimenziókban, a velük való együttműködés – vagyis a CIMIC (civil-katonai együttműködés) – mind fontosabbá válik. Egyre nagyobb szerepet kapnak a regionális szervezetek – természetesen az ENSZ alapelveivel összhangban –, és megnő a hagyományosan nem katonai feladatok száma (iskolaépítés, útkarbantartás, egészségügyi ellátás). Fontos feladat még a különböző ENSZ civil szervezetek, illetve más nem kormányzati szervek munkájának segítése (választások lebonyolításánál, menekülttábor építésénél). A béketámogató műveletek során néhány szervezet nem tud megfelelő létszámú személyzetet kiállítani az adott konfliktus megoldásához, így szóba kerülhet, hogy a katonai erő bizonyos feladatokat átvesz ezektől a szervezetektől. Például folyamatosan problémát okoz az ENSZ, illetve más szervek civil rendőreinek (CIVPOL) kiállítása. A haderő kis átalakításával, átképzésével, a tábori rendőrség (csendőrség) felállításával jelentős segítséget nyújthatnánk a béke megteremtéséhez. Mint ahogyan azt az osztrák, olasz katonai rendőrök, csendőrök teszik.
Milyen feladatok lehetnek még?

l kínzások, kegyetlenkedések, kivégzések felderítése és kivizsgálása; l különös körülmények között eltűnt vagy meghalt személyek felkutatása és a helyzet kivizsgálása;
l nem tisztességes rendőri, bírói eljárásban elítéltek ügyeinek felderítése és tisztázása;
l hadifoglyok életkörülményeinek ellenőrzése, szabadon bocsátásuk, kicserélésük segítése, lebonyolítása;
l menekültek, hontalanok, kitelepítettek, hátrányosan megkülönböztetettek helyzetének javítása, menekülttáborok telepítése és üzemeltetése;
l háborús bűnösök felkutatása, elfogása, nemzetközi bíróság elé állítása;
l polgári lakosság kimenekítése a harcterületről;
l részvétel természeti és ipari katasztrófák hatásainak enyhítésében.

A jövő béketámogató feladataiban való részvételhez jól felkészült, a nemzetközi jogot és az adott térség történelmét, kultúráját, szokásait ismerő, nyugodt, megfontolt, de határozott katonákra van szükség. További fontos feltétel a siker érdekében, hogy az ENSZ, illetve a regionális szervezetek tiszta és világos mandátumot adjanak a végrehajtóknak, és hogy az erő, illetve a fegyver használatának szabályai igazodjanak a feladathoz. A jövő műveleteivel szemben két nagy dilemma fogalmazódik meg.
1. A népek önrendelkezési jogának és az állam szuverenitásának összeilleszthetősége, illetve hogy a konfliktusban melyik az előbbrevaló;
2. A semlegesség – mint a békefenntartás egyik alapelve – és a (humanitárius) intervenció kérdése.
Nehéz választ adni e dilemmákra, de az utóbbiról elmondható, hogy csak akkor szabad beavatkozni és állást foglalni valamely csoport oldalán, ha nincs más megoldás, illetve ha az elérni kívánt (elérhető) eredmény jobb lesz, mint amilyen a beavatkozás előtt volt.
Szűkebb és tágabb régiónkban még nem alakult ki a tartós béke és biztonság. A konfliktusok, polgárháborúk egyre nagyobb kihívást jelentenek hazánkra és a nemzetközi közösségre is. Ezért egyre fontosabb, hogy katonáink jól felkészülten, határozottan, jól felszerelten és az ország, a társadalom maximális támogatását és segítségét élvezve hajtsák végre azt a feladatot, amely nem az alapvető rendeltetésükből fakad, de más nem tudja megvalósítani.
„A békefenntartás nem katonáknak való feladat, de csak ők tudják végrehajtani.” (Dag Hammarskjöld, egykori ENSZ-főtitkár)

FELHASZNÁLT IRODALOM

Diószegi István: A hatalmi politika másfél évszázada 1789– 1939. História–MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 1997.
Pándi Lajos: Köztes-Európa 1756–1997 (Kronológia). Teleki László Alapítvány, Budapest, 1992.
Pándi Lajos: Köztes-Európa 1763–1993 (Térképgyűjtemény). Osiris–Századvég, Budapest, 1995.
Gonda András: Világostól Szarajevóig. Honvéd, Budapest, 1999.
Gonda András: Magyarország a Habsburg Birodalomban. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Hadtörténelem Tanszék, Jegyzet. 1896–1901 Országgyűlés Képviselőház, Napló III., IV., V. (Hiteles kiadás), Pesti Könyvnyomda Rt., Budapest, 1897. A cs. és kir. hadi tengerészet évi jelentése az 1897. évről. A cs. és kir. udvari és államnyomda, Bécs, 1898.
A cs. és kir. Külügyi Szolgálat Évkönyve 1915., az 1915. június 1-jei állapot szerint, tizenkilencedik évfolyam, Franklin-Társulat bizományában, Budapest, 1915. Magyarország az I. világháborúban. Lexikon A–Zs, Petit Real, Budapest, 2000.
Győri Lajos: A császári és királyi haditengerészet békében és háborúban. Nagy Károly és Társai grafikai műintézete. Debrecen, 1935.
Magyar Törvénytár, 1894–1895 évi törvény-czikkek. Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1897.
1949. évi XX. törvény. A Magyar Köztársaság alkotmánya.
1993. évi CX. törvény a honvédelemről.
94/1998. (XII. 29) országgyűlési határozat a Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikai alapelveiről. A Magyar Köztársaság szerepe, részvétele a nemzetközi békefenntartásban. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1996.
Alapvető tények az ENSZ-ről. Magyar ENSZ Társaság, Budapest, 1991.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Magyar ENSZ Társaság, Budapest, 1988.
Bartlett, Holman, Somes: A stratégia és a haderőtervezés művészete. In Biztonságpolitikai szöveggyűjtemény I. kötet. ZMNE, Budapest, 1999.
Bartlett, Holman: The Spectrum of Conflict: What Can It Do for Force Planners? In Strategy and Force Planning. Strategy and Force Planning Faculty, Naval War College, Newport, RI. 1995.
Boutros Boutros-Ghali: Békeprogram. Magyar ENSZ Társaság, Budapest, 1992.
Az ENSZ Alapokmánya – Charter of The United Nations (United Nations, New York, 1993).
Joshua Sinai: United Nations Operation in Mozambique (ONUMOZ) In: UN Peace Opeations, Case Studies (Pentagon, Washington DC, 1995).
Tisovszky János: Az ENSZ és a békefenntartás. Magyar ENSZ Társaság, Budapest, 1997.
Dr. Szabolcs Ottó (szerk.): Biztonságpolitika. Stratégia és Védelmi Kutatóintézet, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozata, Budapest, 1997.
Dunay–Gazdag (szerk.): Helsinki folyamat: Az első húsz év. Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet, Magyar Külügyi Intézet, Budapest, 1995.
ENSZ Akadémia. Magyar ENSZ Társaság, Budapest, 1993.
FM 100-23, Peace Operations. Qqs, Department of The Army, Washington, DC, 1994.
FM 100-5, Operations. US Army, 1993. (Fordítás, MH Vezérkara, Budapest, 1997).
General Guidelines for Peace-keeping Operations. United Nations Department of Peacekeeping Operations, New York, 1995.
Humanitárius segélyműveletek általános rendeltetésű eljárásai. Fordítás, HVK HCSF, Budapest, 1996.
Joseph S. Nye, Jr.: What New World Order? In: Strategy and Force Planning (Strategy and Force Planning Faculty, Naval War College, Newport, RI. 1995).
Joshua Sinai: Overview of United Nations Peace Operations; In: UN Peace Operations, Case Stadies. Pentagon, Washington DC [USA], 1995.
JWP 3-50, Peace Support Operations. The Permanent Joint HQ J7, Nortwood Middlesex, UK).
Kofi A. Annan: Preventing War and Disaster, 1999 Annual Report on the Work of the Organization. United Nations Department of Public Information, New York, 1999.
Külpolitikai Szemle, Magyar Nemzet, 1999. december 1.
NATO Kézikönyv, Jubileumi kiadás. Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet, Budapest, valamint NATO Információs és Sajtóiroda, Brüsszel, 1999.
OSCE Istanbul Summit: Charter For European Security. Istambul, November, 1999.
Preston–Roland–Wise: Men in Arms. Harcourt Brace Jovanovich Inc., Orlando/Florida, USA, 1991.
The Alliance’s Strategic Concept, NAC-S(99)65. NAC, Washington DC, 1999.
United Nations Military Observers Handbook. United Nations Department of Peacekeeping Operations, New York, 1995).
United Nations Peacekeeping Training (Basic Information for Junior Ranks) Handbook. Drafted by United Nations Department of Peacekeeping Operations, New York, 1994.
Zbigniew Brzezinski: A nagy sakktábla. Európa, Budapest, 1999.

1 Bartlett, Holman: The Spectrum of Conflict: What Can It Do for Force Planners? In Strategy and Force Planning. Strategy and Force Planning Faculty, Naval War College, Newport, RI. 1995., p. 494–504.
2 Tanulmányomban nem kívánok kitérni a különböző nemzetközi szervezetek „békeműveletekre” vonatkozó definíció-rendszereinek összehasonlítására. A NATO e gyűjtőfogalmát alkalmazom, amely magába foglalja a békefenntartás (peacekeeping), békekikényszerítés (peace enforcement), konfliktusmegelőzés (conflict prevention), béketeremtés (peacemaking), békeépítés (peace building), humanitárius műveletek (humanitarian operations) fogalmakat. Nem kívánok továbbá foglalkozni egyetlen nemzetközi szervezet döntéshozatali mechanizmusával sem.
3 Ravasz István: Békefenntartás. In. Magyarország az I. világháborúban. Lexikon A–Zs (Petit Real, Budapest, 2000), p. 62.
4 Pándi Lajos: Köztes-Európa 1763–1993 (Térképgyűjtemény). Osiris–Századvég, Budapest, 1995., p. 136.
5 Pándi Lajos: Köztes-Európa 1763–1993 (Térképgyűjtemény), p.137.
6 A cs. és kir. hadi tengerészet évi jelentése az 1897. évről. A cs. és kir. udvari és államnyomda, Bécs, 1898., p. 36–44.
7 Pándi Lajos: Köztes-Európa 1763–1993 (Térképgyűjtemény), p. 141., 142.
8 Ravasz István: Krétai tűzoltási hadművelet. In: Magyarország az I. világháborúban, p. 395.
9 Ugyanott.
10 Győri Lajos: A császári és királyi haditengerészet békében és háborúban. Nagy Károly és Társai grafikai műintézete, Debrecen, 1935., p. 137.
11 Ravasz István: Kínai tűzoltási hadművelet. In: Magyarország az I. világháborúban, p. 364.
12 Ravasz István: Balkáni tűzoltási hadművelet. In: Magyarország az I. világháborúban, p. 55–57.
13 Ravasz István: Szkutari tűzoltási hadművelet. In: Magyarország az I. világháborúban, p. 638–639.
14 ENSZ Akadémia. (Magyar ENSZ Társaság, Budapest, 1993), p. 31.
15 Preston–Roland–Wise: Men in Arms (Harcourt Brace Jovanovich Inc., Orlando [Florida, USA], 1991), p. 383.
16 Preston–Roland–Wise: i. m.: p. 382.
17 Tisovszky János: Az ENSZ és a békefenntartás. Magyar ENSZ Társaság, Budapest, 1997., p. 116.
18 Joshua Sinai: Overview of United Nations Peace Operations. In: UN Peace Operations, Case Stadies. Pentagon, Washington D. C. 1995., p. 8.
19 JWP 3-50, Peace Support Operations. The Permanent Joint HQ J7, Nortwood Middlesex, UK., 1–3.
20 Tisovszky János: Az ENSZ és a békefenntartás. Magyar ENSZ Társaság, Budapest, 1997., p. 141.
21 HVK MIK és MH ÖHK nyilvántartásai és előadásai alapján.
22 Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság. International Commission of Control and Supervise – ICCS.
23 Joshua Sinai: United Nations Operation in Mozambique (ONUMOZ) In: UN Peace Operations, Case Stadies. Pentagon, Washington DC. 1995., p. 29.
24 Természetesen az Egyesült Államok iraki beavatkozásával (2003 márciusa) ez a tevékenység megszűnt.
25 Preston–Roland–Wise: i. m.: p. 384.
26 2004 decemberében az SFOR funkcióit EUFOR elnevezéssel átvette az Európai Unió.
27 Győri Lajos: i. m.: p. 73.
28 United Nations Military Observers Handbook United Nations Department of Peace-keeping Operations, New York, 1995., p. 22–26.
29 United Nations Military Observers Handbook., p. 6–9.
30 United Nations Military Observers Handbook., p. 32–33.
31 MH ÖHK nyilvántartása alapján.
32 Kofi A. Annan: Preventing War and Disaster, 1999 Annual Report on the Work of the Organization. United Nations Department of Public Information, New York, 1999., p. 6.
33 Joseph S. Nye, Jr.: What New World Order? In: Strategy and Force Planning (Strategy and Force Planning Faculty, Naval War College, Newport, RI. 1995)., p. 79–80.
34 Zbigniew Brzezinski: A nagy sakktábla. Európa, Budapest, 1999., p. 128., 130.