„Rossz szomszédság – török átok”, tartja a mondás. De mit mondjunk a jó szomszédságról? Furcsa, hogy erre nincs igazán jó és frappáns szállóigénk. Pedig kellene egy, hiszen sokan és hatékonyan dolgoznak azon, hogy hazánk és a bennünket körülvevő államok között tartós és kiszámítható alapokon nyugvó jó szomszédság alakuljon ki. E munka valóban sokrétű, és a nemzetközi kapcsolatok sokszínűsége jellemzi. Ragadjunk most ki egy példát, nevezetesen a bizalom- és biztonságerősítés katonai vetületét. Apropóul pedig szolgáljon egy ún. értékelő látogatás, amin magyar katonai szakértők vettek részt Szerbia és Montenegróban.

A katona, „katonaság” fogalma sokak szemében nem éppen a békés kapcsolatok fejlesztésének szinonimája. Tulajdonképpen rendjén is lenne ez így, ha nem 2006-ot írnánk és nem Európában lennénk. Tudjuk, tudnunk kell, hogy ma az esetleg felmerülő vitás kérdések megoldását nem szabad a katonai erőtől várni. A haderő – adott esetben a Magyar Honvédség – amellett, hogy felkészül az ország fegyveres védelmére, ma már jelentős részt vállal a konfliktushelyzetek békés megoldásában, sőt továbbmegyek, azok kialakulásának megakadályozásában.
Nehéz naphoz kötni, mikor kezdődött és pontosan mikor ért véget a hidegháború. Tudjuk, hogy Európa politikai térképének átrajzolása érdekében már jóval a II. világháború vége előtt tárgyalások kezdődtek.1 A hitleri fasizmus ellen harcoló nyugati szövetségesek már a Harmadik Birodalom elkerülhetetlen bukása előtt alapvetően egységesek voltak abban, hogy nem szabad teret engedni a kommunizmus terjedésének, és amennyire csak lehet, földrajzi korlátok közé kell szorítani a szovjet csapatok által felszabadított és a későbbiekben megszállt területeket. Szó szerint életre-halálra szóló versengés folyt a nagyobb városok felszabadításáért, amire jó példa a birodalom fővárosa, Berlin. Nem ezen cikk tárgya az okok boncolgatása, a tény azonban tény marad: a Szovjetunió lényegesen nagyobb területre terjesztette ki fennhatóságát, mint azt az ettől félők korábban gondolhatták volna.
A háború és a rövid fellélegzés után előtérbe került, hogyan lehet és – eleve – lehet-e a diadalittas győztesek között fenntartani az együttműködés korábbi formáit. A politikai, gazdasági okok azonban oda vezettek, hogy már nagyon hamar kenyértörésre került sor. A világ kettészakadásának első konkrét jele Churchill fultoni beszéde volt 1946. március 5-én (ekkor Churchill már nem volt miniszterelnök). Többek között kijelentette: „A Balti-tenger melletti Stettintől Triesztig egy vasfüggöny húzódik keresztül a kontinensen. E hatalmas kommunista birodalom ambíciói messze túlszárnyalják a cári idők álmait.” Sztálin meglepően gyorsan reagált: Churchillt háborús uszítónak nevezte. Feltételezhető, hogy ezzel akarta jelezni: ő is kész önálló utakra lépni. Az 1947. március 12-én elhangzott Truman-nyilatkozat már azok számára is nyilvánvalóvá tette a világ két részre szakadását, akik esetleg nem értettek az alig burkolt célzásokból. Ezt mintegy megerősítette és ratifikálta az ún. Zsdanov-jelentés, amely már két blokk létrejöttével számolt, illetve azzal, hogy a szocialista világforradalom tovább fog gyűrűzni a nyugati blokk országaira.
Elindult hát az a szörnyeteg, amely évtizedekre meghatározta Európa és az egész világ fejlődését. A fegyverkezési verseny – van, aki a hajsza szót részesíti előnyben – politikailag és gazdaságilag is a csőd szélére juttatta az államok egész sorát. Ez a folyamat amellett, hogy mérhetetlen erőket vont el a gazdaság fejlődésétől, nemzeteket szigetelt el és vetett vissza az egységes fejlődéstől, fizikai és szellemi határokat húzott európai és európai között, a 60-as, 70-es évekre olyan pusztító potenciált teremtett, amely a legszerényebb számítások szerint is többszörösen képes lett volna elpusztítani a Föld lakosságát, sőt a Földet magát mint bolygót is.
És most tegyünk egy nagy lépést egészen 1975-ig. Az előző évtizedek bonyolult nemzetközi kapcsolatrendszere arra azért mégiscsak jó volt, hogy legalábbis alapot teremtsen a párbeszédre. A Helsinkiben 1972 óta ülésező diplomaták, és mellettük a katonák, három kérdéskörben folytattak tárgyalásokat: az európai biztonság, a tudományos, gazdasági és technikai együttműködés és a humanitárius ügyek. A Záródokumentum olyan alapelveket rögzített, amelyek mind a mai napig érvényesek az európai államok kapcsolataira. Ezek témánk szempontjából azért fontosak, mert egyrészt többszörösen is biztosították bennük az aláíró államok szuverenitását, másrészt a konfliktusokra a békés megoldást javasolták, ezzel mintegy megteremtették a bizalom- és biztonságerősítési, valamint a fegyverzet-csökkentési tárgyalásokhoz szükséges nemzetközi légkört.
Az 1986-ban született stockholmi dokumentum a helsinki folyamat újabb lépéseként már konkrét előírásokat fogalmazott meg a katonai gyakorlatok bejelentésével és a meghívandó katonai megfigyelőkkel kapcsolatban. A további tárgyalások eredményeképpen született meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) égisze alatt a bizalom- és biztonságerősítés 1990. évi bécsi dokumentuma. A későbbiekben, 1992-ben, 1994-ben és 1999-ben is módosított dokumentum, jóllehet politikai kötelezettségvállalást jelent, az elvek támogatottsága és a kidolgozott eszközrendszer hatékonysága miatt az európai biztonság megkerülhetetlen elemévé vált.2
A magyar diplomaták – természetesen a magyar katonai szakértőkre is támaszkodva – a helsinki folyamat aktív részeseként, nagyon korán felismerték a kidolgozott intézkedéscsomag jelentőségét a magyar külpolitikai célok elérésében is. Ki vonná kétségbe, hogy a haderőre vonatkozó részletes információk kölcsönös átadása, a gyakorlatok számának és a bevont erők nagyságának korlátozása, a helyszíni ellenőrzések lehetőségének megteremtése ne szolgálná az államok külső biztonságának erősítését?


Kétoldalú bizalom- és biztonságerősítés

A bizonyosság és az eltökéltség oda vezetett, hogy 1991-ben megszületett az első olyan kétoldalú megállapodás, amely – igaz a bizalom- és biztonságerősítés igen speciális formájára, nevezetesen az egymás területe feletti megfigyelő repülésekre vonatkozott – precedenst teremtett. Büszkék lehetünk arra, hogy ez a megállapodás éppen Magyarország és Románia között jött létre. Az EBEÉ és később az EBESZ3 részt vevő államai felismerték a bécsi dokumentum kínálta lehetőségeket, és igen nagy lelkesedéssel kezdték el tető alá hozni a kétoldalú bizalom- és biztonságerősítő megállapodásokat. A bécsi dokumentum jelentőségét mutatja, hogy keretként és a végrehajtási szabályok vonatkozásában mindvégig hivatkozási alap maradt, a megállapodó feleknek „csak” a kiegészítő intézkedésekben kellett megállapodniuk. Az 1999. évi bécsi dokumentum, alkalmazkodva a kor igényeihez, immár egy egészen új fejezetben foglalkozik a regionális együttműködéssel, és üdvözli a kétoldalú megállapodások megkötését. A legfrissebb adatok szerint 16 részt vevő állam 18 két- vagy többoldalú megállapodást működtet. Az EBESZ Biztonsági Együttműködési Fórum tárgyalásai során több delegáció kifejtette, hogy az EBESZ céljainak elérésében kiemelten nagy jelentőséget kapnak a jövőben az alkalmazási övezetet „behálózó” kétoldalú megállapodások.
Hazánk vonatkozásában a következő lépés 1996-ban a Magyar–Román Kétoldalú Bizalom- és Biztonságerősítő Megállapodás volt, amit később, 1998-ban hasonló tartalmú megállapodások követtek előbb Szlovákiával, majd Ukrajnával.4 E dokumentumok legfrissebbike a 2005-ben aláírt és 2006. január 15-én életbe lépett Magyar–Szerb és Montenegrói Kétoldalú Bizalom- és Biztonságerősítő Megállapodás.5


KISEBB LÉTSZÁM, KEVESEBB FEGYVER

A megállapodás, mint az már az előzőkből kitűnt, az 1999. évi bécsi dokumentum alapján készült. A kiegészítő jelleg taglalása előtt világosan ki kell mondanunk, hogy a megállapodó felek egyike sem vonja ki magát az 1999. évi bécsi dokumentum végrehajtása alól, vagyis minden ott előírt kötelezettséget továbbra is szigorúan betartanak egymás és minden más részt vevő állam vonatkozásában. Továbbra is készek alkalmazni a Bécsben született eljárási szabályokat, beleértve a már jól bevált eszköztárat, ugyanakkor önként és kölcsönösen, kisebb létszámhoz és alacsonyabb fegyverzeti szintekhez kapcsolják azok végrehajtását. A megállapodás a két ország teljes területére és teljes haderejére kiterjed. A felek 42 nappal korábban értesítik egymást és megfigyelőket hívnak meg, amennyiben olyan katonai tevékenységet terveznek, amelyben bizonyos létszámot meghaladó erők, vagy darabszámot meghaladó eszközök vesznek részt. A bécsi dokumentum különbséget tesz a „csak” bejelentésköteles és a már megfigyelők meghívására is kötelező – az előzőnél magasabb – számok között. (Az előírások szerint a kötelezettség életbelépéséhez elégséges egy kategóriában a túllépés.)

A táblázatból jól látszik, hogy a Magyar Köztársaság, valamint Szerbia és Montenegró amellett, hogy összevonta a bejelentés és a megfigyelő-meghívási kötelezettséget, már lényegesen alacsonyabb értékeknél életbe is lépteti azokat. A bejelentési kötelezettség átlagosan 43%-a, míg a megfigyelők meghívására vonatkozó kötelezettség átlagosan 38%-a a bécsi dokumentumban lévőnek.
A két ország megállapodása szerint minden évben 3-3 megfigyelő kap meghívást egy zászlóalj-, vagy magasabb szintű gyakorlatra, ugyanakkor ilyen gyakorlatot egyik fél sem tervez a közös határvonal 30-30 km-es sávján belül. A kapcsolatok építésének további módja az is, hogy a bécsi dokumentumban ötéves periódusokra előírt légibázis- és katonailétesítmény-látogatásokhoz egy kiegészítő lehetőség csatlakozik: a felek évente, felváltva, rendeznek katonailétesítmény-látogatást a másik fél ötfős csoportja számára.
De ezzel még nem ért véget a kölcsönös gesztusok sora. A bécsi dokumentumban megfogalmazott előírások szerint egy adott részt vevő államnak évente három ellenőrzést6 és – 60 alakulatonként – egy értékelő látogatást kell fogadnia. (Ez utóbbi mindkét ország tekintetében egy-egy látogatást jelent.) A „szomszédok” viszont úgy döntöttek, hogy az ország teljes területén, kölcsönösen, még két-két értékelő látogatást és egy-egy ellenőrzést engedélyeznek a másiknak. Ezzel el is érkeztünk a bevezetőben említett értékelő látogatáshoz.


Értékelő látogatás Szerbia és Montenegróban

Minden megállapodás csak annyit ér, amennyire kiaknázzuk a benne lévő lehetőségeket és amennyire következetesen betartjuk az előírásokat. A kétoldalú megállapodás keretében tervezett legelső feladat tekintetében különösen igaz volt ez az állítás. A HM HVK Műveleti Főcsoportfőnökség (HM HVK MFCSF) munkatársai az első pillanattól kezdve a lehető legkomolyabban viszonyultak az értékelő látogatás tervezéséhez. De mi is az az értékelő látogatás?
A bécsi dokumentum „betűje” szerint: minden részt vevő államnak joga van meggyőződni a másik részt vevő állam által egy-egy katonai alakulat vonatkozásában megadott információ helyességéről. Adott esetben tehát a Magyar Köztársaságnak joga van a Szerbia és Montenegró által hivatalosan megküldött adatok helyszíni „értékelésére”. A bécsi dokumentum – azaz a bizalom- és biztonságerősítés – „szelleme” szerint viszont sokkal többről van szó: az értékelők tartalmas és minden területre kiterjedő látogatást hajtanak végre az adott alakulatnál, ami eredményeképpen átfogó képet kapnak annak teljes életéről. Nézzük, hogyan zajlik ez a gyakorlatban!
A Szerbia és Montenegró által megadott éves adatszolgáltatás tanulmányozása után a választás a Belgrádtól 17 km-re, Pancevóban lévő 72. különleges dandárra esett. A magyar fél az értékelő látogatás végrehajtására vonatkozó szándékát a tervezett érkezés előtt 6 nappal korábban, az erre a célra rendszeresített ún. bejelentési formátumon (F104) küldte meg a szerb–montenegrói félnek az EBESZ által üzemeltetett számítógépes „hírhálón” keresztül. A HM HVK MFCSF-en lévő munkaállomáson „feladott” bejelentést Szerbia és Montenegrón kívül azonnal látta az EBESZ öszszes részt vevő állama és az EBESZ Konfliktusmegelőző Központja is. A kérés tartalmazta a látogatás tervezett időpontját, az értékelni kívánt alakulatot, a határátlépés helyét, a használni kívánt, de a bécsi dokumentumban nem említett technikai eszközöket, valamint az értékelők névsorát és az értékelés munkanyelvét. A válasz (F105), amiben Szerbia és Montenegró elfogadta a magyar értékelési szándékot és minden egyéb kérést, az előírt 48 órán belül meg is érkezett.
A részletes tervezés és alapos felkészülés után a háromfős magyar csoport 2006. február 28-án 14.00-kor érkezett meg a röszke–horgosi közúti határátkelőhelyre, ahol a szerb-montenegrói kísérők fogadták őket. A határtól néhány kilométerre, Palic nevű községben történt az ún. beléptetési eljárás, amely során az értékelőcsoport és a kísérőcsoport parancsnoka megállapodott a látogatás időrendjében. A csoportok Belgrádban éjszakáztak.
Másnap, március elsején, a két csoport 9 órától 17 óráig tartózkodott a dandárnál. Szakértőink először minden részletre kiterjedő és a bécsi dokumentum előírásait lényegesen meghaladó tájékoztatást kaptak a Szerb–Montenegrói Hadsereg Műveleti Parancsnokságáról, majd a 72. különleges dandárról. Az előadásokat kérdések követték, amelyekre kimerítő választ kaptak a látogatók. A dandár napi tevékenységének megfigyelése következett, különböző helyszíneken: terrorista csoport megsemmisítése zárt épületben, aknakeresés és -mentesítés a gyakorlótéren, robbantási gyakorlat az erre kijelölt külön területen, testnevelési foglalkozás keretében közelharc gyakorlása, lőgyakorlat a rendszeresített kézi fegyverekből a lőtéren. (Ez utóbbit a látogatók is végrehajthatták!) Az elhelyezési körletek, a segélyhely, a telephely, az étkezde és a csapatmúzeum meglátogatása tette teljessé az egységről kapott képet. Az értékelők szabadon beszélgethettek a különféle állománykategóriákhoz tartozó katonákkal, és minden témában nyíltságot, őszinteséget tapasztaltak. A fényképezést, vagy a diktafon használatát semmilyen módon sem korlátozták. A nap végén szakértőink megállapították – és ezt el is mondták a kísérőknek –, hogy Szerbia és Montenegró példásan végrehajtja a bécsi dokumentum és a kétoldalú megállapodás előírásait.
Március másodikán, kihasználva a lehetőséget, konzultációkra került sor a Szerb-Montenegrói Verifikációs Központban. Az eseményt, nem csak azért, mert a háromfős magyar csoport egyik tagja a Magyar Külügyminisztérium szakértője volt, kiemelt figyelemmel kísérték a Belgrádban dolgozó magyar diplomaták is. Ez a figyelem egy nagyon megtisztelő és a hasonló látogatások során ritka formában is testet öltött: mindkét csoport meghívást kapott a Magyar Nagykövetségre, ahol első kézből számolhattak be tevékenységükről.
Az első találkozás tehát teljes sikert hozott. Az értékelő látogatás eredményeiről 14 napon belül jelentés készült, amelyet Szerbia és Montenegrón kívül megkap az EBESZ összes részt vevő állama is. A jelentés tartalmához nem fér kétség. Ez volt az első lépés, de nem az utolsó: 2006 – és persze az azt követő évek – folyamán még több magyar látogatásra is sor kerül Szerbia és Montenegróban. Az előzőek szellemében nagy várakozással tekintünk, és alaposan készülünk a Magyarországon végrehajtásra kerülő feladatokra.
A bevezetőben megállapítottuk, hogy a katona bizony nem éppen a békés kapcsolatok fejlesztésének szinonimája. Igen, a katonák körében az ilyenfajta kapcsolatok évtizedekig elképzelhetetlenek voltak. Abban viszont senki sem kételkedik, hogy a szomszédok csak akkor tudnak békében élni, ha ismerik és megértik egymást. Ez alól a szomszédos államok hadseregeinek katonái sem jelentenek kivételt. Ne is jelentsenek! (Gondolkodjunk hát a „jó szomszédságra” vonatkozó mondáson is!)

Szatmári László

Modern History Sourcebook: Winston S. Churchill: “Iron Curtain Speech”, March 5, 1946
(http://www.fordham.edu/halsall/mod/churchill-iron.html)
The Truman Doctrine speech by Harry S Truman, March 12th 1947 http://www.famousquotes.me.uk/speeches/Harry_S_Truman/
Report on the international situation to the Cominform, Andrei Zhdanov September 22, 1947
http://www.cnn.com/SPECIALS/cold.war/episodes/04/documents/cominform.html
Conference on security and co-operation in Europe, Final act, Helsinki 1975 http://www.hri.org/docs/Helsinki75.html
Document of the Stockholm Conference on confidence- and security-building measures and disarmament in Europe convened in
accordance with the relevant provisions of the concluding document of the Madrid meeting of the Conference on Security and
Co-operation in Europe http://www.osce.org/documents/fsc/1986/09/4261_en.pdf
Charta von Paris für ein neues Europa vom 21. 11. 1990 Ein neues Zeitalter der Demokratie, des Friedens und der Freiheit http://www.kas.de/archiv/kalendarium/november/1592_webseite.html
Vienna Document 1999 of the Negotiations on Confidence- and Security-building Measures
http://www.osce.org/documents/fsc/1999/11/4265_en.pdf
Overview of regional and bilateral agreements and initiatives on confidence- and security-building measures and other specific security issues related to the OSCE area, Update February 2006, (FSC.GAL/19/06, 20 February 2006)#


1 1943. november 28.–december 1.: teheráni konferencia, 1945. február 4–11.: jaltai konferencia, 1945. július 16.–augusztus 2.: potsdami konferencia

2 A cikk témája miatt most nem tárgyalom az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről Szóló Szerződést, vagy a Nyitott Égbolt Szerződést, jóllehet azok legalább olyan fontossággal bírnak, mint az említett többi dokumentum.

3 Az EBEÉ 1994-ben – történetesen a Budapesten tartott csúcstalálkozón – alakult át szervezetté, és vette fel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nevet.

4 Románia és Szlovákia NATO-csatlakozása után a megállapodások – kölcsönös egyetértéssel – megszűntek.

5 Hivatalos megnevezése: „Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya valamint Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa között, az EBESZ 1999. évi Bécsi Dokumentumát kiegészítő bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekről és a katonai kapcsolatok fejlesztéséről”.

6 Az ellenőrzés arra irányul, hogy egy adott részt vevő állam meggyőződjön arról, hogy egy másik részt vevő állam nem folytat bejelentésköteles katonai tevékenységet egy ún. „kijelölt terület”-en belül.