2007. esztendõt Batthyány Emlékévnek nyilvánították, és országszerte folynak a nemzeti megemlékezés gazdag programjai. Reménykedünk abban, hogy sikerül felkelteni a magyar közvélemény – benne a Magyar Honvédség egész személyi állományának – érdeklõdését, ismertebbé és népszerûbbé tenni Batthyány Lajos gróf alakját, történelmi tetteit. Bizakodunk abban is, hogy a magyarság minél szélesebb köréhez eljutnak majd Batthyány életmûvének maradandó értékû, idõszerû üzenetei.

Az ünneplések és a megemlékezések sora Batthyány Lajos gróf születésének kétszázadik évfordulóján, 2007. február 10-én, vette kezdetét. A történeti irodalom azonban még ma is sajnálatos tényként állapítja meg, hogy Magyarországon az elmúlt több mint másfél évszázadban Batthyány Lajos gróf sohasem vált közismert és népszerû történelmi személyiséggé. Kiemelkedõ életmûve és mártírhalála sem alakította ki a mély és maradandó kultuszát a nemzeti emlékezetben. A szélesebb közvélemény elõtt a mai napig történelmünknek az egyik legkevésbé ismert alakja. Sokan legfeljebb annyit tudnak róla, hogy 1848. március 17-én kinevezik az elsõ felelõs magyar kormány miniszterelnökének, 1848. október 2-án lemond, 1849. október 6-án kivégezték; Budapesten a nemzet vértanújának nevét tér és örökmécses õrzi. Személyisége, magánélete, gyermek- és ifjúkora, katonai pályaképe, reformkori közéleti és politikai tevékenysége, miniszterelnöki munkájának történelmi érdemei, hadügyi és honvédelmi munkálkodása, a tudományos kutatás és feldolgozás elmúlt közel három évtizedes értékes eredményei, publikációi dacára, csak szûkebb körökben ismert. „A szakma tehát megtette kötelességét: ha késéssel is, de kijelölte Batthyány Lajos helyét a magyar Pantheonban. Idõ kérdése, hogy mikor ívódik be a kitisztult kép a köztudatba. Azt azonban már most reméljük, hogy a mártír nem fedi el többé az államférfit. Abban is bízunk, hogy Batthyány emlékét múló »pártpreferenciák « többé már nem fogják megzavarni…”1
Szükségesnek tartom, hogy e bevezetõben megemlítsem, a múlt század hetvenes éveinek elejétõl kezdtem intenzíven kutatni a reformkor hadügyét és az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hadtörténetét, valamint ezekhez a korszakokhoz kapcso- lódva a nevezetes történelmi személyiségek katonáskodását, hadtudományi nézeteit és szerepét a magyar hadügyben. Ennek során hazai és bécsi kutatásaim kiterjedtek gróf Batthyány Lajos életmûve szerves és jelentõs alkotórészét kitevõ katonai tevékenységét dokumentáló források, kútfõk feltárására és tudományos feldolgozására. Ennek eredményeként 1983–84 fordulóján készült el „Batthyány Lajos katonai szolgálatának története (1826. augusztus 5. – 1831. április 30.)” címû tanulmányom, amely 1984-ben jelent meg.2
Meg kell jegyezni, hogy közben a magyar historiográfia is értékelte a Batthyány- kutatás eredményeit. Születésének 175. évfordulóján, 1982. február 10–11-én tudományos konferencián „a szakma kijelölte Batthyány Lajos történelmi helyét. Új eredmények »születése és régen folyó anyaggyûjtés monografikus megjelenése« jellemezte a következõ éveket.”3 Ez a megállapítás indokolttá teszi a több vonatkozásban még ma is idõszerû közel negyedszázada megjelent bevezetõm idézését:
„Batthyány Lajost 1849. január 8-án este tartóztatták le Pesten és ezzel megkezdõdött ellene a kilenc hónapig, mártírhaláláig tartó császári királyi haditörvényszéki eljárás. Lovag Ludwig Leuzendorf hadbíró százados óriási apparátussal összegyûjtött vádanyagában, a kihallgatási jegyzõkönyvben és a büntetési elõterjesztésben szükségesnek tartották, hogy külön kitérjenek Batthyány katonai szolgálatára.4 Errõl a legrészletesebb adatokat az 1849. július 3-án Bécsben a cs. kir. Udvari Hadiszámvevõség által készített hivatalos okmány tartalmazta. A szolgálati leírásban a kvietált alhadnagyról a következõket írták:
Neve: Batthyány Lajos Sándor gróf. Született: Pozsony, Magyarország, 1807. Vallása: katolikus. Családi állapota: nõtlen. Szolgálati ideje a 32. Franz Ferdinand d’Este gyalogezredben ezredkadétként 1826. augusztus 5-tõl 1827. április 19-ig, 8 hónap 15 nap; a 9. Miklós cár huszárezredben5 alhadnagyként 1827. április 20-tól 1831- ig, ezen a napon az Udvari Haditanács 1831. április 21-i G 2144. számú rendeletével tiszti rendfokozat megtartása nélkül kilépett, 4 év 11 nap. Szolgálati ideje összesen: 4 év 8 hónap 26 nap.6
Batthyány életében ez az idõszak, a 19 éves korától 24 éves koráig tartó katonai szolgálata, maradandó nyomokat hagyott és személyiségére kitörülhetetlen hatásokat gyakorolt. Ám ha átnézzük a Batthyány Lajossal foglalkozó munkákat, azt tapasztaljuk, hogy ha ki is térnek életének nagyobbik felét kitöltõ gyermek- és ifjúkorára, valamint katonáskodásának idejére, a források hiányában adataik pontatlanná válnak és értékeléseik elbizonytalanodnak. Batthyány közel ötesztendei cs. kir. hadseregbeli szolgálatát eddig még nem dolgozta fel a történetírás. Egyedül Balogh Gyula 1887- ben megjelent „Gróf Batthyány Lajos ifjúsága” címû írásában közölt errõl értékes adalékokat.7
A történetírás még máig sem adott megnyugtató választ arra, hogy történelmünk olyan jelentõs periódusában, mint a reformkor, a polgári forradalom és szabadságharc, miért éppen Batthyány Lajos játszotta az egyik vezetõ szerepet. Történelmi feladatának vállalásához Batthyány bonyolult és ellentmondásos személyiségfejlõdési folyamat eredményeként jutott el, amely idõben átfogja a gyermek- és ifjúkort, de a meghatározó változás a katonáskodása alatt indult meg. Batthyány életének és szerepének mind teljesebb feltárásához, megítélésem szerint, hasznos támpontokat talál a történetírás gyermek- és ifjúkorából, valamint katonáskodásának idejébõl. Ezért tartom fontosnak, hogy megkíséreljem új adatok és tények segítségével bemutatni ennek az eseményekben gazdag idõszaknak (1807–1831) történetét.”8
Sajnálatos, hogy közel negyed század sem volt elegendõ a valós történelmi tények beépülésére a Batthyány-képet formáló és hõsünket ünneplõ ismeretterjesztõ (olykor tudományos) írásokba. Pedig több mint egy évtizeddel ezelõtt, 1996-ban is felhívták a figyelmet, hogy a közhelyszerû összefoglaló mûvek számos tévedést és elavult megállapítást tartalmaznak. „Annál jelentõsebb a Batthyány-kutatás történetében Ács Tibornak 1984-ben, a Hadtörténelmi Közleményekben megjelent tanulmánya: »Batthyány Lajos katonai szolgálatának története«. Az alapvetõen hadtörténeti indíttatású munka valójában jóval több Batthyány katonai szolgálatának bemutatásánál; Batthyány gyermek- és ifjúkorára, tanulóéveire, anyjával folytatott örökösödési vitájára nézve is feldolgozza, ill. közli a legalapvetõbb levéltári forrásokat. Batthyány katonai szolgálatának hiteles történetét jórészt a bécsi Kriegsarchiv iratai alapján mutatja be, kiegészítve azokkal a forrásokkal, amelyek ma a Vas Megyei Levéltárban találhatók… ezeket dolgozta fel, adta közre Ács Tibor is. Ács munkája, valamint az általa hivatkozott források Batthyány pályafutását egészen 1831-ig hitelesen dokumentálták.”9
A Batthyány körüli információ hiányát máig jól mutatja témakörünkben például a születése idõpontja körüli bizonytalanság, gyermek- és ifjúkora, vagy katonaévei történetének súlyos pontatlanságai. Tapasztalatunk szerint 2007 februárjától nagyon sok kijavítandó elavult, téves, illetve pontatlan adat, megállapítás szerepel a Batthyány Lajossal kapcsolatos publikációkban és internetes oldalakon. Például a Sulinet oldalain születése dátumaként - Pozsony, 1807. február 14. Majd ez olvasható: „A fiatal gróf, már egészen fiatal korában a katonai pályát választotta, de már húsz évesen, 1827-ben kilépett a hadseregbõl és önálló független életet kezdett élni. Átvette birtokainak irányítását, miközben jogi tanulmányaiból vizsgát tett a zágrábi akadémián.” Vagy a Wikipédia szabad lexikon internetes oldalán ez a szöveg látható: „Apja korán meghalt, ezután a családi birtokon házitanító tanította, késõbb anyja Bécsbe küldte a Klinkowström-féle nevelõintézetbe, amelyet 16 évesen fejezett be. Ezután kadétként Olaszországba ment, ahol a Miklós-huszároknál hamarosan hadnagyi rangot ért el. Ekkor komoly tanulmányokba kezdett, Zágrábban jogot hallgatott, s ott e tárgyból sikeres vizsgát tett. 21 éves korában nagykorúsíttatta magát, elhagyta a katonaságot, és átvette apai örökségét.”
Ebben a tanulmányomban csak arra vállalkozhattam, hogy kiigazítsam a ma is a közkézen forgó, Batthyány katonaéveinek históriájával kapcsolatos legdurvább tévedéseket, pontatlanságok és hitelesen bemutassam, felvázoljam katonaképét.


KATONAI PÁLYÁRA LÉPÉSE INDÍTÉKAI

A magyar történelemben évszázadokon keresztül kiemelkedõ politikai és katonai szerepet játszó fõnemesi Batthyány család grófi (zsigmondi) ágának sarjaként, Batthyány Lajos gróf, Napóleon hatalmának csúcspontján, a tilsiti békekötés esztendejében, 1807. február 10-én Pozsonyban született és másnap, 1807. február 11-én, keresztelték meg a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban.10 Édesapja, aki kilépett tiszt (fõhadnagy), németújvári Batthyány József Sándor gróf, Ikervár, Szalónak, Tótmorác és Dobra Vas megyei uradalmak és egyéb birtokok gazdája, édesanyja lomniczai Skerlecz Borbála, egy rangos hivatalokat viselõ nemesi család leánya volt.
A szülõk 1804-ben házasodtak össze, 1805-ben született meg leányuk, Emília és 1807-ben a fiúk, Lajos.11 Mivel a házastársaknak nem sikerült kiegyensúlyozottá tenni a családi életüket, közös megegyezéssel 1807-tõl különváltan folytatták életüket. A grófné két kisgyermekével Ikervárról Bécsbe költözött és élt. Batthyány József Sándor gróf 1811. április 7-én Ikervárott kelt végrendeletében minden õsi és szerzett javait egyetlen fiára, Lajosra hagyta oly formában, hogy a vagyont nagykorúságáig Vas vármegye elsõ alispánja felügyelete alatt kezeljék. Batthyány József Sándor gróf 1812. július 13-án Ikervárott meghalt. A grófné ügyvédjével kijátszva a végrendeletet megszerezte a gyámságot, Lajos öröksége feletti korlátlan rendelkezés jogát, de ezzel elvetette a fiával való késõbbi éles családi viszály magját, mivel a gyámsága alatt álló fia birtokai jövedelmének nagy részét az özvegy grófné fényûzõ és költekezõ nagyvilági életének fedezésére fordította.
A kisgyermek Batthyány Lajost érzékenyen érintette a korai apátlanság és a szülõi szeretet hiánya. Az utazni és szórakozni szeretõ anyát a vagyon feletti birtoklási vágy korán elidegenítette fiától, aki 8 éves korától, 1815-tõl, egy bécsi nevelõintézetben élt. A félárva gyermek elvégezte az alsó fokú iskola osztályait, majd magántanulóként a 1818-tól bécsi egyetem gimnáziumának elsõ és második grammatikai osztályát. A kiváló értelmi képességû és felfogású, de nagyon érzékeny Lajosnak 1819 tavaszára elege lett a szeretet nélküli, rideg nevelõintézeti életbõl és követelésére az anyja Ikervárra küldte, ahol néhány hónapig a hazai környezetben élt. Lajos 1819-tól 1821-ig Gyõrben, a Zichy-palotában lakott, a jeles tudós Fejér György, a Dunántúli Tankerületi fõigazgató felügyelete alatt és a bencés gimnáziumban tanulva kiválóan, eminensen elvégezte a harmadik és negyedik grammatikai osztályt. A palotában lakott a négy évvel idõsebb Deák Ferenc, a királyi jogakadémia hallgatója is. A Deákkal és Fejér Györggyel való személyes ismeretség pozitív hatással lehetett a 12–14 éves Batthyány személyiségének alakulására és mûveltségének fejlõdésére.12
Ezután egy bécsi felsõfokú tan- és nevelõintézetében élve, 1821 és 1826 között befejezte a bécsi tudományegyetem gimnáziuma 2 éves bölcsészeti tanfolyamát és megkezdte felsõfokú jogi tanulmányait. A katonáskodás gondolatával is foglalkozó ifjú Batthyány ekkor kötött bensõséges barátságot dr. Freibergerrel, a filozófiatanárával, dr. Andreas Hugo Neurohr orvossal és más fiatal polgári értelmiségiekkel is. E baráti kör tagjai nagy mûveltségükkel, polgári szabadságeszméikkel és szabadelvû nézeteikkel nagy hatást gyakoroltak Batthyányira, kifejlesztve, erõsítve benne a liberális és demokratikus nézeteket. Az eredetiben elolvasott híres német, angol és francia írók remekei is mély nyomokat hagytak a kitûnõ szellemi tehetségû, határozott és lob- banékony Batthyány gondolatvilágában. Ám, amikor a külföldön tartózkodó özvegy grófnõ értesült Lajos polgári értelmiségiekkel való egyre erõsödõ barátságáról, élesen kikelt ez ellen.
Közben a 20. évébe lépett és már felnõtt életvitelt folytató Lajos pénzügyi igényei természetesen megnövekedtek, de az anya azokat nem volt hajlandó fedezni olyan mértékben, ahogy azt az apai végrendelet elõírta. Az ifjú grófot bánthatta, hogy a számára megállapított évi 10 000 forint járadékból az anyja csak kis összeget, 1200 forintot, azaz havi 100 forintot utalt ki neki.
Lajos 1826 tavaszára több körülmény hatására lelkileg válságba került, mindenekelõtt azért, mert viszályba keveredett az éppen Bécsben tartózkodó, törekvéseit korlátozó anyjával, valamint összeugrott tanárával is, jogi tanulmányainak és életformájának problémái miatt. Az ifjú Batthyány életrevalóságát, személyiségének pozitív tulajdonság jegyeit bizonyítja, hogy ebbõl nem egyszerû konfliktusból, nem kis vívódás árán megtalálta a maga életpályájának legcélszerûbb, kivezetõ útját.
Elõkelõ társadalmi rangjának megfelelõ kiutat a katonatiszti pályában vélte megtalálni. Döntésében több indíték játszott szerepet. Mindenekelõtt a családi hagyományok, a neves katonaelõdök török elleni harcainak példája és jelszavuk: „Hûséggel és bátorsággal” (Fidelitate et Fortitudine).13 De közrejátszhatott az a körülmény is, hogy egy évtizeddel a napóleoni háborúk után az elõkelõ arisztokrata körökben még nagy volt a vonzása a tiszti egyenruhának. Befolyásolhatta döntését az is, hogy egyik rokona, a négy évvel idõsebb németújvári Batthyány Gusztáv gróf már a 4. ulánusezred fõhadnagya volt. Nem kizárt az sem, hogy az ifjú gróf elhatározásában szerepet játszott a látszólag független, de mégis szoros diszciplínai kötöttségekkel járó tiszti élet. Sõt gondolataiban azt sem zárta ki, hogy elõtte olyan sikeres katonai karrier áll majd, melynek során, talán még tábornoki rangot is elérheti.
Érdekes momentum, hogy Batthyány Lajos nem személyesen, hanem 1826. március 29-én levélben fordult édesanyjához beleegyezése megszerzéséért. Gondolkodásmódját és a katonai pálya választásának indítékait hûen tükrözi a levelének alábbi szövege:

„Kedves Anyám!

Bizonyos körülmények között egy közvetítõ éppen nem felesleges, mint például most bocsáss meg tehát kedves anyám, ha helyettem, ez a levél szól hozzád, s fiadnak forró kérését eléd terjeszteni bátorkodik. Mivel a körülmények úgy alakultak, hogy helyzetemben a változás szükségesnek tûnik, bizonyára neked, mint édesanyámnak és nevelõmnek, van jogod ahhoz, hogy jövõ környezetemet meghatározzad és kijelöld számomra azt a helyet, melyet anyai bölcsességed és óvatosságod a legalkalmasabbnak talál. Ez azonban a jelen körülmények között nagyon nehéz feladat rád nézve, éspedig azért, mert nekem olyan a kedélyem, hogy az már több helyen akadályokat gördített utamba és meggátolt abban, hogy akármely, rám nézve üdvös helyzetbe beletaláljam magam. Bizonyára tehát az volna rám nézve a legcélszerûbb, ami nemcsak kellemes és jó, de amit szeretni is tudnék és méltó is volna hozzám. Gyermeki kötelességemnek tartom tehát kedves Anyám, hogy ebben, amennyire tõlem telik, segítségedre legyek, hogy õszintén kijelentsem mit tartok legközelebbi rendeltetésemnek, egyszóval hogy mily pályára szentelném magamat a legszívesebben.
Ez az igazi hõsi pálya, amely már sokak nemességét megszerezte és gyökere minden nemesnek, nagynak, gyökere az elõkelõ lovagkor azon lépéseinek, melyek a legrövidebb úton vezetnek a becsülethez és dicsõséghez; melyek védelme alatt minden fejlõdik, mely nélkül pedig minden elpusztul, melynek mindent köszönhetünk, amiért a történelem küzd, amit a múlt védelmez!
Te tudod Édesanyám, hogy nem hirtelen fellángolás, nem múló képzelet az, ami kényszerít, hogy szóljak, mert már évekkel ezelõtt kinyilvánítottam elõtted ezt a kérésemet, és bízva türelmedben és jóságodban, ismételten bátorkodom azt ezúttal is eléd terjeszteni. Ámde ne hidd azt, hogy ez nem egyéb, mint törekvés arra, hogy minden köteléktõl megszabaduljak, és a szellemi foglalkozást azonnal abbahagyjam.
Bizonyára nem, kedves Anyám! – Csak érjem el egyszer célomat, csak legyek a pályán, mely csábít és vonz, akkor fogok még csak minden hasznossal és jóval foglalkozni, mert az addig kellemetlen nekem, míg azt látom, hogy szép terveimnek útjába áll. Ha majd ezredemmel oly városban leszek, ahol alkalmat találok, szabad óráimat bizonyára a tanulmányaimnak szentelem. Mindenekelõtt azt ígérem meg neked, hogy a hazai jogot nem fogom elhanyagolni, hanem naponként foglalkozom vele néhány órán át, hogy egykor furfangos ügyvédek kezeibe ne kerüljek. Attól sem kell tartanod, hogy a katonaéletet hamar megunom, látván a kisebb-nagyobb nehézségeket. Ó nem, mert hiszen Isten után Neked erõs, egészséges testalkatot köszönhetek és meglátod majd, hogy állhatatos lelket is, amely bizonyára mindenkor, békében éppúgy, mint háborúban, a helyén lesz, hogy neked, családunknak és saját magamnak becsületére váljék. Ha azonban másként határoznál, biztosítalak, hogy beleegyezésed boldoggá tett volna, de tilalmad sem fog elkeseríteni, hanem leszek mindenkor az én jóságos Anyámnak engedelmes fia.

Bécs, 1826. március 29.

Batthyány Lajos”14

A katonai pálya iránti vonzalma tehát erõs. Lelkesedéssel és optimizmussal beszél róla, mint életének egyetlen céljáról. Nem rettentik vissza a tiszti szolgálat nehézségei sem. Indítékait világosan kifejtette, amikor leszögezte, hogy noha az édesanyjai bölcsességnek van joga meghatározni az õ jövõjét, önkritikusan beismeri, hogy az életmódját befolyásoló „körülmények úgy alakultak, hogy helyzetemben a változás szükségesnek tûnik… mert nekem olyan a kedélyem, hogy az már több helyen akadályokat gördített utamba és meggátolt abban, hogy akármely, rám nézve üdvös helyzetbe beletaláljam magam”.
Kötelességének tartja, hogy a jövendõ katonai szolgálatával kapcsolatos elgondolásához megnyerje az anyai kedvezõ döntést. Ezért a legtalálóbb jelzõkkel minõsíti, hogy számára az volna „a legcélszerûbb, ami nemcsak kellemes és jó, de amit szeretni is tudnék és méltó is volna hozzám…hogy õszintén kijelentsem mit tartok legközelebbi rendeltetésemnek, egyszóval hogy mily pályára szentelném magamat a legszívesebben”.
Kiemeli a magyar történelemben, az ország védelmében a hadsereg szerepét. A haza katonai szolgálatát, a katonáskodást úgy jellemzi, mint, amely „az igazi hõsi pálya, amely már sokak nemességét megszerezte és gyökere minden nemesnek, nagynak, gyökere az elõkelõ lovagkor azon lépéseinek, melyek a legrövidebb úton vezetnek a becsülethez és dicsõséghez melyek védelme alatt minden, fejlõdik, mely nélkül pedig minden elpusztul, melynek mindent köszönhetünk, amiért a történelem küzd, amit a múlt védelmez”!
Édesanyját emlékezteti arra is, hogy katonai pályaválasztása „nem hirtelen fellángolás, nem múló képzelet az, ami kényszerít, hogy szóljak, mert már évekkel ezelõtt kinyilvánítottam elõtted ezt a kérésemet, és bízva türelmedben és jóságodban, ismételten bátorkodom azt ezúttal is eléd terjeszteni. Ámde ne hidd azt, hogy ez nem egyéb, mint törekvés arra, hogy minden köteléktõl megszabaduljak, és a szellemi foglalkozást azonnal abbahagyjam.”
Biztosítja anyját, hogy katonaéletet nem fogja megunni, mivel erõs, egészséges testalkatú és állhatatos lelkû, háborúban és békében családja és a maga nevéért becsülettel fog helytállni. A szolgálata alatt is folytatja majd jogi tanulmányait és a hátralévõ záróvizsgákat, eredményesen le fogja tenni az egyik királyi jogakadémián, mint írta: „Csak érjem el egyszer célomat, csak legyek a pályán, mely csábít és vonz, akkor fogok még csak minden hasznossal és jóval foglalkozni, mert az addig kellemetlen nekem, míg azt látom, hogy szép terveimnek útjába áll. Ha majd ezredemmel oly városban leszek, ahol alkalmat találok, szabad óráimat bizonyára a tanulmányaimnak szentelem. Mindenekelõtt azt ígérem meg neked, hogy a hazai jogot nem fogom elhanyagolni, hanem naponként foglalkozom vele néhány órán át, hogy egykor furfangos ügyvédek kezeibe ne kerüljek. Attól sem kell tartanod, hogy a katonaéletet hamar megunom, látván a kisebb-nagyobb nehézségeket. Ó nem, mert hiszen Isten után Neked erõs, egészséges testalkatot köszönhetek és meglátod majd, hogy állhatatos lelket is, amely bizonyára mindenkor, békében éppúgy, mint háborúban, a helyén lesz, hogy neked, családunknak és saját magamnak becsületére váljék.”
A grófnõt azonban Lajos szépen megfogalmazott érvei nem gyõzték meg, ezért fia, 1826. április 2-án újabb levelében igyekszik eloszlatni aggodalmát. Meggyõzõdése – írta –, hogy szándéka a katonai pályára lépésre végleges és kérte ahhoz az anyai jóváhagyást: „Hozd meg ezt az áldozatot számomra. Én azt mondom áldozat, de belátom, számodra milyen riasztó karrieremet kockára tenni.” Kéri anyját, találjon megoldást arra, hogy régi ígéretét valóra váltva „elmenjen katonának”.15
Az anya és fiú kapcsolatára jellemzõ, hogy noha mindketten Bécsben éltek, ezt az életbevágó kérdést nem személyes beszélgetés útján, hanem levelezéssel akarták megoldani. Ez is jelzi, hogy anya és fia viszonya megromlott, elvesztette közvetlenségét és hideggé vált. Az újabb levél sem érte el a kellõ hatást, mert a grófnõ továbbra is ellenezte fia pályaválasztását. Ezért Lajos, tervének megvalósításához, családja jó ismerõsétõl, Laval Nugent gróf altábornagytól, a velencei hadosztály parancsnokától kért támogatást.
Nugent megkísérelte a fiatal Batthyányt lebeszélni törekvésérõl azzal az érvvel, hogy õ a család egyetlen fiúgyermeke, ezért ne legyen katona, hanem inkább fejezze be jogi tanulmányait. Batthyány azonban meggyõzte Nugentet, hogy katonaként is befejezheti a jogi tanulmányokat. Ezek után az altábornagy vállalta, hogy kérését pártfogolja és beszélni fog családjával. Batthyány Lajos katonáskodásának ügyében az összeült családi tanács, az anya, Batthyány Vince gróf és más rokonok elõtt Nugent altábornagy rábeszélésére az anya beleegyezését adta, hogy Lajos fia kadét legyen, de közben folytatnia kell jogi tanulmányait, és abból le kell vizsgáznia Magyarországon. Feltételül szabta még, hogy olyan magyar ezredben legyen kadét, amely Nugent parancsnoksága alá tartozik, hogy az személyesen felügyelhessen fiára. Az altábornagy tanácsára az anya fia havi 100 forint zsebpénzét 60 forintra csökkentette, nehogy – mint Nugent mondta – egy kadét jövedelme felülmúlja egy százados havi fizetését. Batthyány Lajos a feltételeket elfogadta és így megnyílt az út az olyan nagyon óhajtott tiszti pálya elõtt.16
Az ifjú Batthyány Lajos tehát megkezdhette az anyjától látszólag majdnem teljesen független életét. Elérte, hogy az általa mérlegelt lehetõségek közül hajlamainak megfelelõ pályát választhatott, ahol – úgy gondolta – sikerül majd életideálját megvalósítania. Nem a véletlennek volt köszönhetõ az, hogy a 18–19. századi háborúkban kitûnt, nagy katonai hagyományokkal rendelkezõ, pesti hadkiegészítésû 32. magyar sorgyalog ezredhez került saját költségén szolgáló kadétnak. Az elõkelõ fiatal grófnak ezt a lépését támogatta egyrészt az ezredtulajdonos, herceg Esterházy Miklós táborszernagy, másrészt a Páduában székelõ Nugent altábornagy, akinek hadosztályához tartozó ezred szintén Pádua és környékén állomásozott. A 20. életévébe lépett ifjú gróf megkezdte a felszerelése beszerzését, kadét egyenruha készíttetését, melyben segítségére volt az ezred bécsi ezredügynöke, Peter Alkant Mayr.
A fiú akarata gyõzött, aki szerint ezért vett tõle anyja ridegen búcsút, amikor ezredéhez Itáliába utazott. Az eseménysort két évvel késõbb így írta meg: „Biztattak arra, nyilvánítsam ki, hogy katona szeretnék lenni kezemre jártak és én Itáliába mentem az Esterházy gyalogezredbe kadétnak. Ettõl fogva egészen másként bántak velem. Mindent elkövettek, hogy elkeserítsenek. Fájó volt a hideg búcsúzás, midõn elutaztam; bántó a hír arról az örömlakomáról, melyet anyám elutazásom napján az Augarten asztalainál rendezett; fellázító az a tilalom, hogy semmiért se forduljak hozzá írásban, mert levelemet felbontatlanul küldi vissza; s végül havi járadékomnak azonnali leszállítása, mert Bécsben 100 forintot kaptam, Itáliában csak 60 forintot adtak, amibõl még a rendes kiadásaimat is fedeznem kellett, holott azokat azelõtt külön fedezték.”17

Az ifjú Batthyány Lajos gróf ilyen körülmények között vonult be a Nugent altábornagy hadosztálya kötelékébe tartozó 32. magyar sorgyalogezredbe, ezredkadétnak. A bécsi Hadilevéltárban megõrzött állomány-nyilvántartó lapja személyi adatait és közel ötesztendei katonai szolgálatának legfontosabb állomásait így rögzítette és hagyta az utókorra:



Batthyány Nugent altábornaggyal utazott Itáliába, ahol kadéti szolgálatát a Páduában állomásozó, pesti hadkiegészítésû, 32. magyar sorgyalogezredben kezdte meg, melynek névadó ezredtulajdonosa Esterházy Miklós herceg táborszernagy, ezredparancsnoka Stephan August von Auenfels ezredes volt. Növedék: 1826. augusztus 5- én a herceg Esterházy 32. gyalogezredbe ezredkadétként 27 forint és 23 krajcárt felszerelési pénz letétele ellenében létszámba vették.. A „Késõbbiek” rovat ekkor még kitöltetlen maradt.
A kiváló értelmi képességû és jó fizikai felépítésû ifjú kadét hamar beilleszkedett az 1741-ben felállított nagy hagyományú ezred mindennapi életébe. Az ezred békeszervezete 3 zászlóaljból (2 gránátos- és 18 lövészszázadból, századonként 198 fõbõl), és ha létszáma fel volt töltve (rendszerint nem volt), mintegy 3693 fõbõl állt. Kadéti pályafutásának elsõ 3 hónapja alatt az ezredtörzshöz volt beosztva, ahol megismerte a zömében magyarországi származású tisztikart (1 ezredes, 1 alezredes, 2 õrnagy, 14 százados, 6 alszázados, 21 fõhadnagy, 21 alhadnagy, 17 zászlós, 1-1 ezredkáplár, hadbíró, ezredorvos, számvevõtiszt) és szellemét. De századnál is teljesített szolgálatot és elsajátította a különbözõ altiszti, õrvezetõi, a tizedesi és az õrmesteri kötelességeket.19 E beosztások gyakorlása közben megtanulta közkatonákkal való bánásmódot, a kiképzési, harcászati és szolgálati szabályzat elõírásainak alkalmazását. Megszerezte az alegység parancsnoki beosztáshoz szükséges elemi ismereteket, mert szakasz-, század-, osztály- és zászlóaljkötelékben minden alakzati és harci formációt többször gyakoroltak. Századparancsnoka pedig megtanította a gyalogos alegység-vezetésének legfontosabb eljárásaira. Elöljárói megelégedésére magatartásával kitûnt a kötelességek és feladatok ellátásában, a tiszti rendfokozathoz szükséges legfontosabb alapismeretek elsajátításában.
Alig három hónapi kiképzés után már minõsítik az újonc ezredkadétot. Gróf Batthyány Lajosnak, a 32. Esterházy herceg magyar sorgyalogezred kadétjának 1826. évi minõsítésében ez olvasható – Rendfokozat: ezredkadét. Elõlépett: 1826. augusztus 5. Elõ- és utóneve: Németújvári gróf Batthyány Lajos. Nõtlen vagy nõs: nõtlen. Születési év: 1807. Születési hely: Pozsony, Magyarország. Nemes vagy tiszti gyermek: –. Alapítványt élvez: –. Mikor és minek vonult be: 1826. augusztus 5-én, ezredkadétnak. Szolgálat. Õfelsége szolgálatában: Ebben az ezredben, év, hó, nap: ezredkadét 2 hónap 27 nap. Más ezredben, karban: nem. Összesen: 2 hónap 27 nap. Megszökötte: nem. Vásárolt rendfokozatot: nem. Egészségi állapota: jó. Jelleme: kissé változó. Természetes tehetsége: sokoldalú. Nyelveket beszél: magyarul, németül, latinul, olaszul és franciául jól, keveset angolul. Tud-e írni és olvasni: az elsõ öt nyelven jól. Felkészültsége. Gyakorlaton: jó. Felszerelésben: jó. Nevelésben: nincs tapasztalata. Ismeretei. Mûszaki tudományokból: némi. Más tudományokból: matematika, földrajz, egyetemes történelem és jog. Milyen hadjáratban vett részt: egyikben sem. Magatartása. Ellenség elõtt: nem szolgált. Ezredben: tekintélye van. Viselkedése. Szorgalmas és alkalmas: igen. Jó gazda: igen. Vannak hibái: nincsenek. Különben a szolgálatban: a legjobb akarat mellett még oktatásra van szüksége. Megérdemli az elõléptetést: mindenképpen. 20
A minõsítés Batthyány személyiségének szinte minden lényeges jellemzõjét megrajzolta és képességeit is bemutatta. A minõsítési jegyzék a 32. magyar sorgyalogezred 6 rendes és 20 ezredkadétjáról 1826. október 31-én Páduában készült. A minõsítési listát az ezredparancsnok, Stephan August von Auenfels ezredes, az ezredparancsnok- helyettes Johann Kissling alezredes, a zászlóaljparancsnokok, Pisztory János és Friedrich Drever õrnagyok írták alá. A kadétok között Batthyány a 26., azaz az utolsó helyen szerepel. Az ifjú ezredkadét az 1826. évi katonai sematizmusban még nem szerepelt, de az 1827. éviben, a 32. magyar sorgyalogezred 7 rendes és 20 ezredkadétját felsoroló névsorban a 8. helyen olvasható „Batthyany, Ludwig Gr.” A rangsorban az elõkelõ nyolcadikként nem szolgálati ideje alapján szerepel, hanem azért, mert a 20. ezredkadét nevét abc sorrendben közli a sematizmus.21
Batthyány kadét életét és tevékenységét katonai elöljárói nagy figyelemmel kísérték, sõt – anyja megbízásából – Range hadnagy az ifjú minden lépését ellenõrizte és azokról rendszeresen beszámolt a grófnõnek. Szabadidejében Batthyány, ígéretéhez híven, egy Jurinisch vezetéknevû tanár felügyelete alatt folytatta jogi tanulmányait és 1826 végén, november-decemberben sikeres vizsgát tett a királyi jogakadémián, Zágrábban. Tanulmányainak és vizsgájának költségei 1690 forintba kerültek.22
Az anya elégedett a fiú katonai szolgálatban tanúsított elõmenetelével és eredményes jogi vizsgájával, mert 1827. január 20-án ajándékkal lepte meg, amit Batthyány Lajos 27-én Páduából írt levelében köszönt meg. Ebben a levelében arra kérte anyját, hogy vesse latba befolyását Ferdinand d’Este fõherceg, magyarországi fõhadparancsnoknál és Johann Frimont báró, lombard-velencei fõhadparancsnoknál annak érdekében, hogy helyezzék õt át huszárezredbe. Egy huszárezrednél, mint írta, gyorsan elérheti a tiszti rendfokozatot, „amely a lovasságnál nyitva áll, a gyalogságnál azonban évekre zárva van”. Beszámolt arról is, hogy a Nugent tábornok már tudomására adta, hogy a lovassághoz történõ áthelyezése elé nem gördít akadályt.
Lajos azt is bizonygatja: az õ „anyai szereteted a legfontosabb és örömömet az sem rontja el, hogy Range hadnaggyal felügyeltetsz engem”. Közli azt is, hogy a leveléhez mellékelt borítékban van ezredparancsnoka válasza, a grófnõ hozzá intézett levelére: „Remélem örülni fogsz neki.” Levelét azzal fejezte be, hogy elmondja: beteg volt, amibõl nehezen tudott kikászálódni: „Remélem, hogy ez az idõ elmúlik és visszatér az egészségem.”23
Az áthelyezésre azonban még várnia kellett, mivel a nápolyi királyságban keletkezett feszültségekre és itáliai mozgalmakra az ezredét 1827 februárjában beosz- tották az itáliai cs. kir. hadsereg hadikészültségbe helyezett csapatai közé és több századát áthelyezték a Po folyó túlsó partjára, ahonnan csak márciusban tértek vissza páduai helyõrségükbe.24
A 32. magyar sorgyalogezredben az ifjú Batthyány 8 hónapot és 16 napot szolgált mint ezredkadét. Ez idõ alatt elsajátította a tiszti beosztáshoz szükséges legfontosabb katonai alapismereteket, megismerte a gyalogsági fegyvernemet, különösen az alegység – szakasz, század – mindennapi életét, kiképzését és harceljárásait. Részt vett zászlóalj- és ezredgyakorlaton és belekóstolt a szinte háborús állapotot jelentõ hadikészültségbe, megszerezte a többi fegyvernemi és csapatnemi ismeretek minimumát is. Megfelelõ alapokkal rendelkezett a tiszti rendfokozathoz.
Skerlecz Borbála kérésére Ferdinand d’Este fõherceg és Johann Frimont báró, elintézték, hogy gróf Batthyány Lajos kadétot 1827. április 9-én a 32. sorgyalogezredbõl áthelyezték az ugyancsak Itáliában állomásozó 9. huszárezred állományába.25

Batthyány Lajos grófot 1827. április 20-án elõléptették alhadnagynak, a Vicenza és térségében települt, az 1690-ben létrehozott 9. huszárezredben, amelynek ezredtulajdonosa Frimont János báró, Antrodocco hercege, lovassági tábornok, Lombard-Velence fõhadparancsnoka,26ezredparancsnoka pedig báró Anton Callot ezredes volt. A 6 toborzómegyére kiterjedõ eszéki hadkiegészítõ-központú huszárezred, 4 osztályból (a törzs, és osztályonként két századból, századonként 218 fõbõl), az ezredesi, az alezredesi, a l. és 2. õrnagyi osztályból állt, mintegy 1340 fõvel.27 A mintegy 80-85 százalékban magyarországi származású tisztikara (1 ezredes, 1 alezredes, 2 õrnagy, 7 elsõ lovasszázados, 8 másod lovasszázados, 17 fõhadnagy, 15 alhadnagy, 8 kadét, a törzsben 1-1 ezredkáplár, hadbíró, orvos, számvevõtiszt) 51 tisztbõl, 4 törzsbeosztottból és 8 tisztjelöltbõl állt. Az ifjú alhadnagyot az Adolph Klein õrnagy parancsnoksága alatt álló elsõ õrnagyi osztály 2. századába osztották be, amely Trevisóban állomásozott. Kezdetben problémát okozott neki, hogy mint elõkelõ fõnemesi származású és nagy vagyon örököse felette állt az ezredbeli tiszttársai többségének, akik viszont vele szemben rendelkeztek 3, de legalább 2 jó lóval. Míg az elõkelõ ifjú alhadnagy 2 lovát elöljárói, az osztály és századparancsnoka lovas szolgálatra alkalmatlannak nyilvánítottak. Az ifjú gróf ezért joggal számított arra, hogy édesanyja pénzügyileg fedezi a költségeket, hogy jobb lovakat vásárolhasson huszártiszti szolgálata ellátására.
1827 májusában Batthyány alhadnagyot szabadságolták, hogy felszerelje magát. Fényes huszártiszti felszerelése és lovai 7125 forintba kerültek. Fia alhadnaggyá történt kinevezése után anyja a havi 60 forintos járadékát ismét 100 forintra emelte.28 Az anya a család egyik barátját, báró Carl Mergen vezérõrnagy, kõszegi dandárparancsnokot kérte meg arra, hogy vegyen a fia számára egy lovassági szolgálatra alkalmas lovat. Mergen a báró Vincent könnyûlovasezred egyik tisztjétõl 75 arany dukátért (700 forintért) akart Batthyány számára lovat vásárolni. Batthyány grófné Skerlecz Borbála meg volt elégedve a tábornok választásával. Lajos gróf azonban ezt a lovat nem fogadta el, hanem a jeles lószakértõtõl, Ferdinand Fechtig (1775–1831) bárótól vett lovakat.29 Az anya tiltakozása ellenére a határozott fiatal Batthyány Fechtig báró, büntetõ-fõtörvényszéki elnöktõl két lovat vásárolt 700 aranyért. Ezt a lóvásárlást azért hajtotta végre az ifjú gróf, mert állítása szerint az el nem fogadott lovat úgy akarták a számára megvenni, hogy õ azt ne is lássa, ne próbálja ki és így teljesen ismeretlenül majd utánaküldik ezredéhez.
Batthyány alhadnagy, immár felszerelve, a nyarat és az õszt a századnál töltötte Itáliában, ahol részt vett a kiképzésben és a gyakorlatokon. Ebben az idõben megismerte a lóval való bánásmódot, az egyes és kötelék-huszárkiképzést, a lovasharcászat legfontosabb eljárásait, a lovasalakzatokat és a huszáralegységek vezetését. Szabadidejében visszahúzódva élt, önképzéssel gyarapította ismereteit. Nagy befolyást gyakorolt rá Itália szépsége és kultúrája.
Az 1827. évi õszi hadgyakorlat befejezése után szabadságot kért, amelyet 1827 novemberétõl 1828 márciusáig Bécsben és Pozsonyban töltött el. Bécsben 1827 végén régi polgári barátai társaságába járt. Anyja ekkor megfenyegette, ha nem szakít velük és nem a fõúri körökbõl keres barátokat, akkor írni fog ezredparancsnokának, hogy rossz környezetbe keveredett. Batthyány késõbbi állítása szerint anyja tudatosan szorgalmazta az arisztokrata ifjakkal való kapcsolatát, abban bízva, hogy a költséges szórakozások nyomán bekövetkezik a kor fiatal mágnásai szokásos ballépése: az adósságcsinálás. Ha ez megtörténik, akkor könnyen bizonyíthatja fiának könnyelmûségét, a birtokok kezelésére való alkalmatlanságát, az anyai gyámság szükségességét. Batthyány, ennek ellenére, hallgatva az anyai sugalmazásra, idejét a továbbiakban az ifjú mágnásokkal töltötte. Felhagyott szerény magatartásával és fõúri életmódot kezdett folytatni. A nagy lábon élõ társaságban azonban hamar rá kellett jönnie arra, hogy havi 100 forintja nem elég az ilyen életvitelhez és úgy érezte, ezzel az öszszeggel nem tud grófi és huszártiszti rangjához méltó életet élni. Elkeseredését növelte az a tudat, hogy az atyai végrendelet értelmében már évi 12 000 forint járadékot, vagyis havi 1000 forintot kellene kapnia. Az anya ugyan ösztönözte, hogy éljen nagyvilági életet, de annak költségeit nem volt hajlandó fedezni.
A Bécsben és Pozsonyban élõ arisztokrácia társasági életét a pompa, a fényûzés jellemezte. Különösen Pozsony mutatott mozgalmas és szórakoztató képet a fiatal Batthyány számára. „Pozsony vormärzbeli farsangjai vígságtól voltak hangosak, jókedvtõl gyöngyözõek, s elevenségben vetekedtek a bécsiekkel… A Redoute-ban és a Pálffy-teremben voltak étkezõ- és játékhelyiségek, ahol a vendégek nem takarékoskodtak, ha megéheztek vagy megszomjaztak.”30
Batthyány gróf 1828. január és február havát mágnás tisztismerõseivel átszórakozta Pozsonyban. Mivel anyja a nagyvilági élethez nem adott pénzt, jöttek az uzsorások, akik számára a szorult anyagi helyzetben levõ ifjú gróf „gazdag zsákmányt” jelentett. Elõször Mayer Henrik nagykanizsai kereskedõ jelentkezett, aki Forgách Ferenc gróf 50 000 forintos adóslevelét és 1000 forint készpénzt kínált neki, ha több, összesen 44 000 forintról szóló adóslevelet ír alá. Az adósleveleken azonban nem Mayer, hanem a sohasem látott Tuboly József volt hitelezõül megnevezve. Az elsõ 12 900 forintról szóló váltót 1828. január 12-én írta alá a megszorult Batthyány.31
Másnap, január 13-án, a pozsonyi Redoute-ban 15 lovastiszt barátját pazarul vendégül látva elverte minden pénzét.32 Ezek után jelent meg a színen a másik uzsorás, a frankfurti. Leopold Stein bankár megbízottja, aki Festetich Albert gróf 100 000 fo- rintos adóslevelét kínálta megvételre olyképpen, hogy még 10 000 forint készpénzt is kap. Batthyány Festetich adósleveléért két 50 000 forintos adóslevelet állított ki, és adóssága Steinnél hamarosan 200 000 forintra szaporodott.33 A jogilag elméletileg képzett, de a gyakorlati pénzügyekben tapasztalatlan, járatlan fiatal gróf, akinek mindenképpen készpénzre volt szüksége, óvatlanul lépre ment és a minden hájjal megkent uzsorásoknak sikerült kicsalniuk kötelezvényeit.34
Ebben az idõben régi barátja, dr. Neurohr, sikertelenül próbálta visszatartani a ballépésektõl a meggondolatlan ifjú tisztet. Ezért Pozsonyból Lesnovska grófnõnek írt 1828. február 12-i és 18-i levelében leírta, hogy a fiatal gróf nagy lábon él, pénzügyei zavarosak, szórakozásai egészségére is károsak. Tudatja, hogy Batthyány Mayer és Stein uzsorásoktól jelentõs összegeket vett fel, vagyonát lekötötte, és noha kiskorú, elfogadta, ha adósságait nem fizeti vissza, az osztrák törvények alapján járjanak el vele szemben. A fiatal grófot õ nem tudja megakadályozni könnyelmû cselekedeteiben.35 Lesnovska grófnõ a leveleket átadta az anyának, aki nem az általa elõidézett körülményeket hibáztatta fia kilengéseiért, hanem dr. Neurohrt tartotta rossz szellemének. Ezt megtudván Neurohr 1828. február 28-án újabb levelet írt Lesnovska grófnõnek, amelyben kifejti, hogy nem érti, miért tünteti fel õt rossz fényben Batthyány grófné, amikor négy esztendõn keresztül nevelte fiatal barátját, harcolva annak rossz tulajdonságai ellen. A jelenlegi válságos helyzetét éppen az anyai keménység és hidegség idézte elõ. A fiatal grófban nagyon sok jó van, de mint minden ember, hajlik a könnyelmûség felé is. Õ korábban és most is mindent megtett annak érdekében, hogy Batthyány Lajos viselkedésében a józanság kerekedjen felül.36
Skerlecz Borbála véleménye dr. Neurohrról nem változott és a bécsi rendõrigazgatóságnál feljelentette, mint fia rossz útra térítõjét. Az anya a kezében levõ leveleket is átadta a rendõrségnek, hogy dr. Neurohrral és a fiával szembeni eljárás alapjául szolgáljanak. Dr. Neurohr nem értette meg, hogy jó szándéka ellenére miért kívánja Batthyány grófné bíróság elé állítani õket. Skerlecz Borbála azonban nem elégedett meg ennyivel, hanem fiát, gróf Batthyány Lajos alhadnagyot, a katonai hatóságoknál is feljelentette.37
Az anyai feljelentésekrõl mit sem tudó Batthyány, viharos szabadsága leteltével, 1828 áprilisában bevonult Trevisóban állomásozó 1. õrnagyi osztálya 2. századához. Alig kezdte el a szolgálatát, amikor megtudta, hogy anyja panaszt emelt ellene drága lóvásárlása és adósságai miatt, ami felháborította ifjú alhadnagyot.
Az ezredparancsnok, báró Anton Collet ezredes, május elsõ napjaiban vizsgálatot rendelt el az anyai panasz ügyében. Az alhadnagy elõször szóban, kihallgatáson jelentette a lóvásárlás történetét, de a parancsnok utasította, hogy készítsen írásos igazoló jelentést. A Batthyány által készített jelentésben ez olvasható:

„Báró Frimont 9. huszárezred

Batthyány alhadnagy az
1. õrnagyi osztály 2. századából.

Alázatos nyilatkozat
a tekintetes cs. kir. ezredparancsnoksághoz

Alulírott alázatosan jelentem a tekintetes ezredparancsnokságnak, hogy Fechtig bárótól vettem ugyan két lovat és ez az ügylet úgy történt, amint azt már egyszer az ezredparancsnoknak szóban jelentettem. A két ló neve nem Hassan és Messan, hanem Samhar és Massan, s azokat nem, mint ahogyan tévesen híresztelve volt, drága 17 000 forintért, hanem az ettõl nagyon is eltérõ 3150 forintért, vagyis 700 darab aranyért vettem. A két nevezett ló nem csak hogy még most is a birtokomban van, de azokat egyáltalán nincs szándékomban visszaadni, mert úgy hiszem, hogy egy tiszt adott szavát soha vissza nem vonhatja. Megengedem ugyan, hogy a két lovat kissé drágán vettem, de ez a jövõre nézve nekem zsinórmértékül fog szolgálni.
A jelentésemet a tekintetes ezredparancsnokságnak ezennel felterjesztem.

Treviso, 1828. május 9.

Gróf Batthyány Lajos alhadnagy

Vidi [láttam] Klein õrnagy”38
A feljelentések nyomán tehát megkezdõdött az évek elhúzódó elkeseredett jogvita özvegy Batthyány grófnõ, az édesanya és fia, gróf Batthyány Lajos között.
Skerlecz Borbála elérkezettnek látta az idõt, fia könnyelmû és felelõtlen életmódjára hivatkozva kiforgassa az ifjú grófot örökölt birtokaiból és a vagyont magának megszerezze. Az ifjú alhadnagy igazát elõször az ezredparancsnokság elõtt bizonyította be, majd mindent megtett annak érdekében, hogy a tisztázza magát, a tiszti karrierjét is hátrányosan befolyásoló, az õt kétes hírbe hozó anyai vádak alól a polgári, a vármegyei és udvari hatóságok, valamint a nyilvánosság elõtt.

Batthyány – katonai elöljáróin keresztül – elõször a Magyar Királyi Udvari Kancelláriához fordult segítségért az anyai vádak ügyében, az apai végrendelet törvényes végrehajtása és mint egyetlen jogos örökös vagyonának megvédése érdekében. Gróf Reviczky Ádám udvari kancellárnak részletes emlékiratot nyújtott be.
A német eredetiben megmaradt emlékirat igen értékes adatokat tartalmaz az ifjú helyzetérõl, tiszti pályafutásának alakulásáról, személyiségének jellemzõirõl, az anyjával való kapcsolatáról és sokat segít abban is, hogy megértsük a késõbbi Batthyányt. Ezért érdemes közölni teljes terjedelmében ezt az iratot:

„Nagyméltóságú Uram!

Gróf Batthyány Lajos alhadnagynak, a báró Frimont 9. huszárezredbõl Trevisóban, alázatos emlékirata az adósságok miatt ellene indított vizsgálat tárgyában.

„Nagyméltóságú Uram!

A kitûnõ bizalom, mely Nagyméltóságodat minden oldalról övezi, arra ösztönöz engem is, hogy az adósságok miatt ellenem indított vizsgálatban a következõ kijelentést tegyem.
Az anyám iránt való tisztelet és kímélet visszatartott eddig azon lépéstõl, melynek célja nem egyéb, minthogy megismertessem eltévedésem történetét, s megmentsem nevem becsületét, amely anyám támadásai által sérelmet szenvedett. Az a világos, szellemes szem, mellyel nagyméltóságod a földi dolgokat tekinti, teljesen meggyõz engem arról, hogy kellõ és méltányos megvilágításban fogja látni helyzetét a védtelen árvának, akit vagyonából megcsonkítva, a nagyközönség elõtt kegyetlen módon, rossz hírbe állítottak. Szükséges azonban, hogy a múlt némely eseményeire visszatérjek.
Atyám jó volt, noha nagyon heves, hirtelen haragú, de anyám olyan természettel bírt, hogy házaséletük boldog nem lehetett, s néhány év múlva különváltak. Különválásuk után anyám két gyermekével Bécsben élt, korlátozva és visszavonultan. Midõn azonban ezelõtt mintegy 15 évvel édesapám meghalt és végrendeletében öszszes vagyonát rám hagyta, számomra a megyei hatóságot gyámul rendelte, nõvéremnek kiházasításul 100 000 forintot, özvegyének évi 12 000 forintot állapított meg. Ekkor anyám azonnal Ikervárra, boldogult atyám halálozási helyére sietett, kieszközölte a végrendelet megsemmisítését, amihez mi gyerekek még akkor mit sem szólhattunk, a hagyatékot a felettem való gyámkodással együtt hatalmába kerítette, s oly keveset gondolt az én javaimra, hogy olyan esetekben, mikor a jószágkormányzó, egy szüleim házánál megöregedett szolga, az évi jövedelmekbõl atyám adósságait törlesztgette, emiatt õt mindig korholta.
Noha engem csupa elõvigyázatból többnyire Bécsben neveltetett, mégsem volt az megakadályozható, hogy a dolgokról egyet-mást meg ne halljak. Már akkor is félt ettõl, mielõtt megtörtént volna. Attól a szerencsétlen pillanattól pedig megszûnt anya lenni. Gyanakodás és bizalmatlanság szállta meg a lelkét, a szívélyességnek nyoma sem maradt. Õ bennem már inkább csak az atyát, vagy annak örökösét látta.
Így nõttem fel otthon nélkül – mert anyám mindig távol tartott magától –, szülõk nélkül, legtöbbnyire fizetett álbarátoktól körülvéve, kik meg voltak bízva, hogy minden szavamat drágán adják el édesanyámnak. Midõn eszmélni kezdtem, merevsége, hajthatatlansága, hidegsége annál inkább feltûnt, mivel több ízben tanúja voltam, mily bensõséges szeretettel dédelgették más szülõk az intézetben velem levõ gyermekeiket. Minden igyekezetem ellenére, hogy megnyerjem – mely igyekezetemben részint saját hajlamaimat, részint nevelõim és barátaim tanácsát követtem –, nem voltam képes õt megváltoztatni. Mindig úgy viselkedett velem szemben, hogy már puszta látásával is minden vidám gondolatom elhalt.
Eközben egyre közelgett az az idõ, mikor engem szerencsétlenségbe kellett taszítani. Az a következetesség, mellyel ezen dolgoztak, és a sietség, mellyel minden ballépésemet felhasználtak, minden kétséget kizár arról, hogy romlásomat nem szándékosan idézték volna elõ. A mûveletet azzal kezdték meg, hogy elõször egészen jól bántak velem, havonként 100 forint zsebpénzt kaptam csak a szórakozási célokra, mert élelem, lakás, tanítás, szolgálat stb. után házigazdáim külön fizetést kaptak. Bíztattak arra, nyilvánítsam ki, hogy katona szeretnék lenni, kezemre jártak és én Itáliába mentem az Esterházy gyalogezredbe kadétnak. Ettõl fogva egészen másként bántak velem. Mindent elkövettek, hogy elkeserítsenek. Fájó volt a hideg búcsúzás, midõn elutaztam. Bántó a hír arról az örömlakomáról, melyet anyám, elutazásom napján az Augarten asztalainál rendezett. Fellázító az a tilalom, hogy semmiért se forduljak hozzá írásban, mert levelemet felbontatlanul küldi vissza; s végül havi járadékomnak azonnali leszállítása, mert Bécsben 100 forintot kaptam, Itáliában csak 60 forintot adtak, amibõl még a rendes kiadásaimat is fedeznem kellett, holott azokat azelõtt külön fedezték. Abban a hitben voltak, hogy ez az abszurditás majd megfoszt hidegvérûségemtõl és belevisz abba a kelepcébe, amelybe utóbb beleestem, s amit magamnak megbocsátani soha sem fogok.
Erkölcsi magaviseletemrõl Bécsben november és december hónapokban valamint korábbi viselkedésemrõl az ezrednél Páduában, késõbb Vicenzában, bizonyára mindenki csak a legkedvezõbb bizonyítványt állíthatja ki. Mégis, dacára annak, hogy mindig csendben és visszavonultan éltem, s magamat mindazoktól a mulatságoktól, melyeket a velem hasonló származású személyek felkeresni szoktak, visszatartottam, anyám velem mégis mindig elégedetlen volt. Miután semmi olyat, ami jogosan korholható lett volna, szememre vetni nem tudtak, azt rótták fel legfõbb bûnömül, hogy polgári származású ifjakkal társalkodom, kiket én tudományos képzettségük, erkölcsi tisztaságuk miatt szeretek és becsülök, s kik engemet mindig csak a jóra ösztönöztek. Mivel ezredbeli bajtársaim – kik közül a legtöbb születésre és vagyonra nézve alattam áll – három, de legalább is 2 jó lóval rendelkeznek, az én 2 lovamat elöljáróim alkalmatlannak nyilvánították, ezért azt hittem, hogy jobb lovakra én is joggal számíthatok. Úgy akarták ugyan, hogy egy 700 forintos lovat küldenek utánam oly módon, hogy azt még csak meg se nézzem. Éppen olyan gúnyosan válaszolt anyám akkor is, amikor arra kértem, hogy havi díjamat emelje fel, mely, mióta tiszt vagyok, 100 forintból áll. A megtagadásnál is jobban fájt az a mód, mellyel kérésemet elutasította. Eközben nem szûnt meg, hogy az eddigi barátaimmal való társalgást úgy tüntesse fel, mint amely az én tisztességemre nézve nagyon ártalmas és nyomatékosan sürgetett, hogy hozzám hasonló születésû ifjakkal társalkodjam. Sõt annyira ment, hogy azzal fenyegetett, ha kívánságának nem teszek eleget, akkor írni fog Vicenzába ezredesemnek és kérni fogja megbüntetésemet engedetlenségemért. Hogy tehát anyám akaratának végül is eleget tegyek és ezáltal kéréseim teljesítésére õt is fogékonyabbá tegyem, legutóbbi bécsi tartózkodásom alatt elõkelõ ifjak társaságát kerestem fel, akik szívesen is láttak maguk között. De ez is mind hiába volt. Ekkorra már türelmem, mellyel egy ideig lehetett ugyan visszaélni, teljesen elhagyott, s mivel új elõkelõ barátaim egyik mulatságból a másikba hívtak, keserûségemben elköltöttem azt a kevés pénzt, amely birtokomban volt, és elfogadtam az egy idõ óta mindig körülöttem õgyelgõ haszonlesõ alkuszok ajánlatát, akikkel, úgy látszik, csupán felületesen ismerkedtem meg.
Fellázított az a gondolat, hogy anyám az atyai végrendelet intézkedéseinek törvényellenes megakadályozásával jogaimban és megilletõ jövedelmeimbõl annyira megrövidít, hogy részvét és anyai szeretet nélkül, gyõzelemittasan, a nagyvilág veszedelmei közé lökött.
A bensõ felháborodásomnak ebben az állapotában ismét megjelentek a zsidók ajánlataikkal, s fáradhatatlanok voltak abban, hogy engem egy pénzügyi mûvelet veszélytelenségérõl meggyõzzenek. Én beleegyeztem, de alighogy megtörtént, legnagyobb fájdalmamra beláttam, hogy belekerültem a hálóba, melyet anyám már évek óta kivetett ellenem és hogy most már kíméletlen hatalmába kerültem. Midõn nyugtalanságom a legnagyobb fokra emelkedett, magamhoz kérettem Freibergert és felfedtem neki mindent, ami történt és sürgõsen kértem õt az általam kötött ügylet megsemmisítésére, még abban az esetben is, ha ez némi veszteséggel volna összekötve. És ez a derék férfi ismét igaz és buzgó barátnak bizonyította magát.
Anyám panaszainak jogossága a Bécsben megtartott vizsgálatból sokkal világosabban fog Nagyméltóságod elõtt állni, hogysem azt itt nekem részletezni kellene. Mivel anyám volt az, aki ellenem elõször nyilvánosan vádlóként lépett fel, kötelességemnek tartottam, hogy magamat ez ügyben illetékes bíráim elõtt igazoljam.
Végül alázatosan kérem Nagyméltóságodat, hogy ezen fontos és egész életemre kiható ügyben engemet elnézésére és kegyes pártfogására méltóztatni kegyeskedjék.
Legnagyobb tisztelettel vagyok Nagyméltóságodnak,

legalázatosabb szolgája
Gróf Batthyány Lajos cs. kir. alhadnagy

Treviso, 1828. május 28-án.”39
Sokféleképpen lehetne magyarázni Batthyánynak ezt az önvallomását. A számos ok közül valószínûleg a legfontosabbak a pszichológiai indítékok és azon belül az elkeseredés mindent elsöprõ nagy vihara, amely a 22. évébe lépõ ifjú lelkében kitört. Az emlékiratból is kitûnik, hogy jellemének alakulására negatív hatást gyakorolt a szeretet hiánya és az anyai ridegség. Ennek következtében alakultak ki olyan tulajdonságai, amelyek alapján késõbb úgy jellemzik, hogy visszahúzódó, gõgös és akaratos.
Batthyány úgy gondolta, hogy emlékiratával objektívabb megvilágításba helyezi ballépését és így az udvari körök, a kancellária nem egyedül az anyai vádak alapján ítélik meg magatartását és jogát az apai örökségre. A helyzet azonban nem minden vonatkozásban alakult várakozásának megfelelõen.


AZ 1828. ÉVI TISZTI SZOLGÁLATA ÉS HÁTRÁNYA – KÜSZKÖDÉSE AZ ÖRÖKSÉGÉÉRT

Batthyány egyre kevesebb figyelmet tudott fordítani szolgálatára, mivel anyjával való viszonya egyre feszültebbé vált. Skerlecz Borbála, látva fia nagykorúsága közelségét – 1831. február 10. –, mindjobban a maga számára akarta kihasználni fia birtokait. 1828 júliusában (vagy augusztus elsõ felében) Batthyány tudomást szerzett arról, hogy az anyja az õsi ikervári uradalmat október 15-ével 12 esztendõre évi 22 000 pengõforintért bérbe akarja adni Franz d’Este modenai fõhercegnek.40 Ez azt jelentette volna, hogy az uradalom nagykorúsága után 10 évvel került volna vissza, valószínûleg erõsen elhasznált állapotban.
Skerlecz Borbálának ezzel a lépésével elkeseredett harc kezdõdött anya és fiú között, melynek tétje Lajos öröksége volt.41 A vagyonért folyó küzdelemben, a maguk jogának igazában, nem kímélték egymást, mindkét fél részérõl elhangzottak súlyos személyeskedõ szemrehányások és kölcsönös vádaskodások. Az anyai szándék megakadályozására a fiú folyamodványt intézett a legfelsõbb helyre azért, hogy javai az anyai kezelésbõl Vas vármegye elsõ alispánja, vagy árvaválasztmánya kezelésébe kerüljenek. A Magyar Királyi Udvari Kancellária 1828. szeptember 5-i átiratában a folyamodványt megküldte a vármegyének azzal a rendelkezéssel, hogy az apai végrendelet alapján tisztázza a vitát és rendezze az anya és fia közötti viszályt.42
A vármegye 1828. szeptember 15-én úgy határozott, hogy egy 4 fõs bizottság útján „a folyamodó ifjú Gróf Úr, és panaszlott Édesannya között elõ forduló nehézségeket kellemetes úton el intézni törekedjenek”. Ha ez nem sikerülne, akkor terjesszenek a vármegye elé döntésre érett javaslatot.43 Batthyány a határozatról értesülve 1828. október 1-jei levelében kérte a vármegyét, hogy míg az ügyet ki nem vizsgálták, tiltsák el anyját attól, hogy az örökségét adóságokkal megterhelhesse. Mivel jelenleg is arra törekszik, hogy „az ikervári uradalmat, minden javaimnak felét, 12 esztendõkre kiárrendállja, arra nevezetes summákat felvevén, sorsomat súlyosbítsa, s így engemet annak birtokábul nem csak idõre, de talán örökre is ki penderítsen” és így „engemet minden javaimnak birtokábul kivetköztettvén, földönfutóvá tegyen”.44 A vármegye kisgyûlése helyt adott a kérelmének és az anyát eltiltotta a „fiára nézõ javak sérelmére szolgáló elidegenítésektõl”.45
Skerlecz Borbála 1828. szeptember 16-án maga is folyamodvánnyal fordult az Ud- vari Kancelláriához. Bejelenti, hogy vádat kíván emelni fia megkárosítói ellen, akik bevitték a 200 000 forint adósságba, illetve több mint 80 000 forintot csaltak ki tõle. Kijelenti: õ figyelmeztette a fiát; annak adósságait nem tudja kifizetni, ne is terheljék meg vele, mivel mint kiskorú vette fel azokat és gyámját nem lehet kötelezni a fizetésre. Kérte, hogy fia ellen rendeljenek el vagyonzárt.46 A folyamodványt az Udvari Kancellária 1828. október 2-i átiratában szintén megküldi Vas vármegyének kivizsgálásra.47
Az anyjával való pereskedés hátrányosan hatott Batthyány katonai elõmenetelére. Ezt bizonyítja az 1828 októberében Gróf Batthyány Lajosról, a Báró Frimont 9. huszárezred alhadnagyának képességeirõl és tulajdonságairól készült 1828. évi minõsítésének megállapításai, amely ezt tartalmazta a rovatok sorrendjében:
Rendfokozata: alhadnagy. Elõlépett: 1827. április 20. Elõ és utóneve: Németújvári gróf Batthyány Lajos. Nõtlen vagy nõs, gyermekkel vagy a nélkül: nõtlen. Születési év: 1807.
Születési hely és ország: Pozsony Magyarországon. Szolgálat. Hol szolgált: Ebben az ezredben év hó nap: alhadnagy 1 év 6 hónap 10 nap. Más ezredben, karban: 32. herceg Esterházy sorgyalogezredben kadét 8 hónap 16 nap. Összesen: 2 év 2 hónap 26 nap. Más hatalmat: nem. Vásárolt rendfokozatot: nem. Foglalkozása: nemes és diák. Anyagi támogatása: megfelelõ. Egészségi állapota: jó. Jelleme: jó, derûs, de nagyon könnyelmû. Nyelv ismerete: német, magyar, latin jó, francia, olasz, közepes, angol némi. Felkészültsége.
Gyakorlaton: még elég gyenge. Felszerelésben: jó. Nevelésben: még nagyon gyenge. Ismeretei. Mûszaki tudományból: némi. Más tudományokból: magyar jog, egyetemes történelem, földrajz. Lovaglása: még kissé gyenge. Lóismerete: nincsen. Milyen hadjáratban vett részt: egyben sem. Magatartása. Ellenség elõtt: nem szolgált. Civilekkel: nyugodt. Ezredben: udvarias. Alárendeltjeivel: jó, de még túlságosan elnézõ. Viselkedése. Szorgalmas és alkalmas: igen. Jó gazda: nem és emiatt már figyelmeztették. Hibái. Italozik: nem. Játékos: nem. Adósságot csinál: igen, és emiatt ugyancsak figyelmeztették. Kötekedõ: nem. Különben a szolgálatban: kevéssé lehet használni. Megérdemli az elõléptetést: még nem. Hányszor és milyen okból mellõzték: sohasem. 48
E jellemzés a pozitívumok mellett, jobban kiemeli egyénisége negatív jegyeit, hogy nagyon könnyelmû. A gyakorlaton és nevelésben még elég gyenge. Lovaglása még kissé gyenge. Magatartása alárendeltjeivel még túlságosan elnézõ. Nem jó gazda, amiért már figyelmeztették. Viselkedésének hibája, hogy adósságot csinál, emiatt ugyancsak figyelmeztették. A szolgálatban kevéssé lehet használni és az elõléptetést nem érdemli meg.
A jellemzést 1828. október 23-án Vicenzában készítették Batthyányról, aki a 9. huszárezred 17 alhadnagya között a minõsítési listán a rangsorban a 13. helyen szerepelt. A minõsítési listát báró Anton Callot ezredes, ezredparancsnok, gyurcsákfalvi Gyurcsák János Károly alezredes, ezredparancsnok-helyettes, Adolph Klein õrnagy és harcvári Herbay Miklós õrnagy, osztályparancsnokok írták alá. Az 1828. évi katonai sematizmusban a 9. huszárezredbõl felsorolt alhadnagyok között a 14. helyen olvasható „Batthyany, Ludw. Gr.” neve.49
Az örökség és a vádaskodások ügyének vizsgálatát Vas vármegye megkezdte és ezért 1828. október 12-én kérte a 9. huszárezredet, hogy személyes meghallgatás céljából engedjék szabadságra gróf Batthyány Lajos alhadnagyot.50 Ezt szeretné Batthyány gróf is, aki 1828. november 3-i levelében két kéréssel fordult a vármegyéhez. Egy- részt bejelenti azt, hogy tudomása van arról, miszerint az anyja tékozlással vádolta meg a trón elõtt és az újságokban hirdetésben közzétette, mint olyan kiskorú tékozlót, akinek zavaros pénzügyeiért nem vállal felelõsséget, adósságait nem fizeti ki. A becsületét sértõ anyai vádakra, a királyi rendeletnek megfelelõen, kész személyes meghallgatással felvilágosítást adni és tisztázni magát a megye elõtt. De mivel „én pedig Olaszországban katonáskodván, az Ezred Commandójának engedelme nélkül haza nem jöhetnék; azért a Tekintetes Ns. Vármegyének könyörgök, hogy T. Báró Frimont Lovas ezrede Commandójánál, mint az árváknak fõ gyámattya, három hónapokra leendõ haza bocsájtásomat eszközleni kegyessen méltoztasson”.51
Batthyány levele másrészt tájékoztatja a vármegyét, hogy noha anyjának minden eladást megtiltottak, az november elején mégis eladta 140 mázsa gyapjúját és az árát felvette. Kérte a vármegyét, hogy a gyapjú árát helyezzék bírói zár alá, anyját pedig tiltsák el a további eladásoktól. A megyei kisgyûlés megbízta az ügyet vizsgáló bizottságot, hogy hallgassa meg az ifjú grófot, békés megegyezéssel rendezze az anya és fia közötti áldatlan ügyet és javaslatát terjessze elõ. Mivel a királyi rendelet elõírja az ifjú gróf személyes meghallgatását, kérelmének megfelelõen ki kell eszközölni az illetékes lombard-velencei fõhadparancsnokságtól az fiatal alhadnagy szabadságát. 52 Az 1828. december 15-i megyei közgyûlésen az kancelláriai rendeletekre hivatkozva kérik a Magyar Királyi Udvari Kancelláriát, hogy segítsék elõ ügyének tisztázása érdekében gróf Batthyány Lajos alhadnagy 3 havi szabadságra engedését.53
Batthyány 1828. december 23-án újabb kérelemmel fordult Vas vármegyéhez, amelyben kifejti, hogy az atyai végrendelet szerint birtokai saját kezû irányításáért a trónhoz benyújtott folyamodványára, többszöri sürgetés ellenére, anyja csak a most folyó megyei közgyûlés utolsó napjaiban nyújtotta be második nyilatkozatát ügyvédje útján. Ezért õ még nem tud megfelelõ választ adni az üggyel foglalkozó bizottságnak. Bejelenti még, hogy anyja továbbra is elad minden terményt, és birtokait mindenbõl kiüríti, a vármegyének, mint gyámjának ezt meg kell akadályoznia. Kéri, az ügyet a kisgyûlés tárgyalja meg és javaslatát terjessze fel Õfelsége elé.54

Az új esztendõ elsõ hónapja sem hozott változást, és a várva várt szabadságot sem kapta meg Batthyány, aki 1829. február 3-án ismét levéllel fordult a vármegyéhez. Ebben bejelentette: „magam ezen engedelem adás végett folyamodásomat meg tenni akarom, és ennek megnyerésére a Tekintetes Nemes Vármegyének mint fõ gyámatyámnak bizonylevele arrul, hogy hazajövetelem szükséges, szükséges volna”. Ezenkívül „még azért is esedezem, hogy mivel a Conduit Listék csak hivatalos kérésekre szokták kiadatni, és édesanyám (fájdalommal kell ezen szót ki mondanom) nemcsak vagyonomnak veszedelmét, hanem utolsó, a tekintetes küldöttségnek beadott nyilatkoztatásában morális characteremnek is a világ elõtt megfeketítését vette czélba, méltoztasson a Nemes Ezred Commandóját Conduit Listámnak megküldése végett megkérni, hogy így Anyámnak méltatlan vádjaira megfelelhessek, és így sorsomnak elintézését hamaritani lehessen”.55 A vármegye úgy döntött, hogy kiadja a támogatólevelet és megkéri a Conduite Liste-t (minõsítési listát).
A vármegye 1829. február 6-án küldte el levelét a 9. huszárezred parancsnokának. Tájékoztatják Callot ezredest, hogy „özvegy Gróf Batthyányné született Skerlecz Borbála asszony Õfelsége elõtt említett édesfiát súlyosan vádolván, minthogy ezen tények (vádak) megvizsgálása végett hozzánk lévén leküldve. A vizsgálatnak teljesítésére kiküldött Bizottság azon véleményt adta, hogy említett Gróf Úrnak személyes hazajövetele s itt léte az elöl adottak megbizonyittására, mint az anyai vádaktul való tisztázása nagyon szükséges volna, azért annak személyes meghallgatása.” Kérik, engedélyezzenek Batthyánynak három hónap szabadságot és „mivel hogy említett Gróf Úrnak erkölcsi charaktere ellen vádak tétetnek, azon Gróf Úrnak kívánságára annak magaviseletérõl szóló Conduit Listát nékie kiadni szíveskedjenek”.56
Vas vármegye levelére az ezredparancsnok 1829. március 2-án válaszolt. Ekkor már a 9. huszárezred megkapta az Udvari Haditanács parancsát arra, hogy Itáliából Stájerországba kell áttelepülnie. Az ezred személyi állománya, mivel minden századnál sok a kiképzetlen újonc (regruta) és a fiatal, betanítatlan katonaló (remonda), a tisztikara – így Batthyány alhadnagy is – teljesen le volt kötve az áttelepülés elõkészítésével és a menetre való felkészüléssel. Ezért érthetõ, hogy a szolgálat érdekeire hivatkozva, alakulata diszlokációjának végrehajtása elõtt, Callot ezredes nem engedélyezi a szabadságot gróf Batthyány Lajos alhadnagynak, de igen elõzékeny a vármegye kéréseivel kapcsolatban. A levélbõl kitûnik, hogy az ezredparancsnok az anyával szemben Batthyány iránt érez nagyobb szimpátiát.57 Ennek a katonai dokumentumnak nagy értéke nemcsak abban rejlik, hogy gróf Batthyány Lajos alhadnagy ügyével foglalkozik, hanem hogy az idegen származású, báró Anton Callot ezredes, a Báró Frimont 9. huszárezred parancsnokának 1828. március 2-i Vas vármegyéhez intézett magyar nyelvû levele, felvillantja alakulatának életét és jelzi a korabeli magyar nyelv állapotát is az alakulatnál. A ritka katonai nyelvemlékû levél ezt tartalmazta:
„Tekintetes Nemes Vass Vármegye Rendjeihez!
Amidõn a Tekintetes Nemes Vármegyének a folyó esztendõ januárus 3-dikán költ, a Báró Frimont 9-dik Huszár Ezered kormányához intézett írása bizonyíttatnék – annak minden pontjaira a szükséges tudosíttás ezennel által küldetik.
A fõ hadi Tanács parancsolattya következésében ezen Ezered Stiriában, mint jövendõbeli békességi helyeztetésében fog masschirozni. Ezen környülállás a lovasságnál minden Tisztnek jelenlétét szükségessé teszi, annyival is inkább, hogy az Ezered száma meg neveltetõdvén – minden századnál számos Recruták és Remontok vannak, akiknek taníttatása és a reájok való felvigyázat nevezetesen a Marsch alatt nagyon szükséges és a szolgálatnak egy legnevezetesebb tárgya. Amidõn egy fiatal tisztnek most legjobb alkalmassága van ezt az ágat is a szolgálatnak megtanulni. Felsõbb Rendeléseknél fogva, – a legfontosabb okok nélkül, a szabadsággal való botsáttás keményen megtiltatik, minthogy a szabadság ideje inkább csak télen által lévén, – az már elmúlt.
Ha mindazon által a Nemes Vármegye némely tárgyaknak felvilágosítását ohajtaná, s más olyan kérdésekre, melyeket írásba lehetne tenni feleletet kívánna, az Ezered kormánya kész minden olyan szükséges felvilágosittást, magyarázatot vagy más megkívántató feleletet a Hadnagy Gróf Batyáni által írásban tétetni, hogyha pedig éppen szükséges volna – mindeneket az Ezered törvényes útján felvétetni s eligazíttani.
A Nemes Vármegye kívánsága szerint a nevezett Hadnagy Urnak Condeute Lista-jat egésszen ki adni ugyan nem lehet, mivel az csak a felsõbb katonai rendek- hez szokott küldetni, de az iderekesztett lapon annak legnevezetesebb, s talán leginkább tudni szükséges pontjai láthatok.
A mint már fennt is említtetett, az Ezered a f. holnap 15-dikén innét elindulván, mintegy április közepéig Styriaban fog érkezni; ha azért a Nemes Vármegye a Hadnagy Grof Batyany szabadsággal való hazabotsáttatását elkerülhetetlen szükségesnek tartaná, neterheltessen a végett egy hiteles bizonyító levelet az Ezered kormányának Gratzban küldeni, melynek következésében azután az ott lévõ Styriai General Commandohoz a szabadság megnyerése végett folyamodni lehetne.
Vicenza Martius 2-dikán
1829
Baró Callot
Ezeredes Kapitány”
Az ezred tisztikara becsületének megóvása vezeti akkor, amikor Callot ezredes kész a szabályok megengedte elõírásain túlmenõen felvilágosítást adni Batthyány alhadnagyról. De ha ez nem elég, akkor Batthyány gróf írásban adja meg a vármegyének a szükséges magyarázatot. Az ezredes javasolja a megyének, hogy a szabadságot az alakulat áttelepülése után az ezredparancsnokságon keresztül a stájerországi fõhadparancsnokságtól kérjék. Még arra is hajlandó, hogy Batthyány alhadnagy – hadnagynak nevezik, pedig a hadseregben ekkor még ilyen rendfokozat nincs bevezetve – 1828. évi Conduite Listejének legfontosabb megállapításait, a magatartásában bekövetkezett pozitív változásokat is közölje. Ez a magyar nyelven készült minõsítési kivonat így hangzik:
„Németujvári, a Báró Frimont 9-dik Huszár Ezredben szolgáló alhadnagy Gróf Batyány Lajos, 22 Esztendõs, holnaponkét 100 f. c. pénz Zulágja van, jó és tartós egésségü, jó víg kedvü, de még kevéssé könyelmü. Sok természeti talentuma van. A polgárságal tisztességes, az Ezredben szerény és kellemes magaviseletû. A szolgálatban szorgalmatos és jó maga alkalmaztatása. Nem igen különösen jó gazda ugyan, s azért meg is intetõdött, de úgy látszik, hogy azon intések otta magát jobban hátra tartoztattya. – A mint az Ezrednek felsõbb helyrõl értesítésére esett Bécsben adósságokat tett volt, azért az Ezered kormánya meg is intette; tulajdon vallomása szerint a mostoha kedvetlen környülállások kénszeritették az adosság tételre. Különben sem az elõtt, sem most az Ezeredben semmi adossága tudva nintsen, sem valami aféle panasz ide bé nem jelentödött.
Vicenza, Martius 2-dikán 1829.
Baró Callot
Ezeredes Kapitány”58
A 9. huszárezred parancsnokának levele és a mellékelt minõsítés 1829. március 12-én érkezett meg Szombathelyre, és azt a vármegye március 16-i közgyûlésén ismertették. De akkor már egy napja, március 15-ével, a 9. huszárezred megkezdte menetét az itáliai Vicenzából a stájerországi Ehrenhausenba. Április közepére az ezred elérte a kijelölt új helyõrségek körzetét: az ezredtörzs Ehrenhausenba, az ezredesi osztály 1. százada Murekbauba, 2. százada Lichtendorfba, az alezredesi osztály Pettauba, az 1. õrnagyi osztály Feldbachba és Fähringbe, a 2. õrnagyi osztály Luttenbergbe és Wernseebe települt.59
Batthyány századának új helyõrsége tehát a magyar határ melletti Fähring lett. Így nagyon közel került mind birtokaihoz, mind az örökségével foglalkozó Vas vármegye székhelyéhez, Szombathelyhez, mind pedig a Bécsben székelõ udvari kancelláriához.
Batthyány nagyon várta már Vas vármegye újabb levelét a szabadsága ügyében.
A megye 1829. április 10-én készítette el, és 22-én küldte el újabb levelét a 9. huszárezred parancsnokának. Ebben megköszönik a magyar nyelvû levelet és a minõsítési kivonatot, és ismételten kérik a parancsnokot, hogy segítse elõ: a gráci fõhadparancsnokság engedélyezze Batthyány Lajos szabadságát, hogy a felsõbb helyrõl sürgetett, anya és fiú közötti viszályt rendezhessék. A megye mellékelte az egész ügy rövid ismertetését, az ezredparancsnok pártolólag ezt terjesztette föl a fõhadparancsnokságra.60
Batthyány júniusban megkapta a kért háromhavi szabadságot, amire nagy szüksége volt azért, hogy ne csak levelezés és jogi képviselõje útján, hanem személyesen is foglalkozzon örökségével. A felek közötti feszültség nem csökkent. Skerlecz Borbála panasszal fordult az udvari kancelláriához, hogy kiskorú fia el akarja zálogosítani az õrszigeti birtokot, noha arra még nem jogosult. Az 1829. június 1-jei megyei kisgyûlés megtárgyalta a kancellária leiratát és megbízta a kijelölt bizottságot az ügy kivizsgálásával.61 A kancellária az ügyben július 3-án újabb leiratot küldött, amelyet a szeptember 1-jei kisgyûlésben ismertettek.62
Ebben az idõben Batthyány gróf is újabb kérelemmel fordult a megyéhez, amelyben azt panaszolja, hogy anyjának ügyvédje, Ajkai Pál, már 3 hónapja átvette azokat az iratokat tanulmányozásra, amelyek az õfelségéhez beadott kérelmére adandó válaszhoz szükségesek és még nem adta vissza azokat. Így akadályozza, hogy a megyei bizottság jelentését elkészíthesse. Ez az ügyvédi huzavona szánt szándékkal azért történik, hogy anyja továbbra is törvénytelenül kisajátíthassa a jövedelmeit. „Mesterkedései a birtokbul való tökéletes kijátszásra” irányulnak. Az anyja ügyvédje a késést azzal menti, hogy arra hivatkozik, az akták több hónapig voltak az ifjú grófnál, aki viszont azt kéri, vegyék figyelembe, hogy a családi archívum az anyja kezében van, amiért õ a szükséges iratokat nagyon nehezen tudta beszerezni. Kérte a megyét, intézkedjen az iratok visszaadására, hogy a legközelebbi kisgyûlésbõl ügyét a felséges trón elé terjeszthessék.63
Az 1829. szeptember 1-jei megyei közgyûlés ismét részletesen tárgyalta a Batthyány- örökség ügyét és úgy határozott, hogy a megoldást sürgetõ királyi rendeletek végrehajtására a kijelölt bizottságnak a felek adják be nyilatkozataikat. Az özvegy grófné, Skerlecz Borbála számára október 15-ét, Batthyány Lajos gróf számára október 25-ét jelölték ki a beadás napjául.64 A nyilatkozatokat mindketten határidõre benyújtották.Az anya eredeti és hitelesített másolatú okmányokkal tûzdelte meg nyilatkozatát, amelyben továbbra is kitart állítólagos törvényes jogai mellett.65 A fiú is igen részletes nyilatkozatban fejti ki álláspontját a végrendelet végrehajtásáról és ajánlatát az anyjával való megegyezésre.66
A Batthyány-örökségi ügy kivizsgálására kiküldött 4 fõs megyei bizottság 1829. november 16-ra elkészített egy körültekintõ jelentést, melyhez számos dokumentumot csatolt és a megyei közgyûlés elé terjesztette.67 A Vas megye 1829. november 16-i közgyûlése megtárgyalta a jelentést és megállapította, hogy az apai végrendelet végrehajtásából származó problémák megoldására és a két fél folyamodványainak kivizsgálására a kiküldött bizottság munkáját elvégezte. A hivatalos jelentését, a felek nyilatkozatait és a csatolt dokumentumokat benyújtotta, olyan javaslattal, hogy rendeljék el azok felterjesztését Õfelsége elé. A közgyûlés az örökösödési és vagyon vitában lényegében a grófnõt marasztalta el.
Ezt azzal indokolták, hogy az atyai végrendelet elõírásainak végrehajtását „a panaszlott özvegy Gróffné hatalmasan akadálozván és atóll fogva azt eltitkolván”, a birtokok 17 évi jövedelmét önkényesen nem a javak szaporítására és gyermekei nevelésére, hanem „magános haszontalan czéllyaira forditotta”. Ezért a közgyûlés „a panaszlott özvegy Gróffné ellen a törvényes zárt elrendelni” javasolta õfelségének és hogy a végrendeletnek megfelelõen gyámul Niczky János elsõ alispánt nevezzék ki.68 Batthyány Lajossal kapcsolatban, mivel „a pazarlásra való hajlandoságának jeleit már az által is kimutatta, hogy csekély summa pénzért, és némelly veszendõ obligátiokért az uzsorai zsidoknak Bécsben nevezetes summa pénzt kötelezett”, a zárt kiterjeszteni szükséges.69
A közgyûlés végül úgy döntött, hogy a határozatot az összes iratokkal jóváhagyására felterjesztik az Udvari Kancellárián keresztül a király elé.70 A megye döntése – annak dacára, hogy a törvényes zár Batthyányra is kiterjedt – minden szempontból kedvezõ volt, mivel az anyát pazarlás és gondtalan gazdálkodás, valamint a végrendelet kijátszása címén marasztalták el. Az Udvari Kancellária 1829. december 4-i leiratában azonban nem fogadta el a vármegye határozatát, javaslatát, a törvényes zárt, mint korait, az anya, özvegy Batthyány grófné kérésére feloldotta. A Kancellária 1829. december 28-i leiratában, mivel nem látta bizonyítottnak a grófné pazarló gazdálkodását, gróf Batthyány Lajost igényeivel, keresetével a rendes per útjára, a bírósághoz utasította. De kívánatosnak tartotta, hogy a vagyoni vita a felek békés megegyezésével érjen véget. Ennek megteremtésére hívta fel Vas vármegyét, meghagyva, míg az nem jön létre, az özvegynek a birtokok minden nemû megterhelését zárral való fenyegetés mellett tiltsa le.71
Gróf Batthyány Lajos alhadnagy tehát 1829 júniusától novemberéig idejének nagy részét kénytelen volt örökségének és érdekeinek megvédésére fordítani, ami nem kis lelki megrázkódtatásokkal járt, erõsen hatott személyiségének fejlõdésére, hozzájárult egyénisége olyan tulajdonjegyeinek, mint a zárkózottság, határozottság, beszédében a rövid és parancsoló modor kialakulásához. Novembertõl az ifjú tiszt már bevonulva ezredéhez, már századánál teljesítve szolgálati feladatait, szerzett tudomást a közgyûlés határozatáról és a kancelláriai leiratairól. Ilyen kedélyállapotban vett részt a százada mindennapi életében és hajtotta végre a menetet az új helyõrségébe. Mivel a 9. huszárezred elhelyezési körülményei nagyon kedvezõtlenek voltak, ezért az Udvari Haditanács intézkedésére 1829. december 8-án áttelepült Rackerburgba és körzetébe, ahol nagyon rövid ideig, 4 hónapig állomásoztak. 1829 végén változások következtek be az ezred törzstiszti karában és báró Anton Callot ezredest, aki 1815-tõl volt az ezredparancsnok, elõlépett tábornoknak, ezredparancsnokká gróf Ladislaus Wrbna ezredest nevezték ki.

AZ 1830. ÉVI FORDULAT A TISZTI PÁLYÁN ÉS A BÉKÉS MEGEGYEZÉS

Miközben gróf Batthyány Lajos alhadnagy századával Rackerburg környékén elszállásolva vészelte át a téli hónapokat és teljesítette az elõírt szolgálati teendõit, Vas megye is több sikertelen lépést tett 1830 januárjától áprilisig az anya és fia közötti örökösödési viszály békés rendezése és megegyezése érdekében. 72
Az Udvari Kancellária leiratai végrehajtásáért Vas megye 1830. január 26-i közgyûlése egy újabb négytagú bizottságot küldött ki, hogy törekedjenek az áldatlan vita békés lezárására. A bizottság 1830. április 19-én Ikervárra ment, ahol az özvegy grófnét Ajkay Pál, a fiatal grófot Ritter József ügyvéd képviselte az anya és fiú közötti békés egyezség érdekében. 73 Skerlecz Borbála ügyvédje hat pontban terjesztet- te elõ az özvegy pénzügyileg és birtokjogilag teljesíthetetlen követeléseit fiával szemben. Batthyány Lajos nevében ügyvédje korrekt ajánlatokat tett, amit a grófné jogi képviselõje nem fogadott el.
A bizottság megállapította, ha az özvegy követeléseit elfogadnák, akkor a grófné évi 32 340 forintot kapna, fia csak 27 660 forintot, de ebbõl kellene fedeznie nõvérének járandóságát, a tetemes régi adósságokat. Így az ifjú gróf nagy hátrányba kerülne az anyjával szemben. A bizottság azt javasolta, hogy Batthyány Lajos ajánlatát fogadják el, de azt az özvegy jogi képviselõje elutasította és így nem sikerült a két fél között békés egyezséget kötni. 1830. április 26-án a vármegye közgyûlése megtárgyalta bizottságának jelentését, és az egész ügyet ismét felterjesztette az Udvari Kancellária elé azzal az ajánlással, hogy a grófnét tiltsák el gyámi jogkörétõl, és a birtokokat vegyék zár alá a törvényes ítélet meghozataláig.74
Közben gróf Batthyány Lajos alhadnagyra újabb fontos katonai feladat végrehatásában való részvétel várt. Az Udvari Haditanács 1830. áprilisi intézkedése alapján a 9. huszárezred ismét áttelepült. Ezúttal az ezred új helyõrségéül a csehországi Pardubitzot jelölték ki. Az alakulat 1830. április 10-én Rackerburgból kezdte el a menetet és Bécsen keresztül vonulva május 10-ére érkezett meg a kijelölt helyõrségbe. Az egy hónapos menet alatt az ezred, de Batthyány alhadnagy számára is két jelentõs esemény történt. Bécsben II. Ferenc osztrák császár (I. Ferenc néven magyar király) megszemlélte a 9. huszárezredet és a látottak felett kifejezte megelégedését. A csehországi Hrudinban (Chrudim) pedig herceg Liechtenstein táborszernagy, fõhadparancsnok ellenõrizte az ezredet, amely után az elvonult új állomáshelyére: az ezredtörzs és az ezredesi osztály 2. százada Pardubitzba, az ezredesi osztály 1. százada Darchitzba (Daschitz), az alezredesi osztály Josephstadba, az 1. õrnagyi osztály 1. százada Brelatschba(Prelautsch), Batthyány alhadnagy alegysége, az 1. õrnagyi osztály 2. százada Bogdanetzbe (Bohdanetz), a 2. õrnagyi osztály Hohenmauthba, a raktár Königgrätzbe.75
Az új ezredparancsnok, Wrbna ezredes, számos reformot, újítást vezetett be az ezredben, mindenekelõtt a tisztek és altisztek oktatómunkájában és a lovaskiképzésben. Megszüntette a szétszórt elhelyezést, nagy gondot fordított az ezred életének szervezettségére, az ezred-, osztály- és századkötelékben történõ kiképzésre, a lovasalakzatok és harcászati eljárások gyakorlására. Megszervezte az ezred fiatal tisztjeinek továbbképzését, amelyen részt vett Batthyány alhadnagy is.76
Közben 1830 nyarán fordulatot vett az anya és fiú közötti örökösödési per is. Vas vármegye sikertelen kísérlete a két fél békés megegyezésére új elhatározásra késztette a király tanácsadóit. Kiküldtek egy udvari kancelláriai bizottságot, amelynek 1830. augusztus 2-án sikerült az anya és fia között békés megegyezést elérnie. Az egyezség szerint az uradalmakból az ikervári, dobrai és a tótmoráci a fiúié, a többi az anyáé lett. A birtok jövedelmébõl törlesztik az adósságokat, fizetik a kamatokat, az uradalmi nyugdíjasokat és Batthyány nõvérének kiházasítási járadékát. A jövedelem fennmaradó részét egyenlõ arányban megosztják az anya és fiú között. Batthyány gróf tehát, hogy közelgõ nagykorúságakor birtokait kezébe kapja, kompromisszumot kötött, sõt az egyezséget úgy módosította, hogy a közös terhek kifizetését is magára vállalta.77
Batthyány alhadnagy 1830 augusztusában már nyugodtan készülõdhetett ezredének nyár végi gyakorlatára, mivel véget ért az örökségéért folyó pereskedése. A 9. huszárezredet 1830. augusztus 22-én vonták össze Pardubitzba, amelynek körzetében a gyakorlat kezdõdött. A gyakorlat alatt bemutatták az ezred alaki és harcászati alakzatait, végrehajtották az ezred támadását, védelmét, üldözést és menetet. Liechtenstein táborszernagy, csehországi fõhadparancsnok és más elöljárók a gyakorlat minden mozzanatát ellenõrizték. A 9. huszárezred sikeres gyakorlata nagy elismerést váltott ki és a tisztikart megdicsérték.78
Az 1830. esztendõ nemcsak a 9. huszárezred, hanem Batthyány Lajos alhadnagy számára is sikeres volt. A katonai élet minden területén elõrelépett, megerõsödtek pozitív emberi és parancsnoki tulajdonságai, gazdagodtak ismeretei. Ezt jól tükrözi az 1830. október 30-án Pardubitzban készített Gróf Batthyány Lajosnak, a 9. Baron Frimont huszárezred alhadnagyának 1830. évi minõsítése.79 Szövege a rovatok sorrendjében az alábbi:
Rendfokozata: alhadnagy. Elõlépett: 1827. április 20. Elõ és utóneve: Németújvári gróf Batthyány Lajos. Nõtlen vagy nõs, gyermekkel vagy a nélkül: nõtlen. Születési év: 1807.
Születési hely és ország: Pozsony Magyarországon. Szolgálat. Hol szolgált: Ebben az ezredben év, hó, nap - alhadnagy 3 év 6 hónap10 nap. Más ezredben, karban: 32. herceg Esterházy sorgyalogezredben kadét 8 hónap 16 nap. Összesen: 4 év 2 hónap 26 nap. Más hatalmat: nem. Vásárolt rendfokozatot: nem. Foglalkozása: diák. Anyagi támogatása: megfelelõ. Egészségi állapota: jó. Jelleme: becsvágyó és vidám. Természetes tehetsége: nagyon sok. Nyelvismerete: német, magyar jó, francia, latin, olasz közepes. Felkészültsége:
Gyakorlaton: közepes. Felszerelése: jó. Nevelésben: törekvõ. Ismeretei. Mûszaki tudományban: némi. Más tudományokból: tudományos képzettsége van. Lovaglása: baloldali.
Lóismerete: némi. Milyen hadjáratban vett részt: –. Magatartása. Ellenség elõtt: nem szolgált.
Civilekkel: udvarias és tisztességes. Ezredben: kedvelt. Alárendeltjeivel: szigorú, de jó és méltányos. Viselkedése. Szorgalmas és alkalmas: igen. Jó gazda: igen. Hibái. Italozik: nem.
Játékos: nem. Adósságot csinál: nem. Kötekedõ: nem. Különben a szolgálatban: szorgalmas és használható. Megérdemli az elõléptetést: igen soron. Hányszor és milyen okból mellõzték: sohasem.
A minõsítési listában a 9. huszárezred 17 alhadnagya – közülük 10 volt magyar – rangsorban van felsorolva, Batthyány a 6. helyen, a sematizmusban az 5. helyen szerepel.80 Batthyánynak ez a minõsítése azt bizonyítja, hogy régi és új parancsnokai jóindulatúan egyengették katonai pályafutását, elismerték a szolgálatban elért eredményeit és reálisan határozták meg személyiségének jegyeit. A minõsítést gróf, Ladislaus Wrbna ezredes, Mathias Kukletta alezredes, ezredparancsnok-helyettes, Legedics Ignác elsõ õrnagy és gróf Haller Ferenc, másodõrnagy írták alá. A minõsítés elkészítésében valószínûleg részt vett még az akkortájt nyugállományba került Gyurgyák alezredes, Tóth õrnagy, de mindenekelõtt Batthyány osztályparancsnoka, az ezredben 1814-tõl elsõ õrnagy, Adolph Klein.81 Batthyány Lajos alhadnagy 3 és fél éve töltötte már be elsõtiszti beosztását, az elsõ õrnagyi osztály 2. század elsõ szárnya 4. szakaszának (kb. 35 fõ) parancsnokságát. Szolgálati kötelességeit lényegében feddhetetlen magaviselettel, nagy szorgalommal, jó ismeretekkel és ügyesen látta el. Batthyány alhadnagy ismeretei alapján a Tábori Utasítás szabályai szerint, képes alegység harcát vezetni. Fõhadnagyi elõléptetését – ami szárnyparancsnoki beosztást jelent – soron javasolták. Nyitva állt tehát elõtte a katonai karrier lehetõsége, a megváltozott körülmények azonban közbe szóltak és a gróf pályája más történelmi fordulatot vett.

Az új év elsõ hónapjában, mivel örökösödési ügye kedvezõ fordulatot vett és a nagykorúságától már csak alig három hét választotta el, ügyeinek intézésére gróf Batthyány Lajos alhadnagy szabadságon tartózkodott Bécsben. A Magyar Udvari Kancellária sikeresen rendezte az anya és fia közötti vagyoni vitát. A Kancellária Bécsben 1831. január 17-én egyezett meg a nagykorúság elõtt álló Batthyány Lajos gróffal és édesanya meghatalmazottjával, az özvegy Batthyány József grófné bátyjával, Skerletz Józseffel, hogy írásba foglalják a fia és anyja közötti megállapodást. Másnap, 1831. január 18-án Bécsben elkészült a tízpontos latin nyelvû megállapodás, melyet gróf Batthány és anyja bátyja, meghatalmazottja, Skerlecz József, valamint a Kancellária bizottsága, Eötvös József báró alkancellár, Kussenits Theodor és Jakab Simon tanácsosok elõterjesztõk, látták el kézjegyükkel. Egy hét múlva, a felek beleegyezésével1831. január 25-én pedig kész volt a magyar nyelvû szerzõdés szövege kisebb kiigazítással.82
Az Udvari Kancellária 1831. január 29-i leiratában tudtul adta Vas vármegye rendjeinek, hogy Batthyány Lajos gróf és anyja Skerlecz Borbála, özvegy Batthyány grófné ügyében a néhai Batthyány József Sándor gróf végrendeletével kapcsolatban királyi bizottság elõtt barátságos megegyezés jött létre 1830. augusztus 2-án. Ez a leirat február 17-én érkezett Vas megyéhez, melyet négy nappal késõbb kihirdettek a kisgyûlésben. A 10 pontból álló egyezség alapján Batthyány Lajos nagykorúságával, 1831. február 10-ével lépett érvénybe, amikor az átvette minden javaival és járandóságaival az ikervári, a dobrai és a tótmoráci uradalmat, az anyja a szalónoki uradalmat és jövedelmeit, szolgáltatásit tarthatta meg.83 Batthány gróf nehéz terheket vállalt magára, többek között az uradalmakat terhelõ nagyapai, apai és anyai felhalmozott, 140 133 pengõforint 45 krajcárt adósságok visszafizetését és kamatainak 1831. január 1-jétõl esedékes törlesztését, Amália nõvére örökrészének kifizetését és az uradalmi alkalmazottak nyugdíjának rendben való folyósítását.
Ezek a tények, adósságának nehéz terhei, birtokainak súlyos helyzete bírta Batthyány Lajost arra az elhatározásra, hogy rendfokozatának lemondásával kilépjen a hadseregbõl és minden erejét leromlott birtokainak rendbe hozására, a gazdálkodásra és pénzügyeire fordítsa.
A Bécsben tartózkodó Batthyány gróf 1831. március 22-én a 9. huszárezred parancsnokságának az alábbi szövegû kilépési kérelmet nyújtott be:

„Báró Frimont 9. huszárezred 1831

Gróf Batthyány alhadnagy
4/46

G
A magas cs. kir. báró Frimont 9 huszárezred
parancsnoksága

Pardubitz

Nagykorúságommal, 1831. február 10-én bekövetkezett birtokom átvételével arra a teljes meggyõzõdésre jutottam, hogy azok a 17 évig tartó gyámsági kezelés ide- je alatt, nagy terjedelmük ellenére, nemcsak a legalacsonyabb szintû jövedelmezõségük alá süllyedtek, hanem az összes épületek és a gazdasághoz tartozó használati eszközök is igen rossz állapotba kerültek. Melyeket csak egy erõs és gyorsan bekövetkezõ nagy befektetéssel összekötött munkával lehet talpra állítani, hogy a teljes pusztulástól megmentsem. Ehhez társul még a rá nehezedõ tekintélyes adósság, amelynek csökkentéséhez idejében nem tudom az eszközöket elõteremteni. Mivel mindezek a körülmények, saját érdekeimnek a figyelembe vételével, a lehetõ legjobb gazdálkodást igénylik, családtagjaim közül a birtokból csak személyes jelenlétemmel várhatom el a lehetõ legmagasabb jövedelmet. Ennek a szándékomnak megvalósításában azonban a katonaságnál elfoglalt beosztásom lényeges akadályt jelent. Ezért engedtessék meg nekem, hogy a magas ezredparancsnoktól az elbocsátásomat, az alhadnagyi rendfokozat megtartása nélkül, kérelmezzem, amely célból mellékelten csatolom az ide vonatkozó lemondási nyilatkozatot.

Bécs, 1831. március 22.

Gróf Batthyány Lajos alhadnagy”84

Wrbna gróf, ezredes, a 9. huszárezred parancsnoka, támogatva a kilépési kérelmet, 1831. március 28-án kiállította a Consignationt, az alábbi igazoló nyilatkozatot: „9. Báró Frimont huszárezred

Consignation
az alább megnevezett tisztrõl 1831 március havában beadott
elbocsátási kérelmével kapcsolatban

Rendfokozat: alhadnagy Név: Németújvári gróf Batthyány Lajos
Születési hely és ország: Pozsony, Magyarországon
Hány éves: 24
Vallása: katolikus
Állapota: nõtlen
Szolgálati ideje: 4 év 7 hónap 24 nap
Milyen okból kéri elbocsátását: A mostanában átvett birtokainak saját igazgatásra van szüksége.
Van-e valami érv, ami ellene szól: nincsen
A tiszt rangját meg kívánja-e tartani, vagy magasabb rendfokozat megállapítását kéri és milyent: Az illetõ katonai rendfokozat megtartása nélkül kíván kiválni.
A kar és ezred támogatja-e és milyen okból, és az elõírt lemondási kérelem mellékelve van-e:
Miután a kérelmezõ mellékelt kérelme szerint átvett birtokainak saját irányításra van szüksége, ezért kérelmét az ezred támogatja. A lemondási nyilatkozat mellékelve van.
Törzsállomáshely Pardubitz, 1831. március 28-án.

Wrbna ezredes

A fent megnevezett tiszt az elbocsátását saját akaratából kéri, semmiféle fegyelmi vizsgálat alatt nem áll és semmiféle törvényes akadály nem áll fenn, amely kérelme teljesítésének útjába állna és ezt mi sajátkezû aláírásunkkal kötelességszerûen, igazoljuk.
Törzsállomáshely Pardubitz, 1831. március 28-án.

Legedics õrnagy
Kukleta alezredes
Wrbna ezredes
Haller õrnagy
Herle hadbíró” 85

Batthyány „elbocsátását saját akaratából kéri”, és „semmiféle törvényes akadály nem áll fenn, amely kérelme teljesítésének útjába állna”. Az ezredes még aznap a szolgálati úton továbbította az iratokat.
Az elbocsátási elõterjesztést 1831. április 2-án a dandárparancsnok, másnap, április 3-án, a hadosztályparancsnok pártolólag tovább küldte, úgyhogy április 4-én már Prágában a fõhadparancsnokság hivatalnoka iktathatta a kérelmet.86 Herceg Alois Liechtenstein táborszernagy gróf Batthyány Lajos alhadnagy kilépési kérelmét április 7-én terjeszti fel „magas döntés hozatal végett” az Udvari Haditanácshoz, ahol április 11-én iktatják a beérkezett iratokat.87 Az Udvari Haditanács április 21–22-i ülésén hozott G. 2144. számú rendeletével engedélyezi a kilépést a hadseregbõl, és ennek megfelelõen intézkedik 1831. április 25-én a fõhadparancsnokságnál:
„1831.
4/46
Cseh fõhadparancsnokságnak
Bécs, 1831. április 25-én.
A Frimont 9. huszárezredben szolgáló gróf Batthyány Lajos alhadnagy családi okok miatti, a betöltött tiszti rendfokozat megtartása nélkül kért elbocsátását az Udvari Haditanács akképpen engedélyezi, hogy az, a minden tekintetben megszokott eljárással, folyó év április végén, állományon és illetményen kívüliként távozzék az ezredbõl és az errõl kiállítandó elbocsátási irat, ezután készítessék el. – Az április 7-i 978. számú felterjesztés elintézése a fent említett ezrednek, a mellékelt rendelet további intézkedésre, tudomásul vétel végett kihirdettessék.”88
Batthyány Lajos gróf 1831. április 30-án levetette a 9. huszárezred gazdag aranysujtásos, zölddolmányos és buzérvörös nadrágos alhadnagyi egyenruháját és rendfokozatának megtartása nélkül kilépett a császári-királyi hadseregbõl. Itt kell megjegyezni, hogy Batthyány 1830. évi minõsítése és kilépésének elõtörténete egyértelmûen cáfolja azt a – visszaemlékezésbõl származó – állítólagos történetet, mely szerint Batthyány alhadnagy és Wrbna ezredes között az elõbbi magyarsága miatt súlyos „incidens történt, melynek következtében a katonaságtól kilépett, s mely talán elhatározó befolyással volt egész életére.”89
A múlt század nyolcvanas éveinek közepén, sajnálatos módon, ezt a teljesen alaptalan állítást vette át nem egy történeti munka, amely szerint a Batthyány Lajos pályamódosításában fordulatot legközvetlenebbül kiváltó okok „azok a pofonok, amelyeket nemzeti hovatartozása miatt kap a hadseregben – kivált ezredparancsnokától, a magyarfaló Wrbna gróftól”.90 Ám vitatható az a megállapítás is, hogy „hazájához még alig-alig kötõdött” és „õ maga anyanyelvként a németet ismerte, és legfeljebb a huszárezred, amelyben szolgált, illetve ennek tisztjei vagy közlegényei emlékeztethették magyarságára.”91


A NEMZET PANTHEONJÁBAN

Batthyány Lajos életének elsõ nagy drámája, az anyjával való éles konfliktusa akkor ért véget, amikor kilépett a katonaságtól. Édesanyjával végül is kibékült és annak 1834-ben bekövetkezett haláláig barátságban élt.92
Batthyány életének igen jelentõs, személyiségét alakító szakasza volt katonáskodásának ideje. Szolgálata alatt megismerte a katonai életet, a katonai szabályzatokat, a gyalogsági és lovassági fegyvernemet, de elsajátította a tüzérségi és mûszaki ismeretek minimumát is. Kialakult benne az alapvetõ elméleti és gyakorlati katonai ismeretek olyan rendszere, amelynek szilárd, el nem felejthetõ alapjai voltak.
A katonai életben szerzett ismeretek és tapasztalatok pozitív hatással voltak birtokosi és politikusi pályájának alakulására. Ma már a történeti irodalom elismeri, hogy a „négyéves katonáskodás megedzette jellemét, önfegyelemre nevelte. A birtokait 1831 májusában átvevõ gróf mûvelt, határozott, céltudatos egyéniség, aki az elkövetkezõ éveket anyagi biztonságának megteremtésére, valamint tudásának és képességeinek fejlesztésére használja fel. Olvasmányai, baráti beszélgetései, valamint külföldi utazásai révén szerzett tapasztalatait az 1830-as években elsõsorban gazdaságának racionalizálására fordítja. Eközben ikervári kastélya az önképzés szellemi mûhelyévé és – kiváltképp házassága után – a környék társasági életének központjává válik.”93
Igaz, Batthyány, kilépése után a gazdag mágnások szokásos életmódját kezdte folytatni. Széchenyi István, a reformmozgalom vezére ezért jegyezhette fel 1831. szeptember 18-án naplójába: „Batthyány a céljainkra nem sokat ér – ezt gyanítom.”94 Széchenyi megállapítására rácáfolt Batthyány Lajos életvitelének és politikai pályájának alakulása, az ellenzék vezérévé válása. Már az 1839-40-es országgyûlés idejébõl, az osztrák titkosrendõri jelentések megállapították, hogy Batthyány Lajost „neve, gazdagsága, kitûnõ talentuma, kitûnõ jelleme és nagy modern olvasottsága, logikus és gondolatokban gazdag beszédei” magasan kiemelik a többi fõrend közül és ez a fiatal mágnás „demokratikus-liberális eszméknek hódol”.95 Az 1840. április 22-i titkos jelentés, a fõrendi tábla szólásszabadságot tárgyaló ülésén elhangzott felszólalása alapján, úgy értékeli: „Fölötte jelentõs volt e vitában Batthyány Lajos gróf beszéde; õ eddigi következetességével, változatlan jellemével, valamint vagyonával és családja rangjával messze felülmúlja Széchenyi István grófot, s így mindez a hazát a legszebb reményekre jogosítja fel.”96
Az 1839/40-es országgyûléstõl kezdve a liberális ellenzék vezetõjeként folytatott politikai reformtevékenysége, beszédei, levelei és írásai jelzik, hogy munkálkodásának középpontjában a társadalmi reformok és az alkotmányos jogok kiterjesztése állt. Ez a törekvés az ország és a nemzet haladása mellett, szinte minden vonatkozásban érintette a magyar hadikultúra fejlõdését és az önálló hadügy megoldandó kérdését.97
Katonai szolgálatának hatása nyomon követhetõ politikusi és miniszterelnöki pályájában.98 1848-ban az önálló honvédelem megteremtésében Batthyány Lajosnak történelmi szerepe volt. Személyes érdeme a nemzetõrségre épülõ, de lényegében a polgári forradalom fegyveres erejének funkcióit betöltõ honvédség megszervezése, amely szilárd alapját és vázát képezte 1848 szeptemberétõl az önálló magyar nemzeti hadsereg – a honvédsereg – kiépítésének. Batthyány, miniszterelnöki és ügyvezetõ miniszterelnöki katonai ténykedései mellett, 1848 áprilisában és májusában ellátta az ideiglenes hadügyminiszteri teendõket is.99 „Mészáros Lázár helyettesítése, ezt joggal feltételezhetjük, nem azért jutott Batthyánynak, mert több mint négy esztendõt szolgált a hadseregben. Ez sokkal inkább a helyzet bonyolultságából következett, így Batthyány közismert határozottságára volt szükség.”100 Ez így igaz, azonban megítélésem szerint Batthyány határozottsága, az õt segítõ katonai tanácsadók, mindenek- elõtt az Országos Nemzetõrségi Haditanács mellett, nem kis szerepet játszottak tiszti szolgálata során elsajátított katonai és hadtudományi ismerete is az 1848 áprilisától szeptemberéig meghozott helyes katonai döntéseiben, s a honvédelemmel kapcsolatos építõ és alkotó tevékenységében.
Hadikultúránk gazdagítását igazolják történelmünk elsõ felelõs miniszterelnökének hivatalos miniszterelnöki, hadügyi és nemzetõri iratai.101 Batthyány Lajos egykori huszáralhadnagy egész életével, katonai szolgálatával, reformkori tevékenységével, 1848-as miniszterelnöki, politikai és katonai mûködésével és 1849. október 6-án bekövetkezett mártírhalálával örökre beírta nevét a magyar történelembe, de hadtörténetünkbe is. Batthyány Lajos gróf kiemelkedõ történelmi személyisége halhatatlan tetteiért méltó helyet foglal el a magyar nemzet pantheonjában és emlékezetében.

ÁCS TIBOR

1 Lásd részletesen a jeles történész, Urbán Aladár nagy ívû áttekintését: Gróf Batthyány Lajos emlékezete. Aetas, 2000. 1–2. sz. 132–158. o. (továbbiakban – Urbán i. m. 2000)
2 Hadtörténelmi Közlemények, 1984. 4. sz. 716-751. o. (továbbiakban – HK). Meg kell említenem, hogy Batthyány Lajos katonai szolgálatának új levéltári forrásait a bécsi Kriegsarchivban 1981 április-májusában és 1983 május-júniusában tártam fel és ennek során derítettem ki, hogy gyermek- és ifjúkorára, családi- és vagyoni körülményeire, katonáskodására iratokat õriznek Vas Megyei Levéltárban. Kérésemre a Hadtörténeti Levéltár (továbbiakban – HL) 1983. október 5-i és 27-i hivatalos átiratában kérte a „Batthyányi Lajosra vonatkozó iratokról az adatokat” és a kölcsönzést a Vas Megyei Levéltártól. Dr. Kiss Mária, a Vas Megyei Levéltár igazgatóhelyettese Szombathelyen kelt 1984. január 16-i leveléhez mellékelve kölcsönözték ki a Hadtörténeti Levéltárnak a Vas vármegye nemesi közgyûlésének iratai 1694/1828. számú 242 fólió terjedelmû iratcsomót, amelyet január 23-án kezdhettem el feldolgozni. Az elkészült tanulmányomat 1984. május 23-án adtam le HK szerkesztõségének, amely június 1-jén adta ki lektorálásra Urbán Aladárnak, aki július 11-én adta át a birtokomban lévõ pozitív lektori véleményét. Lásd HL 1983. 11. sz. Iktatókönyv 517., 571. sorszám; 1984. 316/022/2. sz. Iktatókönyv 50. sorszám; HK. Iktatókönyv 1981–1994. 1984/25. sz.
3 Urbán i. m. 2000. 155. o. A kiváló Batthyány-kutató az 120. és 121. lábjegyzetében ezt írta: „120. Batthyány ifjúságának, katonai szolgálatának és anyjával való pereskedésének új levéltári dokumentumokon alapuló feldolgozása: Ács Tibor: Batthyány Lajos katonai szolgálatának története. Hadtörténelmi Közlemények, 1984. 4. 121. Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Magvetõ Kiadó, 1986.”
4 Károlyi Árpád: Németújvári Gróf Batthyány Lajos elsõ magyar miniszterelnök fõbenjáró pöre. Budapest, 1932. II. k. 393., 444., 506. o.
5 A 9. huszárezred 1806. és 1832. között ezredtulajdonosa, báró Frimont János lovassági tábornok nevét viselte.
6 Károlyi: i. m. II. k. 404–405. o.
7 Balogh dolgozata a Vasárnapi Újság, 1887. 36. (590–592. o.), 37. (605–608. o.) és 38. (622–623. o.) számban jelent meg. Baloghnak munkája elkészítésekor meg volt kötve a keze, mivel figyelembe kellett vennie, hogy élt még Batthyány családja és valószínûleg ezért nem tüntette fel a felhasznált levéltári források lelõhelyét és jelzeteit. Balogh írásához az apai örökségért az anya, özvegy Batthyány grófné, született Skerlecz Borbála és fia, Batthyány Lajos gróf között folyó per iratait használta fel. A peranyagban Batthyány Lajos gyermek- és ifjúkorára, valamint katonáskodására a Vas megyei Levéltár értékes okmányokat õriz a „Vas vármegye nemesi közgyûlésének iratai 1694/1828. sz. 242 folio” fondjában. A magyar, latin és német nyelvû eredeti és hitelesített másolatú iratok között találhatók az udvari kancellária leiratai, a megyegyûlések jegyzõkönyveinek kivonatai, Batthyány és anyja folyamodványai, nyilatkozata, levelei, igazolásai, a megye és a 9. huszárezred levelezése, az ügyet vizsgáló bizottság az 1829. november 16-i megyei, közgyûlés elé terjedelmes jelentést vitt. A jelentést 14690/1829 számmal, mellékleteit – melybe az összes iratot besorolták – AA, BB, CC, DD, EE, FF, GG, HH, II, KK, LL betûkkel, a mellékletek iratait számok, vagy számok és betûk kombinációjával jelölték. Ezenkívül az összes iratot, keletkezésük idõpontjától és elõzõ számuktól függetlenül a közös 14690/1829-es számmal is jelölték. Itt kívánom megjegyezni, hogy tanulmányom megírásakor felhasználtam Balogh németbõl magyarra fordított anyagait, de azokat minden esetben az eredetivel is összevetettem és a szükséges pontosításokat elvégeztem.
8 HK, 1984. 4. sz. 716–717. o.
9 Lásd Molnár András kitûnõ munkáját: Batthyány Lajos a reformkorban. Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1996. 13. o. (továbbiakban – Molnár i. m. 1996.)
10 A születés idõpontjául 1807. február 10-ét fogadom el, mivel maga Batthyány is ezt a napot tekintette annak. 1831. március 22-i, katonai szolgálatból való kilépési kérelmében ezt írta: „Nagykorúságommal 1831. február 10-én…” Kriegsarchiv (a továbbiakban: KA), Wien. Hofkriegsrat. 1831. G. 4/46. Fol. 4.
11 Lásd Batthyány családjára, gyermek- és ifjúkorára részletesen: HK, 1984. 4. sz. 717–720. o.; Molnár i. m. 16–19. o.
12 A gyõri Czuczor Gergely Gimnázium évkönyve. 1626–1976. Szerk. Bánhegyi Miksa. Gyõr, 1977. 71–72. o.; A gyõri Czuczor Gergely Gimnázium Irattára. 1819–1821. évi anyakönyvek. Latin nyelvû. Eredeti tisztázat. Hálásan megköszönöm itt is Csóka Gáspár igazgató úr nagy segítségét az eredeti anyakönyvek másolatának megküldésével.
13 Molnár i. m. 1996. 16–17. o.
14 VaML. Batthyány Lajos 1826. március 29-i levele anyjához. Német nyelvû. Hitelesített másolat. 14690/1829. GG. Nr. 8. a. 12. p.
15 VaML. Batthyány Lajos 1826. április 2-i levele anyjához. Német nyelvû. Hitelesített másolat. 14690/1829l. GG. Nr. 8. b. 12. o.
16 VaML. Gróf Laval Nugent altábornagy 1828. november 15-i nyilatkozata Batthyány Lajosról gróf Reviczky Ádám kancellárnak. Német nyelvû. Hitelesített másolat. 14690/1829. GG. Nr. 24. 12. y. 2.
17 VL Gróf Batthyány Lajos alhadnagy 1828. május 28-i emlékirata gróf Reviczky Ádám udvari kancellárhoz. Német nyelvû. Eredeti tisztázat. 14690/1829. HH. 12. j. l.
18 KA Wien. 9. Hus. Reg. Grundbuch. Abgang. 2. Classe. 1. Heft. 4. Seite. Az állomány-nyilvántartó lapra késõbb grafitceruzával írták rá ezt a szöveget: „1849 októberében a lázadásban való részvétel miatt a pesti Új épület kaszárnyában agyonlõtték.”
19 Dienst-Reglement für die K. K. Infanterie. Erster Theil. Wien, 1807. (továbbiakban – Dienst – R. I.) 105–106. o., 20–37. o.; Lásd részletesen Dienst – R. I. 8, 171 o; Zweiter Theil. Wien, 1806. 6, 338 o., 3 függelék. (továbbiakban – Dienst – R. II.); Szolgálati Szaballat a Cs. Kir. Gyalogság számára, mellyet kivonatban… szerkesztve magyarított Virág József. Sopron, 1836, 119 o. (továbbiakban – Sz. Sz.); Oktató Szaballat, a Császári, és Cs. Királyi gyalogság számára. Fordította… Virág József. Sopron, 1835. VI, 128 o., 2 tábl. (továbbiakban – O. Sz.)
20 KA Wien. Fürst Esterhazy 32-te Linien Infanterie Regiment. Conduite Liste. Der infant. kaiser. könig. ordinaier und Regiments cadeten. Pro Anno 1826. Fasc. 117/I.
21 Militär-Schematizmus, 1827. Wien. 159. o.
22 VaML Elszámolás gróf Batthyány Lajos kiadásairól özv. Batthyány grófnénak. Német nyelvû. Hitelesített másolat 14690/1829. GG. Nr. 5. 12. e.
23 VaML Batthyány Lajos 1827. január 25-i levele anyjához. Német nyelvû. Hitelesített másolat. 14690/1829. GG. Nr. 8. c. 12. r.
24 Seeliger, Emil: Geschichte der kaiserlichen und königlichen Infanterie-Regiments Nr. 32., für immerwährende Zeiten: Kaiserin u. Königin Maria Theresia, von seiner Errichtung 1741 bis 1900. Budapest, 1900. 220. o.
25 A dualizmus és a Horthy-rendszer alatt megjelent és a 32. magyar sorgyalogezred történetét tárgyaló kiadványok meg sem említik, hogy Batthyány Lajos az ezredben szolgált. Lásd Szabó M. Ferenc: A császári és királyi 32. sz. magy. sorgyalogezred fennállása elsõ évszázadának története (Budapest, 1886) és Varga Sándor: Budapest volt házi ezredének a cs. és kir. 32. gyalogezrednek története 1741–1918 (Budapest, 1929) címû munkákat.
26 Lásd életére Gyalókay Jenõ: Adatok Frimont János gróf élettörténetéhez. HK, 1915. 213–218. o.
27 Ekkor szolgált az ezredben tizedesként, majd 1830. július 16-ától õrmesterként Gáspár András, lásd Hermann Róbert: Gáspár András honvéd tábornok. Kecskemétiek a szabadságharcban IV. Kecskemét, 2005. 12–14. o.
28 Lásd Nugent altábornagy idézett, 1828. november 15-i nyilatkozatát.
29 Báró Carl Mergen vezérõrnagy 1828. december 13-i nyilatkozata Batthyány Lajos lóvásárlásáról. Német nyelvû. Hitelesített másolat. 14690/1829. GG. Nr. 25. 12. z. 2.
30 Sas Andor: A koronázó város. A bécsi kongresszustól a nagy márciusig. 181