Elgondolkoztató írás jelent meg Dobos Gábor tollából „A biológiai, vegyi és radiológiai fegyverek hatása a nemzetközi stabilitásra” címmel a folyóirat ez évi áprilisi számában. Úgy vélem, megérdemli a figyelmet, mivel a tömegpusztító fegyverek kérdéskörével az utóbbi néhány évben a hazai katonai folyóiratok édeskeveset foglalkoztak.

Megjegyzem, tapasztalatom szerint a német, francia lapokban sem sokkal többet. Pedig a téma aktualitását, azt hiszem, nem kell különösebben hangsúlyozni, annak ellenére, hogy egykét periferikus esetet leszámítva, a Szovjetunió szétesése óta eltelt több mint másfél évtizedben gyakorlatilag alig került sor RBV- vagy CBR-fegyverek alkalmazására. Pedig a tömegpusztító fegyverek léteznek. Sõt a színfalak mögött folyik fejlesztésük. Pusztítóerejük, -képességük – folyamatos korszerûsítésük révén – jelentõsen megnõtt. Mint tényleges veszélyt jelentõ tényezõk folyamatosan feszültségeket fejlesztve jelen vannak a nemzetközi politikai életben, elég az Irán, Észak-Korea körüli vitákra, konfliktusokra utalnom. A nemzetközi politikai stabilitásra pedig jelentõs veszélyforrásként tartható számon az a tény is, hogy napjaink katonai realitásává vált az aszimmetrikus hadviselés több formája. Ezek „olyan nem hagyományos vagy nem költséges, ártó szándékú akciók, amelyek kivédésére nem készültünk fel megfelelõen. Ezek közül különösen veszélyesek a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek bevetése, vagy azokkal való fenyegetés, az információs hadviselés” (1), szögezi le a hadtudomány. Dobos Gábor a „tömegpusztító” fegyverek fogalomkörének egy szegmenseként vizsgálva a radiológiai, biológiai, vegyi fegyvereket jut el a végkövetkeztetésig: „a radiológiai fegyverek katonai célú … felhasználásra … nagyon kevéssé alkalmasak … a biológiai és vegyi fegyverek … a nukleáris és hagyományos fegyvereknél kisebb jelentõséggel bírnak, illetõleg szerepük az utóbbiak rendszerén belül értelmezhetõk. A CBRfegyverek a terroristák kezében nem jelentenek a jelenleginél nagyságrendekkel nagyobb veszélyt, kivéve egy nagyon halálos és fertõzõ – esetleg genetikailag módosított – biológiai fegyverrel (például himlõvel vagy pestissel) végrehajtott nagyon sikeres támadást…” Elõrebocsátom, hogy mondanivalója nagy részével teljesen egyetértve végkövetkeztetését túlzottan leegyszerûsítettnek tartom. Úgy vélem, csak a haderõk oldaláról vizsgálva a kérdést jutott ilyen következtetésre. Vitathatatlan tény, hogy a nukleáris fegyverek pusztítóhatását eddig még egyetlen más, valóban felhasznált, bevetett harceszköz sem múlta felül, beleértve a modern terrorizmus által alkalmazott különbözõ fegyvereket, köztük vegyi és biológiaikat is. Vitathatatlan, hogy a legtöbb áldozatot követelõ akcióikat a terroristák is eddig hagyományos robbanóeszközökkel, illetve – új módszerként – tömegpusztító hatást keltve korábban nem alkalmazott, meglepetésszerû eszközökkel, így például üzemanyaggal feltöltött repülõgépekkel érték el. Ezekre az adatokra alapozva állapítja meg a szerzõ, hogy a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokban végrehajtott terrortámadások emberi és a gazdasági életben okozta kárait gyakorlatilag még eddig egyetlen más terrortámadás nem közelítette meg. Ez tény. Kétlem azonban, hogy egyetlen – vagy néhány – esetbõl messzemenõ következtetést lehessen levonni. Már azért sem, mivel láthatóan a teljes váratlanság és meglepetés elérése érdekében következetesen mindig újabb eszközök, módszerek felhasználására törekednek. Nem biztos, hogy célszerû már a jelenlegi adatok alapján messzemenõ következtetéseket levonni, általánosítani.

Teljes biztonsággal tehát egyetlen tömegpusztító fegyverfajtát nem szabad kivonni a folyamatos ellenõrzés, vizsgálat alól. Így az RBV-, CBR-fegyverek jövõbeni bevetését sem lehet kizárni. Mind a védelmi felkészülés, mind a lakosság és a fegyveres erõk felkészítése területén számolni kell velük.
2001. 09. 11. azért számít különleges, mondhatni határesetnek, mivel addig az Egyesült Államok városait az amerikai függetlenségi háborút és az 1812–1814 közötti angol–amerikai háborút leszámítva egyetlen „kívülrõl” szervezett támadás sem érte. A XX. századi világháborúk közvetlen pusztítóhatásait elkerülték. Távoli sorscsapásnak tekintették. Szeptember 11-e az Egyesült Államok lakosságát, közvéleményét felkészületlenül és teljesen váratlanul érte, sokszorosára fokozva ezzel a támadás politikai és lélektani hatását. Ennek tükrében lehet csak helytállóan értékelni az amerikai megrázkódtatást és a válaszreakciókat. Egy az amerikai lakosság – azt hiszem nem túlzás kijelenteni – és az amerikai politikai élet, az ország vezetõi által addig érinthetetlennek tartott határt léptek át az al-Kaida terroristái. A sokkhatás tehát elkerülhetetlen volt.
Európában az elsõ, meglepetésszerû váratlansággal bekövetkezett támadások közvéleményt felrázó, felkavaró ereje mindig elemi hatású megrázkódtatást váltott ki korábban is. Két magyar példa: 1942 szeptemberében már jócskán benne volt hazánk a háborúban. A 2. magyar hadsereg a Donnál harcolt, amikor szeptember 4-én, majd 9-én a késõ éjszakai órákban teljesen váratlanul a Moszkva környéki repülõterekrõl fölszálló szovjet távolsági bombázógépek légitámadást hajtottak végre Budapest ellen. A kár csekély volt és a bombáktól mindössze 16-an vesztették életüket. Mégis országos felzúdulást váltott ki. „Fejek hullottak”, mint mondani szokás. Mind a lakosság, mind a vezetés megértette, hogy a háborút nem lehet „páholyból figyelni”. Cselekedni kell. Felkészülni a legrosszabbra. A magyar légvédelem és légoltalom – az ország lehetõségeinek határain belül természetesen – gyors ütemben pótolta a valóban fönnálló hibákat. A második példa is figyelmeztetõ. Bizonyítja: a támadások váratlansága, a valóság lebecsülése megtöbbszörözi az áldozatok számát. 1944. április 3-án érte Budapestet az amerikai hadászati légierõ elsõ nagy erejû bombatámadása. A szirénák idõben megszólaltak. Az óvóhelyek kiépítve rendelkezésre álltak. A lakosság vesztesége mégis 1038 halott és 526 sebesült volt. Az ok: 1944 elejétõl szinte minden második, harmadik nap megszólaltak a szirénák, a támadás viszont nem következett be. Az emberek megszokták ezt a helyzetet és végül sokan nem vették komolyan a „légiriadó” jelzést. „Jön a farkas” eset következett be. Az elsõ, mellbevágó csapástól mindenki fölébredt és komolyan fölkészült a továbbiakra. Ennek köszönhetõen a legnagyobb erejû bombatámadáskor, 1944. július 2-án, a fõvárosban 459-en vesztették életüket. A két veszteségadat közötti szembetûnõ különbség, nevén nevezve: jelentõs csökkenés, a lakosság fölkészültségének, a védelmi erõfeszítéseknek voltak köszönhetõk. És ezzel érkeztem el mondanivalóm lényegéhez.

Dobos Gábor megállapításaival nem vitatkozva egy másik szempont, a terroristák fõ támadási célpontjának számító lakosság veszélyeztetettsége, valamint védelmi lehetõségei oldaláról kísérelem megközelíteni és áttekinteni ugyanazt a problémakört, azaz az RBV- (CBR-) fegyvereknek, ezen belül is elsõsorban a vegyi és biológiai fegyvereknek a nemzetközi helyzet stabilitására gyakorolt valószínû hatását. A hadászati és biztonságpolitikai felmérések szerint elõreláthatóan még legalább tiz-tizenöt évig nem kell számolni atomrakéta-világháborúval. Tömegpusztító fegyverekkel vívott regionális vagy lokális összecsapások elõfordulhatnak. A jelenlegi erõviszonyokból fakad, hogy az egyes NATO-n kívüli, tömegpusztító fegyverekkel rendelkezõ, azokat nyíltan vagy titokban fejlesztõ, fejleszteni szándékozó országokat alapvetõen lefogja, jelentõsen korlátozza mind a tömegpusztító fegyverek felhasználásában, fejlesztésében, sõt már alkalmazásának tervezésében is a NATO, mindenekelõtt az Egyesült Államok elrettentõ képességekkel rendelkezõ fegyveres ereje, valamint hatalmas gazdasági erõfölénye. Már az 1999. évi Washingtoni Stratégiai Koncepció leszögezte, hogy a tömegpusztító fegyverek elleni védekezésnek a védelem fejlesztése, a támadás megelõzése és a megtorlás elrettentõ ereje hármas egységére alapozva kell felépülnie. A NATO 2002. november 21-i prágai csúcstalálkozóján ismételten aláhúzva ezt az állásfoglalást leszögezték: „…erõfeszítéseinket nem úgy kell felfogni, mint … fenyegetést … hanem inkább úgy, mint elhatározottságunk demonstrálását arra vonatkozóan, hogy megvédjük népeinket, területünket és erõinket mindenfajta fegyveres támadással szemben, beleértve a külföldrõl irányított terrortámadást. El vagyunk szánva mindenféle, ellenünk irányuló támadás megakadályozására, szétzúzására, az azzal szembeni védelemre és megóvásra” (2). A félreérthetetlenül megfogalmazott hadászati célkitûzés világos, és lényege: megvédeni népünket, területünket, erõinket. Ugyanúgy a módszer is: megakadályozni, szétzúzni a támadást végrehajtókat, kiépíteni a védelmet és megóvni a lakosságot, legyen szó akár nyílt fegyveres támadásról, vagy terrorista akciókról. A hadászati célkitûzés az összes tömegpusztító fegyverre értette a fentieket, mivel azonban Dobos Gábor tanulmánya az RBV- (CBR-) fegyverekkel foglalkozik, a továbbiakban ezekre korlátozom eszmefuttatásomat. (Zárójelbe téve azonban megjegyzem, tudatosan használom a napjainkban oly divatos stratégia – eredetileg görög – szó helyett annak pontos magyar fordítását, a hadászatot, mivel a stratégia szót a fogalmával teljesen ellentétessé téve az értelmetlenségig elkoptatták).

Egy öt évvel korábban írt tanulmányunkban felmértük, milyen tömegpusztító fegyverek és milyen erõk esetleges támadásaival kerülhetünk szembe. A végkövetkeztetésünk a következõ volt: „A vizsgált tömegpusztító fegyverek közül feltehetõen a XXI. század elsõ évtizedében ellenünk irányuló nukleáris fegyverrel végrehajtott támadással nem kell számolnunk. A terrorista … támadások legvalószínûbb fegyverei a biológiai, a vegyi (lényegesen kisebb valószínûséggel), valamint a tömegpusztító hatás elérésére alkalmas egyéb eszközök, illetve (és … legnagyobb valószínûséggel) az informatikai »harceszközök« (ha lehet annak nevezni) támadásaival számolhatunk” (3). Mind Dobos Gábor, mind mi nagyjából ugyanarra a következtetésre jutottunk. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a biológiai és vegyi fegyverek esetleges alkalmazásával, akár Magyarország területén, nem kell számolnunk. A modern – ide értve az al-Kaidát is – terrorista csoportok kinyilvánított és többszörörösen hangsúlyozott elsõdleges célpontja a lakosság, a NATO-hadászati irányelvek értelmében tehát minden lehetséges védelmi intézkedést – köztük a lakosság felkészítését a védekezésre – meg kell tenni. Ezt a megállapítást húzza alá szerintem a már említett 2001. 09. 11-ei, a madridi vasúti, a londoni földalatti elleni és még sok más akció és merénylet tapasztalata is. Elsõsorban országaink szilárd társadalmi alapjának fellazítására törekszenek a lakosság állandó feszültségben tartásával, riogatásával, a félelemérzet uralomra juttatásával. Ennek érdekében minél nagyobb pusztítás elérésére törekednek. Jellemzõ tényezõ, hogy merényleteiket nem gátolja semmiféle, az európai kultúra által elismert erkölcsi érték vagy megfontolás. Válogatás nélkül gyilkolnak mindenkit, legyen gyermek, idõs korú, vagy áldott állapotban lévõ nõ.

Számukra az a fontos, hogy rettegésben tartsák a lakosságot. Meghirdetett politikai céljaik elérése érdekében fel akarják õrölni az emberek erkölcsi ellenálló képességét. Továbbá kifárasztani a haderõ, a rendõrség, a belbiztonsági, polgári védelmi, tûzoltó, mentõ stb. szervezetek állományát, valamint az állami és közigazgatási vezetõ szerveket. Felpuhítani a védelem szilárdságát és ezzel védtelen, kiszolgáltatott helyzetbe hozni a lakosságot. A feszültség, a veszélyérzet, a fenyegetettség, a félelemérzet folyamatos fenntartásához messzemenõen kihasználják a média szenzációéhségét. Az így kikényszerített állandó, vagy legalább fokozott színtû védelmi készenlét fenntartásával pedig jelentõs, nem tervezett többletkiadásokra kényszerítik a kormányzatokat, komoly mértékben csökkentve ezzel a jóléti célokra, a fejlesztésre stb. fordítható költségeket. Nem véletlen tehát, hogy a demokrácia egyik meghatározó alapelvének számító sajtó- és szólásszabadság a modern terrorizmus egyik „kedvenc” terepe. Elsõsorban az írott és elektronikus sajtó szenzációhajhászására, híréhségére és a példányszám, a nézõszám növelési törekvéseire, ezzel nagyobb bevétel elérési szándékaira építenek. Rendszeresen nyilatkoznak, fenyegetõznek a lapokban, televízióban. Valós és rémhírek elhelyezésével, megjelentetésével céltudatosan manipulálják a közvéleményt. Ehhez még vegyük hozzá, hogy az ellenpropaganda többnyire sajnálatosan gyenge és hatástalan. Nem lényegre törõ. Nagyrészt kimerül felületen mozgó frázisok hangoztatásában. Összegezve megállapítható, a modern terrorizmus fõ célpontja a lakosság lelki állóképességének megtörése, melyre minden elképzelhetõ és elképzelhetetlen eszközt felhasznál. És közülük nem zárhatók ki az RBV- (CBR-) fegyverek sem.
A lakosságvédelem módszerei és eszközrendszere szorosan összekapcsolódik a várható támadó, ezen belül a valószínûleg felhasználásra kerülõ tömegpusztító harceszközök pusztítóhatásaival, alkalmazási lehetõségeivel és módszereivel. Egyetértve Dobos Gáborral, véleményem szerint is legkisebb a valószínûsége a nukleáris fegyverekkel végrehajtott támadásnak. A közép- és dél-európai térséget – benne hazánkat – fenyegetõ veszélytényezõnek tartott országok egyike sem rendelkezik jelenleg nukleáris harceszközökkel. Iránnak is még évekre van szüksége alkalmazásra kész magfegyver kifejlesztésére. Arról nem is beszélve, hogy a NATO viszonylag a leghatékonyabb és legjobban kiépített védelmi rendszere az ilyen jellegû támadások elhárítására készült fel. Esetleges alkalmazásuk esetén pedig az agresszornak rettenetes erejû, meggondolásra késztetõ válaszcsapásokkal kell számolnia.
A radiológiai harceszközök aránylag könnyen felderíthetõk a célterületre szállításuk során. Katonai, sõt terrorista célú felhasználásra részben fizikai okok, részben pusztítóhatásuk korlátozott, szûk területre kiterjedõ, másrészt lassan kibontakozó – mondhatni „idõrabló”, propagandacélokra nehezen használható – volta miatt, mint Dobos Gábor is megállapítja, „nagyon kevéssé alkalmas. Radiológiai fegyver katonai alkalmazására még soha nem volt példa.” Azzal egészítem ki e tömör megállapítást, hogy legfeljebb egyes célszemélyek rejtett elpusztítására használható.

Marad tehát a vegyi és biológiai fegyver. A vegyi mérgezõ harcanyagok valószínû felhasználását viszont már nem lehet kizárni az elõzõekhez hasonló nagyvonalúsággal. A hatalmas iramú tudományos, ipari, technikai fejlõdés, a kémiai kombinatorika, módosított oldalláncú vegyületek, biner vegyi fegyverek az „álarctörõk” (mask breakers) stb. mindig új és új lehetõségeket nyújtanak a terroristák számára. Komolyabb problémákkal inkább alkalmazásuk körülményei között kell számolniuk. A mortalitás eléréséhez szükséges harcanyag mennyisége, a bevetés helyszínére való szállítása, a bevetés nehézkessége, mindezek nehéz álcázhatósága, felderíthetõ volta, az idõjárási viszonyok, a biztos pusztítóhatás eléréséhez szükséges zárt tér igénye… és így tovább, hosszan lehetne folytatni, ha nem is a kizáró, de legalábbis jelentõs többletszervezést igénylõ, végrehajtást bonyolító, nehézkessé tevõ tényezõket. A pusztítóhatást, a szennyezett terület nagyságát, a mentesítéshez szükséges erõfeszítéseket stb. tekintve megközelítõen azonos hatást képesek a terroristák azzal is elérni, ha felrobbantanak (számukra kedvezõ meteorológiai viszonyok esetén) egy vegyianyaggyárat, -raktárt, -szállítmányt, vagy egy nagy hûtõházat. Természetesen ezek nem zárják ki a vegyi mérgezõ harcanyagokkal való támadás lehetõségét. Sõt, bonyolítják a helyzetet, mivel a lakosságvédelem tervezése, szervezése során mindkét, sõt az összes többi számításba vehetõ támadási módszer esetleges felhasználásának lehetõségére fel kell készülni. Elsõsorban idegmérgek, hólyaghúzó anyagok (nitrogénmustár), fojtó (foszgén), valamint általános mérgezõ hatású (ciánhidrogén) és toxinok, illetve az ipari, gazdasági tevékenység során felhasznált vegyi mérgezõ anyagok jöhetnek számításba.
Megkockáztatom kijelenteni, hogy elsõsorban az RBV- (CBR-) fegyverek közül a biológiai harcanyagokkal végrehajtott terrorista akciók a legvalószínûbbek. A lehetõség értékelésénél ajánlatos figyelembe venni a várható alkalmazás körülményeit és a biológiai fegyverek kétarcúságát. Azt a kétségtelen hátrányát, hogy mint pusztító tényezõ nehezen lokalizálható. Ezért feltehetõen nem „hazai” területen – például Afganisztánban, vagy Irakban – fogják a terroristák bevetni, hanem azoktól távol. Ebbõl következik, hogy nem az ott kiküldetésben szolgálatot teljesítõ katonáink – vagy más NATO-katonák –, hanem például a kiküldõ országok lakossága az esetleges akciók célpontja. A biológiai fegyverek alkalmazhatók nyílt és rejtett csapásokkal. Ez utóbbira elsõsorban a bioterrorizmus keretében lehet számolni. Veszélyességük egyik lényeges tényezõje, hogy akár a célország területén, minden nagyobb ipari háttér nélkül, a helyszínen beszerezhetõ eszközök, anyagok felhasználásával viszonylag könnyen kitenyészthetõk. Alkalmazásuk nem igényel bonyolult szervezést, elõkészítést, szállítást, egyéni biztonsággal, megfelelõ egészségügyi rendszabályokkal, védõoltásokkal megoldhatók a terroristák számára. A lappangási idõ pedig lehetõvé teszi a célterület gyors és nehezen felderíthetõ elhagyását. A támadás ténye legtöbbször csak az elsõ megbetegedések felbukkanásakor, a járvány kialakulása elõtt, vagy kezdetén fedezhetõ fel. A védekezés a célország egész lakosságára kiterjedõ hosszan tartó intézkedéseket igényel. Példának megemlítem, hogy az 1971. novemberétõl 1972. február végéig tartó hat alföldi megyét sújtó, emberre nem veszélyes száj- és körömfájásjárvány megfékezése, fölszámolása hatalmas erõfeszítéseket és jelentõs költségeket igényelt. Többek között például nyolcvan község vesztegzár alá helyezését, több ezer állategészségügyi, polgári védelmi szakember, rendõr stb. heteken át tartó, folyamatos igénybevételét, a sok ezer állat kényszervágásáról, megsemmisítésérõl és a sok milliárd forintnyi kárról nem is beszélve. De utalhatok a tavalyi és idei madárinfluenzára is. Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy a legnagyobb pszichológia hatásuk – a nukleáris robbanóeszközök mellett – közismerten a bilógiai fegyvereknek van. Ez nem elhanyagolható tényezõ!
A járványokat leszámítva a hadszínterek mögötti hátországok lakossága a katonai légi támadó és a vegyi harceszközök megjelenésével, az elsõ világháború éveiben, vált támadhatóvá. Gyakorlatilag ezzel párhuzamosan – potosabban követve, rövid lemaradással – megjelentek, majd kialakultak a lakosságvédelem elsõ eszközei, módszerei és elvei. Ezek: a lakosság riasztása és tájékoztatása, elrejtése, azaz óvóhelyvédelem (nevezik helyi védelemnek is), álcázás és elsötétítés, kitelepítés, kiürítés, kimenekítés, egyéni védõeszköz-ellátás, a lakosság felkészítése, élelmiszer, ivóvíz, állat- és növényvédelem, anyagi javak védelme, mentõ, mentesítõ és fertõtlenítõ munkák (4). Megalakultak, létrejöttek szervezetei, a légoltalom, majd a polgári védelem. 1917-ben adta ki az elsõ m. kir. honvédelmi miniszteri rendeletet a védekezés szabályozására. Követte 1935-ben az elsõ, majd az 1939. évi és a többi törvény (5), melyek szabályozták a lakosságvédelem elveit, feladatait, mûködését és a végrehajtó szervek, szervezetek, társadalmi szervezetek – kezdve (napjainkban) a kormánytól az önkormányzatokon át a gazdasági szervezetekig, vállalkozókig (korábbiakban a közigazgatás, illetve államigazgatás felépítésének megfele- lõen), valamint az állampolgárok feladatait, kötelezettségeit, jogait. Mindezek a védelmi elvek, módszerek alapvetõen abból a hadászati elgondolásból indultak ki, illetve mivel alapvetõen nem változtak az idõ múlásával, csak hozzáigazodtak, mondhatni idomultak a támadófegyverek, harceszközök fejlõdése diktálta változásokhoz, követelményekhez.

Minden háborút, fegyveres agressziót megelõzött egy politikai, katonai feszültségi idõszak. Tehát még a legsúlyosabb esetben is állt egy minimális idõ a hadsereg, a rendvédelmi szervek, szervezetek, a polgári védelem, a kormányzati, önkormányzati szervek és a lakosság végsõ fölkészítésére, tájékoztatására. Így volt mód a „békeidõszakban” kiépített, a feszültségi, majd minõsített idõszakok alatt készenlétbe helyzett berendezéseket, felszereléseket üzembe helyezni, vagy szétosztani a lakosság részére és fölkészíteni az embereket azok használatára, az alapvetõ magatartási szabályokra, végszükségben pedig szervezetten kitelepíteni a veszélyeztetett területek, körzetek, városok lakosságát nem, vagy kevésbé veszélyeztetett helyekre és ott megszervezni a további életüket. A légi, esetleg rakétatámadást közvetlenül megelõzõ percekben pedig riasztani õket, hogy képesek legyenek elfoglalni az óvóhelyeket, védelmi létesítményeket, fölvenni a védõeszközöket… és így tovább. Ezeknek az elveknek megfeleõen épültek ki a védelmi létesítményeink, óvóhelyeink, beleértve a legkorszerûbbeket – többek között – a budapesti Metrót is. A cikk elején példának említett 1942. és 1944. évi „váratlan” támadások, ha hûek maradunk az elvekhez, valójában nem a szó szoros értelmében vett váratlanság, hanem a rossz helyzetértékelés, az elbizakodottság, felületesség, figyelmetlenség miatt követeltek túlzottan sok áldozatot.
Napjainkban azonban amellett, hogy nem vetették el a korábbi hadászati elgondolásokat, az aszimmetrikus hadviselés, a terrortámadások gyökeresen új helyzetet teremtettek. Kis túlzással megállapítható, hogy kivétel nélkül mindegyik terrorakció vagy merénylet mind az idõt, mind a helyszínt tekintve teljesen váratlanul érte a lakosságot, valamint a védelemért, risztásért, tájékoztatásért, mentésért felelõs hatóságokat, szervezeteket. 2001. 09. 11. után elterjedtek olyan átgondolatlan, tehát felelõtlen, az amerikai média nyomán nálunk is megjelent és hallott vádak, hogy az elsõsorban felelõs nyomozó, felderítõ szervezetek (CIA, FBI…) már hetekkel korábban értesültek arról, hogy az al-Kaida merényletre készül az USA városai ellen. Ezek a hírek amellett, hogy szenzációnak jók, emelik a példányszámot, nézettséget, a valóságban nem mondanak az égvilágon semmit. Sõt kifejezetten károsak, mivel végsõ soron segítik a terroristákat politikai céljaik elérésében, a pánikkeltésben. Addig, ameddig megközelítõ biztonsággal nem lehet megállapítani, mikor, hol és mivel hajtják végre a csapást, konkrét érdemi lépést a védelem megszervezésére, az adott akció elhárítására nem lehet tenni, mert hatékony lakosságvédelem helyett csak kifárasztják a lakosságot, a védelmi szervezetek állományát.
Az elõzõekbõl egyértelmûen kitûnik az idõbeni váratlanság mellett, hogy az akció várható helyszíne is teljesen bizonytalan. Bárhol és bármikor lehet az adott ország területén, ahol nemzeti szimbólumok, kiemelkedõ kormányzati létesítmények, nagy tömegek befogadására alkalmas sport-, kulturális, bevásárló-, szórakoztató-, poltikai, tudományos létesítmények, központok, tanintézetek, kórházak, továbbá veszélyes üzemek, ivóvízrendszerek stb. stb. találhatók. Ott vagyunk tehát ismét az origónál: az ország minden nagyobb és kisebb települése támadható, és bármikor bekövetkezhet az akció. Ez a helyzet rendkívül nehezen kezelhetõ. Mindenütt egyformán hatékony védelmet kiépíteni viszont egyszerûen képtelenség. A leggazdagabb ország is belerokkanna. Amikor 1938–1940-ben a magyar királyi honvéd vezérkar, a korabeli hadászati elvekbõl és a légi háborús tapasztalatokból kiindulva felmérte azt, hogy egy esetleges háború esetén létesítményeket fog az ellenséges légierõ valószínûleg bombázni, gondos tervezõmunkával az adott objektumok hadászati, ellátási, gazdasági, politikai fontosságát figyelembe véve fontossági sorrendet állított fel – azaz sorolta. Mindezek alapján, az ország képességeinek figyelembevételével ütemezve építette ki védelmüket. Az idõ teljes mértékben igazolta munkájukat. 1944–45-ben a bombázások során a sorolt objektumok közel 80%-át érte egy vagy több nagy erejû szövetséges vagy szovjet bombatámadás. Bebizonyosodott: gondosan terveztek és szerveztek. A védelem – ha nem is tudott minden kárt megakadályozni – képes volt jelentõsen csökkenteni a bombázások pusztítóhatását. Az eredmény európai összehasonlításban is egyike a legjobbaknak.

Ilyen lehetõséggel az aszimmetrikus hadviselés – terrorizmus – körülményei között nem lehet számolni. Gyakorlatilag az ország egész területe támadható. Feltehetõen az akciók mind idõben, mind térben teljesen váratlanok lesznek. Az alkalmazott fegyverrõl – legyen akár nukleáris, akár bilológiai, vegyi, vagy hagyományos robbanóanyaggal végrehajtott – csak a támadás után lehet valamit felderíteni. Biológiai fegyver esetében esetleg csak napok, hetek múlva. Elõzetes riasztásra, tájékoztatásra nem lesz mód, csak post festa, az események bekövetkezte után. A másodlagos hatásokról, az RBV- (CBR-) fegyverek kiszóródása által, vagy más módon lehet valamit megállapítani a kialakult helyzetrõl, a támadásban használt fegyverrõl, veszélyeztetett területekrõl és így tovább. Ebbõl következik, hogy a támadás körzetébõl elõzetesen nem lehet a lakosságot kitelepíteni, sem óvóhelyre irányítani, sem az esetleg elõzetesen felhalmozott egyéni védõfelszerelést számukra kiosztani. Tehát nincs mód az elõzetes védelmi intézkedéseket életbe léptetni. Az is komoly problémákat okozhat, hogy a lakosság védelmére, mentésére alkalmas és rendelkezésre álló, katonai, rendõri, polgári védelmi, tûzoltó, mentõ szervezeteket a támadás teljes váratlansága miatt nem helyezik magasabb készenléti fokozatba, a csapást követõ elsõ órákban, a napi megszokott tevékenységnek megfelelõ létszámmal és felszereltséggel fognak rendelkezésre állni. Azaz csak kisebb ügyeletes alegységek, csoportok. Az állomány többi részét pedig csak riasztás és a teljes készenlét elérése után lehet bevetni, alkalmazni, esetleg többórás késéssel. A kialakult kárhelyen, a közvetlenül veszélyeztetett területen addig az ott tartózkodó, élõ lakosság önmagára van utalva.

Eme optimistának egyáltalán nem mondható helyzetben fel kell tenni a kérdést: mennyi idõ az, amire a szervezett mentõerõk (több szakértõ becslése szerint minimum 4–6 óra) beérkezéséig várni kell. (Zárójelben: nem a terrorelhárító erõkre, hanem a tényleges mentõerõkre vonatkozó becslés.) Mi az, amire az egyes emberek az így keletkezett helyzetben, ebben az esetben és idõben számíthatnak, ami rendelkezésükre áll? A válasz: saját tudására, felkészültségére, a magatartási szabályok ismeretére, rátermettségére és a rendelkezésre álló felszerelésre, felhalmozott készletekre (6). A válasz másodszor is: amit a NATO és a EU polgári védelmi dokumentumai többszörösen hangsúlyoznak: az elõzetes szervezett felkészítésen elsajátított magatartási szabályok, védekezési, védelmi ismeretek, fogások, valamint a rendelkezésükre álló szükségeszközként felhasználható és a háztartásokban található, vagy elõzetesen beszerzett és felhalmozott egyszerû eszközök (7). A válasz harmadszor is: meghatározó kulcskérdés a lakosság elõzetes felkészítése. Ennek áttekintése azonban már egy másik kérdés, amellyel feltétlenül foglalkozni kell, de nem tartozik közvetlenül a Dobos Gábor által felvetett problémakörhöz.

PATAKY IVÁN

1 Kõszegvári Tibor, Szternák György, Magyar István: A huszadik századi hadviselés. ZMNE Doktori Iskola jegyzete. Bp. 2000. 11. o.
2 A prágai csúcstalálkozó nyilatkozata. In: Új kihívások a prágai csúcstalálkozó után. Budapest, 2003. BM NATO és EU Koordinációs Fõosztály. 250. o.
3 A tömegpusztító fegyverek elterjedése – proliferáció – által felvetett problémák és a kialakított veszélyhelyzet Magyarországon… Szerk.: Dr. Pataky Iván, közremûködõk: dr. Deák Péter, dr. Stanek Endre, Földi László, dr. Endrõdi István, Balogh Béla… OKTK A/0104/2003. Kutatási téma. Bp. 2003. 34. o.
4 Az egyes módszerek, feladatok leírása megtalálható a Hadtudományi Lexikon I–II. kötetében, MHTT. Bp. 1995. „Lakosságvédelem”, „Polgári Védelem” címszavak alatt. A címszavak egyben jelzik, hogy a felsoroltak részletezése milyen további címszavak alatt olvashatók.
5 Az alapvetõ jelenleg hatályos jogszabályok: a 2005. októberi honvédelmi törvény, az 1996. évi XXXVII. tv. a polgári védelemrõl, az 1999. évi LXV. tv. a helyi önkormányzatokról, az 1999. évi LXXIV. tv. a katsztrófák elleni védekezés irányításáról…, valamint az 1989. évi tvr. A háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben 1949. augusztus 12-én kötött Egyezmények I. és II. kiegészítõ jegyzõkönyvének kihirdetésérõl.
6 Anton Gaál: Zivilschutz. In: Der Soldat. 1999. 1. Wien.
7 NATO/EAPC (nyílt), EAPC (C) D. (2001.) 15. Dokumentum: Miniszteri Irányelvek a Polgári Veszélyhelyzeti Tervezés számára 2001–2002. évekre. 2001. június 7. 1999/847/EC Tanácsi Határozat EU Közösségi Akcióprogram a polgári védelem területén 2000–2004.