Az Oroszországi Föderáció (a továbbiakban Oroszország) 2000. április 21-én a 706. számú elnöki rendelettel kiadott katonai doktrínája az ország katonai biztonságának fenntartása érdekében kiindulási alapnak tekinti a nukleáris erőt, amely képes garantáltan biztosítani megfelelő veszteség okozását bármely agresszornak (államnak vagy államok koalíciójának) minden körülmények között. A fegyveres erők fejlesztésének prioritásai közül – a vezetés fejlesztését követően – másodikként tesz említést a hadászati nukleáris erőkről. A megkülönböztetett figyelem nem véletlen. A gazdag gáz- és olajtartalékok mellett a hatalmas nukleáris potenciálnak tudható be Oroszországnak a világpolitikában betöltött jelenlegi szerepe. A nukleáris elrettentés feladatait ellátó hadászati erőket szárazföldi, haditengerészeti és légierő-komponensek alkotják.

A nyílt források többsége szerint 2005 novemberében a hadászati nukleáris erőket összesen 3499 atom-robbanófej és a célba juttatásukra alkalmas 815 hordozóeszköz alkotta.
A hadászati rakétacsapatok helyzete
A hadászati rakétacsapatok jelenleg, mint az orosz fegyveres erők fegyverneme, a vezérkarnak van alárendelve. Haderőnemből fegyvernemmé való átalakítására
2001-ben, elnöki utasításra került sor. Egy korábbi elképzelés szerint – főként pénzügyi megfontolásokból kiindulva – a szárazföldi csapatok állományába kerültek volna. A hadászati rakétacsapatok önálló fegyvernemi státusa mostanában sem látszik stabilnak. A sajtó által megszellőztetett elgondolás értelmében a hadászati rakétacsapatokat, a hadászati légierőt és a kozmikus csapatokat egységes vezetésük érdekében integrálnák. A kialakuló új haderőnem képes lenne megvalósítani a hadászati nukleáris erők két komponensének egységes vezetését, a kozmikus csapatok pedig tevékenységük biztosítását.
Egyelőre azonban a hadászati rakétacsapatok az orosz „atom-triád” meghatározó összetevője az eszközök mennyiségét tekintve. A hordozóeszközök és robbanófejek hagyományosan több mint fele a szárazföldi komponens eszköztárába tartozik. Nyílt orosz források szerint a 2005. októberi helyzetnek megfelelően fegyverzetében összesen 545 rakétakomplexum található 1955 nukleáris robbanófejjel.
A csapatok szervezetébe három rakétahadsereg tartozik. A 27. gárda rakétahadsereg (törzse Vlagyimirban), a 31. rakétahadsereg (törzse Orenburgban) és a 33. gárda rakétahadsereg (törzse Omszkban). A csitai 53.
rakétahadsereget 2000 végére felszámolták. A hadseregek állományába tizenhárom rakétahadosztály tartozik, ezek közül a Jurjában állomásozó 8. hadosztály felszámolás alatt áll. A 2. vázlat a hadászati rakétacsapatok állományába tartozó hadosztályok alapvető fegyverrendszereit és diszlokációját mutatja.

A fegyvernem folyamatos „karcsúsításának” eredményeként nemcsak az eszközök mennyisége, hanem a rendszeresített komplexumtípusok száma is csökkent.
A rendszerben lévő rakétatípusokat a 3. számú táblázat mutatja.
Az SS–18 (Đ–36ĚÓŇŇŐ, vagy ĐŃ–20Á) és az SS–18 (Đ–36Ě2á, vagy ĐŃ–20Â) rakétakomplexumokat Ukrajnában, Dnyepropetrovszkban gyártották. A Đ–36Ě2á komplexumokat 1988–1992 között, a Đ–36ĚÓŇŇŐ komplexumokat pedig 1979–1983 között telepítették. A rakéták folyékony hajtóanyagúak, kétfokozatúak és 10 töltetet képesek hordozni, de létezik egyblokkos változat is. A fejlesztési elképzelések kb. 40 darab SS–18 (Đ–36Ě2á) további rendszerben tartásával számolnak. Megfelelő feltételek esetén 25–30 évig, előreláthatóan 2020-ig is rendszerben maradhatnak. Az SS–18 (Đ–36ĚÓŇŇŐ) rakétákat várhatóan 2008-ig kivonják a rendszerből.

Az SS–19 (ÓĐ–100ÍÓŇŇŐ) komplexumokat Moszkvában gyártották. Telepítésükre 1979–1984 között került sor. A rakéta kétfokozatú, folyékony hajtóanyagú, hat atomtöltetet képes hordozni. A legyártott rakéták egy részét már kivonták a harci ügyeleti szolgálatból. A végrehajtott kísérleti indítások eredményei alapján úgy látszik, hogy a komplexumok rendszerben tartásának ideje minimum 25 évre meghoszszabbítható. Ez azt jelenti, hogy a rakéta még néhány évig szolgálatban maradhat. Ezenkívül Oroszország Ukrajnától beszerzett még 30 komplexumot. A tervek szerint ezek a rakéták telepítésüket követően nagyjából 2030-ig maradhatnak rendszerben.
Az SS–25 „Topol” komplexumot Moszkvában dolgozták ki és a Votkinszki Gépgyár gyártotta. Rendszerbe állításukra 1985–1992 között került sor. Az állandó bázisok és a járőrözési menetvonalak berendezése, előkészítése 1984-ben kezdődött meg. Jelenleg a hadászati rakétacsapatok alapvető típusának tekinthető. A rakéta háromfokozatú, szilárd hajtóanyagú, egy atomtöltetet hordoz. Az indítóberendezést MAZ–7912 (később MAZ–7917 14 × 12 kerékmeghajtású, az 1980-as évektől 710 lóerős dízelmotorral ellátott) héttengelyes vontató alvázára szerelték. A rakéta találati pontossága a maximális lőtávolságon 400 m, más források szerint 150–200 m.
A „Topolt” a rakétavédelem leküzdésére szolgáló eszközök komplexumával szerelték fel, színlelt komplexumokat és álcázóeszközöket is kidolgoztak. A rakéta mind a harci járőrözési útvonalról, mind pedig az állandó elhelyezés körletéből indítható, ehhez az elhelyezési körletekben szétnyitható tetejű fedezékeket építettek ki.
Az alkalmazás során a rakéta szállító-indító konténerben helyezkedik el. A rakéta indítása függőleges helyzetből történik. Az indítási parancs vételétől a rakéta indításáig szükséges időt két percre csökkentették. A komplexumokhoz stacionáris és mobil vezetési pontot alakítottak ki, az utóbbit a négytengelyes MAZ–543M gépjármű bázisán.
A kidolgozáskor a rakéták garanciális idejét 10 évben határozták meg. 1998-ban azonban a 10 éve rendszerben lévő rakétát sikeresen indították. Emellett az eddigi
57 indítás mindegyike sikeres volt. A 2002–2005 közötti időszakban az ország katonai-gazdasági lehetőségeinek, az Oroszország és az USA közötti, a hadászati támadó potenciálokról szóló megállapodásnak és a „Topol” komplexumok már meghosszabbított rendszerben tartási ideje leteltének figyelembevételével „Topol” hadosztályok és ezredek sorának felszámolását tervezték. Az SS–24 vasúti rakétakomplexumok kivonását követően a „Topolok” számának további csökkentése a hadászati rakétacsapatok állományának, életképességének, az álláskörletek számának csökkenéséhez és a perspektivikus rakétatelepítéshez szükséges infrastrukturális feltételek romlásához vezetett volna.
Figyelembe véve, hogy az elkövetkezendő 3–5 évben a már több mint 25 éve rendszerben lévő RSZ–18 és RSZ–20 komplexumok kivonásával is számolni kell, szükségessé vált a mobil „Topol” komplexumok üzembentartási idejének további meghosszabbítása. Csak így tudják biztosítani a megfelelő mennyiségű rakéta készenlétben tartását, mivel a perspektivikus „Topol–M” típus megrendelése, gyártása és szolgálatba állítása eléggé lassan folyik.
A „Topolok” megbízhatóságát az évenkénti rakétaindítások is alátámasztják. A kísérleti indítások eredményei alapján az 1986–1994 között gyártott rakéták rendszerben tartási idejét 19 évre hosszabbították meg. A hosszabbítás eredményeként a komplexumok 2014-ig maradhatnak szolgálatban és 2010-ben kb. 70 indítóberendezés lehet harci ügyeletben. A rendszerben tartás meghosszabbításának költségei sokkal kisebbek lesznek, mint az új komplexum gyártásához és bevezetéséhez szükséges források. Ez a megoldás biztosítja a hadászati rakétacsapatok szükséges állományának és az infrastrukturális feltételeknek a megőrzését a korszerűbb „Topol–M” típusra való átfegyverzés időszakában.

A rakétatípusok között érdemes néhány mondat erejéig említést tenni egy olyan rakétakomplexumról is, amelyik 2005. november végén már nem tartozott a hadászati rakétacsapatok eszköztárába. Nyilvánosan jelentették be, hogy 2005. augusztus
15-én kivonták a harci ügyeleti szolgálatból a legutolsó SS–24 vasúti komplexumot. Moszkva leépítette az 1987-től rendszerben lévő egyedülálló fegyverrendszert. A 70-es évek elején a szovjet felderítés megszerezte az amerikaiak vasúti rakéták létrehozására vonatkozó terveit és fényképeit. Úgy nézett ki, hogy az amerikaiak olyan hadászati rendszert hoznak létre, mellyel szemben a Szovjetuniónak nincs ellenszere. Mindössze három év kellett ahhoz, hogy bemutassák a katonáknak az orosz rakétavonat tervét. A rakétakomplexum kívülről úgy nézett ki, mint egy közönséges áruszállító vonat. Ugyanazok a hűtőkocsik, személykocsik, ugyanaz a festés. Mivel a rakéta hosszabb volt a vagonnál, annak áramvonalas orr-részét és a fúvókát egymásba csúsztatható gyűrűk formájában alakították ki. A rakéta a szállítás alatt a vasúti kocsiban „összecsukott” állapotban volt. A személykocsikban az ablakokat belülről páncéllemezzel ellátott utánzatokkal helyettesítették. A rakétavonat vagonjaiban három ballisztikus rakétát, a kezelőszemélyzet vezetési pontját, az autonóm áramfejlesztőt és a hűtőberendezéseket helyezték el.
Csak később derült ki, hogy kezdetben az USA-nak szándékában állt a rakétavonat létrehozása, de meggondolták magukat. Az orosz rakétavonatok csak néhány alkalommal hagyták el a bázisuk területét. A nyolctengelyes vagonokból álló szerelvény már az első útja során megrongálta a vasúti pályát. Így a rakétákkal felszerelt szerelvények nem jártak az ország vasúthálózatán, a rakétavonatok mozdonyvezető tisztjeit pedig azokon a polgári rendeltetésű szerelvényeken készítették fel, amelyek a rakétavonatok tervezett menetvonalain közlekedtek. A Szovjetunió szétesése meghatározta a komplexum sorsát. Ezeket a vasúti rakétakomplexumokat Ukrajnában a pavlovgrádi üzemben építették, ahol ma már trolibuszokat gyártanak. A komplexum jó, de a fenntartása túlságosan drágának bizonyult. A harci hatékonyság a gazdasági célszerűség túszává vált.
A perspektIvikus típus
Az SS–27 „Topol–M” komplexum a hadászati rakétacsapatok perspektivikus típusa. Úgy tervezték, hogy a rakéta silóba telepítve és mobil komplexum állományában is alkalmazható legyen. A silóba telepíthető változatát 1997-ben kezdték rendszerbe állítani, és 2000-ig évente egy ezredet szereltek fel az új eszközzel. Ezután három év szünet következett. Jelenleg négy ezred 40 komplexuma áll szolgálatban. A komplexumokat a korábban kivont nehézrakéták silóiba volt célszerű telepíteni. Hogy a kivont nehézrakétákat ne lehessen visszatelepíteni, a silók aljára betonréteget öntöttek, tetejükre pedig a rakéta átmérőjét korlátozó gyűrű került.
A rakéta háromfokozatú, szilárd hajtóanyagú, egy robbanófejet szállíthat 10 000 kilométeres távolságra. A mobil változat kialakításánál egy sor új műszaki megoldást használtak. Például lehetővé vált a komplexum telepítése puha talajra is. Megnövelték a jármű terepjáró és manőverezőképességét, ami fokozza a komplexum életképességét. A „Topol–M” az álláskörlet bármely pontjáról képes rakétát indítani, nemcsak az előre kijelölt korlátozott számú állásból. Az optikai és a felderítés más fajtái ellen feljavított álcázó eszközökkel rendelkezik. A komplexum igazi különlegessége a rakéta repülési sajátosságaiban van. A három szilárd hajtóanyagú hajtómű lehetővé teszi, hogy a rakéta minden eddigi típusnál rövidebb idő alatt gyorsuljon fel. Ez jelentősen csökkenti a rakétavédelmi rendszerek hatékonyságát a röppálya aktív szakaszában. A többtucat kisegítő hajtómű manőverek végrehajtására teszi alkalmassá. A robbanófej is képes az eddigiektől eltérően változtatni a repülés irányát és távolságát 3 mérföld/s hiperszonikus (a hangsebesség ötszöröse) sebesség mellett. Az eddig alkalmazott műszaki megoldások a repülési irány megváltoztatása ilyen nagy sebességnél rendszerint a robbanófej megsemmisülését okoznák. A manőverezőképesség lehetővé teszi, hogy a robbanófej kitérjen a rakétavédelmi rendszer ellenrakétái elől, mert azokat a hagyományos, ballisztikus röppálya alapján számított pontra irányozzák a szükséges „előretartással”.

A haditengerészeti helyzet
A haditengerészeti flotta az orosz fegyveres erők egyik haderőneme. Állományába jelenleg 12 hadászati rakétahordozó tartozik összesen 192 indítóberendezéssel. A haderőnem hadászati rakétái 672 atomtöltetet képesek hordozni.
A haditengerészet alapját az Északi-, a Csendes-óceáni-, a Balti-tengeri- és a Fekete-tengeri Flotta, valamint a Kaszpi Flottilla képezi. A hadászati ballisztikus rakétahordozók az Északi- és a Csendes-óceáni Flotta állományába tartoznak. A Delta–III osztályú tengeralattjárók tervezett kivonását követően hadászati rakétahordozók csak az Északi Flottánál lesznek. Az Északi Flotta törzse Szeveromorszkban van. Az állományában három „Delta–IV” (a K–51 „Verhoturje”, a K–84 „Jekatyerinburg” és a K–407 „Novomorszk”) és két „Delta–III” (a K–44 „Rjazany” és a K–496 „Boriszoglebszk”) tengeralattjáró van két hajórajba szervezve. Még három „Delta–III” osztályú tengeralattjáró (a K–114 „Tula”, a K–117 „Brjanszk” és a K–18 „Karélia”) javításban vannak, de feltételezhetően visszatérnek a flotta állományába.
A Csendes-óceáni Flotta törzsét Vlagyivosztokban helyezték el. Az állományába tartozó 16. hadműveleti atom-tengeralattjáró raj négy „Delta–III” osztályú tengeralattjáróból (a K–211 „Petropavlovszk-Kamcsatszkij”, a K–223 „Podolszk”, a K–433 „Georgij Pobedonoszec” és a K–506 „Zelenográd”) áll.
A hadászati rakétahordozó tengeralattjárók mindkét típusát a szevero-dvinszki gépgyárban építették. A „Delta–III” oszályú tengeralattjárókból összesen 14 darab készült. A rakétahordozókon D–9R rakétakomplexumok vannak 16 darab R–29R rakétával. A tervek szerint a közeljövőben az osztályba tartozó valamennyi tengeralattjárót kivonják a flotta állományából. A „Delta–IV” osztályú tengeralattjárókból öszszesen hetet építettek. Ezek D–9RM rakétakomplexumokkal, 16 darab R–29RM interkontinentális ballisztikus rakétával vannak felfegyverezve. Ebből a típusból a jelenlegi elképzelések szerint hat tengeralattjárót tartanának rendszerben. A „Typhon” osztályú tengeralattjárókból mindössze hat darab készült. A fő fegyverzetük a D–19 rakétakomplexum volt 20 darab R–39 rakétával. A rakéták rendszerben tarhatósági idejének leteltével ezeket az eszközöket kivonták a flotta állományából. Csak a TK–208 „Dimitrij Donszkoj” maradt meg. A tengeralattjárót a javítási munkák során átalakították az új „Bulava” rakétakomplexumhoz. Oroszországban 1996 óta folyik a 1995-ös tervezésű „Borej”, vagy „Jurij Dolgorukij” néven ismert hadászati rakétahordozó építése. 2004-ben megkezdték a típus második hajójának az építését is. A tervek szerint ezek a tengeralattjárók is „Bulava” rakétákkal lesznek felszerelve. A „Delta–III” osztályú tengeralattjárókon lévő SS–N–18 (R–29R) rakétákat 1979-ben rendszeresítették. A rakéta kétfokozatú, folyékony hajtóanyagú, három robbanófejet szállít. A „Delta–IV” osztályú hajók fő fegyverzete az SS–N–23 (R–29RM) ballisztikus rakéta, amely 1986 óta van rendszeresítve. A rakéta háromfokozatú, folyékony hajtóanyagú, négy robbanófejet szállít. Napjainkban folyik az SS–NX–30 „Bulava” új haditengerészeti ballisztikus rakéta kidolgozása. A rakéta fő alkotó elemei a „Topol–M” rakétával egyezőek lesznek. Jelenleg a rakéta repülési próbái folynak.

A hadászati légierő helyzete
Az orosz fegyveres erők hadászati bombázói a főparancsnokság közvetlen alárendeltségében lévő 37. repülőhadsereg állományában vannak. Az összesen 78 repülőgép 872 szárnyas rakétát képes hordozni.
A 37. repülőhadsereg szervezetében hat nehézbombázó hadosztály van. Ebből két hadosztály Tu–160 és Tu–95 nehézbombázókkal, a többi négy hadosztály pedig Tu–22M3 (Backfire C) bombázókkal van felszerelve. A 22. gárda nehézbombázó hadosztály Engelszben diszlokál. Az állományába tartozó 121. gárda nehézbombázó ezred Tu–160-as (14 db), a 184. nehézbombázó ezred pedig Tu–95MSz (18 db) repülőgéppel rendelkezik. A 326. nehézbombázó hadosztály Ukrainkában állomásozik. Két – a 79. és a 182. gárda – ezredében összesen 40 db Tu–95MSZ nehézbombázó van. A szárnyas rakéták 200 kilotonnás harci részt hordoznak. Terepkövető módban közelítik meg a célt, a repülési magasságuk 40–110 m, sebességük 260 m/s. Az X–55-nek 2500, az X–55MSZ-nek 3000 kilométer a repülési távolsága. Az X–55 szárnyas rakétát 1983-tól gyártják. A rendszerben lévő szárnyas rakéták leváltására kidolgozás alatt áll az X–101 hagyományos töltetű és az X–102 atomtöltetű szárnyas rakéta. Egyes források szerint az új eszközök már 5000 kilométer távolságból is indíthatók és lehet, hogy még 2005-ben rendszeresítésre kerülnek.
A helyzet áttekintéséből látszik, hogy az orosz hadászati nukleáris erők a viszonylag gyors átalakulás korát élik át. Az átalakulást nemcsak a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeknek való megfelelés igénye mozgatja. Az egyik legfontosabb ok a rakéták garantált használhatósági idejének letelte. Az eszközök többségére vonatkozóan a tervezéskor 10 év körüli garanciális időt állapítottak meg, melyet a ‘70-es és ‘80-as években gyártott rakéták esetében szükséges volt meghosszabbítani. A garanciális idő azonban nem hosszabbítható meg vég nélkül, mert az Oroszország biztonságára nézve jelentene veszélyt. Ennek az ipari feltételei sem adottak minden esetben. Az egykor rakétákat gyártó üzemek egy része a Szovjetunió szétesésével ugyanis külföldre került, egy részük magánkézben van és a hosszú megrendelési szünet miatt termékszerkezetük is átalakult. Ezek a tényezők vezettek egyes típusok, vagy a legkorábban gyártott rakéták „egyoldalú” kivonásához.
2005. május 24-én volt három éve, hogy aláírták a hadászati támadó potenciálok csökkentéséről szóló megállapodást Oroszország és az USA között. Az aláírás óta az orosz nukleáris erőkben bekövetkezett változásokról az egyik közismert katonai szakíró az alábbi összefoglalást adta.
„Az orosz hadászati rakétacsapatok 2002-től határozottan karcsúsodtak. ….Abban az évben 150 silóba telepített SS–18 rakétánk volt, mindegyiken 10 db 550–750 kilotonnás nukleáris blokkal. Összesen 1500 éles nukleáris töltet. ….. Mostanra 85 ilyen rakétánk maradt, ez 850 harci töltetet jelent. A rakétahadosztályt Kartaliban felszámolják.
2002-ben 150 db silóba telepített SS–19 rakétánk volt, mindegyiken hat, 750 kilotonnás töltettel. Mára 129 rakéta maradt és 774 robbanófej. Ekkor még volt 36 db SS–24 rakétánk, mindegyiken 10 robbanófejjel. Ma már nincs rakétavonatunk.
Ezeken a komplexumokon kívül a hadászati támadópotenciálokról szóló szerződés aláírásának időpontjában 360 db SS–25 „Topol” rakétakomplexummal rendelkeztünk. Mindegyik rakétán egy 550 kilotonnás robbanófej volt, összesen 360 robbanófej. Mostanra 306 db maradt. Két hadosztályt számoltak fel. 1999-től kezdődött meg a csapatok ellátása az új, silóba telepíthető „Topol–M” rakétakomplexumokkal, szintén egy robbanófejjel rakétánként. Ebből a rakétából 2002-ben 30 komplexummal rendelkeztünk (három ezred a Szaratov melletti Tatisevóban lévő hadosztályban). Most 40 darab van és négy ezred. Ha összeszámoljuk, a hadászati támadó potenciálról szóló szerződés aláírásának időponjában Oroszországnak 726 szárazföldi telepítésű rakétája volt 3150 atom-robbanófejjel. Jelenleg 560 rakétánk van és 1970 robbanófejünk.”4
Az atomtriád többi komponensének állapotára is a fogyás a jellemző. A haditengerészet 2002-ben két „Murena” („Delta–I”) osztályú atom-tengeralattjáróval, mindegyiken 12 db egy robbanófejes R–29 rakétával, összesen 24 db 550KT–1 MT robbanófejjel rendelkezett. A 7 db „Kalmar” („Delta–III”) osztályú atom-tengeralattjáró 16 db három robbanófejes R–29RM rakétát hordoz. Ez összesen 384 db 100 kilotonnás robbanófej. A hat „Delfin” („Delta–IV”) osztályú rakétahordozó fedélzetén 16 négy robbanófejes rakéta van, ez összesen 384 db 100 kilotonnás robbanófej. Volt még öt „Tájfun” osztályú nehéz rakéta-tengeralattjáró 20 db 10 robbanófejes R–39-es rakétával, összesen 1000 db 100 kilotonnás robbanófejjel. Ha
összeszámoljuk, ez 20 tengeralattjáró 332 rakétával és 1744 robbanófejjel. Mostanra 12 rakéta-tengeralattjáró maradt – 6 ,,Delfin” és 6 „Kalmar”– 192 rakétával és 672 robbanófejjel. Maradt még egy „Typhon” „Bulava–30” rakétákhoz átalakítva, de maga a rakéta még nem áll rendelkezésre. Így a hajó nem hadra fogható.
Oroszország hadászati légierejének kötelékében jelenleg 78 db bombázó van. Tu–95MSZ6 („Bear H6”) 64 db és Tu–160 („Blackjack) 14 db. Ezek a gépek összesen 852 db X–55SZM atom-robbanófejjel ellátott szárnyas rakétát képesek hordozni. 2002-ben 63 db Tu–95 504 db rakétával és 15 db Tu–160 120 db rakétával volt felszerelve. 2002-ben még 1682 hordozóeszköz volt 5518 töltettel.
Mindezek ugyan az eszközök számának csökkenését és katonai szervezetek felszámolását hangsúlyozzák, de nem erről van szó. A hadászati nukleáris erők átalakítása olyan átfegyverzéssel jár, melynek során a hadászati rakéták új generációja kerül a csapatok fegyverzetébe. Bár van, aki úgy gondolja, hogy a kivont típusok gyártására az orosz hadiipar szükség esetén rövid idő alatt képes lenne, kétséges azonban, hogy ezekre lenne igénye a katonáknak. A kivont folyékony hajtóanyagú rakétákat szilárd hajtóanyagúak váltják fel. A „Topol–M” mobil változata és a SS–XM–30 „Bulava” tengeralattjáró rakéta rendszerbe állítására, valamint az SS–25 „Topol” komplexumok rendszerben tartásának meghosszabbítására a Szovjetunió szétesése óta legkiterjedtebb rakétakísérletek folynak. Ezeknek a rakétáknak az üzemben tartása lényegesen gazdaságosabb lesz elődeiknél. Hosszabb lesz a garanciális idejük is. Csökkenthető a kiszolgáló állomány és a hajtóanyag-feltöltéshez és -kezeléshez szükséges technikai eszközök is feleslegessé válnak. Elmarad a balesetveszélyes és környezetszennyező feltöltési művelet. A rakéták indítási készenlétének eléréséhez szükséges idő radikálisan csökken. Nem kell a csapatok álláskörletében hajtóanyagot tárolni.
A legfontosabb előny azonban kétségtelenül az, hogy ezek a szilárd hajtóanyagú rakéták lényegesen rövidebb idő alatt gyorsulnak fel csökkentve annak a lehetőségét, hogy a rakétavédelmi rendszerek ellenrakétái a röppálya kezdeti szakaszán semmisítsék meg azokat.
A rendszeresítés előtt álló SS–27 „Topol–M” mobil változat és haditengeré- szeti változata az SS–XM–30 „Bulava” hadászati rakéták éppen azokkal a tulajdonságaikkal hívták fel magukra a figyelmet, melyek alkalmassá tehetik azokat az USA még el sem készült rakétavédelmi rendszerének leküzdésére. Ducan Lamont brit elemző szerint a jelenleg kipróbálás alatt lévő korszerűsített „Topol–M” és „Bulava” hiperszonikus, a röppálya középső és végső szakaszában manőverezni képes robbanófejeket hordoznak, ezzel elkerülik az elfogásukra a földről indítható, Alaszka
és Kalifornia államokba telepített ellenrakétákat. „A ballisztikus rakéták új osztálya jelent meg, amelyet jelenleg kvázi ballisztikusnak vagy félballisztikusnak (‘quasi- or semi-’ ballistic missiles) neveznek. Ezek olyan rakéták, melyek a röppálya mindhárom szakaszában képesek manőverezni.”5 Az orosz sajtóközlemények egyenesen azt állítják, hogy a rakéták ellen bármilyen létező és perspektivikus rakétavédelmi rendszer hasznavehetetlen.
Az új orosz rakéták tömeges alkalmazása ellen a jelenlegi amerikai rakétavédelmi rendszer nyilvánvalóan nem nyújt megfelelő védelmet, hiszen azt egy kisebb atomhatalom által alkalmazható, korlátozott számú rakéta elleni tevékenységre hozták létre. Az új orosz rakéták elleni védekezés csak a rakétavédelmi rendszer bővítésével képzelhető el. Egyes szakértők állásfoglalása szerint a rakétavédelmi rendszer globális méretű kiterjesztése lenne a védelem kulcsa. Mások az egyetlen, gyakorlatban is kivitelezhető megoldásként az ellenrakétáknak előre Föld körüli pályára juttatását tartják.
„Azt hihetjük, hogy a hidegháború sohasem ért véget”, írta James Hackett elemző a The Washington Times 2005. november 14-i számában. A jelenlegi helyzetben fennáll annak a lehetősége, hogy a hadászati fegyverzetek területén a fegyverkezési verseny Oroszország és az USA között a hidegháborútól függetlenül, a költségek öszszehasonlíthatatlanul magasabb szintjén szülessen újjá.
Felhasznált irodalom
Tömösváry Zsigmond–dr. Nagy László: Oroszország a harmadik évezred küszöbén. 1999, Honvéd Kiadó, Budapest.
ÂÎĹÍÍŔß ÄÎĘŇĐČÍŔ ĐÎŃŃČÉŃĘÎÉ ÔĹÄĹĐŔÖČČ 2000. www.iss.niiit.ru
Ŕëĺęńŕíäđ Âîâę, Ŕëĺęńŕíäđ Äîëčíčí: «Ňîďîë˙» ćčâóň äîëăî. Krasznaja Zvezda 2005. december 2.
Bčęňîđ Ëčňîâęčí: Đŕęĺňíî-˙äĺđíűé đŕńęëŕä. ĐČŔ Íîâîńňč. 2005. május 26.
Äěčňđčé Ëčňîâęčí: Đŕęĺňíűé ďîĺçä ńî ńňŕíöčč «Âŕńčëĺę» ĐČŔ Íîâîńňč. 2005. augusztus 18.
Martin Sieff: Russia’s new super-missiles. United Press International USA 2005. december 1.
Bill Gertz: Russian warhead alters course midflight in test. The Washington Times 2005. november 21.
Ŕëĺęńŕíäđ Áŕáŕęčí: Íŕäâčăŕĺňń˙ ńóůĺńňâĺííŕ˙ đĺîđăŕíčçŕöč˙ âîîđóćĺííűő ńčë. Íĺçŕâčńčěîĺ âîĺííîĺ îáîçđĺíčĺ. 2005. december 9.

Döntési helyzetben a fiatalok
Ez év elejétől újra lehetővé vált a magán-nyugdíjpénztárba való önkéntes belépés.
Ez a lehetőség a haderő területén mintegy négyezer fiatalt érint.
Miért érdemes belépni?
Azért, mert így a kötelező 8,5 százalékos nyugdíjjárulékból csak a fél százalékot kell a társadalombiztosításba fizetni, ahol köztudottan csak gyűjtik a pénzt, nem fialtatják, ráadásul nem is a saját számlánkat gazdagítja. A nyolc százalékot viszont saját számlánkra fizethetjük a nyugdíjpénztárban, ahol a megtakarításokat befektetik, azok hozamokat termelnek, s a hozamok újabb hozamokat. Aki húsz-harminc évnél tovább él ezzel a lehetőséggel, annak tekintélyes summa gyűlik össze a magánszámláján. A TB-ből és a magánpénztárból kapott együttes nyugdíj így lényegesen magasabb lehet a hagyományos módon kalkulált összegnél.
A „HONVÉD” Nyugdíjpénztár kiemelt projektként kezeli a harminc év alattiak újbóli belépési lehetőségét. Nemcsak a sajtóban olvashatnak róla az érintettek, hanem a munkáltatók személyügyi szerveinek útján belépési nyilatkozattal és válaszborítékkal kiegészített levelet is kaptak, amelyből megtudhatják, mi a teendő a belépés érdekében.
A belépés mellett szóló érvek között az is súlyosan nyom a latban, hogy a honvédség a törvényes lehetőségekkel élve saját 8 százalékos befizetésünket 10 százalékra egészíti ki.
Igaz, ezt akkor is megteszi, ha más magánnyugdíjpénztárt választunk. De miért tennénk, ha a „HONVÉD” Nyugdíjpénztár eredményeit tekintve a legjobbak közé tartozik, s a legszorosabb kapcsolatban áll a munkáltatónkkal, akitől a támogatást kapjuk?

1 A 8. hadosztály felszámolás alatt áll.
2 Jelenleg csak a silóba telepített változat van rendszerben.
3 Átalakítva „Bulava” rakétákhoz, de azokkal nincs még ellátva.
4 Âčęňîđ Ëčňîâęčí: Đŕęĺňíî-˙äĺđíűé đŕńęëŕäţ ĐČŔ Íîâîńňč 2005. május 26.
5 Martin Sieff: Russia’s new super-missiles. United Press International USA 2005. december 1.