2006.08.09.
A szerzők tanulmányukban a legutóbbi iraki háború legfontosabb lélektani műveleti történéseit elemzik. Láttatják a háború alatti lélektani műveleti tevékenység lényegesebb és érdekesebb mozzanatait, elsősorban a szövetségesek vonatkozásában, majd az iraki rezsim ilyen irányú tevékenységét mutatják be.
Bármi is történik egy emberrel, an
nak általában hatása van a pszi
chikumra. (Már egy környezeti inger érzékelése és észlelése is pszichikus folyamat.) Minél szélsőségesebb, szokatlanabb egy esemény, annál erőteljesebb lehet ez a hatás. Egy háború történései pedig különösen igénybe veszik az emberi pszichikumot. Tehát szinte mindennek, ami egy háború folyamán történik, komoly lélektani vonatkozása van. Lélektani műveleti szempontból persze csak olyan jelenségekkel foglalkozunk, amelyek tudatos, tervezett tevékenység következményei.
A modern háborúkban – így a legutóbbi iraki háborúban is – találkozunk a szisztematikusan keltett lélektani hatás három legjellemzőbb összetevőjével: magukkal a lélektani műveletekkel, egyéb katonai és különleges műveletekkel – melyeket többek között remélt lélektani hatásuk miatt hajtanak végre –, valamint a lélektani műveleti szervezeteken kívül eső médiumok tevékenysége lélektani hatásainak kihasználásával.
Az iraki háború mindhárom területen bőséges példával szolgált.
A háború kitörése
és lélektani műveleti
vonatkozásai
A háború előestéjén a katonai gépezet a szövetséges és az iraki oldalon is „felpörgött”. A médiaháború is „teljes gőzzel” zajlott: mindkét fél igyekezett mindent megtenni, hogy a maga oldalára fordítsa a világ közvéleményét, illetve hogy saját katonaságának és lakosságának a politikai vezetés melletti elkötelezettségét a legmagasabb szintre emelje.
A szövetségesek folyamatosan ismételték vádjaikat. Utaltak arra, hogy az iraki rezsim az ENSZ BT által meghatározott kötelezettségeknek nem tett eleget, s ez feljogosít a támadásra, ha Szaddám nem kapitulál. Bush elnök kijelentette, hogy a rezsim bukása után egy szabad és demokratikus Irakot kell építeni. Igen fontosnak találták annak hangsúlyozását is, hogy a világ sok országa támogatja az USA és Nagy-Britannia törekvéseit. Emellett a megfélemlítést szolgálta egy új, az eddigieknél pusztítóbb hagyományos bomba sikeres kipróbálásáról szóló információk nyilvánosságra hozatala is.
Az iraki fegyveres erőket a lélektani műveleti erők saját eszközeikkel is megcélozzák (röplapok, rádióadások). Ezekben arra szólítottak fel a csapatok parancsnokait és személyi állományát, hogy ne tanúsítsanak ellenállást a küszöbön álló inváziókor (közölték a megadás alapvető magatartási eljárásait is), ne vessenek be tömegpusztító fegyvereket és ne gyújtsák fel a kőolaj-létesítményeket.
Az iraki lakosság felé azt üzenték, hogy a szövetségesek nem fognak ártatlan embereket támadni. Bush elnöknek a háború indításakor közzétett nyilatkozata külön kiemeli, hogy a szövetségesek tisztelettel adóznak az iraki embernek, vallásos hitüknek, az ősi iraki civilizációnak; az USA-nak nincsenek Irakkal szemben hatalmi törekvései. Az elnök kijelentette, hogy imádkozni fog az iraki nép biztonságáért, hogy az ártatlanoknak ne essen bántódásuk és mindenki hazatérjen.
Az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatban a szövetségesek felhívták a figyelmet a bevetésükből adódó veszélyekre.
Bagdad lakosaihoz még külön is szóltak, amikor arra kérték őket, hogy segítsék azokat a szövetséges pilótákat, akik katapultálni kényszerültek. (Érdekes belegondolni annak a bagdadi polgárnak a lelkébe, aki segít egy olyan pilótát, aki előtte a lakóhelyét bombázta.)
A háború – az USA menetrendje szerint – célirányos légi csapásokkal kezdődött. „Sokk és megfélemlítés” volt a masszív légi kampány neve. Célja, hogy megfélemlítse az iraki vezetést és eltántorítsa az ellenállástól. Ugyanígy lélektani vonatkozású volt, amikor Bagdadban célzott csapással megpróbálták „lefejezni” a rezsim politikai és katonai vezetését. Tudjuk, hogy a hadászati vezetés szétverése döntő hatással van a kitartásra, a lakosság és katonaság moráljára.
Lélektani műveletek
a háború folyamán
A hadműveletek során érzékelhető volt, hogy a szövetségesek igen fontos szerepet szánnak a lélektani műveleteknek, és kidolgozott, előre lefektetett elvek szerint hajtották végre azokat. A célközönség kiválasztása igen nagy gonddal történt. A szövetséges hadvezetés az iraki népesség több csoportját is el akarta érni.
Az üzenetek többsége az átlag iraki katonához szólt. Fő törekvés volt, hogy eltántorítsák a harctól, valamint hogy szembefordítsák a rezsimmel. Ezt a célt a következő témák hangsúlyozásával kívánták elérni:
– „Adjátok meg magatokat!” Röplapokon és rádión keresztül üzentek – gyakran konkrét alakulatokat megszólítva. A megadás mellett sokszor csak arra ösztönöztek, hogy az iraki katona hagyja el fegyverrendszerét, védelmi állását. Térjen haza vagy laktanyájába: akkor nem lesz bántódása. Informális csatornákon is volt kapcsolat a szövetséges vezetés és iraki alakulatparancsnokok között. Nyilván nem volt véletlen, hogy Bagdad ostromakor az iraki vezetés által emlegetett hősies ellenállás, a véres városi harc lényegében elmaradt.
– „Ne használj tömegpusztító fegyvert, mert háborús bűnösként fogunk kezelni!” Érdekes, hogy a szövetségesek hogyan fordították át a tömegpusztító fegyverek esetleges bevetésének következményeit az irakiak megfélemlítésére. Azt hangsúlyozták, hogy a szövetséges katonák megfelelően el vannak látva a tömegpusztító fegyverek elleni védelem eszközeivel. Így azok bevetése csak az irakiakra, az iraki lakosságra jelenthet komoly veszélyt.
– „A rezsim feláldozza szeretteidet, illetve mögéjük bújik. Pusztítja a nemzeti kincseiteket, herdálja a nemzeti vagyont. Szaddám pompában él, míg te éhezel stb.” Látható, hogy e témával az emberi alapmotívumokra próbáltak hatni.
– A humánum megjelenítése a célzott információközlés igen fontos aspektusa volt. Ezt erősítették a hadifoglyokról közölt képek is. Ezzel a szövetségesek újfent bizonyítani akarták, hogy az egyszerű iraki embert nem tekintik ellenségnek. A propagandaanyagokon, a tudósításokban jellemzően a humánus bánásmódot, az orvosi ellátást, a megfelelő étkezést mutatják be, ezzel is ösztönözve a tömeges megadást.
– Természetesen megjelentek olyan lélektani műveleti anyagok is, melyek a félelemkeltést szolgálták. Ezekben arra figyelmeztettek, hogy senki sehol nincs biztonságban a szövetségesek fegyvereitől, amelyek bárhol és bármikor támadhatnak, lecsaphatnak.
– A megosztó törekvésekkel szintén találkozhattunk. Egyrészt a tiszteket a sorkatonákkal, másrészt a hagyományos alakulatokat a köztársasági gárdával kívánták szembeállítani.
A fenti törekvésekkel kapcsolatban az a véleményünk, hogy a témák kijelölése logikus volt. Látható, hogy többféle személyiségbeli motívum befolyásolására törekedtek. Reális törekvés volt, hogy a haza és az elnyomó rezsim közötti különbséget markánsan kihangsúlyozták. A megadás ösztönzésének az öbölháborúban tapasztaltaknál szerényebb eredményessége az iraki ellentevékenység, valamint a meglévő honvédelmi tudat következménye lehetett. A legutóbb említett megosztó törekvések viszont nem voltak igazán átgondoltak. A háború megnyerését talán elősegítették, de a stabilizáció, az új iraki fegyveres erők felállítása szempontjából sok nehézséget jelentettek. Talán jobb lett volna az egyes katonai alakulatokat egységes célcsoportként megszólítani, ahogy erre azért voltak példák.
Az iraki vezetésre elsősorban megfélemlítő üzenetekkel kívántak hatni. Másrészt mivel a felderítési jelentések szerint a rezsim vezetése nem volt egységes (voltak, akik meginogtak, saját sorsukat, szeretteiket féltve belátták, hogy az iraki rezsim melletti kiállás nem biztosítja a túlélést, a biztonságos jövőt), a megingókat a szövetséges hadvezetés igyekezett elérni és befolyásolni. Vannak arra utaló jelek, hogy néhány magas rangú vezetőnél ez sikerült is. Tehát megpróbálták őket rávenni, hogy szálljanak szembe a rezsimmel, illetve ne álljanak ellent a szövetséges csapatoknak.
A kettős megközelítés létjogosultsága nyilvánvaló. Az is egyértelmű, hogy a leghatásosabb a személyenkénti célzott információk alkalmazása lehet. Ennek során a különleges erők ügynöki tevékenysége kiemelt szereppel bírhat. Noha nincs róla közvetlen információnk, de véleményünk szerint ilyen műveletek is szerepet játszhattak abban, hogy az észak-iraki kőolaj-létesítmények nem szenvedték el a rezsim „felperzselt föld” politikáját.
A szövetségesek harmadik fontos célcsoportja az iraki lakosság volt. Megpróbálták őket minden eszközzel rávenni a belső lázadásra, valamint elérni, hogy a szövetségesekre felszabadítóként tekintsenek. A fő cél az volt, hogy ráébresszék a lakosságot, hogy a szövetségesek nem betolakodók, csak a rendet fogják helyreállítani, és hazamennek.
Az átlag iraki polgár esetében is alkalmazták a szembeállítás taktikáját, úgy, ahogy azt a katonák esetében láttuk. Érzékeltették Szaddám fényűzését, pazarlását, és ezzel szemben az átlag iraki polgár szegénységét. A háborút úgy állították be, mint egy humánkatasztrófa megelőzésére irányuló erőfeszítést. Egyrészt bizonyítani kívánták Szaddám rezsimjének emberiség elleni mindenre elszánt felkészülését, vegyi, biológiai és esetleg atomfegyverekkel való visszaélését, másrészt az iraki nép elnyomatásának hangsúlyozásával Szaddám rendszerének bűnös voltát.
A rendszerrel való szembeállítási törekvések legdinamikusabb eleme volt a tiltakozások, felkelések közvetlen ösztönzése. Ennek keretében például Ahmed Csalabi, a londoni székhelyű Iraki Nemzeti Kongresszus elnökének vezetésével külföldön élő irakiak százai érkeztek Dél-Irakba, hogy szervezzék a belső lázadást. A brit kormány többször is nyilvánosan megígérte az iraki lakosságnak, hogy – az első öbölháborútól eltérően – most nem fogják cserbenhagyni azokat, akik szembeszállnak Szaddám rendszerével.
A lakosokkal szembeni humánum érzékeltetését célozta, amikor röplapokon és a nem túl fantáziadús nevű „Információ” adón (a szövetséges lélektani műveleti erők rádióján) felhívták a figyelmet, hogy a civilek ne menjenek katonai rendszerek, létesítmények közelébe; maradjanak inkább otthon. Illetve azokon a területeken, ahol már a harcok elcsitultak, a segélyosztásról, valamint a helyzet normalizálására tett szövetséges erőfeszítésekről tájékoztattak.
Összehasonlításként többször utaltak az afganisztáni helyzetre: „A szövetségesek ott is egy népelnyomó rezsimet buktattak meg, melynek eredményeként mára minden szempontból javult az afgán lakosok helyzete.”
A „nem a népet, hanem annak vezetőit tekintjük ellenségünknek” hozzáállás a lélektani műveletek hatékony megközelítési eleme.
Természetesen egy háborúban nem lehet azt várni, hogy e törekvésünk a velünk szemben érzett attitűd ideális változását hozza. A „gyümölcs csak akkor érhet be”, ha a háború utáni konszolidáció viszonylag gyors és látható eredményeket produkál.
A lakosság differenciált megszólítására a rezsimmel kapcsolatos attitűdök különbözősége adott volna markáns lehetőséget. A síiták egyértelműbb megcélzása talán nem lett volna értelmetlen. Bár az is igaz, hogy a társadalmi elégedetlenség mértékével kapcsolatban tapasztalt tévedés is jelzi, hogy a célcsoportelemzés nem teljesen adekvát információkon nyugodott. (A háború kitörésénél említett – lelőtt szövetséges repülőgépek pilótáinak lakossági megsegítésére vonatkozó – felhívás is mutatja, hogy várható lelki folyamatok prognosztizálása néha nélkülözte a szakmai elmélyültséget.) Az arab világban és Irakban meglévő USA-ellenességet is komolyabban figyelembe kellett volna venni. A lakosság megszólításakor a kulcskommunikátorok figyelembevételét ritkán tapasztaltam. A vallási vezetőket például mindenképpen érdemes lett volna külön is megszólítani.
Egyéb katonai műveletek lélektani műveleti
vonatkozásai
Nem mindig a röplapszórás vagy a rádióadó az, amelynek célzott információi kiváltják a kívánt lélektani hatást. A háború alatt sok olyan egyéb katonai műveletet is végrehajtottak, melyek a szerzők véleménye szerint a lélektani műveletek csoportjába tartoznak.
Az iraki fronton is találkozhattunk bőven olyan katonai akcióval, mely félelmet kívánt kelteni az iraki katonákban. Ilyenek voltak például a tömeges légitámadások, a fürtös bombák bevetése, új fegyverek bevetése (például a Predator pilóta nélküli repülőgép, vagy a MOAB óriásbomba, melynek hanghatása és robbanási felhője az atombombát idézi).
Az ellenállás megtörésére irányuló lélektani hatású akciónak tekinthetjük a páncélosok úgynevezett „városi vágtáját” is. E módszer keretében egy harckocsioszlop végigszáguld a városon bizonyítva, hogy számukra nincs akadály, bárhol és bármikor támadhatnak, nem lehet megállítani őket.
Az iraki vezetés szétverésére, likvidálására is többször tettek kísérletet. A kiemelt célpont Szaddám Huszein volt. (Az ő esetében ez kétséges eredményekkel járt – többek között azért, mivel az iraki elnök alteregókkal „dolgozott”.)
Természetesen nemcsak a vezetés, hanem annak szimbólumai is célpontok voltak. Ide tartozott a Szaddám-szobrok, -plakátok, -jelképek látványos ledöntése (lehetőleg iraki lakosok közreműködésével), a rendszer meghatározó intézményeinek, a rezsim kormányzati épületeinek rombolása, illetve Tikrit, Szaddám Huszein szülővárosának kiemelten támadott célpontként való kezelése.
Lélektani műveleti vonatkozása volt annak is, hogy kezdetben a köztársasági gárda egységeit nem támadták teljes erővel. Egy francia szakértő szerint kezdetben az volt a szövetségesek elképzelése, hogy az iraki elit alakulatokat rendfenntartó erőként átmentik. A szerzők e véleményt a rendszer iránti erős elköteleződés miatt megkérdőjelezik. Inkább arra gondolnak, hogy a megadáshoz akartak pozitív megerősítéssel hozzájárulni. (Ha valakit megtámadnak és védekezik, nehezebb a megadást előidéző lelkiállapotot megteremteni.)
Az is igaz, hogy a köztársasági gárda kezdeti „megkíméléséből” a lakosság arra is következtethetett, hogy a rendszer átmentődik, s így kockázatos fellázadni ellene. A lakosság motivációjának ilyen irányú befolyásolása pedig ellentmondott a szövetségesek céljainak.
A lakosságra természetesen hatalmas mértékben kihatnak a légi csapások, azok következményei. A precíziós fegyverek tömeges alkalmazása azt célozta, hogy a polgári létesítmények lehetőleg ne sérüljenek. Így kezdetben az infrastruktúrát (víz-, áramellátás) sem érte támadás. Ez megfelelt annak az üzenetnek, hogy a szövetségesek csak a rezsimet tekintik ellenségüknek.
Viszont a rezsimmel történő szembefordulás a fentebb vázolt törekvések ellenére sem következett be. Ezután már az infrastruktúrát is érték részleges támadások. Ugyanis az alapszükségletek korlátozása úgy befolyásolhatta a lakosság vélekedését, hogy a háború okozta szenvedés az iraki rezsim ellenállásának következménye. És mindeme nélkülözés véget ér, ha Szaddám rendszere beszünteti az ellenállást. A vázolt attitűdmódosulást persze a harcok elcsitulta után a segélyakciók beindításával, az infrastruktúra helyreállítására tett erőfeszítésekkel kellett megerősíteni.
Még így is fenyegetett a humanitárius katasztrófa. Például az UNICEF jelentése szerint Bászrában, a közművek sérülése miatt, 100 ezer gyermek került veszélybe. Nem véletlen, hogy Bush elnök külön felszólította az ENSZ-t, hogy újítsa fel az „olajat élelmiszerért” programot.
A médiumok hatása
és a lélektani
műveletek
A média szerepéről külön szólnunk kell, több okból is. Egyrészt a háború megítélésében, a közvélemény formálásában meghatározó szerepük volt. A médiumok mindent megragadtak, aminek hírértéke volt, és ami egy kicsit is befolyásolhatta a közvélekedést. Többek között azt az USA-állampolgárt, aki még nem heverte ki szeptember 11-ét. A híreket élő egyenesben közvetítették a tűzvonalból. Láthattunk Web-kamerával ellátott harckocsizót, aki megállíthatatlanul tör az iraki célpont felé. Láthattuk a híres képet, amely egy USA-katonát ábrázol, amint az utolsó csepp vizét adja oda a fogoly irakinak.
Ennek kapcsán merül föl a másik szempont: a felek tudatosan számoltak is a nem katonai médiumok tevékenységének lélektani, lélektani műveleti vonatkozásaival. S itt olyan területre érkeztünk, amelynek alaposabb elemzése szétfeszítené a jelen cikk kereteit. Ezért a szerzők úgy döntöttek, hogy csak felvillantásszerűen foglalkoznak a témával.
A szövetségesek oldaláról a nagy nemzetközi médiumok közül a CNN és a
BBC hatása volt a legfigyelemreméltóbb. Mindkét oldalról közvetítettek, és szinte együtt haladtak a szövetséges csapatokkal. Láthattuk a precíziós légi csapásokat, néhol a szövetségeseket éljenző iraki lakosokat, az iraki hadifoglyokat, az égő bagdadi kormányzati negyedet (nem véletlen, hogy az utolsó időkben az iraki hatóságok kiutasították a CNN tudósítóit Bagdadból), a szövetséges áldozatok hozzátartozóit, akik természetesen sajnálják szeretteik elvesztését, de a bánatban vigaszt nyújt az a tudat, hogy igaz ügyért áldozták életüket. Nem láttunk viszont szövetséges áldozatokat, illetve olyan eseményeket, melyek csökkentették volna a szövetséges csapatok harci morálját, a hátország háború melletti elkötelezettségét.
A másik oldalon pedig ott találjuk
az al-Dzsazira hírtelevíziót (az „arab CNN-t), mely bemutatta a szövetséges áldozatokat, hadifoglyokat, a légi csapások polgári áldozatait. A tömegkommunikációban pedig folyamatosan zajlott a számháború a háború veszteségeiről, az elfoglalt területekről, s a vita a háború jogosságáról, a háborús tevékenységekre vonatkozó genfi konvenció megsértéséről.
Érdekes, hogy az iraki média viszonylag sokáig működött anélkül, hogy a szövetségesek komolyan célba vették volna. Alapvetően mindenki azt hitte, hogy az első feladatok között lesz az iraki központi médiumok kiiktatása. Ennek ellenére az első csapást csak egy hét után szenvedte el az iraki televízió. A szövetségesek úgy gondolhatták, hogy az iraki tájékoztatási miniszter túlzásaival segít lejáratni a rezsimet. Valamint, ha mégis kitörne a lázadás Szaddám ellen, akkor a meglévő média lenne a legalkalmasabb a tájékoztatásra, a lázadó erők tevékenységének koordinálására.
Minden mozzanatnak
van lélektani
vonatkozása
Az eddigiekből láthatjuk, hogy a fegyveres harc során szinte minden mozzanatnak lehet és van lélektani vonatkozása. Ahogy a háború előtti, úgy a háború alatti lélektani műveletekről is megállapíthatjuk, hogy a szövetségesek céltudatosan építették föl tevékenységüket. Ezt mind a célcsoportok és propagandatartalmak kiválasztása, mind az üzeneteket célba juttató információtovábbító eszközök változatos, konkrét helyzethez igazodó alkalmazása bizonyítja.
A háború alatt a kiválasztott nagy célcsoportok befolyásolásával komoly gondok voltak. Nem sikerült teljességgel megszólítani őket; nem volt sikeres például a síiták bevonása Szaddám rendszerének megbuktatásába. A lakosság többségének megnyerése sem volt igazán eredményes.
A szövetséges csapatokat sokkszerűen érte az a tény, hogy nem felszabadítóként fogadták őket. A helyzetet alaposabban is lehetett volna elemezni, mert ez problémákat vet fel a lélektani előkészítettség, a célcsoportelemzés terén. Olyan jelentésekre alapozták a szövetségesek a háborút, amelyek nem minden téren állták meg helyüket.
Nem véletlen, hogy a háború utáni konszolidáció is nehézségekkel, feszültségekkel terhes légkörben halad előre.
A rezsim lélektani
műveleti
tevékenysége
A háború előestéjén az iraki rezsim is mindent megtett, hogy a nemzetközi és a hazai közvéleményt saját érdekeinek megfelelően befolyásolja. Többek között a következőképp fogalmaztak: A Nyugat erői gazságot terveznek Irak ellen, az iraki kőolaj ellopására készülnek. A támadók fittyet hánynak a nemzetközi jogra, s az Irak ellen felhozott vádakra bizonyítékuk sincsen. Felhívást intéztek az ENSZ Biztonsági Tanácsához, hogy szegüljön szembe az „USA diktátumával”. Az USA vezetése és közvéleménye számára azt üzenték, hogy az Irak ellen indított háború „második Vietnam lesz Amerika számára”. Továbbá az iszlám szent háború meghirdetésével és az egész világra való kiterjesztésével fenyegettek.
Az arab világ előtt most is az összarab értékek és az iszlám védelmezőiként léptek fel – külön kiemelve a palesztin érdekek képviseletének fontosságát. A saját lakosság felé hangsúlyozták, hogy amint az öbölháborúban, most is sikerül majd megőrizni Irak függetlenségét.
Történelmi analógiaként az amerikaiakat „korunk mongoljaiként” aposztrofálták.
Amikor a nemzetközi média Tarik Aziz szökéséről közölt álhírt (mely információ elterjesztése többek között az iraki nép harci kedvének aláásását célozta), a miniszterelnök-helyettes személyesen cáfolta a róla szóló híreszteléseket. Úgy fogalmazott, hogy ha kell, mártírként fog Irakban meghalni.
Iraki lélektani
műveletek a háború
folyamán
Tudjuk, hogy a rezsim saját befolyása alatt tartotta a teljes iraki tájékoztatási rendszert. Tehát az információ értékével, a médiumokon keresztüli befolyásolás fontosságával tisztában voltak. Viszont speciális lélektani műveleti csapatokkal és infrastruktúrával nem rendelkeztek. Tehát a lélektani műveleti jellegű hatást az állami médiumokon keresztül, illetve egyéb médiumok felhasználásával kívánták elérni. (Aszimmetrikus helyzetben a hátrányban lévő fél jellemzően ezt a megoldást alkalmazza, ahogy ezt a Jugoszlávia elleni háború idején is tapasztalhattuk.)
Az iraki rezsim háború alatti lélektani műveleti jellegű kommunikációjának három nagy célközönsége volt. A világ közvéleménye jelentette az első és legfontosabb irányt. A fentebb említett törekvések mellett igyekeztek egy hősies, az agresszióval szembeni ellenállás tekintetében egységes nép honvédő háborújaként bemutatni a történéseket. Egyik oldalról hangsúlyozták, hogy az iraki ellenállás felér a világ legerősebb hadseregével (ezt célozta a szövetségesek technikai veszteségeinek médiában történő bemutatása is), másrészt pedig a civil áldozatokról szóló beszámolókkal, egy lehetséges humánkatasztrófa következményeinek felvázolásával próbálták meggyőzni a nemzetközi közvéleményt arról, hogy a háború során a szövetségesek aránytalanul nagy szenvedést okoznak az iraki népnek. Az arab világ Irak melletti elköteleződését kívánták elérni azzal, amikor azt bizonygatták, hogy Izrael katonai erővel is beavatkozott a háborúba – a szövetségesek oldalán. A nemzetközi diplomáciai elszigeteltséggel szemben igyekeztek azt érzékeltetni, hogy az iraki nép ügyének komoly a nemzetközi támogatottsága. A külföldről (döntően az arab világból) jövő és az iraki rezsim harcához csatlakozó önkéntesekről szóló beszámolók is ezt támasztották volna alá.
A szövetséges katonaság jelentette a másik nagy célcsoportot. A feléjük irányuló propaganda természetesen élt a megfélemlítés eszközével: nagy lesz a szövetséges csapatok vesztesége, az irakiak szokatlan eszközöket és eljárásokat vetnek majd be a háború során. Utaltak arra is, hogy nagyszámú öngyilkos merénylő csatlakozott az iraki hadsereg harcához. A civil áldozatokról szóló hírekkel pedig morálisan kívánták befolyásolni a szövetséges csapatok állományát.
A hadifoglyok kérdése a kampány fontos része volt. A szövetséges hadifoglyok médiában történő bemutatásától morális rombolóhatást vártak, de azt is demonstrálni akarták, hogy az iraki fél betartja a nemzetközi hadijogot. (Ez az üzenet természetesen a világ közvéleményének is szólt.) Végül általánosan azt mondhatjuk, hogy a fegyveres ellenállást össznépi szembenállásként igyekeztek bemutatni.
A saját erők és közvélemény alkotta a harmadik nagy csoportot. Az iraki átlagpolgár, illetve katona morális tartását igyekezett fenntartani és erősíteni annak hangoztatásával, miszerint az iraki ellenállás nemzeti és összarab célokat szolgál, és az igazi világ az iraki néppel van. „A háborúval szembeni nemzetközi tiltakozás is azt mutatja, hogy igazságtalan háború zajlik Irak ellen.” A hősies ellenállás érzékeltetése kiemelt szerepet játszott. Rendszeres és név szerinti tájékoztatást adtak róluk a belső médiában. Ráadásul pénzjutalommal is igyekeztek erősíteni a szövetségesek ellen folytatott harc állhatatosságát.
A vezetés szerepe meghatározó egy nép háborús erőfeszítések melletti elköteleződésében. Nem volt véletlen tehát annak rendszeres demonstrálása, hogy a vezetés a helyén van és ura a helyzetnek (emlékezzünk „Szaddám bagdadi sétájára”), valamint hogy a vezetők életük feláldozására is készek Irak védelmének, győzelmének oltárán.
A háború antihumánus jellegének folyamatos hangsúlyozása és médiabeli demonstrálása a lakosság megnyerését célzó szövetséges erőfeszítéseket kívánta negligálni. Ezt szolgálták a repeszgránátok és fürtös bombák szövetséges oldalon történő alkalmazásáról, valamint a mecsetek, iskolák elleni „szándékos” támadásokról szóló híradások is.
Egyéb katonai műveletek lélektani vonatkozásai
Ilyen módszerekkel az iraki hadsereg kevéssé tudott élni – már csak a nagyságrendi erőkülönbség miatt sem. A szerzők úgy vélik, hogy a szövetségesek általános városi harcra történő kényszerítése komoly kockázati tényezőt jelentett volna, de ez általában nem következett be. A „különleges eljárások” pedig a propaganda szintjén maradtak. A szövetségesek dezertálást, megadást ösztönző propagandájára azért igyekeztek az irakiak reagálni. Többek között úgy, hogy a felszólító üzenetek hatását, illetve a konkrét megvalósítással kapcsolatos szövetséges elszántságot próbálták megtévesztő akciókkal csökkenteni. Emlékezzünk arra az iraki tisztre, aki gépkocsijával színlelte a megadást, majd a járművét felrobbantva négy USA-tengerészgyalogos halálát okozta. Emellett ismert, hogy a reguláris csapatok mögött a városokban sokszor Szaddam-hű milíciák tevékenykedtek, melyek vadásztak a magukat megadni akaró iraki katonákra.
A médiumok és a lélektani műveletek
Olyan területük volt ez a „háborús erőfeszítéseknek”, melytől a rezsim nagyon sokat várt. Irak esetében a nem katonai médiumokról nem kell külön szólnunk, hiszen – ahogy említettük – az iraki állami média lélektani műveleti szerepet is betöltött, független belső médiumok pedig nem léteztek. A nemzetközi közvélemény megdolgozása szempontjából a rezsim az al-Dzsazíra hírtelevízió tevékenységére kívánt elsősorban „támaszkodni”, de propagandahatást remélt a CNN tudósításainak nemzetközi fogadtatása tekintetében is. „Feladatuk” az lett volna, hogy az iraki vezetés érdekeinek megfelelően tájékoztassák a világ közvéleményét a háború történéseiről: a nép hősies harcáról, a szövetséges háború „barbár” jellegéről, az iraki hadseregnek a szövetséges csapatok soraiban okozott „tömeges veszteségekről”.
A fenti kívánalmaknak elsősorban az al-Dzsazíra hírtelevízió tevékenysége felelt meg – sok képet, tudósítást közölve a légicsapások polgári áldozatairól és az elesett (foglyul ejtett) szövetséges katonákról. A rezsim remélte, hogy ezek sokkoló hatással lesznek a világ közvéleményére, melynek felháborodása a háború leállítására fogja kényszeríteni az USA-t és Nagy-Britanniát.
A CNN hírtelevízió tájékoztatása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem véletlen, hogy stábjukat kiutasították Irakból. Úgy ítélték meg ugyanis, hogy tudósításaikban a szövetségeseket segítő propagandajelleggel tájékoztat-
tak.
A kételyek, az ellenérzés erősítése
A fentiek alapján összegzésként megállapítható, hogy az iraki rezsim – az alapvető lélektani műveleti képességeket nélkülözve – az állami és nemzetközi médiumok felhasználásával igyekezett lélektani műveleti tevékenységet folytatni. A rendszer alapvetően negatív nemzetközi megítélését nem tudta ugyan megváltoztatni, de a háborúval szembeni kételyeket, ellenérzést sikerült erősítenie. Igaz, hogy ez a hadműveletek kimenetelét számottevően nem befolyásolta.
A rezsim által megjelenített propagandatémák adekvátak voltak ugyan, de megfelelő infrastrukturális háttér hiányában számottevő célzást nem tudtak megvalósítani.
Kijelenthetjük továbbá, hogy a nem katonai médiumok befolyásoló szerepe hihetetlenül megnőtt korunkban. A globalizáció eme vonatkozása bizony feladja a leckét a lélektani műveletek tervezői számára is.
