A kibontakozó információs korszakban a globalizáció tendenciái és az informatika változatlan ütemű fejlődése minden (politikai, védelmi, gazdasági, kulturális stb.) szférában folyamatosan bővíti a különböző szereplők közötti együttműködés lehetőségét, ugyanakkor fokozatosan növeli ennek a szerepét. Ennek megfelelően növekszik a szereplők közötti interoperabilitás jelentősége is, amelynek megjelenése és előtérbe kerülése a technikai és ezen belül elsősorban az informatikai rendszerek és eszközök hálózatba kapcsolódásához köthető.

Az interoperabilitás és ezen belül az informatikai rendszerek, eszkö zök közötti interoperabilitás szerepe napjainkban különösen jelentős szerepre tett szert a katonai alkalmazásban. A megváltozott biztonságpolitikai környezetben, a katonai műveletek jellegében és azokat végrehajtó erők felépítésében bekövetkezett változások eredményeként az interoperabilitást már a NATO új stratégiai koncepciója a szövetség hatékony működése egyik alapvetően meghatározó tényezőjének minősítette. A NATO prágai csúcsértekezletét megelőzően, a Prágai Képességfejlesztési Elkötelezettség előkészítéseként a védelmi miniszterek az interoperabilitást már a négy kiemelt jelentőségű műveleti képességterület egyikeként azonosították.
Jelen publikáció és az ezt követő második rész alapvető célja, hogy bemutassa a NATO informatikai interoperabilitással kapcsolatos megoldásait. Ennek érdekében összegzi az interoperabilitási megoldások alapjait, főbb típusaikat és jellemzőiket; majd bemutatja az információcsere adatmodellekre épülő megoldások kialakulását, főbb típusait és ezek jellemzőit, valamint az üzenetorientált megoldásokat.


Interoperabilitási megoldások alapjai

A heterogén informatikai rendszerek közötti jelentésmegőrző információcsere interoperabilitási problémáinak egyik lehetséges, napjainkban leggyakrabban alkalmazott megoldása a szabványosítás: a széles körben, vagy egy adott alkalmazási körben elfogadott szabványos megoldások alkalmazása. Az elismert szervezetek által kialakított és jóváhagyott, vagy közmegegyezéssel elfogadott szabványok a rendszeresen ismétlődő feladatok végrehajtását megkönnyítő, egységes, következetes, általános és ismételten alkalmazható megoldási módok. E megoldások információcsere esetében vonatkozhatnak annak különböző formáira, összetevőire, illetve szintjeire, ezen belül: a kötetlen, a félig kötött és a kötött formátumú (formatizált) információk cseréjére; az információcsere rendjére1 és az alkalmazott közvetítő reprezentációkra; az információcsere fizikai, szintaktikai és szemantikai szintjére.
Az egyeztetett módon kialakított, vagy a gyakorlati tapasztalatokból kifejlődő globális, vagy alkalmazásiterület-specifikus szabványokra épülő interoperabilitási megoldások lényege, hogy a szabványos információcsere-megoldások alkalmazására való képesség az együttműködő informatikai rendszerek felelőssége és feladata. Ebben az esetben egy adott információcsere-szabvány alkalmazására képes informatikai rendszer – elvben2 – bármely másik, hasonló képességű rendszerrel képes információt cserélni. Heterogén együttműködési környezetben, ahol különböző szabványos megoldásokat is alkalmaznak, az egyes rendszereknek több információcsere-megoldás alkalmazására is képesnek kell lenniük, ezzel azonban a szabványalapú interoperabilitási megoldások nem foglalkoznak.
Az információcsere során a gyakorlatban alkalmazott szabványosítási megoldások három nagyobb csoportba, a dokumentumformátum-szabványok, az üzenetformátum-szabványok és az adatelem-szabványok közé sorolhatóak.
A dokumentumorientált információcsere szabványos formátumai közé például a szöveges, az adattáblázatos, a rajzos, a képi, a hang- és más multimédiás dokumentumformátumok tartoznak. Nevüknek megfelelően ezek a szabványok az informatikai rendszerek között továbbított különböző tartalmú dokumentumok formátumát definiálják. Nem foglalkoznak ezen dokumentumok előállításának, továbbításának és fogadásának/feldolgozásának kérdéseivel, feladataival. Konkrét interoperabilitási megoldások esetén szabályozásra kerül, hogy az információcsere során milyen dokumentumformátumokat lehet (kell) alkalmazni. Egy adott dokumentumtípushoz általában többféle, a gyakorlatban elterjedten alkalmazott formátum tartozik,3 így ezek közül kell kiválasztani a preferált változatot vagy változatokat.
Az üzenetorientált információcsere szabványos formátumai két nagy csoportba, a bit-orientált és a karakter-orientált üzenetszabványok közé sorolhatóak. A két típus eltérő igények kielégítésére alakult ki és részben eltérő megoldásokat alkalmaz. A bit-orientált üzenetszabványok rendeltetése az időkritikus – (közel) valós idejű – információcsere támogatása, a katonai informatikában (harcászati adatkapcsolat megnevezéssel) mindenekelőtt a fegyverirányító és a fegyverrendszerek, valamint hordozóeszközök között, míg a karakter-orientált üzenetszabványok rendeltetése a kevésbé, vagy nem időkritikus információcsere támogatása a katonai alkalmazásban a parancsnokságok, politikai/kormányzati és más (pld. nem kormányzati) szervezetek között.
A katonai alkalmazásban a bit-orientált üzenetszabványok fő felhasználói a légierő és a haditengerészet. Jellemzői: a fegyverrendszer/hordozó-függőség; speciális/egyedi technikai megoldások, rádiókommunikációs alapok; valamint speciális/részben átfedő üzenetkészlet. Ezeket az üzenetszabványokat a felhasználók, illetve az érintett rendszerek a helyzetismeret kialakítása és fenntartása, valamint a vezetés és irányítás érdekében alkalmazzák. Alapvető funkcióik: felderítési; vezetési (légi irányítási, légi elfogási, csapásmérési/bombázási, automatikus leszállításhoz szükséges); navigációs és azonosítási; valamint kapcsolat (hálózat)-kezelő adatok cseréje. A bit-orientált üzenetszabványok sajátos jellemzője, hogy az információcsere mindhárom szintjére kiterjednek: az üzenetek tartalma és formátuma mellett az átvitel módját is szabályozzák.
A karakter-orientált üzenetszabványok közé a katonai alkalmazásban az úgynevezett üzenetformátum-szabványok (Message Text Formats, MTF), a polgári alkalmazásban pedig mindenekelőtt az elektronikusadatcsere-szabványok (Electronic Data Interchange, EDI) tartoznak.
A bit-orientált üzenetszabványokkal szemben a karakter-orientált szabványok nem foglalkoznak az üzenettovábbítás megvalósítási módjával, csak az alkalmazható üzenetek tartalmát és formátumát szabályozzák. Az előzőekben említett, ma már hagyományosnak nevezhető üzenetformátum-szabványokat napjainkban folyamatosan váltják fel az XML-alapú üzenetszabványok.
Az adatelem-szabványok az előző két típussal szemben sokkal szűkebb, de nem kevésbé fontos területre – az adatbázisok közötti adatcsere során és a formatizált üzenetekben felhasznált adatelemek egységesítésére – összpontosítanak. A szabványos adatelemek meghatározása magában foglalja az adatelemmel reprezentált információ tartalmi leírását, illetve lehetséges értékeinek és ezek formátumának definiálását, vagy összetett adatelem4 esetében összetevőinek megadását. Mindez biztosítja az információcserében érintett (továbbított) adatelemek egységes értelmezését és meghatározza az egyes rendszerek saját információreprezentációi és a közvetítő reprezentáció közötti, adatelemszintű átalakítások megvalósításának alapjait.
A szabványos adatelemek leírása természetesen maga is adatok segítségével lehetséges, amelyeket az „adatokat leíró adatoknak”, metaadatoknak neveznek. Az adatelemszabványok általában az egyes adatelemek által jellemzett objektumokat és az ezek között fennálló kapcsolatokat is szabályozzák, szabványosítják, így egy adatmodell keretében kerülnek meghatározásra. Az adatelemszabványok kezelésének, tárolásának rendjét többek között egy nemzetközi szabvány5 is támogatja, de egyes alkalmazási területek saját módszertanokat is alkalmaznak6. Az adatelem-szabványosítás nem foglalkozik a szabványos adatelemek felhasználásának kereteivel, így például az ezen adatelemekre épülő üzenetformátumokkal, vagy adatbázis-sémákkal.
Az informatikai interoperabilitást támogató, előbbiekben ismertetett szabványosítási megoldások tehát az információcsere három szintjét eltérő mértékben érintik, de mellettük számos további szabvány létezik ezen a területen. Ezek közé tartoznak például a fizikai átviteli szint szabványai, az ISO alsó szintjeinek szabványos megoldásai, valamint a karakterkészlet-szabványok. Az informatikai interoperabilitási szabványok általános sajátossága, hogy az alacsonyabb szinteket az általános, széles körben alkalmazott megoldások jellemzik, és ez fokozatosan kiterjed a középső, szintaktikai szintre is. Mindez érvényes a NATO-ban alkalmazott szabványos megoldásokra, amit szemléltet, hogy a NATO technikai referenciamodellben szereplő alapvető szabványok listája, illetve az ezek közül a minimálisan megvalósítandó szabványok csoportja7 a polgári alkalmazásban elterjedt összetevőket tartalmaz.
Az alkalmazásiterület-specifikus megoldások alapvetően a tartalmi kérdésekkel foglalkozó szemantikai szintet jellemzik, hiszen ez az, ami közvetlenül kapcsolódik az alkalmazási sajátosságokhoz, míg az alatta lévő szintekkel szemben lényegében csak funkcionális és hatékonysági követelmények fogalmazódnak meg. Egy helyzetjelentést tartalmazó üzenet esetében az alkalmazónak, illetve az ezt támogató informatikai rendszernek tulajdonképpen mindegy, hogy az üzenetcsere milyen üzenetformátumban (pl. MTF, vagy XML) és milyen átviteli mód (pl. saját protokoll, SMTP, vagy HTTP) segítségével valósul meg.


Információcsere adatmodellekre épülő megoldások

Az információcsere-adatmodellekre épülő interoperabilitási megoldások lényegét egyetlen átfogó közvetítő reprezentáció léte és alkalmazása képezi. Az ilyen típusú megoldások egy adott alkalmazási terület információcsere-igényei felmérésére épülnek. Ezek elemzésével alakíthatóak ki azok a szabványos adatelemek, amelyek összessége valamennyi igény kielégítését biztosítja. A kicserélendő információk tárgyát képező objektumok jellemzői és kapcsolatait leíró adatelemek egy egységes adatmodellbe rendezve írhatók le. Az egységes információcsere-adatmodell alapvető jellemzője, hogy abban minden adatelemnek csak egyetlen változata lehet, meghatározva annak tartalmát, formátumát és lehetséges értékeit. Ennek olyannak kell lennie, hogy valamennyi kapcsolódó információcsere-igény kielégítését biztosítsa.
Az információcsere-adatmodell szabványos adatelemei olyan egységesen értelmezett közvetítő reprezentációt képeznek, amelyek – legalábbis adatelemszinten – biztosítják a jelentésmegőrző információcsere feltételeit. Az információcserében érintett felek, illetve informatikai rendszerek saját információreprezentációi és az egységes közvetítő reprezentáció közötti átalakítások az adott felek felelősségi körébe tartoznak. Ilyen jellegű megoldással számos alkalmazási területen találkozhatunk, és ez megjelent a katonai alkalmazásban, illetve konkrétan a NATO-informatikai rendszerek közötti interoperabilitás feltételeinek megteremtése érdekében is. Ezek közé tartoznak a következőkben részletesebben ismertetendő ATCCIS- és MIP-programok és ezek eredményei.
A Szárazföldi harcászati vezetési rendszer (Army Tactical Command and Control System, ATCCIS) programot a NATO Katonai Bizottságának az automatizált adatfeldolgozási rendszerek interoperabilitásával kapcsolatos határozata8 eredményeként 1980-ban hozták létre. A program rendeltetése az interoperabilitás alacsonyabb költségű, a NATO által előírt és a tagállamok által egyeztetett szabványokra alapozott megvalósítási lehetőségének vizsgálata volt. A program konkrét célja specifikációk egy minimális körének meghatározása, amelyek alkalmazása biztosítja az interoperabilitást a nemzeti vezetési (C2) rendszerek között. Az ATCCIS nem formális NATO-program volt, hanem NATO-tagállamok és egyes NATO-parancsnokságok önkéntes, a SHAPE által szponzorált tevékenysége.
Az ATCCIS-program az összhaderőnemi többnemzeti szárazföldi műveletek során szükséges vezetési információk cseréjének támogatását célozta az 5. cikkely szerinti és a válságreagáló műveletekben. Alapját így a szárazföldi parancsnokok információcsere-követelményei képezték, amelyek között kiemelt szerepet játszanak a helyzetismeret-információk; a parancsok, tervek és elgondolások; valamint a saját és szemben álló erők állapota és képességei.
Az ATCCIS-program céljai öt fázisban9 valósították meg, amelynek keretében 2000 márciusában jelent meg az 1. alapváltozat (Baseline 1), majd 2002 márciusában a második és egyben utolsó alapváltozat. Az ATCCIS eredményeinek két fő összetevője az információcsere-adatmodell és a replikációs mechanizmus. Az adatmodell az információcsere-követelményekben szereplő szabványos adatelemeket tartalmazza és egyben az információcsere közös interfész specifikációját képezi, a replikációs mechanizmus pedig az ATCCIS-specifikációnak megfelelő információk együttműködő vezetési rendszerek közötti automatikus cseréjét biztosítja. 2002-ben a programot összevonták a Többnemzeti Interoperabilitási Programmal.
A Többnemzeti interoperabilitási program (Multilateral Interoperability Programme, MIP) hat ország10 szárazföldi informatikai projektmenedzserei együttműködésével jött létre 1998-ban két korábbi, hasonló tárgyú, de eltérő szintű program11 utódjaként. A MIP összetevői közé – az ATCCIS-hez hasonlóan – a közös interfészt képező információcsere adatmodell, illetve információcsere-mechanizmusok tartoznak. A MIP adatmodell az ATCCIS adatmodell utolsó, 5.0 verziójára épült, és a replikációra épülő adatcsere mechanizmus mellett megjelent a formatizált üzenetekre épülő üzenetcsere-mechanizmus is.
Az ATCCIS és MIP interoperabilitási programok alapját képező adatmodellek 1993-tól napjainkig jelentős fejlődésen mentek keresztül. Az első változat még a Harctéri általános kerékagy adatmodell (Battlefield Generic Hub Data Model) megnevezést viselte, majd a későbbiekben ezt váltotta fel a Szárazföldi vezetési információcsere adatmodell (Land C2 Information Exchange Data Model, LC2IEDM), illetve a MIP-programban a Vezetési információcsere adatmodell (C2 Information Exchange Data Model, C2IEDM), végül az Összhaderőnemi C3 információcsere adatmodell (Joint C3 Information Exchange Data Model, JC3IEDM). A megnevezésbeli változások az összhaderőnemi jelleg egyre erőteljesebb érvényesülését tükrözik. Az első megnevezésben szereplő „kerékagy” kifejezés az információcsere-adatmodellek azon sajátosságát tükrözi, hogy ezek a modellek nem minden, az együttműködő informatikai rendszerek által kezelt információt tartalmaznak, hanem csak a továbbításra, cserére kerülőket. Ez különböző alkalmazási területek esetében a közös (több, vagy minden) szakterület által használt információkat tartalmazza, így az információcsere-adatmodell az 1. ábrán látható módon úgy kapcsolja össze az egyes szakterületek információit leíró adatmodelleket, mint a kerékagy a kerék küllőit.
A szárazföldi műveletek információcsere-követelményei általánosságban a következő kategóriákba sorolhatóak: a saját és szemben álló felekre vonatkozó információk (összetételük, helyzetük, logisztikai támogatásuk, mozgási és szállítási képességeik, fegyverrendszereik, vezetési és informatikai rendszereik), a környezetre vonatkozó információk (természeti környezet – szárazföldi, tengeri, légi, űrbeli; társadalmi környezet – politikai, kulturális, gazdasági), helyzetinformációk (feladatok, vezetési kapcsolatok, felderítés, célpontok, felvonulásmanőver, műveleti biztonság, fenntartás-támogatás), végül a műveleti összefüggések, tényezők.
A fenti információk leírását az információcsere-adatmodell alapvetően a következő témakörök köré csoportosítva biztosítja: érdeklődésre számot tartó objektumok és ezek alapvető tulajdonságai; az objektumok múltbeli, jelenlegi és jövőbeni helyzetére vonatkozó tények és elképzelések; az objektumok múltbeli, jelenlegi és jövőbeni tevékenységére vonatkozó tények és elképzelések; valamint az adatok információegyüttesekbe történő csoportosítását biztosító eszközök. Az alapvető objektumtípusok közé a személyek, szervezetek, létesítmények, anyagi erőforrások, valamint a különböző (pl. földrajzi, meteorológiai, szabályozó) jellegzetességek tartoznak.
A NATO Szervezeti adatmodell (NATO Corporate Data Model) alapvető rendeltetése, hogy referenciaforrásául szolgáljon a NATO-szabványos adatelemeknek. Ez utóbbiak alkalmazása növeli az interoperabilitást a NATO-informatikai rendszerek között, támogatja az adatok megosztását, csökkenti az adatkezelés költségeit és magasabb szintű adatpontossághoz, konzisztenciához és időszerűséghez vezet.
A NATO Szervezeti adatmodell a referenciamodell és különböző szakterületi modellek (View Models) NATO-adatadminisztrációt támogató együttese, amelyet egy információs erőforrás-szótárrendszerben kezelnek. Az ezt megvalósító informatikai rendszer, a NATO C3 Adattár (NATO C3 Repository) támogatja az adatmodell továbbfejlesztését, ellenőrzését, karbantartását és publikálását. Az adatadminisztráció szempontjából alapvető szerepet a referenciamodell játssza, amely a szemantikai definíciókat objektumok (entitások) köré csoportosítva objektumleírások, jellemzőleírások, kapcsolatleírások és értéktartomány-leírások formájában tartalmazza. Ezek együttesen reprezentálják a szabványosított adatelemeket és szabványosított adatstruktúrákat.
Egy szakterületi modell a NATO Szervezeti adatmodell olyan konkrét részmodellje, amely egy adott felhasználói csoport, alkalmazási terület számára specifikus információkat ír le. A referenciamodellhez hasonlóan ez is adatelemeket tartalmaz, amelyek azonban nem feltétlenül szabványosítottak. A NATO Szervezeti adatmodell belső összefüggéseinek fenntartása érdekében alapvető követelmény az egyes szakterületi modellek leképezése a referenciamodellre (adatelemeik összekapcsolása a referenciamodell adatelemeivel).
A Többnemzeti interoperabilitási program által megcélzott konkrét megoldás a nemzeti informatikai rendszerek közötti MIP közös interfész (MIP Common Interface, MCI), más néven MIP-átjáró (MIP Gateway).
A MIP közös interfész megvalósítható a nemzeti informatikai rendszer részeként, vagy önálló funkcionális elemként (megvalósítása nemzeti feladat). Ennek kell biztosítania a szabványos információcsere-mechanizmusok megvalósítását más MIP közös interfészekkel, illetve a nemzeti informatikai rendszerben alkalmazott üzenetformátumok, adatformátumok, kommunikációs protokollok és a szabványos MIP megoldások között szükséges átalakításokat. Ez utóbbiak megvalósítása szintén nemzeti feladat.
A MIP adatcsere-mechanizmus (Data Exchange Mechanism, DEM) alapját az ATCCIS replikációs mechanizmus képezi, amely biztosítja, hogy amikor egy informatikai rendszer módosítja az általa kezelt információkat, azok az információcsere-adatmodellnek megfelelően automatikusan módosításra kerülnek minden együttműködő informatikai rendszerben. A rendszergazdák határozhatják meg, hogy milyen információkat hová, mikor és milyen összeköttetés útján replikáljanak.15
A replikáció során a nemzeti informatikai rendszer saját adatbázisában végrehajtott módosítást a MIP közös interfészben először leképezik a közös információcsere adatmodellre, majd a replikációkezelő alrendszer ellenőrzi, hogy az adott módosítás eredményét más rendszerekben is érvényesíteni kell-e. Mindezt a korábban átadott „megrendelések”, „előjegyzések” alapján határozza meg. Ezután határozzák meg – szintén előzetesen megadott információk alapján – a szükséges kapcsolatfelvételi paramétereket, majd ezek segítségével továbbítják a végrehajtott módosításra vonatkozó információkat a MIP DEM protokoll segítségével. A fogadó MIP közös interfész ezt átalakítja az adott informatikai rendszer adatbázisának megfelelő formára, és végrehajtja a megfelelő adatbázis-műveletet.
A MIP üzenetcsere-mechanizmus (Message Exchange Mechanism, MEM) az SMTP internetes elektronikus levelezési protokollra épülve biztosítja műveleti információk (parancsok, tervek, jelentések, értesítések stb.) továbbítását formatizált üzenetek (Message Text Format, MTF) és kapcsolódó fájl-mellékletek formájában. Ez utóbbiak közül kötelezően biztosítandó egyes alapvető audio-, szöveges, táblázatos, grafikus és videoformátumok (mp3, rtf, txt, csv, jpg, tif, avi és mpeg) kezelése. A Microsoft Office állományok cseréje opcionális lehetőség. Az SMTP üzenet első melléklete minden esetben az ADatP–3 szabványnak megfelelő formatizált üzenet, szükség esetén ezt követik a további fájl-mellékletek. A MEM üzenetküldő és üzenetfogadó alkalmazáskomponensek megvalósítása nemzeti feladat.


Összegzés

Az információcsere-adatmodellekre épülő adatelem-szabványok az informatikai rendszerek közötti interoperabilitást az elemi adatok tartalmának (jelentésének) és formátumának (reprezentációjának) egyeztetett meghatározásával támogatják. Az adatelemszabványok egyben alapul szolgálnak az információcsere során alkalmazott közvetítő reprezentációk kialakításához, legyenek azok adatbázisok közötti, automatizált adatcserék, idegen adatbázisokból történő lekérdezések vagy formatizált üzenetek cseréje.
A katonai informatikai alkalmazásban az adatmodellalapú megoldások egymásra épülő, egyre bővülő tartalmat lefedő projektek (ATCCIS, BIP, QIP, MIP, illetve NCDM) formájában születtek meg és fejlődnek tovább napjainkban is. Az ebbe a csoportba tartozó megoldások nehézségét éppen a bővülő terjedelem és a folyamatosan szélesedő alkalmazási kör jelenti, mivel a szélesebb körű alkalmazás egyben az egyes szakterületek eltérő igényeit is maga után vonja, így egyre nehezebb minden alkalmazási terület számára egységesen elfogadható és megfelelő értelmezést és reprezentációt kialakítani.

Munk Sándor

1 Úgynevezett protokollok (pl. Transmission Control Protocol, Simple Mail Transfer Protocol) és koreográfiák (pl. Web Services Coreography).

2 Ugyanis a gyakorlatban ugyanazon szabványos megoldásnak is lehetnek a szabvány által megengedett, de az interoperabilitást akadályozó megvalósítási eltérései, illetve maguknak a szabványoknak is lehetnek újabb és újabb, esetenként egymással nem teljes mértékben interoperábilis verziói.

3 A képek esetében például a BMP, GIF, JPEG, PNG, TIFF stb. formátumok.

4 Például dátum, mennyiség (mérőszám és mértékegység), vagy összetett megnevezés (előtag, vezetéknév, keresztnév/nevek, rendfokozat).

5 ISO/IEC 11179 Metadata Registries (Part 1-6). [Metaadattárak, metaadat-nyilvántartások]

6 Például a NATO-ban alkalmazott IDEF1X (Integration Definition for Information Modeling, ‘Integrációs Definíció Információmodellezéshez’) adatmodellezési módszertan, vagy az UDEF (Universal Data Element Framework, ‘univerzális adatelem keretrendszer’) módszertan.

7 NATO C3 Technical Architecture, Volume 3 – Base Standards and Profiles és Volume 4 – NC3 Common Standards Profile (NCSP).

8 MC 245, 1976 július 18.

9 I. fázis – megvalósíthatósági vizsgálat (1980–1983), II. fázis – technikai alapelvek meghatározása (1985–1990), III. fázis – alapelvek igazolása (1992–1997), IV. fázis – specifikációk pontosítása, alkalmazási kisérletek (1997–2000), V. fázis – specifikációk véglegesítése (2000–2002).

10 Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok.

11 Harctéri interoperabilitási program (Battlefield Interoperability Programme, BIP), Négyoldalú interoperabilitási program (Quadrilateral Interoperability Programme, QIP).

12 Forrás: MIP JC3IEDM Main, Figure 1. [3. o.]

13 Forrás: NATO Corporate Data Model, Concept and Description [2–4. o.]

14 Forrás: MIP Technical Interface Design Plan, Figure 3. [8. o.]

15 Az összeköttetés megvalósítási módja, eszközei nem képezik részét az adatcsere/replikációs mechanizmusnak.


Felhasznált irodalom

ADatP-32 Part I., The NATO Corporate Data Model, Concept and Description. – NATO HQ C3 Staff, 2001.
ADatP-34, NATO C3 Technical Architecture, Volume 3, Base Standards and Profiles. – ISSC NATO Open Systems Working Group, 2004.
ATCCIS Final Report. Edition 5. – ATCCIS Working Group, 2002.
ISO/IEC 11179, Information Technology – Specification and standardization of data elements. Part 1–6. – International Organization for Standardization/International Electrotechnical Comission, 1994–1996.
Multilateral Interoperability Programme, Concept of Operations (Edition 1.1) – MIP Operational Working Group, 2003.
Multilateral Interoperability Programme, Technical Interface Design Plan (Edition 1.4) – MIP Technical Working Group, 2003.
Multilateral Interoperability Programme, The Joint C3 Information Exchange Data Model (JC3IEDM Main) (Edition 3.0) – MIP Data Modelling Working Group, 2005.