Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Az európai gyors reagálási képesség kialakítása és az Európai Unió harccsoportjai (4.)

2006.05.02.

A cikksorozat befejező részében az IT–HU–SL harccsoport kialakításának védelempolitikai és katonai-technikai szintű folyamatáról, valamint a Többnemzetű Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Force – MLF)1 bázisú közös EU-harccsoport szervezeti kereteiről, felkészítéséről és lehetséges jövőjéről adunk tájékoztatást. Rámutatunk azon körülményekre, feltételekre, amelyeket a háromnemzetű harccsoport teljes hadműveleti képességének-készenlétének (Full Operational Capability – FOC) eléréséhez, valamint a későbbi együttműködés hatékonyságának fokozásához szükségesnek ítélünk. Megfogalmazzuk azokat a feladatokat, melyeket a további stratégiai szintű tervezőmunka során indokoltnak tartunk végrehajtani annak érdekében, hogy az Európai Unió gyors reagálási képességének huzamos időn keresztül történő garantálásához hazánk és kiemelt – a közös regionális érdekek mentén elkötelezett és hagyományos partnerként számon tartott – szövetségesei lehetőségeikhez mérten megfelelőképpen hozzájáruljanak.

Az EU védelmi minisztereinek brüsszeli találkozóján (2004. április 5–6.) az olasz és magyar védelmi miniszter egyetértett egy közös (olasz–magyar) harccso- port felállításának gondolatával. Ennek szellemében 2004. április 30-án Rómában egyeztető tárgyalásra került sor a két ország szakértői között.
Olaszország bejelentette azon szándékát, hogy – az EU-kezdeményezéssel összhangban – három harccsoport létrehozását tervezi. Egyet teljes egészében nemzeti alapon, két másikat pedig többnemzetű keretek között alakít meg. Szakértői szinten itt nyilvánították ki először azt a szándékot, hogy az egyik multinacionális kötelék képességeit az olasz–magyar–szlovén dandárra szeretnék alapozni, mivel az MLF bázisán meglévő együttműködést tartanák a leginkább megfelelőnek.
A vezető nemzet (IT) képviselői kifejezték azt a szándékot is, hogy a harci hatékonyság megőrzése érdekében nem támogatják háromnál több ország bekapcsolódását egy harccsoport kialakításába, a létrehozandó köteléket csak komoly, a nemzetközi biztonságot jelentős hátrányokkal fenyegető helyzetekben kívánják alkalmazni olyan esetekben, amikor szükség van a harccsoport gyors reagálóképességére, mivel igen drága megoldásnak tartanák annak kisebb jelentőségű, egyéb erőkkel is megoldható feladatok esetén történő bevetését.
A magyar fél mandátumában foglaltaknak megfelelően ismertette előzetes és nagybani elgondolását. A nemzeti hozzájárulást illetően kiemelte, hogy pontos felajánlást csak az esetleges harmadik fél (SL) szándékainak ismeretében tud tenni. (A pontosított felajánlást a későbbiek során még érintjük.)
A megbeszélés körvonalazta a közös kötelék létrehozásának alapvető követelményeit, és megfelelő alapot nyújtott a politikai vezetés számára egy háromnemzetű (szárazföldi) EU-harccsoport létrehozásának kezdeményezésére. A Rómában született megállapodás bázisán, a szlovén szakértők közreműködésével, az egyeztetés háromoldalú keretek között, Budapesten folytatódott (2004. június 29–30.). A megbeszélésen sor került az időközben elfogadott alapdokumentum „EU Battlegroups Concept” együttes értelmezésére, a szlovén fél tájékoztatására és az IT-HU felajánlási szándék ismertetésére. A találkozót követő diplomáciai és katonai szakmai szintű egyeztetések után a tárgyalások – az Olasz Véderő Vezérkar Katonapolitikai és Tervezési Főcsoportfőnökség szervezésében – Rómában folytatódtak (2004. szeptember 9–10.).
Az egyeztetés közvetlen célja a többnemzetű (IT-HU-SI) EU-harccsoport létrehozásával kapcsolatban kinyilvánított szlovén hozzájárulás mennyiségi és minőségi tartalmának megismerése, a magyar fél által előkészített szándéknyilatkozat-tervezet megvitatása és egy – a kötelék felállításával összefüggő feladatok végrehajtása érdekében kidolgozandó – ütemterv elkészítése volt.
A találkozón a nemzetek tovább pontosították (megerősítették) korábbi hozzájárulási szándékunkat. (Magyar részről egy könnyű lövészszázad a szükséges logisztikai, támogató elemekkel, valamint egy víztisztító szakasz, törzsállomány).
A szlovén fél „végre” kinyilvánította azon szándékát, mely szerint hajlandó részt venni egy, a Többnemzetű Szárazföldi Kötelék (MLF) bázisán megalakítandó IT-HU-SL harccsoportban. (A szlovén hozzájárulás egy gépkocsizó lövész (PANDUR) század, a szükséges nemzeti támogató elemekkel, törzstiszti és tiszthelyettesi állománnyal. A tárgyaláson végleges formát öltött a szándéknyilatkozat „Letter of Intent”, melyet a nemzetek jóváhagyását követően Olaszország készített elő aláírásra a védelmi miniszterek informális találkozójára (Noordwijk, 2004. szeptember 16–17.).
A római találkozó mindenképpen eredményes volt, mivel egyértelműen betöltötte azon szerepét, hogy szakértői szinten körvonalazza a közös harccsoport létrehozásának alapvető követelményeit és a nemzetek hozzájárulási szándékát. Megfelelő alapot nyújtott a politikai vezetők számára egy háromnemzetű EU-harccsoport létrehozásának kezdeményezésére. A két- és háromoldalú védelempolitikai szintű egyeztetéseket, valamint a hollandiai IT-HU-SL miniszteri találkozót követően 2004 októberében kezdetét vette a technikai szintű egyeztetés, melynek eredményeként a már korábban említett Katonai képességfelajánlási konferencián (Military Capability Committment Conference – MCCC) a nemzetek megalapozott felajánlást tettek.



1. ábra A tervezett szlovén felajánlás

Az IT-HU-SL harccsoport kialakítása


A stratégiai szinten megfogalmazott elképzelések nyomán, az MLF-keretek közötti együttműködés lehetőségeinek figyelembevételével, az EU-harccsoport felállítása érdekében a háromoldalú megbeszélésen (2004. október 21–22. Udine) bejelentették a tervezett magyar és szlovén hozzájárulásokat. Beazonosították az együttműködés kritikus területeit (kiképzés, logisztika, vezetés-irányítás, a haderőcsomag integrálása, interoperabilitás, felszerelés). Körvonalazódtak a felkészítéssel kapcsolatos elgondolások és az együttműködés további lépései is.
Szlovénia egy gépesített (motorized) lövészszázadot és a szükséges nemzeti támogató elemet (128 fő), valamint törzstiszteket tervez felajánlani a harccsoport parancsnokságába és az MLF bázisán felállított elöljáró törzsbe. A magyar hozzájárulás mintegy 230 fős. Egy (BTR-rel, vagy terepjáró szgk.-val felszerelt könnyű lövészszázad, nemzeti támogató elem, egy víztisztító alegység és törzsállomány. A delegáció vezetője bejelentette, hogy a lehetséges magyar felajánlás nem haladhatja meg a 250 főt. Olaszország kérte hazánkat, hogy fontoljon meg további – a korábbi tárgyalásokon említett – hozzájárulásokat (csapatlégvédelem, felderítő, vegyi felderítő, CIMIC-elem) a jövőbeni műveleti igények függvényében.

  


2–3. ábra A tervezett magyar felajánlás főbb elemei két változatban
(a HM HVK J–5 kidolgozásában, 2004. október)

A kritikus területek és a továbblépés
Vezetés-irányítás:


Olaszország vállalta, hogy 2005. április végére – az MLF Politikai Katonai Munkacsoport Értekezlet (Political Military Working Group – PMWG) megrendezését megelőzően – elgondolást alakít ki a harccsoport és az irányító magasabb összhaderőnemi szintű parancsnokság részletes felépítésére, valamint a műveleti elgondolásra, a haderőigényre és eljárásrendre vonatkozóan. (Természetesen valamennyi érintett nemzet számára már ekkor egyértelművé vált, hogy a háromoldalú harccsoport haderőcsomagjára és vezetési struktúrájára az olaszok a felállításra tervezett „Lagunari” nemzeti harccsoport kialakítása során szerzett tapasztalatok alapján tesznek majd javaslatokat az alábbiakban feltüntetett ábráknak megfelelően.)

Felkészítés-kiképzés:

Véglegesítették, hogy a harccsoport és a felsőbb irányító parancsnokság felkészítése – a készenlétet megelőzően – kétszer három hónapos időszakban történik. Az erők felkészítése nemzeti feladat. A haderőcsomag, valamint a parancsnokság integrálása háromnemzetű együttműködésben zajlik. A kiképzés/felkészítés dokumentumait háromnemzetű (MLF) munkacsoport állítja össze, olasz vezetéssel.



3. ábra Az IT-HU-SL harccsoport lehetséges szervezete
és az előzetes C4 struktúra




4. ábra Az IT-HU-SL harccsoport lehetséges szervezete
és az előzetes C4 struktúra



5. táblázat A kiképzés előzetesen pontosított időrendje



6. ábra A nemzeti támogató elem tervezett felépítése



Az olasz fél felvetette az MLF-parancsnokság állandó jellegű bővítésének igényét az új szerepkör (a harccsoport és az irányító magasabb összhaderőnemi parancsnokság EU JFHQ2) miatt.

Logisztika:

A harccsoport logisztikája a lehetséges mértékig többnemzetű lesz. Ezzel együtt az ellátás alapvetően nemzeti felelősség marad. Szintén nemzeti feladat a felajánlott erők és eszközeik berakókörzetbe történő szállítása. A berakó-repülőtér helye még nem meghatározott, de magyar és szlovén részről a hazai berakás mellett foglaltunk állást.
A logisztikai koncepció elkészítéséhez az olasz fél a többnemzetű ellátásba bevonható, területek és szolgáltatások felsorolását kérte a felajánlott erők eszközei technikai adatainak átadásával együtt, 2004. november 10-i határidővel. (Az igényelt adatokat magyar részről határidőre átadtuk.) Olaszország ugyancsak felajánlotta, hogy a stratégiai légi szállító eszközök – alapvetően polgári forrásból való – biztosításához igény esetén támogatást nyújt.

Együttműködési megállapodás:

A szlovén delegáció az MLF együttműködési megállapodásának (Memorandum of Understanding – MoU) tételes – a harccsoport igényeit figyelembe vevő – átdolgozását javasolta. Magyar részről egy új megállapodás kidolgozását indítványoztuk. (Az olasz fél kompromisszumos megoldást keresve, a már meglévő MLF MoU-hoz illeszthető kiegészítés kidolgozását kezdte meg. A dokumentum tervezetének egyeztetése az MLF döntés-előkészítő fórumain azóta is folyamatosan zajlik.)
A 2005. év az MLF jövőképe formálásának és a háromoldalú harccsoport kialakításának szempontjából – technikai szinten – meghatározó jelentőségű volt. Az MLF Politikai Katonai Munkacsoport (PMWG) ülésének (Udine, 2005. április 20–22.) keretei között tartott szakértői értekezleten a nemzetek képviselői az MLF bővítésével, az EU-harccsoport megalakításával, az MLF éves tevékenységi rendjével, a kötelék jövőbeni KFOR-alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg és a Politikai Katonai Irányító Csoport (Political Military Steering Group – PMSG) ülésének napirendi pontjait készítették elő.
Végrehajtották a korábban kiküldött – az olasz fél által elkészített – Hadműveleti Koncepció (Concept of Operations – CONOPs) tervezet véleményezését, és elkészült a Technikai Megállapodás 1. tervezete. Olasz részről előterjesztették az EU-harccsoporttal kapcsolatos stratégiai szállítás költségeivel foglalkozó, pontosított kimutatásokat. Olasz kezdeményezésként került a nemzetek elé az is, hogy az EU-harccsoport készenlétének elérését és minősítését célzó minden gyakorlatot hajtsanak végre.
Az MLF-dandár koszovói alkalmazását (2005. november – 2006. június) figyelembe véve Magyarország javasolta – az EU-harccsoport feladata előkészítésének időszakára – a dandártörzs szükség szerinti megerősítését a tervezői műhelymunka hatékonyságának biztosítása érdekében. A kezdeményezéssel a nemzetek egyetértettek.
Az MLF Politikai Katonai Irányító Csoport (Political Military Steering Group – PMSG) 2. ülését (2005. június 23. Budapest) az előbbieknek megfelelően készítették elő és hajtották végre. A PMSG többéves előkészítést követően jóváhagyta az MLF bővítését szabályzó dokumentumot (MLF Enlargement Policy Paper). A találkozón a delegációk vezetői (IT-HU) hangsúlyozták, hogy az MLF nyitott szervezet és kész a bővítésre, amennyiben a tagsági státusra jelentkező országok teljesítik a bővítési dokumentumban lefektetett feltételeket, rendelkeznek minimális műveleti képességgel, és csatlakozásukkal hozzáadott értéket jelentenek az MLF számára.
A megfigyelőként meghívott Ausztria képviselője kiemelte, hogy országa jelenleg is jelentős erőkkel vesz részt nemzetközi béketámogató műveletekben, és komoly tapasztalatokkal rendelkezik ezen a téren. Az MLF bővítési dokumentumot osztrák részről elfogadhatónak tartják, és képesek a bővítéssel kapcsolatos feladatok – iránymutatásoknak megfelelő – végrehajtására.
A szintén megfigyelőként meghívott Horvátország delegációjának vezetője elmondta, hogy elfogadhatónak tartják a dokumentumban megfogalmazott feltételrendszert a tagsági státus megszerzésére, és Horvátország igyekezni fog az eddig megszerzett tapasztalatainak kamatoztatására a tagsági státus megszerzése után. Kifejezte továbbá azt is, hogy országa az MLF tervezési és műveleti tapasztalatait szeretné kamatoztatni a szövetségi csatlakozásra történő felkészülése során. (Mindezt azért is fontosnak tartjuk kiemelni, mert egy későbbi MLF-harccsoport-felajánlás esetén az osztrák és horvát tagságot, illetőleg hadműveleti képességet már figyelembe kell vennünk.) Az alapító nemzetek (IT-HU-SL) képviselői jóváhagyták az MLF Éves Tevékenységi Tervét a 2005–2007. közötti időszakra. Az okmányban rögzített alapvető időpontok:


    l 2006 májusáig ezredszintű felkészítés, feladat- és okmányrendszer kidolgozása (az MLF KFOR alkalmazásának időszakában);
    l 2006 júniusától 2007. január 1-jéig a JFHQ felkészítése;
    l 2007. január–március nemzeti kontingensek felkészítése (nemzeti felelősség);
    l 2007. április–május kötelékkiképzés Olaszországban;
    l EU-harccsoport-értékelő, -rendszerbe állító, -minősítő gyakorlat Olaszország (Szardínia) 2007. június.


Mint az a fenti feladatok felsorolásából is kitűnik, az MLF jövőjének alakítása és az uniós harccsoportképességek fejlesztése már rövid távon sem választható el. A PMSG magyar javaslatra jóváhagyta, hogy a Politikai-Katonai Irányító Csoport következő ülését 2007 közepén tartsák. A találkozó előzetesen tervezett napirendi pontjai között az EU BG Teljes Műveleti Képességének (Full Operational Capability – FOC) megerősítése, valamint a jelenlegi megfigyelő státusszal rendelkező országok (Ausztria, Horvátország) felvételének jóváhagyása szerepel.

Következtetések, ajánlások, javaslatok

Úgy gondoljuk, hogy a cikksorozatban foglaltak jól alátámasztják azon meggyőződésünket, mely szerint az Európai Unió gyors reagálási képességének többnemzetű alapon történő kialakításához (biztosításához) magyar részről csak meglehetősen komplex és többlépcsős egyeztetést igénylő módon lehet hozzájárulni. Mindezt azért tartjuk fontosnak kiemelni, mert a rendelkezésünkre álló adatok szűkössége (ne felejtsük el, hogy egy kialakulóban lévő kezdeményezésről van szó!), továbbá a publikáció keretei sem tették lehetővé, hogy pontosan definiált, a tagállamok által elfogadott, tényszerű (sok számadattal alátámasztott) leírást bocsássunk a tisztelt olvasó rendelkezésére.
Az uniós harccsoport alkalmazásának egyik fontos törvényi feltételét, a gyors döntéshozatalhoz szükséges alkotmánymódosítást az Országgyűlés idén januárban egyhangúlag megszavazta. Ezáltal a jövőben az unió keretein belül megvalósuló katonai szerepvállalásunk során is a NATO szövetségi alkalmazáshoz előírt döntéshozatali rend érvényesül.
Mivel az elgondolás elvi alapjai még további finomítást igényelnek, számos felmerült kérdést kell az EU Tanácsának politikai és katonai testületein belül is pontosítani. Többek között úgy tűnik, hogy az EU válságkezelési eljárásai tekintetében kisebb módosítások szükségesek. A gyors reagálás érdekében már a döntéshozatal korai szakaszában, az adott válságra vonatkozó válságkezelési koncepcióban szükséges kijelölni a feladat végrehajtására alkalmas konkrét harccsoportot, a műveleti parancsnokot (OpCdr) és parancsnokságot (OHQ), a kötelékparancsnokot (FCdr), illetve a kötelék parancsnokságát (FHQ). A stratégiai előtervezés harccsoportokra vonatkozó kérdéseiben az EU katonai törzsének ajánlásait célszerű figyelembe venni. Emellett tovább folytatódik – hazánk aktív részvételével – az elméleti kidolgozó munka az EU-harccsoportok tartalék erőiről, továbbá a stratégiai szállítás, logisztika, vezetés és irányítás, egészségügyi biztosítás kérdéseinek közös értelmezéséről. A gyakorlati értelemben vett aktív magyar szerepvállalás megvalósításáig és az MLF-bázisú EU-harccsoport teljes hadműveleti képességének kinyilvánításáig még több mint egy év van hátra. Ez az időszak hosszúnak tűnik, de az elvégzett kutatás és értékelés alapján úgy gondoljuk, hogy a 2007 közepéig terjedő időszakban intenzív és részletes előkészítő tevékenységet kell végrehajtani. Azonban ahhoz, hogy felmérhessük a technikai szintű részleteket tartalmazó követelmények teljes ská- láját és a többnemzetű harccsoport koncepció realizálása során jelentkező költségeket, a tagállamok katonai tervezőinek még nagyon sok részletkérdést kell tisztázniuk.
Szükségesnek tűnik aláhúznunk, hogy a tapasztalatok hazai feldolgozását, a tanulságok levonását a harccsoportszolgálat remélhetőleg ismétlődő jellege miatt folyamatosan biztosítanunk kell mind a stratégiai, mind a hadműveleti-harcászati szinten. Ez a tudatos tevékenység vezethet el azon kiegészítő célkitűzés teljesítéséhez, hogy az EU-harccsoportszolgálat a NATO gyors reagálású erőihez (NRF) hasonló módon a haderő modernizációjának katalizátora lehessen.
Emellett már most (2006 első félévében) meg kell kezdenünk azt az intenzív előkészítő munkát is, amely egy későbbi (olasz, vagy más, többnemzetű relációban elgondolt) felajánlás alapját képezi. A 2010-es fő célkitűzés nem gátolhatja meg azt, hogy már most, 2006-ban keressük a lehetséges európai partnerekkel való együttműködés lehetőségeit az új évtizedben. Mindezt azért is javasoljuk, mert 2011-ben hazánk soros elnöki tisztet tölt be az unióban. Ezen időszak alatt a „láthatóság” megteremtése – a közös kül- és biztonságpolitika dimenziójában is – Magyarország alapvető érdeke. Az elnökségi székben ülve meghatározó szereplői leszünk a döntés-előkészítő folyamatoknak, sokkal több információ jut majd birtokunkba, így pozitív teljesítményünk publikálására is jóval szélesebb lehetőségünk nyílhat. Az elnökségi időszak alatt vállalt készenlét és esetleges műveleti részvétel nagyon sok kiaknázható előnnyel járhat, emellett lehetővé teheti az esetleges felmerülő kockázatok alaposabb elemzését is. Vitathatatlan, hogy e célkitűzés megvalósítása érdekében a magyar védelempolitikai és a katonai tervezői szinteken minden érintettnek felelősen részt kell vállalnia.
Munkánkkal, melynek célja elsősorban a figyelem felkeltése, érzékeltetni szerettük volna azt a kihívást, amelyet az Európai Unió válságkezelési és gyors reagáló képességének kialakításához történő magyar hozzájárulás megteremtése és fenntartása jelent hazánk és hadseregünk számára a közeljövőben.

(Vége)

Horváth Gábor–Szép László

A cikksorozat publikálása érdekében felhasznált forrás- és irodalomgyűjtemény

1 EU Military Rapid Response, SN 1040/03, Brussels, 9 January 2004.
2 EUMC Report on Rapid Response, 7007/04, COSDP 103, Brussels, 3 March 2004.
3 Possible implications of NATO’s NRF on the EU’s Rapid Response capability, CCD 01 07/07 PLP 136/03, RESTREINT UE, Brussels, 12 June 2003.
4 „Synergy between United Nations & European Union in Military Crisis Management” Dublin 11–12 May 2004, SEMINAR REPORT.
5 NATO chief would not rule out EU states going to war, EU Observer, 11.03.2005 – 10:00 CET | By Honor Mahony.
6 Report Post MCCC Meeting (CCD 01-07/07 PLP 239/04, EU RESTRICTED).
7 Capabilities Development IIIn Support of EU Rapid Response ‘The Battlegroups Concept’ UK/FRANCE/GERMANY Food For Thought Paper, Brussels, 10 Feb 04.
8 Defining the Initial Operational Capability for the EU-Battlegroups. Non-paper of the Netherlands Presidency August 2004.
9 EU Battlegroup Concept – Outstanding Issues, FR/DE/UK Non – Paper Brussels, 03 Sep 04.
10 Considerations on the Relationship Between EU Battlegroups and the NATO Response Force EU Council General Secretariat, Brussels 14 December 2004.
11 EU Battlegroups Concept REV6, CCD 01-07/06 PLP 057/6/04 REV 6, RESTREINT UE, Brussels, 11 June 2004.
12 Roadmap BG Concept, CCD 01-07/07 PLP 136/4/04 REV 4, RESTREINT UE, Brussels, 10 August 2004.
13 Initial Operational Capability BG Concept, CCD 01-07/07 PLP 154/04, RESTREINT UE, Brussels, 9 September 2004.
14 BG Generation Process, CCD 01-07/07 PLP 183/04, RESTREINT UE, Brussels, 15 October 2004.
15 EUMC role in BG-Training and Certification, CCD 01-07/07 PLP 209/1/04 REV 1, RESTREINT UE, Brussels, 30 November 2004.
16 EU/UN relations in military crisis management, Elements on the Battlegroups 5660/05, LIMITE, Brussels, 25 January 2005.
17 Standards & Criteria for EU Battlegroups, 7185/05, RESTREINT UE, Brussels, 9 March 2005.
18 Progress report on the Battle Group Concept, 10227/04, LIMITE, Brussels, 7 June 2004.
19 EU Battlegroups Concept 10501/04, COSDP 366, RESTREINT UE, Brussels, 14 June 2004.
20 Overarching Standards and Criteria for Battlegroups, 13138/04, COSDP 574, RESTREINT UE, Brussels, 14 October 2004 (to be incorporated as Annex B in the next revision of the EU BG Concept, doc. 10501/04).
21 BG Generation Process, 14336/04, COSDP 651, RESTREINT UE, Brussels, 8 November 2004 (to be incorporated as Annex C, in the next revision of the EU BG Concept, doc. 10501/04).
22 Declaration on the Franco-British Summit – Strenghtening European Cooperation in Security and Defence, London, 24 November 2003.
23 UK Food for Thought Paper on EU Battlegroups and the NRF, Brussels 07 April 2004.
24 Military Capability Committment Conference – Draft Declaration on Military Capabilities, Annex II to Annex to 14746/1/04 REV 1, Brussels, 22 November 2004.
25 Required number of battlegroups on stand-by, CCD 01-07/07 PLP 019/05, RESTREINT UE, Brussels, 10 March 2005.
26 Declaration of the Military Capability Commitment Conference: http://ue.eu.int/ueDocs/cms_Data/docs/pressData/en/misc/82761.pdf
27 2622nd EXTERNAL RELATIONS Council meeting - Brussels, 22–23 November 2004 23/11/2004 (English ) - Press:325 Nr: 14724/04.
28 Agreed to Minutes of the 2nd Hungarian, Italian and Slovenian trilateral meeting on establishing a multinational Battle Group, Rome 10 September 2004.
29 Letter of Intent concerning the Multinational Italian-Hungarian-Slovenian EU Battle Group, Noordwijk, September 2004.
30 Sven Biscop: Able and Willing? Assessing the EU’s Capacity for Military Action (European Foreign Affairs Review, volume 9. no. 4 Winter 2004, p. 509–527, Kluwer Law International
31 Effective Multilateralism – Europe, Regional Security and a Revitalised UN The Foreign Policy Center and British Council Brussels, 2004.
32 Seminar on multinational forces, KEYNOTE ADDRESS BY MAJ. GEN. GIOVANNI MARIZZA (Florence, 28 october 2003).
33 MLF PMSG MEETING – MINUTES, Budapest, 23rd June 2005.
34 Informal Battlegroups Meeting – 31/01/2006 Brussels.
35 IL Concetto Strategico del Capo di SMD, Edizione 2004–06, Roma, 23 novembre 2004.
36 Piú incursori, meno marescialli....., Corriere della sera (olasz napilapban közzétett, di Paola admirálissal készített riport) 14 dicembre 2004.
37 Le missioni delle forze armate e i previsti impegni futuri, presentazione dell’ammiraglio Giampaolo di Paola, Capo di Stato Maggiore della Difesa, Roma, 28 gennaio 2005.
38 Mónus Miklós: Európai zászlóaljak (ÚHSZ, 2003. március)
39 Türke András István: Az ARTEMIS-művelet (ÚHSZ, 2005/2. 56–73)
40 Az ARTEMIS művelettel kapcsolatban felterjesztett heti-, havi- és zárójelentések, továbbá az EU Katonai Bizottsága részére tartott tájékoztatók anyagai.
41 Az EU védelmi minisztereinek, továbbá védelempolitikai igazgatóinak üléseiről és az EU Katonai Bizottság vezérkarfőnöki szintű találkozóiról készült feljegyzések, jegyzőkönyvek és jelentések.
42 Az EU Tanácsa Biztonságpolitikai Bizottságának (PSC), Katonai Bizottságának (EUMC), a Katonai Bizottság Munkacsoportjának (EUMCWG) és a Haderő-célkitűzés Alkalmi Munkacsoportjának (HTF) 2003. 2004. és 2005. évben tartott ülésein készült feljegyzések, jegyzőkönyvek és jelentések, továbbá az ott tartott tájékoztatók anyagai.
43 Szép László – Bárány Zoltán: A magyar–olasz–szlovén Többnemzetű Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Force [MLF]) (ÚHSZ, 2005/8.)
44 Magyar Köztársaság Állandó NATO Képviselete Katonai Képviselő Hivatal – a témával kapcsolatos, a katonai felső vezetés részére felterjesztett –-jelentései (2004–2006.).
45 A Olasz Véderő Vezérkar, magyar összhaderőnemi összekötő főtiszt – a témával kapcsolatos, a katonai felső vezetés részére felterjesztett – jelentései (2004–2006).

1 A Többnemzetű Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Force – MLF) részletes bemutatására az Új Honvédségi Szemle 2005. augusztusi számában került sor.
2 EU Összhad