A globalizáció az emberi civilizáció struktúráját alapjaiban változtatja meg, amely ezáltal óriási hatással van a biztonságpolitikára és a nemzeti biztonsági, benne a titkosszolgálati stratégiára is. A szerzõ írásában felhívja a figyelmet a globalizáció néhány új kockázati tényezõjére, az azokra adandó titkosszolgálati válaszokra, illetve – egy kitekintés erejéig – a hazánkban mostanság ismét a politikai érdeklõdés körébe emelt hírszerzõ közösség kialakítására. A szerzõ tanulmányában – kutatói véleményét kifejtve – a globalizáció és a titkosszolgálatok kölcsönhatását elemzi.

Ajövõben – a múlt század végén lezajlott társadalmi-gazdasági változásokat, továbbá az új globális kockázatokat eredményezõ tényezõket figyelembe véve – számítani kell arra, hogy a világ fejlõdésében további törések, elhajlások jelentkeznek, sõt azok e század elsõ évtizedében a globális fejlõdésben akár instabilitást is okoznak. A globális fejlõdés nyomán jelentkezõ újabb kockázati tényezõk:

a természeti erõforrások kimerülése, ezáltal gazdasági, majd társadalmi válságok kialakulása, nemzeti gazdaságok megrendülése, összeomlása; a kialakult válságból fakadó eltérõ gazdasági és demográfiai fejlõdés megjelenése;
a gazdasági szegmens ellenpólusaként vallási, etnikai, kulturális ellentétek kialakulása, elmélyülése;
szakadék növekedése a társadalmilag, gazdaságilag, technológiailag fejlett, korszerû fegyverzettel rendelkezõ modern államok, illetve a leszakadó, ugyanakkor többséget alkotó szegényebb államalakulatok között;
a szervezett nemzetközi bûnözés további erõsödése, sõt azok nemzetek biztonságát is veszélyeztetõ tényezõvé alakulása;
a nyugati kultúra globális terjedése és az annak hatásaként felszínre törõ fejlõdõ világ (Amerika-, majd Európa-) ellenesség terjedése;
a korábbi kiszámítható fejlõdés helyett átmeneti és kritikus bizonytalansági válságok sûrûsödése, eszkalálódása (Észak-Korea, Irak, Irán, Pakisztán, India, Közel- Kelet stb.);
természeti-környezeti katasztrófák nagyságának és számának növekedése;
a leszakadásból fakadóan egyre több ún. lator-állam megjelenése, amelyek a nemzetek döntéseivel ellentétesen globális, regionális biztonsági konfliktusokat indukálnak;
a nemzetközi válságok megoldására létrehozott globális, regionális, helyi biztonsági szervezetek mûködési, együttmûködési zavarai.

A globális fejlõdés kockázati tényezõinek kedvezõtlen változása miatt az új kihívások, fenyegetések felismerésére és kezelésére (alkalomadtán megelõzésére) valamennyi titkosszolgálat felkészül. Az eltérõ intenzitású kisebb-nagyobb kihívások és fenyegetések mellett azok természetbeni változásával is számolni kell. Az elmúlt századvégi társadalmi-gazdasági változásokat megelõzõ idõszakban a kétpólusú világ katonai és gazdasági téren viszonylag jól kiszámítható volt. Napjainkban (leszámítva a kisebb-nagyobb kivételeket: pl. Észak-Korea, Irán stb.) nagymértékben csökkent a világ globális stratégiai fenyegetettsége. Azonban továbbra is léteznek a múlt regionális konfliktusai, amelyek bonyolultabbak és nehezebben kezelhetõbbek, átfogóbbak lettek. A katonai fejlettség és haditechnológiai fölény terén is meglehetõsen nagy szóródást tapasztalunk. Bár az USA e téren is megerõsítette vezetõ helyét a világban, de Oroszország, az Európai Unió, majd Kína, India méltó vetélytársként jelentkezik a következõ évtizedekben. Vigasz az USA számára csupán az lehet, hogy a feltörekvõ nemzetekkel a jövõben, országát érintve, közvetlen katonai konfliktusba elõreláthatólag nem keveredik, minderre az esély sokkal kisebb.


AZ USA MINT VEZETÕ TITKOSSZOLGÁLATI NAGYHATALOM

A múlt század végi társadalmi, gazdasági, katonai változások a globális világ új kihívásait, fenyegetéseit indukálta. Az USA vezetõi a titkosszolgálati értékelések, elemzések alapján abból indultak ki, hogy az amerikai érdekek és azok érvényesíthetõsége a közeljövõben jelentõsen nehezedik. Épp emiatt kiemelten szükséges az egyes nemzetállamok háborút kiváltó okainak, illetve a jelentkezõ ellenség képességeinek, szándékainak elemzése, értékelése. Az USA, illetve az adott nemzetállam szempontjából foglalkozni szükséges a transznacionális és globális érdekellentétekkel, konfliktusokkal, illetve azok különbözõ megjelenési formáival: a békefenntartással, a helyi, regionális háborúkkal, ABC-hadviseléssel, de a már létezõ, rendkívül sok kárt okozó (nemzetek feletti) terrorizmussal is. Mind az USA-nak, az Európai Uniónak, mind az ENSZ-nek fel kell készülnie az egyre nagyobb és új kihívások, fenyegetések egyidejû kezelésére. A manapság csak helyi vagy általános fenyegetéseken túl az elkövetkezõ évtizedben az USA-nak egyelõre még nem kell számolnia új globális hatalom megjelenésével, amely a „Pax Americana” képet veszélyeztetné. Számolnia kell viszont a regionálissá feltörõ egyes államok (Oroszország, Európai Unió, Kína, India, Japán) elõretörésével, amelyek – elõbb-utóbb – regionális hatalmakat meghaladó képességekkel fognak rendelkezni, amelyek közülük egyesek az Amerika-ellenességben is részt vehetnek. Vezetõ amerikai titkosszolgálatok már évekkel ezelõtt felhívták a figyelmet arra, hogy a világ hatalmainak gazdasági vetélkedése elõbb-utóbb katonai síkra helyezõdik át.
Az USA titkosszolgálati stratégiája két pilléren nyugszik. Az egyik az, hogy egyedüli globális nagyhatalom politikai, gazdasági és katonai téren az Amerikai Egyesült Államok. Befolyását elsõsorban saját érdekeinek megfelelõen igyekszik alakítani. A másik az, hogy a világ továbbra lineárisan fejlõdik, és leszámítva a kisebb-na- gyobb „kilengéseket”, az viszonylag pontosan kiszámítható, iránya töretlen. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a történelmi tapasztalatokból való okulást, tehát más nem kiszámítható fejlõdéssel, befolyásoló hatással is foglalkozni kell.
A nemzetközösségnek, az USA-nak, mint nagyhatalomnak, illetve az arra törekvõ országoknak nem szabad elhanyagolniuk az ún. transznacionális fenyegetéseket. Jelenleg legnagyobb gondot az atom-, illetve a biológiai és vegyi fegyverek, fegyverrendszerek, hadi-, katonai proliferáció elterjedése képezi, közvetlenül fenyegetve az USA érdekeit is. Irán esetében is látható, hogy az ország atomhatalommá, de akár vegyi vagy biológiai fegyvert felhalmozóvá, illetve más államok is, „ha akarják”, vegyi, biológiai és akár atomfegyverrel rendelkezõvé is válhatnak, amely által a Föld biztonsági kockázata kritikus mértékben megnövekszik. A globális világ fejlõdésére hat továbbra is a nemzetközi terrorizmus, a nemzetközi szervezett bûnözés, a kábítószerkereskedelem, a migráció, illetve – mikroszinten a nanotechnológia elõretörése által – a tömegpusztító fegyverek elterjedése.
A globális fejlõdést veszélyeztetõ regionális fenyegetéssé vált az észak-koreai, az iráni atomválság, amelyek rendezésére már nem elegendõ egy ország, vagy világszervezet. Immár nemcsak regionális szinten kell számolni a kínai nukleáris elrettentõ erõvel, modernizált haderejével. Bár nem törekszik atomfegyvereinek elsõként való alkalmazására, vagy nagy távolságú beavatkozásra, az elkövetkezendõ évtizedekben Kína – katonai stratégiája által – immár gazdaságilag is hatásos ellenpólusa lehet az USA-nak, Oroszországnak vagy Indiának. A nemcsak katonailag, de egyre inkább gazdaságilag is feltörõ Oroszországban – elsõsorban Putyin elnök hatékony tevékenységének köszönhetõen – stabilizálódtak a társadalmi, politikai, gazdasági viszonyok. Az ország egyre inkább méltó vetélytársa lehet az USA-nak, bár haditechnikai fejlõdése, katonai termékeinek exportja nagymértékben függ gazdasági helyzetétõl. Továbbra is regionális biztonsági tényezõ marad India és Pakisztán. Amíg India társadalmi- gazdasági fejlõdése egyre nagyobb méreteket ölt, addig Pakisztán gondjai a társadalmi- gazdasági és infrastrukturális elmaradottsága, a határain átnyúló megoldatlan afgán helyzet miatt továbbra is megmaradnak, mely által India gazdasági, katonai megerõsödése tovább folytatódik. Persze addig nincs baj, amíg a „helyzetet” Pakisztán kezelni tudja. Számolni kell ugyanakkor azzal, hogy mindkét ország elegendõ erõvel és eszközzel rendelkezik egy regionális nukleáris háború megvívására, atomeszközeit ballisztikus rakétákkal tudja eljuttatni, illetve határaik mentén még mindig hatalmas fegyveres erõket állomásoztatnak. Bár a két ország közötti háború kialakulásának esélye meglehetõsen csekély, hosszabb távon – tartós érdekellentéteik miatt – számolni kell konfliktusuk kiteljesedésével. Az utóbbi években – a nemzetközi beavatkozás, a katonailag és gazdaságilag megtört iraki helyzet miatt – egyre erõsödni látszik Irán, amely nyíltan ellenszegülve, mit sem törõdve a nemzetközi ellenõrzési igénnyel, nyomással, saját atomütõerõ kiépítésére törekszik.
Az elkövetkezõ években a mûszaki, elsõsorban katonai, haditechnológiai fejlõdés óriási változásokat eredményez a hadviselésben, a katonai képességekben. Az USA fölénye rendkívül fejlett ipara, globális kereskedelmi nagysága miatt szinte már megkérdõjelezhetetlen, így pozíciójának fenntartása egyre könnyebb. Katonai, haditechnológiai fejlõdése azonban hatással van a világ új kihívásaira, fenyegetéseire. A nukleáris és tömegpusztító fegyverek, az elektrodinamikus fegyverek terjedése, az in- formációtechnológiai és kibernetikai hadviselés, a technoterrorizmus, a nanotechnológia, az alkalmazott biotechnológia megjelenése új technológiai korszak kezdetét jelenti. Ezen felismert, de még nem használt új technológiák integrált alkalmazása pusztán gazdasági lehetõség függvénye. Ennek ellenére számolni kell alkalmazásuk által – a korábban nem létezõ – kibernetikai, információs, transznacionális és infrastrukturális, továbbá aszimmetrikus és aszinkron hadviseléssel, illetve azok újabb formációival. Miközben a katonai kockázat esélye sokkal kisebb, addig az aszimmetrikus fenyegetettség többszörösen is valós veszélyt jelent, és nem csupán egy adott térségben. Az olyan aszimmetrikus fenyegetések, mint a nemzetközi terrorizmus, a kábítószer- és illegális fegyverkereskedelem, az embercsempészet, közvetlen veszélyt jelent több térségben is.
A világ legerõsebb hatalma jelenleg az USA, amely – kivéve az orosz, kínai hadászati atomerõk miatti fenyegetést – méreteit tekintve a már számottevõen lecsökkent, kisebb globális kihívásokkal, fenyegetésekkel áll szemben. A globális helyzet azonban nem annyira kiszámítható, így – bár a háborús fenyegetettséget el nem érve – az állandó nemzetközi békefenntartó és katonai erõket fenn kell tartani, néhol be is kell vetni. Épp ezért az amerikai globális és katonai fölény jól szervezett (kém-) elhárítás és a nemzeti érdekei mentén folytatott hírszerzés által tartható fenn. Jelenleg az USA-ban, mint a világ egyetlen nagyhatalmában, magától értõdõ, hogy a felderítési rendszert is a nagyhatalmi ambícióhoz kell igazítani. Ezt példaértékûen szolgálja az ún. echelon globális méretû elektronikus lehallgatórendszer, melyen az interneteufória csak kisebb sebeket tudott ejteni.


OROSZORSZÁG GLOBÁLIS TITKOSSZOLGÁLATI SZEREPÉNEK VÁLTOZÁSA

A szovjet titkosszolgálat (elsõsorban a KGB) – nem hagyományos hírszerzõ eszközökkel – nagymértékben befolyásolta, sõt alakította a volt Szovjetunió biztonságpolitikáját. Az egész kommunista világpolitikát is alakító, befolyásoló titkosszolgálat fõ (rendszer-) ellenségének az USA-t és a NATO-t tekintette. A szovjet titkosszolgálat „szakmai” teljesítménye annyira rendkívüli volt, hogy azt a nyugati titkosszolgálatok kénytelenül- kelletlenül elismerték. Az alapinformációk megszerzésének, a teljes nyugati világba beépült szovjet hírszerzõk teljesítményét, értékét növeli a Nyugat – bár e téren kisebb, de meglévõ – technikai-technológiai fölénye. Titkosszolgálati munkája annyira eredményes volt, hogy operatív, mûveleti eszközei széles skálájával akár a nyugati belpolitikai, társadalmi, sõt gazdasági folyamatok alakulásába is be tudott avatkozni, azokat érdekeinek megfelelõen alakítani. Szakmai lehetõségei nem merültek ki pusztán a technikai eszközök alkalmazásában, hanem szakemberei célzottan a médiában való beavatkozáson át a titkos befolyásolásig, a közvélemény, a törvényhozás, a kormánydöntések alakításán és manipulálásán át az „állami terrorig” gyakorlatilag bármit végbe tudott vinni (befolyásolás, rádióelektronikai felderítés, „hacker-háború”, pszichológiai hadviselés stb.). Az egykori szovjet titkosszolgálat – politikai támogatottsága és lehetõségei által – oly mértékben hatott a szovjet kül- és biztonságpolitikára, hogy az sokkal hatékonyabbá, célravezetõbbé vált. Ugyanakkor az egykori kommunista bi- rodalom hirtelen és megdöbbentõ összeomlása is azt bizonyítja, hogy bármilyen erõs titkosszolgálat cselekvõ „támogatása” sem helyettesítheti a törvényes, demokratikus és eredményes politikai rendszert. Az újjáalakult orosz titkosszolgálat, az FSzB szakmaimûveleti tevékenységével segíti a mai Oroszország korlátozott nagyhatalmi státusának megmaradását. Önálló titkosszolgálati haderejével aktívan befolyásolja mind Oroszország belsõ társadalmi, gazdasági és politikai integritását, mind az egykori szovjet tagországok, a volt szovjet érdekszféra erõszakos fenntartását, politikai befolyását.
A volt szovjet hadiipari komplexum elsõsorban a hírszerzés, illetve kisebb mértékben a gazdaságon belüli prioritás révén tudott kiemelkedõ eredményeket elérni. Nem szabad azonban lebecsülni az egykori szovjet (katonai) tudományos eredményeket. A cári rendszertõl örökölt elmaradott, tõkehiányos gazdaság modernizálása, a kiemelten kezelt hadi-, katonai ipar felfuttatása óriási erõfeszítésébe került az országnak, mely a gazdasági hírszerzés segítsége nélkül az ismert eredményeket aligha tudta volna felmutatni. A szovjet titkosszolgálati erõfeszítések eredményeképpen az egyes ipari, de fõleg a katonai termékeinek fejlettségi, teljesítményi színvonala több esetben is meghaladta a nyugati színvonalat. Ezen eredmények állandó produkálásának azonban megvolt az ára: a gazdaság egyoldalúvá, aránytalanná vált, a csak késõbb jelentkezõ hiányosságok az összgazdaság teljesítményét rontották le. A napjainkban is folytatott – most már inkább magán – ipari és gazdasági kémkedés költségei jelenleg is meghaladják az állami tudományos-kutatási és fejlesztési kiadásokat. A mindebbõl profitáló egykori szovjet politikai elit csaknem teljes egésze kötõdött valamennyire a titkosszolgálatokhoz vagy a hadsereghez. Jelenleg, különösen az utolsó elnökválasztás óta is szembetûnõ az orosz gazdasági és politikai elit körében az FSzB befolyása.1


TITKOSSZOLGÁLATI SZEREPVÁLLALÁSOK

Globális válság esetén egy adott ország nemzeti titkosszolgálata rendkívül fontos szerepet játszhat. Például az 56-os magyarországi események idején a szovjet politikát nem annyira a volt Szovjetunió külügyminisztériuma, hanem inkább a KGB jelentései határozták meg. De hasonlóan, az iraki válság idején sem az amerikai külügyminisztérium, hanem a CIA és az elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó felterjesztései befolyásolták az amerikai politikát. Ez végül is így van rendjén, és nem csak válság esetén. Egy modern állam fontosabb, az ország jövõjét hosszabb távon is meghatározó politikai, katonai döntéseit azonban döntõen nem a titkosszolgálati jelentéseire alapozva hozza meg. A fõbb politikai döntéseket – persze figyelembe véve a titkosszolgálati jelentéseket is – alapvetõen a társadalmi-politikai vezetés, annak stabilitása, az uralkodó ideológia, a meghatározó közvélemény morálja stb. határozza meg.
Egy államvezetés titkos szándékai csak másodlagosak lehetnek, amennyiben – kivéve néhány esetet és államalakulatot – a vezetés demokratikusan, illetve racionálisan, objektíven kíván eljárni. Egy demokratikusan mûködõ állam deklarált szándékai, az ehhez rendelkezésre álló erõi, eszközei nyilvánosan és közvetetten is elérhetõk. Manapság csaknem teljesen, de korábban, a totális diktatúrák többségében is nyíltan hozzáférhetõek az adott államok alapvetõ szándékait tartalmazó információk.
A titkosszolgálatokat, de legfõképp az általa képviselt nemzeti hírszerzési értéket (ezáltal a létszámban, költségvetésben stb. is megmutatkozó megbecsültséget) a kül- és biztonságpolitika rendszerint felülértékeli. Nem elvitatva a hírszerzés értékeit, teljesítményét, igazán jelentõséggel elsõsorban a katonai taktikai, stratégiai (nagyhatalmak esetében hadászati) elõrejelzések bírnak. Más azonban a titkosszolgálati elmélet és gyakorlat, amelyre (siker) és ellenkezõjére (sikertelenség) számos példát produkált a történelem. Például a CIA, vagy a volt KGB egymás katonai adatai, programjai felderítésében nagyszerûen jeleskedtek, ugyanakkor az amerikaiak iraki, illetve a szovjetek afganisztáni elõrejelzései balsikerûnek bizonyultak, vagy az izraeli polgári hírszerzés a közel-keleti hatnapos háború során kiváló, míg a katonai felderítés elég rossz elõrejelzéseket produkált. Természetesen más titkosszolgálati eredmények példái is felhozhatók a katonai sikerekben való meghatározó szerep igazolására. Mindez persze nem azt jelenti, hogy adott hírszerzés – sikeresen mûködõ katonai részlege mellett – polgári részlegének ténykedése sikertelen vagy eredménytelen lenne.
A hírszerzés és elhárítás értékét annak evolúciós fejlõdésében sokszor nem ismerték fel és el. Sokszor a bravúros hírszerzési és/vagy elhárítási eredményeket a bulvársajtó már másnap tálalja, illetve van, volt olyan is, amikor egy rangos szakmai siker nemhogy a közvélemény, de még az állam vezetésével sem volt megosztható.
Manapság már egyre könnyebben, különösen magából a média tálalta hírbõl, az internetrõl leszedve fedezhetõk fel és elemezhetõk ki egy adott állam legféltettebb titkai. Talán épp ez adhat okot sokszor – az olykor hazánkban is példaként felhozható – titkosszolgálati tevékenység bírálatára, vélhetõ és/vagy valós összekapcsolására a (napi) politikával. Egynémely esetet és államot kivéve az igazán jelentõs és hiteles titkosszolgálati információkat az adott államvezetés kellõképpen értékelni és hasznosítani tudja. Természetesen – mint más esetekben is – e téren is elõfordulnak „túl-, vagy alulértékelések”, azonban a megszerezhetõ információ nyújtotta elõny által az adott titkosszolgálat elismerésre tarthat számot.


A TITKOSSZOLGÁLATOK SZÜKSÉGESSÉGE

Több, különösen nagy válságokat megélt országban felmerült, hogy egyáltalán szükség van-e titkosszolgálatra. Amennyiben ennek helyt adunk, úgy titkosszolgálati információk hiányában a politika, illetve a politikai döntéshozatal kerül rendkívül nehéz helyzetbe. A titkosszolgálatok teljes körû megszüntetése számos egyaránt új és régi fenyegetés felerõsödéséhez, új és régebbi kockázatok, kihívások intenzív elõretöréséhez vezethet. A szolgálatok megszerzett információira, azok elemzésére és értékelésére annál inkább szükség van, mivel azok a máshonnét, sokszor közvetlen úton szerzett információk értékét erõsíthetik vagy cáfolhatják, illetve további újakra hívhatják fel a figyelmet. Egyébként is egy nemzet társadalmi-politikai döntéseit csak nyílt forrásokra alapozva meghozni nem épp szerencsés, mivel azok akár hamisak, félrevezetõk is lehetnek.
Még az egykori szovjet KGB tevékenysége is hozzájárulhatott a világ békéjéhez azáltal, hogy az általa megszerzett nyugati információkat juttatta el a sztálinista, konzervatív (és/vagy paranoiás) szovjet vezetés részére, lebeszélve, meggyõzve õket egy új világháború (berlini, kubai válság stb.) kirobbantásáról. Több közép-európai volt szocialista ország egykori titkosszolgálati vezetõi késõbbi felelõsségre vonáskor sokszor azzal védekeztek, hogy õk és a szolgálatok csak a békét, egy nagyobb konfliktus megelõzését szolgálták.
Tekintve, hogy manapság mindent a gazdasági potenciál határoz meg, így azt is figyelembe kell venni, hogy az elektronikus (éter, mûhold stb.) felderítés, hírszerzés költsége többszöröse (ezer-, tízezerszerese) a hagyományos ügynöki hírszerzésnek. Amelyik állam lehetõségei ezt megengedik, mégis költ erre, mivel a helyszínen lévõ beépített ügynökök lehetõségei nagyságrendekkel nagyobbak, információik sokkal pontosabbak, ráadásul közvetlen résztvevõk lévén a konkrét tények mellett az ellenfél szándékait is jobban megvilágíthatják. A titkosszolgálati információk súlyát, értékét figyelembe véve minden nemzetállam arra törekszik, hogy a vetélytárs, ellenfél központjába beépüljön, aki – bármilyen adathoz hozzájutva – a másként megszerzett adatot, információt kiegészítheti, pontosíthatja, de akár ellentétes töltést is adhat neki.
Természetesen a nyílt (sajtóból, diplomáciai úton, internetrõl stb. szerzett) információnak számottevõ egyéb értéke is lehet. Egyrészt általa pontosításra, kontrollálásra kerülhetnek a hírszerzõi információk (hitelesség), másrészt új irányokra, eseményekre, fejleményekre, sõt fordulatra hívhatják fel az azt elemzõk és értékelõk figyelmét. Mindez persze fordítva is igaz: a felderítés által megszerzett információk reális megítéléséhez, végleges elfogadásához a tárgykörhöz illõ korábban megszerzett ismeret szükséges. Egyes eseteket kivéve, teljes mértékben elfogadható információ nem létezik. Így tehát minél nagyobb és hitelesebb a nyílt adatok, információk köre, annál inkább elfogadhatóbb (pontosítás) a megszerzett védett információ. A hírszerzési információ politikai felhasználása során azt elõbb az adott politikai „képbe” kell telepíteni. Ennek célja a hitelesség megállapításától (több más mellett) a nemzetbiztonsági jelentõség felhasználásáig széles skálán mozog. A célt viszont a szolgálat szakembereinek szakmai értékelése és elemzése által lehet csak pontosítani, felvázolni és elérni.
Nem emeli a titkosszolgálatok értékét az épp rájuk jellemzõ „állandó gyanakvás”, a „mindent fenntartással való kezelés”; a Nyugatról átvett „need to know” („csak azt tudja, ami rá tartozik” vagy „bárki kizárólag azt ismerheti meg, ami rá tartozik, (kizárólag) ami (kizárólag) munkájához (kizárólag) szükséges!”) szerinti munkavégzés; vagy az, hogy az értékelés és elemzés elvégzését, a mindent átfogó kép összeállítását a „need to know” miatti részekre bontás összképfelismerése, átfogó ismeretek hiánya nehezíti, akadályozza.


A HÍRSZERZÉS JÖVÕKÉPE

Természetesen minden ismert titkosszolgálat – tekintve, hogy több önállóan, azonos „területeken” mûködõ szervezetrõl van szó – hasonló gondokkal (értékelés, elemzés, prioritások felállítása, prognóziskészítés, azok aránya stb.) küzd. A szolgálatoknak ugyanakkor – a globális képalkotás mellett – az értékeléssel és elemzéssel is vannak gondjaik, mivel ez elég speciális, azonnal nem megtanulható, elsajátítható szakma. Ezt igazolja, támasztja alá számos olyan eset (afganisztáni, iraki, iráni kudarc), amikor a szolgálat vezetõjét leváltják.

Minden titkosszolgálat elemzésbeli kudarca abból fakad, hogy nagyon kevés, nem motivált, ugyanakkor eléggé leterhelt értékelõ-elemzõ személyi állománnyal kell dolgoznia. Maga R. Gates, a CIA korábbi igazgatója is elismerte, hogy a „humint-ot”, az ügynöki információszerzést az elektronikai nem pótolhatja, legfeljebb csak kiegészítheti, és az értékelésen, elemzésen rendkívül sok múlik.


HAZÁNK TITKOSSZOLGÁLATI HELYZETE

Magyarországon, illetve a volt szocialista, kommunista országok zömében a nyílt és hozzáférhetõ, ugyanakkor alapvetõ stratégiai információk megszerzését és hasznosítását nyíltan üldözték, jogilag kémkedésként ítélték el. A volt kelet-európai titkosszolgálatok a társadalmi, politikai információszerzés helyett régi, sztálini „beidegzõdésként” sokszor inkább az „egymás elleni” küzdelemre koncentráltak, sõt néha még a napi politika „alakításában” is részt vettek. Ezzel is igazolták a párt és a társadalom irántuk való „elvárásait”, de akár az indokolatlanul felduzzasztott létszámuk, költségvetésük szükségességét, a társadalmi megbecsülésre való megfelelõségüket.
Rendszerváltozásunk óta hazai biztonságpolitikánk, benne a titkosszolgálataink helye, szerepe, stratégiája is gyökeres, de nem zökkenõmentes átalakuláson ment át. A Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági szolgálatainak reformjáról szóló polémiákat is a globális világ fejlõdésének változásai, az új kockázati tényezõk megjelenése, a szolgálatok hatékonysága kapcsán felmerülõ követelmények, igények, illetve társadalmi elvárások újragondolása teszik idõszerûvé.
Hazánkban a békés társadalmi-gazdasági rendszerváltozást követõen a hírszerzõ, elhárító szolgálataink az állami költségvetésbe integráltan, parlamenti, kormányzati felügyelet alá tartoznak. Bár szervezeti, mûködési átalakításuk manapság is tart, a „rendszert” az adófizetõk pénzébõl tartják fenn. Épp egy évtizede, hogy vezetõ kormánypártok külön-külön is megfogalmazták a szakmai, mûködési, szervezeti racionalizálás szükségességét, a hírszerzõ közösséggé2 alakítás lehetõségét. A mindenkori jogszabályoknak, illetve a hazai és szövetségesi érdekeknek megfelelõ magyar titkosszolgálatok szakmai-mûveleti munkája, hatékonyságának növelése azonban elkerülhetetlen annak finanszírozásának reformja nélkül.
A titkosszolgálati információgyûjtés megszervezésénél elsõdleges cél a helyes iránykijelölés és a problémamegoldás. Döntõ fontosságú, hogy a magyar titkosszolgálatok által megszerzett és az együttmûködés megfelelõ mélységében az együttmûködõ külföldi társszolgálatok által biztosított információkat objektív értékelõ válogatás, illetve alapos elemzés után kapja meg a kormány. Ezt a munkát és a nemzetbiztonsági döntések megalapozását olyan hírszerzési rendszer (hírszerzõ közösség), illetve az információgyûjtést koordináló kormányzati szervezet szolgálja, amely alkalmas gyors, integrált hírszerzési informálásra, a felderítési adatok és információk rendszeres, átfogó tudományos-szakmai elemzésére, értékelésére. A hírszerzési rendszer (hírszerzõ közösség) mûködése során – a maga eszközeivel – képes támogatni a hosszú távú nemzeti hírszerzési terv kidolgozását is, a közép- és rövid távú felderítési feladatok meghatározását és az információgyûjtés összeegyeztetését.

LÉNÁRT FERENC

1 Olga Kristanovszkaja: Behálózta a titkosszolgálat az orosz vezetést? (Népszava, 2006. 12. 15. 13. o.)

2 Lénárt Ferenc: Hírszerzõ közösséggel a XXI. századba (Új Honvédségi Szemle, 1998. november)
Lénárt Ferenc: Magyarország új hírszerzési rendszerének kialakítása (Belügyi Szemle, 1999. 4–5.)
Lénárt Ferenc: Biztonság, nemzetbiztonság (Új Honvédségi Szemle, 2001. 1.)