Az 1956-os forradalom és szabadságharcról már több tanulmány is megjelent, ami a Magyar Néphadsereg forradalom alatti helyzetét, szerepét elemezte. A kiegészítõ parancsnokságok tevékenységérõl azonban nem ismerek összefoglaló tanulmányt, a forradalom alatti mûködésük feldolgozása, teljes körû feltárása is még várat magára. Nem készült olyan elemzõ tanulmány sem, amely a forradalom utáni állapotot taglalta, különös tekintettel a sorkötelesek éppen esedékes leszerelésére, behívására, valamint a hadköteles-nyilvántartás állapotára. Ezzel a tanulmánnyal szeretném a hiányt részben pótolni, bemutatva azt a helyzetet, ami a kiegészítõ parancsnokságokat jellemezte ezen idõszakban, illetve egy kiegészítõ parancsnokság 15 napjának részletesebb ismertetésével a forradalom eseményeit, tevékenységét, de elsõsorban a tisztek, a személyi állomány viselkedését, gyötrõdését, mindennapjait.

Általánosságban elmondható, hogy az október–novemberi események mindegyik kiegészítõ parancsnokság munkájára közel azonos hatást gyakorolt. Gyakorlatilag a szakmai tevékenységük szünetelt, sok helyen az iratanyag nagy része megsemmisült, a hadköteles-nyilvántartás pontatlanná vált. A kiegészítõ parancsnokságok az esetek jelentõs részében nem játszottak kiemelkedõ szerepet a forradalom menetében. Sok esetben tétlen szemlélõi voltak az eseményeknek, azonban nem egy tiszt, tiszthelyettes elkötelezte magát a forradalom iránt, aktív és sok esetben jelentõs szerepet is játszottak annak menetében.


A TERÜLETI KATONAI IGAZGATÁS HELYZETE

A területi katonai igazgatásra 1956-ban az átmeneti állapot volt a jellemzõ. A megelõzõ évben szenvedte el története során az egyik legnagyobb átszervezését, így nem érdektelen, ha közelebbrõl is megvizsgáljuk az 50-es évek történéseit, az 1956-os események elõzményeit.
Az ötvenes évek közepén a katonai igazgatás állománya az 1950-ben kialakított szervezetekkel és rendben végezte a megnövekedett sorkatonai létszám biztosítását, a katonai igazgatásban meghatározott feladatokat. Az összeírási feladatok, a tanulmá- nyi szolgálathalasztások végzésére, a leszerelések végrehajtására és az érdekvédelmi feladatok ellátására ebben az évben több intézkedés jelent meg, amelyek szabályozott keretet adtak a katonai igazgatási szervek munkájához.1
A hadsereg fejlesztése az 50-es években aránytalanul nagy volt. A Magyar Néphadsereg 1952-ben érte el a legmagasabb békelétszámot, amely 193 066 fõt számlált. 1953 végén – figyelembe véve az ország súlyos gazdasági helyzetét – a Honvédelmi Tanács határozatot hozott a néphadsereg állományának csökkentésérõl. A csökkentés eredményeként az év végére a létszám 156 490 fõre mérséklõdött. Ez a létszám 1955 õszén – azaz 1956 novemberéig – már 123 349 fõ volt. 1956 õszéig a néphadsereg mozgósítási létszáma ugyancsak lecsökkent 470 000 fõre.
Az ország közigazgatási rendszere (község, járás, megye) az 1950. évi õszi tanácsválasztásokat követõen módosult. A katonai igazgatási rendszer ezzel nem volt teljesen összhangban, ami számos problémát okozott a katonai és a polgári szervek együttmûködésében. Megkezdõdött ennek felülvizsgálata, amelynek lezárásaként a Honvédelmi Tanács 1955-ben határozatot hozott a katonai igazgatás átszervezésérõl. A szervezési feladatok végrehajtásért Bata István, Piros László és Apró Antal voltak a felelõsek. A határozat alapján a honvédelmi miniszter 1955. június 21-én elrendelte2 a kerületi és a kiegészítõ parancsnokságok addigi rendszerének felszámolását, majd helyettük megalakította a Budapest fõvárosi (22 alárendelt kerületi paracsnoksággal) és 19 megyei kiegészítõ parancsnokságot (135 járási és 19 városi alárendelt kiegészítõ parancsnoksággal). Az átszervezést úgy kellett végrehajtani, hogy az összes kiegészítõ parancsnokság a teljes mûködõképességét 1955. augusztus 1-jéig elérje. Az így kialakított szervezeti rend már igazodott az államhatalmi, a párt- és a társadalmi szervezetek felépítéséhez. A katonai igazgatás szervezetének létszáma 1956 februárjára 3160 fõre növekedett.
Az átszervezés érintette a hadköteles-nyilvántartás eddigi rendszerét is. Gyökeres változást hozott a katonai igazgatás végzésének elveiben és gyakorlatában az 1950-ben kiadott honvédelmi miniszteri rendelet.3 A HVK nyilvántartási osztály jelentése szerint: „A korszerû szovjet kiképzési és szervezési elvekre való áttéréssel egy idõben áttértünk a korszerû nyilvántartási rendszerre is.”4
Az összes tartalékos hadköteles – a szovjet elveknek megfelelõ – új nyilvántartásának pontosságát az úgynevezett ellenõrzési szemlék alkalmával pontosították, illetve készítették el. A szemle feladata a tartalékos hadkötelesek politikai,5 katonai szakképzettségi, egészségügyi és a bevonulási készség6 szempontjából történõ felülvizsgálata volt.7
Az 1956. év második felében a tartalékos hadkötelesek nyilvántartási rendszerében a szervezési és mozgósítási csoportfõnök egyszerûsítéseket rendelt el. Ez vonatkozott a nyilvántartó laphoz kapcsolt „Mutatólap”-ok8 elkészítésére és rendszerbe állítására, valamint a nyilvántartó lapok csoportosítására, továbbá azon belül a nyilvántartó lapok tárolási rendjére.
Az elõzõekhez hasonlóan vegyes képet mutatott a kiegészítõ parancsnokságok tiszti, tiszthelyettesi állományának összetétele is. A kiegészítõ parancsnokságok személyi állománya az 1944–45 utáni elsõ években a régi hadseregben ezen a területen dolgozókból került ki. Azonban a „fordulat” itt is eredményes volt. Az 1949–50-es években indult meg és 1951-ig befejezõdött a kiegészítõ parancsnokságok munkáskáderekkel való feltöltése. A régi – szakmailag képzett – személyi állományból az évek során a megmaradt minimális létszám egy része is tartalékállományba került.
A kiegészítõ parancsnokságok munkáskáder-állományának egy része alosztály- parancsnoki vagy tartalékos tiszti tanfolyam után, egy része pedig közvetlenül a polgári életbõl került beosztásba. Mindkét kategória csak rövid, 10–30 napos nyilvántartó, illetõleg kiegészítõ tiszti tanfolyamot végzett. Az alaposabb szakismereteket késõbb, a gyakorlatban szerezte meg. Túlnyomó részük alacsony iskolai végzettséggel rendelkezett, és az adminisztratív munkában való járatlansága miatt nagy nehézségekkel küzdött. Egy részük azonban az évek során megfelelõ általános mûveltséget, valamint szakképzettséget szerzett, és képes lett a fokozódó követelményekkel is lépést tartani. Egy kisebb részük azonban sem általános mûveltség, sem szakmai felkészültség terén nem fejlõdött megfelelõ mértékben, küszködött a feladatokkal.
A kiegészítõ parancsnokságok szervezeteinek személyi feltöltése 1952-ig – az elõzõekben ismertetett módszerekkel – tervszerûen folyt. Ezt követõen azonban a megüresedõ beosztások túlnyomórészt a felkészültségben alacsony színvonalú, megromlott egészségi állapotú, többször kifogásolható fegyelmi és erkölcsi magatartásuk miatt csapatszolgálatra alkalmatlan tisztekkel került feltöltésre. Ez a gyakorlat mind szakmai, mind morális szempontból tovább rontotta a személyi állomány egyébként sem jó összetételét. Ezekben az években a kiegészítõ parancsnokságok tiszti beosztásait és a kiegészítõ parancsnokságokon folyó munkát a hadsereg egyéb területein szolgáló parancsnokok közül sokan nem eléggé ismerték, lebecsülték, és beosztási javaslataikat is erre alapozták.
Tehát a területi katonai igazgatás hagyományos rendszere gyökeresen átalakult, ami a már ismertetetteken kívül egy sor jelentõs feladatot is eredményezett. Az alsó fokú nyilvántartó szervek átvételén és ezzel együtt a hadköteles-nyilvántartás vezetésén kívül meg kellett szervezi az újonnan alakult kiegészítõ parancsnokságok elhelyezését, a szükséges állománnyal való feltöltését. Jelentõs számú tiszti és tiszthelyettesi áthelyezést kellett végrehajtani. Biztosítani kellett a mûködésükhöz szükséges nyomtatványokat, irodai felszereléseket, közlekedési és szállítóeszközöket, kiképzési segédleteket, szabályzatokat, valamint a fegyverzet- és lõszerkiszabatot. Meg kellett szervezni a megbízható összeköttetést a különbözõ szintû szervezetek között, így az MNVK Szervezési és Mozgósítási Csoportfõnökség és a megyei kiegészítõ parancsnokságok, valamint a megyei kiegészítõ parancsnokságok és az alárendelt kiegészítõ parancsnokságok között. Ki kellett dolgozni a megnövekedett szervezetû területi katonai igazgatás közötti futárjáratot is. Emellett tájékoztatni kellett a katonai szervezeteket a kiegészítõ parancsnokságok új szervezetérõl, hiszen a leszereltetés már más kiegészítõ parancsnokság hatáskörébe került.
Összességében 1956-ban egy szervezeti átalakulás utáni hely- és feladattisztázás, nagyobb létszámú, de szakmailag képzetlen személyi állomány jellemezte a területi katonai igazgatási szervezeteket.


AZ 1956-OS FORRADALMI ESEMÉNYEK

A Hadtörténeti Intézet levéltárában fellelhetõ és az 1956-os eseményekkel foglalkozó gyûjteményben megtalálhatóak a kiegészítõ parancsnokságok jelentései. Ezek 1957 januárjában és 1959-ben készültek, így természetesen magukon viselik a megfélemlítés jegyeit, az önigazolást és a mindenben megfelelni akaró kifejezéseket. A két jelentés között eltérés volt, az utóbbiból a jelentéskészítõ már kihagyta az esetleg „nem oda illõ” részeket.
E tanulmány terjedelmi korlátai miatt most csak a Veszprém megyei és az alárendelt kiegészítõ parancsnokságok szerepét, tevékenységét mutatom be.9


VESZPRÉM MEGYE ÉS ALÁRENDELTJEI

Veszprémben a megyei kiegészítõ parancsnokság a mai Megyei Kórházzal szemben, a jelenlegi Mc’Donalds étterem helyén volt, a parancsnoki beosztást Schnekta Péter ezredes töltötte be. Minden járási székhelyen volt egy járási kiegészítõ parancsnokság, így Keszthelyen (ekkor még Veszprém megyéhez tartozott), Devecserben, Pápán, Sümegen, Tapolcán, Zircen és Várpalotán. Veszprémben külön járási-városi kiegészítõ parancsnokság is volt.
1956. október 23-ika elõtt a parancsnok megítélése szerint a tisztek és tiszthelyettesek összetétele, hangulata jó volt. Az október elõtti hónapokban már igen élénk párbeszéd zajlott, amelyek során a legújabb politikai kérdéseket vitatták meg, elsõsorban Schnekta Péter ezredessel és Méth Alfréd alezredes parancsnokhelyettessel. Az október 23-át megelõzõ napokban már téma volt a „Petõfi Kör” is. Ekkor már sem szabadságon, sem eltávozáson nem tartózkodott senki.


1956. OKTÓBER 23.

A délutáni órákban a Veszprémi Színház épületében a Vegyipari Egyetem hallgatói a szegedi egyetemek felhívása nyomán gyûlésre jöttek össze. Ezen a gyûlésen részt vet- , a miskolci és a szegedi egyetemek küldöttei. Ugyan a nap folyamán Schnekta ezredes „éberségre” hívta fel a tisztek figyelmét, a gyûlésen a megyei kiegészítõ parancsnokság részérõl Balogh Sándor fõhadnagy, Szilágyi Sándor fõhadnagy és Karácsony József fõhadnagyok mégis részt vettek. A parancsnokságon – mint azelõtt – mindenki pontosan megjelent, azonban már mindenki a napi politikai eseményekkel foglalkozott, a munka már nem folyt a rendes medrében.
A nap folyamán a parancsnok – látva a kialakult helyzetet – Várpalotán, a járási kiegészítõ parancsnokságon megkettõzte az õrséget. Zircrõl – Lendvai Ferenc törzsõrmester parancsnoksága alatt – megerõsítik a dudari robbanóanyag-raktár õrségét is. A megyei parancsnokságon csak egyfõs ügyeleti szolgálat volt.


1956. OKTÓBER 24.

Egyfajta „hivatalnokszemlélet” érhetõ tetten a következõ feljegyzésen: „A pontos munkaidõkezdésre mindenki beérkezett.” Azonban már mindenki a Budapesten történt eseményekkel foglalkozott, a szakmai munka szünetelt. Az összeköttetés a Honvédelmi Minisztériummal megszakadt. A parancsnok csak a Budapest Fõvárosi Kiegészítõ Parancsnokság parancsnokával, Halass Lajos ezredessel tudott kapcsolatot létesíteni. A kiegészítõ parancsnokságon csoportok alakultak. A hangulatot kezdte befolyásolni Balogh és Szilágyi fõhadnagyok rövid beszéde arról, amit az elõzõ napon a színházban hallottak. A városban kisebb csoportosulások voltak, azonban tüntetés nem volt. A megyei vezetõk – látva az események menetét – rendkívüli intézkedések bevezetését kezdték meg. Riadószolgálatot rendeltek el a légvédelmi hadosztálynál, a lövészezrednél, a rendõrségnél és a belsõ karhatalmi szolgálatnál. Ekkor már a megyei kiegészítõ parancsnokság parancsnoka is intézkedett az összes – a megyei és az alárendelt városi, járási parancsnokságok felé – a szolgálatok megkettõzésére.
Pápán a megbízott parancsnok riadóztatta a személyi állományt, majd megszervezte a honvédelmi szervezet által kiadott fegyverek és lõszer összeszedését, amit a kiegészítõ parancsnokság épületében helyeztek el. A parancsnokságok közötti összeköttetést két tiszt, Segesdi Károly fõhadnagy és Csurgai Mihály hadnagy biztosította.


1956. OKTÓBER 25.

Napközben kisebb csoportosulások voltak a városban, azonban tüntetésre nem került sor. Az esti órákban már kb. 8000 ember békés felvonulása kezdõdött meg, amely az éjféli órákig tartott. A felvonulásban részt vettek a megyei kiegészítõ parancsnokságtól Balogh Sándor fõhadnagy és Karácsony József fõhadnagy. A tüntetõk a Himnusz és a Szózat hangjai mellett a hõsök emlékmûve elé vonultak fel. A felvonulók a szovjet emlékmû lerombolásához is hozzáfogtak, azonban megfelelõ technikai eszközök híján egészen lerombolni nem tudták. A Lenin-szobrot nem bántották, a szovjet katonai temetõt nem dúlták fel.
A megyei és a járási parancsnokságon már csak a napi eseményekkel foglalkozott mindenki, a megelõzõ nap eseményeit tárgyalták. Megkezdõdött a tiszti állomány polarizálódása is. Egy, a forradalommal szimpatizáló csoport alakult a megyei kiegészítõ parancsnokságon (Balogh Sándor fõhadnagy, Szigeti Baranabás hadnagy, Karácsony József fõhadnagy, Szilágyi Sándor fõhadnagy). A Honvédelmi Minisztériummal ezen a napon sem volt meg az összeköttetés, amit a fiatal tiszti csoport ki is használt, hogy véleményét kifejthesse. Többször vitába szálltak a parancsnok helyettesével, Méth alezredessel, valamint az idõsebb tisztekkel. Ez a vita már a fiatal képzett és a képzetlen tisztek vitája volt.
10–11 óra között Schnekta ezredes magához rendelte Bíró Zoltán fõhadnagyot – a Veszprémi Egyetem katonai tanszékének parancsnokhelyettesét – majd elrendelte, hogy az egyetemistákból szervezni kell egy századot. A létszámot 140 fõben határozta meg, azonban a parancsot nem lehetett végrehajtani. Az egyetemisták fegyvert követeltek, hogy Budapestre mehessenek harcolni.
A kapcsolatot Schnekta Péter ezredes ismét csak a Budapest Fõvárosi Kiegészítõ Parancsnokság parancsnokával tudta felvenni. Ekkor kapott tájékoztatást arról, hogy Budapest területén és a HM-nél harcok folynak.
Az alárendelt parancsnokságokkal az összeköttetés megvolt. A Veszprém Járási Kiegészítõ Parancsnokságon – parancsnoka Guzmics János alezredes – rendes munka folyt, csak Csabai Józsefet kellett figyelmeztetni, hogy ne nézelõdjön az ablakban. Éles vita alakult ki Németh százados és Szigetiné között. Az elõbbi fasiszta csõcseléknek nevezte a felvonulókat, az utóbbi védte õket és egyetértett a követelésekkel. Este a járási MÖHOSZ-szervezetektõl beszedett, mintegy 60-70 db kispuskát helyzetek el a parancsnokságon. A dudari robbanóanyag-raktárnál Lendvai törzsõrmestert Szabó õrmester váltotta. Pápán a kiegészítõ parancsnokság épületérõl levették a népköztársasági címerrel ellátott táblát, hogy az esetleges tettlegességet megelõzzék.


1956. OKTÓBER 26.

Délelõtt 9–10 óra között az egyetemi ifjúság vezetésével nagyszabású tüntetés kezdõdött, kb. 7-8000 (más források szerint 9-10 000) fõ részvételével. Ahogy a parancsnokságon készített feljegyzés fogalmazott: „Az ellenforradalom a városban teljesen kibontakozott.” Eltérõek voltak a vélemények a parancsnokság munkatársai között. Méth alezredes felvetette, „…hogy a megmozdulások következtében nem törhet-e elõ az ellenforradalom”. Mindenesetre a parancsnokhelyettestõl Balogh fõhadnagy, Karácsony fõhadnagy és Szigeti hadnagy engedélyt kért, hogy kimehessenek tájékozódni a felvonulók közé. Erre 30 percet kaptak, majd visszaérkezésük után Szigeti hadnagy tájékoztatta a tiszteket a tapasztaltakról. A felvonulás közben a tüntetõk eltávolították az útjukba esõ középületekrõl a címereket, valamint a katonák sapkarózsáját. Ezt Balogh fõhadnagy a parancsnokságon elmondta, melynek hatására többen levették a sapkarózsát, helyébe nemzeti színû szalagot tûztek.
Szilágyi Sándor fõhadnagy a reggeli munkakezdéskor behozta rádióját a parancsnokságra, hogy hallgathassák a külföldi, elsõsorban a Szabad Európa, az Amerika Hangja rádiók adásait. Mint mondta, a Kossuth rádió nem mond igazat. Ekkor már nyilvánvalóan kialakult egy különálló és a forradalom követeléseivel egyetértõ csoport, amelyik a többiektõl elzárkózott. De kialakult egy újabb csoport is, fõleg a tisztbel- helyettesekbõl és polgári alkalmazottakból, de õk elsõsorban csak tétlen szemlélõi voltak az eseményeknek.
Schnekta ezredes – látva az eseményeket – intézkedett a címeres táblák bevételére, illetve kitetette a nemzeti színû zászlót.10 Majd intézkedett az esetleges fegyverhasználatról is a megyei és az alárendelt kiegészítõ parancsnokságok felé. A tiszti állomány felkészült az esetleges támadásokra is, gyakorolták a kézigránátok kiélesítését és használatát, az õrséget megkettõzték, a kiegészítõ parancsnokság elõtti útvonalra, és az útkeresztezõdésbe õrséget telepítettek a támadások megelõzésére.
A kiegészítõ parancsnokság ezen a napon kezdte meg a MÖHOSZ városi és járási szervezetein keresztül a kint lévõ kispuskák (48M) összegyûjtését. Ezek a fegyverek nem képviseltek komoly erõt. Késõbb ezeket a fegyvereket a Nemzetõrség részére adták ki.
A Veszprém Járási Kiegészítõ Parancsnokságon a munkafegyelem felbomlott, mindenki az eseményeket tárgyalta. Ki elítélõen, ki támogatóan mondott véleményt. Így elítélte Német százados, Varga fõhadnagy és Guzmics alezredes. A többiek, így Harainé, Szigetiné és Vadász törzsõrmester a tüntetõk mellett foglaltak állást. A járási parancsnokot Guzmics alezredest beválasztották a járási pártbizottság ideiglenes intézõbizottságába.
Várpalotán délután 4 órakor tömegtüntetés volt. Ledöntötték a szovjet emlékmûvet, a középületekrõl eltávolították a vörös csillagot. A tömeg fegyverhez is jutott, majd a városi pártbizottság elé vonultak, hogy eltávolítsák a címert és a csillagot. Az épületet azonban a katonaság õrizte, akinek parancsnoka, Szekeres alezredes nem volt hajlandó a tüntetõk követelését teljesíteni, és tûzparancsot adott a géppuska kezelõjének. Ezt a parancsot a kezelõ megtagadta. Ekkor Szekeres alezredes pisztolyával lõtt a tömeg közé. Ketten sebesültek meg.11 A tüntetõk további fegyvereket gyûjtöttek a Légó parancsnokságnál, a Városi Tanácsnál és a rendõrségnél. Ezekkel a fegyverekkel támadtak meg egy szovjet katonai tehergépkocsi-konvojt, ahol 14 szovjet katona és egy felkelõ vesztette életét. A kiegészítõ parancsnokságon lévõ fegyvereket Steigler alhadnagy elrejtette, így azok nem kerültek a felkelõk kezébe.
Zircen a délelõtti órákban békés tüntetés volt, ekkor megkoszorúzták a hõsi emlékmûvet. A kiegészítõ parancsnokság parancsnoka megszervezte az épület védelmét, illetve lecserélte a dudari lõszerraktár õrségét is. Devecserben, ahol szintén megmozdulás volt, a középületekrõl eltávolították a címert és a csillagot. A kiegészítõ parancsnokság fegyvert akart használni, azonban utasítást kapott, hogy fegyvert csak fegyveres támadás esetén használhat, így amikor a tüntetõk a parancsnokság épülete elé vonultak, nem került sor fegyverhasználatra. Keszthelyen a Forradalmi Bizottságba beválasztották Mátyás József õrnagyot, a kiegészítõ parancsnokság parancsnokát is.


1956. OKTÓBER 27.

A feljegyzésben megint tetten érhetõ a hivatalnoki szellem, a forradalom alulértékelése, hiszen mint olvasható: „A személyi állomány a munkára pontos idõben megjelent. A kiegészítõ parancsnokságon a munka szünetelt.” Ekkorra a parancsnokság állománya már három részre szakadt. Az egyik része éltette az eseményeket, a forradalom mellé állt, és tagjai egyetértettek a nép jogos követelésével. Ez a csoport természetesen igyekezett minél több hívet szerezni, meggyõzni az ingadozókat, így pld: Szilágyi fõhadnagy és Horváth Antalné törzsõrmester a külföldi rádióadók híreit terjesztették, vitatkoztak a többiekkel. Az állomány polarizáltságát is mutatja, hogy a közben megalakult Nagy Imre-kormányt is különbözõképpen értékelték. Talán a szolgálat volt az, amelyik a katonai szellemnek, regulának megfelelõen hajtotta végre a feladatát. Az állomány többi része csak tétlen szemlélõje volt az eseményeknek, sakkoztak és kártyáztak. Az esti órákban a városban elterjedt, hogy a hajmáskéri szovjet csapatok támadást indítanak a város ellen. Erre a mintegy 1000-1500 fõs tömeg fegyvert követelt, hogy védekezni tudjon. Schnekta ezredes, Méth alezredes és a Forradalmi Tanács küldöttsége haladéktalanul elindult Hajmáskérre. Rövidesen tisztázódott, hogy nincs szó támadásról. Az esti órákban a forradalmi hangulatú tömeg a pártbizottság épületébe akart bejutni, megkeresni a szerintük elrejtett fegyvereket. Guzmics János alezredes,12 Veszprém járási kiegészítõ parancsnoka nyugtatta meg a tömeget, mondva, hogy nincs meg az épület kulcsa, illetve az épületben nincsenek ÁVH-sok. Késõbb átkutatták az épületet, de fegyvert nem találtak.
Várpalotán a járási kiegészítõ parancsnoksággal az ott folyó harcok miatt nem volt kapcsolat. Ez abból is adódott, hogy a várpalotai alakulattól fegyvert követeltek a forradalmárok, azonban annak kiosztása közben a várakozó tömeg közé lõttek. Ettõl az idõponttól kezdve állandóan támadták a laktanyát, követelve a tûzparancsot kiadó személyek kiadatását.
Zircen újraválasztották a Forradalmi Tanácsot, amelyben – a magát a járási kiegészítõ parancsnokságtól függetlenítõ – Munkácsi hadnagy és Szabó õrmester is helyet kapott. Devecserben újabb tömegtüntetés kezdõdött, majd az esti órákban a kiegészítõ parancsnoksághoz vonultak fegyverért. Mivel itt már nem volt, a megmozdulás résztvevõi elindultak Veszprémbe. Sümegen is fegyvert követeltek a forradalmárok, azonban ott sem kaptak
Keszthelyen a Forradalmi Bizottságot – amelynek tagja volt a járási kiegészítõ parancsnok is – letartóztatták a forradalmárok, annak „langyos politikája” miatt. Ezután nagyméretû tüntetés kezdõdött, amelyet a Sármellékrõl felszállt vadászgépek fedélzeti gépágyúi, valamint a tapolcai páncélosalakulat oszlatott fel. A honvédség alakulatai megszállták a középületeket, és katonai diktatúrát vezettek be. Pápán a járási kiegészítõ parancsnokságról az összes titkos okmányt a pápai alakulathoz szállították be.
Ezen a napon Veszprémben újra felmerült az egyetemi század felállításának kér- dése. Földesi István százados, az egyetemi katonai tanszéken találkozott Bíró fõhadnaggyal, aki az egyetemi század névsorát állította össze. Ezt – mint mondta Földesinek – Schnekta ezredes kiegészítõ parancsnok utasítására teszi, hogy a századot a rendfenntartásra a rendõrséggel és a katonasággal együtt felhasználja. A század 3 szakaszból állna, amelybõl egy géppuskás lenne. Azonban a század felállítására nem került sor, mert az egyetemisták nem a forradalomtól „elterelõ” kiképzést akartak, és így teljes egészében Schnekta ezredes alárendeltsége alá kerültek volna, hanem harcolni akartak Budapesten a forradalmárok oldalán.13


1956. OKTÓBER 28.

Ismét a már megszokott „hivatalnoki és abszurd közlés”: „A személyi állomány a munkára pontos idõben megjelent. A parancsnokságon a munka szünetelt.” Majd a nap végén: „A személyi állomány a munkaidõ befejezése után pontos idõben haza távozott.” Mintha a városban nem történt, történne semmi, mintha tudomást sem vennének a forradalomról.
Bár igaz, hogy ez a nap Veszprémben nyugodtan telt. Megalakulnak a munkástanácsok, gyakorlatilag vér nélkül megtörtént a rendszerváltás. A parancsnokságon belül már nem folyt szakmai munka. Erõs viták voltak a forradalom támogatói (Karácsony József fõhadnagy, Szigeti Barnabás hadnagy, Szilágyi Sándor fõhadnagy és Horváth Antalné törzsõrmester) és az eseményeket „ellenforradalmi elfajulásának” értékelõ Méth Alfréd alezredes és Rádler Péter százados között. Abban egységesek voltak, hogy Nagy Imre kormányát el kell ismerni. Ezen a napon a megyei kiegészítõ parancsnokát beválasztják az MDP megyei intézõbizottságába.
Várpalotán a kiegészítõ parancsnokság épületének védelmét 4 fõ nemzetõrrel erõsítették meg. A zirci kiegészítõ parancsnokságról Lapos fõhadnagy és Lendvai törzsõrmester az MDP járási titkárát titokban Veszprémbe szállították. Devecserben és Keszthelyen a kiegészítõ parancsnokságon tárolt fegyvereket a helyõrség katonai alakulataihoz szállították megõrzésre.


1956. OKTÓBER 29.

A városban fegyveres összetûzésre nem került sor. Ezen a napon leszerelték a megyei ÁVH-t, a tagjai elsõsorban a katonai szervezetek körletében bújtak el.
A parancsnokságnak a HM-mel az összeköttetés továbbra sem volt meg, csak a Budapest Fõvárosi Kiegészítõ Parancsnoksággal. Ezen a napon meg kellett szervezni az alárendeltek pénzellátását, amit Szigeti fõhadnagy és Vörös Béla törzsõrmester hajtott végre rendõri kíséret mellett. A feladat végrehajtása során Szigeti fõhadnagy felvett egy egyetemistát a gépkocsira, akit a Sümegi Járási Kiegészítõ Parancsnokságra szállított. Itt éles vitát folytattak Kovács József fõhadnaggyal és Vincze fõhadnaggyal a forradalom megítélésének kérdésében.
A megye településein kisebb mennyiségû fegyver kiosztására is sor került. Ezt Schnekta ezredes – a Veszprém megyei Forradalmi Katonai Tanács tagja, késõbb a megyei karhatalom parancsnoka – rendelte el. „Fegyverek-lõszer Veszprémbõl – Ajkára – a kiegészítõ parancsnokságtól 10 puska 3 géppisztoly, 1 golyószóró, lõszerek, kézigránát, ugyanakkor fegyverekért jönnek a kiegészítõ parancsnokságra a zirciek is (…)”14 mondja egy visszaemlékezõ.
A megyei parancsnokságon már igen éles, sokszor személyeskedõ viták voltak a csoportok között. Személyes felelõsségre vonást emlegettek a politikai instruktorral Szeder századossal, valamint Davola alhadnagy ÁVH-s feleségével szemben. A parancsnok gépkocsivezetõje kisfiával a „Mars ki ruszkik” jelszót tanította.
A harcok miatt, Várpalotával a telefonösszeköttetés megszakadt. Pápán a 32. lövészhadosztály parancsnoka az alakulatnál keletkezett hiányok pótlását kérte a kiegészítõ parancsnokságtól. A járási parancsnokság igyekezett önkénteseket toborozni, de csak mintegy 10 fõ jelentkezett katonai szolgálatra.


1956. OKTÓBER 30.

Talán ez volt a legellentmondásosabb nap Veszprémben. A Forradalmi Tanács igyekezett hatalmát megszilárdítani. Ezért felvette a kapcsolatot a Gyõri Forradalmi Tanáccsal. A Nemzetõrség megszervezésénél már megjelentek a bomlasztó, a visszahúzó erõk is. A Nemzetõrség a városban a munkások között és az egyetemen egyszerre alakult meg. Az egyetemi század parancsnoka Bíró Zoltán fõhadnagy lett. Feladatuk volt az egyetem õrzése, valamint a városban a rend biztosítása. A fegyverek kiosztása – dr. Brusznyai Árpád véleménye ellenére – Sántha alezredes helyõrségparancsnok utasítására történt, aki ezzel a lépésével minél nagyobb befolyást akart szerezni a Nemzetõrségen belül.
Közben ezen a napon került sor Gyõrben a Dunántúli Forradalmi Tanács megalakulására is. Erre az alakuló ülésre a Veszprém Megyei Kiegészítõ Parancsnokság is elküldte küldöttét, Méth Alfréd alezredes parancsnokhelyettes és Szigeti Barnabás hadnagy személyében. Õk a gyûlésrõl visszatérve kb. 20 óra körül tájékoztatták tiszttársaikat. A parancsnokságon a kialakult csoportok már élesen szemben álltak egymással. Ez megmutatkozott abban is, hogy a Gyõrbõl visszaérkezettek beszámolóját is kétféleképpen értelmezték. A forradalmat elítélõk csoportja már nyílt ellenforradalmi szervezkedésnek nyilvánította a történteket.
Várpalotával továbbra sem volt összeköttetés. Zircen Munkácsi hadnagyot választották a Nemzetõrség parancsnokának, így a járási kiegészítõ parancsnokságra már be sem ment. Hasonló álláspontra jutott Szabó õrmester is.


1956. OKTÓBER 31.

A Veszprémben megválasztott Katonai Forradalmi Tanácsokba a régi sztálinista– rákosista vezetõk mind bekerültek, ez részben ezen erõk szervezettségében keresen- dõ, részben azért, mert beosztottaik féltek a hatalmuktól. A Veszprém Megyei Kiegészítõ Parancsnokságon lefolytatott választás is jó példa ezekre az aggodalmakra.
A HM-tõl kapott távmondat, valamint a Budapestrõl visszaérkezõ Balogh Sándor fõhadnagy útmutatása alapján a reggeli órákban megkezdõdött a Forradalmi Katonai Tanács megválasztása. Schnekta Péter ezredes nem tartózkodott a kiegészítõ parancsnokságon, hanem a Megyei Forradalmi Tanácson volt. Ekkor Balogh fõhadnagy ennek ellenére meg akarta kezdeni a választást, amelyet Méth Alfréd alezredes helytelenített. Ezért Davola György alhadnagyot Schnekta ezredes után küldte, hogy jöjjön azonnal, mert a kiegészítõ parancsnokságon megválasztják a Katonai Forradalmi Tanácsot. Schnekta ezredes gyorsan vissza is tért és megkezdõdött a szavazás, amely a következõképpen folyt le: „… minden elvtárs egy darab papírra saját kezûleg írja alá, hogy kit javasol a ’Katonai Forradalmi Tanácsba’.” Ez a választási mód pontos adatokat szolgáltatott, hogy ki kire szavazott, amely késõbb ki is tudódott. Mivel Schnekta Péter ezredes és Karácsony József fõhadnagy 8-8 szavazatot kapott, a szavazást meg kellett ismételni. Ekkor Falusi alhadnagy szavazata megváltoztatásával – akit Karácsony fõhadnagy emiatt kérdõre is vont – Schnekta ezredes került ki gyõztesen.
Egy másik, de késõbb készült jegyzõkönyv már eltér az elõzõektõl, mert a következõket írja a 31-ikei választásról: „A Katonai Tanácsba Schnekta Péter ezredest 9, Balogh Sándor fõhadnagyot 15 és Szigeti Barna hadnagyot 14 szavazattal választották meg. A tanács maga közül elnökül Schnekta Péter ezredest választja meg.” A Katonai Forradalmi Tanács Méth Alfréd alezredest felmenti a parancsnokhelyettesi beosztásából és mozgósítási osztályvezetõi teendõk ellátásával bízza meg. Pécskai József õrnagyot felmenti a káderesi teendõk ellátása alól, és a személyügyi osztályvezetõi, nyilvántartói feladatok elvégzésére bízza meg. Szeder József százados politikai tisztet felmenti a politikai teendõk ellátása alól, és a nyilvántartási tiszti teendõk ellátásával bízza meg. A beosztásából Davola György alhadnagy személyügyi fõelõadót pedig felfüggesztette. Schnekta ezredes kifejtette a gyûlésen, hogy az említett felmentett tisztek szabályszerû beosztásban vannak a kiegészítõ parancsnokságon és mint ilyenek, tényleges szolgálat alapján fizetést kapnak.
Megalakul a Helyõrségi Forradalmi Katonai Tanács is, amelynek a megválasztásán Schnekta ezredes és Balogh fõhadnagy vett rész. Az elnök Dormány Lajos százados lett.
Szigeti Barnabás hadnagy a megyei kiegészítõ parancsnokság részérõl távmondatot adott le az alárendelt Veszprém Járási Kiegészítõ Parancsnokságnak, hogy a legénységi nyilvántartásból ki kell szedni a páncéltörõ és a légvédelmi tüzér szakképzettségû egyéneket, és azok részére felhívást készítettek. A felhívás szövegét szintén Szigeti Barnabás hadnagy adta meg. Ezen felhívásokat azonban nem küldték ki, hanem a szolgálati helyiségben lévõ páncélládába helyezték.
A Veszprém Járási Kiegészítõ Parancsnokságon a Katonai Forradalmi Tanácsba két személyt beválasztottak, Véninger János törzsõrmester elnök és a november 5-én hõsi halált halt Hajdú Lajos fõhadnagy pedig tag. Véningerék csak úgy vállalták el a megbízatásukat, ha a volt parancsnokuk, Guzmics János alezredes is részt vesz az irányításban. A többi alárendelt járási kiegészítõ parancsnokságokon is megalakítják a Katonai Forradalmi Tanácsokat.


1956. NOVEMBER 1.

E nap kezdete sem egységes a jegyzõkönyvek szerint. Egyik munkaszüneti napként említi, míg a másik arról számol be, hogy a személyi állomány többperces késéssel érkezett be munkahelyére. A Forradalmi Tanács megkezdte munkáját. A szolgálatvezénylést Szigeti fõhadnagy végezte, a szolgálatba Méth alezredest is beosztotta.
Schnekta Péter ezredes elment a Veszprém Járási Kiegészítõ Parancsnokságra és ott megerõsítette, hogy Guzmics alezredes továbbra is parancsnoka maradt a járási kiegészítõ parancsnokságnak, de intézkedést csak Véninger és Hajdú Lajos, a megválasztott Katonai Forradalmi Tanács tagjainak ellenjegyzésével adhat ki.
Hajdú fõhadnagy és Csabai polgári alkalmazott a parancsnokságon lévõ kispuskákat – számuk nem ismert – kiadta a falusi Nemzetõrségeknek. Guzmics alezredes Litéren, Balatonalmádiban, Szentkirályszabadján és Felsõörsön 5-5 darab fegyvert osztott ki a járási Forradalmi Bizottság intézkedése alapján. Azonban a kiszállítás után derült ki, hogy a fegyverek hibásak voltak. A puskák ütõszegét elreszelték, illetve használhatatlanná tették. (A fegyverek egyébként a veszprémi ÁVH-laktanyából kerültek ki.) Késõbb a javítást Véninger törzsõrmester és egy fegyvermester elvégezte. Keszthelyen a hadosztály kérésére a járási kiegészítõ parancsnokság 150 db felhívást bocsátott ki a légvédelmi és páncéltörõ tüzér beosztási hiányok pótlására. A felhívásra a kiértesítettek kevesebb mint 50%-a jelentkezett.
A pártvezetõség a kiegészítõ parancsnokságon lévõ pártokmányokat megsemmisítette.


1956. NOVEMBER 2.

Schnekta Péter ezredes, Balogh Sándor fõhadnagy és Karácsony József fõhadnagy Sámpár István gépkocsivezetõvel a HM-be utaztak a helyzet tisztázása érdekében, illetve átvették az új igazolványokat is.
Ezen a napon ülésezett a Helyõrségi Forradalmi Katonai Tanács is, ahol megbízták Guzmics János alezredest, hogy ellenõrizze le a járás területén kiadott fegyverek helyes használatát. Majd délután 15 órakor a második ülésen Szigeti Barnabás hadnagy, a megyei kiegészítõ parancsnokság küldötte javasolta, hogy mivel kevés a páncéltörõ tüzérütegek létszáma, a felállított ütegek mellé létesítsenek egy tartalék üteget is, amire tartalékos tiszteket és katonákat hívjanak be. Ugyanakkor javasolta, hogy ne behívó alapján, hanem az újságon keresztül, önkéntesség alapján toborozzák a személyzetet. Ezután Szigeti hadnagy elment a kiegészítõ parancsnokságra, ahol összeírt 100 nevet, amelyben tisztek és katonák voltak. Ezt végül a katonai tanács nem hagyta jóvá.15
A helyõrségben megkezdõdött a Helyõrségi Katonai Tanács intézkedése alapján a fegyverek tömeges kiosztása.
Sümegen két páncéltörõ üteget állítottak fel, de az elsütõberendezést kiszerelték. Tapolcán a Forradalmi Tanács intézkedésére a kiegészítõ parancsnokság 210 db be- hívót küldött ki a Nemzetõrség felállítása érdekében. Majd a bevonultakkal közölték, hogy csak az önként jelentkezõk maradjanak, így csak mintegy 100 fõ maradt.


1956. NOVEMBER 3.

November 3-án reggel érkezett vissza a Honvédelmi Minisztériumból a Schnekta Péter ezredes által vezetett küldöttség is, magával hozva az új, a Honvédelmi Minisztérium Forradalmi Bizottsága által kiadott igazolványokat.
A Honvédelmi Minisztérium csoportfõnöksége intézkedése szerint az igazolványokat a megyei kiegészítõ parancsnokságon ki is adták a tiszteknek. A csoportfõnökség másik utasítása szerint – amelyet Balogh Sándor fõhadnagy hajtott végre – megsemmisítették a tartalékos tiszti okmányokból az elbírálási lapokat, amelyek a politikai megbízhatóságot tartalmazták. Ugyancsak megsemmisítették a legénységi nyilvántartásban a megbízhatatlanságot jelentõ feljegyzéseket is. Az intézkedést ennek a feladatnak az elvégzésére Schnekta Péter ezredes és Szigeti Barnabás hadnagy adta ki minden járási kiegészítõ parancsnokságnak.
Ezek után olyan dolog történt, amely jól jellemezte a november 3-ikai állapotokat. A legfigyelemreméltóbb parancsa Schnekta Péter ezredesnek az volt, hogy az öszszes járási kiegészítõ parancsnokság parancsnokának figyelmét felhívta a közeli órák rendkívüli eseményeire, és parancsot adott a fegyverek elzárására, illetve használhatatlanná tételére. Nyomatékos parancsot adott arra is, hogy a szovjet csapatokra lõni semmi körülmények között nem szabad.16 Ugyanakkor fokozott éberségre hívta fel a szolgálatok figyelmét.


1956. NOVEMBER 4.

Hajnali 4 óra 15 perckor megkezdõdött Veszprém szovjet megszállása. A támadást több irányból hajtották végre, a védelem súlypontja a Károly-templom tornyában és a Várban volt. A kiegészítõ parancsnokság állománya nem ment be a munkahelyre. Egyedül Szabó László fõhadnagy hívta fel az ügyeletes tisztet, egyben közölte: kötelességének érzi, hogy bemenjen. Ezt követõen – az ügyeletes tiszt figyelmeztetésének ellenére – civil ruhába öltözött és elindult a parancsnokságra. Útközben egy szovjet járõr elfogta és ismeretlen helyre hurcolta.
A harcok szünetében Méth alezredes kereste fel civilben a megyei parancsnokságot, majd leváltották a szolgálatot. A új ügyeletes tiszt Szeder százados lett. A parancsnokság fegyvereit – ahogy azt Schnekta ezredes elrendelte – használhatatlanná tették. A parancsnokság épülete a harcok során a belövésektõl kisebb károkat szenvedett. A Veszprém járási parancsnokságon csak Németh százados, Süte fõhadnagy és Hajdú fõhadnagy tartózkodott. A többiek a lakásukon maradtak.
Zircen Szabó õrmester egy fegyveres csoporttal a Zirc környéki erdõkbe vonult. Munkácsi hadnagy bevonult a parancsnokság épületébe. Tapolcán a lakosság követelésére kiosztották a fegyvereket.


1956. NOVEMBER 5.

A Veszprém Megyei Kiegészítõ Parancsnokság jegyzõkönyve szerint 1956. november 5-én: „A városban a délelõtti órákban szórványos lövések voltak, harci eseményekre nem került sor. A városban lévõ szovjet csapatok a lakosság figyelmét a kora délutáni órákban felhívták arra, hogy tartózkodjanak lakásaikban. 15 óra 15 perckor a városban egy idõben egy rakétajelre hat ponton ellenforradalmi erõk támadást indítottak a szovjet csapatok ellen. A harcban a gyalogsági fegyvereken kívül harckocsik, 16 óra körül repülõgép is részt vettek. A harci események 17.15 órakor fejezõdtek be. E harci események következtében, miután az egyik fõ tûzfészek a Bajcsy-Zs. és a Mártírok u. sarkon lévõ templom volt, a megyei Kiegészítõ Parancsnokság épülete is több belövést kapott a harckocsiágyúból.”
A megyei kiegészítõ parancsnokság épületében súlyos kárt nem okozott a fegyveres küzdelem, az épületbe illetéktelen személyek nem hatoltak be. Az épületben csak az ügyeletes tiszt tartózkodott. A járási kiegészítõ parancsnokságon a nyilvántartási anyagokat szétszórták, a szekrényeket, páncélszekrényeket és az íróasztalokat felfeszítették, jelentõs anyagi kár keletkezett. A megyei parancsnokságra késõbb bement Schnekta Péter ezredes és Méth Alfréd alezredes, valamint néhány tiszt. Az összeköttetés a többi alárendelt járási kiegészítõ parancsnokságokkal nem mûködött.
A Veszprém Járási Kiegészítõ Parancsnokság épületébõl – ebben az idõben a kiegészítõ parancsnokság épületében már nem volt beosztott – sorozatlövéssel megölték a szemben lévõ pártbizottsági épületben éppen ülésezõ pártmunkások közül Kiss Lajost, valamint megsebesítették az ott lévõ egyik pártmunkást.
A megyei kiegészítõ parancsnokság 1957. januári jegyzõkönyve szerint 5-én délután meghalt Hajdú Lajos fõhadnagy, a Veszprém Járási Kiegészítõ Parancsnokság tisztje. Hajdú fõhadnagy a kiegészítõ parancsnokság épületében lakott és – a jegyzõkönyvben leírtak szerint – a lövést akkor kapta, amikor az udvaron haladt keresztül. A késõbbi, májusi jegyzõkönyvben már nem szerepel Hajdú fõhadnagy, halálát a katonai szervek igyekeztek „elfeledni”. De nézzük részletesen:
Az 1957. február 9-én készített jegyzõkönyvben ez olvasható: „A Veszprém Járási Kiegészítõ Parancsnokságnál a kora délutáni órákban Süte fõhadnagy teljesített szolgálatot. A szovjet alakulatok részérõl egy egység hatolt be az épületbe, az épületet átkutatták, az ott lévõ fegyvereket összeszedték, vele együtt elvitték fogságba Süte Tivadar fõhadnagyot is. Ugyancsak e napon ismeretlen körülmények között meghalt a harci események során Hajdú Lajos fõhadnagy, a Veszprém Járási Kiegészítõ Parancsnokság beosztottja.” Majd egy késõbbi, egy másik feljegyzés szerint „… ezen a napon Hajdú fõhadnagyot a szovjet elvtársak agyon lõtték, mert állítólag lõtt a szovjet elvtársakra. Süte fõhadnagyot pedig elvitték és csak 1956. december 24-én került vissza…”
A visszaemlékezõk szerint Süte-Somlai Tivadar fõhadnagy és Hajdú Lajos hadnagy az emeleten voltak szolgálatban. A kommendánsi hivatalban (a járási kiegészítõ parancsnokság alatti földszinten) szolgálatot teljesített Rotter Károly a 41. páncéltörõ tüzérosztálytól, Balkai Árpád és Balázs Lajos honvédek a 44. honi légvédelmi tüzérezredtõl. Balkai Árpád így emlékszik vissza az eseményekre:
„A Szabadság tér 13. sz. alatt a város Kommendánsi Hivatalban voltam szolgálatban, ott volt Hajdú Lajos hadnagy, Rotter Károly, Balázs Lajos és én, és valaki a Járási Kiegészítõ Parancsnokságtól. Rotter születésnapját tartottuk, mert sikerült egyegy üveg sört szereznünk és azt ittuk meg. Az épület kapuja alatt már 4-e reggel óta géppuskás orosz õrség tartózkodott. Ezért is, meg az ellenállás kilátástalansága miatt fegyvert nem akartak használni, de nem is volt, csak Hajdúnál egy pisztoly, mert a többi el volt zárva. Naponta többször beszéltünk a rendõrségen lévõ szovjet és magyar parancsnoksággal, hogy mi a helyzet a kiegészítõ parancsnokságon.”
November 5-én délelõtt, mivel Balkai veszprémvarsányi lakos volt, elindult haza, katonaruhában. Az udvaron a volt pártgarázson ment keresztül a Graner udvarba (jelenleg banképület), itt próbált katonaruhája helyett civil ruhát szerezni, de ez nem sikerült, mert nem adtak neki az ott lakók. Dél körül egy orosz járõrt látott meg, amely a kiegészítõ parancsnokság felé ment, mire õ az iskolánál egy disznóólban elbújt. Nem volt tanácsos magyar katonaruhában az oroszokkal találkozni. 14.30 és 14.45 óra között nagy lövöldözésre lett figyelmes a téren, a pártház és a kiegészítõ parancsnokság között. Az oroszokon kívül mást nem látott menni, majd amikor a lövöldözés után az ólból elõmerészkedett, akkor hallotta a civilektõl, hogy a társait, akik a kiegészítõ parancsnokság épületében maradtak, az oroszok agyonlõtték. Balkai késõbb hallotta, hogy az egyik társa megmenekült – Balázs Lajos – mert elbújt a kályha mögé. A betóduló oroszok mindjárt agyonlõtték Rotter Károlyt.
A járási kiegészítõ parancsnokságtól északra lévõ házban lakó Fekete Gyula szabómester a következõ napon így számolt be – egyik megrendelõjének – az elõzõ napon történtekrõl:
„Õ mindig az ablak mellett dolgozott és látta, hogy 5-én dél körül egy orosz katona kísért át egy magyar katonát a kiegészítõ parancsnokságról a pártbizottságra és ott az ajtónál belökte és agyonlõtte és ment vissza a másikért. Többször fordult. A második lövés után nézett ki az ablakon, miután megelõzõen a két lövés volt.” (valószínû Hajdú Lajosra és Rotter Károlyra)
Nézzük meg ezek után a legfontosabb szemtanú, Süte-Somlai Tivadar visszaemlékezését. 17
„Hajdú Lajos bajtársam lent volt a kommendánsi hivatalban, ott volt egy átmeneti szállás, Õ ott aludt, aztán onnan jött fel Hajdú a kiegészítõ parancsnokságra. Megelõzõleg 4-én hajnalban már a szomszéd épületet, a pártbizottság épületét az oroszok elfoglalták. 10-20-as csoportokban, felfegyverkezve jártak ott ki-be.
5-én ketten voltunk tisztek a kiegészítõ parancsnokságon szolgálatban. Hajdú Lajos hadnagy, aki gimnasztyorkába volt felöltözve (…) derékszíj és azon a pisztolytáskájában a fegyvere. Az én pisztolyom a derékszíjjal együtt a fogason volt, felakasztva. Dél körül teljesen csend volt. Fent az emeleten volt egy vasrácsos ajtó és ezt a rá- csos ajtót átlõtték a betóduló oroszok. Mi – Hajdú Lajos és én – a folyosó végén voltunk az ügyeletes szobában és egyszerre a szobánkba betódult vagy 10 állig felfegyverzett orosz katona, tiszt nélkül. Hajdú Lajos a fegyveréhez kapott, engemet egy pillanat alatt elkaptak, kezemet, lábamat megfogták és elrántottak. Hajdú Lajost is hasonlóan és lefegyverezték.
Engemet nem kellett lefegyverezni, mert nem volt nálam a fegyverem. Elsõ dolguk az volt, hogy az órát, gyûrût elvették. Tõlem a gyûrût úgy vették el, hogy lehúzták a gyûrûvel a bõrt is, még most is meglátszik a helye, a pecsétgyûrût a karikagyûrûmmel együtt vitték el, továbbá a teljes fizetésemet, amelyet pár napja kaptunk meg. Végén a bõr-box csizmámat is lehúzták és egy rossz orosz vászonszárú csizmát adtak helyette és nagyon megvertek utána. Dél körül, az idõpontra azért nem emlékszem pontosan, mert elvették az órámat. Ugyanígy járt Hajdu Lajos is, sõt õt kituszkolták a szobából és levitték a lépcsõn, egy lövést hallottam, hogy ott lõtték-e agyon, nem tudom, de meglõtték. Én fent maradtam, késõbb elvették a zubbonyomat is. Nekem minden ajtót, ablakot, páncélszekrényt ki kellett nyitnom. Mindegyiket sikerült is, egygyel nem bírtam, Guzmics János alezredes parancsnok páncélszekrényének a belsõ részét. Ezt szétlõtték és engemet újból nagyon megvertek. Orromból, szájamból folyt a vér. A szekrények, páncélszekrények kinyitása mintegy fél óráig tartott.
A fogasra felaggatott bordó melegítõt adták rám ezek után, az egyik bajtársam, Prépost zubbonyát. (…) 13 órakor kísértek át a pártbizottságra. Itt jöttek a borzalmak. A folyosón találkoztam Pap Jánossal. [a késõbbi „rettegett” MSZMP Veszprém megyei titkára] Mondottam neki, segítsen. Õ megfordult, szó nélkül otthagyott és egy csövet kezdett nézni az épületben, ahelyett, hogy egy szót is szólt volna hozzám, vagy érdekemben az oroszokhoz. Pedig ismertük egymást, hiszen én adtam neki 24-én vagy 25-én a nemzeti kokárdát, amivel hivalkodott a forradalom alatt a gyûléseken és a felvonuláson. Késõbb a szovjetek a WC-be kísértek egy szõke, magas, bajszos tolmácscsal együtt, aki szidott, mint a bokrot, ott volt vele Pap János is. A WC-ben azonosítani kellett halottakat kérésükre. Az elsõben volt szegény Hajdú Lajos bajtársam. Hogy õt halva, vagy élve vitték át, nem tudom, Hajdú Lajos hanyatt feküdt és a mellén volt keresztbe vagy 15-20 golyó nyoma. (felesége szerint hét)
Teljesen el volt nyírva a teste. Jól ismertem szegényt, együtt laktunk egy évig, megelõzõleg fiatal házas volt. Ott volt Rotter Károly honvéd is és egy tüzér parolinos fõhadnagy. (Dankó István) Voltak ott orosz halottak is, egy vagy kettõ. Tele volt a WC halottakkal, akiket elõzõ nap lõttek agyon.
A begyûjtési hivatalban találkoztam Szabó László fõhadnagy bajtársammal a megyei kiegészítõ parancsnokságról civilben. Azzal bilincseltek össze és vittek fel a korom sötétben a vári börtönbe, 5-én este. A börtönbõl vittek el november 7-én a Szovjetunióba, Ungvárra, az egyetemistákkal együtt. Semmiféle igazolványom nem volt, semmiféle névsorban nem szerepeltem, nevemet csak egy ember tudhatta, Pap János. Õ tudta, hogy a Kiegen voltam és én ott vagyok a börtönben. A teherautóra név szerint szólítottak, hogy szálljak fel.
Az oroszok nem tudták, hogy a pártbizottsággal szemben kiegészítõ parancsnokság van, õk azt hitték, hogy a Nílus partján vannak és mi angolok vagyunk, nem pedig magyarok. Mi, a kiegészítõ parancsnokság semmit nem kezdeményeztünk a pártbizottság ellen. Mi onnan nem lõttünk, velünk ott úgynevezett „ellenforradalmárok” nem voltak. Amikor engemet a kiegészítõ parancsnokságról elhoztak, az oroszok ott maradtak, késõbbiekben a járási kiegészítõ parancsnokság épületében orosz katonai parancsnokság lett. Az oroszok azonnal megkezdték a magyar katonai iratok kidobálását az ablakon keresztül. Ungváron a kihallgatáson állandóan azt kérdezték, hogy hogyan használtam a fegyveremet. Én mondtam, hogy sehogy sem, ezt késõbb õk is elismerték, mert belenyugodtak abba, hogy én nem használtam és hazaengedtek. December 24-én jöttem haza, itt Schnekta Péter ezredes, megyei kieg. parancsnok »eldugott« a zalaszántói szõlõhegyen a szülõfalumban, hogy a megtorlást átvészeljem.”


1956. NOVEMBER 6.

A parancsnokság állománya Szabó László fõhadnagy kivételével megjelent a munkahelyén. Mindenki hozta magával a személyi fegyverét. A kapcsolatot az alárendeltekkel sikerült felvenni. A meghalt Hajdú fõhadnagy temetésére a megyei parancsnokság intézkedett és lakhelyén, Keszthelyen temettette el. A temetési költséget is a megyei parancsnokság fizette.18
A megszálló szovjet katonák a délelõtti órákban a rendõrség kíséretében bementek a megyei kiegészítõ parancsnokság épületébe, elvették a személyi állomány fegyverét, valamint a raktárakban õrzött hadianyagot. Az állomány polgári ruhában tartózkodott, majd hozzáfogott az épület rendbehozatalához. Schnekta ezredes utasítására Méth alezredes felvette a kapcsolatot a megyei pártbizottsággal, illetve megkezdte a két eltûnt tiszt, Szabó fõhadnagy és Süte Tivadar fõhadnagy kutatását.
Megkezdõdött a tiszti nyilatkozatok aláírása. A tiszti nyilatkozatot Óvári József százados, a Pápai Járási Kiegészítõ Parancsnokság személyügyi tisztje és Varga András fõhadnagy, a Keszthelyi Járási Kiegészítõ Parancsnokság parancsnokhelyettese nem írták alá. Leszerelését kérte a Veszprém Járási Kiegészítõ Parancsnokságtól Vadász János törzsõrmester és a Zirc Járási Kiegészítõ Parancsnokságtól Szabó Gábor õrmester. A jegyzõkönyv tanúsága szerint: „A felsoroltak többé-kevésbé helytelen álláspontot foglaltak el a forradalmi idõk során, amennyiben nem kérték volna leszerelésüket, úgy bizottsági úton kellett volna eltávolítani a hadseregbõl. Az események hatására a Pápa Járási Kiegészítõ Parancsnokság állományából három tiszthelyettes leszerelt és a polgári életben helyezkedett el.”
A beosztott tisztek többsége karhatalmi szolgálatot, kisebb része pedig a soron lévõ feladatokat végezte. A régi MDP-tagok túlnyomó többsége kérte a felvételét az MSZMP-be.
Zircen jó ütemben folyt a kiadott fegyverek összeszedése. Ezt a munkát a kiegészítõ parancsnokság irányította és zömével végezte, feljegyzés szerint kiemelkedõ munkát végzett Lendvai törzsõrmester. Devecserben a járási kiegészítõ parancsnokság épületében a megszálló szovjet csapatok kommendatúrát rendeztek be. A beosztott tisztek karhatalmi szolgálatot láttak el.


NOVEMBER 7-TÕL

A parancsnokságra mindenki civil ruhában érkezett, és megkezdték az épület helyreállítását, a betört üvegek pótlását. Ahogy a jegyzõkönyv fogalmazott, a hangadók lecsillapodtak, Szilágyi fõhadnagy hazavitte a rádióját, majd Szigeti fõhadnagy megjegyezte, hogy kár volt a szovjeteknek ennyire szétlõni Veszprémet. A mozgási lehetõségek korlátozottak voltak. November 9-én a Veszprémi Tüzérhadosztály kezdeményezésére egy újabb tiszti nyilatkozatot adtak ki, amit azoknak a tiszteknek kellett aláírniuk, akik tovább akartak szolgálni a Néphadseregben. Ezt a nyilatkozatot feltételesen írta alá Balogh fõhadnagy, Szigeti hadnagy, Szilágyi fõhadnagy és Karácsony fõhadnagy. A tiszti nyilatkozat szövegében a „Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal” szöveget törölték és azt mondták, hogy õket a Szovjetunió ne vezesse. Késõbb Karácsony József fõhadnagy a megyei kiegészítõ parancsnokság meghagyási tisztje és Munkácsi Imre hadnagy, a Zirc Járási Kiegészítõ Parancsnokság mozgósítási- nyilvántartó tisztje az általuk aláírt nyilatkozatot követõ néhány nap múlva kérték a leszerelésüket.
Schnekta Péter ezredes és Méth Alfréd alezredes a Devecseri Járási Kiegészítõ Parancsnokságnál a fegyveres karhatalom megalakítását kezdeményezték, elsõsorban az ajka-csingeri bányáknál lévõ forradalmi erõk felszámolására.
November 13-án a megyei kiegészítõ parancsnokságon tiszti gyûlést tartottak, ahol megalakították a tiszti karhatalmi századot. A karhatalmi erõk parancsnoka Schnekta Péter ezredes lett, az ügyeletes fõtiszt Méth Alfréd alezredes, valamint õ látta el a szovjet összekötõ tiszt szerepét is. Megindult az MSZMP szervezetének szervezése is, amit Méth alezredes hajtott végre. Az ideiglenes intézõbizottság elnöke Rádler Péter lett.
November további részében és decemberben teljes erõvel mûködött a felülvizsgáló bizottság, illetve folyt a tiszti nyilatkozatok aláírása. Eltávolították a Veszprém járási Kiegészítõ Parancsnokságról Horváth Antalné törzsõrmestert. A tiszti felülvizsgáló bizottság döntése értelmében Szilágyi Sándor fõhadnagyot tartalékállományba, Balogh Sándor fõhadnagyot és Szigeti Barnabás hadnagyot alacsonyabb beosztásba helyezték.
Sorsuk, valamint azok sorsa, akik valamilyen formában részt vettek a forradalmi eseményekben, megpecsételõdött. Az 1957/58-as években – legyenek bármilyen jól képzettek is – fokozatosan eltávolították õket a hadseregbõl.

FÖLDESI FERENC

1 Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban HM) Hadtörténeti Levéltár (a továbbiakban HL) 1954/T – 180/9. A dobozban megtalálható az MNVK Szerv. és M. Csf. 0779/1951. számú utasítása a sorozást megelõzõ szakorvosi vizsgálatról, a HM 01191/Szerv. és M. Csf. – 1954. számú intézkedése az újoncok sorozásáról, a HM 01614/MNVK Szerv. és M. Csf. – 1954. számú intézkedése az összeírási feladatról, a MT 236/20/1953. számú határozata a tanulmányi szolgálathalasztás szabályozásáról, a HM 01334/MNVK Szerv. és M. Csf. – 1954. számú utasítása a népgazdasági nyilvántartó kartonok felfektetésérõl, valamint a HM 0942 és a 0167/MNVK Szerv. és M. Csf. – 1954. számú utasításai, melyben arról intézkedett, hogy a kiadott katonai igazolvány számát be kell jegyezni a személyi igazolványba.

2 HM HL 1955/T – 44/5. doboz

3 HM HL 01.455/H.V.K. 5. b. (HL 1950/T – 22. doboz) és HM 01.246/HVK. 5. b. – 1950

4 HL HM 01.246/H.V.K. 5. b. – 1950. (HL 1950/T – 22. doboz) 1. számú betétlap, 1. p.

5 A fõ hangsúly a politikai megbízhatóság megállapításán volt, amelynek jelölésére három csoportot állítottak fel. „I. Megbízható” (párttag, szereti a Szovjetuniót), „II. Ingadozó” (nem eléggé tudatos), „III. Megbízhatatlan”.

6 E szempont fõ ismérve: a hadköteles hogyan viszonyul a Néphadsereghez.

7 HL HM 0825/HVK M. és Hadkieg. Csf. 1950/T-28 1808 ö.e.

8 1956. 10. 09-én a MNVK Szerv. és M.Csf-ség „Mutatólap”-ok felfektetését rendelte el „… a nyilvántartásban lévõ valamennyi tartalékos honvédrõl és tiszthelyettesrõl …”. (MNVK Szerv és M. Csf 0903. számú intézkedése – 1967/T-328)

9 Remélve, hogy a nyájas olvasó elnézi nekem a részrehajlást, lévén 28 évig e parancsnokság munkatársa voltam.

10 Schnekta Péter ezredesrõl, a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács tagjáról, késõbb a Veszprém Megyei Karhatalom parancsnokának forradalom alatti tevékenységérõl Pap János (a késõbbi „rettegett” MSZMP megyei elsõ titkár) a következõket mondta: „Megyei kiegészítõ parancsnokon keresztül tudtam gépkocsikat beszerezni, hogy mozgassák az embereket, minden gépkocsiról leszedték már a rendszámtáblát úgy, hogy könnyû volt mozogni nekünk is vele. Papírt meg olyat csináltunk, adtam az embereknek, mentek és csinálták, én magam is kint voltam vele Ajkán, Várpalotán, különféle helyeken.” Majd bepillantást enged egyes párttagok viszonyába a szabadságharccal kapcsolatban: „Nagyon gyatrán viselkedett a katonai vezetés, az alakulatok vezetését adta egy Horthysta százados, vagy mi az isten megjelent, összehívta a tiszti gyûlést, leváltotta a hadosztály parancsnokot, átvette a hadosztályt és csatlakozott a gyõri kormányhoz. De a kiegészítõ parancsnok és az õ apparátusa nagyon jó viszonyban volt.” Mészáros Gyula: Forradalom és szabadságharc Veszprémben, 1956, Veszprém, 2001. (a továbbiakban: Mészáros Gyula)

11 Várpalotán a Tüzérképzõ Parancsnokság állomásozott, illetve a lenti 32. lövészezred 1. zászlóalja játszott szerepet a várpalotai harcokban.

12 Guzmics János alezredest október végén beválasztották a MDP Járási Ideiglenes Intézõ Bizottságába. Egy feljegyzésen ez olvasható: „Amíg sikerrel tartotta Guzmics elvtárs a párttal a kapcsolatot és a Forradalom mellett elkötelezettségét feltûnõen nagy kokárdával ’leplezte’, a párt megbízásából több községben járt kint a kialakult helyzet tanulmányozására, illetve a felizgatott hangulat megszüntetésére. Guzmics Balatonfüreden és Balatonkenesén volt kint, Varga László, fõhadnagy pedig Városlõd, Nagyvázsony, Szentgál községekben volt.” Mészáros Gyula, p. 138.

13 Mészáros Gyula, p. 117.

14 Mészáros Gyula p. 157.

15 Mészáros Gyula, p. 271.

16 A Honvédelmi Minisztériumból visszasietõ Schnekta Péter ezredes valamit tudhatott a szovjetek közeli beavatkozásáról, amit Maléter Pál honvédelmi miniszter sem tudott. A szovjet beavatkozásról a Veszprém megyei katonai alakulatok politikai tisztjei tudtak, ugyanígy az ÁVH egyes emberei, valamint a volt MDP pártbizottság tagjai, akiket november 3-án vittek ki a szovjetek Hajmáskérre, és akik november 4-én együtt tértek vissza a szovjetekkel, és kezdték meg a forradalomban részt vevõk összeszedését.

17 Mészáros Gyula, p. 385.

18 Szomorú, hogy a mai napig nincs megörökítve Hajdú Lajos fõhadnagy emléke a Veszprém Megyei Hadkiegészítõ Parancsnokságon, és nincs tudomásom, hogy valaha is koszorút helyeztek volna el sírján.

FELHASZNÁLT IRODALOM


A lábjegyzetben megjelölt levéltári iratokon kívül

HM HL 1956/GY-1. Szervezési M Csf-ség 1956.

HM HL 1956/GY-6. 1956-os események Veszprém megyében

HM HL 1956/GY-6/a 1956-os események Veszprém megyében

HM HL 1956/T-17/a 1956. évi õszi szervezés

HM HL 1959/T-149. Veszprém MHP-on 1956. 10. 23–1957. 05. között történt események

HM HL 1967/T-234: Események gyûjtõje

Mészáros Gyula: Forradalom és szabadságharc Veszprémben, 1956. Veszprém, 2001.