Az elmúlt hónapokban – az 50. évforduló kapcsán – meglehetõs részletességgel foglalkoztunk a Magyar Néphadsereg 1956. évi történetével, tevékenységével. A Magyar Honvédség mai személyi állománya számára talán érdekes lehet, hogy jogelõdje miként került ki történelmi válságából. Ezeket az erõfeszítéseket hol nehezítette, hol elõsegítette a nemzetközi helyzet alakulása: a harmadik világháború kirobbanásának közvetlen veszélye, vagy éppen az átmeneti enyhülés, illetve a belpolitikai helyzet konszolidációja. Külön érdekessé teszi ezt a rövid periódust, hogy ekkor kezdõdött meg a Magyar Néphadsereg minõségi fejlesztése.

Az 1961–1962-es esztendõkben is meglehetõsen ellentmondásosan zajlottak a nemzetközi politikai események1, hiszen egyszerre voltak jelen az enyhülési és feszültségi mozzanatok ugyanúgy, mint a politikai és katonai lépések, illetve ellenlépések, az elõzékeny gesztusok, valamint a fenyegetések.
A nemzetközi légkör enyhülését szolgálták az olyan események, mint például: Jurij Alekszejevics Gagarin õrnagy a Vosztok ûrhajó fedélzetén végrehajtja az emberiség elsõ ûrrepülését (1961. 04. 12.); a Dél-afrikai Unió a faji terrorját elítélõ bírálatok miatt kilép a Brit Nemzetközösségbõl (Commonwealth of Nations) és létrejön a Dél-afrikai Köztársaság. Ezzel megindul a birodalomnak az évtized végéig tartó rohamos összeomlása, egyben a függetlenségüket elnyert államok belépése – teljes jogú tagként – a Nemzetközösségbe (04. 27.); francia–algériai tárgyalások Evian-les Bainsban (05. 20.–06. 13.); John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök és Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) elsõ titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Bécsben tárgyal a világpolitikai helyzetrõl és a két ország kapcsolatáról (06. 03–04.); German Sz. Tyitov õrnagy a Vosztok–2 ûrhajó fedélzetén 17-szer megkerüli a Földet (08. 06–07.); szovjet emlékirat a nyugatnémet kormányhoz a két ország kapcsolatáról (12. 27.); John Glenn amerikai ûrhajós a Friendship fedélzetén háromszor megkerüli a Földet (1962. 02. 20.); folytatódnak az eviani tárgyalások (február–március); aláírják az eviani egyezményt (03. 18.); életbe lép az algériai fegyverszünet (03. 19.); népszavazás Algéria függetlenségérõl és szuverenitásáról (07. 01.); Franciaország elismeri Algéria függetlenségét (07. 03.); Ahmed ben Bella vezetésével megalakul az algériai kormány (08. 07.).
Ezekkel egyidejûleg természetesen nagy számban elõfordultak olyan politikai vagy katonai lépések is, amelyek éppen akadályozták az enyhülési folyamat kibontakozását. Egyebek mellett olyanok, mint például, hogy az Amerikai Egyesült Államok megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Kubával (1961. 01. 03.); az amerikai légierõ bombázza Havannát (04. 15.); amerikai partraszállási kudarc Kuba Playa Girón-i (Disznó-öböl) partszakaszán (04. 17–20.); az Algériában élõ francia ultrák által létrehozott ún. Titkos Hadsereg Szervezete (OAS) vezetõi: Challe, Jouhaud és Salan tábornokok puccsot robbantanak ki (04. 22), amely azonban 04. 26-ára megbukik; faji zavargások Alabama fõvárosában, Montgomeryben (05. 05.); francia–algériai tárgyalások Lugrinban Algéria függetlenségérõl, amelyek azonban kudarcot szenvednek, mert Franciaország nem ismeri el Algéria részeként az ország déli (szaharai) területeit (07. 20–28.); a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) intézkedéseket hoz az államhatárok biztosítására, aminek következtében megépül a berlini fal (08. 13.); a damaszkuszi katonai felkelés következtében felbomlik az Egyiptom és Szíria részvételével 1958-ban létrehozott Egyesült Arab Köztársaság (EAK), de Egyiptom megtartja ezt az elnevezést (09. 28.); teljes amerikai embargó bevezetése Kuba ellen (1962. 02. 03.); Kuba kilép az Amerikai Államok Szövetségébõl (02. 14.); a Kínai Népköztársaság (KNK) követeli az Egyesült Államok dél-vietnami fegyveres intervenciójának azonnali befejezését és az amerikai csapatok kivonását (02. 25.); faji zavargások Georgia és Mississippi államokban (augusztus–szeptember); Charles de Gaulle francia köztársasági elnök Bonnba látogat, melynek során megegyezés születik a Bonn–Párizs-tengelyrõl (09. 04–09.); indiai–kínai határkonfliktus (10. 20.–11. 21.); amerikai blokád Kuba ellen: karib-tengeri válság (10. 22.–11. 21.); szovjet kormányfelhívás a világ minden kormányához és népéhez, hogy kalózakcióként bélyegezzék meg az Egyesült Államok Kuba elleni blokádját (10. 23.).
Mint e nagyon hézagos és önkényes kiválasztáson alapuló felsorolásból is látható, az 1961–1962-es évek meglehetõsen hektikus, ellentmondásos elemeket tartalmazóak voltak. A végletes fenyegetések, helyenként fegyveres konfliktusok, sõt háborúk váltogatták egymást az õszinte vagy kevésbé õszinte gesztusok sorával. Ezt a bonyolult helyzetet a téma egyik kiváló mûvelõje hol „antagonisztikus kooperációként”, hol pedig „kooperatív konfrontációként” említette. Különösen az 1958–1962-es periódust ítélte olyannak, hogy: „E történelmi szakasz négy éve alatt a nyugat–keleti, amerikai–szovjet kapcsolatok »lázgörbéje« a hidegháborús szembenállás olyan mértékét érte el, hogy a »a háború szándékának (nem a szakadékának? – Sz. M.) szélén táncolás politikájában« (Dulles) a két szuperhatalom a nukleáris háború, a III. világháború »apokalipszisének« közvetlen közelébe került.”2 Ez utóbbinak – különösen a berlini, illetve a kubai válságnak – volt azonban egy olyan pozitív hozadéka is, miszerint mindkét szuperhatalom rájött arra, hogy a legfõbb közös érdek a nukleáris világháború elkerülése!


TÖMEGES ELRETTENTÉS – RUGALMAS REAGÁLÁS

Ez a felismerés – különbözõ ütemben és tartalommal, de – kitapintható mind az Egyesült Államok (NATO), mind a Szovjetunió (Varsói Szerzõdés – VSZ) katonai stratégiájában, illetve doktrínájában és hadászati koncepcióiban.3 A vizsgált periódus legelején amerikai (NATO-) részrõl még az 1954–1961 között (a NATO esetében 1967- ig) érvényben lévõ ún. „tömeges elrettentés” (Massive Retaliation) stratégiája volt a meghatározó. Ennek lényege, hogy az atomháború döntõ tényezõi a hadászati légierõ által szállított, tömegesen alkalmazott atombombák. Azonban ezt az elképzelést egyre inkább megkérdõjelezte ama felismerés, miszerint ennek egyenes következménye nem a gyõzelem, hanem az emberiség és a bioszféra totális elpusztítása.
Ezzel az amerikai, illetve NATO-stratégiával állt szemben az 1953–1964-es években az a szovjet (VSZ-) doktrína és hadászati elvrendszer – különösen Nyikita Szergejevics Hruscsov4 hatalomra kerülését követõen, aki nagy szerepet tulajdonított a rakéta- atomfegyvereknek –, miszerint az elkövetkezõ világháború kimenetelét ezek az eszközök fogják eldönteni, tehát az új haderõnemet: a hadászati rakétacsapatokat a többi rovására is fejleszteni kell! A katonai teoretikusok kiemelt figyelmet szenteltek a háború kezdeti idõszakának a vizsgálatára, hiszen a korszerû tömegpusztító fegyverek tömeges, meglepetésszerû alkalmazása már a háború kezdetén elérhetõvé teszi az alapvetõ politikai és katonai célokat. Természetesen õk is tisztában voltak az atomfegyvereknek az emberiség létét megkérdõjelezõ szerepével, de a csapatok rendkívüli széttagolásával, gyakori körletváltásával; az erõk összpontosítása helyett az erõkifejtés összpontosításával és sok más rendszabállyal próbálták csökkenteni a veszélyt. Igaz, ezekkel sem válaszolták meg az emberi környezet tönkretételének nagy kérdését. Bár az idõszak helyi háborúi tapasztalatainak feldolgozása némileg árnyalta ezt a felfogást, de a két szuperhatalom, illetve a két katonai tömb közötti esetleges összecsapást csak tömegpusztító fegyverek alkalmazásával folyó globális háborúként tudták elképzelni.
A tömegpusztító fegyverek alkalmazása azon következményét felismerve, hogy annak csak vesztesei lehetnek, illetve a helyi háborúk tanulságaira támaszkodva – John Fitzgerald Kennedy5 elnök hivatalba lépését követõen – az amerikai szakemberek szakítottak a korábbi, részben öngyilkos stratégiával, így az 1961–1971 közötti évtizedben (a NATO-ban 1967-tõl) a „rugalmas reagálás” (Flexible Response) vált az elfogadott stratégiává. Ennek lényege, hogy olyan, sokoldalúan felkészített és rugalmasan alkalmazható fegyveres erõt kell létrehozni, amely alkalmas mind hagyományos, mind tömegpusztító fegyverek alkalmazásával folyó hadi tevékenység sikeres megvívására. Elképzelhetõnek tartották a jövõben akár korlátlan atom-, akár korlátozott (helyi), illetve hidegháború kirobbanását, ezért az amerikai fegyveres erõk képességeit olyan szintre kívánták emelni, hogy alkalmasak legyenek egyidejûleg a fõ háborús színtereken (Európában és Ázsiában) egy-egy „nagy háború”, valamint a világ más térségeiben még egy „kis háború” megvívására. Így született meg a – valójában irreális – „két és fél háború elmélete”. A „rugalmas reagálás” stratégiája szerint a rugalmasság azt jelentette, miszerint az Egyesült Államok határozza meg, hogy mikor, hol, milyen eszközökkel (fegyverzettel) vív háborút; a reagálás pedig azt, hogy csak ott és akkor lép fel fegyveresen, ahol érdekeit veszélyeztetve látja.
Nos, ezek voltak azok az alapvetõ kül- és katonapolitikai események, viszonyok, illetve elképzelések, amelyek szükségszerûen meghatározták vagy befolyásolták a 60-as évek legelejének magyar belpolitikáját.


ZAVARTALANABB ÉLET

Az 1956 utáni magyar belpolitikai helyzet rendezésének egyik fontos eleme volt, hogy az 1960-as évek elején Kádár János6 meghirdette az „Aki nincs ellenünk, az velünk van” elvét, lehetõvé téve a „csendes többség” (a nem aktív ellenzék) zavartalanabb életét. Úgyszintén, a társadalom és a politika, illetve államhatalom kiegyezésének az egyik sarkalatos kérdése volt az életszínvonal folyamatos emelkedése, az állampolgári közérzet javulása. Ennek érdekében a hatalom hajlandó volt felrúgni még a gazdasági racionalizmust is, ami a késõbbi évtizedek hatalmas eladósodottságának vetette meg ágyát. Ekkor viszont még rendkívül jó hatással volt a magyar társadalom hangulatára az az 1960. évi intézkedés – ami ráadásul jelentõsebb kiadással sem járt! –, amely bizonyos mértékben megkönnyítette a külföldi utazásokat. Szintén a nem párttagok irányában tett gesztusként értékelendõ Kádár Jánosnak azon, a szakértelemmel és vezetõi rátermettséggel kapcsolatos 1962. évi egyik kijelentése, miszerint „A szocializmus építésének kérdései bonyolultabbak, sokrétûbbek lettek. Ezért a vezetõ állások betöltésében egyre inkább elengedhetetlen követelmény a hozzáértés, a szakismeret, az általános felkészültség.” 7 Bár kis társadalmi csoportot érintett, mégis pozitívan hatott a magánkisiparosokra is, hogy 1962-ben õket szintén bevonták a nyugdíjbiztosítottak körébe.8
A társadalmi megbékélést szolgálta az is, hogy 1962 augusztusában lezárták a baloldali személyiségek ellen az 1949–1953-as években indított koncepciós perek felülvizsgálatát, a törvénytelenségekért a Rákosi-klikket téve felelõssé. Ennek egyenes következményeként egyértelmûvé vált, hogy Rákosi Mátyás9 nem térhet vissza az országba, valamint Rákosit, Gerõ Ernõt10 és további 17 egykori vezetõt kizártak a pártból.11 Bár bizonyos feszültségrõl tanúskodott az a tény, hogy 1962. október közepén mind a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Politikai Bizottságából, mind Központi Bizottságából (KB) kizárták Kádár János fõ riválisát: Marosán Györgyöt,12
ugyanakkor kedvezõ üzenettel bírt és a további társadalmi megbékélést szolgálta az 1962 novemberében tartott MSZMP VIII. kongresszusa határozatának azon kitétele, miszerint „nincsenek olyan osztályok vagy számottevõ társadalmi rétegek, amelyeknek az érdekei ellentétesek lennének a szocializmussal”.13 Ezzel is összefüggésben, ez évben a fõiskolai és egyetemi felvételeknél eltörölték a munkás- és parasztszármazású jelentkezõk elõjogát. Jó hatással volt az is, hogy az évtized elsõ felében mind nagyobb számban jelentek meg elítélt, vagy korábban hallgatásba burkolózó irodalmárok kötetei.14
A Magyar Népköztársaság „politikai karantén”-ból való fokozatos kitörését az tette lehetõvé, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal 1960-ban megkezdett tárgyalások eredményeként 1962 decemberében lekerült az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) napirendjérõl az ún. „magyarkérdés”.
Annak ellenére, hogy ezekben az években – feszültségektõl és átmeneti visszaesésektõl sem mentesen – mégis végbement a téeszesítés, aminek következtében már 1961 végére a magyar parasztság 75%-a vált termelõszövetkezeti taggá, 19%-a állami gazdasági dolgozóvá, s mindössze 6,5%-a tevékenykedett magángazdálkodóként, ez a tény nem teremtett országos szinten kezelhetetlen feszültséget. Ezt azonban nem csak a sajátos magyar „akasztófahumor” tette elviselhetõvé, miszerint: „Nem gyõztünk az angolokra várni, várni: Be kellett a, be kellett a téeszcsébe állni.”15 A fentiekben tömören vázolt rendkívül bonyolult kül- és belpolitikai helyzet alapvetõen meghatározta a Magyar Néphadsereg fejlesztési-korszerûsítési lehetõségeit, folyamatát az 1960-as évek legelején.
E szempontból az egyik legmeghatározóbb elem a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) 1959. novemberi VII. kongresszusa volt, amely megerõsítette egy hosszú távú honvédelmi politika irányelveit, továbbá a hadseregfejlesztés és -korszerûsítés konkrét programját. Ennek megfelelõen állást foglalt az ország honvédelmének – ami az egész társadalom ügye! – folyamatos fejlesztése, a védelmi képességeknek a kor színvonalán való tartása mellett. E koncepció lényege: „Nincs szándékunkban az ország fegyveres erõinek – ideértve a hadsereget, a belsõ karhatalmat és a határõrséget – növelése. Ugyanakkor mindaddig, amíg azt a helyzet megköveteli, korszerûsítés tekintetében minõségileg fejleszteni kell azt.”16
A másik megkerülhetetlen elem a világban ekkor kibontakozó hadügyi forradalom volt, amit „a tudomány, a technika, valamint a termelõerõk gyors ütemû fejlõdése által teremtett minõségileg új harceszközök, mindenekelõtt a rakéta-, atom- és neutronfegyverek, ennek hordozóeszközei, a rádióelektronika, valamint az automatizált vezetési eszközök váltottak ki. A fegyveres küzdelem elvileg új eszközeinek megjelenése gyökeresen átalakította a háború megvívására vonatkozó nézeteket. A hadtudomány, a hadászat, a hadmûveleti mûvészet, a harcászat teljességgel átalakult… A fegyveres küzdelem új eszközeivel már a háború legelején gyorsan megsemmisíthetõk a hátország legmélyén fekvõ objektumok, politikai, gazdasági központok.”17
Mindez természetesen komoly követelményeket támasztott a Magyar Néphadsereg felkészítése, szakmai kiképzése, a parancsnoki döntéshozatal lerövidítése, a magas szintû harckészültség biztosítása terén. E szerint a csapatoknak már békében is rendelkezniük kellett mindazokkal az eszközökkel és lehetõségekkel, amelyekre egy váratlanul kirobbanó háború legelején, annak sikeres megvívásához szükségük lehet. Ugyanakkor e fejlesztés megvalósítása terén alapvetõ fékként mûködött a párt- és állami vezetés azon szilárd kritériuma, miszerint a honvédelmi kiadások emelkedése soha nem haladhatja meg a nemzeti jövedelem növekedési ütemét!


KOALÍCIÓS ÉRDEKEK

A fenti alapelveken kívül számtalan más – például koalíciós – érdekek is befolyásolták a Magyar Néphadsereg jövõjét. Így, bár az 1960. augusztus 23–27-i Moszkvai Konzultációról szóló 001213. számon rögzített Tájékoztató jelentést18 még 1960. szeptember 30-án megküldte Czinege Lajos19 altábornagy, honvédelmi miniszter Kaszás Ferenc20 ezredesnek, az MSZMP KB Adminisztratív osztálya vezetõjének azzal a kéréssel, hogy azt juttassa el Marosán György útján Kádár Jánoshoz. Úgyszintén megküldte a fenti tájékoztatót dr. Münnich Ferenc21 miniszterelnöknek is. Természetesen, az ebben az 1960. szeptemberi jelentésben foglaltak alapvetõen a 60-as évek elsõ felére voltak nagy befolyással.
A konzultációt a honvédelmi miniszter kérte az Egyesített Fegyveres Erõk (EFE) Fõparancsnokságától a Magyarország légvédelmével összefüggõ kérdések tisztázása, valamint az ezzel kapcsolatos tervek összehangolása céljából. A konzultáción Tóth Lajos22 vezérõrnagy, megbízott vezérkari fõnök; Borbás Máté23 vezérõrnagy, országos légvédelmi parancsnok (OLPK) és Wolf András ezredes, az OLPK légvédelmi tüzérhelyettese és más szakemberek vettek részt. Az Egyesített Fegyveres Erõk részérõl részt vett a megbeszélésen Vlagyimir Dmitrijevics Ivanov24 vezérezredes, vezérkarifõnök- helyettes, hadmûveleti csoportfõnök; Konsztantyin Petrovics Kazakov25 vezérezredes, a rakéta-légvédelmi tüzércsapatok parancsnoka; Nyikolaj Ivanovics Guszev26 vezérezredes, az EFE törzsfõnökének helyettese, valamint Csetverikov vezérezredes, a vezérkar szervezési és mozgósítási fõcsoportfõnöke.
Elsõként a légvédelemmel kapcsolatos kérdések kerültek napirendre. Ennek során megállapították, hogy a légvédelmi erõk hadmûveleti alkalmazásának perspektivikus tervei megfelelõek és végrehajthatóak. A légierõ, valamint a speciális légvédelmi tüzérség (gondolom a légvédelmi rakétaegységeket „titkosították” így – Sz. M.) csoportosítása és a tervezett technika (MiG–21) biztosítja a várható feladatok biztonságos végrehajtását. Mind a pápai repülõteret, mind a nyugati irányban elhelyezendõ rádiótechnikai õrsöket idõben átadják. Ez utóbbiakat úgy, hogy telepítsék a szovjet lokátorõrsök mellé, hogy azokat 1961 végére leváltsák. Már most rögzítették, miszerint a felderítés felelõssége, hogy a felderítõ és tûzvezetõ lokátorok csak tényleges célra legyenek bekapcsolva, elkerülendõ az ellenséges felderítõ repülõgépek általi bemérésüket. Ennek érdekében a tûzvezetõ lokátorokat keleti irányba fordítottan kell bekapcsolni és csak akkor a célra irányítani, ha az már átlépte a határt.
Olyan kijelentés is elhangzott, hogy az 1961-ben szállítandó MiG–21-ek egy része éjszakai elfogó vadászrepülõgép lesz. A MiG–21-es pilóták és technikai személyzetük átképzése 1961. januárban, Moszkvában megkezdõdik. Felvetették viszont annak célszerûségét – bár továbbra sem zárkóznak el a Szovjetunióban történõ kiképzés elõl, de ez már együtt történne a szovjet és többi, külföldi hallgató kiképzésével, ami viszont megfelelõ orosznyelv-tudást követel, továbbá a költségek növekedésével is számolni kell –, hogy Magyarországon állítsanak fel repülõhajózó mûszaki iskolát. (Itt a jelentés megfogalmazói szükségesnek ítélték megjegyezni, hogy ez újabb 1200–1400 fõs többletet jelentene a hozzá tartozó anyagi-technikai bázis megteremtésével. Ezért – egyelõre legalábbis – a kinti kiképzés fenntartását javasolták – Sz. M.).
A „speciális légvédelmi tüzérség” három harci osztálya anyagának leszállítását 1960. november 15-re, a személyi állomány éleslövészetének biztosítását pedig 1961. januárra vállalták. Az országos légvédelem vezetésének tervét megfelelõnek ítélték, mindössze arra figyelmeztették az illetékeseket, hogy a csehekkel és a románokkal való együttmûködést majd a hadmûveleti szolgálat átvételének idején kell megszervezni.
Ezt követõen a mezõkövesdi osztályon felüli G-XX jelû objektum (a szovjet hadászati légierõ számára is igénybe vehetõ repülõtér – Sz. M.) vonatkozásában a szovjet fél eltekintett a személyi állomány elhelyezését szolgáló épületek megépítésétõl, ezzel szemben ragaszkodtak a hadihasználhatóvá tételéhez (objektumok: utak, vasút, gurulópályák, leszállómezõk, üzemanyagraktárak, töltõhelyek, vezetési-irányítási berendezések mûködése). A tárgyalások idején 70–90%-os volt a készenléti állapot. A magyar fél örömmel fogadta ezt a szovjet igényt, ugyanis kb. 120 millió Ft-os építkezésrõl mondtak le, míg az új helyzet „csak” 70 milliót igényelt. Azonban mégsem volt olyan „szép a menyasszony”, hiszen ezzel párhuzamosan a vendéglátók a hadmûveleti tartalék repülõterek elõkészítését és berendezését kérték azzal a céllal, hogy azt harci repülõgépek bármikor használhassák. Ez viszont nem szerepelt a magyar tervekben, így fogalmuk sem volt, hogy milyen plusz költséggel jár az ezen objektumok befogadóképességének megfelelõ, minimális fel- és utántöltési lehetõségek, híradás, karbantartás, õrzés, üzemanyag-tárolás stb. biztosítása.
Ami a mozgósítás esetén életbe lépõ országvezetés elhelyezésének kérdését illette, a magyar elképzelések ismeretében (esetleg azzal szemben? – Sz. M.) határozottan kifejtették, hogy az országvezetés harcálláspontját Budapesten kívül, idõben be kell rendezni úgy, hogy ott a Honvédelmi Tanács – mint az országvezetés alapvetõ szerve – települjön és vele együtt a vezérkar. A Honvédelmi Tanács vezetésének a vezérkaron keresztül kell érvényesülnie. Úgyszintén szükségesnek tartották a vezetés lépcsõzését, valamint a fontosabb minisztériumok operatív törzseinek a harcálláspont közelében való elhelyezését. A kevésbé fontos minisztériumok és országos hatáskörû szervek, valamint a fontosabb minisztériumok nem operatív szervezeteinek az ország mélységében való széttagolt áttelepítését javasolták.
A budapesti hírközpontnál meg kell teremteni a harcállásponton kiépített hírközpontra való átkapcsolás lehetõségét, valamint biztosítani az esetleg atomcsapást szenvedett fontosabb városok „hírmegkerülését” és a híradótartalékok képzését. A Varsói Szerzõdés tagállamainak vezetési pontjai közötti híradás szabályait kidolgozzák és meg fogják adni.
Végezetül rögzítették, hogy az EFE Fõparancsnoksága 1960. október 12–15-én tartja Moszkvában kiképzési értekezletét a vezérkari fõnökök, a honvédelmi miniszterek kiképzési helyettesei, az országos légvédelmi parancsnokok és a hadmûveleti csoportfõnökök részvételével, azzal a céllal, hogy értékeljék a hadmûveleti-harcászati kiképzést és meghatározzák a rendszabályokat, valamint a következõ kiképzési év teendõit.
Mindezek alapján – a honvédelmi miniszter jelentése szerint – az elkövetkezõ fél évben végleges formába öntik az országos légvédelem hadmûveleti-harcászati alkalmazásának terveit, illetve elkészítik a szervezési, anyagi, technikai és kiképzési számvetéseket. A megfelelõ színvonalú és idejû végrehajtás érdekében intézkedési tervet készítenek.
Ezzel az irattal együtt egy másik anyagot (TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS a hadsereg új lövészfegyverekkel történõ átfegyverzésérõl) is felterjesztett Czinege altábor- nagy a fent említett vezetõk számára. E szerint a várhatóan az év végéig legyártandó 15 000 db fatusás AK–47M (mintájú) géppisztolyból 13 000 darabbal, 1961. január 1-jével megkezdõdik a 9. gépesített lövészhadosztály (Kaposvár) átfegyverzése. A fennmaradó 2000 géppisztolyból 15–30 darabot a többi harcoló alakulathoz juttatnának azzal a céllal, hogy a tisztek felkészülhessenek az alkalmazásukra, illetve elsajátíthassák az alapvetõ harcászati-technikai adataikat.
A Honvédelmi Minisztérium a korábbi tervek szerint 1961 végéig további 30 000 AK–47 legyártásával számolt, de mert párthatározat született a határõrség gyors átfegyverzésére – melynek igénye 18-20 ezer géppisztoly –, így várhatóan csak egy újabb hadosztály kaphat új géppisztolyokat. Az újabb tervek szerint 1962–1963-ban legyártandó 60-70 000 db AK–47 viszont már lehetõvé teszi a teljes átfegyverzést. 1964–1965-ben már csak a tartalék géppisztolyok legyártása történne. A fegyverek számának megfelelõen tervezik a lõszergyártás tempírozását is.
A jelentés szerint ugyanakkor „új helyzet keletkezett” néhány hónapja azáltal, miszerint a HM tudomására jutott, hogy már rendelkezésre áll egy 70-80 dkg-mal könnyebb, a korábbi típus tûzgyorsaságának 60%-án mûködõ, 300 m-rel nagyobb (1000 m) irányzéktávolságú, elektromos drótakadályok elvágására és fémfûrészként is alkalmazható szuronnyal ellátott új típus. Ennek a géppisztolynak a tokja sajtolási eljárással készül (jelentõs forgácsolókapacitás- és anyagmegtakarítás), továbbá mindössze 10-15 milliós szerszámfejlesztési költséggel jár. Mindennek következtében azt vizsgálták, érdemes-e áttérni ez újabb típusú AK–47 gyártására és rendszeresítésére. Amennyiben igen, az átfegyverzés befejezése kb. 1-2 évvel kitolódik.


A VSZ ELVÁRÁSAI

Kaszás ezredes november 3-án küldte vissza a honvédelmi miniszternek a két jelentést azzal a megjegyzéssel, hogy mind Kádár János, mind Marosán György, a fegyveres erõket felügyelõ KB-titkár tudomásul vette a bennük foglaltakat. Ugyanezen a napon láttamozta a miniszterelnök is a számára megküldött anyagot.
Hasonló fontossággal bírt az 1960. október 31-én Moszkvában kelt, de kihatásában szintén az 1961-ben, vagy azt követõen érzékelhetõvé vált irat. Ugyanis az Egyesített Fegyveres Erõk Törzsében a Magyar Néphadsereget képviselõ Solt Lajos ezredes 1960. október 31-én küldte haza a hadmûveleti csoportfõnökségre – az egyetlen példányban készült, általa fogalmazott és gépelt, szigorúan titkos – 6. számú jelentését. 27 Ebben tájékoztatást adott arról, hogy Guszev vezérezredes felvetette, miszerint a nagy létszámú, nehézkes szervezetû magyar gépkocsizó lövészhadosztályokat át kellene alakítani 8000-8500 fõs M (mozgósítási – Sz. M.), illetve ennél is kisebb békelétszámú szervezetekké.
Ennek az volt az alapja, hogy Andrej Antonovics Grecsko,28 a Szovjetunió marsallja az alábbi – ezek szerint a Magyar Néphadseregre is vonatkozó – szempontokat fejtette ki a bolgár és román vezérkari fõnök elõtt:

szükséges, hogy az 1. lépcsõben tevékenykedõ gépkocsizó lövészhadosztályok nagy tûzerejû, mozgékony, manõverképes, teljesen gépesített és szükség esetén néhány órán belül bevethetõ magasabbegységek legyenek, ezért célszerû a 8000-8500 fõ körüli állomány kialakítása;
a hadosztály rendelkezzen 130–150 gyorsan mozgó, könnyebb harckocsival;
a gépkocsizó lövészezredek létszáma 1500 fõ körül mozogjon (ez teljesíthetõ 7 fõs rajokkal) és rendelkezzék gyalogságot közvetlenül támogató harckocsi-alegységgel;
a mintegy 90 harckocsival rendelkezõ hadosztályközvetlen harckocsiezrednél nincs szükség zászlóaljszervezetre, állhat ezredközvetlen harckocsiszázadokból;
a hadosztály tüzérezrede lehet kétosztályos;
a hadosztálytörzset nem célszerû növelni olyan részleggel, amelyik nem tartozik a hadiállományú, elvonuló hadosztályhoz, s melynek feladata az utánpótlás kiképzése. Ennek végrehajtását külön kiképzõ alakulat biztosítsa.

Tóth Lajos vezérõrnagy, megbízott vezérkari fõnök november 17-én azzal adta ki az iratot a hadmûveleti, a szervezési, valamint az anyagtervezési csoportfõnökségekre – egyelõre csak a csoportfõnökök ismerhették meg –, hogy meghatározhatóak legyenek a gépkocsizó lövészhadosztályok szervezése kidolgozásának elvei.
A Magyar Néphadsereg pártirányításának mikéntje jól érzékelhetõ Kaszás Ferencnek a honvédelmi miniszter részére 1960. december 17-én küldött levelébõl29 is, melyben az MSZP KB elvi javaslatait fogalmazta meg a hadsereg káderfejlesztése elõkészítésével összefüggésben. Ebben rögzítették, hogy a cél a béke- és mozgósítási (M) szükséglet figyelembevételével megfelelõ (5–10 éves) tervszerûséget biztosítani a kádermunkában. A terv kidolgozásánál figyelembe kell venni:

a hadsereg szervezését, fejlesztésének várható irányát, az ennek megfelelõ káderutánpótlást, a kádertartalékok képzését, az iskoláztatást stb.;
az M esetére várható feladatokat, az azoknak megfelelõ szervezést, a szükséges káderek biztosítását, a káderutánpótlást stb., egyrészt olyan esetre, ha rövid idõn belül kell harcba lépni, másrészt olyan esetre, ha hosszabb ideig nem robban ki a háború. Tehát a káderfejlesztési tervnek szoros összhangban kell lennie mind az M-tervvel, mind a technikai fejlesztési, illetve a tartalékos tisztek kiképzésének és továbbfejlesztésének tervével.

A terv kidolgozásának megkezdése elõtt – megközelítõ pontossággal – rögzíteni kell:

a hadsereg várható feladataiból adódó fejlesztés irányát és a szervezési változásokat: a fegyvernemek káderigényét; a felállítandó egységek és alegységek számát, valamint káderszükségletét; továbbá a technikai fejlesztés, illetve átfegyverzés végrehajtásának ütemét és módját;
a hadsereg M-szükségleteit;
a tisztikar összetételét (politikai szilárdság, politikai-szakmai képzettség, vezetésben való jártasság, életkor, rátermettség, fizikai állóképesség);
a kiöregedés és egyéb okok miatt várható leszerelés arányát;
a személyügyi hatásköröket.

Miután részletezték a káderfejlesztési terv konkrét fejezeteit és azok tartalmát, rögzítették azt is, hogy a fejezetek kimunkálása során gondosan meg kell tervezni:

a HM és a felállítandó hadsereg-parancsnokság káderszükségletét személyre menõen, megfelelõ kádertartalékkal;
az elvonuló és visszamaradó alakulatok tartalékos tisztekkel történõ feltöltését, valamint az újonnan felállítandó kötelékek tisztikarának biztosítását, figyelembe véve azt, hogy a hátországi alakulatok, intézetek tisztikarának többségét és a politikai munkások egy részét fokozatosan frontszolgálatra, illetve parancsnoki beosztásba lehet helyezni, helyüket tartalékos tisztekkel feltölteni stb.

Végezetül még azt is elõírták, hogy a tervek elkészítésénél a különbözõ vezetési szinteken kiknek és milyen szerveknek kell együttmûködniük és milyen bizottságokat kell létrehozniuk; hogy a Végrehajtó Bizottságok (VB) minden szinten tárgyalják meg a káderfejlesztési terveket, amiket ezt követõen állandóan naprakész állapotban kell tartani.
Czinege Lajos altábornagy, honvédelmi miniszter 001435 számon, 1960. december 21-én egy újabb nagy horderejû jelentéssel30 élt a miniszterelnök felé, melyben felterjesztette az EFE Fõparancsnokságának a Magyar Néphadseregre vonatkozó értékelését és a további tevékenységgel kapcsolatos javaslatait, illetve a vezérkari delegáció moszkvai konzultációjáról készített jelentést.


DICSÉRETEK ÉS ELMARASZTALÁSOK

A Grecsko marsall, fõparancsnok és Alekszej Innokentyevics Antonov31 hadseregtábornok, vezérkari fõnök által aláírt értékelésben mintegy 8 sorban dicsérték a Magyar Néphadsereget, miszerint az 1960. évben:

állhatatosan folytatta a harcászati gyakorlottságának javítására irányuló munkát;
a tábornokok és tisztek fokozták ismereteiket a háború kezdeti idõszakában, korszerû feltételek között végrehajtandó hadmûveletek szervezésével és vezetésével kapcsolatos kérdésekben;
javult a csapatok terepen való gyakorlottsága. „Ugyanakkor” kezdettel azonban mintegy 2 oldalon sorolták a gondokat. Udvariasabban: „a hadmûveleti és harcászati kiképzésnek még egy sor kérdése lényegesen mélyebb tanulmányozást követel” (317. fólió) az alábbiak szerint:
néhány tábornok és tiszt még hiányosan sajátította el a rakéta- és atomfegyver harcászati lehetõségeit, valamint alapjait. A rakéta- és az atomfegyverek alkalmazásával kapcsolatos elhatározás kérdéseinek kidolgozását több esetben másodrendû feladatként kezelik. Nem fordítanak kellõ figyelmet az ellenség által mért atom- és vegyi csapások következményeinek felszámolására;
a csapatkiképzés során nem mindig kezelik fõ feladatként a rakéta- és atomcsapások eredményeinek ésszerû kihasználása mellett az ellenség szétverésére a tá madó tevékenység lendületes és nagyfokú manõverezéssel történõ végrehajtását. Még mindig gyakori a frontális csapás, ahelyett, hogy törekednének a nyitott szárnyak és hézagok kihasználására. Esetenként hiányzik a gyalogság és tüzérség közötti együttmûködés, a harckocsik lemaradnak a gyalogságtól. További tanulmányozást igényelnek a második lépcsõk és tartalékok korszerû viszonyok közötti ütközetbe/harcba vetésének kérdései. Hiányos a vízi akadályok erõszakos leküzdésének elsajátítása is;
egyes parancsnokok és törzsek még nem rendelkeznek kellõ gyakorlati hozzáértéssel a csapatok megbízható és folyamatos vezetésének biztosításában az intenzív rádió- és lokátoros zavarás viszonyai között. Kevés figyelmet fordítanak az álcázásra, a rádió-ellentevékenység és harcbiztosítás megszervezésére;
a honi légvédelem csapatai még nem teljesen sajátították el a rakéta- és atomfegyverek tömeges alkalmazása, valamint intenzív rádió- és rádiólokátoros zavarás feltételei közben történõ harctevékenység szervezésének és irányításának módjait, nem rendelkeznek kellõ gyakorlattal, az erõkkel és eszközökkel történõ manõverezés végrehajtásában. A vadászrepülõk hajózóállománya és a harcálláspontok beosztottjai még nem rendelkeznek gyakorlottsággal az alacsonyan szálló, illetve a nagy magasságú és manõverezõ légi célok elfogásában. A rádiótechnikai alegységek célészlelése még késik és a rávezetés – különösen a rádiózavaró álcát alkalmazó célok esetében – megbízhatatlan;
a hadtápszervek még nehezen tudják megoldani a nagymérvû manõvereket végrehajtó csapatok szünet nélküli anyagi, technikai és egészségügyi ellátását. További 4 oldalon sorolták fel, hogy megítélésük szerint milyen fõ kérdésre kell figyelmet fordítani az 1961-es kiképzési év folyamán:
a hadmûveleti és harcászati kiképzés fõ feladataként az állandó harckészültség fokozását határozták meg, de azon belül is a „harckészültségnek különösen magas fokát kell biztosítani a honi légvédelem csapatainál, valamint az Egyesített Fegyveres Erõk kötelékébe kijelölt hadosztályoknál”. (319. f.) Úgyszintén folytatni kell a háború kezdeti idõszakában zajló hadmûveletek/harcok, de különösen a rakéta- és atomfegyverek alkalmazásának viszonyai között végrehajtandó tevékenységek tanulmányozását, minél tökéletesebb elsajátítását;
folytatni kell a rakéta- és atomfegyverek, valamint más tömegpusztító eszközök összehangolt alkalmazása módozatainak megismerését. Szükséges elsajátítani az indokolt atomlõszer-mennyiség számvetésével kapcsolatos teendõket, a megsemmisítendõ célok idõbeni és helyes meghatározásának módszereit, a csapás erejének, idejének és a robbantás formájának optimális meghatározását. Folytatni kell a csapatok, a vezetési pontok, a harci technika és a hadtápobjektumok harckészültsége – tömegpusztító fegyverek alkalmazása esetén is történõ – fenntartásával kapcsolatos intézkedések kidolgozásának mozzanatait; fokozottabban tanulmányozandóak a sugárfertõzött és rombolt területeken folytatandó harctevékenységek módozatai ugyanúgy, mint a csapatok atomcsapás alóli kivonásának manõverei;
tökéletesíteni szükséges a csapatok vezetését, a hadmûvelet/harc rövid idõ alatti megszervezését, valamint a törzsmunkát és a csapatok vezetését elõsegítõ technikai eszközöket. Folytatni kell a rádió-ellentevékenység közepette is zavartalan tevékenységet biztosító feltételek felkutatását és alkalmazását;
az ellenség értékelésekor figyelembe veendõek annak nemzeti sajátosságai is;
fokozottan fel kell készíteni a csapatokat arra, hogy mind nappal, mind éjjel képesek legyenek egyre eredményesebben kihasználni az atomcsapások eredményeit, a keletkezett hézagokat és réseket, a legcélszerûbb manõverformákat az ellenség döntõ megsemmisítése céljából. Ezt szolgálandó, szükséges tökéletesíteni a gyalogságnak a tüzérséggel és a harckocsikkal való együttmûködését. Különös figyelmet kell fordítani a csapatok terepen történõ gyakoroltatására. Fokozottabban elsajátítandó a találkozóütközet és -harc vezetésének mûvészete; a vízi akadályokon menetbõl, széles arcvonalon történõ átkelés végrehajtása; az ellenség ellenlökései és -csapásai elhárítására irányuló harctevékenység megszervezése, illetve végrehajtása. Fel kell készíteni a csapatokat mind nappal, mind éjjel – erõs ellenséges tevékenység közepette – nagy menetsebességgel naponta 250 km-ig (sic!) terjedõ menetek végrehajtására, amelyek szétbontakozással és menetbõl történõ támadással fejezõdjenek be. Tovább tanulmányozandók a harcászati légideszantok alkalmazásával kapcsolatos kérdések;
a honi légvédelmi csapatok tökéletesítsék a háború kezdeti idõszakában az ellenség váratlan tömegcsapásának feltételei között végzendõ tevékenységük szervezését és vezetését. Tekintsék a legkiemeltebb feladataik egyikének a nagy és kis magasságokban várható, bonyolult meteorológiai viszonyok között, erõs rádiózavarás mellett tevékenykedõ légi ellenség felderítési és megsemmisítési módjainak átvételét. Tökéletesítsék a honi légvédelmi rendszer életképessége megóvásával kapcsolatos gyakorlati tevékenységüket, biztosítsák a vadászrepülõk gyors szét- és áttelepülését, továbbá garantálják a saját és szomszédos államok légvédelmi rendszere közötti szünet nélküli együttmûködést;
a hadtápkiképzésben a fõ figyelmet az összes haderõnem harctevékenysége biztosításával kapcsolatos folyamatos anyagi, technikai és egészségügyi ellátására kell koncentrálni, s végezetül:
szükséges tökéletesíteni (automatizálni, villamosítani) a kiképzõbázisokat.

FELADATOK TÖMEGE

E rendkívül részletes feladatszabást még kiegészítette az Antonov hadseregtábornok által aláírt, a Magyar Néphadseregben 1961-ben végrehajtandó hadmûveleti és harcászati kiképzés fõbb intézkedéseire vonatkozó EFE Fõparancsnoksági terv. E szerint a következõ rendezvényekkel kellett számolni:

szovjet tábornokok elõadásai januárban és februárban a Magyar Néphadsereg (MN) vezetõ állománya elõtt a föld-föld rakéta harci alkalmazásának elvei és hadmûveleti- harcászati jelentõsége, illetve a honi légvédelem megszervezése korszerû viszonyok között témakörökben;
májusban az MN tüzér-, illetve mûszaki csapatai parancsnokainak, továbbá híradó-, valamint vegyivédelmi fõnökeinek részvétele a Déli Hadseregcsoport (DHDSCS) megfelelõ szakfegyvernemi összevonásán. Ugyanebben a hónapban a Szovjetunió Légvédelmi Csapatai fõparancsnoka által vezetett légvédelmi csapatgyakorlat bolgár, magyar és román légvédelmi erõk, valamint eszközök részvételével;
a nyár folyamán az MN és a DHDSCS csapatainak közös harcászati gyakorlata, illetve az MN tábornokainak és tisztjeinek részvétele a DHDSCS által, két had- osztály erõben levezetett harcászati gyakorlaton és fordítva: a DHDSCS tábornokainak, tisztjeinek részvétele az MN által, két hadosztály erõben levezetett harcászati gyakorlaton, s végezetül: az MN egyik kijelölt hadosztálytörzsének részvétele a Kijevi Katonai Körzet törzsvezetési gyakorlatán;
szeptemberben frontkötelékben, híradó eszközökkel, terepen a Déli Hadseregcsoport vezetésével, egy-egy magyar és román hadseregtörzzsel, végrehajtott törzsvezetési gyakorlat (valószínûleg ez kapta késõbb a Vihar fedõnevet – Sz. M.);
külön terv szerint az EFE törzse által kijelölt személyek részvétele az MN-ben levezetendõ hadmûveleti és csapatgyakorlatokon.

Mint látható, már ekkor rendkívül magas követelményeket támasztottak a Magyar Néphadsereggel szemben, illetve egyre nagyobb terheket raktak az 1956-os anyagi károkat még ki sem hevert Magyarországra.
Semmivel sem volt kisebb kihatású a miniszterelnöknek felterjesztett, 002426 számot viselõ másik jelentés sem. Ebbõl kiderül, hogy az EFE Fõparancsnokságának meghívására 1960. november 29-e és december 8-a között Moszkvában konzultáción vett részt Tóth Lajos vezérõrnagy, megbízott vezérkari fõnök; Horváth Mihály vezérõrnagy, anyagtervezési csoportfõnök; Szilágyi László ezredes, hadmûveleti csoportfõnök, valamint Surányi Jenõ alezredes, szervezési és mozgósítási csoportfõnök-helyettes. A megbeszélés tárgya volt a Magyar Néphadsereg szervezetének, illetve fejlesztésének egyes kérdései a korszerû elvek és hadmûveleti alkalmazás szempontjai szerint, továbbá néhány más kérdés, mint például a magyar fél által felvetett januári utazás lehetõsége. Az EFE részérõl Grecsko marsall, Antonov hadseregtábornok, illetve Guszev vezérezredes vezette a tárgyalásokat.
A szervezeti kérdések tárgyalásánál felhívták a magyar fél figyelmét arra, hogy az ellenség bármely pillanatban csapást mérhet és háborút robbanthat ki. Ilyen viszonyok között nem lesz lehetõség hagyományos mozgósításra, ezért már békében rendelkezni kell olyan magasabbegységekkel, amelyek azonnal képesek megkezdeni harcfeladatukat. Ezért azt javasolják, hogy a Magyar Néphadsereg 8500–9000 fõs, azonos béke- és M-szervezetû gépkocsizó lövészhadosztályokat (gl. ho.) hozzon létre, melyekben a harckocsik számát a békeszervezethez (52 db) viszonyítva növelje, míg az M-szervezethez (152 db) képest csökkentse. Szerintük a 116 harckocsival rendelkezõ hadosztály lenne az ideális. Úgyszintén lényeges eltérést takar az a javaslatuk is, hogy a hadosztályok tiszti létszáma mind a békében (1036 fõ), mind a mozgósítás esetére (1351 fõ) tervezettõl eltérõen 830–850 fõre csökkenjen, akárcsak a rajok létszáma 8-ról 7-re. Spórolást javasoltak a tüzérség terén is: a két tüzérezred helyett egy, a zászlóaljaknál hat aknavetõ helyett három legyen, de jelentõsen csökkenteni kellene a törzsek és a kiszolgáló szervek állományát is. A hadosztályok mozgékonysága javulna javadalmazásuk, ezáltal a szállítóeszközök csökkenése révén is.
Az így felszabaduló erõket és eszközöket más kötelékek kiegészítésére, illetve újabbak létrehozására kellene fordítani. Ezen az alapon javasolják, hogy az MN negyedik gépkocsizó lövészhadosztálya M esetén a fenti szervezetû, hadmûveleti feladatot ellátó magasabbegység legyen. Ez azt is jelentené – jelezték elöljáróiknak a delegáció tagjai –, hogy M esetén nem három, hanem négy magyar hadosztály tartozna az EFE alárendeltségébe, valamint, hogy külön fegyvernemi tartalék egységeket kel- lene felállítani a személyi veszteségek pótlására, mely feladatot a meglévõ magyar elképzelések szerint a 8. gépkocsizó lövészhadosztály (Zalaegerszeg) látná el.
További javaslatokként hangzott el, hogy a Magyar Néphadseregben:

az önálló harckocsiezredet (ö. hk. e.) fejlesszék hadosztállyá. Ha ez gazdasági nehézséget okozna, akkor egyelõre álljon fel egy újabb ö. hk. e., majd 1965 után vizsgálja meg a magyar fél a harckocsihadosztály felállításának a kérdését;
a jelenlegi pontonos zászlóaljat fejlesszék békében ezreddé, M-ben pedig dandárrá;
az elvonuló tábori hadsereg légvédelmi biztosításának fokozása érdekében a kivonuló légvédelmi tüzérezred helyett M esetén állítsanak fel egy négyezredes légvédelmi tüzérhadosztályt.

E javaslatokkal kapcsolatban Grecsko marsall hangsúlyozta a gépkocsizó lövészhadosztályok korszerûsítésének szükségességét, ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az újabb egységek felállítását a magyar népgazdaság helyzetétõl kell függõvé tenni.
Az anyagi vonatkozású kérdések megtárgyalásánál jelezte a szovjet fél, hogy a technikai felszerelésekbõl, fõként légvédelmi rakétákból a tervezettnél többet is képesek szállítani. Grecsko marsall arra szintén kitért, hogy mivel az MN harckocsik számát illetõen gyengén áll, itt is emelhetõ a kontingens. A magyar küldöttség azonban óvatosan fogalmazott jelentésében: „E segítség jellegét kormányszinten kell tisztázni, mert az nem derül ki, hogy ez csupán szállítási lehetõséget jelent-e, vagy anyagi segítséget is. Véleményünk szerint elképzelhetõ, hogy a tervektõl eltérõen 1963–64. év helyett már 1962-ben kérjük a megfelelõ számú harckocsi leszállítását azzal, hogy a fizetési kötelezettségeink változatlanul maradjanak. Ismeretes ugyanis, hogy a légvédelmi technika beszerzésének elõrehozása miatt a többi fontos harci technika beszerzése – így elsõsorban a harckocsik – a második ötéves terv utolsó éveire tolódott ki.” (314. f.)
A szervezési változásokkal összefüggésben felmerültek bizonyos kiképzési kérdések is: meg kell vizsgálni a különbözõ speciális és központi (gépkocsivezetõ, vontatóraj- parancsnok, gépkocsiszerelõ, szakács, mesterlövész, forgalomszabályzó stb.) tanfolyamok kérdését.
Végezetül a delegáció tagjai állást foglaltak abban, hogy az új szervezési elvek és javaslatok bevezetése legyen összhangban a második ötéves tervre kialakított gazdasági számvetésekkel, úgy, hogy a terveket ne változtassa meg lényegesen. Javasolták továbbá, hogy – a feladat jelentõségére való tekintettel – a HM-szervek vezetõi a vezérkari fõnök irányításával 1961. július 1-jére dolgozzák fel a javaslatokat és készítsenek megfelelõ számvetéseket.
A káderképzés szempontjából fontos lépés volt, amikor a honvédelmi miniszter azzal a kéréssel fordult 1960. december 23-án az MSZMP KB Titkárságához, miszerint járuljon hozzá, hogy kihasználva az újbóli lehetõséget, évente 4-5 politikai munkást küldhessen a moszkvai „Lenin” Katonapolitikai Akadémiára.32 Mivel a Magyar Néphadseregben 40 olyan politikai munkás beosztás van, amely ilyen végzettséget igényel – jelenleg 8 ilyen politikai munkás tevékenykedik –, pár év alatt biztosítható ez a követelmény is. (Legfeljebb az a kitétel borzolhatja a Zrínyi Akadémia iránt elkötelezetteket még évtizedek múltán is, miszerint: „A Zrínyi Miklós Katonai Akadémián is tanulnak politikai munkások, de az akadémia – a tanári kar összetétele, az akadémia szerkezete, stb. miatt – nem ad olyan magasfokú (sic!) képzettséget, ami az említett beosztás jó ellátásához szükséges.” (334. f.) – Sz. M.)
Bár a vezérkari delegáció fent részletezett jelentésében szerepelt néhány szó, de csak a problémafelvetés szintjén „a magyar fél által felvetett januári utazás lehetõségé”- rõl, a konkrét válasszal nem találkoztunk. Nos, minden bizonnyal a Czinege Lajos altábornagy, honvédelmi miniszter vezette delegáció útját készíthették elõ, amire 1961. január 22-e és február 7-e között került sor,33 de részletek nem ismertek.
Rendelkezésre áll viszont a honvédelmi miniszternek – Marosán György elõzetes jóváhagyásával – az MSZMP Politikai Bizottsága számára 1961. február 27-én, 00133 számon felterjesztett jelentése,34 amely Grecsko marsall február 15–16-i budapesti látogatását ismerteti. A szovjet delegációt Vasziljev vezérezredes; Szjomin, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának fõosztályvezetõje és hat szakértõ alkotta. A Magyar Néphadsereget a honvédelmi miniszter és helyettesei, Kaszás Ferenc, a vezérkar néhány csoportfõnöke és Jávor Ervin alezredes, a Tervhivatal Katonai fõosztályának vezetõje képviselte. E tárgyalással a szovjet fél a VSZ védelmi képességeinek fokozásával kapcsolatos feladatok, illetve az e célból a közeljövõben összehívandó Politikai Tanácskozó Testület (PTT) ülését kívánta elõkészíteni.
A téma napirendre kerülését Grecsko marsall azzal indokolta, miszerint „az imperialista hatalmak… nagy erõfeszítéseket tesznek haderõik gyors ütemû korszerûsítésére, fejlesztésére, hogy utolérjék és túlszárnyalják (kiemelés tõlem – Sz. M.) a szocialista tábor erejét… ezt 1965-ig akarják megvalósítani.” (597. f.) Ezért a szocialista tábor országainak felül kell vizsgálniuk korszerûsítési terveiket és 2-3 évvel elõre kell hozniuk azok végrehajtását, valamint további határozott lépéseket kell tenniük a haditechnikai gyártás, a specializálás és a kooperáció terén. Ezzel összefüggésben úgy látják, hogy a hadsereg létszámára, szervezetére, felszerelésére vonatkozó 1958. évi döntéseket túlhaladta az idõ. Ezért javasolják, hogy a Magyar Néphadsereg 1965-ig a következõ feladatokat hajtsa végre:

a meglévõ három gépkocsizó lövészhadosztály átszervezését, korszerû fegyverzettel és harci technikával ellátását 1963-ra;
a meglévõ harckocsiezred hadosztállyá fejlesztését (három harckocsi-, egyegy lövész- és tüzérezred, továbbá a szükséges kiszolgáló-harcbiztosító csapatok);
a felkészülést arra, hogy háború esetén (M) a meglévõ kiképzõhadosztály felállítson egy lövészhadosztályt, visszamaradó részei pedig folytatják az utánpótlás kiképzését. Ezen túl létre kell hoznia egy B-típusú (keret) hadosztályt is, 15-20%-os feltöltöttséggel. Mindkét hadosztály anyagát már békében biztosítani kell, hogy személyi állománya 2-3 nap alatt mozgósítható és felszerelhetõ legyen;
a meglévõ légvédelmi ezred mellett egy másik megszervezését, továbbá két légvédelmi rakétaosztály létrehozását és felszerelését, amelyek háború esetén elvonulnak a hadsereggel;
egy szállítóhelikopter-ezred felállítását;
a hadsereg mûszaki, híradó-, hadtápszállító-csapatai szervezetének kiegészítését, technikai korszerûsítését.

A tárgyalások során felmerült annak kérdése is, hogy Magyarországnak – mint stratégiailag fontos utánpótlási területnek – rendelkeznie kell olyan, a hátországban maradó mûszaki csapatokkal, amelyek polgári munkaerõt is igénybe véve biztosítják a hidak, utak, repülõterek, stratégiai bázisok fenntartását, a rombolások helyreállítását.
Az ország légvédelmével kapcsolatban Grecsko marsall bár elismerte, hogy a jelenlegi magyar tervek alapján végrehajtandó feladatok nagy jelentõségûek, ugyanakkor szükségesnek ítélte annak 1963–1965 közötti további bõvítést az alábbiak szerint:

az 1962-ig felállítandó 14 rakétaosztályt kiegészíteni 1965-ig további 3 osztállyal és
az 1962-ig megszervezendõ 3 vadászrepülõ-ezredet még eggyel „megfejelni”, szintén 1965-ig.

Megítélésük szerint a fenti javaslatok megvalósításával biztosítható lenne, hogy a „jelenleg” engedélyezett 71 000 fõs békelétszám minimális (4-5000 fõs) emelésével – ami különben is csak 1964-ben jelentkezne – háború esetén rövid idõ alatt a békelétszám háromszorosa: 200–220 000 katona álljon rendelkezésre. (A jelentéskészítõk megjegyzése: 1961-ben végrehajtják a Honvédelmi Minisztérium és a hátországi szervek átszervezését, jelentõs csökkentését – Sz. M.)
Az Egyesített Fegyveres Erõk fõparancsnoka a Magyar Néphadsereg (MN) átszervezésével és korszerûsítésével kapcsolatban a hangsúlyt a következõkre helyezte:

a harcoló csapatok harckocsikkal való ellátása az egyik legfontosabb feladat, ezért javasolta, hogy a T–34 típusok mellett kérjünk a Szovjetuniótól T–54 (az iratban sajtóhiba a T–34 megismétlése – Sz. M.) harckocsikat. (Ekkor a szovjet fél 178 000 rubelért szállította a T–34, míg 395 000 rubelért a T–54 harckocsit – Sz. M.);
a másik fontos feladat a csapatok rakétákkal való felszerelése, ezért szintén kezdeményezte, hogy a kormány kérjen a Szovjetuniótól harcászati, légvédelmi és páncélelhárító rakétákat, majd végezetül
javasolta a csapatok páncélozott szállító-, valamint úszóeszközökkel, továbbá önjáró átkelési eszközökkel és nehéz mûszaki gépekkel való ellátását. „A Grecsko elvtárs által javasoltakkal egyetértve” (599. f.) a jelentéskészítõk az alábbi fõbb fegyverzeti és harci technikai beszerzéseket tartották szükségesnek 1965- ig. (Lásd a következõ oldalon!)

ÚJABB TERHELÉSEK

Mint látható, az új elképzelés jelentõs és rövid idõ alatt jelentkezõ pluszmegterhelést rótt a magyar költségvetésre. Talán éppen ezért, az EFE fõparancsnoka – miheztartás végett – burkoltan meg is fenyegette szövetségesét (vagy éppen mézesmadzagnak szánta? – Sz. M.), amikor „Grecsko elvtárs felvetette, gondoljunk arra is, ha az ide- iglenesen Magyarországon tartózkodó csapatok kivonása felmerülne, úgy számolni kellene további korszerû eszközök beszerzésével, például hadsereg-rakéta beszerzésével stb.” (601. f.)
A jelentésbõl kitûnik az is, hogy Grecsko marsall február 16-án találkozott Kiss Árpáddal,35 az Országos Tervhivatal (OTH) elnökével, valamint Csergõ János36 kohó- és gépipari miniszterrel tárgyalva azt javasolta, hogy Magyarország fejlessze a harckocsi-alkatrészek, a páncélozott szállító harcjármûvek (PSZH), a speciális gépkocsik, valamint a különféle rádiók gyártását saját célra, illetve bizonyos gyártmányoknál eladásra. Ezt a két magyar szakember megoldhatónak ítélte. Egyedül a PSZH-k gyártását tartották problematikusnak ötvözõanyag és kapacitás tekintetében. Grecsko marsall szerint ez megoldható, mert ezekhez alacsonyabb minõségû ötvözõanyag szükséges, mint például az akkor is gyártott légvédelmi lövegekhez. Talán ezért is, az utóbbiak gyártását célszerû lenne megszüntetni. (Csak nem jelentett konkurenciát? – Sz. M.) Így, a magyar fél is egyetértett a PSZH-k hazai gyártásával.
Végezetül jelezte a fõparancsnok a „menetrendet” is: a tagországokban tett körutazást befejezve otthon összesítik a tapasztalatokat, majd – kéthetes eszmecserére – meghívják a tervhivatalok vezetõit. Az általuk hozott döntés alapján ki kell alakítani a PTT-ülésen képviselendõ magyar álláspontot, azt követõen pedig részletesen kidolgozni a végrehajtás feladattervét.
Felterjesztése végére Czinege altábornagy megfogalmazta a Politikai Bizottság számára elfogadásra javasolt határozatot is, mely szerint tudomásul veszi a jelentést, továbbá megbízza Marosán és Fock37 (beszúrás kézzel – minden bizonnyal az MSZMP KB-ban – némi helyesírási hibával: Cinege – Sz. M.) elvtársakat, hogy gondoskodjanak:

az elõzetes találkozón a tervhivatalt képviselõ elvtársak kijelölésérõl és instruálásáról (szintén kézírással a szöveg alján: Kiss Árpád + Jávor ezredes. Némi kavarodás: a jelentés elején a fõosztályvezetõ alezredesként szerepelt – Sz. M.);
az elõzetes tanácskozás után egy olyan jelentés elkészítésérõl, melynek alapján a Politikai Bizottság megadja az utasításokat és felhatalmazást a felsõ szintû tanácskozáson részt vevõ delegáció részére. Ezeken túl
a miniszterelnök biztosítsa, hogy a HM ötéves tervének készítésénél már lehetõleg vegyék figyelembe az MN fejlesztését.

Végezetül az a javaslat is megfogalmazódott, hogy a Politikai Bizottság a továbbiakban szintén zárt ülésen tárgyalja ezt a kérdéskört.
A többször is említett gyors ütemû korszerûsítés szellemében március 7-én Krasznodarban befejezõdött 41 hajózótiszt 3 és fél hónapos átképzése a MiG–21 (F–13) típusokra. E feladatrendszer másik elemeként az MSZMP KB március 21-én értékelte a tartalékos tiszti állomány helyzetét és határozatot hozott az 1956 óta szünetelõ képzés, illetve továbbképzés 1961 õszétõl történõ beindítására. S végül: az 1961. március 28–29-én Moszkvában ülésezõ VSZ Politikai Tanácskozó Testületének ülésén részt vevõ magyar delegációt Kádár János, az MSZMP KB elsõ titkára és dr. Münnich Ferenc miniszterelnök vezette.38
A honvédelmi vezetés szükségesnek ítélte a légvédelmi rakéták rendszerbe állításának nyilvánosságra hozatalát, ugyanakkor próbálta „lefedezni magát” az MSZMP KB által. Ezért Czinege altábornagy 1961. március 25-én javaslattal39 élt Marosán György felé. Ebben jelezte, hogy bizonyos párt- és állami vezetõket szükséges tájékoztatni a légvédelmi rakétáknak az április 4-i díszszemlén történõ megjelenésérõl. A rakétafegyverek rendszeresítése nagy jelentõségû lépés, ezért politikailag szükséges bizonyos vezetõ beosztású személyek elõzetes tájékoztatása, akik a díszszemle után hangulati információt küldenek a pártnak és a kormánynak. Ezért a honvédelmi miniszter véleménye szerint tájékoztatni kell pártvonalon a KB tagjait és osztályvezetõit, továbbá a megyei és a budapesti kerületek titkárait; állami vonalon pedig a Minisztertanács tagjait (Marosán György által helyesnek tartott idõpontban), a társ fegyveres testületek vezetõit és az MN tisztikarát (április 1–2-án). Emellett kifejezte azon véleményét, miszerint április 2–3-án: „Szükségesnek látszik a sajtó, rádió, televízió munkatársait (kijelölt képviselõit – kiemelés tõlem – Sz. M.) felkészíteni, illetve biztosítani a hírközlõ szervek, illetve eszközök egységes tájékoztatását.” (617. f.). Célszerûnek ítélte továbbá tájékoztatni a Szovjetunió budapesti nagykövetségét, az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok parancsnokságát, továbbá a baráti szocialista államok nagyköveteit vagy vezérkarait.
Nos, a Tóth Lajos vezérõrnagy, megbízott vezérkari fõnök vezényelte április 4-i díszszemlén valóban bemutatkoztak a légvédelmi rakéták, valamint a MiG–19 PM szuperszonikus vadászrepülõgép-raj 3 repülõgépe.40


A TARTALÉK ÁTKÉPZÉSE

Az MSZMP Politikai Bizottságának – fent említett – 1961. március 21-i határozata alapján május 12-én a honvédelmi miniszter elõterjesztéssel41 élt a Honvédelmi Tanácshoz. Ebben rögzítették a határozat lényegét: 1961 õszén meg kell kezdeni a tartalékos tisztek képzését, illetve a meglévõ tartalékos tiszti állomány átképzését úgy, hogy 1965-re a hadsereg 35-40 ezer megfelelõen képzett tartalékos tiszttel rendelkezzék. Ennek érdekében a sorkatonai szolgálatra bevonuló érettségizett fiatalok közül 1500 fõ esetében 2 éves tartalékos tiszti képzés keretében biztosítják a tartalékos csapattisztek kiképzését. Emellett az egyetemet végzett és katonai szolgálatra alkalmas fiatalok közül 1000 fõ 6 hónapos kiképzésével kielégítik a hadsereg tartalékos mérnök-, orvos- és technikus tiszti szükségletét. Így 1965 végéig 8500 ki- képzett tartalékos tiszttel lehet számolni. Ugyanakkor a magasabb párt- és állami vezetõk tartalékos tiszti kiképzését a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián (ZMKA) 2 éves levelezõ oktatás keretében tervezik megoldani. A katonai szolgálatukat letöltött, a párt- és tömegszervezetekben dolgozó funkcionáriusok, valamint a kiváló katonák tartalékos tiszti kiképzésének megkezdését ugyancsak tervezik az elkövetkezõ 5 évben.
Ami a már rendelkezésre álló, mintegy 30 000 tartalékos tiszt kiképzettségét illeti, az nem felel meg a követelményeknek, ezért az 5 év alatt át kell képezni õket. Ennek ideje az elõképzettség és beosztás függvényében 1,5–3 hónap lehet. Mivel évente 7500 fõt tudnak átképezni, így 1962–1965 között a teljes állomány áteshet ezen a procedúrán. Ennek költsége az 1961–1962. kiképzési évben kb. 152, a további években kb. 187, 1962–1965 között összesen 713 M Ft.
Végezetül kilátásba helyezte Czinege altábornagy azt is, hogy nemcsak fenntartják, de gyakorlatiasabbá is teszik és magasabb színvonalra emelik a Magyar Honvédelmi Sportszövetségben (MHS) a Tartalékos Tiszti Tagozat keretében folyó továbbképzést.
A kor szokása szerint a Honvédelmi Minisztérium egyúttal felterjesztette a Honvédelmi Tanács (HT) e témára vonatkozó határozattervezetét is. E szerint:

utasítja a honvédelmi minisztert, miszerint a tartalékos tiszti kiképzést és továbbképzést úgy indítsa be 1961 õszén, hogy 1965 végéig a hadsereg mintegy 38 ezer fõnyi, megfelelõen kiképzett tartalékos tiszttel rendelkezzék. Felelõs: Czinege altábornagy;
a ki- és továbbképzésen részt vevõ állomány nem terheli a hadseregnek a HT 1/123/61. számú határozatában meghatározott létszámkeretét, s ennek költségeit építsék be a HM ötéves tervébe. Felelõs: Czinege altbgy. és Kiss Árpád;
a honvédelmi miniszter és az MHS elnöke biztosítsa a Tartalékos Tiszti Tagozatban folyó önkéntes továbbképzés gyakorlatiasabbá és eredményesebbé tételét. Felelõs: Czinege altbgy. és Szabó István;
a HT utasítja a honvédelmi minisztert, hogy a fentiek végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket, s ezekrõl tájékoztassa az érintett párt- és állami vezetõket. Felelõs: Czinege altábornagy.

A Magyar Néphadsereg korszerûsítésének és harckészültsége fokozásának egyik nagyon fontos lépése, sõt mérföldköve volt, amikor 1961. május 19-én harckészültségi szolgálatba helyezték az elsõ légvédelmi rakétaezredet.42 Azonban nagyon sok más területen még bõven volt tennivaló. Errõl tanúskodik az MN 1961. második negyedévi erkölcsi-politikai állapotáról, hadmûveleti és fegyelmi helyzetérõl készített 00367. számú jelentés,43 mely szerint: „Javult ugyan némileg a csapatok törzseinek szervezõ munkája… az igyekezetben sincs hiány a tiszteknél, de… Nem fejlõdött kielégítõen a csapatoknál az öntevékenység, ehhez nem is kaptak meg minden esetben megfelelõ segítséget… A felsõ szervek munkájában meglévõ nehézkesség, az elvi és operatív jellegû intézkedések gyakori tisztázatlansága, az összehangoltság hiánya nehezíti a csapatok fejlõdését…A tisztek többsége igen becsületesen dolgozik és alap- jában véve egészségesen fejlõdik, képes a megnövekedett követelmények teljesítésére. Jelentõs azonban azoknak a tiszteknek a száma, akik közömbösen, fásultan végzik munkájukat. Komoly problémát okoz az is, hogy… akik 6-8 éve rövid, egy éves (sic!) tiszti iskolát végeztek, tudásuk fejlõdésében nem tudnak lépést tartani a követelményekkel.” (172. f.)
Nos, ez utóbbi probléma távlati megoldása szempontjából volt rendkívüli jelentõségû a honvédelmi, valamint a mûvelõdésügyi miniszterek 1961. június 21-én megjelent együttes rendelete, mely szerint az Egyesített Tiszti Iskola (ETI) hallgatói az 1961–1962. tanévtõl kezdõdõen – a képzési idõ egyéves meghosszabbításával – egyszakos tanári, illetve szaktechnikusi oklevelet szerezhetnek.44 (Tanúsíthatom – mint az ETI-re felvett, de az egyéves kötelezõ csapatszolgálatát töltõ növendékjelölt –, hogy amikor a hozzánk, Hatvanba lejött HM-küldöttek megkérdeztek bennünket: mit szólnánk ahhoz, hogy 1 évvel meghosszabbítanák a tisztképzési idõnket, de polgári diplomát is kapnánk, azt kitörõ lelkesedéssel fogadtuk. Azóta is büszkék vagyunk, hogy mi voltunk az elsõ „négyévesek”, vagy hogy tiszti pályám elsõ heteiben cikk jelent meg rólam/rólunk a Népszavában Tanár a laktanyában címmel – Sz. M.).


A LÉGVÉDELEM ÁTSZERVEZÉSE

Az MSZMP KB Adminisztratív osztálya 1961. június 27-én kelt átiratából45 kiderül, hogy a politikai bizottság október 18-án meg kívánja tárgyalni a hadsereg 1959–1960- as kiképzési év tapasztalatairól és az 1960–1961-es kiképzési év fõ feladatairól szóló jelentést.
A korszerû magyar légvédelmi rendszer kiépítésének újabb fontos állomásaként, 1961. július 1-jével – a 0080/1961. számú különleges HM-intézkedés alapján megalakult Veszprémben az 1. honi légvédelmi hadosztály-parancsnokság. Ennek biztosítására az Országos Tervhivatal felemelte a HM speciális, azaz fegyverimportkeretét 126,6-ról 232,6 (!) milliós rubelre, melynek 86%-át a honi légvédelem fejlesztésére fordították. Mindezen túl – az év folyamán – összesen 3 rakétaezred-parancsnokság, 14 harci osztály és 3 technikai osztály kezdte meg szolgálatát. Tervbe vették továbbá – mozgósítás esetére – a népgazdaságban tevékenykedõ repülõgépállomány (25 szállító-, 36 futár-, 19 terepmentesítõ, valamint 4 sebesültszállító-repülõgép) igénybevételét.46
A honvédelmi miniszter és az OTH elnöke között az illetményrendezés, valamint az új diszlokáció kérdéseirõl 1961. július 13-án folytatott tárgyalásról a HM Titkársága 0506/1961. 08. 31. számon készített emlékeztetõ feljegyzést.47 Ami az elsõ kérdéskört illette, kitûnt a tárgyalások során, hogy a hadseregfejlesztés következtében a hivatásos állomány létszáma mintegy 2500 fõvel növekedne. Azonban a hivatásos állomány felülvizsgálata alapján eldõlt, hogy nem kívánják végrehajtani az említett létszámemelést, viszont az így felszabadult béralap a tiszti bérrendezésre fordí- tandó. Ugyanakkor az ún. „indirekt juttatásokat” elvonják, tehát a tiszti klubok étkezési, színház- és mozijegy-árszínvonala polgári szintre emelkedik. Az így elért megtakarítás egy részét (ez mennyi lehet? – Sz. M.) a közvetlen béremelésekre tervezték fordítani. A másik megvitatott területtel kapcsolatban a HM vállalta, hogy az új diszlokációs elgondolását – melynek megalkotásakor figyelemmel lesz a népgazdaság helyzetére – 1 hónapon belül átadja az Országos Tervhivatalnak. Ezt követõen az OTH elnöke és a honvédelmi miniszter megállapodik a beruházási szükségletekben az alábbiak szerint:

az erõk egy jelentõs részének Nyugat-Magyarországra történõ átcsoportosítása következtében felszabaduló tiszántúli laktanyákat egyéb célú felhasználásra a HM átadja a népgazdaságnak. Az OTH ezzel párhuzamosan megvizsgálja, hogy a laktanyaátadások következtében az ötéves terv milyen tervezett új beruházásai hagyhatóak el. Az így keletkezett beruházásmegtakarítások a Honvédelmi Minisztériumhoz csoportosítandóak át, amikbõl megépítendõek a dunántúli új laktanyák;
a HM közli az OTH elnökével, melyek azok az új laktanyák, amiket csak 2-3 év múlva kívánnak igénybe venni, mert ha az adott helységbe új ipart, vagy más létesítményt terveztek, akkor – amennyiben a katonai objektum megfelel az adott célnak – erre a célra veszik igénybe, s a HM-nek átutalt felszabadult beruházási keret fordítható az új laktanya késõbbi megépítésére;
a HM-nek úgyszintén meg kell adnia azon objektumok jegyzékét, amelyeket – eredeti állaguk megtartása mellett – 2-3 évre kölcsön tud adni népgazdasági hasznosításra;
át kell adnia továbbá az OTH részére a kiegészítõ parancsnokságok megszûnése következtében felszabaduló épületek, helyiségek és lakások listáját is, amely ingatlanokat a helyi tanácsok kapják meg. Amennyiben az adott tanácsok rendelkeznek lakásépítési elõirányzattal, akkor az adott összeget az Országos Tervhivatal átutalja a HM lakásalapja számára. Ugyanez az eljárás más célú beruházási elõirányzat esetében is, például a HM által népgazdasági hasznosításra átadott Timót utcai tüzérszertár ellentételezéseként az OTH hozzájárul a tápiószecsõi raktár bõvítéséhez. Úgyszintén, a Honvédelmi Minisztérium átszervezését követõen a HM épületében várhatóan felszabaduló mintegy 650 helyiséges épületrészt is így kell hasznosítani, s ellenértékét a HM-hez átcsoportosítani. (Mivel örökzöld téma, gondolom, közel fél évszázad után is sokakat érdekelne, végrehajtották-e ez utóbbi tranzakciót, vagy csak elhatározás maradt, mint azóta is sokszor – Sz. M.)

A fentieken kívül – igaz, csak az összegzésben – fontosnak ítélhetõ az a honvédelmi miniszteri bejelentés is, miszerint a Folyami Flottilla felszámolása következtében felszabadult mintegy 50 hadihajót adnak át a népgazdaság részére dunai vontatóhajói (egy részét esetleg export-) célokra, illetve dokk-készletét, amelyek viszont a Magyar Hajózási RT (MAHART) költségvetési elõirányzatában jelentkezõ megtakarításként tenne lehetõvé átcsoportosítást a HM javára. Mindezek révén az OTH módosíthatná az 1961. évi sátor- és ponyvatermelés tervét, hogy a Magyar Néphadsereg raktáraiban hosszú ideje tárolt sátrak kicserélése – a termelõszövetkezeteknek, állami gazdaságoknak, terményforgalmi vállalatoknak stb. átadásával – megtörténhessék.
A hadsereg jelentõs szervezeti átalakítási elõkészítõ munkálatairól tanúskodik az a Kállai Gyula48 számára július 25-én küldött 0424. számú irat,49 melyben Czinege altábornagy arra kéri a miniszterelnök elsõ helyettesét, hogy a 27-i minisztertanácson terjessze be a mellékelt parancsnoki és vezérõrnagyi kinevezéseket. E szerint javasolta 1961. augusztus 1-jével kinevezni Lakatos Béla ezredest, a 7. gépkocsizó lövészhadosztály parancsnokát az MN anyagi és technikai fõcsoportfõnökévé (miniszterhelyettessé); Csémi Károly50 ezredest, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (ZMKA) parancsnokát hadseregparancsnokká; Borbás Máté vezérõrnagyot, országos légvédelmi parancsnokot a ZMKA parancsnokává; Szilágyi László ezredest, az MN VK hadmûveleti csoportfõnökét országos légvédelmi parancsnokká és Nyitrai Lajos alezredest az MN pénzügyi csoportfõnökévé. Ezzel egyidejûleg javasolta kinevezni vezérõrnaggyá – a fenti dátummal – Lakatos, Szilágyi és Csémi ezredeseket, valamint Martics Pál ezredest, hadseregparancsnok-helyettest és Kutika Károly ezredest, a Hadsereg Haditanács tagját.


A VSZ TÁJÉKOZTATÁSA

A Marosán György számára július 25-én készített és 0378. számú (1963. július 3-án iktatott) feljegyzés51 tanulsága szerint Czinege Lajos altábornagy, honvédelmi miniszter Ugrai Ferenc52 vezérõrnagy, vezérkari fõnök, Soós Sándor ezredes, szervezési és mozgósítási csoportfõnök, valamint Solt Lajos ezredes, az MN VK moszkvai állandó képviselõje kíséretében július 21–22-én Moszkvában tájékoztatta Grecsko marsallt, az EFE fõparancsnokát az alábbiakról:

az MSZMP KB és a kormány nagy erõfeszítéseket tesz az 1961. márciusban aláírt jegyzõkönyvekkel kapcsolatban. Így felgyorsítják a hadsereg-parancsnokság felállítását, amely a csapatok szilárd vezetése érdekében már augusztus 1-jén megkezdi mûködését;
jelentõsen csökkentik a HM állományát, korszerûsítik szervezetét; megszüntetik a fegyvernemi parancsnokságokat és helyettük megszervezik a kiképzést irányító Harckiképzési Fõcsoportfõnökséget, a jobb anyaggazdálkodás érdekében pedig az Anyagi-Technikai Fõcsoportfõnökséget;
még 1961-ben megszervezik a harckocsi-hadosztály kereteit, melynek feladata a mindenkori állományával történõ harcba lépés. Ugyancsak megszervezik a keretés kiképzõhadosztályt;
az ország légvédelmének átszervezése hatékonyabbá tétele érdekében, megvalósítják a decentralizált vezetést, aminek következtében a légi célok észlelése és az elfogó repülõgépek akcióba lépése közötti passzív idõ mintegy 6 perccel csökken;
Budapest tehermentesítése érdekében kitelepítenek minden iskolát, raktárt, szertárt, minden olyan objektumot, aminek nem indokolt a fõvárosban léte;
végezetül Czinege altábornagy tájékoztatott a tervezett személyi változásokról és elõléptetésekrõl. (Az elõbbit még csak értem, de az utóbbit?! – Sz. M.)
Grecsko marsall a válaszában teljes egyetértését fejezte ki, hangsúlyozottan biztatta a magyar honvédelmi minisztert elgondolása következetes és gyors végrehajtására, valamint arra, hogy tanácsait alaposan szûrje meg a magyar viszonyokra történõ alkalmazhatóságuk szempontjából. Konkrét megjegyzései a következõk voltak:
a HM átszervezésénél „a fegyvernemi parancsnokságok létét vitatta – nem mondta ki, hogy kell, de ezirányba (sic!) tendáltak a kérdései”. (66. f.) (Azt hiszem, slendrián fogalmazásról lehet szó, a fõparancsnok – s ez tûnik ki a mondat második felébõl is – éppen nem a létüket, hanem a fent említett megszüntetésüket kifogásolhatta. Mindenesetre valaki tollal egy vonalat húzott és csillagot tett az inkriminált bekezdéshez – Sz. M.) Ugyanakkor néhány bekezdéssel lejjebb már arról van szó, hogy a fegyvernemi parancsnokságoknak a Kiképzési Fõcsoportfõnökség alá rendelését csak abban az esetben tartaná célszerûnek, ha a fõcsoportfõnök egyben miniszterhelyettes is lenne (késõbb így történik – SZ. M.);
annak a véleményének is hangot adott, hogy a hadseregtörzset ne terheljék anyagi-adminisztratív, csak hadmûveleti feladatok;
célszerû a hadsereg-parancsnokságot mihamarabb kitelepíteni Budapestrõl a Dunántúlra;
amennyiben a légvédelem decentralizálása azt jelentené, hogy hadosztály jön létre, ebben az esetben a kiképzés maradjon az országos légvédelmi parancsnok (OLPK) irányítása alatt. „Esetleg olyan változat is elképzelhetõ, hogy HÁP (harcálláspont – Sz. M.) legyen.” (67. f.) (Mivel a „tollfogó” megint nem állt hivatása magaslatán, ez utóbbi mondat talán úgy értelmezhetõ, hogy a hadosztály-parancsnokság képzelhetõ el/mûködhetne harcálláspontként – Sz. M.);
szükségesnek vélte, hogy a keret hadosztály ezredei 3 évenként próbamozgósítást hajtsanak végre;
úgyszintén javasolta, hogy az újonnan kapott harckocsikkal elõször a harckocsi- hadosztályt töltsék fel, s csak ezt követõen más kötelékeket.
A továbbiakban rögzíti a jelentés, hogy a honvédelmi miniszter a fenti észrevételeket/ javaslatokat július 24-én megvitatta az MSZMP KB-t képviselõ Kaszás Ferenccel, továbbá a HM illetékeseivel: Ugrai vezérõrnaggyal és Soós ezredessel, valamint a szovjet vezérkari összekötõvel: Safranov53 vezérezredessel, s az alábbiakat állapították meg:
a fegyvernemi parancsnokságok meglévõ formáját megszüntetik, s helyettük a Kiképzési Fõcsoportfõnökség alárendeltségében megszervezik a fegyvernemek csoportfõnökségét;
a hadseregtörzzsel kapcsolatos szovjet véleménnyel teljesen szinkronban, eleve elhatárolták nemcsak a saját, hanem a HM szerveinek a feladatait is, hogy „ne fordulhasson elõ keresztezés az intézkedésekben”. (67. f.);
a honvédelmi miniszter intézkedéseket tesz (a lehetõségekhez mérten) a hadseregtörzs – de más objektumoknak is – a Budapestrõl történõ kitelepítése érdekében;
az OLP-nél megtartják a hadosztályszervezetet, de még egyszer áttekintik állományát és feladatrendszerét azzal az igénnyel, hogy ott valóban biztosított legyen a csapatok harcvezetése;
a keret és kiképzõhadosztályokkal kapcsolatos felvetést helyeslik és a miniszter kiadja az ezzel kapcsolatos utasításokat.

S a miniszter végsõ konklúziója: „Az egész tájékoztatást hasznosnak ítélem. A tervezett intézkedések végrehajtásában megerõsített – újabb szempontokat kapva még határozottabban lehet a feladatokat megoldani.” (68. f.)


SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK

A Honvédelmi Minisztérium – oly sokszor emlegetett – átszervezésére hivatkozva, a Marosán Györgynek címzett, 1961. július 31-én kelt és a 00859/HM Titkárság – 1961. 12. 30. számon iktatott javaslatában54 a honvédelmi miniszter kezdeményezte politikai fõcsoportfõnöknek, vezérõrnagynak és miniszterhelyettesnek kinevezni Borbándi Jánost, a II. kerületi pártbizottság titkárát; a Személyügyi Csoportfõnökséget Fõcsoportfõnökséggé átszervezni és vezetõjévé vezérõrnagyi rendfokozattal, továbbá miniszterhelyettesi ranggal kinevezni Kaszás Ferenc ezredest, az MSZMP KB Adminisztratív osztály vezetõjét. Egyben kérte Pesti Endre55 személyügyi csoportfõnök felmentését, mivel kétéves pártiskolára vezényelték.
A korábbi elõkészítõ munka eredményeként a honvédelmi miniszter az 1961. augusztus 3-án kelt 0332. számú parancsával56 kinevezte a hadsereg-parancsnokság vezetõ állományát: Csémi Károly vezérõrnagy – parancsnok; Kutika Károly vezérõrnagy – politikai helyettes, a Haditanács tagja; Martics Pál vezérõrnagy – parancsnokhelyettes; Kálazi József57 vezérõrnagy – törzsfõnök; Horváth János mérnök (mk.) alezredes – páncélos- és gépjármû-technikai fõnök, valamint Ikker Antal ezredes – hadtápfõnök. Õket követte az alacsonyabb beosztásúak hosszú sora.
Az 1961. augusztus 3-án kelt 0021. számú honvédelmi miniszteri parancs58 már konkrétan elrendeli az 5. összfegyvernemi hadsereg-parancsnokság; a 11. harckocsi-, a 15. gépkocsizó lövész-, valamint az 1. honi légvédelmi hadosztály; a Repülõmûszaki Tiszti Iskola, valamint a HM Anyagi-Technikai Fõcsoportfõnökség 1961. augusztus 3-ával történõ felállítását. Ez utóbbi szervezet alárendeltségébe kerül e nap- pal a Vezérkar (VK) Anyagtervezési Csoportfõnöksége, Páncélos- és Gépjármû-technikai Csoportfõnöksége, a Tüzérparancsnokság Fegyverzeti Csoportfõnöksége, valamint a Haditechnikai Intézet. Az ugyanezen a napon megjelent 0022. számú honvédelmi miniszteri parancs59 külön, részletesen intézkedett az 5. hadsereg-parancsnokság megalakítására.
Czinege Lajos altábornagy, a Marosán György számára készített, 1961. augusztus 8-án kelt 00455. számú, 7 oldalas jelentésében60 részletezte a fenti átszervezési lépéseket. Ebbõl kiderült, hogy augusztus 3-án Marosán György KB titkár és Biszku Béla61 miniszterelnök-helyettes jelenlétében ismertették a HM vezetõ állománya és a hadosztályparancsnokok elõtt a fent részletezett kinevezéseket és átszervezéseket. Ezt követõen, a délután folyamán ugyanez történt Marosán György részvételével az 5. hadsereg parancsnokságán, illetve Biszku Béla jelenlétében az Országos Légvédelmi Parancsnokságon. Augusztus 4–5-én – a hadsereg vezetõ beosztású parancsnokainak közremûködésével – megtörténtek a személycserék a hadosztály-parancsnokságokon, valamint a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián.
Ezt követõen a honvédelmi miniszter beszámolt az adott idõszak tevékenységeirõl:

az 5. összfegyvernemi hadsereg-parancsnokság készül a Déli Hadseregcsoport vezetésével szeptemberben végrehajtandó törzsvezetési gyakorlatra;
a 9. hadosztály (Kaposvár) készül a Kárpáton Túli Katonai Körzet gyakorlatán történõ részvételre;
a HM teljes átszervezésére szeptember 20–25-e között kerül sor. Ezzel párhuzamosan rendelik alá a szárazföldi csapatokat az 5. hadsereg-parancsnokságnak;
folyamatosan állítják fel az 1. honi légvédelmi, a 11. harckocsi- és a 15. gépkocsizó lövészhadosztályokat, továbbá a tartalékos tiszti kiképzõ ezredet és a többi új szervezetet;
folyik a hátországi szervek és intézmények átszervezésének elõkészítése;
az OTH-val közösen dolgoznak az új diszlokációs feladatok pontosításán.

Tekintettel arra, hogy Ugrai Ferenc vezérõrnagy, vezérkari fõnök sikeresen befejezte a „Vorosilov” Vezérkari Akadémiát, szükségessé vált a 3190/1959. számú kormányhatározat módosítása. Ennek megfelelõen a honvédelmi miniszter 1961. szeptember 15-én a 0550. számú átiratában62 javasolta, hogy vonják vissza a vezérkari fõnököt helyettesítõ Tóth Lajos teljhatalmú megbízotti mandátumát, s ezt ruházza viszsza Ugrai Ferenc vezérõrnagy, vezérkari fõnök, miniszterhelyettesre. Úgyszintén mentse fel Szilágyi László vezérõrnagyot a Magyar–Szovjet Vegyes Bizottságban viselt megbízása alól, s ezzel Tóth vezérõrnagyot bízza meg. Hasonló cserét javasoltak a korábbi pénzügyi csoportfõnök: Csonka Tibor ezredes és utóda: Nyitrai Lajos alezredes esetében.
A honvédelmi miniszter az 1961. szeptember 22-én kelt 035. számú parancsában63 lényegében összefoglalta a korábban vázolt szervezeti és személyi változásokat azzal a kiegészítéssel, hogy bemutatta a HM új Katonai Tanácsát, melynek elnöke Czinege altábornagy, tagjai pedig Uszta Gyula64 altábornagy, valamint Ugrai Ferenc, Borbándi János, Kaszás Ferenc, Lakatos Béla, Csémi Károly, Kovács Imre és Szilágyi László vezérõrnagyok, valamint Kárpáti Ferenc65 alezredes. (Kárpáti alezredes – mint az MSZMP Néphadseregi PB elsõ titkára, e hierarchiában megelõzte Csémi vezérõrnagy, hadseregparancsnokot – Sz. M.)
A Hadmûveleti Csoportfõnökség által a Magyar Néphadsereg 1961. június–augusztus havi helyzetérõl 001818. számon 1961. szeptember 23-án elkészített összefoglaló jelentés66 szerint: „A többségében pozitív állásfoglalások ellenére tapasztalhatók… helytelen, tulzó (sic!), esetenként ellenséges vélemények és állásfoglalások is, amelyek közül a legjellemzõbbek a következõk:… – Megéri-e Berlin a háború kockázatát?... – az USA és a Szovjetunió egyformán élezi a helyzetet… – A Szovjetunió kardcsörtetõ politikát folytat. – A semlegesség elõnyét hangoztatva egyes honvédek kijelentették, hogy kár, hogy tagjai vagyunk a Varsói Szerzõdésnek, mert ezzel együttjár (sic!) a kötelezettség teljesítése is háború esetén. A Szovjet Kormánynak a nukleáris kísérletek felújításáról tett nyilatkozatával kapcsolatban tapasztalható volt olyan nézet: miért nem várta meg a Szovjetunió, míg az USA megkezdi a kísérleteket.” (237. f.) Ugyanakkor a tisztek többsége – megértve felelõsségüket – sokat tett a harckészültség fokozása érdekében, bár ezt bizonyos mértékben akadályozta a mezõgazdasági munkában részt vevõ katonák nagy száma (július 1. és augusztus 15. között 8000 fõ, 368 000 munkanapot teljesített67 – Sz. M.). A tisztikar hangulatát nagymértékben befolyásolta a hadsereg minõségi fejlesztésének és az ezzel járó személyi mozgatások kérdése. A hadsereg korszerû technikával történõ részleges ellátásával egyetértenek, többségük még az áthelyezések szükségét elfogadja, azt viszont nehezebben, hogy sok helyõrségben (például Pápa, Szolnok, Veszprém, Keszthely) igen sok tisztnek nem tudnak lakást biztosítani, sõt az OLP alárendeltségébe tartozó rakétaegységeknél több helyen még a családok vízellátását, valamint a gyermekek iskoláztatását sem. Ez utóbbi következtében 30 tiszt vonakodik családjával együtt elköltözni. Ezt csak tetézte, hogy több OLP-alakulat új szervezési táblázata alacsonyabb beosztási illetményeket rögzített, így a tisztek a jövedelemcsökkenésük számolgatásával vannak elfoglalva.


BERLINI VÁLSÁG

Az ún. „berlini válság” hatására a honvédelmi miniszter az 1961. október 5-én kelt 0037. számú parancsában68 a második szolgálati évüket töltõ sorállomány katonai szolgálati idejét határozatlan idõre meghosszabbította.
Czinege Lajos altábornagy, honvédelmi miniszter és Péteri István, az MSZMP KB Adminisztratív osztály vezetõje 1961. november 29-én 00764/1961. HM-számon közös jelentést69 terjesztett a Politikai Bizottság elé a Magyar Néphadsereg magas fokú harckészültségének biztosítására hozott párt- és kormányhatározatok végrehajtásáról. Ebben rámutattak arra, hogy a kialakult feszült nemzetközi helyzet hatására több feladatot elõre kellett hozni, illetve nem tervezetteket végrehajtani. Ez utóbbiak egyike volt a hadsereg átszervezése, melynek során:

újrastrukturálták a Honvédelmi Minisztériumot, létrejött a hadsereg-parancsnokság, valamint önálló hadmûveleti törzsként az országos légvédelem vezetése. Ennek következtében a HM létszáma 465 fõvel (19%) csökkent;
a csapatok korszerû szervezetre tértek át, illetve új harcbiztosító és kiszolgálócsapatok jöttek létre. Nõt a feltöltöttség. Összesen 1750 tisztet és közel 10 000 sorállományú katonát helyeztek át más alakulathoz, illetve helyõrségbe. Mindezek következtében a kötelékek – kiegészítés/mozgósítás nélkül – bármikor harcba vethetõk. Nõtt a mozgékonyságuk és a tûzerejük, miáltal felzárkóztak a többi VSZ-hadsereghez;
létrejött egy légvédelmi összfegyvernemi hadosztály, elkészült annak harcálláspontja is.

A jelentés az erkölcsi-politikai helyzetet szilárdulónak ítélte, kiemelve a tisztikar többségének áldozatkészségét a hadsereg minõségi átszervezése, valamint a harckészültség fokozása terén. A Hadmûveleti Csoportfõnökség szeptember 23-i jelentése – korábban említett jelentésétõl eltérõen – nem említ „túlzó, ellenséges” nézeteket. Mindössze arról számol be, hogy „A Politikai Csoportfõnökség vezetésében egészen az utóbb idõkig meglévõ elzárkózás és bizalmatlanság, az új munkastílussal szemben – mely politikailag szektás vonásként ítélhetõ meg – fékezte a politikai apparátus nevelõ munkájában (sic!) a formalizmus, a sablonosság maradványai elleni harcot. Dapsi (politikai csoportfõnök – Sz. M.) elvtárs leváltása, a Szalay–Laáb féle csoport pártellenes tevékenységének politikai leleplezése, valamint a Politikai Fõcsoportfõnökség apparátusában a helytelen nézeteket vallókkal szemben lefolytatott vita, a helyzet fokozatos megváltozását, a hibák kijavítását eredményezte.” (410. f.)
A hadmûveleti-harcászati kiképzés helyzetét értékelve kiemelték, hogy a parancsnokok és törzsek felkészítésében a fõ feladatot az ellenség rakéta-magfegyverrel mért csapása után végrehajtott támadásának elhárítása, a háború kezdeti idõszakában folyó hadmûveletek/harcok sikeres megvívása, a rakéta-magfegyverek és egyéb tömegpusztító eszközök alkalmazásának, illetve az ellenük való védekezés tanulmányozása képezte. Ennek során a fõ figyelmet az új hadsereg-, illetve hadosztálytörzsek összekovácsolására fordították. A még sikeresebb felkészülést akadályozza az ezred-, hadosztály-gyakorlóterek hiánya. Ugyanakkor jelentõs elõrelépés történt a lõkiképzés területén. A harckészültség fokozása érdekében lecsökkentették az idõnormákat, például a lövészezredek esetében 3 óráról másfélre. Ennek ellenére, a végrehajtott 240 harckészültségi ellenõrzés során a csapatok 75%-a már képes volt az új normáknak megfelelõen végrehajtani a riadót.
Szükségesnek tartották az elõterjesztõk, hogy külön jelentsenek a légvédelemrõl. E szerint 1961-ben beszerezték az Országos Légvédelmi Parancsnokság számára 4 rakéta- és 1 technikai osztály anyagát, továbbá 16 lokátort, 146 légvédelmi rakétát, 27 db legkorszerûbb vadászgépet, és 12 db kiképzõ vadászrepülõgépet. Berendezték az 1. honi légvédelmi hadosztály harcálláspontját és mintegy 1,5 millió rubel értékben vásároltak repülõtéri berendezéseket, valamint kiszolgáló eszközöket. Mindezek következtében az OLP az év végére rendelkezni fog 8 rakéta- és 2 technikai osztállyal, valamint 3 vadászrepülõ-ezreddel, összesen 102 vadászrepülõgéppel. Az 1. honi légvédelmi hadosztály átvette az alárendelt egységek vezetését és folytatja azok kiképzését, összekovácsolását. Gond viszont, hogy késik a korszerû repülõgépek üzemeléséhez és a harcfeladatokra való irányításához szükséges mûszerek, lokátorok szállítása (átmenetileg a Déli Hadseregcsoport segíti ki az MN-t), illetve a repülõ- és rakétacsapatoknál meglévõ 40-50%-os hiány a mûszaki kiszolgáló állományban már a repülés és az üzemeltetés biztonságát veszélyezteti.
Az anyagi-technikai helyzet vonatkozásában a jelentés arról ad számot, hogy a fegyverzet és a technika állapota megfelelõ, ugyanakkor például a harckocsik, a lokátorok és a repülõgép-hajtómûvek üzemeltetése alkatrészhiány következtében komoly gondokat okoz. A VSZ Tanácskozó Testületének határozata következtében az eredeti tervet jóval meghaladó haditechnikai beszerzéseket kellett foganatosítani. Így a hazai ipartól a tervezett 814 M Ft-tal szemben 971 M Ft értékben vásároltak, míg a speciális import 49 helyett 55 M rubelt tett ki. Ez utóbbi annak ellenére növekedett, hogy a szovjet kormány térítésmentesen bocsátott rendelkezésre 200 db (gondolom, ott már „kiszervezett” – Sz. M.) T–34 harckocsit – amibõl a jelentés elkészítéséig 100 darab meg is érkezett –, valamint egy légvédelmi tüzérezred felszereléséhez szükséges löveget, lokátort és lõelemképzõt.
A csapatok technikai feltöltöttségének jelentõs növelését tanúsítja, hogy létrejöttek a lövészezredek harckocsi-zászlóaljai 10-10 harckocsival; mind a négy feltöltött gépkocsizó lövészhadosztályt átfegyverezték AK–47M géppisztolyokkal (e szerint alaposan „túlteljesítették” a 18. számú lábjegyzetben foglaltakat! – Sz. M.), továbbá jelentõs mennyiségû korszerû légvédelmi géppuskát, rádiót és gépkocsit (mintegy hatszázat) bocsátottak a harcoló egységek rendelkezésére.
A szovjet csapatok számára – „a szerzõdésnek megfelelõen” – 4000 t benzint, 2000 t gázolajat és 1000 t kerozint tartalékoltak.
1962-re 40%-kal magasabb beszerzést terveztek: további 120 harckocsi érkezik; leszállítják az elsõ hadmûveleti-harcászati és páncéltörõ rakétákat, a hazai ipar pedig beindítja a gépkocsik, valamint a páncélozott gépkocsik gyártását. Ennek ellenére 1962-ben is számolni kell lemaradással a harckocsik, a mûszaki átkelési, valamint a híradó eszközök terén. Sõt, a korszerû harc követelményei egyre sürgetõbben vetik fel a szállító-repülõgépek és a helikopterek, valamint a szárazföldi csapatokat közvetlenül támogató vadászrepülõgépek szükségességét.
A káderhelyzet bemutatásából kitûnik, hogy az átszervezés 5157 tisztet érintett. Ennek ellenére egynegyedére csökkent – az elõzõ évhez viszonyítva – a leszerelésü- ket kérõ tisztek száma, sõt november 25-ig 283 fõ kérte tartalékállományból hivatásos állományba való átvételét. Az új helyõrségekben 1129 tisztnek nem tudtak lakást biztosítani, ezzel a családjuktól külön élõ tisztek száma 4000-re emelkedett. Rosszabbodott a feleségek munkalehetõsége, a gyerekek iskoláztatási lehetõsége, összességében a családok jelentõs részénél csökkentek a jövedelmek. Ha a tendencia tartós marad, számolni lehet azzal, hogy ez károsan hat a hivatásos állomány munkájára, moráljára – figyelmeztetett a honvédelmi miniszter.
A jelentésben nem szerepel, de az egész személyi állomány helyzetét, de magát a harckiképzést is nagyban befolyásolta például az a tény is, miszerint az õszi betakarításon – szeptember 25. és október 15. között – 10 000 katona nyújtott segítséget a mezõgazdaságnak.70
A kiképzés magasabb szintre emelése érdekében – az 1961. december 14-én kelt 0749. számú honvédelmi miniszteri parancs71 szerint – a kormány kinevezte az Egyesített Tiszti Iskola rendkívül népszerû parancsnokát, Köteles Jenõ72 vezérõrnagyot az MN kiképzési fõcsoportfõnökének, a Katonai Tanács tagjának, egyidejûleg felmentette Kovács Imre vezérõrnagyot a katonai tanácsi tagságából, illetve a honvédelmi miniszter az ideiglenesen megbízott kiképzési fõcsoportfõnöki megbízatásából. (Kovács vezérõrnagyot majd 1962. március 6-ával Budapest helyõrségparancsnokává nevezi ki a miniszter73 – Sz. M.)
A Vezérkar Szervezési és Mozgósítási Csoportfõnöksége 00164. számon jelentést74 állított össze a honvédelmi miniszter számára a Magyar Néphadsereg személyi állományáról az 1962. január 1-jei helyzet szerint. Ebbõl megtudhatóak az alábbi létszámadatok:

A fenti adatok azt jelentik, hogy 1961. október 20-ához képest a tiszti állomány 18 fõvel, a hivatásos és továbbszolgáló tiszthelyettesek, valamint tisztesek létszáma pedig 531 fõvel nõtt.

M. SZABÓ MIKLÓS

(Folytatjuk)

Jegyzetek:

1 Világtörténelmi kisenciklopédia. Kossuth Könyvkiadó, 1963.
2 Fischer Ferenc: A megosztott világ. IKVA, Budapest, 1993. V. és 196. o.
3 Részletesebben lásd: Dr. Kõszegvári Tibor: Katonai stratégiák és doktrínák a hidegháború korszakában. Egyetemi jegyzet. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) Doktori Iskola, Budapest, 2000. 14–26. o.
4 Hruscsov, Nyikita Szergejevics (1894–1971) az SzKP elsõ titkára (1953–64), miniszterelnök (1958–64) http://www.rev.hu (A letöltés ideje: 2007. 01. 18.)
5 Kennedy, John Fitzgerald (1917–1963) államférfi; 1946–1953: demokrata képviselõ, 1953–1961: szenátor, 1961-tõl az Egyesült Államok elnöke, 1963-ban meggyilkolják. Az amerikai külpolitika reális szárnyának képviselõje. Világtörténelmi… i. m. 41. o.
6 Kádár János (1912–1989) írógépmûszerész, politikus, az Magyar Kommunista Párt Központi Vezetõsége (MKP KV) és a Politikai Bizottság (Pol. Biz.) (1945–1948), majd a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) KV (1948–1951, illetve 1956) és a Pol. Biz. (1948–1951, valamint 1956), a Szervezõ Bizottság (1950–1951) tagja, 1956-ban a KV titkára, majd elsõ titkára, továbbá a KV Elnökségének elnöke. A Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Intézõ Bizottságának (MSZMP IB) (1956–1957), majd Központi Bizottságának (KB) (1957) elnöke. A KB és a Pol. Biz. (1957–1988) tagja, a KB elsõ (1985-tõl fõ-) titkára, 1988-tól a párt elnöke. Belügyminisztersége (1948–1950) alatt zajlottak – egyebek mellett – a Rajk- és a tábornokperek. 1951-ben õt is letartóztatták és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték, de 1954- ben rehabilitálták. Nagy Imre 1956-os kormányában államminiszter, majd a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány (FMPK) miniszterelnöke (1956–1958 és 1961–1965). Többszöri ígérete ellenére sem akadályozta meg Nagy Imre elítélését és kivégzését. Markó László: Ki kicsoda a magyar történelemben. Helikon Kiadó, 2005. 146–147. o.
7 Romsics Ignác: Magyarország – története – a XX. században. Harmadik, javított és bõvített kiadás. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 424. o.
8 Uo. 421. o.
9 Rákosi Mátyás (1892–1971) kereskedõ, politikus. Az MKP, majd az MDP KV és Pol. Biz. tagja (1945–1956), fõtitkára (1948–1953), majd elsõ titkára (1953–1956); miniszterelnök-helyettes (1949–1952), miniszterelnök (1952–53). Az 1949–1953-as években totális diktatúrát gyakorolt, ezért egyike azoknak, akiket a fõ felelõsség terheli az ekkor kibontakozott törvénytelenségekért, személyi kultuszért. 1956-ban a Szovjetunióba menekült, s ott is halt meg. Hamvait a budapesti Farkasréti temetõben helyezték el. Markó: i. m. 245–246. o.
10 Gerõ Ernõ (1898–1980) közgazdász, politikus. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja (1949–1957), Kossuth-díjas (1949). Az MKP, majd az MDP KV (1944–1956), illetve a Pol. Biz. (1945–1956) tagja. Az MDP elsõ titkára (1956). 1950 és 1953 között (Rákosi Mátyással és Farkas Mihállyal) az országot ténylegesen, minden kontroll nélkül irányító 3 fõs, titkos Honvédelmi Bizottság tagja. Miniszterelnök- helyettes (1952–1953), majd elsõ miniszterelnök-helyettes (1953–1956). Az egyik fõ felelõse a törvénytelenségeknek, a személyi kultusznak és az elhibázott gazdaságpolitikának. Markó: i. m. 103–104. o.
11 Gergely Jenõ–Izsák Lajos: A huszadik század története. Pannonica Kiadó, 409–410. o.
12 Marosán György (1908–1992) pék, szociáldemokrata, majd kommunista politikus. A két párt egyesülése után az MDP fõtitkárhelyettese, 1949–50-ben könnyûipari miniszter. Koholt vádak alapján 1950-ben halálra ítélték, de ezt életfogytig tartó fegyházbüntetésre módosították. 1956 tavaszán szabadult, s rövidesen rehabilitálták. A Hegedûs-kormány miniszterelnök-helyettese (1956. június–október), a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány (FMPK) államminisztere (1957–60). 1962-ben nézeteltérése támadt Kádár Jánossal, ezért minden funkciójáról lemondott. Markó: i. m. 201. o.
13 Gergely–Izsák: i. m. 410. o.
14 Uo. 436. és 440. o.
15 Romsics: i. m. 420. o.v 16 Magyarország hadtörténete. Fõszerkesztõ: Liptai Ervin. Zrínyi Katonai Kiadó, 1985. 2. kötet, 570. o.
17 Uo. 568–569. o.
18 Hadtörténelmi Levéltár Magyar Néphadsereg (HL MN) 1962/T – 77. õrzési egység (õ. e.) (1960. 09. 30.)
19 Czinege Lajos (1924–1998) kovács, politikus. 1945-tõl a Magyar Kommunista Párt (MKP) tagja, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Pártbizottság (PB) szervezõtitkára. 1951: százados, majd alezredes, a Honvédelmi Minisztérium (HM) tüzércsapatok parancsnokának politikai helyettese (1951–1954). A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetõsége (MDP KV) Adminisztratív osztályának vezetõhelyettese (1954–1955), vezetõje (1955–1956); a KV Katonai Bizottságának tagja (1956–1957); a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Szolnok megyei Bizottságának elsõ titkára (1957–1960); a Központi Bizottság (KB) tagja (1959–1988) és a Politikai Bizottság (Pol. Biz.) póttagja (1961–1970). Honvédelmi miniszter (1960–1984), altábornagy (1960), vezérezredes (1962), hadseregtábornok (1978). A Minisztertanács elnökhelyettese volt 1984 és 1987 között. Az 1989-ben személyét érintõ korrupciós, illetve hatalmi visszaélések vonatkozásában napvilágot látott vádak következtében lemondott rendfokozatáról. Új Magyar Életrajzi Lexikon. Fõszerkesztõ: Markó László. Magyar Könyvklub, Budapest, 2001. 1043–1044. o.
20 Kaszás Ferenc (1922–1974) vasesztergályos, vezérõrnagy. 1943-tól katona volt. 1945. január elején megszökött és önként jelentkezett a német fasiszták elleni harcra; a demokratikus hadsereg 6. hadosztályának híradó-zászlóaljával részt vett Ausztria felszabadításában. 1945-tõl az MKP tagja. 1946-ban leszerelt. 1946–49-ben a Ganz Kapcsoló- és Készülékek Gyárában vasesztergályos, az üzem MKP-MDP titkára. 1949-ben századosként került a Magyar Néphadseregbe. 1949–51-ben parancsnokhelyettesi, majd parancsnoki beosztásban dolgozott. Pártiskolára küldték, melynek elvégzése után 1952–56-ban az MDP Központi Vezetõsége honvédségi alosztályának vezetõje volt. Részt vett a karhatalom szervezésében és irányításában, a Magyar Néphadsereg újjászervezésében. 1957–61-ben ezredes, az MSZMP KB osztályvezetõje. Ez idõ alatt elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, 1961-tõl vezérõrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium személyügyi fõcsoportfõnöke. Súlyos betegsége miatt 1973-ban nyugdíjazták. Magyar Életrajzi Lexikon 1000–1990. Fõszerkesztõ: Kenyeres Ágnes. http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/titlepg.htm (A letöltés ideje: 2007. 01. 30.)
21 Dr. Münnich Ferenc (1886–1967) jogász, politikus. 1911-ben tiszti vizsgát tett, 1915-ben orosz hadifogságba esett. 1917-ben lett tagja a bolsevik pártnak, majd 1918-ban részt vett a polgárháborúban. Hazatérte után jelentõs szerepet vállalt a KMP létrehozásában. A Tanácsköztársaság idején a Hadügyi Népbiztosság szervezési osztályának a vezetõje, majd a budapesti Vörös Õrség, illetve a VI. hadosztály politikai biztosa, június végétõl pedig a szlovák Vörös Hadsereg parancsnoka volt. Augusztusban Bécsbe menekült, majd 1920–1921- ben Kárpátalján ténykedett, 1922-tõl Moszkvában élt. 1936-ban a 15. spanyol hadosztály vezérkari fõnökeként, késõbb a 11. nemzetközi brigád parancsnokaként vett részt a polgárháborúban. 1946 májusától rendõr altábornagyként Budapest rendõrfõkapitánya. Az 1949–1956-os években különbözõ nagyköveti posztokon szolgált. 1956. október 24-tõl az MDP KV tagja; 26–31-ig a Nagy Imre-kormány belügyminisztere; 1956. november–1958. január között miniszterelnök-helyettes volt, s mint ilyen, felügyelte a fegyveres erõket. Az 1958–1961. években a Minisztertanács elnöke. 1961-tõl a második Kádár-kormány államminisztere volt, 1965-ben nyugdíjazták. Markó: i. m. 212. o.
22 Tóth Lajos (1922–) vezérõrnagy. A Magasabb parancsnoki tanfolyam elvégzése után, az akkor felállított Honvéd Akadémia parancsnokának tanulmányi helyettese; a moszkvai „Vorosilov” Vezérkari Akadémiáról hazatérve, az 1954–69-es években MN VK szervezési és mozgósítási, ezt követõen hadmûveleti csoportfõnöki, megbízott vezérkarfõnöki, majd vezérkari fõnök általános helyettesi beosztásokat látott el; 1969 és 1975 között a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnoka, s mint ilyen, az elsõ valóban korszerû akadémiai reform elindítója. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) Pro Militum Artibus kitüntetettje, a ZMNE Tiszteletbeli Doktora (Doctor Honoris Causa).
23 Borbás Máté (1916–1991) õrnagy (1949), alezredes (1951), ezredes (1952), vezérõrnagy (1954). A 6 hónapos Törzstiszti tanfolyam (1948–1949) és a leningrádi egyéves Magasabb tüzértanfolyam (1949–1950) elvégzése után az MN tüzérparancsnokának törzsfõnöke (1951–1953), majd az MN tüzérparancsnoka (1953–1955) volt. A moszkvai „Vorosilov” Vezérkari Akadémia hallgatója (1955–1957), ezt követõen az OLP (1958–1961), illetve a ZMKA (1961–1969) parancsnoka, a kiképzési fõcsoportfõnök testnevelési és sportügyeket felügyelõ helyettese (1969–1971). A ZMNE Pro Militum Artibus posztumusz kitüntetettje.
24 Ivanov, Vlagyimir Dmitrijevics (1900–1968) hadseregtábornok, a vezérkari fõnök elsõ helyettese, hadmûveleti csoportfõnök, 1965–1968- ig a „Vorosilov” Vezérkari Akadémia parancsnoka. Vojennüj Enciklopedícseszkij Szlovár. Vojennoe Izdatyeljsztvo, Moszkva, 1983. 281. o.
25 Kazakov, Konsztantyin Petrovics (1902–?) tüzérségi marsall, a Védelmi Minisztérium központi apparátusának tagja, 1963–1969-ig a rakétacsapatok és a szárazföldi csapatok tüzérparancsnoka. Vojennüj… i. m. 309. o.
26 Guszev, Nyikolaj Ivanovics (1897–1962) vezérezredes, az EFE törzsfõnökének helyettese. Vojennüj… i. m. 218–219. o.
27 HL MN 1962/T – 5/b. õ. e. (1960. 10. 31.)
28 Grecsko, Andrej Antonovics (1903–1976) a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió kétszeres Hõse. 1957-tõl a védelmi miniszter elsõ helyettese, a szárazföldi csapatok fõparancsnoka; 1960–1967-ig a védelmi miniszter elsõ helyettese, az EFE fõparancsnoka. 1967–1976-ig védelmi miniszter. Vojennüj… i. m. 213–214. o.
29 HL MN 1961/T – 35/8. õ. e. HM Titkárság – 0131 sz. (1961. 02. 02.)
30 HL MN 1960/T – 2. õ. e. (1960. 12. 21.)
31 Antonov, Alekszej Innokentyevics (1896–1962) hadseregtábornok (1943 óta!) 1942–1943-ban a vezérkari fõnök elsõ helyettese, hadmûveleti csoportfõnök; 1945–1946-ban vezérkari fõnök; 1946–1948-ban és 1954–1955-ben a vezérkari fõnök elsõ helyettese; 1955–1962 között az EFE törzsfõnöke. Vojennüj… i. m. 39. o.
32 HL MN 1960/T – 2. õ. e. (1960. 12. 23.)
33 Csendes László–Gellért Tibor: Kronológia a Honvédség történetébõl 1945–1990. HVK Tudományos Munkaszervezési Osztály, 1993. 242. o.
34 HL HM Titkárság 1961/T – 35/8. ö. e. (1961. 02. 27.)
35 Kiss Árpád (1918–1970) mérnök, könnyûipari, majd vegyipari és energiaügyi miniszter, Kossuth-díjas (1954). 1944-ben munkaszolgálatra hívták be, de megszökött. 1945-tõl a Ganz Vagon- és Villamossági Gyár váltóáram-szerkesztési osztályának vezetõje. 1950-tõl a Nehézipari Minisztérium mûszaki fejlesztési osztályának vezetõjévé nevezték ki. 1950–1954-ben könnyûipari, 1954–56-ban vegyipari és energiaügyi miniszter; 1956. október 25–1956. október 31., majd 1957–1967 között az OTH elnöke, 1961–70-ben az Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnöke, s 1967–70-ben, mint az OMFB elnöke, a kormány tagja. Az Országos Atomenergia Bizottság elnöki tisztét is betöltötte. A magyar iparfejlesztés és tudományos-technikai haladás egyik legfõbb szervezõje volt. Autóbaleset áldozata lett. Magyar Életrajzi… i. m. (A letöltés ideje: 2007. 02. 11.)
36 Csergõ János (1920–1980) vasesztergályos, 1945–1948-ban az Oetl Antal Vasöntöde és Gépgyár Rt. üzemi bizottságának elnöke, 1948–1949-ben igazgatója. 1949–1950-ben a Magyar Posta fõigazgatója, közben a Pártfõiskola hallgatója. 1950-ben a Nehézipari Minisztérium, 1950–1951-ben a Kohó- és Gépipari Minisztérium államtitkára, 1951–1952-ben a kohó- és gépipari miniszter elsõ helyettese. 1952- ben az MDP KV osztályvezetõje, 1952–1953-ban a Minisztertanácsnál csoportvezetõ, 1953–1954-ben ismét az MDP KV osztályvezetõje. 1954. október 9.–1956. október 31. között, majd 1957. május 9-tõl 1963. március 20-ig kohó- és gépipari miniszter, 1963-tól nyugalomba vonulásáig (1977) a Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója. 1954–1956-ban az MDP KV tagja, 1959-tõl az MSZMP KB póttagja, 1970–1980 között tagja. Uo.
37 Fock Jenõ (1916–2001) mûszerész, politikus. Az MDP KV póttagja (1956. július–október), az MSZMP KV, majd KB (1956–1989) és a Pol. Biz. tagja (1957–1980), az MSZMP KB titkára (1957–1961). Kohó- és gépipari miniszterhelyettes (1951–1954), miniszterelnök-helyettes (1961–1967), majd miniszterelnök (1967–1975). Támogatta az 1968. évi új gazdasági reformot. Markó: i. m. 95. o.
38 Csedes–Gellért: i. m. 242. o.
39 HL HM Titkárság 1961/T – 35/8. õ. e. (1961. 03. 25.)
40 Csendes–Gellért: i. m. 242–243. o.
41 HL HM Titkárság 1961/T – 35/8. õ. e. (1961. 05. 12.)
42 Csendes–Gellért: i. m. 243. o.
43 HL HM Titkárság 1961/T – 35/1. õ. e. (1961. 06. 20.)
44 Csendes–Gellért: i. m. 243. o.
45 HL HM Titkárság 1961/T – 35/8. õ. e.
46 Csendes–Gellért: i. m. 243., 240. és 239. o.
47 HL HM Titkárság 1961/T – 35/1. õ. e. (1961. 07. 13.)
48 Kállai Gyula (1910–1966) politikus. 1931-tõl az illegális KMP tagja, jelentõs szerepet játszott a Márciusi Front megszervezésében. A Népszava munkatársaként közremûködött a híressé vált 1941. karácsonyi szám összeállításában. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság létrejöttében, majd akcióiban. 1942-ben letartóztatták, de kellõ bizonyíték hiányában szabadon engedték. A KMP-t képviselte a Magyar Front Intéz&otild