A katonai tanintézeteknek az 1956-os forradalom és szabadságharc alatti szerepvállalásáról eddig megjelent írások többnyire a mai felfogásnak megfelelõen tárgyalják a korabeli eseményeket. Akadnak azonban olyanok is, amelyek szerzõit az elõzõ rendszerben számukra kedvezõtlenül ítélték meg.1 A jelen írást prof. dr. Szabó Miklós nyá. altábornagynak az Új Honvédségi Szemle 2006/12. számában megjelent Katonai akadémiák a forradalomban címû tanulmányához kapcsolódva adjuk közre.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját 2006- ban ünnepeltük. A korabeli szabadságküzdelmekben figyelemre méltó szerepet játszottak a Magyar Néphadsereg katonái, közöttük az egykori katonai tanintézetek oktatói és hallgatói állománya.
A harcokban szervezetszerûen a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia és a Petõfi Sándor Katonai Politikai Akadémia, valamint a fegyvernemi tiszti iskolák: az összevont budapesti Kossuth Lajos tüzér és a Gábor Áron tüzér technikus tiszti iskola, a szentendrei Zalka Máté híradó és Táncsics Mihály mûszaki tiszti iskola, a tatai laktanyában összevont Dózsa György lövész, páncélos és gépkocsizó tiszti iskola személyi állománya vett részt.2 A jelen írásban az egykori Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnoka és személyi állománya tetteinek állítunk emléket.


A RIADÓ ELRENDELÉSÉTÕL A NEMZETÕRSÉG
MEGALAKULÁSÁIG

Tekintettel az elõzõ esti eseményekre, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián 1956. október 24-én hajnalban riadót rendeltek el. Bár a közlekedés már akadozott, az állomány többsége az elõírt idõre beérkezett az objektumba.
Márton ezredes, az akadémia parancsnoka3 intézkedett az õrség megkettõzésé- re, az ügyeletes alegység megerõsítésére és arra, hogy a kapuval szemben géppuskát állítsanak fel. Megkezdték továbbá a laktanya körül a járõrözést.
Október 24-én – amolyan bizalomkeltõ célzattal – szimpátiafelvonulást szerveztek a környéken. A zászlókkal és hangos énekléssel közeledõ katonai oszlopot az Orczy térnél géppuskatûz állította meg. A gépjármûvekrõl leszálló katonák azzal nyugtatták meg a civil fegyvereseket, hogy õk is a forradalom követeléseivel szimpatizálnak.
A körútnál ismét tüntetõk állították meg az oszlopot. Márton ezredes a felkelõkhöz intézett beszédében a menet céljaként a szovjet parancsnokságot jelölte meg, ahova tárgyalni indultak. A felkelõk közölték, hogy néhány szovjet foglyot ejtettek. Márton ezredes utasítására Nagy Tibor alezredes átvette a foglyokat, akiket a Zrínyi akadémiára kísértek.
Ugyancsak október 24-én érkezett be az akadémiára az aszódi gépesített lövészezred állományának egy része, akiket a laktanyában helyeztek el.
Tekintettel a politikai helyzet bonyolultságára, a parancsnokság önkénteseket kért a fõvárosi közintézmények védelmére. A jelentkezõkkel közölték, hogy rendszerellenes elemek sikeres fegyveres támadást intéztek néhány kiemelten fontos objektum ellen – ezeket kell visszafoglalni.
Az egyik csoportot a Danuvia fegyvergyárhoz irányították. Mire az akadémiai hallgatók odaértek, a felkelõk már kiürítették a fegyver- és lõszerraktárt. A Zrínyi akadémia szomszédságában levõ Zách utcai hadtáp tiszti iskola õrségét lefegyverezték; az akadémiáról indított felmentõ csapatnak sikerült visszafoglalni a laktanyát és átszállítani a lõszerraktárból a lõszert. A hallgatók és tanárok egy másik csoportját a felkelõk által szorongatott XIV. kerületi rendõrkapitányság felmentésére irányították.
A felkelõk október 23-án este megtámadták és elfoglalták a Magyar Dolgozók Pártja központi lapjának, a Szabad Népnek a Blaha Lujza téri szerkesztõségét, mivel az ott dolgozók nem akarták kinyomtatni követeléseiket. Október 24- én egy, a Zrínyi akadémiáról kivezényelt harci csoport, amelynek parancsnoka Dienes Ödön ezredes volt, azt a feladatot kapta, hogy foglalja vissza a Szabad Nép székházát. A menet élén az akadémia egyetlen T–34-es típusú harckocsija haladt, azt követték a tehergépkocsik, amelyek a tiszteket szállították. A harckocsi tornyára kitûzték a magyar zászlót, így a megjelenõ magyar katonákat a Népszínház utcában éljenzéssel fogadták.
Ekkor már látszottak az elõzõ esti események maradványai: a keresztezõdésben feküdt a ledöntött Sztálin-szobor egy darabja, távolabb egy feldöntött villamos és egy, még égõ szovjet páncélgépkocsi is látszott. A szerkesztõség épületének földszintjén levõ könyvesbolt kiégett, a könyveket kiszórták az utcára.
Az akadémia tisztjei birtokba vették a székházzal szemben lévõ egykori Nemzeti Színházat, majd az idõközben megüresedett székházat és a hozzá tartozó épületrészt.
Október 25-én ellenséges hangulatú tömeg gyülekezett a Nemzeti Színház elõtti téren és jelszavakat skandálva szidta a katonákat. Egy csoport ismételten erõszakkal próbált behatolni a Szabad Nép szerkesztõségének épületébe azzal a követeléssel, hogy az újság adja közre követeléseiket. A kirendelt parancsnok tûzparancsot adott, azonban vita támadt a hallgatók között arról, hogy lõjenek vagy ne.
Miközben folyt a vita, egy véletlen eseménynek köszönhetõen tûzharc bontakozott ki: a Népszínház utca és a körút sarkán, nyitott tetejû páncélgépkocsikban szovjet katonák állomásoztak, akikre a Nemzeti Szállót megszálló civil fegyveresek közül valakik rálõttek. Ekkor a székház tetején figyelõ egyik magyar tiszt vaktában lövöldözni kezdett, mire a szovjet harckocsik tüzet nyitottak a székházra. Vad lövöldözés kezdõdött minden irányból. A végeredmény: a szovjetek szétlõtték a színház egy részét, az EMKE szállót, az éjjel-nappali közértet, a környezõ épületek földszintjeit pedig a páncélgépkocsik géppuskái lõtték szitává.
A szovjet alakulattal rövidesen tisztázták, hogy itt magyar tisztek védelmezik a környéket, akik készek az együttmûködésre – így átmenetileg elhallgattak a fegyverek. A lövöldözés híre azonban elterjedt a városban és nagy tömeg gyûlt össze a székház és a színház közötti téren. Végül a nyomda vezetése úgy döntött, hogy enged a követeléseknek és beengedi az ifjúság küldötteit. A küldöttséggel együtt benyomultak a fegyveresek is és elfoglalták az épület egy részét.
Idõközben a védõk tudomására jutott, hogy az újonnan megalakult kormány tûzszünetet rendelt el. Ezután a sajtószékházhoz kirendelt tiszti csoportot – amelyrõl nem gondoskodtak, nem kaptak élelmet, és a köpenyeiket is csak 27-én hozták ki – október 28-án visszarendelték az akadémiára.
A Szabad Nép székházát ezután a Dudás József által vezetett fegyveres csoport szállta meg. Az épület lett a csoport állandó tartózkodási bázisa. Ebben a szerkesztõségben íródott aztán a Szabad Nép „Hajnalodik” címû híres vezércikke, amelybõl megtudhatták az olvasók, hogy Budapesten igazságos felkelés tört ki. Akik ebben részt vettek – nemzeti hõsök, akik pedig a régi rendszert védelmezték, azok megtévedtek. A szovjetek és az államvédelmisták pedig az ellenségek…
A távbeszélõközpontok ezekben az években fontos katonai objektumoknak minõsültek. Az együttmûködést a Posta Katonai Szolgálat biztosította. Az akadémia egy kisebb csoportot indított útba a Krisztina telefonközpont határõrökkel is megerõsített védelmére. A védõknek – a többszöri fegyveres támadás ellenére – sikerült a központot október 30-ig megtartaniuk. Ezután alkudozás kezdõdött, aminek nyomán a központot november 2-án átadták a kijelölt nemzetõrcsoportnak és bevonultak az akadémiára.
Fontos védelmi góc volt a nemzetközi összeköttetéseket lebonyolító József telefonközpont is, amelyet Gyuricza Imre híradó alezredes parancsnoksága alatt a 102. rádiófelderítõ ezred egy csoportja és az akadémiai hallgatók, valamint négy szovjet harckocsi védtek.
Az akadémia több kisebb feladatot is teljesített. Ilyen volt például a kecskeméti lövészezreddel közösen végrehajtott feladat, amelynek során a HM közelében lévõ tiszti lakásokat kellett megvédeniük Pacsek József százados (a néphadsereg késõbbi tábornoka) vezetésével.
Itt kell megjegyeznem, hogy a néphadsereg tagjainak az eseményekhez való viszonyulása szempontjából a választóvíz a Szabad Nép Hajnalodik címû vezércikke volt. Annak szerzõje ugyanis az 1956. október 23-ától a cikk megjelenéséig történt eseményeket népfelkelésnek nevezte. E felfogás szerint: akik eddig a hatalmat védték, azok a népellenesek, akik pedig a hatalom ellen léptek fel, azok a nép akaratát végrehajtó forradalmárok. A cikk nyomán a katonai alakulatok parancsnokai – elkerülendõ a további véres összetûzéseket – feladták az addig védett objektumokat, és az állományt visszavezényelték a laktanyákba.


RÉSZVÉTEL A NEMZETÕRSÉG TEVÉKENYSÉGÉBEN

A szabadságharc második szakaszában a hadsereg – az új kormány döntésének megfelelõen – betagolódott a megalakult nemzetõrségekbe. A néphadsereg alakulatai Janza Károly altábornagy, az új honvédelmi miniszter parancsa szerint jártak el, aminek a lényege az volt, hogy a közrendet és a közbiztonságot a fegyveres erõkbõl és a felkelõkbõl alakult forradalmi egységek együttesen oltalmazzák; azokat a nemzetõröket is fel kell fegyverezni, akiknél eddig nem voltak fegyverek.
A forradalmi eseményekben szétszóródott alakulatok beosztottjainak gyülekezési körletet jelöltek ki a Zrínyi akadémián és a Kossuth tüzér tiszti iskolán október 25-étõl. A bevonulók eltérõen ítélték meg az eseményeket, azokban önmagukat – egyéniségüktõl függõen – hõsként vagy éppen áldozatként tüntették fel, az események alakulásáért a legtöbben a katonai felsõ vezetést hibáztatták. Így a bevonuló állomány morális helyzete igen ellentmondásos volt, ami kedvezõtlenül hatott a kapott feladatok ellátására.

Megalakul a nemzetõrség
A miniszteri parancs értelmében október 29-én a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián is megalakult a nemzetõrség. Az akadémia hallgatói és tanárai igazolványt kaptak, amivel igazolhatták, hogy õk a Magyar Nemzetõrség tagjai. Az igazolványt a nemzetõrség parancsnoka, Király Béla vezérõrnagy írta alá.

Az akadémisták és Corvin köziek
Budapesten a legnagyobb ellenállást a Corvin közrõl elnevezett csoport fejtette ki, melynek egyik részlege a Práter utcai iskolába települt. A Zrínyi akadémia forradalom alatti tevékenységének talán legtöbbet vitatott eleme a Corvin közi fegyveres ellenállókkal kialakított együttmûködés volt.
Megjegyzendõ, hogy október 24-én – egy szovjet–magyar vegyes összetételû rohamcsoport részeként – éppen a Corvin köziek megsemmisítésére kívánták bevetni az akadémia és a Kecskemétrõl beérkezett 12. gépesített ezred erõit. Tóth Zoltán alezredest a Honvédelmi Minisztériumban igazították el a feladat végrehajtásával összefüggésben. A minisztérium képviselõi szervezték meg a szovjetekkel a találkozót és az együttmûködést is. A terv szerint a gyalogságot a magyarok adták volna, a szovjeteknek páncéloserõkkel és tüzérséggel kellett biztosítaniuk a támadást. Amikor Tóth alezredes jelentette Márton ezredesnek a támadás tervét, az akadémia parancsnoka az akció elhalasztását kérte, mert véleménye szerint ilyen terv mellett csak a magyarok pusztulása volt várható. Janza vezérõrnagy nem fogadta el Márton érvelését, és parancsot adott az eredeti terv végrehajtására.
Márton ezredesnek október 27-én kellett eligazításra jelentkeznie a Dimitrov téren berendezkedett szovjet parancsnokságon. Október 28-ára légi és tüzérségi tûzzel elõkészített támadást terveztek a Kilián laktanya és a környezõ épületek ellen. Az eligazítás után Márton ezredes elhatározta, hogy elmegy a Corvin közbe és figyelmezteti az ott lévõket. Amikor megismerkedett az ott lévõ személyekkel és a csoport céljával, ígéretet tett, hogy jelenti a szovjetek tervét Nagy Imre miniszterelnöknek, de csak Hegedûs Andrással sikerült beszélnie (õ viszont megígérte, hogy átadja az üzenetet Nagy Imrének).
Mivel ellenkezõ parancs nem érkezett, október 28-án hajnalban a kijelölt akadémiai csoport elindult a feladat végrehajtására. A támogatásra kijelölt kecskeméti gépesített lövészezreddel nem jött öszsze a találkozó. Azok a szovjet harckocsik pedig, amelyek csatlakoztak volna, már az Üllõi út és a Nagykörút keresztezõdésében elakadtak.
A szovjetekkel nemcsak a támadási tervrõl, hanem annak módjáról is vita támadt. A magyarokat ugyanis nyitott páncélgépkocsikkal kívánták a szovjetek a helyszínre szállítani, amibe Márton ezredes nem ment bele (ekkor ugyanis már közismert volt, hogy a felkelõk a legtöbb ilyen nyitott eszközbe fölülrõl egyszerûen bedobtak egy benzines palackot, és a benne ülõk megégtek). További problémát jelentett, hogy a rohamcsoportok és a harckocsik között – eszközök híján – nem volt rádió-összeköttetés. A nehézségek láttán az ott lévõ magyar parancsnokok: Márton ezredes, Szûcs ezredes, Kovács alezredes és Tóth alezredes a támadás elhalasztását kérték a szovjetektõl. A szovjet hadtestparancsnok ezt nem fogadta el, kiadta a támadási parancsot. Azt megelõzõen több harckocsit küldtek ki felderítés céljából, akik nem érkeztek vissza a Corvin közbõl. Ilyen helyzetben Márton ezredes úgy határozott, hogy visszavonulnak a bázisukra.
A magyar erõk este 8 órára beérkeztek az akadémiára. Márton ezredes a visszaérkezés után kapta csak meg Nagy Imre miniszterelnök üzenetét, melyben megtiltotta a Corvin köziek fegyveres felszámolását. A támadás megismétlését a szovjetek 29-ére tervezték, de ezt a magyarok már nem támogatták. (Márton ezredesnek ezt a tettét késõbb, a felelõsségre vonások idején súlyosbító körülményként értékelték.)

Az akadémia szomszédai
Az akadémia melletti, Szamuely Tiborról elnevezett laktanyában egy államvédelmi egység állomásozott. Az alakulat parancsnoka Orbán Miklós államvédelmi ezredes volt. Közismert, hogy a népharag elsõ számú célpontjai az államvédelmi hatóság személyi állománya volt, ezért az ottaniak – attól félve, hogy a laktanyában lakó családtagokat bántalmazni fogják a felkelõk – azt kérték, hogy átmehessenek a Zrínyire. A parancsnok befogadta õket, és az egészségügyi objektumban kaptak szállást.
A laktanyát a késõbbi események hatására az államvédelmisták elhagyták, annak õrzésérõl az akadémia gondoskodott (késõbb ezt úgy állították be, hogy a Zrínyi elfoglalta az államvédelem laktanyáját). Miután az akadémia felvette a kapcsolatot a Corvin köziekkel, a felkelõk számára az itteni a készletekbõl utaltak ki fegyvereket és más katonai felszereléseket. A másik szomszédos laktanya – amely 1956 szeptemberéig a hadtáp tiszti iskolának adott otthont – az akadémia kezelése alá tartozott. Itt helyezték el a vezényelt csapatokat, és ezt szállták meg november 4-e után a szovjet páncélosok.

Együttmûködés a Corvin köziekkel
Az anyagi segítségen kívül a Corvin köziek katonai-szakmai segítséget is kértek. Kiképzésükre október 30-án Dienes Ödön ezredes, fõtanár vezetésével l2 tiszt indult a helyszínre. Feladatuk az ott összegyûlt polgári személyek szakszerû, rövid idejû kiképzése volt a nemzetõrségben adódó feladataik ellátására (amelynek a november 4-e hajnalán bekövetkezett szovjet támadás vetett véget). A Corvin közben a honvédség javaslata az volt, hogy a 18 év alatti fegyveres fiatalokat le kell fegyverezni. Helyükre a Zrínyi akadémia 400 fõt biztosít, akik mint szakképzett katonák, átveszik a parancsnoki beosztásokat. Pongráczék ebbe nem mentek bele, végül abban maradtak, hogy a tisztek és a forradalmárok kinevezett parancsnokai együtt vezetik az alegységeket.
Az eseményekben részt vevõ akadémisták egy része – látva a komoly veszélyt – a felelõsségre vonás elõl külföldre távozott. Ilyen volt Arnóczky Pál híradó százados és Haász János százados, akik lelkes hívei lettek a kialakuló új rendnek.
Arnóczky tagja lett az akadémia Forradalmi Bizottságának is. Márton András visszaemlékezésében megemlíti: kérte, hogy õ is távozzon külföldre, de Márton ezt nem fogadta el, és az akadémián maradt.
Márton ezredes október 3l-én délelõtt részt vett a Corvin köziek parancsnokválasztásában is. (Ekkor választották meg Iván-Kovács helyett Pongrác Gergelyt, akit Márton is támogatott.) Ezután, mint az akadémia parancsnokát, meghívták a Honvédelmi Minisztériumba a Honvédelmi Forradalmi Bizottság megválasztása céljából tartandó értekezletre. Ebbe beválasztották, és õt nevezték ki Budapest védelmi parancsnokának. Egyidejûleg Székely Béla vezérõrnagyot nevezték ki az akadémia új parancsnokának. Október 30-án sor került a Corvin köz parancsnokának a újraválasztására. A Corvin mozi elõtt összegyûlt szabadságharcosokhoz Márton ezredes mondott – késõbb a bíróság által uszító felhívásként értékelt – beszédet: „Bajtársak! Gyõzött a forradalom, és ebben a corvinistáknak óriási szerepük volt. A szovjet csapatok elhagyták Budapestet, és rövidesen kivonulnak az ország többi területérõl is. A ti hõsi küzdelmetek elõtt nemcsak az ország, hanem a világ összes népei meghajtják fejüket, mert ti a pesti srácok, történelmet írtatok. Amikor szükség volt rátok, tudtátok, hol a helyetek. Most azonban a legsürgõsebb feladat, hogy megvédjük azt, amit oly sok vér árán kivívtunk. Helyre kell állítani a rendet, és a nemzetõrségen belül a rend fenntartása is rátok hárul. Éppen ezért fõparancsnokra van szükségetek, akit a parancsnokok által erre a tisztségre jelölt négy bajtársatok közül kell megválasztanotok.”

Õrség a Parlamentben
Október 27-én a Szabad Nép székházától visszatért állománnyal közölték, hogy az új kormány õrzését kapják feladatul. A feladat ellátására azért volt szükség, mert a parlamenti õrséget – mint az államvédelemhez tartozó egységet – feloszlatták, és a Parlament õrizetlenül maradt. A feladatra az összfegyvernemi tanszék állományából választották ki a tiszteket, akik rendbe hozták magukat, összeállították felszerelésüket és lõszert vételeztek. Fegyverük pisztoly és géppisztoly volt. A parancsnok Unger Endre alezredes lett.
A 25 fõbõl álló tiszti különítmény feladatai szerteágazóak és felelõsségteljesek voltak. Õk látták el a kapukban a belépéshez szükséges igazoltatásokat, egyeztették a belépéshez szükséges jogot; tárolták a belépõktõl elvett fegyvereket; kísérték a fontos személyeket, állami és pártvezetõket, a kormány tagjait, védték õket az esetleges atrocitásoktól és a molesztálásoktól; tartották a kapcsolatot a Parlament külsõ védõivel. Ezenkívül futárszolgálatot is elláttak, bizalmas iratokat továbbítottak.
Egy akkoriban megjelent napilap novemberi 3-i száma arról tudósított, hogy új parlamenti õrség vette át a képviselõház õrzését, melyet korszerû fegyverekkel láttak el. Az újdonság mindössze az volt, hogy a tisztek megkapták a Bocskai- sapkát, kicserélték a régi rendfokozati jelzéseket és egymást elvtárs helyett bajtársnak szólították.
Megjegyzendõ, hogy a legtöbb küldöttség Tildy államminisztert kereste, akinek megjelent a helyszínen egykori személyi testõre: Keresztes János õrnagy is. Keresztes õrnagynak csak a régi egyenruhája volt meg, ezért azt vette fel. Errõl írtak késõbb úgy, hogy horthysta tisztek vették át a hatalmat a Parlamentben. Bár õ és néhány, késõbb beérkezett régi tiszt valóban foglalkozott egy új parlamenti õrség megszervezésével, erre nem került sor.
November 4-én vasárnap kevesen tartózkodtak a Parlamentben. Elõzõ este a legtöbb miniszter hazament. Már csend uralkodott a városban, biztonságosan lehetett közlekedni.
Hajnalban a szovjet csapatok megindították Budapest ellen a támadást, nemsokára szovjet harckocsik vették körül a Parlamentet. Az akadémistákat lefegyverezték, majd egy szobában õrizték õket egy napig. Unger Endre alezredes felháborodására elõször a tiszteket, késõbb a sorkatonákat is elengedték.

Mi történt az akadémián?
Márton ezredes november 3-án tiszti gyûlést hívott össze az akadémián. A bent lévõ állományt tájékoztatta a szovjet csapatok Budapestrõl történõ kivonulásáról és arról, hogy tárgyalások kezdõdtek a további csapatkivonások megtervezésérõl és megszervezésérõl. Az akadémia feladatait illetõen elmondta, hogy nincs kapcsolata a honvédelmi vezetéssel, így nem tudja, mi lesz a feladatuk. Egy hallgatói kérdésre, miszerint mi lesz, ha nem mennek ki az oroszok, azt válaszolta, „hogy akkor az aggoktól a csecsemõkig mindenki fegyvert fog a magyar szabadság érdekében”.
November 4-én, hajnalban felhívta telefonon Király Béla, a nemzetõrség parancsnoka, aki elmondta, hogy a szovjetek támadást indítottak nemcsak a budapestiek, hanem az ország összes laktanyája ellen. Közölte, hogy törzsét áthelyezi Budára. Aznap reggel felkereste Pongrác Gergely a Corvin köziek parancsnoka is, és tanácsot kért tõle csoportja további tevékenységéhez. Pongrác elképzelése az volt, hogy embereivel visszavonul a Bakonyba, és partizánharcot folytat. Márton ezt ellenezte és azt tanácsolta, hogy õ és a csoportja vonuljanak illegalitásba.

A szovjet csapatok 1956. november 4-én reggel, nyolc óra tájban foglalták el állásaikat az akadémia elõtt. Képviselõjüket Márton ezredes személyesen fogadta. A szovjet tiszt közölte, hogy parancsa értelmében le kell fegyverezniük a laktanyában tartózkodókat. Válaszképpen a parancsnok elmondta neki, hogy az itt tartózkodók csak személyi fegyvereket viselnek. Így az akadémiát egyelõre békén hagyták, a helyzetet kihasználva pedig a tisztek többsége hazament.
Ettõl az idõponttól kezdve új fejezet kezdõdött az akadémia életében.

VÖRÖS BÉLA

1 Ezek közül említést érdemel Sári Katalin Ezredesként a forradalomban címû írása, az egykori híradó tanszékvezetõnek, dr. Kolozsvári Sándornak az Új Honvédségi Szemlében közreadott írásai, Urbán Vilmosnak a Haza szolgálatában címû könyve, a Király Béla szerkesztésében megjelent Eltiprásuk és gyõzelmük 1956 címû könyv. Az elmúlt évben jelent meg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem által közreadott Társadalom és Honvédelem címû periodika 1956-tal foglalkozó különszáma.

2 Némely anyagban két iskola még a régi nevén: a Petõfi akadémia Sztálin akadémiaként, a páncélos tiszti iskola pedig Rákosi Mátyás néven szerepel.

3 Márton András (1924–) a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnokhelyettese, 1956. október 1-jétõl pedig parancsnoka. A forradalom alatti magatartásáért 10 év börtönre ítélték, amelybõl 1962. április 3-án amnesztiával szabadult. A rendszerváltást követõen – rehabilitáltként – kinevezték vezérõrnaggyá, késõbb altábornaggyá, illetve vezérezredessé.