„Kihívások és veszélyhelyzetek a XXI. században” címmel rendezett konferenciát a Nemzetközi Terrorizmus Elleni Társadalmi Összefogás Egyesület és a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Közhasznú Alapítvány 2007. március 23-án a Mûvészetek Palotájában. Lax Tamás, a konferencia levezetõ elnöke megnyitójában úgy ítélte meg, hogy egyfelõl a II. világháború után sokkal bizonytalanabbá vált a világ általában, másfelõl a rendszerváltás után – a megelõzõ állapotokhoz képest – zavarosabb lett a helyzet Kelet-Európában. E kedvezõtlen jelenségekre mindenki megoldást szeretne kínálni, kevesen akarnak azonban a valós veszélyekkel (még inkább azok tényleges kiváltó okaival) foglalkozni.

Ajelen konferencia központi témái az embert, a társadalmat fenyegetõ veszélyek: a veszélyek (például a technikai fejlõdés vívmányai meghibásodásából származó veszélyforrások) általában a terrorizmushoz mint társadalmi jelenséghez kapcsolhatók.
A két világháborút, a forradalmakat és azok következményeit megélt, sokat látott és tapasztalt pesti polgár mindig tartalékol valamicskét (egy kis tartós ennivalót, néhány szál gyertyát stb.) javaiból a nem kívánt vészhelyzetekre. Neki tehát vannak (még ha eléggé elnagyolt és rövid távú) válságtervei csakúgy, mint a nagy szervezeteknek: az államoknak, a számos, különféle kis és nagy szervezetnek. Ugyanakkor e tervek adekvátsága, a felhalmozott eszközök tényleges értéke csak veszélyhelyzetekben ismerszik meg (például az óvóhelyek alkalmassága a rendeltetésszerû felhasználásra). A mai rendezvény fõ célja: a társadalom felkészüléséhez/felkészítéséhez való hozzájárulás.
Az elmúlt évtizedek számos mulasztásának egyikeként kimaradt egy, a témával avatottan foglalkozni tudó, arra méltóképpen felkészült kutatói generáció. E felismerésre tekintettel a rendezõk úgy döntöttek, hogy a tapasztalt elemzõk mellett lehetõséget adnak a megszólalásra olyan fiatalembereknek (egyetemistáknak, Ph.D. hallgatóknak), akik jelét adták a probléma iránti fogékonyságuknak.


A TIPOLÓGIA

Professzor dr. Deák Péter elõadásában abból indult ki, hogy a társadalom létét számos különféle körülmény határozza meg egyidejûleg, amelyek óhatatlanul tartalmaz- nak veszélyforrásokat is. A kockázatok és a veszélyek jórészt objektív jelenségek, amelyekkel együtt kell élnünk. Ezek általában egy-egy természeti vagy társadalmi korszakváltásnál (ilyen például napjainkban a globális felmelegedés vagy volt egykoron az ipari forradalom) élezõdnek ki és válnak nehezen kezelhetõvé, esetleg a társadalmi stabilitás szempontjából kritikus mértékûvé.
Napjainkban globalizációs folyamatok bontakoznak ki technikai, technológiai, társadalmi, természeti vonatkozásban egyaránt, amit a folyamatok által átmenetileg vagy tartósan hátrányosan érintettek nem mindig képesek tolerálni. Szinte minden konfliktusforrás képes eszkalálódni. Ezt példázza az Afrikában élõ emberek mindennapjait megkeserítõ ivóvízhiány, amely bizonyos térségekben tömeges migrációt gerjeszt. A veszélyeztetett helyekrõl menekülõ emberek a magukkal hurcolt fertõzõ betegségek miatt a befogadó országokban járványveszélyt idézhetnek elõ, kiszolgáltatottságuk okán pedig esetleg terrorcselekmények részeseivé vagy áldozataivá válhatnak, ami végsõ soron társadalmi katasztrófát vonhat maga után. Ha tipizálni kívánnánk a veszélyforrásokat, megkülönböztethetünk azok között aktivizálódókat (amelyek lehetnek objektívek vagy akaratlagosak), „puhábbakat” és „keményebbeket”, speciálisakat és általánosakat, társadalmi vagy természeti eredetûeket. A nemzetközi és a lokális terrorizmus – amelyek nem függetlenül alakultak ki a szervezett bûnözéstõl, illetve a világszerte mindinkább elterjedõ utcai erõszaktól – egyaránt katasztrófák potenciális forrásai.
A biztonság komplex fogalom. Valamennyi diszciplína rendelkezik saját biztonság- fogalommal, amelyek kölcsönösen hatnak egymásra.
Igen nagy a sajtó felelõssége abban, hogy a különbözõ veszélyforrásokat a társadalom képes legyen valós értékén kezelni. Mindenesetre tapasztalati tény, hogy nemzetközi jelenségek ellen csak nemzetközi összefogással lehet hatékonyan fellépni (ami nem azonos a nemzeti érdek feladásával).


KIHÍVÁSOK VAGY VESZÉLYHELYZETEK

Mintegy folytatva Deák Péter zárógondolatát, dr. Botz László nyugállományú altábornagy, a Katonai Felderítõ Hivatal korábbi vezetõje azzal kezdte mondandóját, hogy a biztonság – amely már hosszú ideje nem csak katonai fogalom – tartalma az utóbbi években folyamatos változásban van. A tisztánlátás érdekében világosan meg kell különböztetnünk a kihívást és a veszélyhelyzetet. (Az elõbbi általában valamely megoldandó probléma, amely szakszerû kezelése esetén lehet akár pozitív kimenetelû is; az utóbbi konkrétabb, ugyanakkor negatív tartalmú jelenség, amely értékek esetleges sérülésére utal.)
Napjainkra a globális méretû fegyveres konfliktus veszélye csökkent, ugyanakkor a külsõ és belsõ problémák közti válaszfalak elmosódottabbá váltak. A jelenkor kockázatai között mindenképpen meg kell említeni:

a globális veszélyforrásokat;
azt a tényt, hogy folyamatosan nõ a gazdasági különbség a világ gazdag és szegény térségei között (amelynek következtében egyes régiók destabilizálódhatnak);
a nemzetközi terrorizmust, nemzetközi bûnözõi csoportok létét és tevékenysé- gét (illegális fegyverkereskedelem, pénzmosás, kábítószer-kereskedelem stb.), amelyek általában destabilizálhatják a nemzetközi viszonyokat;
a tömegpusztító fegyverek terjedését, amely talán a fõ nemzetközi veszélyforrást jelentheti.

Korunk érdekes tapasztalata, hogy a nemzetközi gazdasági együttmûködés, a kölcsönös függõség fegyelmezõ hatást gyakorol a partnerként együttmûködõkre. Ugyanakkor az összekapcsolt nagy ellátórendszerek helyi üzemzavarai nyomán érvényesülhet a dominóelv (ilyen volt például a Nyugat-Európa összekapcsolt villamosenergia- hálózatának meghibásodása nyomán kibontakozó, nemzetközivé terebélyesedõ válsághelyzet).
A regionális veszélyek származhatnak a környezõ térség instabilitásából, az illegális migrációból, a határokon átnyúló bûnözésbõl. Továbbá a kábítószerek elõállításából és terjesztésébõl, a korrupcióból (amely fõként az átalakuló országokban különös veszélyforrás) és a feketegazdaság destabilizáló hatásából. Tekintve, hogy egyegy veszélyhelyzet labilissá teheti a környezõ térségek, országok biztonságát is – a válasznak is régióközinek, adott esetben nemzetközinek kell lennie.
Amíg a kisebb kihívások lokálisan is kezelhetõk – a nagyok nem. Döntõ fontosságú a krízist kezelni hivatott szervek részérõl az idõben történõ, szakszerû helyzetelemzés és erõszámvetés, a válaszkészség.
A terrorizmus elleni küzdelem lényegi kérdései, hogy van-e elég információ, értjük- e a terrorizmus filozófiáját, ismerjük-e a terrorizmus eszköztárát. A megelõzés kulcsa: a vészhelyzet kialakulásához alapot adó tényezõk megismerése, feltárása, a kritikus infrastruktúrák (ti. a válaszképességek) megléte.


A TÖMEGKATASZTRÓFÁK JELLEMZÕI

A tömegkatasztrófák jellegzetességei közé tartozik a gyors lefolyás, a sok sérült, az infrastruktúra károsodása, a vezetés/irányítás zavarodottsága – kezdte elõadását dr. Golopenca Pál, az Országos Mentõszolgálat fõorvosa.
Egészségügyi ellátás szempontjából a katasztrófahelyzet egyenlõ a tömeges balesettel. Ilyen esetekben pedig elsõként mindig azokkal a sérültekkel kell foglalkozni, akiknek életesélyük van. A mentés irányításában meghatározó szerepe van a kárhelyi parancsnoknak, aki a helyszínen osztályozza a sérüléseket.
Tapasztalati alapon kijelenthetõ, hogy a pánikba esett, irányíthatatlanná vált embercsoport: a tömeg egyes tagjainak közös jellemzõje az idõlegesen erõsen zavart értelmi állapot; az a tény, hogy egyéni cselekvést átmenetileg az érzelmek irányítják és az egyes ember képtelenné válik a racionális, tervszerû, csoportos viselkedésre. A pánik megelõzésében meghatározó jelentõségû a pontos, reális, folyamatos tájékoztatás. Példaképpen elmondta: egy alkalommal a New York-i metrón utazva tapasztalta, hogy a nyílt pályán megállt a szerelvény. Néhány perccel késõbb a vonatvezetõ a hangosbeszélõn keresztül arról tájékoztatta az utasokat, hogy az egyik közeli állomáson baleset történt; a mentés megkezdõdött; az utazás várhatóan néhány perc múlva folytatódhat. Az utasok pedig – megértvén a veszteglés magyarázatát – tudomásul vették a helyzetet. Általában is kijelenthetjük – hangsúlyozta –, hogy igen fontos a mentésben részt vevõk higgadtsága, utólag pedig a sajtó korrekt magatartása.
Minden mentésben hivatásszerûen közremûködõ szakember rémálma az a tragikus eseménysorozat, amely Budapesten következett be 2006. augusztus 20-án. Mi is történt tulajdonképpen? A Duna belvárosi szakaszának mindkét partján óriási, tûzijátékot látni akaró, élményre vágyó tömeg gyûlt össze. Az idõjárás hirtelen fordult rendkívül kedvezõtlenre (orkánszerû szélvihar, szakadó esõ, a hirtelen lehullott csapadékot a csatornahálózat egyre kevésbé volt képes levezetni, stb.). Az emberek egyszerre próbáltak menekülni, vagy legalább valamiféle fedezékbe húzódni. Menekülés közben azonban egymást sodorták el, baráti társaságok, családok szakadtak szét. Sokan és egyre többen sérültek meg – vagyis a tömegen pánik lett úrrá.
A vészhelyzetet súlyosbította, hogy kevés volt a menekülõút, fõképpen azonban, hogy hiányzott a szervezett, megnyugtató tájékoztatás. Bár elõzetesen úgy tûnt, hogy a helyi mentõerõk elégségesek, a kórházi háttér kezdetben kevésnek bizonyult és csak a késõbbi riasztás nyomán lett csak elegendõ férõhely az egészségügyi ellátóhelyeken. Az eset nagy tanulsága: ha nem készítjük fel idõben a társadalmat, hogyan viselkedjen hasonló helyzetekben – nem tud segíteni a segítõknek.


TERMÉSZETI ÉS CIVILIZÁCIÓS VESZÉLYEK

Dr. Bukovics István nyugállományú vezérõrnagy, a katasztrófavédelmi szolgálat egyik irányítója szerint a hatékony megelõzés lényegében egyenértékû az eredményes védekezés feltételeinek biztosításával. Ez különösen annak tükrében érdekes, hogy Magyarországon évente kb. 60 000 vészhelyzetet kell kezelni.
A veszélyhelyzetek kialakulásában egyre nagyobb szerepet játszanak az olyan, új típusú kihívások, amelyek a globális klímaváltozással, a válságkezeléshez szükséges kritikus infrastruktúra védelmével, a terrorizmus elleni küzdelemmel, a veszélyes anyagok alkalmazásából fakadó kockázatokkal függenek össze.
A globális klímaváltozás napjaink talán legnagyobb kihívása, amelyet az egyegy parlamenti ciklusban, tehát rövid távon gondolkozó politika csak nehezen képes kezelni. (Nem is annyira az okkal, mint inkább az esetenként évtizedek múlva jelentkezõ okozattal nem tud érdemben foglalkozni.) Világméretekben mindenesetre eljutottunk odáig, hogy már a kyotói egyezményben foglaltak minden aláíró részérõl történõ maradéktalan betartása sem volna elég a jelenlegi állapotok megõrzéséhez. A kritikus infrastruktúrát illetõen zavarban vagyunk, ugyanis nem tudjuk pontosan, hogy mit kellene idesorolni. Nyilván nem csupán objektumokról, útvonalakról, tárolókapacitásokról van (csak) szó, hanem szakmailag elkülönült, felkészült, készenlétben álló szervezetek és menedzsmentek magas szinten összehangolt, kellõ támogatással rendelkezõ mûködésérõl. A probléma tehát tulajdonképpen hálózatjellegû, amit a matematika vizsgál. A kulcskérdés valószínûleg mindinkább a sérült infrastruktúrák (például részlegesen kiesõ mentõkapacitások) mellett a rendszer egésze mûködõképességének fenntartása. Bár szerencsénkre a terrorizmussal mint veszélyforrással Magyarországon eddig viszonylag ritkán kellett megküzdeni, ettõl még a kihívás nem kisebb. A veszélyes anyagok alkalmazásából fakadó kockázatokat pe- dig az érzékelhetõség-tûrõképesség-válaszreakció hármas koordináta-rendszerében célszerû vizsgálni.
A tapasztalatok szerint a védelmi igazgatás nem eléggé gyorsan veszi át a vállalkozói szférában alkalmazott rugalmas módszereket. Mindezek tükrében kap egyre nagyobb jelentõséget e szervezetek menedzsmentjei stratégiai szemléletének meghonosítása. Mindeközben dinamikusan növekszik a kríziskommunikáció jelentõsége. Az utóbbi számára mindig aktuálisan eldöntendõ kérdés: tájékoztatok vagy felkészítek – a válasz tükrében pedig nyilván eltérõ módszereket kell alkalmazni. A válságkezelés döntõ kérdése ugyanis nem az, hogy mi van, hanem az, hogy a válság által sújtott emberek mit érzékelnek abból.


ROBBANTÁSOS MERÉNYLETEK

A 2001. szeptember 11-ei New York-i terrortámadás következményeinek hatása még ma sem mérhetõ fel pontosan. A tapasztalatok alapján kijelenthetjük, hogy a robbantásos merényletek bekövetkezésének valószínûsége ma sokkal nagyobb, mint tíz évvel korábban volt – fogalmazta meg elõadása nyitógondolataként az ijesztõ tényt Kiss Imre rendõr alezredes, a készenléti rendõrség egyik vezetõ tûzszerésze. A robbantásos merényletek tehát – ennek nyomán – döntõ mértékben formálják az emberek biztonságérzetét.
Azon országok esetében, ahol a fõ bevételi forrás az idegenforgalom (például Indonézia, Marokkó, Szaúd-Arábia, Spanyolország stb.), nem is annyira a halottak száma sokkol, mint inkább a robbantás helyszíne (ti. a sétálóutca, a diplomáciai negyed, az üdülõfalu stb.). Vagyis a merényletek egyaránt veszélyeztetik a társadalom anyagi és erkölcsi stabilitását – a terroristák pedig pontosan ezt akarják elérni.
Valószínûleg minõségileg új folyamat kezdetét jelentette a terrorizmus fejlõdésében az a robbantásos merénylet, amely néhány éve a madridi vasútállomáson történt. Az eseményre ugyanis az európai kontinens egyik fõvárosában került sor, ahol egyébként is magas szintû biztonsági rendszabályok érvényesültek (már csak a baszk szeparatisták tevékenysége miatt is). A társadalmat tovább sokkolta, hogy a terrorcsoport tagjai inkább felrobbantották magukat, mintsem hogy fogságba kerüljenek, amikor a rendõri szervek kísérletet tettek elfogásukra.
Az al-Kaida fanatikus terroristái azóta már az ún. piszkos bombát is bevetették: 2007. március 16-án Falludzsában és Ramadiban klórgázzal megrakott teherautót robbantottak – vagyis tulajdonképpen vegyi fegyvert alkalmaztak védtelen civilek ellenében.
Mit vesznek figyelembe és hogyan készülnek az ilyen típusú cselekmények elhárítására az erre szakosodott magyarországi szervek?

Magyarország biztonságpolitikai helyzetét meghatározza az ország NATO- és EU-tagsága.
Az országban tevékenykedõ radikális csoportok fejlõdési tendenciáit még nem ismerjük pontosan, de annak feltárása folyamatban van.
Az egykori Jugoszlávia széthullásának eseményei máig döntõ jelentõségûek a lakosság biztonságpercepciója szempontjából.
Magyarországon találkozik a délszláv, szlovák és orosz bûnözés.
A fenyegetett objektumok elsõsorban a multinacionális cégek, a zsidó szervezetek intézményei.

2001. szeptember 11-e után számos, új típusú együttmûködés intézményesült a kormányzati és a bûnüldözõ szervek között: létrejött – egyebek mellett – a Kormányzati Információs Központ, a Lakossági Tájékoztató Szolgálat, kéthetente ülésezik a Terrorizmusellenes Kormányzati Koordinációs Bizottság, miközben kiterjedtebbé váltak az antiterrorizmusra irányuló nemzetközi kapcsolatok.
Breuer Péter tanár, újságíró, Közel-Kelet-szakértõ egy olyan országban, térségben szerzett személyes tapasztalatairól beszélt, amely naponta szembesül a terrorizmussal. Ezzel az állapottal csak az állampolgárok magas szintû és folyamatos felkészítésével, a hatékony és megnyugtató tömegtájékoztatás teljes eszköztárának alkalmazásával lehet együtt élni – hangsúlyozta.
A konferencia második részében a fiatal kutatók kaptak lehetõséget eddigi eredményeik bemutatására. Közülük elsõként a strukturálisan gyenge államok és a komplex humanitárius veszélyhelyzetek között kapcsolatokat kutató Marton Péter lépett a pulpitusra. Õt a közel-keleti konfliktusok nemzetközi hatásait elemzõ Fischer Nikolett követte, majd pedig a terrorizmus büntetõjogi kezelhetõségének lehetõségeit vizsgáló Kohut Viktor következett. A rendezvényt a törökországi „Szürke farkasok” szervezetét feltáró Antal Levente figyelemre méltó elõadása zárta.
Lax Tamás az elhangzottak elsõdleges összegzéseként hangsúlyozta, hogy a biztonságot valójában soha nem lehetett éves beszámolókban átlagolni. Egy generáció úgy nõtt fel, hogy miközben társadalomtudományokkal foglalkozott, nem tanulta meg kellõképpen a matematikát – talán ezért (is) vagyunk bajban idõnként a társadalmi jelenségek matematikai modelleken alapuló elméleti leképezésénél. A veszélyhelyzetekre történõ felkészülésnél növekszik a megbízható definíciók megalkotásának, a válságkezelésnél pedig az idõtényezõ értékén kezelésének, a hiteles kommunikáció alkalmazásának jelentõsége. Ha nem készítjük fel a társadalmat, hogyan viselkedjen vészhelyzetekben, nem tud segíteni a segítõknek – emelte ki zárógondolatként.

BERTALAN GYÖRGY