Aki negyvenen még innen már hat éve minisztériumi főosztályvezető, ráadásul alig túl a harmincon államtitkársági titkárságvezetőként dolgozott, nyilvánvalóan az diákéletének, majd kezdő diplomásként munka- és szabadidejének minden percét tudásának gyarapítása és karrierjének előmozdítása érdekében hasznosította. Ebből következően azt gondolhatnánk, hogy Siklósi Péter, a védelmi tárca Védelempolitikai és Nemzetközi Együttműködési Főosztályának vezetője szinte a világra való eszmélése óta tanul egyvégtében, más szavakkal szólva: jószerint soha életében nem hódolt időt rabló fiatalos hobbiknak, nem pazarolta az idejét udvarlásra és így tovább. Ezzel szemben áll az a tény, hogy kellő edzettség megszerzését követően egy szép napon fölsétált az afrikai hegyóriásra, az 5895, azaz ötezer-nyolcszázkilencvenöt méter magas Kilimandzsáróra. Arról is ismert baráti körökben, hogy lakásában a székeket kivéve talán egy darab bútor sincs, amit ne saját kezeivel készített volna el, beleértve a 12 személyes bükkfa ebédlőasztalt is, amivel közel egymillió forintot takarított meg, ugyanis egy ilyen asztal nagyjából ennyit kóstál a bútorboltban, ő pedig kihozta százezer anyagárból. Amúgy az asztalosmesterséget ennek az asztalnak a megfaragásakor kezdte tanulni, nem volt más választása, mert némi udvarlást követően 24 éves korában családot alapított, három gyermek, két lány és egy közelmúltban világra jött fiú apja. Egyáltalán nem úgy indult, mint aki a védelempolitika és a nemzetközi együttműködés területén helyezkedik majd el. Repülőmérnökként (pilótaként) végzett 1990-ben, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem nyíregyházai főiskolai karán is diplomázott. 1993-ban azonban már a HM Stratégiai és Védelmi Kutató Intézetének volt szerződéses munkatársa, egyszersmind hallgatója a Budapesti Nemzetközi Tanulmányok Intézetének, majd a Közgazdaságtudományi Egyetem posztgraduális karának. Európa több országában végzett különféle tanfolyamokat, példának okáért, noha nem katona, a NATO Védelmi Akadémiájának tábornoki tanfolyamát Olaszországban, Belgiumban és Hollandiában, ebben a sorrendben. 2000-ben nevezték ki a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai főosztályvezetőjévé, majd 2005. április elsejével az integrált minisztérium főosztályvezetőjévé. Az általa irányított főosztály munkájáról munkatársunk kérdezte.

Új Honvédségi Szemle (ÚHSZ): Találkozónk megbeszélésekor sokat keresgélt a naptárában, ebből világossá lett előttem, amit addig is gyanítottam, hogy munkájából adódóan ön valószínűleg több időt tölt el külföldön, mint itthon. Sok időbe telik az országok közötti együttműködés megszervezése? Siklósi Péter (S. P.): Kétségtelenül gyakran utazom, de nem vagyok többet külföldön, mint itthon, ráadásul más országokban többnyire nem a nemzetközi együttműködés aprómunkájával, hanem inkább a védelempolitikával kapcsolatos tevékenység szervezésével vagyok elfoglalva. Tehát külföldön nagyobb részben a Magyar Köztársaság védelempolitikája érdekében tevékenykedem az utóbbi nagyjából hat évben, ugyanis az integrációt megelőzően, tehát 2005. április elseje előtt a tárca Védelempolitikai Főosztályának voltam a vezetője. Akkor két főosztály, a már említett és a Nemzetközi Együttműködési Főosztály végezte azt a munkát, amit most egy főosztály. A kettőt összevonták, s bár most nem teljesen ugyanazt a munkát végezzük, mint korábban a kettő együtt, de azért ahhoz nagyon hasonlót, vagy majdnem teljesen ugyanazt. A nemzetközi együttműködési tevékenység lényegében a kétoldalú kapcsolatokkal foglalkozik, munkájának tekintélyesen nagy részében a magyar és más országok közötti különböző szintű tárgyalásokat készíti elő, továbbá ide tartoznak még a Magyarországon akkreditált katonai attasék tevékenységével kapcsolatos egyes tennivalók. Ismétlem, a főosztály munkájának ez a része viszonylag kevés kiküldetést követel, megesik, hogy magas rangú tisztségviselőt elkísérek külföldre, ámbár nem túl gyakran. Ha külországi tisztségviselő tárgyal itthon, akkor sok esetben ott ülök a miniszter úr vagy a vezérkari főnök úr mellett, de az az elfoglaltságom soha nem tart túl hosszú időn át.

ÚHSZ: Mit készítenek elő a főosztály munkatársai általában és hogyan?

S. P.: A kétoldalú nemzetközi együttműködéssel 19 munkatársam foglalkozik, ám jóval több országgal van valamilyen kapcsolatunk, mint ahány az ember, ezért egy-egy referensünkhöz több ország tartozik. A referensek két osztályba szerveződve dolgoznak, az egyik osztályba tartoznak a NATO-országok referensei, a másikba az összes többi, vagyis a nem NATO-tagországokkal foglalkozó munkatársak. A referens a hozzá tartozó országokról mindent tud, amit tudni érdemes. Ismeri az országot úgy általában, a katonai relációkat pedig különösen. Fölöttébb jól tájékozott az adott ország biztonságpolitikájáról, katonapolitikájáról, hadseregéről, beleértve a fejlesztési elképzeléseket is.
Ismeri az országaink közötti együttműködési tennivalókat, percre pontosan tudja, mikor milyen találkozókra kerül sor, és azok egyáltalán miért szerepelnek a munkatervben és így tovább. A referens ezt a hatalmas ismeretanyagot a kétoldalú kapcsolatok ápolásának, bővítésének és erősítésének érdekében bizony igen gyakran hasznosítja.

ÚHSZ: Hogyan?

S. P.: Minden magas szintű látogatás előkészítésének legfontosabb feladata egy úgynevezett háttéranyag összeállítása, amiben döntő szerepe van az adott ország referensének. A szóban forgó háttéranyag két fő részből áll, az egyik rész a két ország kapcsolatait, a jelen állapotot és annak előzményeit ismerteti, a másik rész pedig a találkozón megbeszélendő kérdéseket sorolja fel némi elemzés és bizonyos javaslatok kíséretében. Fölállítjuk a témasort, például 8 téma kerül napirendre. Ezek közül – mondjuk – 4 téma kidolgozása a főosztály kompetenciája, a másik 4 témában viszont csak a koordináló szerep a mienk, annak összeállítása más főosztályok, vagy a HM HVK főcsoportfőnökségeinek a kompetenciája. Példaként: a Magyar Köztársaság biztonságpolitikájának alakulásában várható fejlemények rögzítése a megfelelő dokumentumok alapján a mi főosztályunk feladata a háttéranyag elkészítésekor, de például fegyverzettechnikai kérdésekkel kapcsolatos anyagokat a vezérkartól és a haditechnikával foglalkozó főosztálytól kérünk és kapunk meg, úgy csatoljuk a dossziéhoz.

ÚHSZ: Úgy fogalmazott, jó diplomata módján: „némi elemzés és bizonyos javaslatok kíséretében”. Ez igazából azt jelenti, hogy például a miniszter azt javasolja majd a tárgyaláson, amit önök a dossziéban tanácsolnak neki?

S. P.: Meglehet, hogy azt. De az is meglehet, hogy egészen mást. Mi előkészítünk, a döntés nem a mi feladatunk, bármennyire is szakértői vagyunk a magunk területének, mint ahogy végső soron fegyverzettechnikai kérdésekben sem a fegyverzethez a legjobban értő katonák döntenek, hanem az elöljáró, ámbár kétségtelenül, de legalábbis nagy valószínűséggel a szakértők javaslatait figyelembe véve. Amikor azt olvassuk az újságban, hogy szakértői tárgyalások folynak, akkor az adott kérdésnek csakugyan a szakértői tárgyalnak egymással, egyeztetik az álláspontokat, megvitatnak ilyen vagy olyan paramétereket stb., viszont a döntés soha nem a szakértőké, hanem a politikusoké.

ÚHSZ: Tehát akkor a főosztály munkatársai csak ideig-óráig követik az eseményeket, egy idő után már nem rájuk tartozik, hogy mi történik – például – a kétoldalú tárgyaláson?

S. P.: Mi végigkövetjük az eseményeket, összesítünk mindent, tehát tudunk mindenről, ami elhangzott, rögzítünk minden álláspontot, archiváljuk más főosztályok, más minisztériumok, más szakértői csoportok javaslatait stb., mindent annak érdekében, hogy valahol meglegyen egyben az egész. A jogászok csak a jogi álláspontokkal kapcsolatos megfontolásokat rögzítik, a fegyverzetiek a fegyverzettel kapcsolatos meggondolásokat és így tovább. Mi azonban mindent, azt is, amit a fegyverzetiek és azt is, amit a jogászok. A közelmúltban kínai jószolgálati küldöttség járt nálunk, egy tábornoki delegáció, vezérezredesi rendfokozatú vezetővel. A vezérkari főnök úr első helyettese volt a partnere. A delegációnak az útját természetesen mi készítettük elő. Mi egyeztettük a megbeszélendő témákat, mi egyeztettük, hogy mik kerüljenek szóba az úgynevezett munkaebéd és a munkavacsora közben, a magyar álláspontot nagyrészt mi fogalmaztuk meg, annak összeállításához azonban más főosztályok és a Külügyminisztérium is hozzájárultak. Minden rendben volt.

ÚHSZ: Mindig minden rendben van?

S. P.: Nem egészen. Vannak apró kellemetlenségek, ahogy mondani szokták: „Ember tervez, Isten végez”, ám a bajok általában kis dolgok és jórészt szervezési elnézések, meggondolatlanságok miatt következnek be, amik általában nem a mi munkánkból adódhatnak. Az utaztatás, az elhelyezés, a mobilitás, az étkeztetés megszervezése külön intézmény, a Nemzetközi és Rendezvényszervező Hivatal hatásköre.
A mi főosztályunk az úgynevezett politikum fogalomkörébe tartozó feladatokkal foglalkozik az előkészítés során, egyebekhez csupán akkor szólunk hozzá, ha megjegyzésünket meghatározóan fontosnak tartjuk, vagy ha tanácsot kérnek tőlünk, ami egyébiránt megesik. Előfordul, hogy bizonyos szervezési kérdések lényegi kérdéssé erősödnek, ilyen esetekben az átlagosnál határozottabban képviseljük az álláspontunkat.

ÚHSZ: Az eddigiekből azt gyanítom, hogy a nemzetközi együttműködést erősítő teendők szinte kivétel nélkül mind a védelempolitikával kapcsolatos munkát támogatják, készítik elő. Vagy tévedek?

S. P.: Nem téved, tudniillik tény, ez a főosztály készíti elő a védelempolitikai állásfoglalásokat, és a döntés-előkészítéshez többek között azzal járul hozzá, hogy tanácsokat ad. Természetesen mindenki előtt világos, hogy a Magyar Köztársaság védelempolitikáját a magyar kormány határozza meg. Azon belül a védelmi vonatkozásokért pedig a honvédelmi kormányzat vezetője, a honvédelmi miniszter felel. Következésképpen az a megfogalmazás, amit én adok tovább, aláírásommal, az szerintem elfogadható, mi több, egyenesen jó állásfoglalás lehet. Mondom: lehet. Mert az valójában csupán javaslat. Ez a javaslat a védelempolitikai helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár útján kerül a tárca első emberéhez. Az a végső szöveg, az a döntés, amit a miniszter lát el a kézjegyével.

ÚHSZ: Ebből világosan kitetszik, hogy a főosztály közvetlen elöljárója a védelempolitikai helyettes államtitkár, aki közvetlenül a közigazgatási államtitkárnak felel, míg a legmagasabb rangú elöljáró a miniszter. Milyen szervezet dolgozik a főosztály alárendeltségében?

S. P.: Semmilyen. Itt azért kikívánkozik belőlem némi hozzáfűznivaló. Létezik Brüsszelben, a NATO magyar állandó képviseleten egy tízegynéhány fős csoport, a Védelempolitikai Részleg, a Külügyminisztérium nagyköveti rangban dolgozó állandó képviselőjének alárendeltségében. Ez a részleg felel bizonyos kapcsolatok életben tartásáért, azok erősítéséért, valamint különböző bizottsági munkák elvégzéséért. Ez a részleg közvetíti a magyar álláspontot a szövetségen belül, és közvetíti más országok álláspontját visszafelé, hozzánk. Ugyanis mint köztudott, a NATO döntései megegyezések, a tagországok megegyezései. A szóban forgó részleg az említett módon igen sokat tesz a megegyezések megszületéséért. Mármost ez a csoport szervezetileg nem alárendeltje a főosztálynak, viszont tevékenységükhöz nem csekély részben mi adjuk a mandátumot, amennyiben számos esetben az én aláírásommal odakerülő dokumentumból tűnik ki, hogy milyen álláspontot érvényesítsenek az ilyen vagy olyan NATO-bizottság soros ülésén. Ez pontosan úgy értendő, hogy kisebb jelentőségű ügyekben én írom alá az útmutatást rögzítő dokumentumot, nagyobb jelentőségű ügyekben pedig a rangban fölöttem lévő tisztségviselő.

ÚHSZ: Vélhetőleg az ily módon Brüsszelbe eljutó dokumentumok megfogalmazásában is meghatározó szerepet játszik a főosztály, annak is a védelempolitikával foglalkozó része. Milyen erős ez a részleg?

S. P.: A részleg munkatársai két osztályba szerveződve dolgoznak. Az egyik részleg a 11 fős Védelempolitikai Osztály, a másik pedig a 8 munkatárssal működő Stratégiai Elemző és Tervező Osztály. Nagyon egyszerűsítve azt mondhatom, ez utóbbi osztály arra a kérdésre igyekszik választ adni, hogy: „Milyen hadseregünk legyen?” Bizony nem könnyű erre a kérdésre válaszolni.

ÚHSZ: Minek alapján igyekeznek megfogalmazni a választ, más oldalról nézve: minek alapján végzi a dolgát a főosztály?

S. P.: Elsősorban is látni kell, hogy hazánk sem lélekszámánál, sem gazdasági erejénél fogva nem megfellebbezhetetlenül meghatározó tényező az úgynevezett világpolitikában. Valamint tagjai vagyunk egyrészt a NATO-nak, másrészt az Európai Uniónak, ami e tekintetben annyit tesz, hogy védelempolitikánk be van ágyazódva mind a NATO, mind – egyre erőteljesebben – az EU védelempolitikájába. Következésképpen arra a kérdésre, hogy milyen hadseregünk legyen, nem elég határainkon belül keresnünk a választ. Példának okáért nem azt nézzük, hogy mekkora fegyveres erőre lenne szükségünk a magyar határok önálló megvédéséhez, mivel ez idő tájt és belátható időn belül egy ellenünk irányuló állami szintű fegyveres támadás elképzelhetetlen. Hanem döntően fontos a szóban forgó vonatkozásban az, hogy mi a közösen kialakított NATO- és EU-politika. Ami egyébiránt a mi közreműködésünkkel fogalmazódott meg, hiszen hazánk egyike a 26 NATO-tagországnak. Mindezekből világosan kitetszik, hogy a stratégiai tervezés és az effektív védelempolitika nagyon szorosan összetartoznak. A főosztály védelempolitikai részében mindkét osztályunk aktív közreműködésével foglalkozunk olyan témákkal, mint például: különféle tömegpusztító fegyverek és technológiák elterjedésének megakadályozása, a partnerországokkal való együttműködés kérdései békemissziókban hazánkhoz közel és távol, és még sorolhatnám sokáig.

ÚHSZ: Például az afganisztáni misszióban is?

S. P.: Afganisztán, mint hadműveleti terület, kicsit más. Afganisztán nem partnerország, az ottani műveletekben való részvételünk bizonyos vonatkozásban mégis ide, ezekhez az osztályokhoz tartozik. Arról szó nincs, hogy főosztályunkról irányítanánk ottani kontingensünket, de nagy erővel keressük a választ azokra az időnként megfogalmazódó kérdésekre, mint például: „Hozzájáruljon-e Magyarország újabb műveletek létesítéséhez?”, vagy: „Milyen erőket ajánljunk fel NATO-együttműködésre?”, vagy: „Milyen mértékben vegyünk részt béketeremtésben bárhol, mondjuk Afrikában?” stb. Ezeket a kérdéseket nem hasra ütéssel válaszoljuk meg, hanem széles körű elemzéseket készítünk. Megnézzük, mekkora hozadéka van, ha részt veszünk a béketeremtésben, és megbecsüljük, hogy milyen kárunk származhat belőle. A politikai kockázatot minden hasonló esetben fel kell mérnünk, természetesen fel is mérjük. A döntést minden alkalommal elemzésünk ismeretében hozzák meg az elöljáróink. Ezenkívül a mi főosztályunk a kapcsolati pont a tárca és az EU között. A Külügyminisztériumból jönnek hozzánk az anyagok, az így rendelkezésünkre álló információkat elektronikusan mi terítjük mindenhova, ahova kell. Mindez nagyon pergős munkatempóban történik az EU-ban. A NATO-ban sem vagyunk, hogy úgy mondjam, kimondottan lusták, de ott az EU-hoz képest ráérős a munkatempó.

ÚHSZ: Ezt komolyan mondja?

S. P.: A legkomolyabban. Mielőtt megkérdi, hogy mi az oka, már válaszolok is: nem tudom. Így alakult. Feltételezem: azért, mert a NATO jórészt biztonság- és katonapolitikával foglalkozik, jó alaposan körüljár minden kérdést, más dolga kevesebb van, az EU-ban viszont a biztonság- és a katonapolitika csak részterület, nem is a legfontosabb részterület, nem hagynak rá túlzottan sok időt. Szóval, a szóban forgó kérdések tekintetében a nemzeti álláspontot mi gyűjtjük be a védelmi tárcán belül, majd továbbítjuk a képviseletnek. Közben, bármilyen feladat végrehajtása is van soron, bármi is foglaljon le bennünket, folyamatosan figyelünk az úgynevezett válságövezetekre. Nyomon követjük az Iránban történteket, Irakról sem feledkezhetünk meg egy percre sem, ezt nem kell magyarázni, de sorolhatnám még.

ÚHSZ: Nem lehetséges, hogy az Iránnal, valamint az Irakkal kapcsolatos magyar meggondolások voltaképpen bilaterális, azaz kétoldalú ügyek, velük csak ilyen vonatkozásban érdemes foglalkozni?

S. P.: Nem lehetséges, mert nem azok. Ránézésre, első látásra talán annak is nevezhetők, ám nagyon nagy hiba lenne egy országban gondolkodni, mivel a lényeget mélyebben tekintve nem egy országról, hanem egy egész válságövezetről van szó. Aki egy kicsit is alaposabban gondolkodik, az ráébred, hogy az iraki belső háború és az esetleges iráni atomfegyver-ambíció között bizony lehet valami összefüggés, de legalábbis kapcsolat. E vonatkozásban igazából már nem csupán védelmi, avagy katonai, hanem külügyi megközelítésben foglalkozunk a biztonságpolitikával és a védelempolitikával, de ez nem baj, inkább foglalkozzunk a szóban forgó területtel ketten, mintsem ne vegyünk észre valami fontosat a történésekből. Információinkat kicseréljük, következtetéseinket megosztjuk egymással, nem időnként, hanem fontos esetekben naponta.

ÚHSZ: Értem én, hogy mit mond, csak azt nem értem, hogy miért van minderre szüksége a Magyar Köztársaságnak.

S. P.: Azért, mert csak ily módon vagyunk képesek megválaszolni azt az alapvetően és megkerülhetetlenül fontos kérdést, hogy: „Milyen hadsereg felel meg nekünk a jelen nemzetközi helyzetben mindazon események közepette, amik léteznek hozzánk közel és tőlünk távol?” Főosztályunk Stratégiai Elemző és Tervező Osztálya igyekszik felelni a szóban forgó kérdésre. Nem egymaga, hanem tanácsokat kérve más minisztériumoktól, más főosztályoktól, egyáltalán konzultálva mindenkivel, akivel e tekintetben konzultálni lehet és érdemes.

ÚHSZ: Ezt úgy értsem, hogy voltaképpen ettől a munkától függ egy zászlóalj állománytáblája és fegyverzete?

S. P.: Dehogy! Mi csak rögzítjük országgyűlési határozatokra alapozódó vállalásainkat, körvonalazzuk, hogy milyen tevékenységeket várnak el tőlünk mások és így tovább. Mindezek ismeretében pedig megkockáztatjuk annak megbecslését, hogy milyen haderővel vagyunk képesek megfelelni önmagunk és szövetségeseink elvárásainak, vagyis rögzítjük a véleményünket. Elöljáróink a döntés-előkészítés során figyelembe vesznek még számos tényezőt, például és egyebek mellett fegyverbeszerzési lehetőségeinket, kiképzési színvonalunkat stb., és mindezek mérlegelésével döntenek. De kijelenthetem, általában a döntés-előkészítésben a mi főosztályunk fontos szerepet játszik.

ÚHSZ: Vagyis például a főosztály javaslatának köszönhetően nyert polgárjogot a Magyar Honvédségben a könnyűlövész-koncepció?

S. P.: Nem igazán, de a válasz szélesebb kitekintést követel. Főosztályunk, pontosabban szólva jogelődje részt vett a 2002-ben megindított védelmi felülvizsgálatban, amit bizony megelőzött egy hosszabb időn át tartó folyamat, amelynek során az egykori tömeghadsereg fokozatosan karcsúsodott, míg végül struktúrájában is gyökeresen megváltozott. Én nem ítélem el, de még csak nem is illetem kritikával azokat, akik a tömeghadsereg lebontását irányították, tudniillik az hatalmasan nagy feladat volt, példa nélküli az egész világon. Nem sikerült, nem is sikerülhetett egyszerre és zökkenők nélkül. Nekik, az utóbbi néhány évben már nekünk is, a kitűzött cél, a korszerű hadsereg megszervezése, megteremtése érdekében kétszer annyit kellett dolgozniuk és dolgoznunk, mint az e tekintetben feltétlenül szerencsésebb nyugati kollégáknak. Lényeg az, hogy ennek a hosszú folyamatnak az utolsó fázisában, a védelmi felülvizsgálatban igen aktívan részt vett főosztályunk. Maga a védelmi felülvizsgálat a lényegét tekintve egy 10 lépéses procedúra, amit voltaképpen egy az egyben átvettünk Nagy-Britanniától, ahol azt korábban kidolgozták és 1997–1998-ban alkalmazták. Maga a tematika fölöttébb szigorú gondolkodásra alapozódva rendeződött, mind a tíz lépésében arra a kérdésre figyelemmel, hogy: „Mi a biztonságpolitikánk, mik környezetünk jellemzői, mik általában a terveink a biztonság-, a védelem- és a katonapolitikában”. A tizedik lépés pedig a ma is érvényes 10 éves átalakítási terv költségekkel alátámasztott első megfogalmazása volt. Főosztályunk, mint már említettem, mindvégig részt vett a munkában, ámbár nem egyforma erővel. Kezdetben az általánosabb, az általánosabbnak mondható kérdéseknél nagyobb felelősséggel, később, a részletekben, amikor már pénzügyi kérdésekről mindinkább szó esett, kisebb felelősséggel. Tehát a mi feladatunk e tekintetben az volt, hogy igyekezzünk kimunkálni: mi legyen a Magyar Köztársaság védelempolitikája.

ÚHSZ: Gondolom, hozzájárultak a kimunkáláshoz. Egyben most kiegészíti azt a hiányos válaszát, amit az eredeti kérdésre adott, melyben arról érdeklődtem, hogy mi alapján dolgozik a főosztály?

S. P.: Tehát a mi közreműködésünknek is köszönhetően megfogalmazódtak alapvetések, amelyek meghatározónak bizonyultak a honvédség átszervezése során. Támaszkodtunk és támaszkodunk természetesen a hagyományokra. Figyelembe veszünk olyan válaszokat is, amiket régebben, de olyanokat is, amiket nem túl régen, csak néhány évvel korábban fogalmaztunk meg. Ám ha egyértelmű is, hogy nem beszélhetünk össze-vissza, az sem kétséges, hogy ha változnak a körülmények, akkor nem mondhatjuk pontosan ugyanazt, mint amit a változások előtt mondtunk. Ugyanakkor a „szájhagyománnyal” szemben van néhány írásba is foglalt alapdokumentum, amelyekre munkánk során támaszkodhatunk. A legfontosabb alapdokumentum „A Magyar Köztársaság Biztonság- és Védelempolitikájának Alapelvei” címet viselő, 1998-ban meghozott országgyűlési határozat. Örömmel és nem csekély büszkeséggel említem meg, hogy ennek a dokumentumnak a megszerkesztésében és megfogalmazásában nekem koordináló szerepem volt. Azért érzek nem csekély büszkeséget, mert ezt a dokumentumot lényegében konszenzussal fogadták el a parlamenti pártok, vagyis sikerült olyan fogalmazványt letenni a képviselők asztalára a döntés-előkészítés során, amit a közöttük lévő hatalmas nézeteltérések dacára elfogadhatónak ítéltek. Jól emlékszem, akkoriban a MIÉP parlamenti párt volt, egyedül az ő képviselői nem szavazták meg az előterjesztést. De, mint képviselői kijelentették, csak azért nem, mert ők eleve elutasítják NATO-tagságunknak még a gondolatát is. A másik fontos alapdokumentum „A Magyar Köztársaság Nemzeti Biztonsági Stratégiája”. Ennek a kidolgozásában is jelentős szerepet játszott akkori munkahelyem, a Miniszterelnöki Hivatal, közelebbről én magam is – mint a szerkesztési tevékenység koordinátora. Elkészült egy tervezet, ám közben elhunyt a munkát közvetlenül irányító Gyuricza Béla államtitkár úr. Ennek következtében változások történtek, például: a szóban forgó munka, a nemzeti biztonsági stratégia kidolgozása átkerült a Külügyminisztériumhoz, én pedig nem sokkal később átkerültem a Honvédelmi Minisztérium állományába. A kormány 2002-ben egyetértett azzal a szövegjavaslattal, ám az rövid időn belül mégis módosult. Az újabb és a korábbi között nincs igazán lényeges, igazán meghatározó különbség. A nemzeti biztonsági stratégia önmagában azonban kevés, arra alapozva meg kellett fogalmazni az ágazati stratégiákat. Például a nemzeti katonai stratégiát a honvédelmi kormányzat dolgozta ki.

ÚHSZ: Érdekes, erről az utóbbiról nem is hallottam még, pontosabban szólva nem hallottam, hogy alapdokumentum létezik ilyen címmel.

S. P.: Igen, tudniillik az a helyzet, hogy ilyen dokumentum van, noha nincs. Megmagyarázom. A Honvédelmi Minisztérium kidolgozta a saját ágazati stratégiáját, de van olyan ágazat, amely késlekedik. Márpedig a kormány úgy határozott, hogy majd csak akkor kerülhet sor az egész elfogadására, ha mindegyik ágazati stratégia elkészül, hogy mindegyiket ellenőrizni lehessen.

ÚHSZ: Mégis figyelembe veszik a munkájuk során?


S. P.: Igen, tudniillik egy, egyetlenegy ágazati stratégia híján teljes az anyag, ráadásul mindegyik ágazati stratégia a lehető legszélesebb körben végzett elemzésekre alapozódik. Például: a nemzeti katonai stratégia kidolgozását a mi főosztályunk koordinálta ugyan, ám annak megfogalmazásához meghatározóan hozzájárultak a Magyar Honvédség felelős tisztségviselői, de nemcsak ők, hanem más minisztériumok és hatóságok felelős tisztségviselői, mi több, felsőfokú oktatási intézmények tudós szakértői is, ráadásul nem csak a Zrínyi egyetemről. Vagyis, hogy úgy mondjam, a kormány még nem bólintott rá a dokumentumra, de mindenki tudja, akit illet, hogy e dokumentum előkészítése a lehető legalaposabb. Azt gondolom, hogy annál számottevően jobb a jelenlegi feltételek között nem nagyon fogalmazható meg. Ezért aztán nemcsak mi, hanem mindenki használja a munkája során, akinek szüksége van arra.

ÚHSZ: Kérem, ne térjen ki a válasz elől azzal, hogy erre nem önnek kell válaszolnia, tehát a kérdés: Ön szerint milyen helyet foglal el a Védelempolitikai és Nemzetközi Együttműködési Főosztály a védelmi tárca informális presztízsrangsorában?

S. P.: Erre tényleg nem nekem kellene válaszolnom, de ha egyszer úgy kérdezi, hogy az „én véleményem szerint”, akkor azt mondhatom: hogy egészen jó helyet. Van indokom ennek a kijelentésnek a megtételére. Amikor egy vezető tisztségviselő tárgyal más országbeli partnereivel, akkor mindig, de tapasztalataim szerint csakugyan kivétel nélkül mindig előzetesen kikéri a mi véleményünket. A találkozó előkészítése során mi írjuk meg a tárgyalási tematikát, mi állítjuk össze a háttéranyagot, vagyis mi összesítjük a magyar álláspontot. Például amikor a vezérkar főnöke tárgyal a NATO katonai bizottságában, a tisztán katonai jellegű teendőkre a főcsoportfőnökségek által összeállított dokumentumból készül, de a politikai jellegű kérdések előkészítésére nekünk, a mi főosztályunknak ad utasítást. Azt tapasztalom, hogy az elöljárók bizony figyelembe veszik a háttéranyagainkat, az azokban megfogalmazottakat nagy részben hasznosítják, nem csekély részben teljes egészében, megesik, hogy szinte szó szerint. Igen, úgy vélem, nem szerénytelenség azt állítani, hogy munkánk megítélése jó, elégedettek lehetünk, de elégedettségünk azért nem lehet akkora, hogy hátradőljünk a karosszékben.

Mónus Miklós