A költségvetési tervezés és gazdálkodás rendjét, vagyis az egymást követő teendőket tekintve a leginkább meghatározóan fontos tervezési feladatok teljesítésével a gazdálkodás szabályozása nemesedik múlhatatlan teendővé, amelynek megfogalmazása a Magyarország védelmére való sajátosan katonai teendők tekintetében a lényegében tervezési és felügyeleti feladatkörben tevékenykedő szervezetnek, a honvédelmi tárca védelemgazdasági főosztályának a feladata. Munkatársunk a főosztály vezetőjét, Lévai István Attila dandártábornokot kérdezte.

Új Honvédségi Szemle (ÚHSZ): A megelőzőleg olvasható néhány dőlt betűs sorban – szakkifejezéssel kopfban – kemény munkával összefoglaltam a védelemgazdasági főosztály tevékenységének a lényegét, de újólag elolvasva azt hiszem, noha csakugyan én írtam, mégsem értem, habár ön nagyjában-egészében helyesnek, pontosnak tartja. Megtenné, hogy némi magyarázatot fűz az írtakhoz?

Lévai István Attila dandártábornok (L. I. A.): A védelemgazdasági főosztály (főosztály) a munka tekintetében négy osztályba szerveződik. A közgazdasági osztály a védelmi tárca gazdálkodásának szabályozásáért felel, a lakásfelügyeleti osztály lakásgazdálkodással összefüggő irányító, szabályozó feladatokat lát el, a társaságfelügyeleti osztály a Honvédelmi Minisztérium alapításában és hatáskörében működő részvénytársaságokat és közhasznú társaságokat felügyeli, a vagyonfelügyeleti osztály pedig a tárca teljes vagyongazdálkodásával foglalkozik. Főosztályunk közvetlen elöljárója a védelemgazdasági helyettes államtitkár.
ÚHSZ: Az eddigiekből kitűnik, a főosztály voltaképpen a legteljesebben civil feladatokat lát el, hiszen nem csapatokat, nem katonai szervezeteket, hanem társaságokat, gazdálkodó egységeket felügyel. Miért tábornok a vezetője, és munkatársai között miért bírnak sokan rendfokozattal?
L. I. A.: Főosztályunk nem gazdálkodó, hanem gazdálkodást elősegítő szervezet, amely katonai környezetben működik, következésképpen elengedhetetlen, hogy munkatársaink között legyenek katonailag is képzett, katonai gyakorlattal bíró szakemberek.
ÚHSZ: Munkatársaik tehát egykori, hogy úgy mondjam, igazi katonák, akik gazdálkodási ismeretekre tettek szert csapatszolgálatukat követően?
L. I. A.: Az idén április elsejével felálló új HM-struktúrát megelőzően, tehát akkor, amikor még 18 főosztály működött a védelmi tárcánál, a mi szakterületünkön nagyobbrészt az akkori társaságfelügyeleti főosztály és a lakásgazdálkodás tekintetében az infrastrukturális főosztály tevékenykedett. E két főosztály személyügyi bázisán alakultunk meg, vagyis munkatársaink zöme e két főosztály állományából került ki. Ám az átszervezés során kaptunk más feladatokat is, tehát elődeinknél szélesebb körben tevékenykedünk, aminek okán az lenne szerencsés, ha létszámunk nagyobb lenne, ám ez nem lehetséges, mivel a védelmi minisztérium teljes munkatársi állománya – mint tudjuk – nem lehet több 650 főnél. Nálunk 33 állománytáblás beosztás van, de ténylegesen közel negyven munkatárssal dolgozunk, mert bizonyos átmeneti időre engedélyt kaptunk a rendelkezési állományban lévő, vagy a nyugállományba vonuló kollégák továbbfoglalkoztatására. Állományunk fele katona, óriási tapasztalattal bíró tisztek, zömmel egykor csapatnál, katonai szervezeteknél szolgáló pénzügyi vagy logisztikai tisztek, állományunk másik fele pedig szintén óriási tapasztalattal bíró köztisztviselőkből tevődik össze, akik naprakészen ismerik más minisztériumok, hatóságok stb.
gazdálkodással foglalkozó, hasonló beosztású szakembereit, és naprakészen tájékozottak a bizony nemritkán módosuló szabályozókban. Munkatársi gárdánk tehát nagyszerűen képzett, ami kedvező, ám egyben kedvezőtlen is. Kedvező, mert megy a munka, kedvezőtlen, mert embereinket csábítják mind itthoni beosztásokba, mind külföldi szolgálatra. S bizony megesik, hogy a csábító számottevően kedvezőbb körülményeket ígér. Nehezíti a sorsunkat, hogy tapasztalt munkatársaink közül többen rövidesen nyugállományba vonulnak, új, fiatal munkatársaink ugyan tudnak jószerint mindent, amit tudni kell, ami megtanulható, ám a tapasztalatuk kevés, a mi tevékenységünkben pedig fontos a tapasztalat.
ÚHSZ: Az ország védelmére való felkészülés nem csak – mi több – közel sem csak a HM feladata, következésképpen a védelem gazdaságát sem csak a főosztály szervezi. Van éles határvonal, amit nem lépnek át?
L. I. A.: Van is, meg nincs is. Megmagyarázom. A védelmi tárca minden évben kap az Országgyűlés akaratából egy bizonyos összegű költségvetési támogatást a védelemre való felkészülés érdekében, ez az összeg az adott évben elkölthető pénz, természetesen védelmi feladatokra, a minisztérium egészének, tehát mind igazgatási, mind katonai blokkjának szervezésében. Ám az állam nemcsak pénzeszközt bocsát a tárca rendelkezésére, hanem egyéb eszközöket is természetben, más kifejezéssel: vagyoni elemeket, ingatlanokat és ingó vagyontárgyakat is. Összefoglalóan tehát azt mondhatom, hogy a védelemmel kapcsolatos állami feladatok ellátására az állam pénzt és vagyoni elemeket biztosít a védelmi tárcának.
ÚHSZ: Milyen egyéb feladatokra alkalmasak az úgynevezett katonai ingatlanok?
L. I. A.: Vegyük a katonai gyakorlótereket. A kiképzés nagy része azokon folyik, folyhat is, mert az állam a gyakorlótereket a tárca rendelkezésére bocsátotta. De nézzük meg a gyakorlóteret nem kifejezetten katonaszemmel! Mit látunk? Azt, hogy a gyakorlótér egyben erdő is, mező is, vadászterület is, legelő is stb. Tehát a gyakorlótérre nemcsak a katonai előírások vonatkoznak, hanem az erdőtörvény is, a vadászati törvény is stb. Ez a tény pedig kötelezettséget ró az ingatlanok felett tulajdonosi, vagyonkezelő jogokkal rendelkezőre, aki a gyakorlóterek esetében maga a honvédelmi miniszter. A miniszter úgy tesz eleget – például – az erdőtörvényben foglaltaknak, hogy rendelkezik ezen törvénynek az érvényesítéséért, biztosításáért, főosztályunkon keresztül. A miniszter létrehozott erdőgazdaságokat a szóban forgó feladatok ellátására. Ezeket a társaságokat pedig főosztályunk felügyeli gazdálkodási szempontból. De nemcsak erdők, hanem például hadiipari kapacitások fenntartására is szükség van, noha békeidőben kevés a feladatuk.
Folyamatos működésben kell tartani őket azonban, hogy bármelyik percben készen álljanak az adott alkalommal hirtelen megnövekedő katonai feladatok teljesítésére. Ilyen részvénytársaságok például és egyebek mellett a harcjárművek javítására és karbantartására, valamint bizonyos fejlesztésekre szakosodott gödöllői Currus Rt. és ArmCom Rt., vagy az elektronikában jártas Arzenál Rt. Nyírteleken, de meg kell említeni a szolgáltatásokban kiemelkedő szerepet játszó Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Rt.-t is.
ÚHSZ: Lehet mondani, hogy a hadsereg működésében bármilyen apró szerepet játszó termékek és más eszközök valamilyen mértékben mindenképpen a főosztály hatáskörébe kerülnek legalább egy rövid időre?
L. I. A.: Igen, ez igaz. Főosztályunk a hadseregbe bekerülő termékek életútját nyomon követi a beszerzéstől kezdve a hadrendből való kivonásig, sőt még azt követően is, mivel felügyeleti szinten az inkurrencia el- vagy átadása, esetleg megsemmisítése szintén feladataink közé tartozik. A termékek életútját nem mi egymagunk követjük, hanem – a hadsereg teljes személyi állományával együttműködve, mivel közülük kerülnek ki a kezelők – a parancsnokok, a csapattagozat gazdálkodási szakemberei. A főosztálynak – feladata szerint – szabályozó katalizátor szerepe van e tekintetben.
ÚHSZ: Mondandóját érthetem úgy, hogy a főosztály egyes részlegei végső soron a termékek életútjának egy-egy, vagy egy-több szakaszát felügyelik?
L. I. A.: Egyszerűsítve azt mondhatom, hogy a költségvetési források elköltésének szabályairól a közgazdasági osztály gondoskodik, a termék életútját a vagyonfelügyeleti osztály követi, a társaságfelügyeleti osztály a gazdasági társaságok részére átadott kincstári vagyon használatára ügyel, a lakásfelügyeleti osztály pedig az állomány lakhatásával törődik.
ÚHSZ: Természetesen tudjuk, hogy egy főnök nem tehet különbséget az irányítása alatt álló egységek között, hiszen mindegyiket egyformán fontosnak kell tartania, nem beszélve arról, hogy mindegyik természetesen az is. A gyakorlatban azonban mégis mindig tesz valamelyes különbséget – ha kényszerűségből is –, hiszen minden egység tökéletes működtetésére nem jut elég erő. Felállítana az osztályok között fontossági sorrendet?
L. I. A.: Nem szívesen, mert csakugyan minden tevékenység fontos. Először is szeretném leszögezni, hogy a személyi állomány tekintetében nincs különbség, más szavakkal, mindenki egyformán nagyon fontos munkatársunk, bármely osztályon is dolgozik. Munkatársaink között a tekintetben sincs különbségtétel, hogy civilek vagy katonák. A feladatok között valamelyes különbségtétel mégis tehető, mivel a végrehajtásukra biztosított források egyre szűkösebbek. Ugyan mérséklődnek a feladatok, de jóval lassabban, mint ahogyan fogy a pénz. Ennek folyománya, hogy egy-egy tevékenység végrehajtóira egyre nagyobb feladat hárul a hatékony vagyongazdálkodás érdekében.
ÚHSZ: Ki jár jól, ki jár rosszul?
L. I. A.: Senki nem jár jól. Van, aki kevésbé jár rosszul és van, aki a többinél is rosszabbul jár. Az igazság szerint mind a négy osztályt előre kellene sorolnom, de a mostani sorrend, amelyben valamelyes különbségtétel tetten érhető, a következő: társaságfelügyeleti osztály, vagyonfelügyeleti osztály, lakásfelügyeleti osztály és közgazdasági osztály. Ez a jelenleg helyesnek ítélhető sorrend.
A besorolás magyarázata: Tudjuk, egyre csökkennek a források, miközben a társaságfelügyeleti főosztály hatáskörébe tartozó szervezetek fenntartása nélkülözhetetlen, mégpedig azért, mert állandóan készen kell állniuk szolgáltatásaik gyors bővítésére. Más szavakkal: kapacitásaikat működtetniük kell, eszközeiket rendre pótolniuk kell, bizonyos fejlesztéseket is végre kell hajtaniuk, stb., vagyis működniük kell, miközben a hadseregtől alig kapnak megbízást. Milyen lehetőség áll előttük? Kapacitásaik minél nagyobb részét az úgynevezett piacon kell értékesíteniük. Ez főosztályunk tekintetében – általában a honvédséggel való kapcsolatukban – azt jelenti, hogy szolgáltatásaik színvonalát a lehető legköltségkímélőbb módon kell tartaniuk, mi több, növelniük. Egyszerűen azért, mert költségeiket képtelenek fedezni a védelmi tárca által biztosított költségvetésből. Ám a színvonal tartásához, de annak növeléséhez is újólag eszközökre van szükség, amelyek a költségvetési források szűkössége miatt csak a piacon elért bevételekből szerezhetők be. Tehát a piaci szerepük egyre bővül, annak egyre bővülnie kell, mert ha nem, akkor képtelenek önmagukat működtetni a védelmi szféra által elvárt színvonalon. Ez azt a feladatot rója – többek között – a főosztályra, hogy a szóban forgó társaságokat egyre nagyobb mértékben át kell állítani a civil piacokon való tevékenységre, éppen azért, hogy a hadsereg igényeit is jó színvonalon legyenek képesek kielégíteni. Ezért szerepel első helyen a társaságfelügyeleti osztály.
A következő a sorban a vagyonfelügyeleti osztály. Ennek oka ismét a források szűkösségében keresendő. Ez az osztály az egyes vagyontárgyak, eszközök életútját felügyeli. E tekintetben az a gond, hogy az eszközök igen nagy részét jóval hamarabb kellene kiselejtezni, lecserélni, mint ahogy az ténylegesen megtörténik.
Nincs elég pénz ugyanis új eszközökre, és ezért nem tehetünk mást, mint a használt eszközöket tovább tartjuk hadrendben, mint ahogy azt szívünk szerint tennénk. E területen a másik lehetőség: a hadrendből már kivont eszközeinket igyekszünk a piacon értékesíteni, hogy ily módon valamelyest gyarapítsuk a rendelkezésünkre álló forrásokat. Ha ezek értékesítésére bármilyen oknál fogva nincs mód, akkor igyekszünk őket átadni önkormányzatoknak, más állami szervezeteknek, hogy ily módon legalább raktározási költségeinket csökkenthessük. Ám miközben a forrásszűke miatt egyre nehezebb teher hárul társaság- és vagyonfelügyeleti osztályainkra, aközben egyre nagyobb feszültség mutatkozik a személyi állományon belül a költségvetési megszorítások és a haderő-átalakítás által is generált lakhatási gondok miatt. Annyi bizonyos, hogy a többpólusú lakásellátási rendszer változtatásával és kiegészítésével új megoldásokat is keresünk.
ÚHSZ: Itt-ott már hallani arról a kezdeményezésről, mely szerint honvédségi lakások építésébe szeretnék bevonni a magántőkét, ha jól emlékszem, erről a Magyar Honvéd című újságban is megjelent már némi tájékoztatás. Őszintén szólva én még magát a felvetést se nagyon értem. Illetve értem, csak nem értem meg. Katonák nem állami, nem honvédségi, de nem is saját tulajdonban laknak, hanem majd valamilyen háziúrtól bérelnek lakást? Ha ez megvalósul, akkor annyi lesz a peres ügy, már előre látom, amennyit most elképzelni se tudunk. Mi az igazság?
L. I. A.: Több megoldáson törjük a fejünket, az utóbbi egy évben valóban nagyrészt a magánbefektetők bevonásának előkészítésén fáradozunk. A tárca által kidolgozott és előterjesztett javaslat, hogy úgy mondjam, zöld lámpát kapott, napjainkban folyik a jogi szabályozás megtervezése az Ingatlankezelési Hivatallal, a Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatallal, a jogi főosztállyal stb. együttműködésben. Ez év végéig a kész tervezetet le kell tenni az elöljáró asztalára. A lényeg: nemcsak a költségvetés igen szűkös forrásaira, hanem magántőkére is számítani szeretnénk a katonák lakhatási gondjainak megoldása, de legalább enyhítése érdekében. Ez miért lenne baj?
ÚHSZ: Tudni nem tudom, csak elképzelhetőnek tartom, hogy a tulajdonos majd esetleg kissé visszaél a helyzettel. Mondjuk, egyszer csak arról tájékoztatja a gyanútlan, ám kedves bérlőt, az őrmester vagy a százados urakat, hogy az időközben bekövetkezett energiaár-emelések, a Karib-tenger partvidékén pusztító orkánok, valamint a Szíriusz csillagkép kedvezőtlen állása miatt kénytelen a bérleti díjakat jelentősen felemelni, miközben arról is intézkedik, hogy a bérlemények karbantartásához többé nem járul hozzá, mert… akármiért. Aki ezt nem fogadja el, az mehet máshova. De hova megy majd a családos katona?
L. I. A.: Érzékelem és egyben visszautasítom a felvetésben rejlő iróniát, valamint előrebocsátom azt, hogy a honvédelmi tárca sem képes magát elhatárolni az országban végbemenő gazdasági változásoktól és azok hatásaitól. Igen, ez úgy lesz, hogy a magánbefektető által megépített lakást valamilyen módon a honvédség vagy a katona bérli. Előfordulhat az is, hogy a honvédség és a magánbefektető közösen épít, felújít, korszerűsít stb. lakásokat, amelyekben katonacsaládok laknak majd. Nyilvánvaló, ahány a helyőrség, annyi megoldás lehetséges. Csak egyvalami lesz biztos, a jogi szabályozás célja, hogy minden a legtökéletesebben szabályozott legyen, a befektető találja meg a számítását, de ne élhessen vissza azzal, hogy ő a tulajdonos. Éppen ezért az új megoldásba jogi és pénzügyi garanciákat foglalunk, amelyek a katonabérlő életpályája során, sőt még a nyugállományba helyezését követően is megingathatatlanná teszik számára a lakhatás biztonságát.
ÚHSZ: Maradt a közgazdasági osztály, amelynek feladata: a költségvetési keret elköltése módozatának bizonyos értelemben való kidolgozása, szabályozása. Első ránézésre ez lenne a legfontosabb osztály, most mégis negyedikként sorolja az erőszakolt rangsorban. Miért?
L. I. A.: Mert a költségvetés elköltésének szabályozása komoly feladat, de legalább nincs vele olyan nagyon sok baj, ugyanis az azzal kapcsolatos alapfeszültség magas, ám nem változik nap mint nap.
ÚHSZ: Nem tehetem meg, hogy ne kerítsek rá szót: ami a honvédelmi tárcán belül az úgynevezett társaságokkal, főleg a közhasznú társaságokkal történik az utóbbi években, az legalábbis meghökkentő. Annak idején voltak a háttérintézmények, voltaképpen hadrendben lévő katonai szervezetekként működtek. Ez a megoldás különböző, néha nem is elvi, hanem éppenséggel akut problémák miatt nem volt jó. Megalakultak részvénytársaságok és közhasznú társaságok (kht.). Úgy tetszett, ők a megváltók. Azóta viszont évről évre egyre több velük a baj. Főleg az a baj, hogy nem hoznak, hanem visznek pénzt, a szűkös költségvetésből túl sokat fordít rájuk a tárca, miközben az lenne a cél, hogy ne kerüljenek pénzbe, de legalábbis jóval kevesebb pénzbe kerüljenek, mint amennyibe kerülnek. Hallottam, hogy jobb lenne visszaállítani őket, főként a kht.-kat, hadrendben lévő háttérintézményekké, de olyan ötlet is hallható volt honvédségi berkekben, hogy fel kellene számolni az összes kht.-t, de legalábbis a többséget, szolgáltatásaikat pedig meg kellene vásárolni a piacon, stb. Mi az igazság?
L. I. A.: Abból kell kiindulnunk, hogy a költségvetés a már unalomig ismételt szűkös források miatt nem tud mindent vállalni, ezért hozta létre a tárca a társaságokat, köztük kht.-kat, amelyek nagyon jelentős szerepet játszanak. Az a cél, hogy a költségvetés szempontjából minél olcsóbban működjenek. A kht.-k, akár a korábban már említett részvénytársaságok is, szolgáltatnak a személyi állomány részére, ám ha csak a személyi állomány részére szolgáltatnának, akkor kapacitásaikat képtelenek lennének kihasználni. Szabad kapacitásaiknak hasznosulniuk kell a piacon, különben veszélybe kerül a működésük. Vegyük szemügyre a helyőrségi klubokat. Ezek az intézmények helyet adnak katonák tanácskozásainak, a katonák és családtagjaik egyaránt igénybe vehetik és igénybe is veszik a klub különböző helyiségeit különböző programokra. Vegyünk egy példát! A klub farsangi bált rendez, vacsorával, műsorral, tánccal – katonáknak. Egy farsangi bált, mert többre nincs szükség. De vannak a városban más csoportok, civil egyesületek, amelyek tagjai szintén szívesen rendeznének bált, de nekik nincs helyőrségi klubjuk, nincs székházuk, nincs lehetőségük arra, hogy a sajátjukban rendezzék meg. Miért ne bérelhetnék arra az egy estére, éjszakára a helyőrségi klub helyiségeit? De a mindennapokban is van lehetőség a szolgáltatások piacon való étékesítésére. A helyőrségi klub helyet adhat civil vállalkozások továbbképzéseire, tanórák megtartására, különböző képzőművészeti körök működtetésére bérleti díj ellenében és így tovább. Igen, cél, hogy a kht.-k bevételt érjenek el a szabadpiacon.
ÚHSZ: Őszintén szólva nem igazán értem, miért hangsúlyozza ezt, hiszen a kht.-k máris érnek el bevételeket a szabadpiacon, régóta igyekeznek hasznosítani szabad kapacitásaikat, és nem is ritkán sikerrel. Ennek ellenére mutatkoznak azok a bajok, amiket megemlítettem az előbb. Miért léteznek azok a bajok, miért nem nyugszik meg a szabályozás a honvédségi kht.-k körül?
L. I. A.: A részvénytársaságok kapacitásainak átlagosan 40-50 százaléka hasznosul honvédségi szolgáltatásokra, a többi szabadpiacon kötendő le. A kht.-k szolgáltatásait pedig 60-70 százalékban veszi igénybe a honvédség, vagy különböző katonai szervezetek, de időnként egyes katonák is, a szabadpiacra 30-40 százalék marad. A jelzett arányok ellenére sokkal több baj látszik a kht.-k körül, aminek az az oka, hogy maguk a katonák sokkal gyakrabban találkoznak a mindennapokban a kht.-kkal, mint a részvénytársaságokkal. Egy katona se keresi fel a Currus Rt.-t azzal, hogy javítsák meg a harckocsiját, mert reggelenként azzal megy szolgálatba, de jószerint nincs hét, hogy ne keresse fel a helyőrségi klubot, mert ott vacsorázik a családjával, vagy az ottani könyvtárból kölcsönöz könyvet. Hasonló a helyzet az üdülőkkel. A Currus Rt. Gödöllőn települ, ott is marad, ott lesz, amíg csak egyáltalán szükség van rá. Nincs róla mit beszélni. Ám a honvédségi üdülők, csapatpihenők jó része már nem ott van, ahol volt akár csak pár évvel ezelőtt is, pontosabban szólva ma már számos egykori üdülő, csapatpihenő nem is működik, vagy ha igen, akkor vállalkozásként, és ha még nem vállalkozásként, akkor már tudni, hogy rövidesen akként fog. Erről van mit beszélni, beszélnek is róla a katonák, ezért látszik úgy, hogy velük sok a baj.
ÚHSZ: Én azt hiszem, sokkal kevesebbet beszélnének a kht.-król a katonák, ha nem éreznék nap mint nap a bajokat. Nem így látja?
L. I. A.: Jó, akkor mélyedjünk bele egy kissé a problémába! Pár éve bizonyos értelemben eléggé előnyös helyzetben volt az úgynevezett közhasznúsági kör, vagyis az a terület, amelynek működtetésére nagyobbrészt kht.-k alakultak. Tudniillik akkoriban a hadsereg több mint félszázezer katonát és közel tízezer közalkalmazottat tömörített, a honvédség mai létszáma pedig 27 ezer fő. Akkoriban akkora vagyont kaptak a szóban forgó szolgáltató szervezetek, amekkora kellett a viszonylag nagy igénylői körhöz, ám az a vagyon ma sem kisebb, noha az igényjogosultak száma jó felére csökkent. Akkoriban sok helyőrség volt a maihoz képest. Nincs már létszámban számottevő katonai szervezet sem Pécsett, sem Nagykanizsán, sem Szombathelyen, sem még nagyon sok településen. Viszont ott maradtak az egykori katonák, akik ingáznak vagy nyugállományba vonultak, egyszóval, akiknek erős kötődésük van a honvédséghez. Rájuk gondolunk, amikor továbbra is fenntartjuk a helyőrségi klubokat, de azt is világosan látni kell, hogy a szóban forgó klubok nem maradhatnak fenn szabadpiacon hasznosított szolgáltatások nélkül, mivel állami-katonai feladataik nagyobb létszámú katonai szervezet híján alig vannak. Hasonló a helyzet az üdülőkkel és csapatpihenőkkel is. Az a törekvésünk, hogy az arányaiban, de időnként nominálisan is egyre kevesebb költségvetésből kevesebb, de a korábbinál magasabb színvonalú szolgáltatást tudjunk biztosítani. Szűnnek meg üdülők, csapatpihenők meg helyőrségi klubok is, de újakat is létre kellene hozni, példának okáért Győrött igazán alapítani kellene végre egy igazán színvonalas szolgáltatásokra képes helyőrségi klubot. Mindeközben első-, másod-, de harmadsorban is megkerülhetetlenül fontos a költségekkel való erős takarékoskodás. Ennek okán éppen ez idő tájt van folyamatban a rekreatív tevékenységet és a kulturális tevékenységet végző kht.-k összevonása. A legfontosabb cél: ne legyen két menedzsment, amikor az igényjogosultak mai létszámát tekintve egy is elég, ne legyen két számviteli szervezet, amikor egy is elég, magyarán: ugyanaz a feladat kevesebb pénzből teljesüljön, ugyanazt a szolgáltatást kevesebb működést szolgáló befektetéssel kapják meg az igényjogosultak. Vagyis: a szűkülő forrásokat ne önfenntartásra fordítsuk, hanem a szolgáltatások gyarapítására és színvonaluk növelésére! Főosztályunk ebben a munkában mintegy katalizátor szerepet játszik a döntéshozó tulajdonos és az ő megbízottai, a kabinet tagjai, valamint a szolgáltatásokat nyújtó szervezetek között.