1 Elhangzott a VII. nemzetközi katonai büntetőjogi konferencia korreferátumaként (Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság/Katonai Főügyészség, Budapest, 2005. szeptember 29.)

A gyakorlati büntetőjogász szemével tekintve a problémára arra keresem a választ, vajon a nemzetközi kötelékben szolgáló katona által külföldön elkövetett bűncselekmény (fegyelemsértés) esetén mennyire biztosítottak a büntetőeljárás, illetve a fegyelmi eljárás törvényes és sikeres lefolytatásának eszközei. Külföldi szolgálatteljesítés esetén ugyanis a hazai viszonyokhoz képest jelentős eltérések vannak. Ezek közül a fegyelmi viszonyokat leginkább a katona, illetve alegysége hazaitól eltérő alá-fölérendeltségi viszonyai, a tevékenységét meghatározó szervezeti és működési szabályok és a nem tervezhető eseti feladatok érintik. Az állandóság a válságkezelő műveletek során ritkaság, ezért szinte állandó jogalkotási igény és számos jogalkalmazási probléma is nehezíti az eligazodást.

Alapvető kérdés, hogy a fogadó állam területén milyen joghatósági viszonyok között tevékenykedik a nemzetközi kontingens. Ennek keretein belül lehet eldönteni, hogy milyen bűnügyi, igazságügyi együttműködésre van lehetőség a külföldi helyszínen, ahol a személyi és tárgyi bizonyítékok egyébként is rendkívül rövid ideig állnak rendelkezésre. A bizonyítékok törvényes úton történő megszerzése tehát igényli, hogy a büntetőügyben eljáró hatóságok tisztában legyenek az adott katonai misszió nemzetközi jogi alapjaival, az így létrehozott katonai szervezet belső függelmi viszonyaival, s a lehetőségekhez képest a nemzetközi kontingens tagállamai, valamint a fogadó állam jogi megoldásaival, lehetőségeivel. Optimális esetben a műveleti területen működő többnemzeti katonai erő tevékenységét az egyenrangú nemzeti jogrendszerek elemei felett a nemzetközi válságkezelő műveletben részt vevőkre egyaránt kötelező nemzetközi humanitárius, illetve a hadijog szabályai, a (pl. ENSZ) mandátum, a vonatkozó két- és többoldalú nemzetközi megállapodások (pl. jogállási és jogsegélyegyezmények), végül a műveletirányító parancsnokság által kiadott műveleti szabályok egymásra épülő szerkezete támogatja.
Ezek a rendelkezések valamilyen mértékben a nemzeti szabályozás, tehát a szuverenitás korlátozását jelentik. Annak ellenére, hogy az államok közössége a nemzetközi katonai fellépést a béke fenntartása, illetve megőrzése érdekében elfogadja, többségükben mégis ragaszkodnak a nemzeti szabályozás fenntartásához a haderőt érintő fegyelmi és büntetőjogi területeken. Ezt a tendenciát egyébként a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) megalakulását máig kísérő viták is jellemzik. Ezzel szemben azonban az lenne logikus, hogy amennyiben az államok – akár csak részlegesen is – katonai és politikai szövetségre lépnek, úgy egymás katonai és politikai érdekeit saját jogi eszközeikkel, esetlegesen azokról a másik fél javára történő lemondás útján is védelmezzék.


Hatáskörök

A nemzetközi katonai misszióval kapcsolatos bűnüldözési és igazságszolgáltatási hatásköröket tipikusan a fegyveres erők jogállását meghatározó ún. SOFA-megállapodások rendezik. E megállapodás általánosságban rendezi a kizárólagos, illetve párhuzamos (ezen belül pedig az elsődleges) joghatóság eseteit, a konfliktusok feloldásának szabályait. Ezen túl a SOFA-egyezmények – a nemzetközi jogsegélyegyezmények ellenére, amelyek csak a katonai (és politikai) bűncselekmények köre kivételével biztosítják az együttműködést – a nemzetközi misszióban részes küldő- és fogadó államok között általános bűnügyi együttműködési kötelezettséget is előírhatnak. Ilyen rendelkezés mindenképpen megkönnyítheti az eljáró nemzeti hatóságok dolgát, hiszen e speciális jogalapon bármely bűncselekmény esetén intézményes lehetőség a helyszínen keletkezett személyi és tárgyi bizonyítékok felkutatása, rögzítése és későbbi felhasználása.
Érdekes probléma azonban, hogy a SOFA-megállapodás a fogadó és a küldő államok között hoz létre ilyen kapcsolatot, míg a nemzetközi katonai kontingest alkotó, küldő államok közötti belső kapcsolatokat nem feltétlenül rendezi. Holott éppen az tekinthető tipikusnak, hogy a koalíciós katonák közös szolgálatteljesítése során valósul meg valamely, a SOFA alapján a küldő államok kizárólagos vagy elsődleges joghatósága alá tartozó fegyelemsértés vagy bűncselekmény. Megjegyzem, az is előfordulhat, hogy e cselekményeket esetleg egymás sérelmére követik el a koalíciós katonák, emiatt az eljárások eredménye éppen a másik küldő állam katonájának kihallgatásától, a katonák közötti tényleges függelmi viszonyok megállapításától is függhet.
Ilyen együttműködési kötelezettséget előíró nemzetközi szerződés hiányában a koalíciós erők, tagjaik katonai bűncselekményei esetén, a nemzetközi jogsegélyegyezmények tiltó rendelkezése alapján ténylegesen elesnek a kölcsönös és hatékony eljárási jogsegély lehetőségétől. A ki nem kényszeríthető viszonosság mint szubszidiárius jogi lehetőség segítségül hívásától sem várható áttörés a probléma megoldása során, tekintve az ilyen jellegű ügyek „kényes” természetét.
A következő gyakorlati példa kellő megvilágításba helyezheti a jogalkalmazási problémát:
2004 májusában, az Irakban tevékenykedő nemzetközi katonai kontingens tagjaként egy szállító-gépjárművet vezető magyar katona elütött egy 12 éves iraki kisfiút, akinek súlyos csonttöréses sérülései keletkeztek. A magyar katona tanúk egybehangzó nyilatkozata szerint a sértett az úton a magyar katonák haladási irányával szemben haladó másik szövetséges állam katonai konvojának két autója közül, féktávolságon belül lépett a teherautó elé. Az iraki kisfiút később Magyarországra szállították gyógykezelés céljából, az ügyben azonban vallomást később sem tett.
Az ügyben szövetséges katonai rendőr végezte a helyszíni szemlét, amelynek során fényképeket is készített. Ezeket, illetve az esetlegesen kihallgatott más nemzetbeli katonák vallomásáról készített jegyzőkönyveket a gondatlan közlekedési bűncselekmény miatt Magyarországon folytatott nyomozás során már nem lehetett beszerezni. Semmi sem írt elő ugyanis bűnügyi együttműködési kötelezettséget a szövetséges erőket alkotó államok, illetve ezek katonai hatóságai között, ezért a helyben és nyomban elérhető bizonyítékok beszerzése érdekében csak a hosszadalmas nemzetközi jogsegély hagyományos, központi hatóságok útján történő formái lettek volna igénybe vehetőek – utólag eredménytelenül. A büntetőeljárást ezért a szokásos bizonyítékok (mint pl. a helyszíni fényképek, érdektelen tanúk, gépjármű-szakértői vélemény) nélkül – a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelésével, egyébként bűncselekmény hiányára alapítottan – kellett befejezni.
A baleset időpontjában a joghatóságot az Irakban tevékenykedő ún. Szövetséges Átmeneti Hatóság SOFA-egyezményt helyettesítő rendelete szabályozta. E szerint a szövetséges fegyveres erők személyzete által elkövetett bűncselekmények az egyes küldő államoknak kizárólagos joghatósága alá tartoztak – vagyis a magyar büntető jogszabály személyi hatálya (Btk. 3. § (1) bekezdése) volt korlátozás nélkül alkalmazható. Nagyon fontos distinctio az is, hogy a jogesetben alkalmazandó büntető anyagi jogszabály (Btk. 187. §) keretnorma volt, így a tényállásból a helyi közlekedési szabályok megsértésére kellett már a nyomozás során megfelelő jogi következtetést levonni. Nos, önmagában ez a körülmény is több, itt most nem tárgyalandó alkotmányossági kérdést vet fel.


Jogi és szervezeti alkalmazkodás

Magyarország NATO-csatlakozása, illetve a külföldi katonai missziókban történő rendszeres részvétel hatására az igazságszolgáltatást érintő több jelentős változás is történt. Ezek célja az volt, hogy a Magyar Köztársaság jogrendje zökkenőmentesen alkalmazkodjék – a határainkon kívül, a katonák által elkövetett bűncselekményekkel és fegyelemsértésekkel kapcsolatos – új feladatokhoz.
l A hatályos magyar szabályozás igyekszik elkerülni a lehetséges konfliktusokat a külföldi katonai misszióban történő szolgálatteljesítés során. Az ez évben (2005) kibocsátott új Szolgálati Szabályzat részletesen taglalja, hogy működő nemzetközi szervezetek (pl. az ENSZ, a NATO, az Európai Unió) által irányított katonákkal történő együttes tevékenység során a magyar katonának az adott nemzetközi szervezetre vonatkozó szolgálati és függelmi rend szabályait kell érvényesítenie.
Tehát amikor a magyar katona (nem az ellenséghez tartozó) külföldi katonákkal együtt olyan váratlan helyzetbe kerül, hogy parancsnok nincs kijelölve, akkor a helyzetet egy többlépcsős teszt útján kell tisztáznia. Ennek során – előnyben részesítve természetesen a szövetségi kapcsolatot és az adott műveletre vonatkozó nemzetközi jogi szabályokat – csak legvégül, speciális szabályok hiányában dönthet az alá-fölérendeltségi viszonyokról a magyar Szolgálati Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően.
l A büntető anyagi jogot érintő változások között kell megemlítenem, hogy 1999 óta a magyar katona által elkövetett katonai bűncselekmény akkor is büntethető, ha azt szövetséges fegyveres erő katonájával szemben követi el. (Btk. 122/A–B. §-ok)
Szövetséges fegyveres erő katonáján (Btk. 137. § 18. pont) a kölcsönös katonai segítségnyújtás kötelezettségét tartalmazó nemzetközi szerződés szerint a Magyar Köztársasággal szövetséges állam haderejéhez tartozó személyt kell érteni, továbbá a szövetséges állam rendőrségének, illetve polgári védelmi szolgálatának tagját is.
Ugyanígy katonai bűncselekmény miatt büntethető a magyar katona, ha azt az ENSZ vagy más nemzetközi felkérésére külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius vagy békefenntartó tevékenység keretében, más állam katonájával – ideértve rendőrségének, polgári védelmi szolgálatának tagját is – szolgálati feladat közös ellátása alatt követi el.
E kétségtelenül széles büntetőjogi védelmet a jelenleg zajló jogalkotási folyamatban azonban akként tervezik módosítani, hogy a büntethetőség feltétele a jövőben a viszonosság lesz.
l 2002-t megelőzően csak az érintett magyar katona repatriálását követően nyílott mód a szükséges fegyelmi vagy büntetőeljárás hazai területen történő lefolytatására, amely ezért kevés esélyt biztosított a bizonyítékok utólagos beszerzésére. Ezt követően azonban a legfőbb ügyész utasítása alapján háromfős, mobil katonai ügyészi egységet állítottak fel. Ez az egység alkalmas arra, hogy szükség esetén a fogadó állam területén – korlátozottan, kizárólag a magyar katonák elhelyezését biztosító bázison – teljesítse a nyomozást. Megjegyzem, hogy a mobil katonai ügyészi csoport nem csupán bűnügyekben jogosult eljárni, de az ott elhelyezett magyar kontingens működésének törvényességét is vizsgálhatja. l Ezzel szinte párhuzamosan, 2003-tól – 10 év szünet – ismét törvénybe iktatták a kisebb súlyú, legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett katonai bűncselekmények (vétségek) fegyelmi úton történő elbírálásának lehetőségét, ha a büntetés célja a fegyelmi fenyítéssel is elérhető. Ettől kezdve az esetek egy részében már nem lenne feltétlenül szükséges a külföldön szolgáló magyar katonával szemben a büntetőeljárás lefolytatása, illetve az érintett katona idő előtti vagy megalapozatlan, a tényállás felderítése előtt történő – többletköltséggel járó – hazaküldése (repatriálás).
A fent vázoltak ellenére sem teljes az eszköztár: a külföldön tevékenykedő magyar katonai egységek parancsnokai egyelőre még nem rendelkeznek tényleges fegyelmi hatáskörökkel, e vonatkozásban törvényt szükséges módosítani. Arra sincs még lehetőségünk, hogy külföldi műveleti területen hadbíró vagy ügyvéd eljárását is biztosítsuk. Így azonban csak a nyomozás legfontosabb, kezdeti szakasza végezhető el, ahol és amikor a legnagyobb szükségünk lenne a koalíciós partnerek által biztosított eljárási jogsegélyre, pl. tanúk kihallgatására, iratok és bizonyítékok átadására – kizárólag katonai bűncselekmények gyanúja esetén is, ugyanis ezekre a nemzetközi jogsegélyegyezmények hatálya nem terjed ki. Összefoglalásként tehát azt tartom alapvető fontosságúnak, hogy közös anyagi és eljárási jogot tartalmazó fegyelmi kódex hiányában a külföldi katonai misszió tervezése során kell megkísérelni a várható problémákra történő felkészülést.
Azt tartanám hasznosnak, ha a válságkezelő műveletekben való részvételre vonatkozó nemzetközi szerződésekhez történő csatlakozás tárgyalása során a joghatóság megosztása mellett kitérnének a koalíciót alkotó államok bűnügyi együttműködési kötelezettségének előírására is. E nemzetközi szerződésekben lenne szükséges azt is szabályozni, hogy az eljárási jogsegély formáját öltő bűnügyi együttműködés közvetlenül az eljáró helyi (katonai) hatóságok között jöhessen létre, így kiküszöbölve az érintett államok központi hatóságainak kötelező igénybevételét.
Az együttműködést pedig az tenné zökkenőmentessé, ha a részes államok az egyes, a joghatóság és ezen belül a fegyelmi és büntetőjogi szempontból fontos jogi terminológiák és katonai fogalmak közös értelmezésére is törekednének.

Venczl László