A négyéves kormányzati ciklust mindig elemzések, értékelések követik. Ez ad alapot a mérleg megvonására, de a jövő tennivalóinak megjelölésére is. Ez az írás a honvédség egy sajátos területének áttekintésére, a gondoskodási körbe tartozók helyzetének, körülményeinek felvázolására vállalkozik. Várhatóan e témában sem ez lesz csak az egyetlen összefoglaló, de minél több megközelítésben jelenik meg egy téma, annál árnyaltabb, teljesebb képet adhat az adott réteg életviszonyairól, az ebbe a csoportba tartozókat érdeklő, foglalkoztató kérdésekről.

A négyéves időszak eredményeinek összefoglalását sajátossá teszi, hogy a nyugállományú katonák – ez tehát a gondoskodási körbe tartozók egy rétegét érintette – körében végzett reprezentatív szociológiai felmérés adatainak, következtetéseinek megjelenése ezzel egybeesik. A téma elsődleges feldolgozása, szűk körben bemutatott prezentációja arra utal, hogy a négyéves összegzés és a kutatás főbb megállapításai összhangban vannak, egybeesnek.
Korábban megfogalmazódtak olyan kétségek is, hogy szabad-e párhuzamosan végezni az összegzést, vagy jobb lenne megvárni a kutatási eredményeket és annak alapján megvonni a mérleget. Az egyidejű elemzésnek voltak rizikói, de jogos volt a szakterületet irányítók azon meggyőződése, hogy ismereteik elég megalapozottak ahhoz, hogy ettől a felmérés eredményei se mutathatnak nagyobb eltérést.


A LÉTSZÁMARÁNYOK VÁLTOZÁSAINAK HATÁSA

A honvédség szociális gondoskodási körébe tartozók jelenleg meghaladják a haderő létszámát. Ez a helyzet a haderő dinamikus csökkenésének következtében alakult ki, amelyért semmiképpen nem viselhetnek felelősséget a nyugállományú, nyugdíjas éveket élők. Létszámuk gyarapodása a haderőre vonatkozó döntések következménye, a többség más lehetőségek hiányában a felső korhatár elérése előtt volt kénytelen kiválni a honvédségből.
A tárcára nagy felelősséget ró, miként kezeli a gondoskodási körbe tartozók – elsősorban nyugállományú katonák – megnövekedett létszámát. A jövő katonai nemzedéke számára is hosszabb távú kihatása lehet annak, hogy honvédséghez nyugállományúként is erősen kötődő réteg milyen figyelmet, bátorítást kap. A tárca a hatályos szabályzóknak megfelelően megváltozott státusú katonaként kezeli-e ezt a réteget, igényt tart, alapoz-e rájuk – különösen azokban a korábbi helyőrségekben, ahol megszűnt a katonai szervezet – a honvédelem érdekében folyó munkában, az új funkciójú, összetételű honvédség társadalmi elfogadottságának a növelésében. Az ebbe a gondoskodási körbe tartozóknak a haderő létszámához viszonyított aránya eltolódásakor lesz külön jelentősége annak, miként nyilvánul meg a katonanemzedékek közötti szolidaritás. A tényleges szolgálatot teljesítők megértik-e, hogy a nyugállományú – megváltozott státusában is – a honvédséghez tartozónak érzi-e magát. Egyik oldalról figyeli a haderőről érkező híreket, jól éli meg a sikereket, eredményeket és aggódik, ha kedvezőtlen információkat hall vagy olvas. A honvédelem ügye érdekében nyugállományúként is kész aktívan részt vállalni, a honvédség társadalmi elfogadottságáért önzetlenül tenni, dolgozni. A másik oldalról pedig abban érdekelt, hogy az aktív szolgálatot teljesítők egzisztenciájában megbecsült, elégedett tagjai legyenek a társadalomnak, de a honvédelem ügyének szolgálatához kapjanak nyugállományú szervezeteik is megfelelő támogatást. Ez a nézet akkor erősödhet meg, ha az aktív szolgálatot teljesítők ráéreznek arra, hogy nyugállományúként olyan támogatást várhatnak, mint amilyet most megadnak az idősebb kollégáknak. A csapatot akkor tekintik teljesnek, ha ott minden korosztály képviselteti magát. Felelősséget éreznek az idősebb korosztály életkörülményeiért és tevőlegesen is hajlandók részt vállalni abban, hogy a fiatalok gondoskodását maguk mögött tudva méltóan éljék meg az élet alkonyát.
A jogszabályi kötelezettségeknek megfelelő pozitív irányú felfogást erősítheti, hogy a gondoskodási körbe tartozók létszámnövekedésének nincsenek közvetlen költségvetési kihatásai, hiszen a honvédségből újonnan kikerültek szervezethez történő tartozásának az okai elsősorban a közösséghez tartozásban lelhetők fel, tehát mindenekelőtt erkölcsi motiváció húzódik meg mögöttük. A szervezet melletti egyértelmű elkötelezettség a testületi szellem többségében nem jelenik meg azonnal, például valamelyik nyugdíjasklub munkájába való bekapcsolódásban. Először úrrá kell lenni a szolgálat hirtelen félbeszakítása miatti sértődöttségen, illetve a család egzisztenciájának megőrzése érdekében kiegészítő kereső tevékenység után kell nézni. A létszám növekedésének költségkihatásai azért sem jelentkeznek, mert az újonnan nyugállományba helyezettek nem szorulnak a szervezet anyagi segítségére, támogatására, nem növelik a kedvezményeket (üdülés, étkezés stb.) igénybe vevőket. A nyugállományúak klubjai létszámának növekedése, a honvédségből kiváltak közösségekbe történő fokozatos bekapcsolódása sem igényel többletforrást. Eltérő igényeik, fiatalos lendületük, széles körű felkészültségük – nyelvismeret, informatikai felkészültség – új lendületet adhat a klubok honvédelem érdekében végzett munkájának, a közösségi formák, módszerek megújulásának.


A RÉTEGEN BELÜLI ARÁNYOK, LÉTSZÁMOK

Külső szemlélőként könnyen azt lehetne gondolni, hogy a rövid időeltéréssel összeálló létszámok stabil, megegyező képet mutatnak. A tények számbavétele azonban arra utal, hogy a számok szinte napról napra változhatnak, attól függően, hogy adott időszakban miként alakul a honvédségnél szolgálatot teljesítők száma, mikor telik le a kilépők felmentési ideje, mennyi a halálozások száma. Ez azonban nem módosítja az egyes állománycsoportok közötti arányt.

Az alábbi diagramban kimutatott számok is ezek figyelembevételével kezelhetők:





A gondoskodási körbe tartozók hadkiegészítő parancsnokságonkénti megoszlása a katonai szervezetek korábbi diszlokációjának függvényében az alábbi differenciálódást mutatja:



A nyugállományú katonák életkor szerinti megoszlása összefügg a honvédség létszámának alakulásával, de a számokból az is kiolvasható, hogy egyharmaduk a felső korhatár elérése előtt – más lehetőség hiányában, kényszerűségből – vált ki a honvédségből. Korábban kellett befejeznie azt a pályát, amelyet élethivatásul választott. Felkészült, tanult, nyelveket beszélt, de azt már soha nem tudhatja meg, hogy mi lehetett volna a kiteljesedés, képességei meddig juttathatták volna előre, milyen katonai beosztást érhetett volna el.




A nyugállományú katonák nemek szerinti összetétele a nők növekvő számára utal, amely ma már eléri a gondoskodási körbe tartozók 5%-át.



Az özvegyek a gondoskodási körbe tartozók között változatlanul magas arányt képviselnek. Érdekes megfigyelni az életkor szerinti differenciálódásukat, mely arra utal, hogy egyharmaduk 75 éven felüli.
A katonai szolgálatot övező bizonytalanság – a pályát korábban választók még egy életre szóló elkötelezettségnek gondolták a katonai szolgálatot –, az ezzel járó fokozottabb pszichikai, fizikai leterheltség, stressz megmutatkozik a nyugállományú katonák egészségügyi helyzetén. Az átlagnál gyakrabban szorulnak orvosi ellátásra, kórházi kezelésre és vizsgálatok hiányában is nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy várható átlag élettartamuk alatta van a magyar férfilakosságénak.




Pontosabbak lehetnek az adataink, ha sikerül megvalósítani azt az elképzelést, hogy a Társadalombiztosítási Igazgatóság adatbázisából elektronikus úton átvegyük azok adatait, akiknek a nyugdíját leállították. Ez lehetőséget biztosítana arra, hogy azokról az özvegyekről is értesüljünk, akik halálát érdekeltség hiányában – temetésükhöz nem jár költségtérítés – nem jelentik be a hozzátartozók az illetékes hadkiegészítő parancsnokságnak.
A hadkötelezettség békeidőszakban történő felfüggesztése miatt fokozatosan csökken a honvédelmi kötelezettség teljesítésével összefüggő balesetet, betegséget szenvedettek, illetve ellátásra jogosult hozzátartozóik száma.


A NYUGÁLLOMÁNYÚAK ÉS ÖZVEGYEK HELYZETE

A gondoskodási körbe tartozók helyzetét az elmúlt években kedvezően befolyásolta a nyugdíjak reálértékének folyamatos emelkedése, a 13. havi nyugdíj bevezetése, az özvegyi nyugdíjak emelése, a nyugdíjkorrekcióra hozott döntés. Ez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy a gondoskodási körbe tartozók helyzetében továbbra is rendkívül nagy a szóródás.
A nyugdíjak közötti különbségek a megállapítás időszakától függően az elmúlt években tovább növekedtek, s ezen a katonák esetében a következő évek nyugdíjkorrekciói sem fognak lényegesen változtatni. A nyugállományú katona nem tudja megtartani a társadalomban elfoglalt korábbi helyét, egzisztenciáját, mert nem sikerült arra megoldást találni, hogy az azonos feltételek (beosztás, rendfokozat, szolgálati évek) mellett korábban nyugállományba helyezettek – más országokhoz, a magyar katonai hagyományokhoz hasonlóan – ne szakadjanak le az éppen nyugdíjas éveket kezdőktől.
A nyugállományú katonák nyugdíja meghaladja a társadalmi átlagot, de ennek megítélésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy gyakori helyőrségváltások (átlag 5-6) miatt a felhalmozott tartalékok elmentek a költözésre, az eltérő méretű lakások berendezésére. A feleségek jellemzően az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező társadalmi csoportok (tanár, egészségügyi dolgozó stb.) tagjai közül kerültek ki, akik a kényszerű helyőrség- és munkahelyváltozások miatt nem tudtak szakmai karriert elérni, ami a nyugdíjukon is meglátszik. A nyugállományú katonák nagy része a magas rezsijű, ma már jórészt magántulajdonú panellakásokban él. A nyugállományú katonák kétharmadának nyugdíja olyan nagyságrendet mutat, amely a feleségek nyugdíjától függően igen szoros beosztást követel. A lakásrezsi kifizetése, a gyógyszerköltségek – ami az életkor előrehaladásával egyre nő –, a megélhetés fedezése, finanszírozása nem teszi lehetővé a váratlan helyzetekre történő tartalékképzést. Külön nehéz azoknak a nyugállományú katonáknak a helyzete – számuk a csoporton belül meghaladja a 15%-ot –, akik egyedül élnek, egy jövedelemből tartják el magukat. A nyugdíjak jelentős részben ennek ellenére megfelelő beosztással elfogadható megélhetést biztosítanak. Szűk réteget képeznek azok, akik hónapról hónapra élnek, szinte napi gondokkal küzdenek. Az okok legtöbbször több tényezőből tevődnek ösz- sze, a feleség nem szerzett nyugdíjjogosultságot, a család egyik vagy másik tagja súlyos betegséggel küzd, huzamosabb ideig orvosi kezelésre szorul vagy éppen ezzel összefüggésben sokat költ gyógyszerre.
A gondoskodási körbe tartozók jelentős részét – közel egyharmadát – képezik az özvegyek. Annak ellenére, hogy helyzetük javítására jelentős társadalmi intézkedések (nyugdíjuk kiemelt kezelése) történtek, megélhetésüket nehezíti, hogy egy jövedelemből kell fedezniük a lakásrezsi, a gyógyszer és a megélhetés költségeit. Közülük is a legrosszabb azok helyzete – mintegy 10% –, akik az összes kiadásukat viszonylag alacsony nyugdíjból fedezik.
Kedvezőtlen körülmények között élnek a honvédelmi kötelezettség teljesítésével összefüggő balesetet, betegséget szenvedett volt hadkötelesek. A kevés munkaviszony miatt alacsony a nyugdíjuk, egészségkárosodásuk miatt nem tudnak munkát vállalni, sokat költenek gyógyszerre. A honvédség erkölcsi kötelessége a róluk történő gondoskodás, hiszen nem saját akaratukból, hanem szigorú, alkotmányos törvényi kötelezettségek teljesítése miatt kerültek olyan helyzetbe, amely szűkös anyagi lehetőségek mellett megakadályozza őket abban, hogy teljes életet éljenek.


A SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS FORMÁI

A tárca a jogszabályokban megfogalmazott kötelezettségének megfelelően igyekezett támogatni a gondoskodási körbe tartozókat. Ezt szolgálták a különböző kedvezményes szolgáltatások (étkezés, üdülés stb.), a segélyezés rendszere, a kegyeleti költségek átvállalása.
A szociális támogatás kedvező formája az étkezés a katonai objektumokban, amit azokban a városokban lehet igénybe venni, ahol helyőrség van, illetve étkezde működik. Ezeken a helyeken a piaci árakhoz viszonyítva rendkívül kedvező áron (370 forintért) lehet ebédet előfizetni. A kedvezmény igénybevételéhez előzetes parancsnoki engedély kell, hogy összhangban legyen a konyha kapacitása és az étkezésre igényt tartók száma. A másik kedvező lehetőség az üdülés, melyre évente mintegy 6000 nyugállományú katona és hozzátartozó nyújt be kérelmet. Az igényeket szinte teljes egészében ki lehet elégíteni. A létszámhoz viszonyított alacsony szám valószínűleg azzal függ össze, hogy sokaknak már a kedvezményes ár megtérítése is problémát okoz, de lehetnek olyanok is, akik már nehezen mozdulnak ki otthonról, vagy idejüket inkább a telken töltik.
A tárca a segélyt az arra rászorulóknak az MH Szociálpolitikai Közalapítványon keresztül, a hadkiegészítő parancsnokságok javaslatára folyósítja. A rendelkezésre álló keretből (26 millió forint) évi 800–900 főnek lehet támogatást folyósítani, személyenként átlag 30 000 forint összegben. Kulcsfontosságú kérdés, hogy ez az összeg a legrászorultabbakhoz jusson el. Ebben tudnak segíteni a nyugállományú klubok aktivistái, akik a hadkiegészítő parancsnok megbízása alapján közreműködnek annak felderítésében, hogy a gondoskodási körbe tartozók közül kik szorulnak rá legjobban a támogatásra.
Nagyra értékelik a nyugállományú katonák, hogy a tárca a szerettektől történő elköszönés szomorú pillanataiban, a kegyeleti költségek átvállalásával mentesíti a családokat az eladósodás terhe alól. A végtisztesség biztosításaként – katonai tiszteletadással – évente 650–700 végleg eltávozó kollégától kell búcsút venni.


A GONDOSKODÁST MEGVALÓSÍTÓ SZERVEZETI RENDSZER

A gondoskodási körbe tartozók körében végzett munka feladatai a közelmúltban teljes egészében a HM Személyzeti Főosztály hatáskörébe kerültek. A döntés – figyelembe véve a gyakorlati tapasztalatokat, hiszen ennek a munkának eddig is ez volt a központja – egy szervezethez koncentrálta a nyugállományú katonákkal és hozzátartozóikkal történő foglalkozást. A továbbiakban tehát az irányítás, a tapasztalatgyűjtés, a szabályzók változtatásának kezdeményezése, a hadkiegészítő parancsnokságok ilyen irányú munkájának összefogása, ellenőrzése egy helyre került.
A hadkiegészítő parancsnokságok szervezetében a Szociális és Érdekvédelmi Irodák feladata a nyugállományú katonákról és hozzátartozóikról történő szociális gondoskodás. Az elmúlt időszakban is jelentős személycsere zajlott le a szakterületen, a működőképességet a beosztásba újonnan kerültek szaktanfolyamszerű képzésével, a különböző segédletek – Érdekvédelmi Kézikönyv, Obsitos Végtisztesség – kiadásával sikerült fenntartani.
A hadkiegészítő parancsnokságok szociális, érdekvédelmi feladataikat a nyugállományú katonák egyesületeivel, klubjaival szoros együttműködésben oldják meg. A munka alapja a 2002-ben kötött együttműködési szerződések. A klubok aktivistáinak bevonásával, felkészítésével sikerült megoldani a gondoskodási körbe tartozók helyzetének jobb ismeretét, a rászorulók felkutatását, segítésük támogatásának kezdeményezését.
A hadkiegészítő parancsnokságok munkájáról (üdülés szervezése, segélyezés, végtisztesség megadása stb.) a gondoskodási körbe tartozók nagy megelégedéssel nyilatkoznak, melyért elismerés illeti a parancsnokokat, az irodák munkatársait, az érdekképviseleti szervezetek vezetőit és tagjait, akik önzetlenül, nagy empátiával és figyelemmel végezték az idősebb korosztály szociális ellátását, gondjaik megoldását.


A TOVÁBBI TEENDŐK, A KÖRÜLMÉNYEK JAVÍTÁSA

A gondoskodás egyik legfontosabb alapja a katonanemzedékek közötti szolidaritás erősítése, annak belátása, hogy a nyugállományú olyan megváltozott státuszú katona, aki ma is kötődik a honvédséghez. Érdekelt az eredményekben, mert csak sikeres haderőnek lehet jó hírét vinni, ebben pedig sok helyőrségben már csak erre a rétegre lehet építeni. A nyugállományúak egy egzisztenciájában is megbecsült, elégedett, tényleges állomány kialakítását tartják szükségesnek, de a tárca pénzügyi forrásaiból a honvédelem szélesebb körű felfogásának megfelelően számítanak a maguk szerepének megfelelő támogatásra is.
A tárca szándékaival összhangban jobban szolgálhatná a nyugállományú szervezetek működését egy átláthatóbb, követhetőbb normatív alapú támogatás kidolgozása, ahol nem a szolgáltató szervezeteken (közhasznú társaságokon) keresztül, hanem közvetve a szolgáltatások formájában jutnak az erre a célra szánt forrásokhoz.
Szükséges lenne újra vizsgálni a nyugdíjasotthon ügyét – ennek igényét a szociális felmérés is megerősítette – és döntést hozni azokról a vállalkozásalapú ajánlatokról, amelyek a cél megvalósítását segítenék anélkül, hogy ez a tárcától újabb forrásokat igényelne. Kis befogadású otthonban (50–100 fő) megoldható lenne a szociálisan kedvezőtlen helyzetben lévők, gondozásra szorulók, mentális támogatást igénylő, egyedül maradtak elhelyezése.
Fontos feladat annak biztosítása, hogy a honvédségi művelődési otthonokat egyik helyőrségben se adják úgy át, hogy az új szerződés ne garantálná a nyugállományú klub működési feltételeit.
A tárcának célszerű áttekintenie a honvédségi egészségügyi szolgáltatások igénybevételének lehetőségeit, hogy a nyugállományú katona – a háziorvosi jogosítványok sérülése nélkül – nagyobb nehézségek nélkül jusson el abba a kórházba, ahhoz az orvoshoz, amely vagy aki évtizedekig élvezte bizalmát. Ebben a körben lehetne vizsgálni azt is, hogy a rászorultak miként kaphatnak támogatást egészségük megőrzéséhez, a szükséges gyógyszerek megvásárlásához.
Hosszabb távon szükséges napirendre tűzni azt a kérdést is, hogy mit tehet a tárca azokkal az azonos beosztásban, egyforma rendfokozattal nyugállományba helyezettekkel, akik nyugdíja az elmúlt években a honvédségből jelenleg kiválók nyugdíjának felére, harmadára csökkent.
A fejlesztési irányok kijelölését úgy célszerű megoldani, hogy az figyelemmel legyen a hazai történelmi hagyományokra, a szociális ellátó rendszer változásaira és a NATO-tagságunkból következő elvárásokra. A gondoskodási körbe tartozókra fordított összegek racionálisabb felhasználással, a rászorultakhoz történő átcsoportosítással, a források növelése nélkül is fedezhetik a fenti feladatokat.

GALLÓ ISTVÁN–PINTÉR FERENC