A szigligeti vár

MAGYARORSZÁG VÁRAI 22.

2005.12.04.

Nekem Szigliget magasából legszebb a Balaton almazöld tükre. Úgy futja be a szem ezt a világszép tájat, hogy elszabadul a lélek és lebeg ég és föld között. Vajon érezték ezt a valószerűtlen érzést várépítő elődeink? Akik éppen ide építettek várat?

Bizonyára.
    És nemcsak a védhetőségért. Persze emiatt is, meg a látvány kedvéért! Miért akarnánk elvenni ilyen örök emberi értéket a hétszáz évvel ezelőtt élt emberektől? Bizony, gyönyörű helyre építették Szigliget várát, volt szemük hozzá.
    Az immár oly régnek tűnő XIX. század utazói is csodálatosnak látták a Balaton-felvidék panorámáját. Hadd idézzek két kitűnő tollú írót e korból.
    Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül c. munkájában ezt írja:
    „...Előttem Szigliget erdős csúcsai. Kisded csúcsok. De egyik fölött ott áll a régi vár romja, tört falak, omló tornyok, záratlan folyosók tömkelege. Úgy áll ott az öreg várrom, mint öreg király fején korhadt koronája. Ajtónak, ablaknak nyílásán áttört a nap fénye, s ez a fény a távolból mintha drága köve volna a koronának...”
    Hunfalvy János pedig végighajózva a Balatonon, így örökítette meg a látványt:
    „Ha a gőzösön Füredről Keszthelyre teszünk kirándulást, akkor megláthatjuk a Balaton szép vidékének általános képét. Figyelmünket különösen az éjszaki part köti le ma öbleivel és hegykoszorújával. A hegyek oldalai többnyire szőlőkkel vannak beültetve, melyek alján itt is, ott is apró falvak mutatkoznak, a hegytetők hol lombfa-erdővel borítvák, hol meztelenek és sziklások.
    Eleinte alacsony hegyek mutatkoznak, odább magasabbra emelkednek s mind változatosb alakot öltenek magukra, hol folytonosok, hol elszigetelvék, s majd hoszszúra nyúlnak, majd hegyek vagy elmetszett kúpnak vagy nyúlánk gúlának alakjait mutatják.
    E festői kúpok tetejéről itt-ott egy-egy ős váromladék fejérlik elő a zöldellő erdő közül. A változó halmok háta mögött a csobánci szikla és váromladéka emelködik ki, ötször tűnik el a szem elől s ötször mutatja újra magát. Aztán a környék legtömegesebb s legmagasabb hegye, a boráról híres Badacsony mutatkozik, majd két alacsonyabb kúphegy közül a szigligeti várrom int felénk...”
    Olyan szép ez a várrom, a keszthelyi öböl előtt, hogy természetes emberi vágy: felmenni a tetejére. Megmásztam, nem is egyszer, hogy fentről gyönyörködjem a látvány elbűvölő szépségében, a hatalmas tó csodájában, a színek kavalkádjában, amely mind megfogja a nézőt. S lehet tűnődni, elmerengeni a múlt emlékei, a történelem változatos évszázadai fölött.
    Valaha félsziget volt Szigliget hegye, a neve is szigetet jelent.
    Elképzelem innen a magasból. Akkor talán még szebb volt az ember szemébe szökő látvány. Ha körbefordul a tekintet, meg lehet nevezni a környék hegyeit, helyeit. Íme: Szőlőhegy, Majálisdomb, Soponya, Kamonkő, Óvár, Rókarántó, Külső-hegy, alatta a Réhely, mely nevében őrzi az egykori rév elnevezést. És még nincs vége a hegyszámlálásnak. Még jön az Öreghegy, Antalhegy, és persze, ahonnan mindezt szemügyre vesszük: a Várhegy!
    Nem magas, mindössze 230 méter a tengerszint fölött.
    Nem csodálom, hogy e helyhez is fűződik legenda, mégpedig a vándorlegendák sorából. Akár a dévai váré, mert ez is arról szól: amit nappal építettek, éjszaka leomlott, s amit újra építettek, az újra leomlott.
    Csak a kőmívesek véráldozata hiányzik e legendából.
    Jóval később, a legendák világából kijőve azt találjuk, hogy Szigliget ispánsági fennhatóság alá tartozott. Ha volt is vára, szláv földvár állt itt.

Az Atyusz nemzetség birtoka volt Szigliget a XII. században – akkor még bizo-
   nyára szigetként állt ki a Balatonból –, s e nemzetséghez tartozott Ogyz-
   Ochus bán (ki tudná megfejteni a korabeli nevek kiejtését), majd a görög földről ide származott Kalián zalai ispán birtokolta. Mivel örökös nélkül halt meg, a birtok visszaszállt az uralkodóra, és királyi birtokként szabadon rendelkezett vele a tatárjárás után IV. Béla, és 1259-ben fiának, István ifjabb királynak ajándékozta, a zalai ispánsággal együtt. De csak egy évig volt Istváné a jövedelem, mert 1260-ban a király, fia egyetértésével a pannonhalmi bencésekre testálta azzal, hogy építsenek utat védő várat, s ez éppen beleillett a király – tatárjárást követő – várépítési programjába.
    Tudjuk a várépítő nevét. Favus apát két év alatt „jó és hasznos” várat épített, ahogy a korabeli okirat lejegyezte: a szegény nép védelmében, de olyan jót, hogy a király talán megbánta a könnyen elajándékozott szigetet, amely az építkezés során félszigetté változott. Mindenesetre Béla gyorsan visszavette s királyi várrá minősítette Szigligetet!
    Az is igaz, hogy a pannonhalmi szerzeteseknek adta kárpótlásul a zalai Bak, a somogyi Alma és a nyitrai Debréte birtokait. Hiszen nyilvánvalóan, nem papi várra volt itt szükség, hanem olyanra, amely a tatárjárást követő időben épített királyi várak sorából kiemelkedett fontosságával, jelentőségével és védhetőségével.
    Béla király azonnal rendelkezett, és az új vár felügyeletével a szomszédos Hegymagason birtokos Pok nemzetséget bízta meg. Ennek egyik ága a Mórichidai család volt. A vár kapóra jött, mert a Móric gróf által alapított mórichidai prépostság kincseit 1275–1289 között a szigligeti vár őrizte.
    Abban az időben a családok kihalása ellen úgy védekeztek az előrelátó bölcs urak, hogy kölcsönös örökösödési szerződést kötöttek, ha netán valami baj érné egyik vagy a másik családot. A Mórichidaiak a Lack-családdal szerződtek.
    Noha a Lack-család nem halt ki, I. Ulászló 1441-ben a Némai Kolos Jeromosnak ajándékozta Szigliget várát, mint a család rokonának. Hogy miért határozott így a király, öt és félszáz évvel később nem lehet tudni, s valójában olyan mindegy. Békétlen időszak járt ekkor az országban. Minden bizonytalan lett. A várak sorsa különösen.
    Négy évvel később már az Ujlakiak birtokolják Szigligetet, amihez csak nyolc év múlva kaptak adománylevelet. Ebből tudjuk, hogy Felső-Tomaj, Nagyfalu, Sziget, Újfalu és Hegymagas tartozott a várhoz.
    1521-ig volt az Ujlakiak birtoka, mikor Ujlaki Lőrinc elhalálozott. Hogy menynyit építettek a váron 76 év alatt, el lehet képzelni, hiszen ez volt az az időszak, amikor a közeledő török térhódítás előrevetette árnyékát. Csak a balga hihette, hogy a Mátyás királyt követő zűrzavaros évtizedek távol tartják a hódításra éhes szultánokat.
    Új tulajdonosa lett a várnak: a Tóti Lengyel család valószínűleg rokoni kapcsolatok révén jutott Szigligethez. 1526 után megoszlott az ország: a nemesség vagy
I. Ferdinánd király, vagy János király oldalára állt. A Lengyelek Zápolya követői lettek, el is vesztették azonnal Szigligetet, amit Török Bálint kapott. Csakhogy nem olyan könnyű erő nélkül megszerezni egy jogos tulajdont.
    Nem is kívánta átadni Kulcsár István Szigligetet Török Bálint megbízottjának. Martonfalvay Imre, hű embere volt Bálint úrnak, ő vette volna át a várat, amit a porkoláb úr az istennek sem adott volna át. Mindezt feljegyezte naplójába Imre deák, egyrészt magának, másrészt szeretett urának és végül az utókornak.
    E napló megörökíti az előkészületeket a vár elfoglalásához.

Török Bálint nagyon szerette volna magának tudni a várat, néhány lovasával már a vár alatt száguldozott. De a meg nem nyíló kapun nem lehet belovagolni. Üzent hát a Somogyvárott tartózkodó embereinek: jöjjenek csónakkal, de mihamarabb, hozzanak ostromszereket is magukkal, mert ha másként nem lehetséges, ostrommal veszik be a várat.
    Bizony, áteveztek a várhoz, szemügyre vették a lehetőséget, és megszületett a terv: éjszaka megmásszák a hegyet a Balaton felöli, déli oldalon, ott, ahol a vár csonkatornya emelkedik, és a kis fennsík szélén ágyúállás építésébe kezdtek. Azért itt, mert a várat innen nem védte más, csak a természet sziklafala.
    Mártonfalvay deák – kiről írtam már a szigetvári várnál is – ezt írta erről a vállalkozásról:
    „Éjjelre kelénk, a csonkatorony ellenében a kősziklán fönn két kast tölteték, megijede az porkoláb Kulcsár István, nem sok idő múlva szót ada, és megadá Szegliget várát.”
    Török Bálint örvendezik a sikeren, megteszi a deákot várkapitánynak, a lelkére köti, hogy hozza rendbe, javíttassa ki. Mindezt Mártonfalvay deák, immáron magára hagyva, úgy teljesítette, hogy beírta nevét alaposan Szigliget történetébe. Ura ugyanis belekerülvén a politikai harcokban – mindezt megírtam a Császármadár c. regényemben, ami 2001-ben jelent meg –, hol Ferdinánd király, hol meg János király pártján harcol, birtokot szerez, s rohan a végzete felé.
    A deák naplója sok mindent megörökít:
    „...az csonkatornyot az falu felől legelőször megépítetém, azután két avagy három bástyát és nagy öreg pincéket csináltaték az külső várban és az faluban az új ház mellett, kiket szüretben meg is rakatam borokkal Isten segítségével, egy öreg kutat is csináltattam az várban, mely az előtt vizet nem tartott.”
    Ha én lettem volna Török Bálint íródeákja, ezt a verset írtam volna gazdája nevében, mikor Isztambulban raboskodott, a Jedikule várbörtönében.

A SZIGILGETI VÁRBAN

Török Bálint sóhajt
úgy nézi az eget:
„Mivé lett, mivé lett
szép váram, Szigliget.

Mivé lett az ország,
az amiben hittem,
miért fordít hátat
nékem a nagy Isten.

Jobb lenne most ülni
szép Szigliget hegyén,
onnan jövőt látni,
mindent akartam én.

De a kő is omlik,
de a vár is porlad,
mi lészen a sorsa
jól bezárt fogolynak.


Elvérzik az alkony,
úgy ahogyan otthon,
csak a múló idő
az egyetlen gondom.

A szívem is vérzik,
lelkem összetörve,
itt élek bilincsben
jól összekötözve.

Ha behunyom szemem
Szigligetet sírom,
az ő halma lészen
temetői síron.

Minden összeomlik,
csak ez a kővár nem.
Ki mondja nevemre?
Török Bálint, ámen!?”
    A török nem tudta elfoglalni a várat.

Még tartozom az olvasónak a további történettel: 1547-ben Szigliget újra
 a Lengyelek családi vára lett. Jó katonát tettek meg kapitánynak: azt a
 Magyar Bálintot, aki a végvári harcok legjobb vitéze volt. Majdnem 25 éven át vitézkedett.
    1573. május 12-én értesítették Nádasdy Ferencet Magyar Bálint haláláról.
    Újra a Lengyel család kapott pénzt Szigliget kijavítására a Királyi Kamarától, 1580-ban, de vagy a pénz volt kevés, vagy az akarat, nyolc év múltán jobbnak látta Lengyel István elcserélni Szigliget várát Rajka birtokáért. Talán azért, mert az távol volt a portyázó törökökről, vagy mert kevés volt a kapott pénz az újjáépítésre? Mindenesetre erre hivatkozott Lengyel úr, kevés a hadakozó szerszám a vár megtartásához, ha jönne a török.
    De nem jött.
    1606-ban azonban mégis a családból származó Lengyel János a várkapitány. Feljegyezték, hogy az itt tanyázó balatoni sajkásokat 100 gyalogos és 25 lovas egészítette ki. 24 év múltán Lengyel Boldizsár várkapitánysága alatt 12 huszár, 25 gyalogos, valamint egy tüzér szolgált a kapitány úr kisded hazában. A havi zsold is feljegyeztetett: 125 forint. Ekkor jutott pénz a vár felújítására is. Ezt a vár kapuján tábla örökítette meg.
    És már csak ilyen események estek a szigligeti várban: Lengyel Gáspár saját költségen hajókat készíttetett, hogy az esetleges török támadás idején a vízen is fel tudja venni a harcot a támadó törökkel szemben. Azt is feljegyezték, amikor 1660-ban a várőrség azért lázadozott, mert tíz éve nem kapták meg a jogos sóilletményüket.
    Az utolsó feljegyzés 1671-ből való: ekkor már csak 5 huszár és 20 hajdú szolgál a várban, egy hajdúhadnagy parancsoksága alatt.
    15 év múlva elesik Buda, széthull a török birodalom, nincs már szükség se végvárakra, se végvári katonákra.
    1672-ben villám csap a várba. Tetőzete leég.
    Már nincs értelme az újjáépítésnek.
    A Lipót császár által 1702-ben elrendelt várrombolást nem lehetett elodázni.
A Rákóczi-felkelés idején Szigliget használhatatlan állapotban volt. Követ széthordták a falusiak.

Az utókor sokáig csak felnézett a várra, de nem is gondoltak a helyreállításra. Vé-
   gül 1913-ban javítgatták hozzáértő kezek először. Másodszor negyven évvel
   később, 1953-ban került sor állagmegóvásra, amit 1965–66-ban követett a tudományos értékű régészeti feltárás és állagmegóvás. Megerősítették a belső vár lőréses mellvédfalát, valamint a külső kaputoronytól induló várfalmaradványt. Feltártak egy 12 méter mély kutat is, ami valójában vízgyűjtője volt a várnak.
    A helyreállítás tervezője Erdei Ferenc építész.
    Kozák Károly Szigliget című könyve jól eligazítja a mai látogatót vári sétája
során.
    Én is az ő kalauzolásával jártam be a várat.
    A szigligeti templom mellől vezető ösvényen kell indulni a romok meghódítására. A fennsíkon a vár romjai várják a látogatót. A nyugati oldalon félkör alakú bástya, az északnyugati sarkán, valamint a keleti oldalon egy-egy fal áll. A külső vár látványos emléke a nagyméretű, ágyúlőréses, pártadíszes rondella, amit Martonfalvay Imre építtetett.
    Megyünk följebb.
    A belső várudvarba. Közben ki-kinézünk a fák között a Balatonra, vagy a falura, mikor merre esik jobb kilátás. Az udvar közepén megtaláljuk a 12 méter mély, kút alakú ciszternát, majd a vár legmagasabb részéhez vezető lépcső maradványait. Itt ki-ki úgy boldogul, ahogy tud, és persze amilyen merész. A gyöngébbek kedvéért tiltó táblák figyelmeztetnek a faljárás veszélyeire.
    Eljutunk a várhegy legmagasabb kilátóhelyéhez, a kápolna falmaradványához.
    Nézzük a vidéket.
    Gyönyörködünk a tájban.
    Rezzenetlen a Balaton. Fehér vitorlások szállnak az almazöld vízen. Éget a nap. Sárgán izzik minden. Mint egy Egry József-festményen.
    A látvány gyönyörű.
    Akik feljönnek, ezt keresik. Nem foglalkoznak a múlttal. Az már rég eltűnt. Vízbe hullt. A romok nem beszélnek. Csak a jelen fontos. Történelem, múlt? Ugyan már, mikor izzad a hát, fagylaltra vágyakozik a száj. A férfiember egy jó sörért eladná a lelkét...
    Visszajövünk a faluba.
    A vár alatti Szigligeten két palota áll.
    Az egyik ugyancsak kúria, ez a Lengyel családé volt. A kőkerítés barokk kapuja fölé Lengyel Imre befalaztatta a család barokk címerét.
    Alatta pedig ez a vers olvasható, Marton Mihály egykori püspöki szakács szellemes nyolc sora:
    Nemes vagyok kűszál
    Lengyel nemesített
    Még nemesebb azzal
    Itt felékesített
    Boldizsár az várban
    Magasra vitetett
    Imre, mert leestem
    Ide emeltetett.

    Csoda, hogy a falu másik kastélya, a volt Esterházy-kastély ma az írók alkotóháza? Hiszen itt Szigligeten megbecsülik a költészetet. S ez a táj, a romok magasából nézve, valóban a költészet otthona.

Takács Tibor

Megjelent a Magyar Budo téli száma

A keleti küzdősportok és harci művészetek magazinja 2005/4 számának budo rovatában folytatódik a „Harci művészet és harci szellem továbbélése a Tokugava korszak végén” sorozat. Itt található a január 22-én Székesfehérvárott megrendezendő látványos budo fesztivál programjának ismertetése.
A harci művészetek rovatban „A zen mint a szamurájok vallása" című sorozat második része olvasható.
A karate-do rovatban ezúttal a nemzetközi és hazai versenyek beszámolói kaptak kiemelt terjedelmet.
A kyokushin karate rovatban a három legjelentősebb hazai kyokushin szervezet nemzetközi versenyeken elért sikereiről, jelentősebb őszi eseményeiről találunk beszámolókat.
Ebbe a sorba tartozik a JKA shotokan karate, SKI shotokan, shito-ryu, wadokarate, honto-ryu, IKGA goju-ryu, goju-ryu, goju karate, fudokan és yang tang do karate és nanbudo stílusok jelentősebb eseményeiről készült számos információ. Ezeket követik a kendo és iaido rovatok. A magazin közepén ismét a Magyar Honvédséget népszerűsítő poszter hívja magára a fiatal olvasók figyelmét.
A sumo rovatban a Japánban megrendezett világbajnokságon elért nagyszerű magyar sikerekről (érmekről) készült tudósítás.
A kempo és aikido oldalakat a megnövekedett terjedelmű kung-fu rovat követi, ahol valamennyi jelentősebb hazai iskolával kapcsolatban található híradás.
Természetesen most is kiemelt helyet foglalnak el az olimpiai sportág WTF taekwondo, valamint az ITF taekwon-do hírei, s most is megtalálhatók a kobudo, kick-box, jiu-do, utcai harc és az eskrima (Fülöp-szigeteki botvívás) rovatok.
A vendégeink oldalán Molnár Imrével, a hadseregben is népszerű Irigy Hónaljmirigy tagjával és Nagy „Csonttörő” János profi ökölvívó világbajnokkal készült interjú.
A sport és egészség rovatban a 16. Bécs–Budapest szupermaratoniról (ahol ezúttal minden korábbinál több katonacsapat indult) készült beszámoló.
A könyvespolc rovatban folytatódik „A nindzsák tudománya” sorozat. Az olvasók oldalán a közelmúltban megjelent Szamurájok, illetve Gésák című könyvekre hívják fel a figyelmet, s itt található Németh Sándor „Szupermarathon” című verse, melynek megzenésített változata jelentette a Bécs–Budapest szupermaraton verseny indulóját.
A hagyományosan jelentős terjedelmű judo rovatban most is a fontosabb külföldi és hazai bajnokságok eredményei vannak túlsúlyban, de bizonyára sokak érdeklődését felkelti az a cikk, melyet magyarországi látogatása kapcsán írt a japán Nagamiya professzor, aki Sasaki Kichisaburo japán judo mester unokája. Azé a japán szakemberé, aki 1907-ben hazánkban tartózkodva elsőként tartott Európában judó-edzéseket, s Japánon kívül elsőként Magyarországon jelent meg a judóról írt könyve (magyar nyelven).
A Magyar Budo legújabb száma megvásárolható az újságárusoknál, a budo sportboltokban, továbbá a keleti küzdősportok jelentősebb hazai versenyein is. A régebbi (42) lapszámok szintén beszerezhetők a jelentősebb budo sportboltokban, illetve a szerkesztőségben.

A szerkesztőség telefon- és faxszáma: (1)262-4254 E-mail: magyar.budo@axelero.hu
Honlap: www.magyarbudomagazin.hu és www.magyarbudo.hu