Az új elõmeneteli rendszer bevezetése, valamint az önkéntes haderõre való áttérés elõtérbe helyezi a szervezeten kívülre történõ pályamódosítást, az állomány jelentõs hányadának a civil munkaerõpiacra történõ folyamatos visszaillesztését. A jövõben ezt a feladatot a tárca kiemelt intézményesített teendõjeként kell kezelni. Ugyanakkor preventív célzattal gondot kell fordítani a munkahely megtartását szolgáló támogatások biztosítására is. A személyierõforrás-gazdálkodás rendszere, mint szervezési folyamat, a toborzástól a nyugállományba helyezésig vagy a rekonverziós tevékenységet követõen a képzettségnek megfelelõ munkalehetõség megteremtéséig tart, amely a haderõ szerveinek és szervezeteinek feladata. A toborzás, megtartás és az emberekrõl való gondoskodás szempontjából is fontos kérdés a szerzõdése lejártával a katona visszaillesztése a civil életbe.1 A rekonverzió – megítélésem szerint – nemcsak mentális, pszichológiai felkészítõ programot, hanem tervszerû, munkahelyteremtõ tevékenységet is jelent az alakulat, a közvetlen szolgálati elöljárók és személyügyi szervek, illetve a toborzó szervezet részére.

Az alakulat, miután megismerte a legénységi állomány elképzeléseit a jövõrõl, elõkészíti a beiskolázásukat, vagy beiskolázza õket a munka melletti vagy nappali képzésre annak érdekében, hogy megfelelõ szakképzettséget adjon a kezükbe. Mindezt azért teszi, hogy a kiválni készülõ katonák jobb eséllyel pályázzanak a civil munkahelyek megszerzésére. A leszerelést megelõzõen (szükség esetén azt követõen is) a munkaerõpiac szereplõinek ismeretében a HM szakmai szervezete segítséget nyújt az elhelyezkedésben. Ez a tevékenység a toborzás szempontjából is fontos. A toborzó szervezetek ugyanis a célcsoportok elemzése révén ismerik a munkaerõpiacon található és hiányzó szakmákat, így az emberekrõl való gondoskodás, a zökkenõmentes kimenet biztosítása fontos érv lehet a „jelentkezésre csábító” motivációs tényezõk között. De mi is a rekonverzió célja?
Az önkéntes haderõbõl a jogviszony megszûnését követõen kiváltak segítése, a társadalomba való visszatérés támogatása, vagyis a rekonverzió, az elmúlt évtized tapasztalatai ellenére a szervezet számára ma még nem tartozik a megoldandó szociá- lis feladatok közé. Nemzetközi tapasztalatok is alátámasztják, hogy a minõségi munkaerõ életének legaktívabb szakaszában nem kötelezi el magát hosszabb idõre a katonai pálya iránt, ha a szolgálat alatt kapott javadalmazáson túl a szolgálati ideje alatt nem szerez olyan képzettséget, képességet, gyakorlatot, amely további (polgári) életpályáján nagyobb foglalkoztatási biztonságot garantál, vagyis munkaerejének értékét, értékesíthetõségét növeli. Tehát a rekonverzió célja, hogy a Magyar Honvédségbõl kilépõ, kiválni kényszerülõ hivatásos és szerzõdéses jogviszonyú katonáknak a polgári életbe, a munkaerõpiacra történõ visszailleszkedését elõsegítse.
Az elmúlt években a civil munkaerõpiac véleménye pozitív irányban változott a katonákról, illetve a katonák értékítélete is javult a civil munkaerõpiacon történõ megjelenésük esélyérõl. A munkaerõpiacra hatással lévõ külsõ környezeti változásokkal a továbbiakban is számolni kell, a kihívásokra viszont gyors és hatékony válaszokkal kell reagálni. A szervezetbe történõ beléptetés, a foglalkoztatás után a társadalomba való sikeres visszaléptetés lesz a honvédelmi tárcának a következõ évekre az egyik kiemelt feladata. A rekonverziós feladatokat alapvetõen két területre lehet osztani: az egyik csoportba a szolgálati idõ alatt nyújtott támogatások (elsõsorban a preventív, képzettségi szintet növelõ képzések) szervezési feladatait lehet sorolni. A másik csoportban jelentkeznek a szervezetbõl történõ kilépést követõ, az elhelyezkedést elõsegítõ támogatások szervezési feladatai.


A REKONVERZIÓS TEVÉKENYSÉG

A rekonverzió fogalma nem ismeretlen a honvédség humánszakemberei számára. A honvédségbõl kiválni kényszerülõk polgári (civil) életbe történõ visszailleszkedésének elõsegítését azonban a nagymértékû létszámleépítést is jelentõ, folyamatos átszervezések miatt elsõsorban szociális problémaként kezelték az elmúlt idõszakban. Az önkéntes haderõre való áttéréshez kapcsolódó jelentõs számú szerzõdéses jogviszonyú katona megjelenése minõségileg új helyzetet teremtett, és a humánerõforrás-gazdálkodásnak ezen eleme felértékelõdött. A szolgálat utáni kiválás, a szervezett kiléptetés folyamatos feladatot jelent egy piacelvû társadalomban jelentõs munkáltatóként megjelenõ haderõ számára, mert az érdekei is ezt kívánják.
Míg a hatékony toborzás, a kiválasztás és a szervezett beléptetés, a kiképzés, a sikeres pályán tartás a humánerõforrás-gazdálkodás azonnal jelentkezõ és látványos részei, addig a rekonverziós tevékenység – akár sikeres, akár nem – csak késõbb fejti ki a hatását. Egy olyan szervezet számára azonban, amelyik hosszú távon a munkaerõpiacról szerzi be személyi szükségleteit, elengedhetetlen, hogy a munkavállaló bizalmát a kiválás biztonságának megteremtésével is növelje.
A rekonverzió rendszere mostani formájában nem mûködik tökéletesen, ezért jelenleg folyamatban van jogszabályi és szervezeti felülvizsgálata egyaránt, és már történtek gyakorlati lépések is.2 Tisztázni kell a lehetséges szolgáltatásokat, a kialakí- tandó szervezeti és személyi feltételeket, hogy kiszámíthatók legyenek a pontos költségek, ugyanakkor meg kell hozni a szükséges szakmai döntéseket, megteremteni a jogszabályi hátteret.
A szerzõdéses jogviszonyú katonák körében végzett felmérések3 azt mutatják, hogy a Magyar Honvédség hosszú távú érdekei egybeesnek a szerzõdéses jogviszonyú katonák érdekeivel, mivel a megkérdezettek 98%-a nyilatkozott úgy, hogy szeretne valamilyen képzésben részt venni. A rekonverziós tevékenység során a támogathatók körét és a támogatások formáit a 31/2002. (V. 3) HM-rendelet4 szabályozza, egyben meghatározza, hogy a foglalkoztatást elõsegítõ képzési költségek közül az „önrészt” a honvédség milyen szabályok szerint vállalja át.5
A szerzõdéses jogviszonyú katonák visszailleszkedéséhez kapcsolódó rekonverziós feladatokat a hadkiegészítõ parancsnokságok szociális érdekvédelmi és rekonverziós irodáinak munkatársai végzik. A rekonverziós feladatok közé tartozik, hogy a központi átképzési programokra megtaláljuk és eljuttassuk a jelentkezõket. Ezek a programok azonban a képzõ intézmények kiválasztására kiírt közbeszerzési pályázatok miatt jelentõsen elhúzódtak, részben meg sem valósultak, elsõsorban a jelentkezõk alacsony létszáma, vagy a sikertelen pályáztatások miatt. A rendszer ebben a formában költséges, bonyolult és lassú, nem éri el a kívánt hatást, és a képzés sikere sem ellenõrizhetõ.
A gyorsabb és hatékonyabb képzés, a központi képzésbõl kimaradtak támogatása érdekében a honvédelmi tárca az önhibájukon kívüli okból a honvédségbõl távozni kényszerülõk átképzéséhez az MH Szociálpolitikai Alapítvány rendelkezésére bocsátott céltámogatásokon keresztül nyújt segítséget.
Magyarországon az önkéntes jelentkezésen alapuló haderõ bebizonyította életképességét, egyre magasabb színvonalon teljesíti feladatait. A jelentkezõk száma – ellentét- ben a szkeptikusok véleményével – nem csökkent, hanem nõtt, így lehetõség van válogatni, elmozdulni a minõségi személyi biztosítás irányába. A honvédelmi törvény az önkéntes szolgálat idõtartamát behatárolja, ami az MH humánerõforrást biztosító rendszerének is feladatot ad: megtalálni azokat a módszereket, amelyek arra ösztönzik a jelentkezõket, hogy minél hosszabb idõtartamra kötelezzék el magukat a haderõ iránt. Tehát ezt az átmeneti életpályát kell vonzóvá, ugyanakkor a lehetõ leghosszabb idõtartamúvá is tenni. De mielõtt a rekonverziós célok és feladatok rendszerét elemeznénk, érdemes visszatekinteni a honvédelmi vezetés elmúlt évtizedek alatti rekonverziós tevékenységére, a polgári életbe való visszalépés segítésére.


REKONVERZIÓ AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN

A kiegyezés utáni törvények, amelyek a véderõrõl, a honvédségrõl, valamint a népfelkelésrõl rendelkeztek, már több fejezetet szenteltek a tisztek és altisztek helyzetének javítására, könnyítésére. Így az 1868. évi XL. törvénycikk a véderõrõl külön szakaszban intézkedik a „Hosszasan szolgált altisztek ellátásá”-ra. Ez elsõsorban a hadseregbõl, a haditengerészettõl történõ kilépés utáni munkaviszonyról szólt: „Altiszteknek, a kik tizenkét évig s e közben legalább nyolcz évig mint altisztek tettleg szolgáltak a hadseregben, a hadi tengerészetnél, vagy a honvédtörzsek és osztályoknál, és maguk-viseletérõl kedvezõ igazolványt nyertek, igényök van alkalmazásra akár valamely közszolgálatban, akár pedig az állam által segélyezett vasuti, gõzhajózási és egyéb vállalatoknál.”6
A rekonverziós tevékenységet az elmúlt korok politikai, állami vezetése is fontos kérdésnek tartotta, melynek megoldására különálló törvényt alkotott. Az igaz, hogy elsõsorban az altisztek katonai szolgálatból történt kiválása utáni foglalkoztatását szabályozta, hiszen a tényleges (hivatásos) tisztikar részére a tiszti állás életpályát jelentett, így abban az esetben más szabályozók születtek.
De lássuk, hogy a honvédelmi vezetés mivel indokolta a törvényi szabályozás szükségességét! Ez nem volt más, mint törekvés a minõségi (!) haderõ kialakítására és a kiképzés magas szintû végzésére. Egy 1908-ban készített tanulmányban a szerzõk megállapítják, hogy az „(…) állam fegyveres ereje csak a minõség emelése által nyerhet olyan túlsúlyt, amely egyik és igen lényeges feltétel a fegyveres erõ hadi rendeltetése végsõ céljának (…)”.7 Továbbá, a harcban szükséges tulajdonságok begyakorlása a békekiképzés feladata, amit csak a jól képzett altiszti karral lehet eredményesen megoldani. Ahhoz viszont, hogy az altiszt oktatóvá váljon, több idõre – minimum 3 évre – van szükség. Vagyis „(…) minél hosszabb idõn át szolgál az altiszt, annál jobban tud megfelelni hivatásának s minél több ily hosszabb idõn át szolgált altiszt áll rendelkezésre, annál több jó oktatóval és nevelõvel, harcban pedig példaadóval rendelkezik a hadsereg s emelkedik ’minõségileg’ ”.8
A közös osztrák–magyar, illetve a magyar honvédségben a továbbszolgáló altiszti szolgálat csupán átmeneti életpályaként funkcionált. Szükség volt tehát olyan megoldásra, amely a honvédségbõl kiváltak helyzetét javította. Hiszen nem elég „csábítani” a jelentkezõket, benntartani különbözõ juttatásokkal a hadseregben a legoptimálisabb ideig. A bizalom megszerzésével – vagyis, ha kikerül a hadsereg kötelékébõl, számíthat annak segítségére, támogatására – legalább ugyanannyi jelentkezõ „keletkezik”.
A kérdés rendezésére a törvényi alapot a véderõrõl szóló 1868. évi XL. törvénycikk 38. §-a szolgáltatta,9 ami alapján a törvényhozás e kérdés szabályozását a kiszolgált altisztek alkalmazásáról szóló 1873. évi II. törvénycikk megalkotásával biztosította. Az állam a törvény erejével is elõ kívánta segíteni a fegyveres erõ számára oly nélkülözhetetlen altiszti kar katonai szolgálat utáni foglalkoztatását anélkül, hogy az államháztartást túlságosan megterhelte volna.
A törvény indoklása logikus, mert mint olvasható, azok a katonák, akik rövid idõtartamú szolgálatot vállaltak, illetve teljesítettek, könnyen vissza tudtak illeszkedni régi mesterségükbe, míg a hosszabb idõtartamú szolgálat után már nehézségekbe ütközött visszatérni volt polgári foglalkozásukhoz. Így nemcsak a méltányosság és az igazságosság, de maga az állam érdeke is azt kívánta, hogy a hosszabb ideig szolgált altisztek jövõjérõl lehetõleg gondoskodni kell. Vagyis az állam ezzel a törvénnyel nemcsak ígéretet, hanem kötelezettséget is vállalt arra, hogy gondoskodik a hosszú szolgálati idõ után kiváltak jövõjérõl. Így e törvénycikkben a polgári – vagyis a közszolgálati – pályafutás lehetõségét biztosította végleges életpálya gyanánt.10
Ennek érdekében a törvény úgy szabályozta e kérdést, hogy:

bizonyos állami szolgálati helyeket kizárólag a kivált altisztek része tartott fenn, illetve
más állások betöltésénél elsõbbségi jogot biztosított.

A törvényben meghatározott kötelezettség teljesítését a honvédelmi vezetés állami érdekként kezelte, mert annak nem teljesítése esetén – vélte joggal – megrendül a bizalom és nem lesz jelentkezõ a hosszú szolgálati idejû továbbszolgálatokra. A megalkotott jogszabályi rendelkezések mellett még további kísérletek is voltak – elsõsorban a honvédelmi vezetés részérõl –, amelyek arra irányultak, hogy földbirtokosokat, magánkézben lévõ vállalatokat, iparosokat arra ösztönözzenek, hogy részesítsék elõnyben a náluk jelentkezõ altiszteket. Ezek a kísérletek azonban nem sikerültek, nem vezetettek eredményre.
Ugyanezt a gyakorlatot folytatta a törvényhozás és a honvédelmi vezetés az 1912- ben meghozott új véderõrõl és a honvédségrõl szóló törvényekben.11 A kiszolgált altisztek alkalmazására – illetve annak kiterjesztésére – szintén külön törvényben rendelkeztek, egyúttal hatálytalanították az 1873. évi II. törvénycikket, de meghagyták az e törvény alapján szerzett jogosultságokat. Ez a honvédség, vámõrség, folyamõrség és csendõrség kötelékében szolgálatot teljesített legénységi állományú egyéneknek a köz- és magánszolgálatban alkalmazásáról szóló 1931. évi III. törvénycikk volt.
Ennek a törvénycikknek a lényege az volt, hogy a jogalkotó a jogosultságot kiterjesztette a legénységi állományra is.12 Az 1873. évi II. törvénycikk az igényjogosultságot altiszti rendfokozathoz kötötte. Az igényjogosultságnak az egész legénységi állományra történt kiterjesztését azért tartotta szükségesnek a törvényhozás, mert az általános hadkötelezettség hiányában egyrészt ez a törvény a toborzó propaganda eszköze is volt, másrészt pedig a 6 és 12 évet szolgáló legénység nagy része nagy valószínûséggel elérte valamelyik tisztesi vagy altiszti rendfokozatot. Amennyiben pedig azt nem érte el, annak elsõsorban a korlátozott létszám és a költségvetési nehézségek voltak az okai.
A trianoni békeszerzõdés rendelkezései szerint a magyar haderõt csak önkéntes jelentkezés útján lehetett feltölteni. A jelentkezési kedv növelése érdekében az 1921. évi XLIX. törvénycikk a magyar királyi honvédségrõl a legénységnek polgári életpályákra való elõkészítésére külön szakaszban rendelkezett. Mint fogalmazott: „Korszerû és az önkéntes jelentkezésre alapított kiegészítési rendszerrel vele járó újítás a törvénycikkben a legénységnek a katonai szolgálat ideje alatt polgári életpályákra való szakszerû elõkészítésének, illetõleg továbbképzésének bevezetése. Ezt egyrészt szociális, másrészt pénzügyi s végül közgazdasági szempontok követelik s e mellett kulturális szempontból is nagy jelentõséggel bír. Szociális szempontból azért látszik ez szükségesnek, hogy a hosszú tartamú katonai szolgálati idõ leteltével a polgári életbe visszatérni szándékozó egyének megfelelõ elhelyezkedését lehetõvé tegyük. E nélkül a hosszú idõn át kizárólag a katonai szolgálattal foglalkozott, s polgári élethivatásuk gyakorlásából kiesett egyének pótolhatatlanul lemaradnának az elhelyezkedési versenyben. Pénzügyi szempontból viszont azért szükséges ez a rendelkezés, mert a katonai szolgálat kitöltése után a hadsereg kötelékébõl kilépõ katonákat vagy nyugdíj vagy végkielégítés alakjában pénzbeli ellenszolgáltatásban kellene részesíteni, ami az államkincstár újabb jelentékeny pénzügyi megterhelését jelentené, vagy a polgári állami szolgálatban kellene elhelyezni. Sokkal célszerûbbnek s könnyebben keresztülvihetõnek mutatkozik ennélfogva, ha az önkéntes vállalkozás alapján szolgált katonák jövõjérõl akként gondoskodunk, hogy a polgári életben való önálló elhelyezkedésük elõfeltételeit megteremtjük.
Közgazdasági szempontból azért bír ez a rendelkezés fontossággal, mert önálló, életképes gazdasági egyedek teremtésével az ország közgazdasági megerõsítéséhez hozzájárulna. A katonaság ily módon nemcsak jó katonákat, hanem kiváló gazdasági szakembereket is fog nevelni, tehát általános nevelõ hatása mellett a szakirányú nevelés révén a népnevelés terén kettõs feladatot, kettõs kulturhivatást fog teljesíteni.”
Az idézett törvények az új államhatalom kialakulásáig hatályosak voltak. Változás az új néphadsereg és az államforma kialakulása után következett be, ami nem a katonai szolgálatból kiváltak érdekeit szolgálta.


REKONVERZIÓS CÉLOK,
FELADATOK ÉS SZERVEZETEK

A rekonverzió nemcsak a kilépõk érdekeit szolgáló szociális segítségnyújtás, hanem és elsõsorban a haderõ hatékony mûködését biztosítani szándékozó humánerõforrásgazdálkodási szaktevékenység.13 A haderõ humánerõforrás-gazdálkodása (ezen belül a rekonverzió) az a szakterület, amelybe jó hatékonysággal becsatornázhatóak – a mostaninál esetleg nagyobb mértékben – az együttmûködésre kész civil szervezetek, tudományos mûhelyek szellemi kapacitásai.
A jövõben az ágazati rekonverziós tevékenység csomópontjait a következõk jelentik: tárcaközi együttmûködéssel a munkaerõpiacra történõ folyamatos visszahelyezés feltételrendszerének kialakítása;

a rekonverziós intézményrendszer kialakításának részeként az állami foglalkoztatási szolgálathoz való intézményes kapcsolódás;
a munkaközvetítés szakmai feltételrendszerének megteremtése;
a belsõ – elsõsorban képzési – intézmények és programok alkalmassá tétele e tevékenység támogatására.

Jelenleg a Magyar Honvédség a következõ szervezeti elemek révén biztosítja a szükséges személyi állomány biztosítását, ezen belül a rekonverziós tevékenységet.

Honvédelmi Minisztérium Személyzeti Fõosztály

Feladata szerteágazó, alapvetõ feladata a Magyar Honvédség szervezetei mûködéséhez szükséges személyi állomány biztosításának szervezése, az állomány szolgálati viszonyával kapcsolatos személyügyi döntések, javaslatok elõkészítése, információgyûjtés és -elemzés. Ezen belül a rekonverziós szakmai feladatok Magyar Honvédség szintû ellátásának tervezése, szervezése és irányítása. A rekonverziós tevékenységet a hadkiegészítõ parancsnokságok érdekvédelmi és rekonverziós szervei mûködésének, tevékenységének irányításával végzi.

Megyei Hadkiegészítõ Parancsnokság

A jelenlegi megyei szervezetû parancsnoksági rendszer szervezi – többek között – a szerzõdéses, önkéntes tartalékos állomány toborzási feladatait, valamint a funkcionális feladatait érintõen a honvédség és rendvédelmi, valamint a polgári szervekkel való együttmûködést. Ezeken túl természetesen a hivatásos és szerzõdéses állományból kiváltak érdekében a rekonverziós feladatokat. Mindezek érdekében végrehajtja az Állami Foglalkoztatási Szolgálattal együttmûködve a katonai szervezeteknél a rekonverziós feladatokat és a megye munkaerõ-piaci, foglalkoztatási helyzetének ismeretében a katonai szervezetek rekonverziós feladatainak segítését. A felsorolt felada- tait a szervezetében meglévõ toborzó-, valamint a szociális-érdekvédelmi és rekonverziós irodán keresztül hajtja végre.
Nem lenne teljes a felsorolás, ha nem tennék említést a katonai szervezetek feladatairól, azon belül a személyügyi fõnökök szerepérõl. Hiszen alapvetõen õk ismerik a személyi állomány képességeit, gondoskodnak azok fejlesztésérõl. Elemi érdekük, hogy együttmûködjenek a hadkiegészítõ parancsnokságokkal az utánpótlás biztosítása érdekében, valamint – az egyik legfontosabb feladatukként – a leszerelõ állomány polgári életbe történõ visszailleszkedésének segítése érdekében.
Mint látható, a „megyei szinten” a személyi állomány utánpótlását és a rekonverziós tevékenységet egy szervezeten belül két szervezeti elem végzi. A toborzó rendszer felel a minõségi utánpótlás biztosításáért, a szociális, érdekvédelmi és rekonverziós elem pedig a civil munkaerõpiacra történõ visszaillesztésért. Ez – megítélésem szerint – hibás leosztás, hiszen elsõsorban a civil szféra irányába nem egy szervezeti részegység fejti ki tevékenységét, végzi az együttmûködési feladatokat. Ezt a fajsúlyos feladatot egy szervezeti elemnek kell végezni, túl azon, hogy a végrehajtást egy szervezet – nevezetesen a Megyei Hadkiegészítõ Parancsnokság – jeleníti meg.
Milyen legyen a munkaerõpiacra történõ visszailleszkedést segítõ humánpolitikai intézményrendszer? Milyen megoldásokat, preferenciákat, kedvezményeket kellene biztosítani társadalmi szinten, amelyek a megbecsülést és a közösség elismerését közvetítené a pályát elhagyó katona felé?
Nos, alapvetõen nem kell újat kitalálni, az 1873. és az 1931. évi e témakörben megszületett törvényekben már lefektetett elvektõl gyökeresen eltérõ kedvezményeket, módszereket bevezetni, csak meg kell keresni a jelenlegi helyzetnek megfelelõ legjobb megoldásokat. Melyek is voltak a kedvezmények? Az állami vállalatoknál fenntartottak bizonyos munkahelyeket, illetve a kiszolgált altiszteket (katonákat) elõnyben részesítették meghatározott munkahelyek betöltésénél. Vajon jelen idõszakban követhetõ- e ez a megoldás? Véleményem szerint igen.
Természetesen meg kellene határozni, hogy milyen hosszú szolgálati idõ után szerezné meg a jogosultságot a kivált szerzõdéses jogviszonyú katona, illetve melyek azok az okok, amelyek nem jogosítanak kedvezményre. Véleményem szerint a Magyar Honvédségben aktív katonai jogviszonyban letöltött 8 év jogosíthatná fel a kivált katonát a kedvezmények teljes körû igénybevételére. Ez idõ alatt is célszerûnek látszik bizonyos kedvezményfajták biztosítása, de már megosztottan. Ugyanakkor a kiválás okainak, illetve a kedvezmények megvonása eseteinek vizsgálatakor nagyon körültekintõen kell eljárni, hiszen ezek megvonásakor, vagy a kedvezményekbõl történõ kizárással már hátrányos helyzetbe hozhatjuk a szerzõdést bontott katona hozzátartozóit is.
Megítélésem szerint a következõ csoportokra lehetne osztani a kedvezmények körét: Munkavállalást elõsegítõ kedvezmények:

Állami vállaltoknál, szervezeteknél munkahelyek biztosítása. Ez esetben elsõsorban a fegyveres erõk és testületeknél lévõ beosztásokra, munkahelyekre lehetne pályázni. Szóba jöhetnek a büntetés-végrehajtási intézményeknél, a rendõrségnél, a határõrségnél lévõ beosztások. De ugyanígy olyan testületeknél és szervezeteknél is, amelyek az állami, közigazgatási feladatok végrehajtását, ellenõrzését hivatottak elõsegíteni. Azonban szeretném hangsúlyozni, hogy nem cél a „belsõ munkanélküliség” újbóli bevezetése és fenntartása.
Adókedvezmény vállalkozás létesítésekor. Amennyiben a katonai szolgálatból kivált katona önálló vállalkozást létesít, részesüljön meghatározott ideig adókedvezményben. Az adókedvezménnyel párhuzamosan a vállalkozásának indításához kapjon kedvezményes hitelt.
Célszerû kiterjeszteni a munkavállalási lehetõséget és a kedvezmények körét a versenyszférára is. Ebben az esetben a munkaadó részesüljön kedvezményben. Ez lehetne:
– adójóváírás a felvett kivált katonaszemélyek létszámától függõen maximum 5 évre;
– vagy a felvettek számától függõen a munkáltatót terhelõ munkavállalói járulék részbeni vagy teljes elengedése szintén meghatározott ideig.

Oktatás-képzési kedvezmény:

Megítélésem szerint a fõ hangsúlyt erre a támogatási formára kellene helyezni. Hiszen a jól, sokoldalúan és a kor munkaerõ-követelményeinek megfelelõen képzett munkavállalónak jóval nagyobb esélye van elhelyezkedni a munkaerõpiacon. A képzések szervezésénél és végrehajtásánál ki kell használni a katonai tanintézetek – Központi Tiszthelyettes Szakképzõ Iskola, Szentendre; Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem – biztosította lehetõségeket, az oktatói állomány szakértelmét. Ez az oktatási forma emellett még jelentõs költségmegtakarítást is eredményezne.
Kiemelten kell kezelni a munkaügyi központokkal való együttmûködést. A képzések kezdetét célszerû összekapcsolni a kiválás tervezett idejével. Vagyis a kiválni készülõ katona:

A vállalt szolgálat letöltése elõtt egy évvel jelölje meg, hova, milyen pályára szeretne kerülni. Majd ezt követõen kapjon egy év teljes illetménnyel járó felmentést, hogy a szükséges át-, illetve továbbképzésen részt vehessen, melynek egyik lehetséges helyszíne – kettõs elõnnyel: képzés és tapasztalatok átadása – a Központi Tiszthelyettes Szakképzõ Iskola, Szentendre (3–6 hónap). Nem valószínû, hogy párhuzamosan a beosztásban végzett katonai szolgálatát és az átképzést egyforma hatékonysággal tudná végezni.
A katonai szolgálat alatti, a beosztásával járó képzések szerepeljenek az OKJben, hogy a polgári munkaerõpiacon minden átmenet nélkül hasznosítani tudja.
A képzés költségeit az állam teljes egészében (vagy egyes meghatározott esetekben részben) vállalja át.

Egyéb kedvezmények:

a honvédelmi vezetésnek létre kellene hozni egy segélyalapot – a felhasználatlan választható béren kívüli juttatásokból –, amibõl segélyt igényelhetnének azok, akik nem tudnak elhelyezkedni, megélhetésük nem biztosított. Ebbõl – pályázat útján – a munkanélküli segélyen felül kapnának meghatározott összeget elhelyezkedésükig, illetve egy meghatározott ideig. A segély csak az elsõ elhelyezkedésig lenne folyósítható;
amennyiben állami vállalat vagy szervezet munkahely betöltésére pályázatot ír ki, a felvételnél elõnyben kellene részesíteni (az egyéb feltételek megléte esetén) a katonai szolgálatból kivált jelentkezõket;
be kellene vezetni a jogosultsági igazolványt. Ez szolgálna a pályázatoknál igazolni a teljesített katonai szolgálatot, illetve egyéb esetekben kedvezményekre jogosítana (pl.: múzeumi-könyvtári belépõ, sportolási és üdülési kedvezmények igénybevétele a honvédség által fenntartott intézményekben);
meghatározott ideig (5 év) az érintett és családja részére maradjon érvényes a kedvezményes közalkalmazotti utazási igazolvány;
amennyiben állami vállalatnál, szervezetnél létesített munkaviszonyt és az aktuális fizetése (illetménye) nem éri el a kiváláskor kapott jövedelmét, egészítsék ki, legyen ugyanolyan nagyságú maximum egy évig.

Természetesen a felsoroltakon felül még számtalan egyéb kedvezmény is szóba jöhet. Ugyanakkor a kedvezmények kombinálását is szükségesnek tartom.
Mindezek mellett fontos, hogy a jogszabályok kidolgozásakor megfelelõ párbeszéd legyen az érintettek, az érdekképviseleti szervezetek és a honvédség között. Sok múlik azon, hogy milyen lesz a végeredmény.
Összességében elmondhatjuk, hogy a szociális, érdekvédelmi és rekonverziós tevékenység a honvédelmi tárca és ezen belül természetesen a hadkiegészítõ parancsnokságok legszerteágazóbb tevékenysége, amelyet minden körülmények között odaadással és nagy körültekintéssel kell végezni. A tevékenység minden egyes eleme emberi sorsokat érint, ezért azt személyes és szakmai gondjainktól, problémáinktól függetlenül mindenkor magas színvonalon és emberségesen kell végezni. Nem zárkózhatunk el semmitõl, a „tehetségünkhöz” mérten mindenben segíteni kell vagy más, illetékes szerv segítségét kell kérni.
Szemléletváltás szükséges, hiszen a rekonverzió nemcsak a kilépõk érdekeit szolgáló szociális segítségnyújtás, hanem és elsõsorban a haderõ hatékony mûködését biztosítani szándékozó humánerõforrás-gazdálkodási szaktevékenység.

DÚL SÁNDOR

1 Online Pedagógiai Lexikon (http://human.kando.hu/pedlex/lexicon/R.xml/reszocializacio.html; 2006. 05. 22.) Szociológiai megközelítésben: Reszocializáció : társ.-i beilleszkedési zavarok miatt negatív magatartást tanúsító, a társadalmi életébõl kiszakadt személy beilleszkedésének irányítása, visszavezetése; szociális és adminisztratív komplex tevékenység. E feladatkörbe tartozik az alkoholisták, drogélvezõk kezelése, a büntetés-végrehajtási intézetek javító-nevelõ munkája, a börtönpasztoráció és az elbocsátottak utógondozása, szociális támogatása. Intézményesített tevékenység, amely részben állami feladat, részben az egyházak és civil szervezõdések hivatása, vállalása.

2 A Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Mûködési Szabályzata és Hatásköri Jegyzéke a 16/2006. (HK 6.) utasítás I. számú mellékletének 13–14. pontja alapján megváltozott és a HM Személyzeti Fõosztály által a rekonverziós szakterülettel kapcsolatos feladatokat 2006. március 11-ével átadták a HM Humánpolitikai Fõosztálynak. A szakterülettel kapcsolatos feladatok egésze így a HM Humánpolitikai Fõosztály Szociális és Jóléti Osztályán összpontosul.

3 A „Rekonverziós feladatok a Magyar Honvédségben – az önkéntes haderõvé válás után”, Konferencia, Göd, 2005. december 6., Fekete Imre fõtörzszászlós, a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Mûszaki Dandár vezénylõzászlósának „Az eredményes rekonverzió feltételei, az eddigi szentesi tapasztalatok és lehetõségek” c. korreferátuma.

4 31/2002. (V. 3.) HM-rendelet a személyi állomány pihentetésével és a szociális gondoskodással kapcsolatos feladatokról. 7. § (1) Az állomány tagja, valamint a köztisztviselõ, közalkalmazott és honvédségi munkavállaló részére a civil munkaerõpiacra történõ visszailleszkedés elõsegítése érdekében támogatások nyújthatók. Ezek különösen a következõk:
a) a foglalkoztatást elõsegítõ képzési költségek önrészének részben vagy egészben történõ átvállalása, legfeljebb a teljes képzési költség 30%-ának megfelelõ mértékig;
b) a foglalkoztatást elõsegítõ képzés teljes költségének, de legfeljebb 100 000 Ft átvállalása azok részére, akik önhibájukon kívül kényszerülnek elhagyni a honvédséget;
c) az Állami Foglalkoztatási Szolgálat által szervezett munkaerõ-piaci szolgáltatásokhoz való hozzájutás elõsegítése;
d) nonprofit szervezetek munkaerõ-piaci pozíciót javító támogatásaihoz történõ hozzájutás elõsegítése;
e) visszailleszkedést támogató egyéb szolgáltatások szervezése.”

5 § (1) Az elõmeneteli rendszer mûködésével vagy szervezeti változással összefüggésben a honvédséget önhibáján kívül elhagyni kényszerülõ személy a munkaerõ-piaci pozíciójának javítása érdekében, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat területileg illetékes szerve által támogatott, foglalkoztatást elõsegítõ képzés költségének az érintettet terhelõ része megtéríthetõ, ha
d) a szerzõdéses katona szerzõdésének lejártát megelõzõ egy évvel a munkaerõ-piaci pozíciói javítását szolgáló – az Állami Foglalkoztatási Szolgálat területileg illetékes szerve által támogatott – foglalkoztatást elõsegítõ képzését a szervezeti egység parancsnoka (vezetõje) útján kezdeményezte;
e) az érintett a beosztási követelmények megváltozása miatt, az azoknak való megfelelés érdekében a foglalkoztatást elõsegítõ képzésre vállalkozik, mely által biztosítható a továbbfoglalkoztatása.
(3) A támogatás iránti kérelmet a szükséges okmányok (az Állami Foglalkoztatási Szolgálat helyi szervei által kiállított igazolások stb.) csatolásával a képzés megkezdése elõtt a szervezeti egység parancsnoka (vezetõje) útján a honvédség személyügyi feladatokat ellátó központi szervének vezetõjéhez kell benyújtani.
(4) A támogatás biztosításáról a honvédség személyügyi feladatokat ellátó központi szervének vezetõje kötelezettségvállalásról szóló okmányt bocsát ki.
(5) A támogatás folyósítására a képzõ szerv által kiállított számla, valamint a képzettség megszerzését igazoló dokumentum másolatának benyújtását követõen kerül sor.

6 Az 1868. évi XL. törvénycikk a véderõrõl 38. §

7 Stromfeld Aurél–dr. Végh Kálmán: A katonai altiszti kérdés általában, a továbbszolgáló altisztek polgári szolgálatba való átlépése. Magyar Katonai Közlöny, é.n.

8 Uo.

9 1868. évi XL. törvénycikk a véderõrõl 38. §-a a Hosszasan szolgált altisztek ellátása: „Altiszteknek, a kik tizenkét évig s e közben legalább nyolcz évig mint altisztek tettleg szolgáltak a hadseregben, a hadi tengerészetnél, vagy a honvédtörzsek és osztályoknál, és magukviseletérõl kedvezõ igazolványt nyertek, igényök van alkalmazásra akár valamely közszolgálatban, akár pedig az állam által segélyezett vasuti, gõzhajózási és egyéb vállalatoknál. Ezen határozat foganatositása külön törvény által fog szabályoztatni.” E törvénycikk megjelenését követõen minden, az állami vállalatokra vonatkozó törvénycikkekben külön rész szabályozta ezen kiszolgált altisztek alkalmazásának követelményét. Pld: az 1869. évi V. törvénycikk „A magyar nyugoti mozdonyvasut kiépitése” tárgyában, az 1869. évi VI. törvénycikk „Az elsõ magyargácsországi mozdonyvasut épitése és üzlete tárgyában, az 1870. évi XXVII. törvénycikk a valkány-perjámosi másodrendü gõzmozdony vasut kiépitése” tárgyában stb. Ezek szerint: „Felveendõ lesz az alapszabályokba az is, hogy a társulat köteles a rendelkezési állapotban levõ államhivatalnokokat és kiszolgált, ugy rendes hadseregbeli, mint honvédségi altiszteket, a mennyiben azok a szükségelt képességgel birnak s a felállitandó szolgálati rend kellékeinek megfelelhetnek, a szolgálati állomások betöltésénél kiválólag figyelembe venni.”

10 1873. évi II. törvénycikk a kiszolgált altisztek alkalmazásáról 1. §

11 1912. évi XXXI. törvénycikk a honvédségrõl VI. fejezet, Zárórendelkezések, Kiszolgált altisztek alkalmazása, ellátási törvények 20. §

12 1931. évi III. törvénycikk 1. §: „A honvédség, vámõrség, folyamõrség és csendõrség kötelékében szolgált legénységi állományú egyének a következõ rendelkezésekben meghatározott módozatok szerint igényt szereznek a közszolgálatban, valamint magánszolgálatokban való alkalmazásra, feltéve, hogy erre testileg és szellemileg alkalmasak, jól vannak minõsítve és az állás elnyeréséhez megállapított szakképzettséggel rendelkeznek.”

13 A humánerõforrás-gazdálkodás mûködése sem problémamentes, hiszen a személyes adatok védelmérõl szóló 1992. évi LXIII. törvény a Magyar Honvédség szintjén korlátok közé szorítja a tervszerûen végezhetõ feladatokat. (Megoldást jelenthet a közigazgatásban alkalmazott személyi állomány nyilvántartási rendszerének adaptálása.)



FELHASZNÁLT IRODALOM

Jogszabályok forrása: Corpus Juris Hungarici CD, KJK-Kerszöv, Budapest, 2000

Stromfeld Aurél–dr. Végh Kálmán: A katonai altiszti kérdés általában, a továbbszolgáló altisztek polgári szolgálatba való átlépése. Magyar Katonai közlöny, é.n. Dr. Horváth László: Érdekvédelem, egyetemi jegyzet, ZMNE, Budapest, 1997

Földesi Ferenc: Adalékok a szerzõdéses katonai szolgálatból kiváltak rekonverziós programjához. Humán Szemle, Honvédelmi Minisztérium humánpolitikai szakfolyóirata, Budapest, 2003/4. pp.10–21.

Földesi Ferenc: Adalékok az érdekvédelem törvényi szabályozásának történetéhez. Humán Szemle, 2002/3, pp. 31–44, Honvédelmi Minisztérium humánpolitikai szakfolyóirata, Budapest