„Nagyvázsonyban Kinizsi Pálnak omladozott várkastélyát találjuk. Négyszegletes vastag tornyon kívül, mely hajdan lakópalota lehetett, a bástyákkal környezett kastély omladékai látszanak. Most már a vár környéke házakkal van beépítve, az éjszaki oldalon bővizű források fakadnak. A város nyugoti oldalán, a temető mellett a sz. mihályi kolostor és templom maradványai látszanak. E templom főoltára előtti sírban Kinizsi és társa, Miszlenovics tetemei voltak eltakarítva. Az omladékokkal borított sír sokáig bántatlan maradt, végre kincskeresők feltörték, s a testeket kihányták. Kinizsi tetemei réz sodronyból készült vért-üngben voltak, mellettök kardja feküdt. A sírt Kinizsi és társa szépen faragott, domború képeivel ékesített, márványlap borította volt. A tetemeket új koporsóba tették s a város mostani plébániai temploma mellé temették el, a márványlapot a várrom falába illesztették...” – írta az 1860-as években Hunfalvy János.

Mielőtt bemutatom Nagyvázsony poraiból ujjáéledt várát, ezt a fantasztikus épületegyüttest, elmondom, nyaranta vitézi lovagjátékokra kerül sor. Ilyen- kor olyan a környék, a táj, a mező, mintha visszarepültünk volna Kinizsi korába. A középkori lakótorony tetején zászlók lengenek. A megszólaló kürt harcba hívja a mai vitézeket.
Régen soha nem mondták: Nagyvázsony, mindig így hívták: Vázsonykő!
Igen, mielőtt bemutatom a várat, elmesélem, hogyan látta harc után Kinizsi Pált, Mátyás király krónikás életrajzírója: Bonfini! Hitelesen örökítette meg a kenyérmezei ütközetet, melyben oly nagyon elhíresedett Kinizsi Pál, temesi főispán. A hadakozást Ali pasa kezdte, mikor a magyarokra tört. De Mátyás eléje küldte Báthori István erdélyi helytartóját és Kinizsi Pált.
Az ütközet a Gyulafehérvártól 25 ezer lépésre levő Kenyérmezőn történt, ahová Kinizsi majdnem késve érkezett, de megjötte eldöntötte a csata sorsát.
Mostantól Bonfini mesteré a szó:
„...megjelent a hegytetőn Kinizsi Pál négyszögbe állított vérteseivel, a szárnyakon könnyű lovassággal. Mihelyt megpillantja az ellenséggel vívott harcot, hatalmas csatakiáltással és trombitaharsogással a törökre ront. Hátulról olyan támadást intéz ellenük, hogy már az első rohamra sokan elesnek. Túlerejükben bízva azt hitték a törökök, hogy övék a győzelem, most hátba támadva nemcsak győzelmi reményüket, de számbeli fölényüket is elvesztették.
Kinizsi Pál két kardot vesz kezébe s üvöltő oroszlánként mindenütt vérben gázol.
Amerre ront, hatalmas öldöklést és mészárlást visz végbe. Azt harsogja, hogy utolsó szálig vágják le az ellenséget, majd övéinek dühét lobbantja lángra, s úgy dörög, hogy még a küszködők és hátrálók is meghallják. Mikor már látta, hogy megsegíti őt Jézus Krisztus szentséges neve, s feltűnt előtte a győzelem reménye, megkettőzött erővel és bátorsággal az ellenség seregén át széles utat vág...”
Ilyen volt harc közben Kinizsi.
És utána?
Erről is ír Bonfini:
„...vitézei táncba kezdtek. Fegyveresen járták a katonatáncot. Ütemesen felhangzó kiáltozásuk mindent betöltött. Azután az általános örömben, midőn mindegyik katona különböző taglejtésekkel nevettette társait, Kinizsit is táncba hívta.
Ő hirtelen a kör közepébe ugrott, keze segítsége nélkül pusztán fogával derekánál felragadott egy megölt hórihorgas törököt, majd ütemesen körbe táncolt. Ez a herkulesi termetű férfihoz illő tánc inkább csodálkozást, mint nevetést váltott ki a szemlélőkből.
Kiáradó örömükben az egész éjszakát álmatlanul töltötték...”
Történt mindez 1480-ban.
Kinizsi-vár, Vázsonykő vára.
De kié volt először, és ki örökölte Kinizsi után ezt a hegyoldalba épített várat, mely ott fekszik a Séd partján, enyhén emelkedő domb oldalában, a vázsonyi medencében.

A hely eredeti neve nem is Vázsony, hanem Vezseny. A névadó Vezsenyi-Vázsonyi család volt alapítója e várnak, meglehetősen későn, csak a XV. század elején. Először a nagy lakótorony épült fel, ami ma is uralja a környéket és a várat. Négyemeletes, vagyis nagy és hatalmas. A védelmi berendezések is méltók a várhoz.
Mikor kihalt a Vezsenyi-család, a vár visszaszállt Mátyás királyra. Ekkor 1472-t írtak. S a király ugyan ki másnak adományozta volna, mint jó katonájának, hű emberének, kiváló hadvezérének: Kinizsi Pálnak, aki hatalma központjává avatja, és e szerint építi tovább Vázsonykőt.
Olyanná varázsolta, mint Mátyás király Buda, Visegrád és Tata várát. Itália építészetét, szokásait telepítette ide, a Balaton közelébe, jó helyre, gyönyörű környezetbe, pompás erdős ligetbe.
De hadd mesélek tovább Kinizsiről. Hiszen csak így érthető meg nagysága, fény- és pompaszeretete, Mátyáshoz való ragaszkodása.
Ki volt, honnan jött, hogyan emelkedett magasra?
A románok románnak vallják, a szlávok szlávnak! A Kinizsi név a szláv kenéz szóból származik.
Kinizsi Pál Abaújban született, 1432-ben, a Hernád menti Nagykinizsben. De hogyan kezdte pályáját? Az 1430-as években úgynevezett családi katonaiskolában szerezte első katonai tudományát: itt tanult lovagolni, nyilazni, tőrrel bánni és kopját törni. Édesapja Kinizsi Antal hamar török fogságba került, Pál még 17 éves sem volt ekkor, s mehetett Isten hírével a világba. Kassára gyalogolt, darabontnak állt. Amikor apja kiszabadult a török kezéből (1464 őszén újra ősei földjén él), ő már felfelé halad a ranglétrán: gyalogsági és lovassági tiszt lesz lett Magyar Balázs keze alatt, később Magyar Benigna, vezére lánya kezét is megkapja. Harcolt a husziták ellen, mint huszártiszt és vérteskapitány. 1465-től Mátyás testőrtisztje, majd Máramaros főispánja. Részt vett az erdélyi lázadók leverésében, majd kitüntette magát a Kázmér, lengyel trónörökös elleni hadjáratban.
Katonai érdemeinek elismeréseként – és a zsoldhátralék fejében – Mátyás néki adta a vázsonykői váruradalmat. Királya mellett harcolt a Felvidéken, majd a délvidéki, szabácsi hadjáratban. Az ausztriai háborúban eljutottak Linzig, ostromolta Krems és Stein várát, de legnagyobb hadisikereit a török ellen aratta 1479–84 között.
Francesco Fontana királyi tanácsos és orvos 1490-ben ezt jegyezte föl Kinizsiről: „Kinizsi Pál... 56 év körüli férfi. Alacsony (?!) termetű, zömök és izmos. Egészen szőrös, mint egy medve. Kiváló katona.”
Sok mindent elért az évek folyamán! Katonabáró lett, az Alsó-Részek, vagyis a Délvidék katonai kormányzója. Ekkor kapta meg Magyar Balázstól a még gyereklány: Benigna kezét. S ettől kezdve, ha volt ideje, itthon élt várában. És Vázsonykőt kettejük ízlése szerint tették széppé, ünnepivé.
Miután meghalt Mátyás, tovább emelkedett a főurak között. Az országos méltóságlistán már a harmadik Zápolya István és Báthori után. Ekkor már sok minden az ő vállán nyugodott: a déli részek védelme önerőből, mert a teli kincstár gyorsan kiürült. De nemcsak a törököt verte szét, hanem a híres-hirhedt fekete sereg rablóbandává züllött hatezer emberét is.
1494-ben országbíró, a világi hierarchia második embere. Iszonyatos gazdagság összpontosult a kezében, apósa, Magyar Balázs halála után. De hamarosan ő is meghal: 1494. november 24-én.
Holttestét Vázsonykőre szállították, a pálos kolostorban lelte végső nyughelyét. Magyar Benigna, özvegy Kinizsiné, fél év után új férjet választott, az elmagyarosodott dalmát: Mislenovith Horváth Markó személyében. Bizony, sok mindent látott a vázsonykői vár, mert hihetetlen dolgok estek itt hamarosan. Ugyanis a férj csakhamar nyakát szegte, lováról leesvén, a másodszor is özveggyé lett Benigna immár harmadszor is férjhez ment, Kereky Gergely köznemeshez.
Na, ez merő tévedés lehetett, mert az asszony csakhamar ledobatta a vázsonykői toronyból. Ott pusztult el a szerencsétlen.
Az utókor pedig csodálkozik, hogy az akkori embereket éppen olyan vágyak hevítették, mint a maiakat. A boldogság ritka kincs volt. Lehetetlen volt könnyen és gyorsan megtalálni az igazit.
De valami mégis maradt ránk, kései nézelődőknek. Előbb is Kinizsi Pál híre, azután a vörösmárvány síremléke Nagyvázsonyban, a Nemzeti Múzeumban őrzött sodronyos vassapkája, ugyancsak sodronyból készített inge és hosszú, egyenes kardja. És persze a nem is oly nagyon istenes lelkű Magyar Benigna bibliája a nagyvázsonyi vármúzeumban. S nekünk, kései utódoknak a Kinizsi-vár, Vázsonykő vára.
A lakótoronynak, mint minden abban az időben épült hasonló toronynak, a jó védhetőség miatt és a támadások kivédésére csak az első emeleten volt kapuja, amihez falépcső vezetett. Lent a kapuőrség állomásozott. Alulra is vezetett egy út, de csak kötélhágcsó segítségével. Itt volt a vár kútja, később, a külső kút elkészülte után ez a terem lett a várbörtön.

A második emelet volt a várúr szobája.
Két szép, nagy ablaka ülőfülkés.
Lehet, hogy innen nézte-várta urát Benigna asszony?
A következő emelet is lakóhelyiség, ehhez kapcsolódtak a belső cselédek szobái.
Fent, a negyediken tanyázott az őrség.
Az ötödik emelet már a tető, körbefutó védőfolyosóval.
A lakótorony köré védőfalakat álltak, ezeket bástyák védték. A vár ékessége a hatalmas és jól megépített körbástya, a barbakán!

A ma turistája ha megérkezik, a következőket látja. Belép a vár kapuján, és a kaputoronyban, a barbakánban találja magát. Innen kijutva szemrevételezheti a külső falakat, s a belső, úgynevezett száraz árkokat. Utána át kell mennie a farkasvermen, s megnézheti a belső vár saroktornyait. Azután a vár udvarára jut. Itt láthatók a palota lakóhelyiségének maradványai, hiszen Kinizsi Pál ritkán lakott feleségével együtt a nagy lakótoronyban, az csak veszedelmek idején szolgált védekezésre. Igen, a reneszánsz kor ízlése szerint gyönyörű palotát emeltetett Kinizsi, jól védhető helyen, kertek közepette.
Ezután nézzük meg az öregtoronynak is nevezett nagy lakótornyot, és végül az udvari, különálló szép kápolnát, közben ismerkedjünk a vár további sorsával.
1528-ban az I. Ferdinánd oldalára állt Horváth-testvérek, Magyar Benigna második férjének atyafisága kapta a várat. Azonban a megváltozott kor változó értékrendje szerint a szép lakóvárból végvár lett.
1543-ban Székesfehérvár, 1552-ben Veszprém került török kézre.
A vázsonyi várba őrség került, közben értékei, díszei lassan pusztultak. Csak a legszükségesebb munkálatokra jutott pénz. A falakat muszáj volt erősíteni, a többit lassan megette az idő. Eleinte még itt éltek a Horváth örökösök, saját zsoldon tartott katonáikkal. 1649-ig a kezükön maradt Nagyvázsony, s ekkor magvuk szakadt a Horváthoknak, és a Zichy családé lett. Közben-közben a török is ült benne. És minden évtized pusztított valamit a váron.
Thököly emberei is tanyáztak Vázsonykőben, de nem sokáig. Rákóczi kurucai tovább birtokolták. Az itt esett csata úgy vonult be a történelembe, mint a nagyvázsonyi ütközet. 1707-et írtak. Rabutin februárban, a kenesei vereség után, jobbszárnyával kitört Vámosnál a sok élelmet rejtő Nagyvázsony irányába. A kuruc hadak éppen a vázsonyi vár környékén tartózkodtak. Kemény ütközet alakult ki, délben kezdték a csatát, és vívták estig. A gyalogságot segítették Győri Nagy János lóról leszállított dragonyosai, és sikerült a nagy létszámú hadat visszavetni a fősereghez. Vázsonyt nem tudta Rabutin bevenni. Meghátrált, s bosszúból szabad rablást engedélyezve seregének, végigfosztogatták a Balaton északi részét, míg a csobánci várőrség meg nem leckéztette a tábornagyot.
Azután leáldozott a kurucok csillaga.
A várat sokáig börtönnek használták a császáriak, majd a Zichyek bérbeadták pálinkafőzőnek.
1857-ben tűz ütött ki a romvárban, s leégett, ami éghető, a zsindelytetővel együtt. Bizony, ez a vár csak ötven éven át volt olyan, amilyennek Kinizsi megálmodta. Attól kezdve lassú pusztulás volt a sorsa. Milyen bölcs szavakat írt le Rómer Flóris 1859-ben, végigjárván a Bakony műemlékeit, s meglátta Vázsonykő pusztulását.
„Bár lehetne az ilyen rombolókat a közvélemény előtt örökre megbélyegezni, akik őseink mindinkább ritkuló emlékeit szentségtörő kézzel illetik!”
Amit írt, nemes szenvedéllyel írta, hiszen hordatta a vár köveit az uraság, de a falu népe is.

Végezetül hadd mesélek el egy igen különös és érdekes történetet Kinizsi márvány síremlékéről. Mint tudjuk, a pálos kolostorban, más néven a Szent Mihály kolostor szentélyében helyeztette urát végső nyugalomra Magyar Benigna, 1494-ben. Az országbíró díszes, vörösmárvány sírköve páncélos vitézt ábrázol, jobb lába oroszlánon, a bal török vitézen tapos. Ez a kettősség a korabeli sírköveken egyedülálló. Bal oldalán címer, a címerben kardot tartó páncélos kar, nyolcágú csillaggal. A csillag felett félhold.
1552-ben egy robbanás következtében a leomló falak összetörték a márvány sírkövet. 1708-ban kincskeresők találtak Kinizsi sírjára. Kiszedték az értékeket, magukkal vitték mindazt, amit ma múzeum őriz. De Zichy gazdatisztjei tudomást szereztek erről, elszedték a sírrablóktól az ellopott kincseket, amiket a Nemzeti Múzeum megalakulásáig családi fegyvertárukban őriztek. A vörösmárvány sírkőtöredéket befalazták a vár oldalába. Ezt Bél Mátyás látta és leírta 1730-ban.
Elmesélek egy legendát, vagy inkább igaz történetet, amit Dugonics András jegyzett fel.
Mikor a török eljutott a vázsonykői várhoz, megtalálták a rettegett magyar hős sírját a kolostor szentélyében. Úgy mondja Dugonics, hogy az egyik török harcos nagyapját éppen Kinizsi ölte meg, s szemtől szemben látva a síremléket, felbuzgott benne a gyűlölet nagyapja gyilkosával szemben, és pisztolyával belelőtt a márvány Kinizsi Pálba.
Ezt a történetet megverselte Erdélyi János a XVIII. században.
Olvassuk el, ugyanis a történet csattanója benne a versben. Íme:

Olvasta szörnyen
Mi feljegyeztetett,
Hőstől hazája
Mikép szenvedett.

Hogy a betűket
Megszégyenítené,
Sűrű agyaggal
A szobrot elkené.

És fogta a csövet
Damaskus vas fiát,
Homlokba lőtte
Mint egy haramiát.

De visszapattant
Az érc nagy hirtelen
Szegény haragvót
Megölte véltelen.

Méltó beszéd van
Korok regéiből,
Bajnok Kinizsi
Halála után is öl.

Nézzük el Erdélyi Jánosnak, hogy nem ércből van a síremlék, hanem márványból, de ezt talán nem tudhatta. De még mindig van mit elbeszélni a síremlékről.
A Zichyek 1851-ben eladták a vázsonykői uradalmat Todesco bankárnak, de előtte két esztendővel már elvitették a vörösmárvány síremléket sárszentlőrinci kúriájuk kertjébe. Hogy, hogy nem, útközben valahol, valamikor a letört fej elveszett.
Keresték, nem találták!
Tíz évvel később Deák Ferenc, a haza bölcse, és keresztkomája Tolnay Károlynak, mint zalai követek Pestről hazafelé kocsiztak Székesfehérváron, Veszprémen át, s tovább, a nagyvázsonyi országúton.
Deák megállította a kocsit.
– Fráter, megálljunk, az árokban hever valami.
Egy sárral bekent, fejhez hasonló tárgyra leltek.
Hazavitték Nagygörbőbe, s amikor megmosdatták, akkor látták, hogy egy márványszobor megcsonkított fejére találtak. Tolnay Károly igen örvendett a régi szoborfejnek, és azt kúriája tűzfalába falaztatta. 1911-ben restaurálták a házat. A fejet levették, s a padlásra tették.
Ez tudomására jutott Darnay Kálmánnak, a Sümegen élő tudós polihisztornak, a kezébe vette, vizsgálgatta s megállapította, hogy ez csakis Kinizsi sírkövének (hiányzó) feje lehet! Budapesten rápasszintotta, és igaza lett.
Amikor Nagyvázsonyban végleges helyére tették a síremléket, a hat részre törött vörösmárvány ismét eggyé lett. Aki akarja, megnézheti Nagyvázsonyban. Érdemes elmenni!

2004 augusztusában A lakosság felkészítése az önkéntes haderő korában címmel tanulmány jelent meg folyóiratunkban dr. Mráz István vezérőrnagy tollából. Az írás kapcsán élénk polémia bontakozott ki lapunk hasábjain a honvédség tartalékos komponensének helyéről, szerepéről, jelenéről és még inkább jövőjéről. Az eszmecserében felelős beosztású katonák éppúgy kifejtették elképzeléseiket, javaslataikat, mint a nyugállományú és tartalékos katonákat képviselő szervezetek (MATASZ, BEOSZ) vezetői. A vitacikkek számos megfontolásra érdemes érvet, véleményt tartalmaztak, amelyeket az önkéntes haderő tartalékos komponensének kialakításával foglalkozó szakemberek vélhetően jól hasznosíthatnak munkájuk során. Az Új Honvédségi Szemle márciusi számában megjelent írással (Kovács Gyula: Nemzetőrség, MATASZ, vagy valami más?) a fenti kérdéskörben folytatot vitát lezártuk.