A munkaszolgálatosok esküje

2005.12.04.

A nyilas hatalomátvétel után, 1944 őszén a köztisztviselőket és a fegyveres testületek tagjait feleskették Szálasira. Ez nem ment teljesen simán, sokan vonakodtak, az új hatalom pedig nagy gondot fordított legitimálásának erre az eszközére, hiszen Beregffy Károly, a frissen kinevezett nyilas hadügyminiszter már október 17-én elrendelte a kötelező új eskütételt, mint azt a korabeli Honvédségi Közlönyben olvashatjuk.

Kiderült az eskü szövegéből, hogy Szálasi Ferencet hivatalosan nem nemzetvezetőnek, hanem a törvényesebbnek tűnő miniszterelnöknek kellett titulálni, erre külön utasítás jelent meg. Meghökkentő azonban, hogy a lényegében ellenségnek tekintett és pusztulásra szánt zsidó munkaszolgálatosokat is feleskették rá. Ez annál is furcsább, mert még a nyáron rendelet jelent meg arról, hogy a munkaszolgálatosokat hadifogolyként kell kezelni, szabadságot nem kaphatnak, bárhova mennek – a járdát egyébként nem használhatták –, csak a keret kíséretével tehetik stb.

Az „Eskü a zsidó kisegítő és közérdekű munkaszolgálatosok számára” című rendelkezés a Honvédségi Közlöny 1944. október 30-án megjelent 50. számában, mint 3. számú melléklet, a H. K. 1944. évi 49. számában közzétett 86.585/Elnökség – 1944. sz. körrendeletében olvasható. Érdekes olvasmány hat évtized elteltével! Lényegében azonos a katonai eskü szövegével, néhány változtatással! Ezeket érdemes szemügyre venni, nagyon jellemzőek a korra, amelyben születtek.
„Ünnepélyesen esküszünk a Mindenható Istenre, hogy Magyarország kormányzói jogkörének ideiglenes gyakorlásával megbízott magyar királyi miniszterelnök iránt hűséggel és engedelmességgel viseltetünk, Magyarországhoz hűek leszünk, az ország törvényeinek engedelmeskedünk.” Itt csak annyi a különbség, hogy a honvédeknél a miniszterelnök szó után szerepel Szálasi Ferenc neve, a munkaszolgálatos változatban nem. Talán nem találták méltónak őket, hogy szájukra vegyék a nemzetvezető nevét? Hangsúlyos viszont az ország törvényeinek engedelmeskedés, ez megegyezik a „dina d’malhuta dina” (az ország törvénye – törvény) zsidó vallási szabálylyal. Következő bekezdés az elöljáróknak és feljebbvalóknak (értsd: keretlegények) való engedelmeskedésről szintén egyezik, végén hozzáteszik: „Munkaszolgálat teljesítése közben a polgári vezetők és munkafelügyelők irányításai szerint járunk el.” Ez ajánlatos is volt, ha a kikötéseket és pofonokat el akarták kerülni! Harmadik bekezdés első mondata: „Esküszünk, hogy mindennemű kötelességünket a magyar állam iránti hűséggel teljesítjük.” Katonáknál „nemzetünk” szerepel a magyar állam helyett, tükrözve a zsidóságnak a magyar nemzet közösségéből való kirekesztését. Kihagyták a „szent Hazánkért vitézül harcolunk” kitételt, bár jóindulattal ez a munkaszolgálatosok fegyvertelenségének is betudható. Viszont meg kellett ígérni: „Haza ellenes vagy oly irányzat szolgálatába, amely a magyar államszervezet fegyelmét aláásni igyekszik, nem lépünk, az ilyen irányzatról tudomást szerezve, az elöljáróinknak és feljebbvalóinknak haladéktalanul jelentjük; semmiféle titkos társulatnak tagjai nem vagyunk és a jövőben sem leszünk; minden szolgálati titkot híven megőrzünk.” Némileg logikátlan ez a rész, ugyanis a hazára hivatkozik egy bevallottan innen eltávolítani óhajtott csoporttal kapcsolatban, másrészt egy munkaszolgálatos nem nagyon juthatott szolgálati titok birtokába. Végül ismét megfogadtatták a munkaszolgálatossal: „A törvényeket, rendeleteket, parancsokat szem előtt tartva viselkedünk és így becsülettel élünk és halunk” Zárómondata: „Isten minket úgy segéljen! Ámen!” – ami megegyezik a honvédekével, ellenben a mellékelt előírás szerint az esküt „Vigyázz állásban, jobb kéz zárt ujjakkal a szíven, bal kéz laposan a bal combhoz simulva” kellett letenni. Ez merőben különbözött a honvédek felemelt kezű, két ujjat felmutató esküformájától.
Emlékeztet ez a külön forma a középkorban bevezetett és nálunk is szokásban volt zsidó esküre, amelyet kelet felé fordulva, megkülönböztető öltözékben és mezítláb kellett letenni. A felvilágosodás mindenütt megszüntette a feudalizmusnak ezt a jogi maradványát, elég szomorú, hogy a XX. század derekán – szerencsére csak rövid időre – a középkorra emlékeztető jogszabályok születhettek Európában.