A megelőző háború koncepciója az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Stratégiájában

VÉDELMI STRATÉGIA

2005.12.05.

2001. szeptember 11-én (továbbiakban 9/11) a New Yorkot és Washingtont ért terrortámadással megdőlt az a több mint kétszáz éves meggyőződés, amelyre az USA a mindenkori védelmi stratégiáját építette. Bebizonyosodott, hogy az Amerikai Egyesült Államok határainak földrajzi jellege következtében nem élvez speciális védelmet az agresszióval szemben. A Bush-adminisztráció által 2002. szeptember 20-án kiadott Nemzetbiztonsági Stratégia (továbbiakban Stratégia) már újfajta megközelítési módot alkalmaz az Amerikai Egyesült Államok területének és állampolgárainak védelme érdekében 9/11 újfajta biztonsági kihívásaival szemben. Az újfajta megközelítési mód meghatározó eleme a megelőző háború (preemption, preemptive strike)1 doktrínája.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a Föld egyetlen szuperhatalma, az  Amerikai Egyesült Államok is sebezhető. A tényt az USA kormánya is nagyon hamar felismerte. Még füstölögtek a WTC ikertornyainak és a Pentagon épületének romjai, amikor Bush elnök a történteket értékelve a nyilvánosság előtt bejelentette: Amerika háborúban áll.2 Az elnök fenti kijelentésével véget ért az az átmeneti állapot,3amelyet a hidegháború végét jelentő berlini fal lebontása és a WTC ikertornyainak leomlása közötti időszak fémjelzett. Amerika újra háborúban áll. Az alapvető változás a status quo megváltozásából következik: saját területén támadták meg az egyetlen szuperhatalmat, ezáltal bizonyítva róla, hogy nem sebezhetetlen. A másik aspektus a megtámadott szemléletmódjában bekövetkezett változásból adódik, amivel új világrend létrehozásán fáradozik.
Az új világrend kialakítása Bush 2001. szeptember 11-i beszédével kezdődik, amikor kijelentette, hogy: „Az első dolgunk, hogy segítséget nyújtsunk azoknak, akik megsérültek, majd pedig arra teszünk megfelelő intézkedéseket, hogy megvédjük az állampolgárainkat egy további támadástól itthon, illetve a világ bármely részén.”4 Az elnök a háborúban az Amerikai Egyesült Államok területének és lakosainak védelmét helyezte előtérbe, mint az adminisztráció legfontosabb feladatát.

Az értelmezési keret kialakulása

Az elnöki koncepciónak megfelelően a kormányzat a „megfelelő intézkedések” értelmében megkezdte egy globális stratégia értelmezési keretének kialakítását, melyek a 2001. szeptember 11.; szeptember 20.; 2002. január 29-i és június 2-i elnöki beszédekben, illetve a nukleáris küszöb drámai csökkentését kilátásba helyező Nuclear Posture Review-ban követhetők nyomon. Amerikában ugyanis hagyomány, hogy a nagy horderejű tervek, stratégiai koncepciók elnöki beszédekben kerülnek először nyilvánosságra (policy planning).5 Az elnöki beszédekben elhangzottak finomított, részletesen kifejtett változatát a 2002. szeptember 20-án kibocsátott Nemzetbiztonsági

Stratégia tartalmazza.

Bush elnök szeptember 11-i beszéde szerint „nem teszünk különbséget a terroristák között – akik a cselekmény mögött állnak –, illetve azok között, akik bujtatják őket”.6 A terrortámadást nem egy állam, hanem egy nem állami szereplő, egyének egy csoportja, terrorszervezet hajtotta végre, ezért rendkívül nehéz felderíteni és látványos „hadi” sikereket felmutatni a „láthatatlan” ellenséggel szemben. Mivel feltételezhető volt, hogy az azonnal elrendelt vizsgálatok nagy valószínűséggel felfednek majd valamiféle kapcsolatot a terrorcselekményt végrehajtó egyének és az őket támogató állami szereplők között,7 az elnök kezelhetőbbé tette a konfliktust azzal, hogy bevonta az állami szereplőket azok körébe, akikkel szemben a nemzetközi politikai viszonyok szankciórendszerében intézkedéseket lehet foganatosítani és hagyományos értelemben háborút viselni.
Bush elnök 2001. szeptember 20-i beszédében nyilvánosság elé tárta az agresszor kilétéről folytatott vizsgálatok eredményét: „..A rendelkezésre álló információk alapján bizonyíték van rá, hogy az al-Kaida terrorszervezet áll a támadás mögött. Ugyanazok, akik Kenyában az amerikai nagykövetség elleni, illetve a USS Cole-t ért támadásért felelősek… vezetőjük – Oszama bin Laden…”8
Az elnök beszédében már konkrétan összekapcsolta a terrortámadásokért felelősségre vonható nem állami és állami szereplőket: „Az al-Kaida vezetése nagy befolyással bír Afganisztánban, támogatva a tálib rezsimet, amely az ország nagy része felett gyakorolja a hatalmat.”9
A fentiek értelmében egy állami szereplővel szemben fogalmazódtak meg a világ egyetlen szuperhatalmának követelései. Nem a terrorszervezetet szólították fel arra, hogy adja meg magát, hanem annak az államnak a kormányát, amelynek területén a vizsgálatok szerint a terrorcselekmény szervezői tartózkodtak. Az Amerikai Egyesült Államok tálibokkal szembeni elvárásai a következők voltak: „szolgáltassák ki az USA joghatóságának azokat az al-Kaida-vezetőket, akik az ország területén bujkálnak. […] Haladéktalanul zárják be az ország területén található összes terrorista kiképzőtábort. […] Ezek a követelések nem képezhetik alku vagy vita tárgyát.”10 Kilenc nappal a terrorcselekmények után a fenti ultimátummal megnevezték a felelősöket, és megtörtént a hadüzenet.
Arra a kérdésre, hogy Amerika hogyan fog harcolni, hogy megnyerje a háborút, az elnök a következőkben adta meg a választ: „Minden képességünkkel: diplomáciai eszköztárunkkal, a hírszerzés öszszes eszközével, a jogkikényszerítés öszszes lehetőségével, a pénzügyi befolyásolással és a háború minden lehetséges fegyverével … minden nemzetnek meg kell hoznia a döntést. Vagy velünk van, vagy a terroristákkal.”11
Ettől a naptól kezdve „azokat az államokat, amelyek folytatják a terroristák támogatását, az Amerikai Egyesült Államok ellenségként fogja számon tartani”.12
Kijelentésével Bush leegyszerűsítette a nemzetközi politikai viszonyok kapcsolatrendszerét: aki nincs velünk, az ellenünk van.
Az amerikai elnök a terrortámadást követően alig egy hét alatt felosztotta a világot szövetségesekre és barátokra, illetve terroristákra és őket támogató államokra, valamint nem állami szereplőkre. Megszüntette a semleges státust, a nemzetközi politikai viszonyok összes szereplőjének igazodnia kellett a hegemón által meghatározott új napirendhez. A színvallási kötelezettség az állami felelősségre való hivatkozással az elnök szerint később számon kérhető, az attól való eltérés pedig szankciórendszerrel büntethető.
A fenti elvárásnak megfelelően hangzott el Bush következő nyilatkozata: „A civilizált világ Amerika oldalán áll: megértették, ha ez a terrortámadás büntetlen marad, akkor a saját városaik, illetve az állampolgáraik lehetnek a következők.”13 A terror elleni háborúban (war against terror) nemzetközi koalíciót kell létrehozni az ellenséggel szemben, amely a beszéd időpontjában az al-Kaida terrorszervezettel és a számukra menedéket nyújtó afganisztáni tálib rezsimmel volt azonosítható.
A 2001. október 7-én indított megtorló akció, az Operation Enduring Freedom hadművelet (tartós szabadság, továbbiakban Enduring Freedom) diplomáciai előkészületei során 136 állami szereplő, köztük Magyarország is jelezte a katonai együttműködésben való különböző mértékű, a légtérhasználattól a harcoló alakulatokig terjedő részvételi szándékát. 11 ország14 harcoló katonai alakulatot is küldött Afganisztánba. 2001. december elejére a koalíciós erők teljesítették a szeptember 20-i beszédben kitűzött stratégiai célokat, felszabadították Afganisztánt a tálib rémuralom alól, és szétverték az al-Kaida ottani bázisait és infrastruktúráját. Azonban ezzel a terror elleni háború éppen hogy csak elkezdődött.
A 2002. január 29-i elnöki beszédében Bush kitolta a távoli jövőbe a terror elleni háború időbeli határait.15 „ A terror elleni háború nagy valószínűséggel nem fog a mi életünk alatt befejeződni.”16 Michael Kelly,17 a The Washington Post újságírója cikkében ezt a gondolatot nevezte a beszéd legjelentősebb mondanivalójának, bizonyítva, hogy az elnök önmagát Abraham Lincoln, Franklin D. Roosevelt és Harry S. Truman elnökökhöz hasonlítva háborús elnökként határozza meg. Az idézett beszédben megtörtént a terror elleni háború második szakaszának retorikai előkészítése, amely, véleményem szerint, már tartalmazza az új globális stratégia eszközének – a megelőző háborúnak (preemption, preventive strike) – a gondolatát.
Bush az „Axis of evil” („a gonosz tengelye”, továbbiakban Axis of evil) fogalmának bevezetésével,18 Irak, Irán és Észak-Korea megnevezésével átvitt értelemben kriminalizálta a nemzetközi politikai viszonyokat. A megnevezettek azok a „rosszak”, akik ellen erkölcsi kötelesség fellépni az „igazságos béke” megteremtése érdekében. „A tömegpusztító fegyverek birtoklására való törekvésükkel ezek az államok komoly és egyre növekvő veszélyt jelentenek. […] Átadhatják ezeket a pusztító erejű fegyvereket terrorista szövetségeseiknek. ”19
Az elnök beszéde alapján a terror elleni háború második szakaszának két alapvető célját lehet meghatározni:

1.   A nem állami szereplőkkel szemben: megszüntetni a terrorista kiképzőbázisokat, megakadályozni a terroristákat terveik végrehajtásában, és az igazságszolgáltatás elé vezetni őket világszerte. A beszédben konkrétan Grúziát, Jement és a Fülöp-szigeteket nevezték meg.
2.   Az állami szereplőkkel szemben: meg kell előzni (preempt), hogy a haramiaállamok20 (továbbiakban rogue state), amelyek tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére törekednek, veszélyeztessék az Amerikai Egyesült Államokat és a világot.

A terror elleni háború stratégiai céljainak politikai elérésében – Bush alábbi kijelentése alapján – véleményem szerint megfigyelhető a biztonságpolitikai szemléletmód olyan átalakítása, amely már előrevetíti, bevezeti a megelőző háború fogalmát (preemption, preemptive strike). „Nem fogom megvárni az eseményeket, mialatt a veszély nő ….amint a veszély egyre közelebb és közelebb rajzolódik ki.”21 Henry Kissinger, a Nixon-adminisztráció külügyminisztere is egyetértett az elnök ezen gondolatával.22
Az elnöki beszédet követő nemzetközi visszhangra reagálva Paul Wolfowitz védelmi államtitkár a 2002. február 2-i müncheni biztonságpolitikai konferencián a következőket mondta: „A terrortámadás után Amerika tisztában van azzal, hogy mire képesek a kereskedelmi repülőgépek, azonban azt nem várhatja el tőle senki, hogy megtudja, milyen pusztításra képesek a tömegpusztító fegyverek.”23 Éppen ezért „az Amerikai Egyesült Államok célja a terror elleni háborúban nem pusztán a büntetés (retaliation), hanem a megelőzés (preemption)”24 annak érdekében, hogy elkerülje a 9/11-hez hasonló eseményeket. A megelőzés gondolatmenetébe illeszkedik a Nuclear Posture Review jelentés is, amely az amerikai nukleáris fegyverek alkalmazási lehetőségét elemzi főleg a tömegpusztító fegyverekkel rendelkező vagy azok kifejlesztésére törekvő rogue state-ekkel szemben.
A Clinton-adminisztráció 1994-es jelentése után nyolc évvel, 2002. január 8-án a Bush-kormányzat is megküldte a Nuclear Posture Review-t a törvényhozásnak. A nyilvánosságra került titkos dokumentum szerint25 az Egyesült Államoknak 9/11 után készen kell állnia atomfegyver alkalmazására Kína, Oroszország,26 Irak, Észak-Korea, Irán, Líbia és Szíria ellen.

Az atomfegyver alkalmazására a dokumentum szerint elméletileg három esetben kerülhet sor: olyan célpontok ellen, amelyek ellenállnak (withstand) a hagyományos fegyvereknek, biológiai-vegyi fegyverek alkalmazása miatti megtorlásként (retaliation), illetve meglepő katonai fejleményekre adott válaszként (in the event of surprising military developments).
A Posture Review-t megszellőztető Los Angeles Times szerint a fent említett elméleti keret a következő eseteket foglalja magába:27

1.   Rogue state-ekkel, Észak-Koreával, Irakkal, Iránnal, Szíriával és Líbiával szemben az elrettentés során világossá kell tenni, hogy a biológiai és vegyi fegyverek alkalmazása nukleáris válaszcsapást fog kiváltani (devastating response). Ezzel a Bush-kormányzat visszavonta azt a 24 éves ígéretet, hogy az USA nem vet be nukleáris fegyvert olyan államokkal szemben, amelyek azzal nem rendelkeznek.
2.   A dokumentum nagyobb hagyományos konfliktusok esetén is kilátásba helyezi a nukleáris fegyverek alkalmazását, a következő eseteket nevezve meg: iraki agresszió egy arab–izraeli konfliktusban, Kína és Tajvan közötti háború, illetve ha Észak-Korea megtámadja Dél-Koreát.

Joseph Cirincione, a Carnegie Endowment for Peace tömegpusztító fegyverek elterjedését megakadályozó (non-proliferation) tanulmányok kutatási igazgatója szerint28 az adminisztráció ezzel kiszélesítette a nukleáris fegyverek alkalmazásának kereteit, lecsökkentette a nukleáris küszöböt. Cirincione véleményében kifejti, hogy a Review szerint megelőző jelleggel (pre-emptively) a tömegpusztító fegyvereket fejlesztő államokkal szemben és nagyobb hagyományos konfliktusok esetén is atomcsapást lehet alkalmazni. Ivo Daalder, a Brookings Intézet külpolitikai szakértője szerint29 a háború egyik lehetséges eszközeként számon tartott nukleáris fegyverrel elmosódhat a nukleáris és a konvencionális fegyverek alkalmazása közötti lélektani határ a nemzetközi politikai viszonyok területén. Ez maga után vonhatja azt a lehetőséget, hogy egyes nagyhatalmak, mint például Oroszország, Kína vagy India precedensként hivatkozhatnak az amerikai elméletre.
A fenti félelmet támasztotta alá Jeoff Hoon brit védelmi miniszternek 2002. március 20-án a brit parlamentben tartott felszólalása.30 Eszerint az Egyesült Királyság kész atomfegyvert alkalmazni olyan rogue state-ek ellen, mint Irak, amennyiben azok a harctéren brit csapatok ellen tömegpusztító fegyvert vetnek be. Ezt a képességet a Vanguard osztályú ballisztikusrakéta-hordozó atom-tengeralattjáróival fogja az Egyesült Királyság biztosítani.
George W. Bush West Point-i beszéde
Az értelmezési keret legutolsó eleme Bush elnök 2002. június 1-jei, a West Point-i bicentenáriumi ünnepségen tartott beszédével került a helyére. Az elnök véglegesen  megfogalmazta az új világrend létrehozásához szükséges új amerikai katonai doktrína, a megelőző háború (preemption, preemptive strike) alapelvét. „Amerikának nemcsak lehetősége van egy igazságos békét (just peace) létrehozni, hanem kötelessége is.”31 Az elnök szerint Amerika olyan igazságos békéért harcol, amely elősegíti a szabadság ügyét.
Bush a következőkben határozta meg a terror elleni háború céljait:

•   megvédeni a békét (defend the peace) a terroristák és a zsarnokok általi fenyegetettség veszélyétől;
•   megtartani a békét (preserve the peace) a nagyhatalmak közötti jó kapcsolatrendszer kiépítésével;
•   kiterjeszteni a békét (expand the peace) az összes kontinensre a szabad és nyitott társadalmak létrehozásának bátorításával.

Itt jelenik meg először részletesen kifejtve a megelőző háború gondolata, amely az első pillérbe, az igazságos béke megvédésének fogalomkörébe tartozik.
Az elnök szerint: „a szabadságra a legnagyobb veszélyt a technológia és a radikalizmus keresztezése”32 jelenti. Ugyanis a biológiai, vegyi és nukleáris fegyverek, valamint a ballisztikus rakétatechnológia elterjedésével a gyenge államok vagy akár kisebb csoportok, terrorszervezetek is óriási csapásmérő erővel képesek lehetnek megtámadni a nagyhatalmakat. A elnök szavai szerint a feltartóztatásnak és az elrettentésnek a Szovjetunióval szemben bevált hidegháborús doktrínái bizonyos területeken (in some cases) továbbra is érvényesek maradnak (still apply). Azonban „az új veszélyek új gondolkodást követelnek meg”, hiszen:

•   Az elrettentés (deterrence) – amely a masszív megtorlás lehetőségét veti fel – nem ér semmit a nemzetközi politikai viszonyok olyan nem állami szereplőivel szemben, mint a terrorszervezetek, amelyek nem rendelkeznek sem állammal, sem állampolgárokkal, akiket meg kellene védeniük a megtorlás következményeitől.
•   A feltartóztatás (containment) sikeres alkalmazása nem lehetséges akkor, amikor nem lehet észlelni a veszélyt, a kiszámíthatatlan politikai viselkedésű diktátorok tömegpusztító fegyvereiket titokban átadhatják terrorista szövetségeseiknek, vagy ballisztikus rakétáik segítségével célba juttathatják azokat.
•   Bush szerint: „Ha megvárjuk, míg a veszély teljesen alakot ölt, akkor túl sokáig fogunk várni.”33

Míg a terület- és rakétavédelem (National Missile Defense, NMD) egy erősebb biztonság részét képezik, s Amerika számára lényeges prioritások maradnak, addig a terror elleni háborút nem lehet defenzívából megnyerni. Ezért szükség van olyan megelőző jellegű tevékenységre (preemptive action), melynek következtében még a tervezés, felkészülés stádiumában meg lehet akadályozni az esetleges támadást. Bush szavaival élve „a biztonságosabb világhoz az út a cselekvés ösvényén vezet, és Amerika cselekedni fog biztonsága érdekében”.34 Más szavakkal, ha kell, megelőző háborút fog vezetni a potenciális ellenséggel szemben.
Ehhez át kell alakítania a meglévő eszközrendszert; ez pedig megköveteli a legjobb hírszerzés kiépítését, a szövetségi ügynökségek átszervezését, hatáskörük bővítését és a hadsereg átalakítását, hogy képessé váljon az azonnali bevetésre a világ bármely sötét zugában.
Az elnöki adminisztráció az igazságos béke megőrzését (preserve the peace) a nagyhatalmak közötti jó kapcsolatrendszer kiépítésével, általa meghatározott multilaterális keretek között képzeli el, egy olyan rendszerben gondolkodva, melyben a nagyhatalmak folyamatosan mélyülő demokratikus együttműködése közepette a „versengés megengedett, a fegyveres konfliktus viszont nem (but armed conflict in our world is not inevitable)”.35 Lényegében az Amerikai Egyesült Államok saját privilégiumaként tartja számon a megelőző háború jogát. A beszéd ezen eleméhez köthető a Nuclear Posture Review-ban kifejtett megelőző jellegű atomcsapás nagy konvencionális háborúk esetén, illetve az elrettentés elemeként Oroszországgal és Kínával szemben.
A béke kiterjesztését (extend the peace) az elnök az emberi méltóságnak (human dignity), azaz a demokrácia értékeinek megfelelően képzeli el. Ennek során az USA megadja a támogatást azon kormányoknak, melyek elkötelezik magukat a demokratikus értékek mellett.
Ami az „igazságos” béke megteremtését és az amerikai nemzetbiztonsági intézmények feladatrendszerének kapcsolatát illeti: a védelem a hadsereg és a titkosszolgálat feladatkörébe tartozik, míg a nagyhatalmak közötti jó kapcsolatrendszer kiépítése és a demokrácia világméretű kiterjesztése a diplomácia feladata. Az új amerikai felfogás szerint az igazságos béke megvédéséért folytatott támadó, büntető háborúban (preemptive strike) előtérbe kerül a megelőzés (preemption), a meglepetésszerű támadás a nukleáris, vegyi vagy biológiai fegyverekkel rendelkező, vagy azzal gyanúsítható államokkal szemben. Azt, hogy a megelőző háború milyen okból következik be, hogyan lesz kivitelezve, illetve mely azonnali célok megvalósítását szolgálja, az Egyesült Államok fogja eldönteni.36
Alig kilenc hónap alatt teljesen kikristályosodott az Amerikai Egyesült Államok új értelmezési kerete a 9/11 utáni világ biztonsági kihívásaival szemben, melyben a legnagyobb prioritást az aktív védelem és legfőképpen a hadsereg élvezi.

A diplomácia, a titkosszolgálat és a hadsereg szerepe

Az elemzést ennek megfelelően a stratégiai dokumentum „Az amerikai nemzetbiztonsági intézmények átalakítása a XXI. század kihívásainak és lehetőségeinek megfelelően” címet viselő, 9. fejezetében tárgyalt elemekkel kezdjük, amely a nemzetközi politikai viszonyok szempontjából a legfontosabb mondanivalót, hangsúlyeltolódást tartalmazza a 9/11-et megelőző külpolitikai felfogáshoz képest.
A nemzetközi politikai viszonyok realista elméletei szerint a béke fenntartásában és a béke állapotának biztosításában a politika eszköztárának három alapvető eleme játszik szerepet az alábbi fontossági sorrendben: a diplomácia, a titkosszolgálat és végül a fegyveres erők.37 Hans J. Morgenthau38 a nemzetközi politikai viszonyok realista iskolájának megteremtője szerint a diplomácia közvetlen szerepet játszik a potenciális konfliktusok elkerülésében, a már meglévők csillapításában, kezelésében, ezáltal közvetve hozzájárul a status quo fenntartásához is. Véleménye szerint egy ország háborúba keveredése alapvetően az általa folytatott diplomácia csődjét, bukását is jelenti, s ez a bukás veszélyeztetheti a világ békéjét is, nem csak egy adott állam külpolitikájának sikerét. A diplomácia feladata reálisan felmérni más államok képességeit, folyamatosan összehasonlítva saját céljait a nemzetközi politikai viszonyok többi szereplőivel, és fel kell tudnia becsülni a többi szereplő reális erejét.
Mivel a külpolitika konkrét céljai mindig viszonylagosak és feltételesek, a diplomáciában nem a másik fél akaratának a megtörése vagy megsemmisítése a legfontosabb cél, hanem annak megváltoztatása, a létfontosságú érdekek követése oly módon, hogy közben lehetőleg más szereplők érdekei se sérüljenek. Ezért a fegyveres erőket a külpolitika eszközeiként és nem meghatározóiként kell számon tartani.39
A Bush-adminisztráció által kibocsátott nemzetbiztonsági stratégia utolsó fejezete dolgozatom címében szereplő három elemet „az igazságos béke” megteremtése érdekében fordított fontossági sorrendben tárgyalja:40 Eszerint a legfontosabb a hadsereg lett. A prioritási sorrend megváltozása Morgenthau azon állításával értelmezhető, mely szerint a fegyveres erő a háború eszköze, a külpolitika pedig a békéé.41  Ezt támasztja alá Bush elnök 2001. szeptember 11-i beszéde, melyben kijelentette, hogy Amerika háborúban áll. A terror elleni háborúban a fegyveres erők szerepe és feladata az Amerikai Egyesült Államok védelme. Ezt követik a titkosszolgálati eszközök a terroristákkal és az ellenséges államokkal szemben, majd a diplomácia, amely a nemzetközi politikai viszonyok többi szereplőjével való kapcsolattartásra, konfliktusfeloldásra és nyomásgyakorlásra hivatott. Az összes intézmény az igazságos béke megteremtésének van alárendelve.
A stratégia szerint mindegyik intézményt hozzá kell igazítani az új biztonsági környezetből érkező kihívásokhoz, mivel az alapvetően hidegháborús logikára épülő intézmények közül a régi logikában egyik sem képes kifejteni a szükséges hatékonyságot.42

Az igazságos béke

Az elnök West Point-i beszédében tűnt fel először az igazságos béke (just peace) megteremtésének retorikai eleme, a terror elleni háborúban, amikor kijelentette, „Amerikának nemcsak lehetősége van egy igazságos békét létrehozni, hanem kötelessége is”,43 megemlítve, hogy ezért a békéért harcolni kell.
A jobb tárgyalhatóság szempontjából szétválasztom – mint ahogy a stratégia is külön említi – a terror elleni háborúban a terrorizmus elleni harcot és a tömegpusztító fegyverekkel rendelkező vagy annak kifejlesztésére törő rogue state-ek elleni fellépést.
A stratégia szerint a 9/11 utáni világban az ellenség meghatározása sokkal komplexebb, mint a hidegháborúban volt – az ellenség immár nem egy állam vagy ideológia. Bush szerint „a szabadságra a legnagyobb veszélyt a technológia és a radikalizmus keresztezése jelenti”.44   fenti elnöki meghatározásból kiindulva, a 9/11 utáni világ ellenségképe két elemből tevődik össze. Egyrészt a globális befolyásra törő terrorszervezetekből, másrészt azokból a latorállamokból, amelyek az Egyesült Államokéval ellentétes politikai céljaik megvalósítása érdekében tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére törekednek, vagy azokkal már rendelkeznek. Az ellenséggel szemben vívott terror elleni háború jellegét tekintve, az alábbi okok miatt, nem hasonlítható egyetlen eddigi háborúhoz sem:

•   A helyszín földrajzilag nem határolható be pontosan. A stratégia csak annyit határoz meg, hogy globális szinten kell megvívni a háborút, amely azt is maga után vonhatja, hogy a nemzetállami rendszer alapja, a belügyekbe való be nem avatkozás elve nem tartható tovább, hiszen a pontosan meghatározott prioritási sorrend következtében az amerikai belterület (homeland) és az amerikai állampolgárok védelme abszolút prioritást élvez.
•   Nem meghatározott pontosan az ellenség kiléte, bárkiből ellenség válhat, aki az Amerikai Egyesült Államok érdekeivel szemben erőszakosan lép fel, legyen az akár állami vagy nem állami szereplő.
•  Az időtényezőt tekintve sincs pontosan behatárolva a háború. Valószínűleg egyszerre több fronton fogják vívni nehezen azonosítható és elkapható ellenséggel szemben. Így az időtényező is szélesen értelmezhető.

A terror elleni háború fent említett speciális tulajdonságainak következtében érvényüket veszítik a háború eddigi hagyományos értelmezési keretei. Az adminisztráció által teremtett retorikai elemek között például nem lehet értelmezni a győzelmet. Eddig egy fegyveres konfliktus során ki lehetett jelölni azt a politikai, katonai célt, amelyben értelmezhetővé vált a győzelem-vereség dichotómiája, például a második világháborúban Berlin elfoglalása, vagy az 1991-es első öbölháború során Kuvait felszabadítása. A terror elleni háborúban azonban csak „szakasz-győzelmekről”, eredményekről beszélhetünk. Hiszen az új világrend felállítása során felbukkanó feladatokat még nem lehet konkrétan meghatározni. A probléma megoldása általában egy vagy több másik problémát generál, amelyeket ugyancsak kezelhetővé kell tenni. A háború tágan értelmezett időbeli és térbeli eleme miatt az elnöki adminisztrációnak lehetősége van újabb és újabb részcélokat, szakaszokat nyitni a végső cél elérése, az emberi méltóságon alapuló igazságos béke megteremtése érdekében.

A terrorizmus elleni harc

A terrorizmus a stratégia meghatározásában a nemzetközi politikai viszonyok nem állami szereplőinek „az ártatlanokkal szemben elkövetett előre megfontolt politikailag motivált erőszak(a)”.45 A stratégia szerint az Amerikai Egyesült Államok nem fog engedni a terrorista követeléseknek és a terrorakcióknak, mivel a vélt vagy valós politikai vagy vallási sérelmek az adminisztráció szerint nem igazolhatják a terrort.
A stratégia ennek érdekében politikai, katonai segélyek nyújtását helyezi kilátásba azon államok részére, amelyek területén fellelhető a terrorizmus.46 A katonai segélyek nyújtásának feltétele a politikai hajlandóság megléte esetén az elégtelen saját erőforrás. Ilyen esetekben a stratégia az együttműködés ellenében pénzügyi, szakértői és fegyverszállítási segítségnyújtást helyez kilátásba.
Ahhoz, hogy az USA felszámolja a terrorszervezeteket, a stratégia szerint:

•   Az összes rendelkezésre álló eszközt fel kell használni a globális befolyásra törő terrorszervezetekkel szemben, illetve az olyan terroristákkal vagy állami szereplőkkel szemben, melyek tömegpusztító fegyvereiket céljaik elérése, érvényesítése érdekében kívánják alkalmazni.
•   Megvédeni az Amerikai Egyesült Államokat, az amerikai állampolgárokat és az érdekeinket az USA területén (homeland) és külföldön azáltal, hogy meghatározzák és megsemmisítik a veszélyt, mielőtt az eléri a határokat.47 Ennek érdekében, ha szükséges, az Amerikai Egyesült Államok fenntartja magának a jogot, hogy egyedül cselekedjen, felhasználva az önvédelem jogát a megelőző csapásra. Ez a klauzula a nem állami szereplők esetében a likvidálás (targeted killing) alkalmazását jelenti.
•   Meg kell szüntetni a terroristák további szponzorálását, támogatását és számukra menedék nyújtását. Erről meg kell győzni és ha kell, kényszeríteni az államokat, hogy fogadják el szuverén felelősségüket!48

Az USA felismerte, hogy a legjobb védelem a támadás, ezért a védelem és elrettentés céljából erősíti az amerikai belterület (homeland) védelmét. A Homeland Security Project keretében végre kívánják hajtani az utóbbi ötven év legnagyobb kormányzati átszervezését.
A mai rendszer alapját képező szisztémát Truman elnöksége alatt, az 1947-es Nemzetbiztonsági Törvénnyel hozták létre a hidegháborús elvárásoknak megfelelően. Kialakították a honvédelmi miniszteri pozíciót – a miniszter az elnöki kabinet tagja lett – és az integrált védelmi minisztériumot. Megalkották a fegyveres erők mozgósításának és vezetésének új irányítási struktúráját, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságát, és emellett új szervezeteket is életre hívtak a nemzetbiztonsági rendszer tökéletesítése érdekében. Az új szervezetek közül a Nemzetbiztonsági Tanács (National Security Council, NSC) és CIA a legfontosabb.

•   Meg kell szüntetni a terroristák további szponzorálását, támogatását és számukra menedék nyújtását. Erről meg kell győzni és ha kell, kényszeríteni az államokat, hogy fogadják el szuverén felelősségüket!48

Az USA felismerte, hogy a legjobb védelem a támadás, ezért a védelem és elrettentés céljából erősíti az amerikai belterület (homeland) védelmét. A Homeland Security Project keretében végre kívánják hajtani az utóbbi ötven év legnagyobb kormányzati átszervezését.
A mai rendszer alapját képező szisztémát Truman elnöksége alatt, az 1947-es Nemzetbiztonsági Törvénnyel hozták létre a hidegháborús elvárásoknak megfelelően. Kialakították a honvédelmi miniszteri pozíciót – a miniszter az elnöki kabinet tagja lett – és az integrált védelmi minisztériumot. Megalkották a fegyveres erők mozgósításának és vezetésének új irányítási struktúráját, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságát, és emellett új szervezeteket is életre hívtak a nemzetbiztonsági rendszer tökéletesítése érdekében. Az új szervezetek közül a Nemzetbiztonsági Tanács (National Security Council, NSC) és CIA a legfontosabb.
A jelenlegi átszervezés célja többek között a Nemzetbiztonsági Minisztérium (Departement of Homeland Security) és az új, egyesített katonai parancsnokság létrehozása, valamint az FBI újjászervezése. A stratégia célja a szerencsétlenség lehetőséggé való átalakítása a kettős hasznosítású rendszerek alkalmazásával. Ennek segítségével a különböző szervezetek hatékonyabban tudnak fellépni – pl. az új sürgősségi ellátórendszer nemcsak a terrorizmussal lesz képes jobban megbirkózni, hanem feltehetően az öszszes veszéllyel szemben is. Az egészségügyi rendszer pedig nemcsak a bioterrorizmussal szemben lesz képes eredményesen fellépni, hanem bármilyen járvánnyal49 szemben is. A szigorított határellenőrzést nemcsak a terroristák kiszűrésére lehet majd használni, hanem például a kábítószer-csempészet visszafogására is alkalmassá válik.
A technológia és a radikalizmus keresztezésében elhelyezkedő ellenség második eleme a technológiához és a radikális állami szereplők kapcsolatához köthető, az Axis of evil rogue state-eivel szembeni fellépés más jellegű képességeket követel meg az igazságos béke megteremtése érdekében.

A tömegpusztító fegyverek és az elrettentés

Az adminisztráció a dokumentum 5. fejezetében az alábbiak szerint fejti ki részletesen a megelőző háború doktrínáját: „Meg kell akadályozni, hogy az ellenségeink tömegpusztító fegyverekkel veszélyeztessenek minket, szövetségeseinket és barátainkat.” A stratégia kijelenti, hogy a régi ellenfelet, Oroszországot az Amerikai Egyesült Államok már nem tekinti stratégiai ellenségnek. Ezt támasztja alá a hadászati támadófegyverek leszereléséről 2002. május 24-én Bush moszkvai látgatása alkalmával aláírt moszkvai szerződés (Moscow Treaty on Strategic Reduction), valamint Oroszország világkereskedelmi szervezetbeli (World Trade Organisation, WTO) felvétele is mutatja az új viszonyt. Ezzel a régi hidegháborús veszély hivatalosan lekerült a napirendről.50 A stratégia szerint a 9/11 utáni világban megnőtt a tömegpusztító fegyverek alkalmazásának veszélye a „technológia és a radikalizmus kereszteződésében található” tömegpusztító fegyverekkel rendelkező rogue state-ek és a velük kapcsolatban álló terrorszervezetek részéről. Az elnöki adminisztráció hivatalos álláspontja szerint51 az Amerikai Egyesült Államok nem képes a korábban alkalmazott eszközrendszerével kiküszöbölni és kezelhetővé tenni a tömegpusztító fegyverek alkalmazásának lehetőségéből származtatható veszélyt. Bush elnök szavaival: „Az új veszélyek újfajta gondolkodást (new thinking) követelnek meg.”52 A terrortámadással levont tapasztalatok következtében kérdésessé vált, hogy az USA képes-e elrettenteni a potenciális ellenséget a tömegpusztító fegyverek alkalmazásától, illetve azok esetleges bevetése esetén rendelkezik-e olyan képességekkel, amelyek lehetővé teszik a használat során elszenvedett károk mérséklését és kezelését.
A hidegháború logikáját alapvetően a nulla végösszegű játékelméleti modell, a feltartóztatás és az elrettentés doktrínái határozták meg. A két szuperhatalom egész Földre kiterjedő versengése során az egyik fél nyereségét a másik fél veszteségeként tartották számon, azonban ez nem zárta ki meghatározott kérdésekben53 a kompromisszumos megoldás keresését. A Szovjetunió utódállamokra való felbomlásával jelentős változások következtek be a nemzetközi politikai viszonyok területén.
Az elrettentés logikája alapvetően a megtorlás veszélyén alapul. A nemzetközi politikai viszonyok szereplője azért fontolja meg cselekedetét, mert az akciója következtében a másik szereplő által alkalmazott masszív megtorlás következményei sokkal nagyobb politikai, anyagi veszteséggel54 járhatnak, mint az akció sikere esetén maximálisan megszerezhető nyereség. Erre épült például a hidegháborúban a kölcsönösen biztosított megsemmisítés (Mutual Assured Destruction, MAD, továbbiakban MAD) McNamara-i55 elmélete. Az elmélet szerint a biztonság tudata abban rejlett, hogy amennyiben bárki megpróbálta volna megtámadni az Amerikai Egyesült Államokat és szövetségeseit, biztos lehetett abban, hogy semmi esetre sem éli túl saját lépését, mivel a megtámadott félnek elegendő kapacitása marad az ellencsapásra. Tehát, a logika szerint, aki először csap, az másodjára pusztul el. Így a MAD által biztosított stabilitás két pilléren nyugodott:

•   A fegyverkezési verseny során a szemben álló felek annyi tömegpusztító fegyvert halmoztak fel, amennyi többszörösen elegendő lett volna nemcsak az agresszor, hanem egyes felmérések szerint az egész emberi civilizáció megsemmisítésére is.
•   Mindkét fél ugyanazt a racionális túlélésre alapozott logikát követte, és ugyanezt feltételezte a másikról. Azaz feltételezte, hogy a szemben álló fél is teljes mértékben ellenőrzi a saját fegyvereit.

Az elrettentés legtisztább példáját a stratégia szerint az 1962-es kubai rakétaválság során figyelhettük meg, amikor a Szovjetunió nem vállalt egy bizonyos szintnél nagyobb kockázatot a status quo megváltoztatására. Így, mint utólag beigazolódott, a doktrína ténylegesen védelmet biztosított a hidegháború során.
Azonban a „technológia és a radikalizmus kereszteződésében található”, tömegpusztító fegyverekkel rendelkező latorállamok politikai természetük és motivációjuk következtében sokkal nagyobb kockázatot hajlandók vállalni politikai céljaik elérése érdekében. A dokumentum szerint velük szemben nem lehet alkalmazni a racionális túlélésre alapozott elrettentés hidegháborús logikáját, mivel:

– ezen országok vezetői elnyomják saját lakosságukat, az állami javakat saját javaikként kezelik és felhalmozzák azokat,
– magatartásuk ellentmond a nemzetközi jog szabályainak, veszélyeztetik a szomszédaikat, megszegik a nemzetközi szerződéseket és megállapodásokat,
– tömegpusztító fegyverek és más fejlett katonai technológia megszerzésére törekednek, amelyet céljaik elérésére mint hagyományos politikai eszközt kívánnak felhasználni,
– támogatják a terrorizmust, mint a gyengébb fegyverét.

A stratégia szerint az alábbi területeken kell átalakitani a nemzetbiztonság rendszerét, hogy kezelhetővé tegye a rogue state-ek viselkedését a nemzetközi politikai viszonyokban.

1. Tökéletesíteni kell a hírszerzést, mivel a tömegpusztító fegyverek által jelentett veszély felismerésére és analizálására a hírszerzés eszközrendszere a legalkalmasabb. A naprakészebb információs kapacitás kialakítása érdekében tökéletesíteni kell az információszerzés, -kezelés és -feldolgozás módszereit és eljárásait. Meg kell szervezni a tökéletesebb együttműködést a különböző ágak között – hadsereg, külföldi titkosszolgálatok, jogalkalmazás –, hogy minél kevesebb legyen a hibalehetőség.
2. A kutatás-fejlesztés finanszírozását növelni kell és új kutatási projekteket kell beindítani, hogy az Amerikai Egyesült Államok rendelkezzen a tömegpusztító fegyverek által jelentett veszély leküzdésére alkalmas képességekkel, és hogy a legújabb technológiai eljárásokat, szabványokat, eszközöket alkalmazza.
3. Meg kell erősíteni a nemzetközi együttműködést, mivel a tömegpusztító fegyverek által jelentett veszély nemcsak az Amerikai Egyesült Államokat fenyegeti, hanem az egész nemzetközi közösséget is.
4. Minden egyes esetben ország-specifikus célzott stratégiákat (targeted strategies) kell alkalmazni a tömegpusztító fegyverek elleni harc során, mivel minden eset egyedi jellegzetességeket mutat. Az olyan államok között, amelyek nyíltan tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére törekednek, hogy azokat politikai céljaik elérésére használják fel (weapons of choise), ezzel közvetlenül veszélyeztetve az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei biztonságát. A nemzetbiztonsági stratégia országspecifikus stratégiák kialakítására törekszik. A dokumentum fontos szerepet szán a másodlagos proliferáció56 jelenségének felismerésére és megakadályozására.

A elnök szavai szerint57 a feltartóztatás és az elrettentés Szovjetunióval szemben bevált hidegháborús doktrínái bizonyos területeken (in some cases) továbbra is érvényesek maradnak (still apply). Azonban „az új veszélyek új gondolkodást követelnek meg”, ebből az elvből kiindulva a stratégia a következőképpen határozza meg az elrettentés új értelmezési keretét.

•   Erős deklarációs politikát (strong declaration policy)58 kell folytatni, amely körvonalazza a nemzetközi politikai viszonyok állami és nem állami szereplőinek várható cselekedeteivel kapcsolatos amerikai reagálásokat.
•   Hatékony katonai kapacitást kell kifejleszteni és fenntartani. A hadsereg az  előretolt jelenléttel (forward presence) és hatékony csapásmérő képességével az elrettentés leghatásosabb eszköze.
•   Kilátásba kell helyezni a politikai eszközrendszer összes elemének alkalmazását59 annak érdekében, hogy a potenciális ellenség ne törekedjen és ne fejlesszen ki tömegpusztító fegyvereket.
•   A stratégia kinyilvánítja az Amerikai Egyesült Államok jogát arra, hogy amennyiben területét (homeland) vagy külföldön állomásozó csapatait, szövetségeseit és barátait tömegpusztító fegyverekkel végrehajtott támadás éri, fenntartja magának a jogot, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel válaszcsapást mérjen az agresszorra.60

Azonban a stratégia szerint az új értelmezési keretbe helyezett megerősített elrettentés sem nyújthat tökéletes biztonságot, mivel nem biztos, hogy képes megakadályozni a tömegpusztító fegyverekkel történő támadást. Ezért a hadseregnek és a civil szolgálatoknak rendelkezniük kell olyan védelmi képességekkel, amelyek a megelőzés gyakorlati alternatíváit is tartalmazzák, és magukba foglalják a tömegpusztító fegyverek alkalmazás előtti észlelését és megsemmisítését. Ezeket az eseteket az országspecifikus célzott stratégiák (targeted strategies) tartalmazzák.

A megelőző háború kérdése61

A terror elleni háború (war against terror) fontos mérföldköveként megfogalmaztak egy új amerikai katonai doktrínát a megelőző háborúról (preemption, preemptive strike). Az új doktrína eszközül szolgál arra, hogy Bush elnök által a „technológia és a radikalizmus kereszteződése nyomán létrejövő” és globális befolyásra törő terrorszervezeteken, illetve a tömegpusztító fegyvereket birtokló vagy arra törekvő és azokat bármikor felhasználható fegyverekként (weapons of choice) kezelő rogue state-ekkel szemben eredményesen fel tudja venni a harcot egy széles nemzetközi koalíció élén, vagy akár egyedül cselekedve az Amerikai Egyesült Államok területének (homeland) és lakosságának védelme, illetve a demokrácia és a szabadság globális ügyéért.

Az első csapás hagyományos felfogása

A stratégia szerint az elrettentés tradicionális koncepciója nem működik abban az esetben, ha a potenciális ellenségnek nincsen potenciális vesztenivalója. Az Amerikai Egyesült Államokat a terroristák és a tömegpusztító fegyvereket birtokló, vagy annak kifejlesztésére törekvő államok közötti lehetséges kapcsolat és együttműködés veszélye cselekedetre készteti, amely magába foglalja az elnök West Point-i beszédében meghirdetett, megelőző háború stratégiájának szélesebb értelemben vett alkalmazási lehetőségét is. „Az erőszakkal szemben jogos az erőszak, ezt már a rómaiak is így látták,”62 azonban a nemzetközi jog évszázadok óta elismeri, hogy a nemzeteknek nem kell közvetlenül támadást elszenvedniük, mielőtt jogszerűen alkalmaznák az önvédelem jogát. Az önvédelemhez való jog hagyományos szokásjogi fogalma a Karolina gőzös ügyéhez köthető. 1837-ben a Brit Birodalom részét képező Felső-Kanadában felkelés tört ki és a felkelők egy része az angolok elől az Amerikai Egyesült Államokban, New York államban keresett menedéket, ahol a lakossági támogatással 1000 fős milíciát szereltek fel a „kanadai ügy” támogatása érdekében. Az önkéntesek a fegyver és utánpótlás szállítására a Karolina nevű gőzöst használták a Niagara folyón. 1837. december 27-e éjjelén már a második szállítmányt rakták a hajóba a folyó amerikai oldalán, amikor a britek egy egységgel átkelve az amerikai felségterületre megtámadták, majd felgyújtották és lelökték a Niagara vízesésen. Az incidenst követően a legmagasabb szinten kezdődtek meg a diplomáciai levelezések Daniel Webster amerikai külügyminiszter és brit kollégája, Lord Ashburton között. A tárgyalások végül 1842-ben megegyezéssel zárultak, melyben megállapították azokat a szabályokat és körülményeket, amelyek esetén a brit és az amerikai kormány fegyveres erőt alkalmazhat az önvédelem elvére hivatkozva.
A nemzetközi jogászok a Karolina gőzös jogesete63 óta elismerik a megelőző önvédelem (anticipatory self defence) legitimitását a veszély azonnal várhatóságánál (imminent), amely a történelem folyamán leggyakrabban a fegyveres erők támadásra való látható mozgósítását és összpontosítását jelentette.
Daniel Webster szerint „az önvédelem olyan azonnali mindent elsöprő szükségszerűség, amely más eszközök igénybevételére nem hagy lehetőséget, és megfontolásra sincs idő.”64
A Bush-adminisztráció amellett érvel, hogy a technológiai fejlődés következtében a megelőző önvédelem jogának klasszikus értelmezési keretében újra kell definiálni az azonnali veszély fogalmát. Korunk ellenségképéhez kell igazítani, a „technológia és a radikalizmus keresztezésénél található” terrorszervezetek és a rogue state-ek politikai magatartásához, illetve a tömegpusztító fegyverek technológiai fejlettségéhez.
A klasszikus értelmezési keret megújítására lehet egy kísérlet az azonnali (imminent) veszély definíciójának szélesebb értelmezése. Ennek értelmében megkülönböztethetjük egymástól a megelőző önvédelmet és a feltartóztató önvédelmet.

•   A megelőző önvédelem során a fegyveres támadás csak valószínűsíthető.65 Feltételezi a szemben álló fél lépéseinek kiszámítását az elméletnek megfelelően. Ennek érdekében tökéletesíteni kell a felderítés és a hírszerzés képességeit, mivel a túl korán végrehajtott megelőző önvédelem nemzetközi jogilag agressziónak minősülhet. A megelőző önvédelem alkalmazásának legtöbbet említett példája az osziraki atomreaktor esetéhez köthető.66 Az önvédelem elvére hivatkozva Izrael 1981. június 7-én légitámadást hajtott végre a határaitól 1100 km-re fekvő dél-iraki atomreaktor ellen.
• A feltartóztató (interceptive) önvédelmet abban az esetben lehet alkalmazni, ha a fegyveres támadás veszélye „küszöbönálló” (imminent). Az ENSZ Alapokmányának 51. cikke szerint a megelőző önvédelem alkalmazása akkor jogszerű, ha a támadás azonnal várható (imminent). Éppen ezért sok függ a fenyegetés jellemzőitől, illetve a válaszlépés milyenségétől, hiszen a kettőnek összhangban kell lennie egymással. Ezt leginkább a szükségesség és az arányosság dichotómiájaként írhatjuk le. Erre a következtetésre jutott a hágai Nemzetközi Bíróság 1996. július 8-án kelt, „A nukleáris fegyverek alkalmazásának és az azokkal való fenyegetés jogszerűségéről adott tanácsadó véleményében,”67 melyben hangsúlyozta, hogy „az önvédelem jogának gyakorlása a szükségesség és arányosság feltételeinek van alárendelve mint a nemzetközi szokásjog szabálya.”68 Hogy mi szükséges és arányos, az leginkább az adott eset körülményeitől függ. Ago bíró a Nemzetközi Jogi Bizottság részére az államfelelősségről készített nyolcadik jelentésben megjegyzi, hogy a szükségesség vizsgálata során azt kell megállapítani, hogy rendelkezésre álltak-e más eszközök a támadás elhárítására, például a konfliktuskezelés nem fegyveres eszközei.69 Míg az arányosság vizsgálata során azt kell megállapítani, hogy a támadó visszaverésére szükséges cselekmény – amely nagy valószínűség szerint fegyveres fellépést foglal magába – ne legyen aránytalan nagyságú magával a „várható” (imminent) támadással.

A feltartóztató (interceptive) önvédelem alkalmazásának legjobb példája Izraelnek a hatnapos háború során alkalmazott megelőző célzatú megtorló légi akciója.70

A stratégiai koncepció és a megelőző csapás

A stratégiához csatolt elnöki előszó és a stratégiai dokumentum szövege alapján megállapítható, hogy a Bush-adminisztráció nemzetbiztonsági stratégiája alapján a megelőző csapás, megelőző háború (preemption) jelenti az egyik legfontosabb politikai eszközt az igazságos békén nyugvó új világrend létrehozásában. A koncepció értelmében az Amerikai Egyesült Államok hosszú ideje fenntartja a megelőző csapás (preemptive action) lehetőségét az amerikai nemzetbiztonságot érintő kihívásokkal szemben. „Egy bizonyos szint feletti veszély esetén a nem cselekvés sokkal nagyobb veszélyt hordoz magában, mint a cselekvés. Ez a felfogás előtérbe helyezi a megelőző akció (anticipatory action) alkalmazásának lehetőségét, hogy megvédjük saját biztonságunkat, még abban az esetben is, ha bizonytalan marad az ellenség támadásának pontos helye és ideje. Az Amerikai Egyesült Államok, ha szükséges, megelőző jelleggel fog fellépni (act preemptively), hogy elejét vegye ellenségei erőszakos tevékenységeinek.”71 És ezzel megakadályozza a 9/11-hez hasonló eseményeket.
A „rogue state”-ek és a terroristák nem hagyományos értelemben törekednek az USA megtámadására, ők politikai céljaik elérésére a terror és a tömegpusztító fegyverek alkalmazását részesítik előnyben, „melyeket könnyű elrejteni, titkosan szállítani és mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül használni”.72
Az adminisztráció „nem fogja alkalmazni a megelőző csapást minden egyes alkalommal, és más nemzeteknek sem kellene a megelőzést az agresszióval azonosítaniuk (use preemption as the pretext of agression). Az Amerikai Egyesült Államok nem maradhat tétlen a növekvő veszéllyel szemben egy olyan korban, amikor a civilizáció ellenségei nyíltan és aktívan törekednek a világ legpusztítóbb technológiáinak megszerzésére”73 politikai céljaik megvalósítása érdekében.
A dokumentum szerint az Amerikai Egyesült Államok minden egyes alkalommal fel fogja mérni a megelőző akció alkalmazásának várható hatásait. Annak érdekében, hogy létrehozhassa a megelőzés képességét (preemptive option), három irányvonalat határoz meg az elnöki adminisztráció:

•   Olyan integrált hírszerzési kapacitást kell kiépíteni, amely képes pontos, aktuális információval ellátni az adminisztrációt a biztonságot fenyegető veszély helyét és időpontját illetően.
•   A legsúlyosabb veszélyek felismerésére közös értékelő rendszert kell kialakítani a szövetségesekkel.
•   Folytatni kell a fegyveres erők átalakítását, hogy gyors és precíz akciók végrehajtására legyen alkalmas a világ bármely táján.

A stratégia nem ad teljes körű meghatározást a megelőző csapás alkalmazásának pontos kereteit illetően. Az elnöki adminisztráció tág fogalmi rendszerben gondolkodik, hogy ezzel ne határolja be a doktrína majdani alkalmazhatóságát. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a stratégiában felvázolt megelőző csapás fogalma számos veszélyt rejt magában.
A doktrína hátrányai:

•   A megelőző csapás doktrínája túl hamar helyezi kilátásba a fegyveres erők alkalmazásának lehetőségét, így adott körülmények között előfordulhat, hogy a kormányzat nem meríti ki a rendelkezésre álló rendezési formák teljes skáláját.
•   Jelentősen megnehezítheti egy „humanitárius intervenció” típusú beavatkozás74 során az amerikai „fellépés” nemzetközi elfogadását, hogy a doktrína alkalmazása kívül esik a nemzetközi jog eddig ismert határain és legitimitásán.
•   Alkalmazása elrettentő erő lehet a nemzetközi politikai viszonyok állami szereplőinek számára, melynek következtében fokozatosan elzárkózhatnak az Amerikai Egyesült Államokkal való további együttműködéstől a terror elleni harcban.
•   Fennállhat a lehetősége annak, hogy a megelőző csapás doktrínájának hatására a potenciális ellenség elrejti azokat a „képességeit”, amelyek veszélyt jelenthetnek az USA számára. Simon Perez izraeli miniszterelnök szerint az iraki atomprogram az 1981-es osiraki atomreaktor ellen indított izraeli megelőző csapás hatására települt a föld alá és kezdett el kettős hasznosítású rendszerben működni
•   Fennállhat továbbá annak a lehetősége is, hogy a megtámadandó kapacitás köré védelmi képességet építenek, vagy a kilátásba helyezett csapásra „válaszképességeket” fejlesztenek ki.
•  Legjelentősebb érvként az hozható fel ellene, hogy felbátoríthatja a nemzetközi politikai viszonyok többi szereplőjét vitás kérdéseik preventív célzatú rendezésének igazolására.

Condoleeza Rice megelőző csapás értelmezése

Condoleeza Rice, Bush elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója 2002. október 1-jén a New York-i Manhattan Intézetben tartott előadásában75 az első hivatalos értelmezését adta a megelőző csapás doktrínájának.
A nemzetbiztonsági főtanácsadó beszámolt arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok adminisztrációja új értelmezési keretet adott a megelőzés koncepciójának a 9/11-i terrortámadások tanulságának következtében, hangsúlyosabbá téve a megelőzés hagyományos eszközrendszerének elemei között a megelőző csapás (preemption, preemptive strike) doktrínáját. Rice szerint „a megelőzés (preemption) nem tekinthető új koncepciónak”.76 Az USA hosszú ideje elfogadja és alkalmazza a megelőző önvédelem jogát (anticipatory self defence).77 Példaként említi az 1962-es kubai rakétaválság és az 1994-es észak-koreai atomprogram közötti eseményeket. Igyekszik leszögezni, hogy a megelőző csapás hangsúlyozásával az adminisztráció nem denunciálta az elrettentés és megtorlás doktrínáját. Ezeket a diplomáciai eszközöket továbbra is alkalmazni fogja az Egyesült Államok azokban az esetekben, amelyekben lehet (appropriate). Azonban az új technológiák megjelenése következtében új gondolkodásra van szükség, át kell alakítani a megelőző önvédelem hagyományos szokásjogi kereteit, annak meghatározását, hogy egy veszély mikor válik „azonnalivá” (imminent) és mikor lehet vele szemben alkalmazni a megelőző csapást (preemptive action), hogy minden esetben ki lehessen küszöbölni az esetleges támadást.

Condoleeza Rice előadásában tovább értelmezi a stratégiában csak nagy vonalakban meghatározott megelőző csapás doktrínájának alkalmazási feltételeit. Eszerint a megelőző csapást csak nagy odafigyeléssel lehet alkalmazni. Rendkívül csekély azoknak az eseteknek a száma, amely legitimálhatja az ilyen jellegű beavatkozást. Alkalmazásának kritériumaként a nemzetbiztonsági főtanácsadó megemlítette, hogy „először ki kell meríteni a diplomáciai rendezés adta összes lehetőséget”. További kritériumként „a veszélynek nagyon súlyosnak kell lennie, és a nem cselekvés kockázatának sokkal nagyobbnak kell lennie, mint a megelőző csapás alkalmazása esetén kiváltott kockázatnak”.78
Ez a pontosabb fogalmi meghatározás lehetővé teszi, hogy megvizsgáljuk a megelőző csapásnak (preemption) a radikalizmus és a technológia keresztezésénél lévő veszélyforrásokkal kapcsolatos alkalmazási kereteit. A megelőző stratégia alkalmazása az ismert terrorszervezetek tekintetében relatíve kétségbevonhatatlan. Mivel adott a szereplők láthatatlansága, és támadásaik csak a végső stádiumban ismerhetők fel. Ebben az esetben
a megelőző csapás (preemptive strike) megfelelő kiegészítése lehetne a tradicionális értelemben vett látható és azonnali (imminent) veszély doktrínájának.

Ezt az eljárást alkalmazta Bush elnök személyes felhatalmazásával a CIA 2002. november 5-én, amikor likvidálta Qaed Salim Sinan al-Harethit, ismertebb nevén Abu Alit, az al-Kaida terrorszervezet egyik vezetőjét Dél-Jemen területén.79 A hivatalos indoklás szerint a targated killing alkalmazása jogszerűnek minősült, mivel az USA háborúban áll az al-Kaida terrorszervezet tagjaival.
Sokkal problémásabb a doktrína kiterjesztésének igazolása a rogue state-ekkel kapcsolatban. Mivel James B. Steinberg, a Brookings Intézet külpolitikai szakértője szerint a stratégia megkülönbözteti egymástól a tömegpusztító fegyverek okozta veszélyes képességek felszámolását, illetve a veszélyes rezsimek eltávolítását (regime change), az elemző szerint a rezsimcsere megelőző háború általi legitimálása messzemenő következményekkel járhat a nemzetközi rendszer stabilitására nézve. Alkalmazása még a tömegpusztító fegyverek okozta veszély felszámolása céljából alkalmazott fegyveres erőszaknál is kevésbé elfogadott. A fegyveres erők önkényes alkalmazása a tömegpusztító fegyverek felszámolása céljából rendkívül vitatott a nemzetközi politikai viszonyok területén, amint azt Izrael 1981-es osziraki atomreaktort sújtó megelőző támadása által kiváltott széles körű nemzetközi elítélés is mutatta.
A megelőző jellegű rezsimcsere elméletének talán legnagyobb hátránya, hogy kiválthatja a tömegpusztító fegyverek alkalmazását. Hiszen a weapons of choise-ként számon tartott fegyverek használata legitimálódik, mivel az üldözendő weapons of choice-ból a nemzetközi politikai viszonyok szereplői között hallgatólagosan elfogadott weapons of last resort válik.
Ezt a veszélyt próbálja ellensúlyozni az adminisztráció az elrettentés erősítésével a Nuclear Posture Review-ban, amikor kilátásba helyezik a nukleáris fegyverrel végrehajtott megelőzést és a megtorlást a tömegpusztító fegyverekkel rendelkező rogue state-ekkel szemben.
A tömegpusztító fegyverek jelentette veszéllyel szemben, Steinberg szerint, számos esetben a behatárolt, korlátozott eredménnyel kecsegtető fellépés sokkal hatásosabb lehet. Ezt mutatja a Clinton-kormányzat által indított Desert Fox hadművelet 1998-ban, miután Szaddam Huszein kiutasította az országból az ENSZ fegyverzetellenőreit. Ennek következtében a tömegpusztító fegyvereket birtokló rogue state-ek jelentette veszéllyel szemben nem kellene a stratégiát minden egyes szélsőséges esetben alkalmazni, hanem csak akkor, ha minden hagyományos alternatíva és korlátozott katonai fellépés ellenére sem sikerül felszámolni a veszélyes kapacitásokat.

Végezetül

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások következtében új helyzet állt elő a nemzetközi politikai viszonyokban. A hidegháborút követő korszak legnagyobb politikai, katonai és gazdasági befolyással bíró szuperhatalmát, az Amerikai Egyesült Államokat megtámadták, bebizonyítva róla, hogy nem sebezhetetlen. A status quo megszűnésével a Bush-adminisztráció minden rendelkezésre álló eszközzel fel kívánja venni a harcot a biztonságát veszélyeztetőkkel szemben az igazságos békén (just peace) alapuló új világrend létrehozása érdekében.
A terror elleni háború fontos mérföldköveként megfogalmaztak egy új amerikai katonai doktrínát a megelőző háborúról (preemption, preemptive strike). Az új doktrína eszközül szolgál arra, hogy Bush elnök által a „technológia és a radikalizmus kereszteződése nyomán létrejövő” és globális befolyásra törő terrorszervezeteken, illetve a tömegpusztító fegyvereket birtokló vagy arra törekvő és azokat bármikor felhasználható fegyverekként (weapons of choice) kezelő rogue state-ekkel szemben eredményesen fel tudja venni a harcot. Az Amerikai Egyesült Államok széles nemzetközi koalíció élén, vagy akár egyedül is fellép saját területének (homeland) és lakosságának védelme, illetve a demokrácia és a szabadság globális ügyéért.
A megelőző háború elmélete szerint a terror elleni háborút nem lehet defenzívából megnyerni, Bush szavaival élve: „a biztonságosabb világhoz vezető út a cselekvés ösvényén vezet, és Amerika cselekedni fog biztonsága érdekében”. Az aktivista külpolitikai felfogáson alapuló amerikai szemléletmód szerint azt, hogy a megelőző támadás milyen okból fog bekövetkezni, hogyan lesz kivitelezve, illetve mely azonnali célok megvalósítását szolgálja, az Egyesült Államok adminisztrációja fogja eldönteni. A Bush-adminisztrációnak a 2002. szeptember 20-án nyilvánosságra hozott Nemzetbiztonsági Stratégiája alapján egy országspecifikus célzott stratégiának (targeted strategy) tekinthető a megelőző háború indításának kilátásba helyezése Irakkal szemben, melynek célja az igazságos béke védelme, a Szaddám-rezsim lefegyverzése és hatalomból való eltávolítása (regime change).
Condoleeza Rice amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó megelőző csapás értelmezése szerint a megelőző háború katonai doktrínáját csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha a nem cselekvés kockázatából következő veszély sokkal nagyobb, mint a cselekvésé. Előtte azonban ki kell meríteni a diplomáciai rendezés adta összes lehetőséget, mivel a megelőző háború az elnöki opciós lista legvégén helyezkedik el. Ennek a szemléletnek megfelelően először békés úton, az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretei között kereste az Egyesült Államok a megoldást az iraki tömegpusztító fegyverek jelentette veszély kiküszöbölésére az 1441-es BT-határozattal. Majd a határozat értelmezésével BT-felhatalmazással próbált az USA egy Irak lefegyverzésére létrejövő koalíciót szervezni, de diplomáciai fáradozásai nem vezettek sikerre, mert az Egyesült Államok által felvázolt megelőző háború katonai doktrínája által kilátásba helyezett új világrend értelmezési keretei alapjaiban változtatnák meg a nemzetközi politikai viszonyok szereplői közt fennálló hierarchiát.
2003. március 17-én Bush elnök 48 órás ultimátumának bejelentésével véget ért a konfliktus rendezésének diplomáciai szakasza, majd két nappal később, március 19-én hajnalban az amerikai elnök az általa szervezett nemzetközi koalícióval megindította a megelőző háborút.

Irodalomjegyzék
Elnöki beszédek
Statement by the President in his Address to the Nation, For Immediate Release Office of the Whitehouse Press Secretary, 11. September, 2001.
Remarks by the President in Photo Oppurtunity with the National Security Team For Immediate Release, Office of the Press Secretary 12. September, 2001.
Address to a Joint Session of Congress and the American People, For Immediate Release Office of the Press Secretary, September 20, 2001.
President Delivers State of the Union Address, For Immediate Release Office of the Press Secretary, January 29, 2002.
President Thanks World Coalition for Anti-Terrorism Effort For Immediate Release, Office of the Press Secretary, March 11, 2002.
President Bush Delivers Graduation Speech at West Point For Immediate Release Office of the Press Secretary June 1, 2002.
President Discusses Iraq and North Korea with Reporters For Immediate Office of the Press Secretary; December 31, 2002.
President Says Saddam Hussein Must Leave Iraq Within 48 Hours, For Immediate Release, Office of the Press Secretary March 17, 2003.
President Bush Addresses to the Nation, For Immediate Release Office of the Press Secretary March 19, 2003.

Cikkek
War on Bush Watch By Michael Kelly. The Washington Post, 6 February 2002.
Kissinger backs Bush’s tough stand By Nicholas Karlev. The Washington Times, 6 March 2002.
Us prepared to go it alone, allies warned By Richard Norton-Taylor. The Guardian, 4 February 2002.
Wolfowitz: WMD Threat Is Real; Anti-Terror War Isn’t Over By Gerry J. Gilmore. American Forces Press Service, 17 February 2002.
Bush: US. will strike first at the enemies, Mike Allen and Karen DeYoung. The Washington Post, 2 June 2002.
Secretary Rumsfeld Speaks on „21st Century” Transformation of the U.S. Armed Forces Remarks as prepared for Secretary of Defense Donald Rumsfeld, the National Defense University in Washington, D.C. 31. January, 2002.
The National Security Strategy of The United States of America http://www.whitehouse.gov
National Strategy to Combat Weapons of Mass Destruction, December 2002. http://www.whitehouse.gov
Statement of the Honorable Donald H. Rumsfeld, Prepared for the Confirmation Hearing before the U.S. Senate Committee on Armed Services; January 11, 2001.
The Bush National Security Strategy: A First Step 26. September, 2002. http://www.cdi.org/national-security-strategy/washington.ctm
Brookings Scholars Evaulate and Analyze President’s National Security Strategy Paper, 4. October, 2002.
    http://www.brookings.int/n-strategy
The Bush Doctrine 7. Oct, 2002.
    http://www.ceip.org/files/Publication/2002-10-7-Brumberg. asp
Condoleezza Rice, A Balance of Power That Favours Freedom, Manhattan Institute’s Wriston Lecture New York City, October 1. 2002.
Can U.S. be first to attack enemy? By Craig Gilbert JSOnline March 30, 2002. http://www.jsonline.com/news/nat/maro2/31289.asp
Defense first By Michael Waller The Washington Times Dec 24, 2001.
US hawks look like for first-strike precedent in 1981 attack on N-plant, The Daily Telegraph. September 15, 2002.
CIA missile team stalked bin Laden’s top man for months By Philip Smucker and Toby Harnden, The Daily Telegraph, 06. November, 2002.
Bush’s Big speech By Fred Barnes The Weekly Standard Volume 007, Issue 39, June 17, 2002.
Quick-Stick Doctrine By Michele Flournoy and Vinca LaFleur The Washington Post June 18, 2002.
Preemption to Be Military Policy By Thomas E. Ricks and Weron Loeb The Washington Post, June 10, 2002.
Expert Sees More Proactive U.S. Policy Against Terrorism By Raphael Perl
    http://www.globalsecurity.org/military/library/news/2002/07/
mil-020702-usia05.htm
Transcript of Al Gore’s Speech „Iraq and the War on Terrorism” September 23, 2002.
    http://www.globalsecurity.org/wmd/library/news/iraq/2002/iraq-020923-gore01.htm
Iraq’s Weapon of Mass Destruction, The Assessment of the British Government
Iraq’s Weapon of Mass Destruction Programs
The Bush Doctrine makes noncence of the UN Charter By Johnatan Steele, The Guardian, June 7, 2002.
Statement on Nuclear Posture Review, No. 113-02 (703)697-5131(media), Immediate Release from the United Stetes Departement of Defence, March 9, 2002.
Nuclear Arms for Detterence or Fighting? by Michael R. Gordon, The New York Times March 11, 2002.
Concern Greets New US Nuclear Doctrine by Edward Alden, The Financial Times, March 11, 2002.
US plans for first strike nuclear attacks against seven countries by David Wastell, The Telegraph, March 10, 2002.
UK ’prepared to use nuclear weapons’, BBC 20. March, 2002.  
UK warns Saddam of nuclear retaliation By George Jones and Anton La Guardia. The Daily Telegraph, 21. March, 2002.
Prague Summit Declaration http://www. nato.int/docu/pr/2002/p02-127e.html  
Ambassador Burns on NATO’s Future in a Changed World, Speech to graduates of NATO Defense College in Rome, 8. February, 2002.
The Global war on terrorism, The first 100 days President George W. Bush, The Coalition Information Centers.
    http://www.whitehouse.gov/news/releases/2001/12/100
September 11 launched a New Era in US. Strategic Thinking by Robert J. Lieber
    http://www. Globalsecurity.org/military/library/news/2002/09/
mil-020910-usia02.html
Bíró Gáspár: Jutalom és büntetés: Az új amerikai katonai doktrína és a kis államok politikája. Dr. Bihari Mihály hatvanadik születésnapjára kiadott kötet. 2003, Rejtjel politológia könyvek.
Külügyi Szemle, I. évfolyam. 2002. 1. szám.
Aczél Endre, Népszabadság; 2001. szeptember 12., 3. oldal.

Könyvek
Hans. J. Morgenthau, Politics among Nations. The Struggle for Power and Peace. Third edition, Alfred A. Knopf New York 1961.
Bíró Gáspár: Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába, II. átdolgozott kiadás. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
Bíró Gáspár: Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába. Teleki László Alapítvány, Budapest, 1998.
Raymond Aron, Peace and War. A Theory of International Relations Doubleday and Company Inc. 1966.
Samuel P. Huntington: A katona és az állam. Zrínyi–Atlanti Kiadó, 1994.
Morris Janowitz The Professional Soldier: A Social and Political Portrait, Glencoe, Ill: The Free Press, New York 1960.
Dr. Pirityi Sándor: Hadászati támadófegyverek és korlátozásuk. Zrínyi Katonai Kiadó; Budapest, 1982.
Henry Kissinger: Korszakváltás az amerikai külpolitikában? Panem-Grafo, Budapest 2003.
Malcolm N. Shaw: Nemzetközi Jog. Osiris Kiadó, Budapest, 2000.

1 Preemptive strike: megelőző csapás (US)
2 „Az országunk ellen elkövetett cselekmény több volt, mint terrorakció. […] Ez háború. […] Amelyben megtámadták a szabadságot és a demokráciát. […] Győzni fogunk.” Remarks by the President in Photo Oppurtunity with the National Security Team For Immediate Release, Office of the Press Secretary 12. September, 2001.
  Az első magyar sajtóreagálások szerint a helyzet abszurditása abban állt, hogy: „…Valakik hadat üzentek az Amerikai Egyesült Államoknak, a hadüzenet megtörtént, a feladó egyelőre megfoghatatlan. Csak annyi feltételezhető róla, de igen nagy bizonyossággal, hogy nem állam, nem kormány, következésképpen … az Amerikai Egyesült Államok elnöke nem válaszolhat hagyományos értelemben a hadüzenetre hadüzenettel…” Aczél Endre, Népszabadság; 2001. szeptember 12., 3. oldal.
3 Condoleeza Rice, A Balance of Power That Favours Freedom, Manhattan Institute’s Wriston Lecture New York City, 1. October. 2002.  September 11 launched a New Era in US. Strategic Thinking by Robert J. Lieber
  http://www.globalsecurity.org/military/library/news/2002/09/mil-020910-usia02.html
4 Statement by the President in his Address to the Nation, for Immediate Release Office of the Whitehouse Press Secretary, 11. September, 2001. (kiemelés tőlem).
5 Az Egyesült Államok történelme során nyomon követhetően mindig is viszonylagos nagy nyilvánosságot biztosított a külpolitikai tervezésnek (policy planning). 9/11 után a demokratikus értékek által meghatározott világnézet alapján kezdte el modellezni külpolitikai kapcsolatait. A külpolitikai tervezés elemei általában szlogenszerűen megfogalmazott nyilatkozatokból állnak, s mindig hozzáférhetők a többi szereplő és a nyilvánosság számára is. (Bíró: Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába, Osiris, 2003. 28. oldal).
6 Statement by the President in his Address to the Nation.
7 Ha mást nem, akkor azt, hogy a terrortámadás tervezői, szervezői az adott állam területén tartózkodtak.
8 Address to a Joint Session of Congress and the American People, For Immediate Release, Office of the Press Secretary, 20. September, 2001.
 9 uo.
10 uo.
11 uo. (kiemelés tőlem).
12 uo. (kiemelés tőlem).
13 uo.
14 Nagy-Britannia, Ausztrália, Kanada, Csehország, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Új-Zéland, Lengyelország, Oroszország és Törökország.
15 A terror elleni háború jellemzőinek kifejtését lásd részletesen később.
16 President Delivers State of the Union Address.
17 War on Bush Watch By Michael Kelly. The Washington Post, 6. February, 2002.
18 Az eredeti verzió szerint „Axis of evil line” volt. War on Bush Watch By Michael Kelly. The Washington Post, 6. February, 2002, Kissinger backs Bush’s tough stand By Nicholas Karlev. The Washington Times, 6. March, 2002.
   Van-e különbség, s ha van, mennyire fontos? Véleményem szerint az eredeti verzió – „Axis of evil line” – abban tér el a hivatalosan elhangzott „Axis of evil”-től, hogy az eredeti szöveg szerint a »lista« nyitott. Így a beszédben megnevezett három államon, Irakon, Iránon és Észak-Koreán kívül a nemzetközi politikai viszonyok bármely állami szereplője felkerülhet a listára, ha Bush 2001. szeptember 20-ai beszéde szerint Washington ellenségesnek minősíti politikai cselekedetei alapján. Az eredeti verzió tökéletesen beleilleszthető a terror elleni háború jellemzőibe: A helyszín földrajzilag nem határolható be, nincsen meghatározva pontosan az ellenség kiléte és az időtényező sincs pontosan behatárolva, ezért értelmezésem alapján addig fog tartani, ameddig az „igazságos béke” állapota meg nem valósul.
   Ezzel szemben az „Axis of evil” értelmezése már zárt listát feltételez. A 9/11 után létrehozott globális stratégia értelmezési keretének kommunikációja során hiba csúszott be. Azonban, véleményem szerint, az adminisztráció nem adta fel az eredeti gondolatot. A Fehér Ház által 2002 decemberében kiadott, Tömegpusztító fegyverek elleni harcról szóló nemzetbiztonsági stratégiában kifejtett célzott stratégiák (targeted strategies) alkalmazása feltételezi, hogy minden egyes felmerülő alkalommal országspecifikus stratégiát kell alkalmazni, mivel minden eset különböző megoldást feltételez. Ezzel úgymond megnyitva az elnök elszólása által leszűkült értelmezési keretet.
19 President Delivers State of the Union Address, For Immediate Release Office of the Press Secretary, 29. January, 2002.
20 A „rogue state” – magyar fordításban vadállam vagy páriaállam – fogalma a kilencvenes években a rosszallás és a megbélyegzés legmagasabb intenzitású megnyilvánulásaiként fordult elő a nemzetközi politikai viszonyokban. A kifejezés az Egyesült Államokban terjedt el, s elsősorban azokat az államokat jelenti, amelyeket Washington hivatalosan felvett a terrorizmust támogató államok általa összeállított listájára. (Bíró Gáspár Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába, Teleki László Alapítvány, 1998. 123–124. oldal) 1997-ben a State Department „rogue state” listáján a következő államok szerepeltek: Kuba, Irak, Irán, Líbia, Észak-Korea, Szudán, Szíria. Bush „Axis of evil” beszédében már csak három államot említ: Irakot, Iránt és Észak-Koreát, míg a 2002. szeptember 20-án kiadott nemzetbiztonsági stratégiában már csak Irak és Észak-Korea szerepel. Ezt az magyarázhatja, hogy közben megváltozott a »rogue state« megbélyegzés értelmezési kerete. A terrorizmus támogatásáról áthelyeződött a hangsúly a tömegpusztító fegyverek birtoklására és az azzal való veszélyeztetésre.
21 President Delivers State of the Union Address, For Immediate Release Office of the Press Secretary, 29. January, 2002.
22 Henry Kissinger 2002. március 5-én a Nemzeti Sajtó Klubban a Bush Axis of evil beszédében található megelőzés gondolatával kapcsolatban az alábbi véleményt fejtette ki: „..amikor olyan országokkal állunk szemben, amelyek tömegpusztító fegyvereket alkalmaztak saját lakosságuk és a szomszédjaik ellen. Vagy olyan államokkal, amelyek gyilkosságot és terrorizmust alkalmaztak, illetve olyan országokkal, amelyek túszszedésre bátorították a terroristákat. A kérdés, hogy képesek vagyunk-e addig várni, míg megtámadnak minket, vagy megelőző lépéseket alkalmazunk velük szemben? (pre-emption or preventive action)” Kissinger backs Bush’s tough stand By Nicholas Kralev. The Washington Times, 6. March, 2002.
23 Wolfowitz: WMD Threat Is Real; Anti-Terror War Isn’t Over By Gerry J. Gilmore. American Forces Press Service, 17. February, 2002.
24 Us prepared to go it alone, allies warned By Richard Norton-Taylor. The Guardian, 4. February, 2002.
25 US plans for first strike nuclear attacks against seven countries by David Wasell, The Telegraph, 10. March, 2002.
26 Az Egyesült Államok a Bush-adminisztráció Nemzetbiztonsági Stratégiája szerint nem tekinti Oroszországot hivatalosan többé ellenségnek, de számon kell tartania a nagy mennyiségű orosz hadászati támadókapacitás létéből származó veszélyt.
27 A secret policy review of the nation’s nuclear policy puts forth chilling new contingencies for nuclear war By Wiliam M. Arkin, Los Angeles Times, 10. March, 2002.
28 Concern Greets New US Nuclear Doctrine by Edward Alden, The Financial Times, 11. March, 2002.
29 Nuclear Arms for Detterence or Fighting? by Michael R. Gordon, The New York Times 11. March, 2002.
30 UK ’prepared to use nuclear weapons’, BBC 20. March, 2002., UK warns Saddam of nuclear retaliation By George Jones and Anton La Guardia. The Daily Telegraph, 21. March, 2002.
31 President Bush Delivers Graduation Speech at West Point For Immediate Release, Office of the Press Secretary June 1, 2002.
32 uo.
33 uo.
34 uo.
35 uo.
36 Bush: US. Will Strike First at the Enemies, Mike Allen and Karen DeYoung. The Washington Post, 2. June, 2002.
37 A második világháború után a status quo által fenntartott béke volt a legfontosabb politikai cél, amelyet a Truman-kormányzat által kiadott feltartóztatás doktrínája is megfogalmaz. Erre leginkább a diplomácia eszközrendszere volt a legmegfelelőbb, hatékony hírszerzéssel, információszerzéssel és a hadsereg elrettentő erejével kiegészítve. A diplomácia keretei között került sor fedett akciók lefolytatására – az Allende-rendszer megdöntésére Chilében, és a fegyveres erők bevetésére Vietnamban a mellékhadszíntereken.
38 Lásd bővebben Hans. J. Morgenthau Politics among Nations. The Struggle for Power and Peace. Third edition, Alfred A. Knopf New York 1961 552–570. oldal, Bíró Gáspár: Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába. Osiris, Budapest, 2003. 145–147. oldal.
39 Karl von Clausewitz azt írta „A háborúról” című művében: „A háború nem más, mint a politika folytatása más eszközökkel.” Ennek értelmében ameddig el nem dördül az első puskalövés, a hadsereg az elrettentés, a masszív megtorlás kilátásba helyezése révén, a diplomáciában az „erőszakkal való fenyegetés” eszközeként van számon tartva. Ebbe a gondolatmenetbe illeszthetőek be az 50-es években keletkezett civilkontroll-elméletek is. Samuel P. Huntington: A katona és az állam. Zrínyi–Atlanti Kiadó 1994; Morris Janowitz The Professional Soldier: A Social and Political Portrait, Glencoe, Ill: The Free Press, New York 1960.
40 A 9/11-i események megváltoztatták a fennálló status quót. Ezért a status quo fenntartására alkalmas realista külpolitikai iskola által megfogalmazott eszközhierarchiát nem lehet alkalmazni, mert a Bush-adminisztráció legfontosabb politikai célja egy új rend létrehozása, „mi nemcsak egy biztonságosabb, de jobb világot is építünk”, amelyben a védelem a legfontosabb.
41 Morgenthau 1961. 566. oldal.
42 A három intézmény közül talán a fegyveres erőkkel kapcsolatban lehet ezt a legjobban megfigyelni. A 90-es évek első fele világszerte a folyamatos létszámcsökkentések jegyében telt, mindenki arra hivatkozott, hogy már nem kell Európában tömeghadsereg által vívott totális háború veszélyével komolyan számolni. Azok a kormányok, amelyek felismerték, hogy az új biztonsági környezet felől érkező kihívások sokkal komplexebbek, minthogy a létszámában folyamatosan fogyó, de képességeiben nem fejlődő haderő azt kezelni tudná, átfogó stratégiai felülvizsgálatokba kezdtek. Ezek közül napjainkra a leglátványosabb eredményeket, véleményem szerint, a britek érték el. Lásd bővebben: Strategic Defence Review, a brit védelmi minisztérium honlapján, http://www.defense.uk.co
43 President Bush Delivers Graduation Speech at West Point For Immediate Release, Office of the Press Secretary June 1, 2002.
44 President Bush Delivers Graduation Speech at West Point.
45 nemzetbiztonsági stratégia
46 Fülöp-szigetek, Grúzia, Jemen.
47 Ezáltal próbálják újra biztosítani az amerikai belterület (homeland) hagyományos védelmét.
48 Érdekes ellentmondás figyelhető meg az amerikai szemléletben a nemzetállami léttel kapcsolatban. Míg az egyik oldalon kötelezően előírja a nemzetközi jogi kötelezettségvállalások betartásának szükségességét, addig a másik oldalon kifejti, hogy Amerika biztonsága abszolút prioritást élvez az adminisztráció számára. Ezért ha szükséges, akkor eltekint a belügyekbe való be nem avatkozás elvétől.
49 A Nemzetvédelemi Stratégiában fontos szerepet szánnak az epidemiológiai jelenségek kivédésének, szérumok legyártása, tárolása stb.
50 Azonban ne feledjük el, hogy elméleti szinten a 2002. március 10-én kiszivárogtatott Nuclear Posture Review-ben számon tartják az orosz atomarzenálból következő veszélyeket.
51 Ezt erősítette meg Donald H. Rumsfeld 2001. január 11-én, még védelmiminiszter-jelöltként tartott második kongresszusi meghallgatásán. „Az elrettentés régi koncepciója nem képes eltántorítani a 21. század kihívásait, és nem tudja fenntartani a stabilitást az új biztonsági környezetben.” Véleménye szerint a nukleáris elrettentés alapvető eleme marad az amerikai védelmi politikának. Azonban a hiteles elrettentés (credible detterence) nem alapulhat kizárólag a masszív megtorlás kilátásba helyezésén. „It must be based on a combination of offensive nuclear and non nuclear defensive capabilities working together to deny potential adversaries the opportunity and benefits from the threat or use of weapon of mass destruction against our forces and homeland, as well as those of our allies.”
   Statement of the Honorable Donald H. Rumsfeld, Prepared for the Confirmation Hearing before the U. S. Senate Committee on Armed Services; January 11, 2001.
52 President Bush Delivers Graduation Speech at West Point.
53 Fegyverzetkorlátozási tárgyalások. Lásd bővebben: Dr. Pirityi Sándor: Hadászati támadófegyverek és korlátozásuk. Zrínyi Katonai Kiadó; Budapest 1982.
54 Amely magában hordozza a bukás lehetőségét is.
55 Robert McNamara a Kennedy- és Johnson-adminisztráció védelmi minisztere.
56 lásd: Észak-Korea rakétatechnológiát szállított a 90-es években Iránnak és Iraknak, szakemberei aktívan részt vettek a programokban.
57 West Point Graduation Speech.
58 Az elnöki beszédek határozzák meg ennek a deklarációs politikának a legfontosabb retorikai elemeit.
59 Bush elnök 2002. december 31-i beszédében újságírói kérdésre válaszolva az észak-koreai eseményekkel kapcsolatban kijelentette: „Természetesen minden egyes kérdés kezelésénél ott van az összes rendezési mód az elnök asztalán.” Lásd President Discusses Iraq and North Korea with Reporters For Immediate Press Release, Office of the Press Secretary; December 31, 2002
60 Nuclear Posture Review
61 A Nemzetbiztonsági Stratégiáról szóló sajtóhírekkel ellentétben csak három bekezdés foglalkozik a 31 oldalas dokumentumban a megelőző háború kérdéskörével.
62 Bíró 1998, 125. oldal.
63 Malcolm N. Shaw Nemzetközi Jog, Osiris Kiadó, 2000. 687. oldal, Michael Byers The Role of Law in International Politics in http://www.crimesofwar.org/expert/bush-byers.html
64 Shaw 687. oldal.
65 Johnatan Steel cikkében egy érdekes értelmezési keretet vet fel a megelőző csapással kapcsolatban. Véleménye szerint az államok gyakran próbálják meg saját szemszögükből értelmezni az önvédelem jogát, általában összekeverve/összekötve a megtorlást és a megelőző csapást. Erre két példát említ: 1). 1986-ban Reagen arra hivatkozva rendelte el Líbia bombázását, hogy feltételezhetően líbiai ügynökök robbantották fel azt a diszkót Berlinben, ahol egy amerikai katona életét vesztette. Az elnök az amerikai megtorló akciót megelőző jellegű csapásnak nevezte. 2). példa: Az 1998-as nairobi és dar-es salami amerikai nagykövetségek elleni terrorcselekményeket követően Bill Clinton cirkálórakéta-támadást rendelt el a szudáni al-Shifa gyógyszergyár, illetve Oszama bin Laden feltételezett afganisztáni tartózkodási helye ellen. Arra hivatkozva, hogy megdönthetetlen bizonyítékok (compelling evidence) vannak az amerikai hírszerzés birtokában arra vonatkozóan, hogy Osama bin Laden állt a terrortámadások mögött, és hogy újabb támadásokat fog előkészíteni amerikai célpontok ellen, a gyógyszergyárban pedig kémiai és biológiai fegyverekhez készítenek alapanyagokat bin Laden terrorszervezete számára. Ennek következtében jogosult intézkedni és (megelőző) csapást elrendelni. (The Bush doctrine makes nonsence of the UN Charter By Johnatan Steel, The Guardian. 7 june, 2002)
   Ebből a szempontból egyet kell értenünk Ivo Daalderrel, a Brookings Intézet külpolitikai szakértőjével, aki szerint az afganisztáni „Enduring freedom” hadművelet alapvetően megtorlásként értelmezhető. Azonban a megelőző háború „gyenge” példájaként is megemlíthetnénk, mivel az adminisztráció a „nem teszünk különbséget elv” (Bush 2001. szeptember 20-i kongresszusi beszéde) alkalmazásával próbálta megelőzni, hogy a „rogue state”-ek támogassák a gyengébb fegyvereként a terrorizmust.  Ezt támasztja alá, hogy a State Department éves jelentése szerint csökkent a rogue state-ek terrorizmustámogatásának mértéke.
66 Ariel Sharon szerint „talán ez volt a legnehezebb döntés, amivel Izrael állam történetében találkoztak a kormányok”, utalva a vita elhúzódó és komplex jellegére. A téma 1974–1981-ig folyamatosan jelen volt az izraeli politikai közéletben. http://www.fas.org
67 Bíró 2003. 170–172. oldal.
68 Shaw 690. oldal.
69 uo.
70 1967. június 5-én reggel 7.45 perckor Izrael megelőző csapást mért egyiptomi és szíriai harcállások ellen.
71 Nemzetbiztonsági Stratégia 15. oldal.
72 uo.
73 uo. (kiemelés tőlem).
74 A 90-es években lásd Haiti, Bosznia, Koszovó, Kelet-Timor és Sierra-Leone esetében.
75 A teljes beszédet lásd a http://www.manhattan-institute.org/html/wl2002.htm
76 uo.
77 A Karolina gőzös jogesete óta.
78 uo.
79 CIA missile team stalked bin Laden’s top man for months By Philip Smucker and Toby Harnden, The Daily Telegraph, 06. November, 2002.