Immáron kilencedik alkalommal ünnepeljük a Magyar Tudomány Napját. Nekünk, katonáknak örömünkre szolgál, hogy a Magyar Tudományos Akadémia IX. Gazdasági és Jogtudományi Osztálya Hadtudományi Bizottságának a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ad otthont. Az az intézmény, amely egyidejûleg bázisa a katonai vezetõképzésnek és a hadtudomány egyes területei mûvelésének. Egyetemünk jelentõs mértékben járul hozzá a humán, valamint a gazdasági, technológiai folyamatok kutatásához, a tudományos diszciplínák mûködtetéséhez – ezzel is támogatva a Magyar Honvédségben végbemenõ változások tervezését, kivitelezését.

A haderõk és azok irányítási, vezetési rendszereinek átalakítása állandó, kezdet és vég nélküli folyamat. A történelemre visszatekintve azt tapasztaljuk, hogy minden idõszaknak megvan a maga sajátos, domináns haderõ-szervezési, vezetési felfogása és gyakorlata. Ez azonban – követve a társadalmi, politikai, gazdasági, technikai és technológiai változásokat – még az egyes jelentõsebb hadtörténeti szakaszokon belül is mozgásban, fejlõdésben van. Igaz ez napjaink Magyar Honvédségére is. Amikor tehát azt kérdezik tõlünk, hogy befejeztük, befejezzük-e teljes mértékben a haderõreformot, a haderõ-átalakítás évtizedes folyamatát, azt kell válaszolnunk, hogy a szervezeti korrekciókat igen, de a reformot nem.
A jövõ évben jelentõs, hosszú távra kiható fejezetet kívánunk lezárni. Ez – reményeink szerint – lehetõvé teszi, hogy a késõbbiekben már jelentõsebb átalakítások nélkül legyünk képesek megfelelni az újabb és újabb önmagunkkal szemben támasztott és a NATO-tagságból adódó követelményeknek. Idõrõl idõre ellenõriznünk kell a környezetünkben zajló változásokat. Jelentõsebb periódusokat lezárhatunk ugyan a fejlõdésben, az alkalmazkodásban, soha nem jelenthetjük ki azonban, hogy végeztünk, nincs tovább tennivalónk, mert a mai naptól korszerû, mindenre felkészült haderõvel rendelkezünk.
A változó nemzetközi biztonságpolitikai folyamatokra válaszul napirenden van a NATO transzformációja. Ez pedig a tagállamok – így hazánk – esetében is folyamatos átalakítást igényel a biztonság értelmezésében, a kihívásokra való reagálás szervezeti és képességbeli feltételeinek alakításában.
Kérem, engedjenek meg nekem egy rövid értelmezést. Elõször is, meg kell különböztetni az „önkéntes” és a „professzionális” haderõ fogalmát. Sajnos, a köznapi gyakorlatban sokan összekeverik a két fogalmat. Az elõbbi esetében arról van szó, hogy a Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítõ katonák önként vállalják a szolgálatot, akár szerzõdéses, akár hivatásos állományúként. A professzionális haderõ minõségi definíció. Arra utal, hogy a személyi állomány a technikai eszközök, technológiák kezelését és alkalmazását, továbbá a harceljárásokat és minden, a feladatrendszerükhöz tartozó tevékenységet a lehetõ legtökéletesebben elsajátított és a gyakorlatban is képes a megszerzett ismereteket alkalmazni. (Fontos leszögeznünk, hogy az önkéntes haderõ szük- séges feltétele a színvonalnak, hiszen a sorozott hadsereg idején a katonai szolgálat rövid idõtartama nem tette lehetõvé a szükséges ismeretek maradéktalan elsajátítását.)
A magyar tudomány 2006. évi ünnepi rendezvénysorozata három gondolatra épül. Ezek az evolúció, a fejlõdés és a revolúció. A Magyar Honvédség 2004. november 3-án – összhangban az általános szövetségi tendenciákkal – békeidõben megszüntette a sorkatonaság több mint 150 éves intézményét és áttért az önkéntes katonákból álló haderõre. Az áttérés reagálás korunk biztonsági kihívásaira: strukturális változást, új típusú katonai képzést és kiképzést, döntõen nemzetközi keretek közötti feladatvégrehajtást és így egy új katonai kultúra meghonosítását jelent.

A Magyar Honvédség kultúraváltásának szem elõtt kell tartania a katonai szervezet eredményességét. Ebben a tekintetben a szervezet alrendszerei között a szervezeti kultúra akkor töltheti be kezdeményezõ és állapotrögzítõ szerepét, ha megfelelõ viszonyt alakít ki a szervezet stratégiájával, struktúrájával, a felhalmozott képességekkel, a munkaerõ minõségével, a vezetési stílussal és a szervezetben mûködõ rendszerek dinamikájával.
Ezek természetesen a Magyar Honvédség keretén belül sem lehetnek spekulatív módon kreált mutatók. Hatékonyságuk megítélésében a döntõ szempont, hogy a szervezet hogyan alkalmazkodik külsõ környezetéhez, hogy képes-e növelni belsõ integrációját. A szervezeti kultúra funkciója – többek között – kiterjed arra is, hogy értelmezési keretet adjon a külsõ és belsõ jelenségeknek, hogy a rendszerbe szervezõdõ értékeken és motivációkon keresztül befolyásolja a viselkedést. Identitást nyújt, miközben növeli a kohéziót és biztosítja a folytonosságot.
A nyugdíjkorhatár közelében lévõk, a szolgálati nyugállományra jogosultak nagyarányú kiválásával jelentõsen átalakult a korfa, fiatalodott a honvédség. Ez azonban azt is jelenti, hogy az esetleges további leépítések már érzékenyen fogják érinteni az állományt. A tiszti állomány jelentõsen megfiatalodott: a 45 év alattiak száma kb. 5000 fõ. A tiszthelyettesek esetében a 35 év alattiak létszáma több mint 6000 fõ, 45 év fölött pedig mindösszesen 700 fõ teljesít szolgálatot.
Az áttérés következtében megváltozott az alakulatok mûködése, a felkészítés rendszere, struktúrája, ebbõl következõen az egyes állománykategóriák szerepe, funkciója. A legénységi állomány teljes egészében szerzõdéses lett, feladatrendszere módosult. Tekintettel arra, hogy a békemûködéshez szükséges biztosító-kiszolgáló funkciók egy részét civil munkavállalók vagy külsõ szolgáltatók végzik, így teljes egészében a szakfeladatok végzésére koncentrálhatnak.
Mindezek nyomán át kell dolgozni a toborzás elveit, feladatait és intézményrendszerét. Már nem a tömeges toborzás a cél, hanem a meglévõ állomány megtartása. A legénységi állományt a munkaerõ-piaci toborzással biztosítják. A minõségi tiszthelyettes- utánpótlás döntõen a szerzõdéses állományból kerül ki, ezért kell sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni a megfelelõ állomány kiválasztására.
Az állományszerkezet változása miatt új, minõségileg más igények fogalmazódtak meg az ellátási, rekreációs rendszerrel szemben, amelynek átalakítása a következõ idõszak fontos humánpolitikai feladata. A növekvõ külszolgálati és missziós feladatok támogatása érdekében megkezdõdött, illetve folytatódik az új családtámogatási rendszer kialakítása.
A katonai felsõoktatás korszerûsítésében egyidejûleg kell érvényesítenünk a NATO-ban alkalmazott elveket, a felsõoktatási törvény elõírásait, valamint az Európai Felsõoktatási Térség követelményeit. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem a hazai egyetemek közül az elsõk között kezdte meg idén az új, lineáris képzési rend szerinti oktatást.
Az átalakuló tiszti és tiszthelyettesi feladatrendszerben felülvizsgáltuk a képzési igényeket, a valós szükségleteket, és pontosítottuk az intézményekbe történõ felvétel és az adható végzettség követelményeit. Napjainkban alapkövetelmény az idegen nyelven történõ kommunikáció, ezért – kiemelt figyelmet fordítva a szükséges nyelvtudás megszerzésére – új nyelvképzési koncepciót dolgoztunk ki. Ennek eredményeként 2010-re biztosítani tudjuk ez irányú NATO-vállalásunkat.
A külföldön végrehajtott képzések elõsegítik a professzionális gondolkodás kialakulását. 2005-ben különbözõ NATO- és más tanfolyamokon – amelyeken a képzés zömmel angol nyelven folyt – mintegy 600 fõ vett részt. Ezek a katonák megismerték és a gyakorlatban is alkalmazták a NATO mûveleti elveit.
Az önkéntes haderõre való áttérés igényli a humánerõforrás-tervezés, -gazdálkodás, és -fejlesztés rendszerének átgondolását, a szervezeti keretek pontosítását. A foglalkoztatáspolitika fókuszában az erõforrás-központúság, a költséghatékonyság áll, melynek alapja az optimális ideig történõ alkalmazás. A humán erõforrás tervezése és fejlesztése szerves részévé kell hogy váljon a tárca védelmi tervezési rendszerének. A haderõ-fejlesztési programok költségvetési, fejlesztési tervezése megköveteli a humán erõforrás biztosításának költségalapú tervezését is.
A szövetségi követelmények teljesülését alapvetõen három, egymással szorosan összefüggõ területen mérjük. Ezek a katonai integráció szintje, a mûveletekben való részvétel és a haderõfejlesztés.
A katonai integráció hosszan tartó folyamat. Elsõ fázisa a NOBLE JOURNEY ’05 gyakorlattal zárult le. Ennek értékelése azt mutatja, hogy a Magyar Honvédség katonái megállják a helyüket a nemzetközi mûveletek tervezése és végrehajtása során, képesek együttmûködni a szövetségesekkel, illetve kompatibilisek a honvédség parancsnoki és vezetési rendszere, eljárásai. A sikeres végrehajtáshoz hozzájárultak a szövetségi, illetve más (ENSZ, EU, EBESZ stb.) mûveletekben való részvétel során szerzett tapasztalatok. A szövetségben az arányos teherviselés mérésére kialakítottuk az erõk alkalmazhatósági mutatóit, melyeknek egyik eleme a haderõk ténylegesen felhasználható, bevethetõ részét mutatja, a másik az aktuálisan alkalmazott erõk arányát. A kitûzött cél, hogy minden nemzet szárazföldi haderejének legalább 40%-át legyen képes mûveletben alkalmazni, illetve alkalmazható erõinek 1/5-öd részét, azaz 8%-ot folyamatosan tartson mûveletben.
Az alkalmazható erõ azokat az egységeket foglalhatja magában, amelyek a szervezeti struktúra, a kiképzés, a felszereltség és a mûködõképesség szempontjából a magyar határokon túli mûveletekben is bevethetõk. A 40%-os mutatóval szemben a Magyar Honvédség csapatainak még jelentõs elmaradásuk van. A haderõ folyamatos fejlesztése során – terveink szerint – 2010-re megközelítjük a kitûzött célt, 2014-re pedig a szárazföldi erõk létszámának mintegy fele lesz alkalmazható.
A mûveletben tartott erõink létszáma már most megközelíti a kitûzött 8%-os célt, ami pozitívan hat hazánk szövetségi megítélésére. A szövetségeseinkkel folytatott tár- gyalások során kivétel nélkül elismerik a Magyar Köztársaság békefenntartó mûveletekben való nagyarányú részvételét, külön megemlítve a Balkánon, Afganisztánban és Irakban betöltött stabilizáló szerepünket. Kiemelkedõnek tartják, hogy a külföldi mûveletekben történõ részvétel jelenleg is magas szintjét fenntartani, illetve középtávon növelni tervezzük.

Eljárt az idõ a hagyományos hadseregfelfogás fölött. A fejlett polgári demokráciákban mintegy másfél-két évtizeddel ezelõtt megkezdõdött folyamat elérte a magyar védelmi intézményrendszert is. A változások szükségszerûségét gyakran említik az új évezred követelményeként, a XXI. század kihívásaként. E kifejezéseknek annyi közük van a valós folyamatokhoz, hogy éppen a század-, illetve az ezredfordulóra értek be azok a politikai, társadalmi folyamatok, amelyek a változásokat indukálják.
A nagy fegyveres összeütközések (háborúk) valószínûsége radikálisan csökkent. Kialakult és erõsödik az a vélemény, miszerint az új típusú kihívások és veszélyek kezelésére a hagyományos felfogású haderõk nem alkalmasak. Nyilvánvalóvá vált: olyan új típusú védelemre van szükség, amelynek fenntartásában a társadalom közremûködik és amit a közvélemény elfogad.
Az értékalapú polgári demokráciában és piacgazdaságban csak olyan haderõnek van társadalmi támogatottsága, amely hozzájárul az értékképzéshez, azaz a hadseregben értékteremtõ munka folyik. Az értékteremtés mibenléte nehezen megfogható a maga konkrétságában és részleteiben, különösen akkor, ha az értékmérés metodikája nem igazán kialakult. Az értékmérést bonyolítja, hogy azt legalább két aspektusból (ti. szakmai és társadalmi vonatkozásában) kell tárgyalni. E két aspektus közös nevezõje a professzionalitás.
A professzionális jelleget – amint azt a bevezetõben is említettem – ma még a politika, a közvélemény (és alkalmasint a szakma is) mindent elfedõ és mindent megoldó fogalomként emleget, és azt az önkéntesekbõl álló haderõvel azonosítja. Ha néhány évtizeddel ezelõtt valakit (például egy élsportolót) profinak minõsítettünk, akkor magasan képzett, fõfoglalkozásban (tehát hivatásszerûen) végzett tevékenységében egyedülállót alkotó személyre gondoltunk. Ezt jelenti a sokszor használt fogalom korszerû értelmezése is: foglalkozás, szakma, mesterség, hivatás.
A professziók tehát a társadalom fejlõdésének magas fokán, a tevékenységek funkcionális specifikálódása és differenciálódása következtében jönnek létre. Ez egyben azt is jelenti, hogy az egyes, szakmákba szervezõdött tevékenységek a maguk feladatrendszerének megfelelõen kidolgozott eljárásmóddal különülnek el más tevékenységi, foglalkozási formától. A professziót gyakorló személyek viszonylag zárt közösséget alkotnak, amelybe a bekerülés szigorúan meghatározott feltételek (alkalmasság, képzettség, végzettség, hivatalos felhatalmazás) szerint történik. Ilyen professzió az orvos, a jogász hivatásának gyakorlása, és ilyen a katona szolgálatteljesítése is. E feltételek megléte nélkül a gyógyítás csak kuruzslás, a jogászság csak zugügyvédkedés, a fegyveres szolgálat pedig valamiféle militáris csoportosulás.
A professzió tehát egy foglalkozás, hivatás, amely kellõképpen szakosodott és elkülönült más foglalkozási területektõl, amelynek mûködése mögött kiterjedt elméleti, tudományos háttér van. Az elkülönülés és az elméleti háttér kidolgozottsága adja a szaktudást és a szakmai önérzetet.
Felfogásunkban a haderõ professzionális jellege csak részben katonai-szakmai fogalom. Annak elsõsorban politikai-államigazgatási vonatkozásai vannak. Ezek szerint a haderõ professzionális jellegét (is) alapvetõen két tényezõ határozza meg: az egyik az intézmény viszonya a társadalom intézményrendszeréhez; a másik az intézmény társadalom számára nyújtott produktuma, azaz a haderõben folyó tevékenység minõsége.

Semmivel nem pótolható és nem helyettesíthetõ társadalmi funkciót tölt be a haderõ mint társadalmi alrendszer – ebben valósul meg professzionalitása. Szervezete, mûködése jelentõs módon eltér más alrendszerektõl. A szervezeti cselekvés (a szolgálati kultúra) specifikus kommunikációs eljárást tételez fel és tesz szükségessé.
A Magyar Honvédség tagjainak mindennapi kultúraalkotó viselkedését az alapvetõ keretek között a legerõsebben az intézményesített szervezeti mûködés összetevõi (ti. a rekrutáció, az elõrejutás, a motivációk, a kommunikáció, a szervezeti folyamatok, a személyes önmegvalósítási elképzelések stb.) befolyásolják. A humánerõforrás- gazdálkodás tárgya is és alanya is a szervezeti kultúra modernizálásának. Fejlõdõ tárgya csak akkor lehet, ha alanyként alkotója lesz az új szervezeti kultúrának. Az ehhez rendelkezésre álló eszközei szinte végtelenek az értékszelekció és az értékterjesztés területein. A szervezeti kultúrának ezért a jövõben is meg kell kapnia az azt megilletõ, stratégiai szerepét betölteni engedõ feltételeket.
A jelenleg folyó intézményi és szervezeti korszerûsítés ezen az úton halad tovább. A cél, hogy a hadsereg – szûkös anyagi lehetõségei közepette is – képes legyen hatékony választ adni az új biztonsági kihívásokra, fejleszthesse képességeit, s az elmúlt tizenöt esztendõ ellentmondásos változásai után biztonságot, kiszámítható jövõt adjon a katonai hivatást választóknak.
Az elkövetkezõ egy-másfél évben megteremtjük, majd a kormányzati ciklus végére megszilárdítjuk azt a hosszú távú stabilitást garantáló szervezeti, strukturális keretet, amely alapja a további technikai és felkészítésbeli fejlesztéseknek. A professzionalizmus erõsítése érdekében leválasztjuk a tárcáról azokat az elemeket – jelent ez feladatot és szervezetet is –, amelyek nem kifejezetten katonai, honvédelmi jellegû tevékenységeket takarnak. Tisztább, átlátható struktúrán keresztül hatékonyabbá tesszük a vezetés rendszerét. Ennek érdekében számos irányító-, vezetõszervet megszüntetünk, illetve integrálunk. Ezzel egyrészt az eddigieknél markánsabban kívánjuk megjeleníteni az egységes követelménytámasztást, végrehajtást és elszámoltatást, másrészt – az így felszabaduló humán és anyagi erõforrások átcsoportosításával – erõsíteni akarjuk a végrehajtó szintet: a csapatok védelmi képességeit.
Összességében tehát a ciklus végére le kívánjuk zárni az önkéntes, professzionális haderõre való átállás 2004-ben megkezdett folyamatát oly módon, hogy az ennek részeként tervezett létszámcsökkentés ne gyengítse a honvédséget. Ellenkezõleg! Az átgondolt profiltisztítás révén hatékonyabban mûködõ tárcát, alkotmányos és szövetségesi kötelezettségeit magas színvonalon, ugyanakkor költségkímélõen teljesíteni képes Magyar Honvédséget kívánunk az adófizetõk pénzébõl fenntartani. Olyan haderõt, amely a szervezeti stabilitás bázisán végrehajtott további fejlesztések révén, szövetségi kötelékben képes lesz garantálni nemzeti értékeink és érdekeink védelmét az ország határain belül és kívül egyaránt.

LAKATOS LÁSZLÓ