A magyar haderő 2004-ben történelmi léptékű változásokon ment át, amikor a hadkötelezettség békeidőszakban történő felfüggesztésével megszűnt a sorkatonaság intézménye. A civil társadalom – különösen a sorozásban közvetlenül érintett fiatalok – örömmel fogadták a gyorsan megvalósított politikai döntést. A hivatásos állomány vegyes érzelmekkel követte a témával összefüggő terveket, annak hangsúlyozásával, hogy a hezitálás nem az önkéntes-hivatásos haderő létrehozása ellen szólt, és önmagában nem is a megszűnő sorkötelezettség megtartásának igényeként értelmezhető. Hiszen a hivatásos állomány többsége régóta szenvedő alanya volt a sorkötelezettségen alapuló haderő formális működésének, és direkt módon élte meg a katonai hivatás társadalmi presztízsének romlását. A tervezett haderőreformmal egyidejűleg belülről kísérhette figyelemmel a haderő aktuális állapotát, amely a hivatásos állományt joggal töltötte el aggodalommal, köztük valószínűsítve, hogy az önkéntes haderőre való áttérés, különösen a honvédelem humánerőforrás-szükségleteinek oldaláról rendkívül sok problémát fog a felszínre hozni. Szakmai körökben kezdettől fogva sok anomáliát vetett fel a személyi tartalékok biztosításának kérdése. A szükség szerinti minősített időszakban a honvédelem rendszerének újraindítására, sok egyéb mellett a haderő személyi kiegészítési rendszerének működtetésére csak homályos elgondolások készültek.

Egyáltalán nem jelent megnyugtató választ a problémára az a koncepció, hogy válság esetén a békében meglévő alakulatokat a korábban kiképzett tartaléko- sokkal egészítenék ki. Már csak azért sem, mert éppen a haderőreform jegyében fogalmazták újra a haderő megváltozott feladatrendszerét. Nevezetesen: a magyar haderőnek alkalmasnak kell lennie az ország katonai védelmének biztosításán túl katasztrófahelyzetekben segítségnyújtásra, polgárvédelmi feladatokban való közreműködésre, valamint az alkotmányosan kihirdetett szükségállapot idején a rendvédelmi szervek támogatására. Önkéntelenül is megfogalmazódik a kérdés. Vajon a korábban csak harci alkalmazásra kiképzett tartalékosok rendelkeznek-e az előzőekben felsorolt faladatok végrehajtásához szükséges ismeretekkel és képességekkel? A probléma súlyát növeli a civil társadalom elvárása is, amely evidenciában tartja a katonák régi-új feladatát: segítségnyújtás katasztrófahelyzetekben. Jól érzékelhető volt ez az elvárás, amikor alig pár hónappal az utolsó sorkatona leszerelése után az árvízveszéllyel fenyegető régiókban élő polgárok aggódva kérdezték: „Kik fognak védekezni a gátakon?” Magyarországon az árvízi képhez hozzátartoztakés ma is hozzátartoznak a homokzsákot cipelő katonák. De hazánkon kívül más országokban is tanúi lehettünk a katonák helytállásának katasztrófahelyzetekben. Legutóbb például a hurrikán sújtotta New Orleansban, amely számos tanulsággal szolgált a ka- tasztrófák elhárításában érintett szakemberek számára. Különösen érdemes elgondolkodni egy, a téma szempontjából releváns adaton. A katasztrófa körzetébe több mint 50 000 fő katonát irányítottak, köztük legnagyobb létszámban a Nemzeti Gárdából (NG). Összevetve a 30 000 fő alá zsugorodó magyar haderő létszámával, szükségszerűen adódik a kérdés: rendelkezünk-e megfelelő potenciálokkal biztonságunk szavatolására? Mielőtt bárki is prekoncepcionális válaszra gyanakodna, sietve igyekszem megjegyezni, alapvetően nem a kis létszámú békehaderővel van gond, mert az többnyire arányos az ország teherbíró képességével. A világon egyetlen ország sem engedheti meg, hogy a biztonságát veszélyeztető valamennyi – konkrét és potenciális – veszély elhárítására állandó reguláris haderőt tartson készenlétben.
A probléma valódi okát a reguláris erők kiegészítésére, tehermentesítésére szolgáló kiképzett tartalékerők hiánya képezi. Számos ország kialakult gyakorlattal rendelkezik a fenti típusú tartalék erők képzésében és működtetésében. Legtöbb országban ezek „gárda” elnevezésű szervezetek.1

AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK

Az USA haderejének meghatározó strukturális eleme a Nemzeti Gárda (NG). Létszáma közel 500 000 fő, amelynek részét a Szárazföldi Nemzeti Gárda és a további részét a Légierő Nemzeti Gárda képezi. Egységeinek alkalmazása törvényi kritériumok alapján az egyes tagállamok kormányzói és az elnök hatáskörébe tartozik.
Az amerikai hadvezetés nagy hangsúlyt fordít az NG és a reguláris erők közötti kompatibilitás biztosítására, mivel csak így lehetséges funkcionális rendeltetésének és feladatainak teljesítése: a reguláris erők kiegészítése, váltása, feladatának átvétele. Értelemszerűen ez megköveteli, hogy a gárda technikai színvonala, személyi állományának kiképzettsége egyenértékű legyen a reguláris erőkével.
A Nemzeti Gárda egységeit a világ számos válságövezetében bevetették, és ezen a téren az Egyesült Államok hadereje egyedülálló tapasztalatokkal, valamint gyakorlattal rendelkezik a tartalék erők rendszerben tartásában. Természetesen az amerikai haderő nemzetközi mércével mérve is egy másik dimenziót képvisel, mégis, az ezen a téren meglévő tapasztalataik a magyar viszonyok figyelembevételével felhasználhatók.
Az egyik legfontosabb konklúzió: a világ legerősebb reguláris hadereje is igényli a tartalék erők meglétét, illetve másik megfogalmazásban, a világ leggazdagabb országa sem engedheti meg magának, hogy biztonságát tisztán reguláris haderővel szavatolja.
Az Egyesült Államokon kívül érdemes más európai, Magyarország nagyságrendű ország gyakorlatát is tanulmányozni, és nem kifejezetten csak a direktebb másolhatóság érdekében. A haderők részét képezik Európa egységesülésének. Különösen a már említett gárda típusú haderőelemek funkcionálisan rendeltetésüknél és feladatuknál fogva jól beilleszthetők az europaizálódási folyamatba. Bár jelenleg nincs törekvés egy egységes európai hadsereg létrehozására, de a tagállamok elképzelései szerint a közös biztonság- és védelempolitika (EBVP) keretében válságövezetekben az úgynevezett petersbergi feladatok (humanitárius és mentési műveletek, békefenntartói feladatok) ellátása céljából katonai vagy civil erőkkel, eszközökkel folytatott műveletekre sor kerülhet.

DÁNIA

Dánia a maga 43 100 km2 területével, 5,4 milliós népességével minimális létszámú reguláris erőt tart fenn, de válsághelyzetben 110 000 fő kiképzett tartalékos mozgósításával számol, amelynek jelentős részét az 1949-ben megalakított Honi Gárda adja.
A gárdának minden 18. évet betöltött dán állampolgár, nő és férfi egyaránt tagja lehet. A belépés kritériuma a fizikai-pszichikai alkalmasság és a büntetlen előélet. Kiképzésük 2 részre osztható: alapkiképzésre és szakmai továbbképzésre. A katonai szolgálattal nem rendelkező fiatalok kiképzése 200 órás program alapján történik, amelynek követelményeit 3 év alatt – első évben 100, a második és harmadik évben 50-50 órás bontásban – kell abszolválni. A katonai szolgálatot teljesítettek 50 órás alapkiképzésben részesülnek. A továbbképzés egységesen évente 24 órás tematika alapján történik, amelynek célja az ismeretek szinten tartása és speciális szakmai ismeretek elsajátítása. A gárda tagjai szolgálatukat a lakóhelyükön vagy annak közelében diszlokáló, döntően területvédelmi feladatot ellátó alegységekben teljesítik.

SVÉDORSZÁG

A 450 000 km2 területű, 9 millió lélekszámú Svédország Európa egyik legfejlettebben szocializált országa, amely minőség a honvédelem elveiben is megmutatkozik.
A 100 000 főt számláló Honi Gárdának minden 15. életévét betöltött svéd állampolgár tagja lehet, megjelenítve a honvédelem össznemzeti ügyét, amelyben minden állampolgárnak képességei szerint kötelessége részt venni. Ebből a szempontból figyelemre érdemes az is, hogy mozgósítás esetén a Honi Gárdához 50 000 fő olyan személy vonul be, akik egyébként háborús szolgálatra nem alkalmasak. Ők az úgynevezett Ipari Honi Gárda kötelékében a kiemelt fontosságú objektumok és létesítmények őrzés-védelmét látják el. A Honi Gárda teljes állománya évente legalább 20 órás időtartamú kiképzésen köteles részt venni.

CSEHORSZÁG

Csehország a hivatásos haderőre való áttérés folyamatában a fokozatosságot választotta, ezért az önkéntes hivatásos haderő és a tartalék erők viszonylatában nincsenek gyakorlati tapasztalataik.
A hivatásos haderő létrehozásának fontos kritériumának tekintik a tartalék erők kiképzését, funkcionális integrálását a haderőbe, amely hivatott kompenzálnia lecsökkenő hivatásos haderő létszámát.
A cseh haderő átalakulási ütemén lehet vitatkozni, mert nézőpont kérdése, hogy az lassú vagy megfontolt. Viszont bizonyos, hogy a cseh katonai vezetés a kiképzett tartalék erők szerepét, a haderőn belüli jelentőségét fontosnak tartja.
Az ismertetett néhány haderőnek részét alkotó tartalék erők vázlatos bemutatásával egyik fontos célom volt, hogy ráirányítsam a figyelmet a honvédelem, a biztonságunk védelmének össznemzeti ügyére, amelyben a hivatásos katonákon kívül joga és kötelessége részt vállalni minden érintett állampolgárnak, azonban fontos tudatosítani, hogy a kötelesség teljesítése a szükséges ismeretek megszerzésével, a kiképzéssel kezdődik.

A TARTALÉKOS KATONAI SZOLGÁLAT HELYZETE
A MAGYAR HADERŐBEN

Hatalmas iramnak minősíthető az a folyamat, amely a haderőreform keretében a sorozásos rendszerről az önkéntes haderőre való áttérés jegyében zajlott. Csak emlékeztetőül jegyzem meg, a Magyar Honvédség hosszú távú átalakításáról szóló 61/2000 OGY-határozat az általános hadkötelezettség fenntartása mellett gondolta megalapozni a professzionális haderőre történő áttérést, közelítőleg hasonló ütemben, mint amilyet a csehek is meghatároztak. A jelenleg is érvényben lévő kormányprogramba ennek helyébe – és ezt tényként kell kezelni a további elgondolások kiindulási pontjaként – az önkéntes haderő sajátos modellje lépett, amelyben a sorozásos rendszert békeidőszakban felfüggesztették, és ekkor a haderőt hivatásos és szerződéses állomány alkotja. Jelenleg a figyelem is elsősorban e két állománykategóriára összpontosul. Úgy tűnik, mintha a tartalék erők létéről teljesen elfeledkeztünk volna. Lassan már-már kikopik a tudatáukból azoknak a 40 év alatti tartalékosoknak is, akiknek adott körülmények bekövetkezése esetén megmaradt kötelességüknek, valamint azoknak a tudatukból is, akik biztonságunk komplex rendszerét hivatottak tervezni és működtetni.
Viszonylag szerencsés földrajzi környezetben élünk, ahol hurrikánok és földrengések direkt módon nem fenyegetik biztonságunkat. Talán nem is kellene ilyen és hasonló külső jelzésekre várni, hanem biztonságunk garanciarendszerét folyamatosan és tervszerűen szükséges karbantartani.
Az nyilvánvaló követelmény, hogy egy kis létszámú „békehaderő” esetében, amilyen a magyar haderő is, még a szűkebben értelmezett országvédelem komplex rendszeréből levezetett feladatok önmagukban is igénylik a kiképzett tartalékos haderő csoportosítását. Ennek szükségességét más országok tapasztalatai is alátámasztják. Következetesen szakmai kritériumok szerint kell megítélni a sorozásos rendszer békeidőszakban történő felfüggesztésének a tartalék erőkre gyakorolt következményeit.
Ismételten hangsúlyozva, nem a békehaderőből hiányoznak a sorkatonák, hanem a honvédelem rendszeréből hiányoznak a korosztályos folytonossággal kiképzett tartalékosok. Mert a maga valóságában és szűken csak a tartalék erők nézőpontjából vizsgálva a történéseket, úgy is lehet értelmezni, hogy a személyi tartalékok kiképzésének felfüggesztése történt, hiszen minősített időszakban az alkalmazási kényszer továbbra is fennáll. Viszont ebben az esetben megkerülhetetlen a kérdés: milyen szintű garanciák vannak arra, hogy elegendő idő és megfelelő feltételek fognak rendelkezésre állni a tartalékosok kiképzésére.
Igazságtalan lenne azt állítani, hogy a magyar katonai vezetés az ügy érdekében nem tett semmit. Az önkéntes tartalékos szolgálat intézményének bevezetésére történtek próbálkozások, azonban ezek érdemleges eredményt nem hoztak. Nevezetesen a hadkiegészítő szervek a toborzás nyomán több száz érdeklődőt regisztráltak, de a kötelezettségek tudatosodása után többségük visszalépett, és mindösszesen 13 fő kiképzése valósult meg a 2003 évi statisztikák alapján. Azóta ugyan lefolytatták a Magyar Honvédség egészére kiterjedő úgynevezett védelmi felülvizsgálatot, amely alapján a kormány megfogalmazta a Magyar Honvédség 2004–2013 közötti időszakra tervezett strukturális átalakítások szempontjait, azonban a tartalék erők képességeinek kialakítására vonatkozó program ettől nem várható.

A TARTALÉKOSOK KÉPZÉSE

A hogyan tovább kérdés eldöntéséhez számos elvi szempontot kell tisztázni, amelyek bázisán racionálisan kialakíthatók azok a keretfeltételek, amelyek kielégítik a szolgálat, beleértve a képzés önkéntes vállalhatóságának kritériumait. Értelemszerűen alig több mint egy évvel a rossz emlékű kényszersorozásos rendszer megszűnése után a legnagyobb kihívás a megfelelő önkéntes létszám biztosítása.
A sorkatonai szolgálatot megtagadók, illetve a különböző indokok alapján felmentettek körében végzett felmérések igazolják, hogy az egyik legnyomósabb okként a munkahely elvesztésétől való félelem szerepel, és ugyanezen egyszerű ok miatt nem működik az időközben bevezetett önkéntes tartalékos szolgálat sem.
Tényként kell elfogadni, hogy a rendszerváltással erőteljesen átalakult társadalmi és gazdasági környezetben, a piacgazdaság viszonyai között az állam adminisztratív eszközökkel a szolgálatot vállaló önkénteseket nem tudja megvédeni. Ezek a tapasztalatok arra köteleznek, hogy az önkéntes tartalékosok képzési rendszerének kialakítása során kutatni kell azokat a módszereket, amelyek békeidőszakban a lehető legkisebb terhet és áldozatvállalást követelik a képzést önként vállalóktól, másrészt egy korrekt, mindkét oldalról teljesíthető ösztönző rendszerrel kompenzálni kell erőfeszítésüket. A külföldi tapasztalatok és a témában lefolytatott vizsgálatok alapján a képzési forma tekintetében a katonai képzés követelményeivel adekvát, a levelező és távoktatási módszereket komplexen egyesítő képzési forma preferálható.
A katonai kiképzésben járatos szakemberek szerint: a jelenleginél egy még hatékonyabb kiképzés esetén is, a hagyományos formájú kiképzéssel minimum 3 hónap szükséges az alapvető katonai ismeretek elsajátítására. Sőt egy 2001-ben elvég- zett felmérés alapján a megkérdezettek 64%-a úgy ítélte meg, hogy 6 hónap alatt – ennyi volt a sorkatonai szolgálat időtartama – nem lehet megfelelően kiképezni a sorkatonákat.
Naivitás lenne azt feltételezni, hogy egy ilyen tényleges időtartamú képzésre lenne elegendő önkéntes jelentkező. A távoktatás esetén minimálisra csökkenthető a tényleges képzési idő, és ezzel a képzést vállalók egzisztenciális hátránya. Ha más érv nem is szólna a távoktatás mellett, ez önmagában is elég nyomós érv, de ezenkívül van egy hatalmas plusz a távoktatásban, amelyre különösen a katonai képzésben van szükség.
Nevezetesen, a követelmények egységes érvényesíthetősége, tartalmilag és minőségileg egyaránt. Főleg az utóbbi, a minőség biztosításának garanciája nő meg a távoktatásban, hiszen a kidolgozott programokban több és a legjobb szakemberek tudása ötvöződhet és juthat el minden érintetthez, egyfajta esélyegyenlőséget is megvalósítva. Az elgondolás a résztvevők körét tekintve kiemelten alapoz a polgári felsőoktatásban tanulókra, akik a kreditrendszerű képzésben szabadon választható tantárgyként vehetik fel a Honvédelmi ismereteket, természetesen egy átgondolt ösztönző rendszer támogatásával. A képzés bevezetéséhez és lefolytatásához kedvező jogi környezetet biztosít a közelmúltban módosított felsőoktatási törvény, valamint a kreditrendszerű képzés bevezetéséről szóló 200/2000-es kormányrendelet, amely kifejezetten preferálja a fakultatív képzést. Tehát törvényi felhatalmazás alapján bármelyik felsőoktatási intézmény, értelemszerűen a katonai felsőoktatási intézmények alaprendeltetésükből adódóan is meghirdethetik és lefolytathatják a képzést.
Az előzetes elgondolás alapján a képzés szerkezetét tekintve modulrendszerű. A modulrendszerű képzés hivatott biztosítani a különböző tantárgyi blokkok felvételén keresztül azt a tartalmi differenciálást, amelyet a hivatásos haderő kiegészítési és a territoriális alapon szerveződő tartalék erőinek igénye képez. Továbbá biztosítja annak a fontos elvi szempontnak az érvényesítését, amely szerint olyan tartalékos rendszert kell létrehozni, amely a képességek tekintetében beilleszthető a haderő többi strukturális elemébe, és meghatározott szervezeteivel önállóan is képes az ország és a szövetség védelmi képességeihez hozzájárulni. A képzésfolyamat tervét illetően alapismereti és szakismereti modulra tagozódik. A távoktatási formában feldolgozandó modulokhoz a katonai kiképzés sajátos követelményeinek teljesítése érdekében átlagosan 3 hét időtartamú gyakorlati kiképzés tartozik.
A tartalékosok képzésére vonatkozó és ezen írásban csak vázlatosan ismertetett elgondolások, felvetések, reményeim szerint, ráirányítják a figyelmet a kiképzett tartalék erők fontosságára, amelynek szükségességét hangsúlyozottan saját biztonságunk követel, amelyhez a szövetségi rendszerhez való tartozásunkból eredő garanciákon túl saját nemzeti képességeinkkel is hozzá kell járulni. Erre szerződéses vállalásunk is kötelez. Magyarország kötelezettséget vállalt a NATO-nak felajánlott nemzeti katonai képességek fenntartására, és azokat szükség esetén köteles a NATO rendelkezésére bocsátani. A szövetséges egyezmény alapján a NATO-nak felajánlott alakulatokat rövid idő alatt, valamint lehetőleg 100%-ban feltöltve és felkészítve szükséges biztosítani. Ezeket a követelményeket csak a békeidőszakban szisztematikusan felkészített tartalékosok tudják teljesíteni.