A társadalomtudományoknak (ezen belül a pszichológiának és a szociológiának) az embert szociális lényként tanulmányozó szakterületei globalizálódó társadalmunkban azzal a fontos ténnyel szembesülnek, hogy a különböző kultúrák mind térben, mind gazdasági függőség tekintetében egyre közelebbi és átláthatatlanabb kapcsolatokba kerülnek egymással. A kulturális különbségek kognitív szempontból a földrajzi és nyelvi határok következményei. Ezt a határt használjuk önmagunk megkülönböztetésére és vonatkozásunk érzékelésére. A gazdaság globalizációja a figyelmet mindinkább a kultúrákat elválasztó határok differenciálódására irányította. (Halley 2001)

Napjaik természeti és politikai katasztrófáinak, katonai konfliktusainak kezelése során felhalmozódott tapasztalatok arra intenek, hogy a másik fél leértékelése, a konfliktus megoldásának aszimmetrikus, önérvényesítő módja halmozott veszteséggel jár: hosszú távon olyan károkat okoz, amely mind a veszteség okozóját mind elszenvedőjét katasztrófába sodorja. A veszteségek minimalizálása érdekében tehát értékükön kell kezelnünk azokat a hadtudomány és társadalomlélektan által (is) vizsgált jelenségeket, amelyek szem előtt tartása szükséges feltétele a stresszhatás csökkentésének a várható konfliktusokban. Ilyen a kulturális sokk jelensége is.
A demokratizálódási folyamatok kiteljesedésével összefüggésben megváltozott a társadalmak viszonya a fegyveres erőkhöz, a háborúhoz. Az is közismert, hogy a technikai fejlődés egyre nagyobb követelményt támaszt a katonával szemben. A hadseregekben folyamatosan gyarapodik azon beosztások köre, ahol magas szintű szakmai tudás, speciális szakismeret szükséges, nem beszélve a nyelvismeretről.
A Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalása jelentősen megnövekedett a NATO-csatlakozás után. 2005 őszén 24 külföldi misszióban 802 magyar katona teljesített szolgálatot (és vélhetően a továbbiakban is növekvő számban lesz szüksége a honvédségnek olyan szakemberekre, akik megfelelő felkészültséggel képesek ellátni az önként vállalt külszolgálatot). Közülük sokan kötelékben, mások egyéni beosztásokban teljesítik feladataikat.
A magyar társadalom veszteség-toleranciaszintje igen alacsony. A politikai és a hadvezetésnek mindent el kell követnie a veszteségek minimalizálása érdekében. Bár különböző mértékben, de minden honvéd találkozik a kulturális sokk jelenségével. Feladatuk végrehajtása szempontjából nem mindegy, hogy felkészítésük során mekkora segítséget kapnak megküzdési mechanizmusuk kialakításához.


A KULTURÁLIS SOKK

Kulturális sokkhatás akkor ér valakit, amikor először szembesül egy számára új kulturális környezettel. A környezet otthonitól eltérő, drasztikus megváltozása sok embernél okozhat szorongást, tájékozódási zavart. Nem a kulturális sokk megjelenése tehát a kérdés (mert a hatás mindenképpen megjelenik), hanem az, hogy a hatás kinél mekkora lesz.

A jelenség

Ha megfigyeljük magunkat egyik kultúrából a másikba való átmenet esetén, tapasztalhatjuk, hogy csak idő kérdése a könnyen azonosítható szimptómák megjelenése. A jelenségnek vannak törvényszerűen megjelenő szakaszai, amelyek időtartama a személyfüggő. A kulturális sokkal foglalkozó szakirodalomban arra is találunk utalást, hogy nem csak a külföldi út jelenthet kulturális sokkot: az intra-cultural shock jelenti a szülőföldön való szembetalálkozást egy másik – de a nemzethez tartozó – kultúrával; az inter-cultural shock jelenti a szülőföld elhagyásából eredő szimptómákat.
A kulturális sokk érzése a személyt leginkább az első hetekben, a beilleszkedés idején érinti negatívan: túl sok kihívással szembesül rövid idő alatt és egyszerre (például kommunikációs problémái adódnak a szomszédjával, fegyvertársával stb.). Ez az, ami elősegíti a tájékozódási zavar (dezorientáció) érzését. Csak néhány kihívás, amivel a személynek szembe kell néznie, amennyiben másik, idegen kultúrával találkozik:

_ a nyelvi gát;
_ az új szociális normák, új szabályokkal való találkozás;
_ nem érti a helyi humort;
_ minden ismeretlen körülötte;
_ hiányzik a családi háttér, a barátok;
_ ismeretlen a helyi munka-, illetve szervezeti kultúra;
_ komfortérzet hiánya az új élethelyzetben;
_ hiányoznak a családi szokások, ételek, tradíciók, a megszokott kényelem.

Az új kultúrával való találkozás esetén a kulturális sokk körülbelül a hatodik hónapban éri el a csúcspontját. Ez átlagos érték, amitől egyénenként nagy eltérések lehetnek, viszont mindenkit érint valamilyen formában.
A jelenség mibenlétének időben történő felismerése és megértése hozzájárulhat a katona beilleszkedésének elősegítéséhez, elősegítheti az egyén megszokott életvezetésének szükség szerinti korrekcióját az új kultúrában. A külszolgálatban eltöltött idő mind a katonát, mind annak családját jelentős kihívások elé állítja. A családi támogatás, amit otthonról hoz, a közeli barátok, a nemzeti-családi ételek, a mindennapi szokások, rituálék és az életvitel – mind segítenek az életet elviselhetőbbé tenni külföldön.

A tünetek

Akit kulturális sokkhatás ért, rövidesen tapasztalhatja magán, hogy alábbhagy, majd eltűnik a kezdeti lelkesedés, az izgalom; nem találja önmagát, egyre óvatosabb lesz a környezetével szemben; napi kapcsolatait kommunikációs problémák nehezítik, amelyek kihatnak a személyközi interakcióira. A leggyakoribb tünetek:

_ a türelmetlenség,
_ az ingerlékenység,
_ a frusztráció,
_ a harag,
_ a levertség vagy depresszió,
_ a magas szorongási szint,
_ a honvágy,
_ a nagyfokú inkompetenciaérzés, önbizalomhiány,
_ a kimerültség, illetve fáradtság.

A család többi tagján is megjelennek a tünetek. A gyermekek hasonlóan viselkednek, mint a felnőttek, amikor először mennek az új iskolába, találkoznak az új osztályközösséggel, először esznek az új ételekből, valamint alkalmazkodnak az új körülményekhez, rendszabályokhoz. Őket is megterheli az új kultúrával való találkozás. Megfigyelhetőek azok a jelek (kialvatlanság, szakadozott alvás, rémálmok; agresszió; szeparációs szorongás; fejfájás; gyomorfájdalmak; sírás, főleg kisgyermekeknél; sérülések, balesetek főleg az első hetekben; hasonló korú társaktól való szociális elkülönülés), melyek mutatják azt, hogy a gyermek átmegy a kulturális sokk folyamatán.

A feladat-végrehajtás szempontjából meghatározó tünetek:

_ A stresszreakció, mely az új környezethez való alkalmazkodásnál fokozódó fiziológiás tünetekkel jelentkezik.1 A stressz megköveteli a szervezet fiziológiás és pszichológiai alkalmazkodását a megváltozott élethelyzethez, a stresszorhoz. A stresszre sok esetben pszichoszomatikus reakciókkal válaszol a szervezet, mely elősegíti a stresszérzés tudatosulásával a szorongás, a harag, az elkeseredettség, a nyugtalanság érzésének fokozódását. A kulturális sokk következményeként megjelenik a fokozott érzékenység a betegségekre, a fokozott törődés az egészségi állapot romlásával. Nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a kisebb, nem jelzésértékkel bíró fájdalmaknak, elővételezik a diszkomfortérzést. Összességében elmondható, hogy a stressz ilyen jellegű megjelenése az immunrendszer nagymértékű igénybevételét eredményezi.
_ A kulturális sokkból eredő stressznek a kognitív fáradság, kimerültség a legmarkánsabb tünete. Az információs túlterhelés abból eredeztethető, hogy az új kultúra megértése a kognitív funkciók teljes spektrumában óriási szellemienergia-befektetést igényel. A nyelv és a hozzákötődő nonverbális csatorna folyamatos és tudatos figyelemmel kísérése, a kontexusok, a viselkedés és a szociális környezet felé megjelenő erős szenzitibilitás nagymértékű szellemi igénybevételnek teszi ki a személyt. Mindazok a természetes dolgok, amelyek a saját kultúrában, az interperszonális kapcsolatokban mérvadóak voltak, az új környezetben kiemelt figyelmet érdemelnek. Ez pedig a szervezet kognitív túlterheléséhez vezet. A lehetőségekhez mérten minden, a szociális környezetből érkező új információt feldolgozunk, ami emocionálisan és mentálisan egyaránt fárasztja a szervezetet. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kognitív túlterhelés következményeként megjelenő fejfájás a szociális kapcsolatokban egyfajta visszahúzódást eredményez, mely az alkalmazkodást és a feladat-végrehajtást veszélyezteti. Ennek eredményeképpen a személy perifériára kerül, a fel nem dolgozott információk száma sokszorosára növekszik, mely a tünet elmérgesedéséhez vezethet.
_ A szerepválság, szerepkonfliktus abból ered, hogy a személy az új kultúrában először az önazonosság-tudatában szenved csorbát. A szociális kapcsolatok cseréje, megváltozása, az interperszonális kapcsolatok változása a személy belső egyensúlyára is kihatással van. Az önazonosság fenntartása a szociális kapcsolatokban nagymértékben hozzájárul a személy elégedettségéhez a szociális interakciókban. A szerepkonfliktus vezető tünete a szerep-kétértelműség egy szociális szerepben (ti. előbb vagy utóbb konfliktusba sodródik az, aki egyidejűleg akar a konszenzus embere lenni és frontember is lenni). Az elvárások teljesen ellentétesek. Ha az egyik szerepnek felel meg, akkor óhatatlanul sérti a másik szereppel kapcsolatos elvárásokat és megfordítva. A végeredmény a halogatás, a kibúvók keresése, a menekülés, az örökös magyarázkodás. A kettős szerep okozta konfliktus okán a szerep betöltője elidegenedik mindkét szerepétől. Mivel az ember egyszerre több szerepet is ellát, a szerepek között óhatatlanul fellép a konfliktus.
_ Az individuális sokk, vagy egyéni sokk a kulturális sokkot átélő személy saját élethelyzetéből ered. Ez tartalmazza a személyes, bizalmas viszonyok elvesztését, a személyes veszteséget, mely fakadhat közeli hozzátartozó elvesztéséből, balesetből. Az egyéni pszichológiai diszpozíció, önbecsülés, önazonosság megteremtheti az alapját az új kultúrában egy egyéni kulturális diszpozíció megjelenésének. A támogató rendszer elvesztésével el lehet jutni oda, hogy a személynek sérül a belső egyensúlyi állapota és megjelennek a patológiás tünetek. Több szerző említi, hogy a kulturális sokk hatásaként megjelenő múló neurózis, az időleges érzelmi zavarodottság hasonló tünetként jelentkezik, mint az akut pszichózisnál és a paranoid kórképeknél. Megjelenhet alvásmegvonás vagy túlzott alvás, kényszeres evés, illetve ivás, kiemelkedő ingerlékenység, agresszió, az ebből fakadó családi konfliktusok növekedése. Előfordulhatnak megmagyarázhatatlan sírási periódusok, illetve munkahatékonyság-csökkenés. A kulturális sokk felismerése, illetve a tünetek tudatosulása feszültséget szül az egész csapatban, családban. A legjobb út, ha tudatosítjuk, hogy ez természetes jelenség, beszélünk róla, nem söpörjük az asztal alá a témát. Meg kell érteni, hogy a jelenség az új környezet hatására alakul ki, és mindenki érintett benne valamilyen formában. Türelmesnek kell lenni egymással, leginkább a társakkal, a családdal; meg kell beszélni egymással, hogyan lehet csökkenteni, feldolgozni a stressz érzését. Be kell vetni minden dolgot, megoldási lehetőséget, ami csak rendelkezésre áll. A stabilitást sugározni kell a csapat, illetve család felé – ezzel is segítve az ő megküzdésüket. Mindenekelőtt a család, és különösen gyermekek részére kell megadni minden támogatást, gondoskodást, szeretetet, ami csak az időből kitelik.

A jelenség kialakulásának szakaszai

Az új kultúrához való alkalmazkodás általában 3–6 hónap alatt lezajlik. A kulturális sokknak négy fő szakaszát különíthetjük el. Van, aki a teljes folyamaton végigmegy és lesz olyan, akit csak egyes fázisok fognak érinteni. Az alábbi ábrán jól láthatóak a különböző fázisokhoz kapcsolódó teljesítmények, amelyekre a személy képes az adott szakaszban.

Az egyes szakaszok tartalma:

1. Az első szakasz az „eufória” szakasza (nevezik a „mézeshetek” időszakának is). A tervezés idejétől a megérkezés első pár hetéig tart. Olyan, mint egy új szerelem: azt hisszük, hogy tartunk valami felé, ami gyönyörű, ismeretlen, valami megigéző, valami új; a külföldön való létezés kihívásának gyönyörűségét éljük át; a személyt elfoglalja az új megismerésének öröme. A felfedezés fázisa ez. Az adrenalinszint megemelkedik, úgy érezzük, új otthonra találtunk, fogékonyak leszünk az egzotikumra.


2. Az „üresség” szakasza általában 2–4 hónappal a megérkezés után kezdődik. Nevezik a krízis szakaszának is. Nincs éles határvonal, az érzés fokozatosan alakul ki. Kezd nyilvánvalóvá válni a kulturális különbség a saját otthoni kultúra és a fogadó országban tapasztalt között. A harag, a szorongás, az ingerelhetőség érzése fokozatosan növekszik. Az egyszerű tevékenységek, amelyeket korábban rutinszerűen, gyorsan hajtottunk végre, egyre nehezebben megoldhatóvá válnak. Nőni fog a ráfordított idő és a belefektetett energia is ahhoz, hogy a munka, a tevékenység elvégzése megfelelő legyen. A személy egyre elégedetlenebbé válik a saját munkájával, teljesítményével kapcsolatban is, agressziós szintje egyre magasabb lesz, növekszik magányossága, frusztrációja. Megjelenik az inkompetenciaérzés. Nem szabad elfelejteni, sőt tudatosítani kell, hogy ezek természetes jelenségek. Ezen szimptómák megjelenése törvényszerű, mondhatjuk, normális. A személy e szakasz végén elkezdi elfogadni az élethelyzetét, megpróbálja újjászervezni az életét.

3. A kiküldetés, a külföldön tartózkodás pár hónapja után elkezdődik az „újraszabályozás” időszaka. Elkezdődik az új kultúra jobb megértése, a személy egyre komfortosabban érzi magát, megtalálja a számítását az új környezetben, kezdi elfogadni az új szociális normákat, megérteni a helyi szociális élet „apró betűs” részeit. Ebben az időszakban elkezdi érezni újra az egyensúlyt a személyiségében, kezdi viszszaszerezni az önbizalmát.

4. Az utolsó fázisban – amelyet neveznek az adaptáció, az alkalmazkodás fázisának is – a személy elkezdi élvezni az új életet, a helyi szokásokat. Önbizalma növekszik, mindkét kultúrában kezdi jól érezni magát, visszakapja kompetenciaérzését. Innentől fogva mindkét kultúrában kompetenssé válik. Miután megéli, megtanulja az új, a vendéglátó kultúra szokásait, tradícióit, öltözködési szokásait, praktikáit, egyre jobban beilleszkedik, kezdi megérteni a vendéglátó ország eszményképeit, értékeit. Ez az a pont, ahol visszaszerzi és stabilizálja önbizalmát: tudja, hogy ki ő, és mire képes. Ebben a szakaszban egyre jobban tudja segíteni a családjának, illetve csapatának minél magasabb szintű adaptációját.

Amikor a személy a kiküldetés végén hazatér, újból át fogja élni a kulturális sokk néhány szimptómáját. Azok megjelenését meghatározza, hogy mennyi időt volt távol a hazájától, de az érzés elmúlik, eltűnik pár napon, pár héten belül.

Megküzdés a kulturális sokkal (coping)

Amikor valaki külföldön él és próbál megküzdeni a kulturális sokkal, hajlamossá válik elfelejteni mindazt, amiért jött, így könnyen elveszettnek érzi magát. Annak érdekében, hogy könnyebben, gyorsabban adaptálódjunk az új környezetbe, célszerű kutatómunkát végezni az országról, ahová tervezzük az utazást, ahol élni fogunk (tájékozódnunk kell a szokásokban és a nyelvben; lehetőség szerint helyismeretet szerezni, hogy az új élettérben mi hol van; azonosítani kell az iskolát, a boltokat az új lakhelyen; meg kell tudnunk, milyen a helyi közlekedés, mit hogyan lehet elérni; célszerű megkeresni azokat a biztonságos helyeket, ahol például tinédzserkorú gyermekünk biztonsággal szórakozhat, stb.). Sok információt lehet beszerezni a szomszédoktól, a konzulátustól, a követségtől, az utazási irodáktól és a helyi szervektől. Milyen információk lehetnek fontosak, amelyeket célszerű beszerezni? Többek között ajánlatos:

_ elsajátítanunk az alapvető kifejezéseket és szófordulatokat, jelzéseket, figyelmeztetéseket, megismerni a helyi ételeket, szolgáltatásokat;
_ megismerni a helyi pénzügyi rendszer működését (bankjegyforgalom, -kártyaelfogadás stb.);
_ azonosítani a helyi éttermeket és biztonságos helyeket, ahol a helyi lakosság gyakran megfordul;
_ kérdésekkel „bombázni” a körülöttük lévő embereket, helyi lakosokat. Erőltetni a beszélgetést mindenkivel, akivel csak lehetőség adódik rá;
_ keresni a kapcsolatot és beszélgetni olyan személyekkel, akik már átélték a kulturális sokkot és sikeresen megküzdöttek azzal;
_ felépíteni egy kommunikációs hálózatot magunk körül: megkeresni olyanokat, akik szintén kiküldetésben vannak, vagy itt élnek; keresni azonos értékrendű, illetve érdeklődésű embereket, azok csoportját, és csatlakozni hozzájuk;
_ keresni az utat a saját képességeink, talentumunk kibontakoztatásához. Lehet keresni olyanokat, akik most érkeztek és ugyanúgy küzdenek a beilleszkedéssel, mint ahogy mi;
_ egyensúlyt találni abban, hogy mennyi időt töltsenek az otthonról jöttekkel és a helyi lakossággal. Minél több időt töltünk a helyiekkel, annál gyorsabb az integrálódás. Törekedni kell barátok keresésére a másik kultúrából. Olyanokat válasszunk, akik pozitívan nyilatkoznak a befogadó országról.
_ Pozitív hozzáállás. Nem feledjük, hogy a szorongás, a rossz érzések csak időlegesek. Próbáljunk meg „bevonódni” új helyzetekbe, próbáljunk ki új dolgokat.
_ Osszuk meg a gondjainkat és problémáinkat a barátainkkal, ne maradjunk a problémáinkkal egyedül.
_ Legyünk partnerünkkel figyelmesek, gondoskodóak. Fedezzük fel együtt a fogadó országot. Gondoljuk ki, készítsünk terveket arra, hogyan tudunk együtt dolgozni, élni az adaptációs időszakban.
_ Tűzzünk ki maguk elé értelmes célokat (ezek lehetnek napi, heti, havi célok, amelyek között legyenek vidámak is). Írjuk le őket és beszéljük meg a partnerünkkel, társunkkal, mit kell tenni, hogy megvalósuljanak.
_ A helyiekkel közös étkezés nagyon jó módszer arra, hogy megtanuljuk a szokásokat, ismerkedjünk új emberekkel. Kövessük figyelemmel a sajtót, milyen információkat közöl a helyi történésekről.
_ „Vonódjunk be” a helyi közösségi életbe. Vállaljunk szerepet a gyermekeink iskolájában, szülői munkaközösségében.
_ Ha nincs hobbynk, feltétlenül találjunk valamit! Bármilyen tevékenység megfelel, amit szívesen végzünk és amibe bevonhatjuk a barátainkat, hozzátartozóinkat is.
_ Álljunk folyamatosan készen minden jó ötletre, bárhonnan jön is az, megvizsgálva a lehetőségeket, a veszteség/nyereség rátát. Próbáljuk ki magunkat az új helyzetekben.
_ Tanuljunk meg relaxálni, próbáljunk ki különféle imaginációs technikákat, amelyek segítenek a lelki egyensúly megőrzésében, fenntartásában.

Speciális kihívások

Léteznek speciális szituációk, amelyek megnehezítik a beilleszkedést, az adaptációt az új kultúrába. Ilyenek például:

_ A kisebbségek helyzete az új kultúrában. Vannak kultúrák, ahol a kisebbségek helyzete más, mint amit otthon megszoktunk (más lehet például a nők megítélése; a kultúrától függ például, hogy az egyenrangúság, az egyenlőség a nemeknél alapérték- e, vagy sem stb.). Meg kell találni, fel kell ismerni és tudatosítani kell magunkban azokat a mélyen gyökerező kulturális különbségeket, amelyeket nem fogunk tudni megváltoztatni, és el kell fogadni olyannak, amilyenek.
_ Nyelvi gátak. Megtanulni egy új nyelvet nem azt jelenti, hogy automatikusan, egyik pillanatról a másikra érteni és használni is fogjuk tudni. Nagyon nehéz és „keserves” munkával lehet csak a nyelvet elsajátítani. Ha valamit megtanulunk, és megpróbáljuk azonnal használni is, a szomszédok és az ismerősök, a társak méltányolni fogják. A nyelvtanár lehet a legjobb barát, és a legbiztosabb út, hogy információhoz jusson a helyi kultúráról.
_ A velünk utazó házastárs vagy partner, aki nem dolgozik. Természetesen lehet, hogy kivisszük a partnerünket, aki nem fog vagy nem akar dolgozni az új élettérben. Nagyon fontos, hogy ő a házimunkában tervszerűen el legyen foglalva, vagyis legyen egy napi tevékenységi terve, mit mikor tesz, hova kell mennie. Át kell gondolnia, hogyan tudná a képességeit a közösség szolgálatába állítani; kigondolnia azt az utat, hogy fontosnak, termelékenynek és a közösség megbecsült tagjának érezhesse magát. Legyen együtt ő is minél többet hasonló korúakkal. A lényeg, hogy ne szeparálódjon el.
_ Annak azonosítása, hogy én vagy házastársam hogyan nézek szembe a különböző kihívásokkal.
_ Egészségügyi és egyéb speciális problémák, amelyek fakadhatnak az alapellátó rendszer különbségéből is. A külföldi tartózkodás alatt minden egészségügyi probléma külön kihívást jelent a személy számára.

A kulturális sokk értelmezése, kezelése megköveteli az egyéni és a csoportos támogató rendszerek munkáját. Ezeknek a kiválasztástól, a felkészítésen keresztül az egyéni karriertervezésig mindenhol meg kell jelenniük. Hatékonyságukat meghatározzák az egyéni erőforrások, a pénzügyi lehetőségek és végső soron a célok. A legfontosabb a kérdésben: a tudatos, proaktív készenlét a kérdés kezelésére, a tudatos odafigyelés a jelenségre. Az elemző megközelítés segít meghatározni a konkrét egyéni problémákat, meghatározni a konfliktusok okait. Mindez megköveteli a kulturális sokk tudományos igényű kutatását, feltételezi az ismeretek, a kulturális értékek megismerését, a mienktől eltérő szociális kapcsolatok értékelését. Különösképpen azokét, amelyek a tapasztalatok alapján a legnagyobb problémát okozzák. Így válik lehetővé a felkészülés során a helyénvaló viselkedés elsajátítása, a problémaorientált folyamatok előtérbe-helyezése, melyek az adaptációban elengedhetetlenek.

SZEKERES GYÖRGY

http://www.faoa.org/journal/cshckfao.html 2006.02.01
http://www.military.com/spouse/fs/0,,fs_relocate_archiveshock,00.html 2006.02.03
http://www.keepingapace.com/blogarchives/war_history/gulf_cultural_shock.php 2006.02.03
http://www.utoronto.ca/safety.abroad/Guide/shock.html 2006.02.01

Jegyzet:

1 Jelen esetben a hormonszint emelkedésével járó diszfunkcionális vegetatív aktivitás. Ez egy széles sávú szimpatikus idegrendszeri reakció, mellyel együtt jár az immunrendszer gyengülése és a fogékonyság, érzékenység mindennemű megbetegedésre.