Japán 2007. január 8-án ünnepelte az új év elsõ hivatalos ünnepét, a nagykorúság napját, január 9-tõl pedig – a második világháború után elõször – újra van védelmi minisztériuma a szigetországnak. Japán ezzel a szimbolikus lépéssel elindult azon az úton, amely az ország biztonságpolitikai nagykorúsításához vezet, beleértve akár az atomfegyverrel való rendelkezést is. Elemzésünk, melynek szerzõje kutatói ösztöndíját tölti a szigetországban – s a helyszínen (többek között a Japán Nemzetvédelmi Akadémián) tájékozódott – a japán biztonságpolitika fordulatának napjainkban zajló folyamatát vizsgálja.

Japán papíron a világ legbékésebb állama. A második világháború után a gyõztes koalíció Japánt megszálló hatalma – az Egyesült Államok – által szövegezett alkotmány második, A háború elutasítása címet viselõ fejezetének kilencedik cikke kimondja: „...a japán nép örökre elutasítja a háborút, mint egy nemzet szuverén jogát és az erõszakot, vagy az azzal való fenyegetést, mint a nemzetközi viták intézésének eszközét... Az elõzõ bekezdésben megjelölt cél elérése céljából a szárazföldi, haditengerészeti és légierõk csakúgy, mint a háború más forrásai, örökre megszûnnek. Az állam joga a háborúra nem kerül elismerésre.”1 A pacifista alkotmány szellemében Japánnak 1945 óta nem volt védelmi minisztériuma, és nincsen hadserege sem. Míg az elõbbi helyett 2007. január 9-ig egy Védelmi Ügynökség néven mûködõ hivatal tevékenykedett közvetlenül a miniszterelnöknek alárendelve, az utóbbi helyett Önvédelmi Erõk formájában egy korlátozott létszámú és Japán területén kívül nem bevethetõ fegyveres ereje van az országnak.
1967-tõl a japán hivatalos politika része lett a három ún. atommentes elv – a nem állít elõ, nem birtokol és területén nem állomásoztat –, 1970-ben pedig Tokió is csatlakozott az atomsorompóegyezményhez (NPT).


„NORMÁLIS ORSZÁG”,
ÚJ AKTIVISTA KÜLPOLITIKA

A kétezres években ugyanakkor egy sor olyan fejleménynek lehetünk tanúi, me- lyek világosan jelzik a japán biztonsági gondolkodás markáns átalakulását, s ezzel együtt az országban zajló biztonságpolitikai fordulatot. A védelmi minisztérium létrehozása az elsõ intézményi lépése Japán „normalizálásának”. A „normális országgá” válás politikai szlogenje a hidegháború utáni idõszakban vált a japán politikai szótár szerves részévé, és azt a neokonzervatív igényt jeleníti meg, hogy Japán a biztonságpolitikai-védelmi dimenzióban is teljes körû szuverenitással bíró állam legyen, szakítva a második világháború utáni korlátozott pozíciójával.
Japán megnövekedett világpolitikai ambícióit jól szemlélteti a szeptemberben hivatalba lépett új miniszterelnök, Abe Sinzo 2007. januári látogatása a NATO központjába – amit mindkét fél történelminek minõsített, lévén ez az elsõ eset, hogy japán kormányfõ látogatást tett a szövetség brüsszeli székhelyén –, ahol a következõképpen jellemezte országa biztonságpolitikáját: „...kormányom kezdeményezõ külpolitikát fog folytatni, és Japánnak értelmes szerepet kell játszania a globális színtéren... Miközben tartjuk magunkat az alkotmány elveihez, Japán a jövõben nem fog vonakodni az Önvédelmi Erõk bevonásával végrehajtandó, tengerentúli nemzetközi akcióktól... Célunk egy biztonságosabb világ megteremtése…, (s) hogy ez a cél megvalósuljon, dinamikusnak kell lennünk, és sohasem kell félni félredobni a dogmákat.
Országom kész megfelelni a világ erõsödõ várakozásának megnövekedett szerepünket illetõen a nemzetközi közösségen belül.”2 (Kiemelések tõlem – P. L.)
Tekintsünk most el annak firtatásától, hogy vajon a világ valóban oly nagyon várja-e Japán növekvõ nemzetközi szerepvállalását, de Abe miniszterelnök világossá tette, hogy Japán megnövekedett biztonságpolitikai szerepvállalása globális lesz, szakítani fog a múlt kliséivel, s a japán fegyveres erõk – Önvédelmi Erõkként vagy más elnevezéssel, de – kilépnek a második világháború után szûkre szabott hatókörükbõl.
Abe Sinzo a japán politikusok új nemzedékét testesíti meg, õ minden idõk legfiatalabb, és az elsõ, már a második világháború után született miniszterelnöke Japánnak. Politikai nézeteit tekintve erõsen konzervatív, nacionalista politikus, aki többször sürgette a háború utáni állapotok meghaladását, és már korábban is határozott álláspontot fogalmazott meg biztonság- és védelempolitikai kérdésekben. Japán a bipoláris világ összeomlása után elõször 1995-ben vizsgálta felül védelempolitikáját a Nemzetvédelmi program vázlata (National Defence Program Outline) címû dokumentumban.3 A 2001. szeptember 11-i terrorista támadások következtében kialakult nemzetközi helyzetre Tokió 2004-ben egy, a Nemzetvédelmi program irányvonalai (National Defence Program Guideline) címet viselõ dokumentummal reagált.4 2006- ban pedig Japán védelme (Defence of Japan) címmel egy új, részletekbe menõ, csaknem hatszáz oldalas Fehér Könyvet adtak ki a szigetországban.5


BIZTONSÁGPERCEPCIÓ

A japán biztonságfelfogás markánsan eltér a hidegháború utáni európai biztonságpercepciótól. Ahogy azt a (ma már) védelmi minisztérium egyik vezetõje egy múlt évi, londoni biztonságpolitikai elõadásában megfogalmazta: „Kelet-Ázsiában a biztonsági helyzet teljesen eltér az európaitól, ahol a hagyományos fenyegetések eltûntek.”6 A Fehér Könyv ezt így jellemzi: „Az ázsiai–csendes-óceániai térségben még jelen van az államközi és regionális konfrontáció, bár Japán teljes körû inváziójának lehetõsége csökkenõben van.” (Kiemelés tõlem – P. L.) A konkrét veszélyforrások között a dokumentum a koreai megosztottságot, az észak-koreai atomfegyverprogramot, Kína 18 éve folyamatosan kétszámjegyû ütemben növekvõ védelmi kiadáson alapuló fegyverkezését, valamint az Oroszországgal és másokkal fennálló japán területi vitákat említi. A Nemzetvédelmi Akadémia egyik professzora pedig úgy összegezte a japán ellenségképet, hogy abban az elsõ helyen Kína, a másodikon az egyesült és atomfegyverekkel is rendelkezõ Korea áll, míg Oroszország csupán a harmadik a listán.


JAPÁN AZ ATOMHATALOMMÁ VÁLÁS ÚTJÁN

A Japán lehetséges atomhatalommá válásával kapcsolatos tényezõk közül azt érdemes az elsõ helyen említeni, hogy Tokió Washingtonnal együttmûködésben a mai napig a „stratégiai kétértelmûség” politikáját folytatja abban az értelemben, hogy mindmáig homály fedi: vajon a Japánban állomásozó amerikai hadihajókon vannake atomfegyverek. Több szakértõ szerint a három atommentes elvbõl Tokió csak kettõt tart be, mert titkos megállapodás rögzíti, hogy a Japán felségterületén tartózkodó amerikai hadihajókon nukleáris fegyvereket helyezhetnek el. Ezt látszik erõsíteni az a 2007. január elején nyilvánosságra került amerikai dokumentum is, amely szerint 1974-ben Tokió azt javasolta, hogy hivatalosan is jelentsék be az atomfegyverrel felszerelt amerikai hajók japán vizeken történõ áthaladásának jogát.7 A javaslatot nem fogadták el, így a stratégiai kétértelmûség politikája fennmaradt.
A japán vezetés eddig három dokumentált alkalommal vizsgálta meg titokban az atomfegyver birtoklásának opcióját. Elõször 1969-ben a kormány megrendelésére készült el a Nemzetünk diplomáciai politikájának vázlata (Outline of Our Nation’s Diplomatic Policy) címû dokumentum, amely arra a következtetésre jutott, hogy Japán nem támaszkodhat meghatározatlan ideig az amerikai atomernyõre, és javasolta a nukleáris fegyver kifejlesztését.8 Másodszor – immár a hidegháború után –, 1995-ben a Védelmi Ügynökség egy 31 oldalas anyagot9 készített az 1993–94-es, az észak-koreai atomfegyver-fejlesztési programmal kapcsolatos válságot követõen. A dokumentum szerzõi azonban elvetették az atomfegyveropciót, mondván: az túl költséges lenne, felborítaná a regionális erõviszonyokat és aláásná a szövetségesi kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. Harmadszor a 2006. szeptember 20-án véglegesített, Az atomfegyver hazai elõállításának lehetõségeirõl (On the possibility of domestic production of nuclear weapons) címû belsõ kormányzati dokumentum10 vizsgálta meg a kérdést. A nyilvánosságra került részletek szerint a szakértõi jelentés megállapítja, hogy bár Japán rendelkezik nukleáris fegyver elõállításához szükséges dúsított urániummal, technológiával és berendezésekkel is, még mindig 3–5 évre lenne szüksége kisméretû atomtöltetek gyártására. A jelentés közli továbbá, hogy a jelenlegi japán nukleáris létesítmények nem alkalmasak atomfegyver tömeges gyártására, s ez utóbbihoz mintegy 200-300 milliárd jenre, illetve több száz fõs technikai személyzetre lenne szükség.
Az említett titkos tanulmányokon túl az atomfegyver kifejlesztésével kapcsolatos japán álláspont radikális megváltozásának egyik legújabb fejleménye az is, hogy az atomkérdés megszûnt politikai tabutéma lenni és a nacionalista szélsõjobb retorikájából mára a mainstream részévé váltak az errõl szóló nyilvános viták és javaslatok. Egy 2003-as kimutatás szerint minden ötödik parlamenti képviselõ úgy gondolja, hogy a regionális biztonságpolitikai helyzet romlása esetén Japánnak önálló atomfegyver-képességre kell szert tennie.11 2002-ben a Liberális Párt akkori vezetõje kijelentette, hogy „Japán könnyen gyárthat atomfegyvert, nukleáris erõmûveinkben elég plutónium van 3-4 ezer robbanótöltethez. Japán atomtöltetek ezreit tudja legyártani 24 óra leforgása alatt.”12
Kormányfõi posztra kerülése elõtt Abe Sinzo következetesen azt hangsúlyozta, hogy a japán alkotmány nem tiltja a nukleáris elrettentõ képesség birtoklását. 2006 szeptemberében Nakaszone volt miniszterelnök érvelt a nukleáris opció megvizsgálása mellett: „Vannak atomfegyverrel rendelkezõ országok Japán szomszédságában. Mi jelenleg az Egyesült Államoktól függünk az atomfegyverrel való elrettentésben, de nem tudható, hogy az amerikai hozzáállás változatlan marad-e.”13 2006 novemberében – az észak-koreai atomfegyver-kísérlet nyomán kialakult helyzetben – pedig Aszo külügyminiszter javasolta, hogy a témáról kezdõdjön széles körû nyilvános vita.14 A kormánypárt egyik legbefolyásosabb vezetõje pedig így érvelt: „Mi van akkor, ha Észak-Korea atomrakétát lõ ki Japánra? Azt mondjuk: Amerika, segíts? Mielõtt kimondanánk, a rakéta már elérne bennünket. Eljött az ideje a nukleáris opcióról szóló vitának.”15
A gyakorlatilag már megkezdõdött vitában a Kiotói Egyetem nemzetközi kapcsolatokat oktató professzora, aki tagja a Japánban „ötösfogatként” aposztrofált, legbelsõ miniszterelnöki tanácsadói körnek, úgy foglalt állást, hogy Tokiónak a három atommentes elv közül egyet el kellene vetnie – nevezetesen azt, hogy nem állomásoztat a területén nukleáris fegyvereket –, miközben a gyártás és birtoklás tilalmát fenntartanák. Ebben az esetben amerikai atomfegyverek kerülhetnének telepítésre a szigetországban. A fenti fejleményekkel párhuzamosan a japán biztonságpolitikai gondolkodásban teret nyert a preventív csapás lehetõsége. A 2006-os Fehér Könyv megengedõen úgy fogalmaz, hogy a japán biztonságpolitika célja, hogy „elhárítsa a Japánt érintõ fenyegetést”, illetve „ha egy fegyveres támadás elõre látható, bármely szóba jöhetõ intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerülhetõ legyen annak bekövetkezése”. 2006 nyarán a Védelmi Ügynökség egyik helyettes vezetõje az észak-koreai atomfegyver-kísérlet nyomán a rakétabázisokra mérendõ megelõzõ csapás mellett érvelt. Az akkor még csak miniszterelnök-aspiráns Abe pedig a következõképpen fogalmazott: „Ha elfogadjuk, hogy nincs más mód a támadás elhárítására, akkor a kilövõállásra mért csapás az alkotmányos önvédelem jogán belül van.”
Emellett bizonyos változás érzékelhetõ az Egyesült Államokhoz fûzõdõ hagyományosan szoros japán kapcsolatok terén is. A biztonságpolitikai eltávolodás egyik legutóbbi jele az, a japán politikában teljességgel szokatlan nyilvános kritika, amit az immár miniszterként a védelmi ügyeket irányító Kjuma fogalmazott meg, amikor az Egyesült Államok iraki invázióját hibának nevezte.
2007-ben formálisan is megkezdõdött a japán biztonságpolitika radikális fordulata, és ehhez a fordulathoz majdnem minden szükséges feltétel adott. Az országnak új vezetése van, amely szakítani akar a hidegháborús korszakból fennmaradt biztonságpolitikai korlátozásokkal, és megfogalmazza a „normális állammá” válás igényét. Az új japán vezetés deklaráltan új biztonságpolitikát vezetett be a gyakorlatban is, amit „dinamikusan” és „dogmák nélkül” alakít ki, s amelynek jellemzõje, hogy kezdeményezõ, globális, és a japán fegyveres erõk Japánon kívüli bevetését is felvállalja. Ezen a biztonságpolitikai fordulaton belül a legradikálisabb változás az atomfegyver birtoklásának kérdéséhez való hozzáállás módosulása. Ezt, s talán azt is, hogy Japánban elõbb-utóbb, vagy már most lehet atomfegyver, az új biztonságpolitikai szemléletû új japán vezetés a hidegháborút követõen is fenntartott, sokszor felnagyított ellenségképpel igyekszik a világ tudtára adni. Arra vonatkozóan több forgatókönyv is lehetséges, hogy miként tehet szert atomfegyverre a szigetország. A legenyhébb verzió szerint a korábbi idõk „stratégiai kétértelmûségét” feladva Tokió egyszerûen egyértelmûvé tenné, hogy engedélyezi atomfegyverekkel felszerelt amerikai hadihajók jelenlétét kikötõiben. Egy másik változat szerint szárazföldi telepítésû atomfegyverek jelennének meg Japánban. Mindkét megoldás a három atommentes elvet kettõre redukálná. Egy harmadik forgatókönyv az izraeli minta követése lehetne, mely szerint Japán saját atomfegyvert fejlesztene ki, illetve állítana rendszerbe, de ezt nem jelentené be hivatalosan, csupán jelzésekkel tudatosítaná környezetében. Egy negyedik lehetõség szerint Japán csupán de facto válna atomhatalommá, amennyiben kísérleti robbantással jelezné nukleáris képességét – vagyis az indiai–pakisztáni modellt követné. Végül, a legegyértelmûbb forgatókönyvet az jelentené, ha Japán hivatalosan is bejelentené új atomhatalmi státusát.
Akárhogy is fog történni, ha bekövetkezik, felettébb paradox helyzetet eredményez majd az a tény, hogy az Egyesült Államok által a hidegháború után bevezetett játékszabályok proliferációja miatt – amennyiben „Japan goes nuke” – Washington éppen leghûségesebbnek tekintett szövetségesével kerülne szembe a számára legérzékenyebb biztonságpolitikai probléma kapcsán.

PÓTI LÁSZLÓ

1 ?„Aspiring sincerely to an international peace based on justice and order, the Japanese people forever renounce war as a sovereign right of the nation and the threat or use of force as means of settling international disputes. 2) In order to accomplish the aim of the preceding paragraph, land, sea, and air forces, as well as other war potential, will never be maintained. The right of belligerency of the state will not be recognized.” (The constitution of Japan. Chapter II: Renunciation of War, Article 9.) ttp://www.kantei.go.jp/foreign/constitution_and_government_of_japan/constitution_e.html
2 Japan and NATO: Toward Further Collaboration. Statement by Prime Minister Shinzo Abe to the North Atlantic Council, 2007. január 12. http://www.nato.int/docu/speech/2007/s070112b.html
3 National Defense Program Outline in and after FY 1996 (Adopted by the Security Council and by the Cabinet on November 28, 1995) http://www.mod.go.jp/e/defense_policy/japans_defense_policy/4/ndpof1996/index.htm
4 National Defense Program Guideline, FY 2005- Approved by the Security Council and the Cabinet on December 10, 2004 http://www.kantei.go.jp/foreign/policy/2004/1210taikou_e.html
5 Defense of Japan 2006 http://www.mod.go.jp/e/publications/wp2006/index.html
6 Japan’s Defence Policy and International Peace Cooperation Activities. Speech by Fukushiro Nukaga, Secretary-General of Defense Agency, at the Royal United Service Institute for Defence and Security Studies (11 January 2006) http://www.mod.go.jp/e/index_.htm
7 Japan mulled allowing in nuke-armed US ships. The Japan Times 2007. január 7.
8 Andrew Mack, Japan and the Bomb: a cause for concern? Asia-Pacific Magazine No. 3 (1996. június)
9 Hisame Masaki, Japanese nukes: Voicing the unthinkable, Asia Times online 2006. november 16 www.atimes.com
10 A Szankei Simbun c. japán lapra hivatkozik a People’s Daily Online: Japan not capable of producing nuclear warheads in near future: report 2006. december 25. http://english.people.com.cn/
11 Bennett Richardson, Nuclear question still nags at Japan, Christian Science Monitor 2006. november 6
12 Japanese Politician Claimed Japan Could Make Massive Nuclear Weapons to Curb China. People’s Daily 2002 április 8. http://english.people.com.cn/200204/08/eng20020408_93686.shtml
13 Subbash Kapila, Japan’s renewed imperatives for nuclear weapons. South Asia Analysis Group 2006. szeptember 12. www.saag.org
14 Richardson, i. m.
15 Hisame Masaki, i. m.