A tanácskozás céljának, fontosságának a megértését elősegítő, „A plenáris ülések tézisei” című, a meghívó mellékleteként megjelenő füzetben dr. Deák János nyá. vezérezredes ajánlásában erre vonatkozóan a következőket olvashattuk: „A téma tárgyalása szükséges és időszerű, minthogy a rendszerváltozást követően nem történt meg a hadtudományban – minden téren – sem a fogalmi tisztázás, sem az elméleti lépéstartás.”

MESSZEHATÓ TÖRTÉNÉSEK, VÁLTOZÁSOK

A lemaradás okai abban keresendőek, hogy a nemzetközi körülményekben több olyan változás következett be, amelyek hatását még csak figyeljük, érzékeljük, de szintetizáló módon leírni, összegezni még nem tudtuk. Ilyen változás az egypólusúvá vált világ létrejötte, a magyarországi rendszerváltás; továbbá a Magyar Honvédségnek a NATO katonai szervezetébe való betagolódása, integrálódása és a hadikultúrájának az adaptálása. Kihívás a nemzetközi terrorizmus felszínre törése és világpolitikát befolyásoló tartós jelenléte; s végül – ám nem utolsósorban – az információs korszaknak, társadalomnak és hadviselésnek a megjelenése.
A fővédnök távollétében Braun László mk. altábornagy (a HM Honvéd Vezérkar főnökének első helyettese) nyitotta meg a tanácskozást. Bejelentette, hogy a Magyar Honvédség elérte azt a felkészültségi fokot, amelyet a NATO elvárt, s erről a szükséges szerződést – az örvendetes helyzet fennállását bizonyító dokumentumot – a tanácskozás napján írták alá! S azzal folytatta: tapasztalhattuk, nem könnyű a katonai készültség elvárt szintjét elérni, illetve fenntartani, de ehhez – mint ahogy a korábbi hadtudományi rendezvények is – az MHTT ezen szakmai-tudományos tanácskozása is hozzájárult.
A levezető elnök, dr. Nagy László nyá. mk. ezredes, a hadtudomány doktora (MHTT-elnök) köszöntőjében kiemelten szólt arról, hogy a világban és hazánkban végbement változásokkal, s azokból is a katonai erő újszerű alkalmazásával az immár 15 éve létező MHTT hogyan és mennyit foglalkozott. Szervezett mintegy ezernyi vitaestet, az elnökség és a szakosztályok által meghirdetett hadtudományi és interdiszciplináris pályázatokon díjat nyert száz pályamű, a Hadtudomány című szakmai folyóiratban kétszáz szerzőtől hatszáznál is több cikk – tanulmány, esszé, esetleírás stb. – jelent meg a háborúkról, a hadviselésről, a haderő-átalakításról, az önkéntes haderőről.

KIHÍVÁSOK ÉS AZOKRA
VALÓ REAGÁLÁSOK

„A magyar katonai erő újszerű alkalmazása a 21. század elején” című bevezető előadásában Braun tábornok főként arról szólt, hogyan gondolkodunk a jövőt illetően. A magyar katonák különböző missziókban vesznek részt, az ennek során szerzett – és más nemzetektől átvett – tapasztalatok azt jelzik, hogy a különféle műveletek sikere a támogató feltételek meglététől függ, s ebben kiemelt helyet foglal el a logisztika. S mivel a Magyar Honvédségnek rendelkeznie kell (a vele szemben támasztott elvárásnak s a tett vállalásnak megfelelően) olyan – zászlóaljerejű – kontingenssel, amely képes megfelelni hathavi harci alkalmazásnak, vagy egy másik olyan kötelékkel, amely képes megfelelni hat hónapon túli nem harci alkalmazásnak, e kötelékek hatékonyságát növeljük: mozgékonyabb, a jelenleginél tűzerősebb legyen mindkettő, sőt az ABV-védelem megnövekedésével, valamint a telepíthetőség javításával megnövekedjék túlélőképességük, javuljon önfenntartási képességük, továbbá a hadszínterek változó körülményeihez való alkalmazkodásuk. Ehhez kellően felkészült-felkészített állomány szükséges. S ez bizony nagy szakmai kihívás, ha még számításba vesszük a veszteség nélküli feladatteljesítésre való felkészítés követelményeit is.
Nagy Zoltán (a Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese) „A 21. század fegyveres küzdelmeinek irányai és kihívásai a NATO szemszögéből” című előadásából különösen kitűntek azok a gondolatok, amelyek az információs korszak beköszöntével, de mindenekelőtt az első Öböl-háborúval, vagyis 1991-től megjelent információs hadviseléssel kapcsolatos új vonásokat tartalmazták. Mi is jellemzi röviden ezt a hadviselést? A hálózat-központúság; a hatásalapú katonai tevékenység; a döntési fölény kialakítására, elérésére való törekvés (amelyhez elengedhetetlen az integrált hadműveleti rendszer); az aszimmetrikus hadviselési módszer előtérbe kerülése; a hadműveleti tempó felgyorsulása; a hírszerzési adatok gyűjtése, feldolgozása és a felhasználókhoz való eljuttatása iránti igény megnövekedése; a konfliktuskiküszöbölés vagy -megelőzés (az interoperabilitásnak ez a lényege); a technikai fölény; a rugalmasság s a gyors alkalmazkodási képesség; expedíciós képesség; aszimmetrikus fenyegetés és az arra való reagálóképesség; többdimenzionális és multinacionális haderő-tevékenység; s végül a doktrinális és eljárási alapok kidolgozása szövetségi és egyes állami szinten is. Ezeknek felel meg a szövetségnél mutatkozó átalakulás, amely nem más, mint a mennyiségi helyett a minőségi ambíciószint előtérbe kerülése.

A HÁBORÚKRÓL JELEN
ÉS JÖVŐ IDŐBEN

Dr. Szenes Zoltán nyá. altábornagy (ZMNE KLHTK, tudományos főmunkatárs) „Katonai kihívások a 21. század elején” című előadásában elsőként azt részletezte, hogy a háborút – mint az államok közötti vitás kérdések megoldásának drasztikus, véres eszközét – még nem lehet nem létezőnek tekinteni. Erre figyelmeztetnek az egypólusú világ másfél évtizedes léte óta keletkezett háborúk (benne a két Öböl-háború), vagy az információs hadviselés high-tech, azaz magas színvonalat képviselő haditechnikai eszközeinek a robbanásszerű terjedése. (Ide tartozik dr. Héjja István nyá. ezredes, habilitált egyetemi docens [ZMNE] felszólalása, amelyben éppen arra mutatott rá, hogy az információs hadviselés eszközei már a negyedik generációnál tartanak, s miközben csökken a személyi állomány harctéren való mennyisége, szinte „önjáróvá” válik a fegyveres küzdelem.)
Az előbbi vélemény alapján magunk is képet alkothatunk a tábornok úr által ismertetett azon francia elképzelés értékéről, amely szerint kalibrálni-korlátozni kell a háborúkat. A kalibrálási fikciónak ellentmond az a sok kutató, elemző által vallott nézet, hogy a XXI. század ugyanolyan véres lesz, mint az előtte volt évszázadok.
Az előadó másként is megfogalmazta kétségeit, amikor leszögezte, hogy az egyes háborúk elemzése állandó hatást gyakorol a haderőre, hiszen a nyert tapasztalatok s következtetések, továbbá az új technika mindenkor új reagálást kíván, amely azután új szervezet létrejöttében, új harceljárási mód kidolgozásában és elsajátításában, új fegyverek, fegyverrendszerek létrehozásában és rendszerbe állításában jelenik meg. Vagyis – mint nézeteit összefoglalta – az eljövendő évek, évtizedek háborúiban (ahogy az 1991-től nagyon is jól megfigyelhető) posztmodern és premodern szervezet, fegyverzet, hadeljárás jelenik meg, vagy lesz jelen egy időben, egy helyen.
Dr. Deák János nyá. vezérezredes (ZMNE KLHTK, tudományos főmunkatárs) „A katonai műveletek jellemzői napjainkban” című előadását azzal kezdte, hogy közölte: az utóbbi másfél évtizedben 90 ország 100 háborút vívott meg 10 millió fős veszteséggel. Ez pedig világosan jelez két tényt: ha nem is mindig, de időszakonként bizonyosan az államok legfőbb eszköze volt és marad a fegyveres erő; továbbá ezen erőt fegyveres küzdelemre (háborúra) készítik fel (ámbár rövid átképzés után az képes válságreagáló és békeműveleti tevékenységre is). Vagyis a katonák ismerik legjobban a háború igazi arcát és természetét. Mindezek okán van jelentősége az előadó azon – Lee tábornoktól, a déliek főparancsnokától 140 évvel ezelőttről származó – gondolat ismertetésének: „Még szerencse, hogy a háború ilyen szörnyű, különben még megszeretnénk.”
Az utóbbi évtizedek háborúiról szólva elmondta, hogy a hadszíntereken nagy hatótávolságú, nagy pontosságú fegyverek, repülőkötelékek, haditengerészeti erők és speciális kontingensek jelentek meg ugyan és vívták meg a fegyveres küzdelmet, ámde a szárazföldi haderőnem csapatai nélkül a háború egyetlen célja sem lett volna elérhető, s amely jelenség az összhaderőnemi jelleg megnövekedését mutatja, s ez már hadászati fontosságú változás. Vagyis a hadászat így hat vissza arra a hozzá képest elsőbbséget élvező politikára és annak stratégiájára, amely különben megszabja a hadászat számára a háború célját (amely persze lehet a célok bokra is).
Prof. dr. Ormos Mária akadémikus „A háborúk változásai az elmúlt évszázadokban, és ezek néhány tanulsága a történész szemével” című előadásából azt az új jelenséget – a terrorizmust – emeljük ki, amelyről felvetette: az belefér-e a hagyományos keretek közé, illetve a terrorista, partizán, felkelő, bozótharcos, gerilla, szabadságharcos stb. egy és ugyanaz-e? Nem – adta meg a választ –, mert a partizán, gerilla stb. felismerhető – fegyvere van, esetleg (vagyis nem mindig) megkülönböztető jelzést visel, parancsnokságnak engedelmeskedik –, míg a terrorista nem ismerhető fel, sunyin támad (a tokiói, londoni, spanyolországi merénylet mutatja ezt, nem beszélve a 2001. szeptember tizenegyedikei akciósorozatukról), sőt mint Jean Paul Gülgier francia terrorelhárítási vezető megfogalmazta: ide-oda csapódnak, látható szervezetük nincs. Az Irakban kibontakozott robbantásos merényletsorozat kapcsán pedig az akadémikus asszony azt jegyezte meg: az USA és szövetségesei megnyerték ugyan a második Öböl-háborút, de elvesztették a békét. Hiszen az iraki ellenállás véres akcióira az expedíciós, részint szövetségi haderő nem volt és nincs is felkészülve. Ráadásul mivel a terrorista akciók esetén nem államok kerülnek szembe egymással, a véres akciókat elkövetők fészkét, rejtekhelyét nem, vagy roppant nehéz megtalálni, s így nagyon nehéz az ilyen erőkre lecsapni.

HADMŰVELETI, HARCÁSZATI ALKALMAZÁS TAPASZTALATAI NAPJAINKBAN

Ez volt a címe annak a szekcióülésnek, amellyel a tanácskozás folytatódott Braun tábornok elnökletével. A „Stratégiai kérdések a jövő hadviselésében” nevű szekcióülést Deák tábornok elnökölte, míg az „Új típusú katonai alkalmazások társadalmi és szociológiai aspektusai” címmel tanácskozó szekciót dr. Harai Dénes elnökölte.
Az első szekcióban Talla István vezérőrnagy a NATO-ban megvalósuló multinacionalitással kapcsolatban kifejtette: a Magyar Honvédség nemcsak a műveletekben játszik szerepet, hanem képviselői ott vannak a különböző parancsnokságokon vagy bizottságokban is. Keszthelyi Gyula dandártábornok úgy szólt a NATO-műveletekről, hogy jelezte, a Magyar Honvédség meg akarja újítani a részvételét, de ez nem létszámbővítést jelent – a korábbi missziós létszámunk mintegy 1100 fő volt, amely lecsökkent 800-ra, s ez növekszik 1000-re –, hanem másfajta missziós feladatteljesítés vállalása kerül előtérbe. Ilyen az iraki Nemzetvédelmi Egyetemen folyó oktatómunkába való bekapcsolódás, vagy hasonló jelentőségű a Balkánon levő rendészeti kontingensünknek rendőri feladatokat ellátó kontingenssel történő felváltása. S mindezek okán a missziós felkészítés immár része a haderő-felkészítésnek.
Németh Iván dandártábornok a katonai képességek kialakításáról és fenntartásáról szólt az addigi nemzetközi tapasztalatok alapján. Továbbá arról, hogy a Magyar Honvédség úgy tud megfelelni az új és újabb kihívásoknak, ha színvonalasan készül a szerepvállalásban levő feladatok teljesítésére, mert a válaszadási képességet így tudja kialakítani, s a jövőben is fenntartani. Dr. Padányi József mk. ezredes (MHTT-alelnök) a nemzetközi katonai műveletek műszaki támogatásának tapasztalatait foglalta össze. Tóth András mk. ezredes (MK KFH, igazgató) azt fejtette ki, a korszerű hadviselés újfajta alkalmazkodást (új tevékenységi módot) kíván, de annak elérése – miként azt a felderítés negatív tapasztalatai jelzik is – nem könnyű. Dr. Hautzinger Gyula ezredes (ZMNE Társadalomtudományi Intézet) az „Iraki szabadság” művelet révén a multinacionális szerepvállalásokról és azok összefüggéseiről beszélt a Nemzetközi Középdél Hadosztály logisztikai főnökeként szerzett egyéves tapasztalatai birtokában. (A ZMNE Tudós Kávézó biztonságpolitikai szakosztályi és hadtudományi klubos rendezvényén elmondta: a szállító feladatokat teljesítő katonai kontingensünk egy év során öt magyarországnyi területet keresztül-kasul bejárva 2,2 millió kilométert tett meg zökkenő nélkül, harctérinek számító körülmények közepette, s az eközben szerzett tapasztalat semmi mással nem pótolható vagy helyettesíthető, vagyis jelen kell lenni a különböző helyszíneken vagy hadszíntereken tevékenykedő missziókban, mert az ott szükséges jártasságot-készséget kizárólag békés körülmények között nem lehet megszerezni, papírból elsajátítani.)
Felszólalt Mamussich György tanácsadó (Ericsson), aki filmrészletek segítségével ismertette a norvég–svéd fejlesztésű Arthur tüzérségi radarfelderítő rendszert, amely a közép-keleti hadszíntéren már részt vett hadműveletekben. Ezen eszköz a harctér 16 sávját figyeli 25–35 km mélységben, és felfedi, hogy honnan, milyen fegyverekkel (lövegekkel, aknavetőkkel, rakétakilövőkkel) lőtt az ellenség, s a saját fegyvereknek, fegyverrendszereknek megadja a cél koordinátáit, illetve ellenőrzi a kiváltott tűz hatékonyságát. Tehergépkocsira és páncélgépkocsiban elhelyezett változatáról esett szó – utóbbi akkor kerül alkalmazásra, ha az eszköznek megfigyelés végett stacioner (nem mozgó) állapotban és tartósan helyben kell maradni.
Szólt arról is, ha ezen eszközt összekapcsolják a robotizált felderítő repülőeszközök alkalmazásával, akkor nemcsak az ellenség rejtetten elhelyezett álláskörleteit lehet felfedni, hanem ki lehet szűrni – mint Irakban is történt, ahol Szaddám katonái közönséges tehergépkocsik platóján helyeztek el aknavetőket, s azokat mozgatták, azt imitálva megtévesztésül, hogy azok lőttek – a szemben álló fél hadicselként alkalmazott „húzásait”. Miközben persze tudni kell – egészítem ki az általa elmondottakat az emberiség eddigi történetében lezajlott mintegy 15 ezer háború tanúságtétele alapján –, hogy a stratagéma, az ellenfél megtévesztése a háború része, sőt egyidős magával a háborúval, s amíg lesz háború, addig minden hadvezetés törekszik a másik felet harcászati, hadműveleti vagy hadászati szinten rászedni (elámítani, zavarba hozni, rossz döntésre kényszeríteni, kapkodóvá tenni stb. – ezek ugyanis ha beválnak, csökkentik a szemben álló fél győzelmi esélyeit).

A TOVÁBBI SZEKCIÓÜLÉSEK
ÉS A HOZZÁSZÓLÁSOK
TAPASZTALATAI

Az elnöki jelentésekre egyaránt vonatkoztatható volt Braun tábornok következő megállapítása: habár kritikus vélemények hangzottak el, ám ezek tükrözték a felszólalók élményeit, ismereteit ugyanúgy, mint a saját tapasztalatokat, ami helyénvaló is a felelősen gondolkodó személyek esetében. S itt – ezen értékelés után – be is fejezhetném a beszámolót. Ámde Farkasné dr. Zádeczky Ibolya nyá. őrnagy nagy perspektívát és felelősséget magában foglaló felszólalásából a következő részt feltétlenül a tisztelt olvasó figyelmébe kell ajánlanom: „A 21. század kihívásai nem csupán a katonával, a haderővel szemben támasztanak egyre nagyobb követelményeket, hanem az egész társadalomra is, egyenként és összességében is, nagyobb és növekvő felelősséget rónak az ország sorsának meghatározásában, a haderő alkalmazásában. A demokráciák felelős és autonóm állampolgára a kor kérdései elől nem térhet ki, kötelességeit teljesítenie, jogait gyakorolnia kell.”
Végül ide kívánkozott dr. Solymosi József nyá. mk. ezredes, az MTA doktora azon – zárásra szánt – megállapítása, hogy olyan gondolatébresztő, gondolatformáló hadtudományi konferencia részesei lettünk, amely nemcsak azáltal illeszkedett jól a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatába, mert újszerű kérdéseket tudott és mert felvetni (tudtul adva ezzel azt, hogy a hadtudomány és a katonai műszaki tudomány művelői képesek és készek megújulni), hanem azzal is, hogy a 192. számú kormányrendelet alapján a ZMNE-n immár 23 hadtudományi és 7 katonai műszaki tudományszak művelése zajlik, miközben maga a katonai műszaki tudomány önálló tudományággá vált. S hol lehetett volna ezen örvendetes ténnyel másutt jobban előhozakodni, mint éppen a ZMNE területén, s egy hadtudományi konferencia plenáris ülésén?!

Ez a szakmai konferencia a ko rábbi rendezvényekhez hason lóan mérföldkövet jelent azon az úton, amely az új elméletek létrehozása, finomítása után azok elfogadásához vezet.

A honvédelem aktuális kérdéseiről,

a hadsereg előtt álló

fő feladatokról és azok szakmai hátteréről olvashat

a védelmi tárca szakfolyóirataiban:


Új Honvédségi Szemle


* * *


Humán Szemle


* * *


Honvéd Altiszti Folyóirat