A Magyar Tudományos Akadémia, az MTA Hadtudományi Bizottsága, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a bécsi Landesverteidigungsakademie, valamint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem közös szervezésében nemzetközi konferenciát tartottak Budapesten 2006. október 19–20-án „Az 1956-os forradalom 50 év távlatából: Hadtörténelmi vonatkozások” címmel. A szerzőnek a katonai akadémiák tevékenységét vázoló előadása a fenti konferencián hangzott el.

Mint a történelem során soha, így a katonai akadémiák 1956-ban sem vonhatták ki magukat a társadalmi hatások alól. Ennek megfelelően az egyre feszültebbé váló belpolitikai helyzet éreztette hatását a felsőfokú katonai tanintézetekben is. Így pl. a Petőfi Akadémián szintén nagy érdeklődést váltottak ki az SZKP XX. kongresszusának eseményei, s főként határozatai. Sokan úgy vélték, hogy Magyarországon is hasonló lépésekre volna szükség. Egy 1957 tavaszi összefoglaló jelentés1 szerint „A Petőfi Sándor Katonai Politikai Akadémia személyi állománya, nem utolsósorban tanári kara sem volt mentes az országban végbemenő revizionista hullámtól… A XX. kongresszus által feltárt hibák és hiányosságok elleni harc zászlaja alatt a társadalomtudományi tantárgyak egyes problémáinál antimarxista, revizionista nézetek jelentkeztek elsősorban a tanári kar soraiban.” A továbbiakban azt is megemlíti az összefoglaló jelentés, miszerint a tanári kar munkájában az elméleti problémákat alkotóan feldolgozó módszerek helyébe „az elvtelen vitatkozás és kispolgári fecsegés lépett” (388. f.), a múlt jogos és vélt hibáinak elvtelen eltúlzása jelentkezett. A személyi kultusz és a dogmatizmus elleni fellépésnek álcázva becsülték le az eredményeket, illetve igyekeztek lejáratni a párt, az állam és a Magyar Néphadsereg vezetőit. Egyesek a nyár folyamán már azt is kétségbe vonták, hogy vezető szerepe legyen a Politikai Főcsoportfőnökségnek a haderőn belül.
Bár ezek következtében több társadalomtudományi oktatót eltávolítottak a hadseregből, illetve elhelyeztek az akadémiáról „Mindezek ellenére mind a Politikai Főcsoportfőnökség, mind az Akadémia parancsnokság (sic!) részéről bizonyos következetlenséget lehetett felfedezni az ilyen hangulattal szemben, aminek különös bizonyítékát Lukács László alez. tanulmányi helyettes tevékenysége adja” (388. f.) – állapítja meg az összefoglaló jelentés.


„MI SEM HALLGATHATUNK TOVÁBB”

Természetesen, ez a hangulat, helyenként radikalizálódás jelentkezett a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián is. 1956 nyarán az akadémián szolgáló tisztek hangulatát az egzisztenciális bizonytalanságon túl befolyásolták olyan tények is, mint pl. a tanintézet Politikai osztálya által szervezett irodalmi est, ahol „kifejezésre jutott, hogy helytelen a párt politikája, sőt egyesek kétségbe vonták társadalmi rendszerünk helyességét is”.2 Úgyszintén júliusban, amikor Bata István vezérezredes3 meglátogatta az akadémiát, addig elképzelhetetlen dolog történt az állománygyűlésen, amire az egyik résztvevő így emlékezett vissza: „a miniszter… saját maga olvasta fel az írásban leadott kérdést, ami így hangzott: »Miért nem mondanak le azok a vezetők – elsősorban Rákosi elvtárs –, akik lejáratták magukat a nép előtt?«… Majd a miniszter kivörösödve üvölteni kezdett: »Ki az a Doma százados, aki ezt a kérdést nekem fel merte tenni! Álljon fel! Hogy mer egy százados a népre hivatkozni?!«… A miniszter nyugalmat erőltetve magára valami olyasmit mondott, hogy »tragédia lenne a nemzet számára, ha Rákosi elvtárs lemondana« és ismét megfeledkezve magáról felemelte hangját és »férges gyümölcsnek« nevezte a kérdést megfogalmazó tisztet és reményét fejezte ki, hogy »az olyanok, mint maga százados, az első fuvallatra le fognak hullani a fáról«.”4
Az elöljárói nyomás ellenére a Petőfi Akadémia tanári karának néhány tagja már 1956. október 22-én felvette a kapcsolatot a szervezkedő egyetemisták vezetőivel. Ez utóbbi kapcsolatrendszer is közrejátszhatott abban, hogy Lukács László5 alezredes, az akadémiaparancsnok tanulmányi helyettese és mások kezdeményezésére 1956. október 23-án reggel összehívták a társadalomtudományi tanszékek pártvezetőségének ülését. Itt Kovács István százados, a tanszék párttitkára úgy fogalmazott megnyitójában, hogy „mi sem lehetünk tétlenek az egyetemi ifjúság követeléseivel kapcsolatban, hiszen mi is főiskola vagyunk!”.6 (389. f.) E rendezvényen döntés született arról, hogy 9 órára röpgyűlést hívnak össze, ahová meghívják a hallgatói pártszervezeteket és a beosztott tiszteket is. Ennek előkészítéseként a pártvezetőség egy felhívást szövegezett meg az egyetemi ifjúsághoz. Bár Molnár Gyula őrnagy olyan javaslattal élt, hogy ne az egyetemistákhoz, hanem a Központi Vezetőséghez intézzék a felhívást azzal a kéréssel, hogy tisztázzák a politikai helyzetet, a pártvezetőség ezt egy későbbi időpontra napolta, s ragaszkodott ahhoz, hogy ekkor csak az egyetemistákhoz forduljanak. Ugyanekkor Vass Ernő őrnagy azt kezdeményezte, hogy felhívásában a Petőfi Akadémia határolja el magát az egyetemi ifjúság nem helyes követeléseitől (pl. a tüntetésre való felhívásától) és csak a jogosakat támogassa. A pártvezetőség azonban csak arra volt hajlandó, hogy befogalmazza felhívásába a „jogos” szót.
Az ezt követő röpgyűlésen Lukács György őrnagy ismertette e felhívást, aminek a lényege a következő volt: „Mi, a lánglelkű szabadságharcosról, Petőfi Sándorról elnevezett katonai politikai akadémia beosztott tisztjei és hallgatói, egyetértünk a magyar egyetemi ifjúság jogos és igazságos követeléseivel. A jogos és igazságos követeléseiket támogatjuk. A nép fiai vagyunk, eskünkben is a népre esküdtünk. A néppel tűzön-vízen át harcolunk.”7 (389. f.) Az ezt követő több hozzászólás („mi sem hallgathatunk tovább”, „színt kell vallanunk”, „állást kell foglalnunk”) után a jelenlevők nagy lelkesedéssel elfogadták a felhívást, miközben elvetették Molnár és Vass őrnagyok megismételt javaslatait. Úgyszintén döntöttek arról, hogy e felhívást eljuttatják a rádióhoz és a sajtóhoz; küldöttségeket menesztenek az egyetemekre, ahol ismertetik eme felhívásukat, illetve a délután folyamán egy másik felhívást juttatnak el a Központi Vezetőséghez.
A KV-hez intézendő „levél tartalmi összeállításának elvi irányítója Lukács alez. elvtárs volt, aki láthatólag már kész javaslatokkal állt elő a levél tartalmát illetően. A bizottság néhány tagja a levélben fel akarta vetni a hadsereg több vezetőjének eltávolítására vonatkozó javaslatát (Bata, Hazai, Hídvégi). Egyes tagok ezen túlmenően például követelték Rákosi elvtárs azonnali bíróság elé állítását, stb. Ez irányzattal szemben Pesti ezds. elvtárs és még néhány elvtárs igyekezett ellenállni, aminek hatására az említett és más túlzó követelések kimaradtak a levélből, és egy viszonylag mérsékelt tartalmú levél született.”8 (390. f.)
A Műszaki Egyetemen és Hadmérnöki Karán, az Agrártudományi Egyetemen, valamint a Testnevelési Főiskolán nagy lelkesedéssel fogadták a Petőfi Akadémia küldöttségét azt kiáltozván, hogy „velünk a hadsereg!”. Ugyanakkor azt is kérték, hogy az egyetemisták délutáni tüntetésén az akadémisták jelenlétükkel fejezzék ki, hogy támogatják az ifjúság követelését.
A ZMKA Politikai osztályán 1956. október 23-án 14 órakor megjelent a Petőfi Politikai Akadémia küldöttsége, s tárgyalásokat kezdett Márton András9 ezredes, akadémiaparancsnokkal és politikai helyettesével: Solti Győző alezredessel, valamint a fakultások képviselőivel. Ezt követően állománygyűlést hívtak össze, ahol – a Petőfi Akadémián történtekhez hasonlóan – egyes társadalomtudományi tanárok sürgették leginkább a tömeghangulattal való azonosulást. Így ezen a rendezvényen rendkívül határozottan döntöttek a megreformált szocializmus igenléséről, valamint a lengyel társakadémiának küldendő távirat szövegéről, melyben üdvözölték annak a lengyel eseményekkel kapcsolatban tanúsított magatartását. Úgyszintén „általánosságban” elfogadták az egyetemisták követeléseit, s bizottságot hoztak létre „a részletek további kidolgozására. Erre azonban nem került sor, mert időközben egészen más helyzet alakult ki.”10
„Időközben” ugyanis Piros László11 belügyminiszter mégis engedélyezte a tüntetést, így Solti alezredes sem látta okát, hogy megtiltsa az akadémia személyi állományának az azon való részvételt. Az események alakulásának hatására azonban – bár sem a Honvédelmi Minisztérium, sem a vezérkar nem rendelt el karhatalmi riadót (ez a Hadműveleti Csoportfőnökség részére is csak a 19.00 és 19.30 közötti időszakban történt meg12) – Márton ezredes még az esti órákban riadót rendelt el az akadémián. Szükség is volt rá, hiszen civil csoportok még ezen a napon több ízben követeltek fegyvert az akadémia illetékeseitől, mondván: „Ha magyarok vagytok, fegyvert adtok, nem nézheti a honvédség, hogy a munkásokat lövik a városban.”13 Az akadémia parancsnoka azonban nem teljesítette kívánságukat.
Az akadémia őrzés-védelmét 8 golyószórós-géppuskás csoport látta el. Ezekre az első órákra így emlékezett vissza az események egyik részese: „Az akadémiára beérve magamhoz vettem géppisztolyomat és jelentkeztem Zentai Gyula alezredesnél, az akadémia parancsnok (sic!) tanulmányi helyettesénél, aki energikusan intézte az akadémia területének védelmével kapcsolatos ügyeket. Engem … a Hungária körúti vasrács kerítéshez irányított azzal, hogy a már ott lévők feletti parancsnokságot átvéve, akadályozzam meg az idegenek esetleges behatolását az akadémia területére… a Hungária körúton több fellobogózott teherautó robogott végig, tele puskával ellátott civilekkel…”14
A Petőfi Akadémia délutáni állománygyűlésén Lukács György őrnagy konkrét javaslatot tett a tüntetésen való részvételre azzal az indokkal, hogy „a kommunista tisztek jelenléte biztosítékot ad a provokációk elkerülésére”.15 (391. f.) Ilyen előzmények után a hallgatók és beosztott tisztek zárt rendben, forradalmi dalokat énekelve, mintegy 250-300-an érkeztek a Bem térre, ahol nagy éljenzéssel fogadták őket. Rövidesen azonban mind határozottabb követelések fogalmazódtak meg a vörös zászlók, a vörös csillagok, illetve a népköztársasági címer eltávolítását követelvén. Ennek hatására az akadémisták egy része visszatért az akadémiára, a másik része viszont követte a tömeget a Parlamenthez.


„A NÉPRE LŐNI NEM SZABAD”

1956. október 23-án 17 órakor Pesti Endre ezredes16 összetartást rendelt el az akadémián tartózkodó személyi állomány számára. Az esti órákban Bata István vezérezre- des, honvédelmi miniszter felhívta Pesti ezredest, s a városban kialakult helyzetre való tekintettel megkérdezte, hogy számíthat-e az akadémiára. A válasz igenlő volt. Így nemsokára megérkezett a parancs a Honvédelmi Minisztériumból, hogy a Petőfi Akadémia állományából szuronyos puskával, 40-40 lőszerrel rendeljen ki 150 főt a Magyar Rádió védelmének megerősítésére; a rend helyreállításának, valamint a Gerőbeszéd megtartásának a biztosítására. A honvédelmi miniszter határozott parancsot adott az akadémia parancsnokának, miszerint a „népre lőni nem szabad!”. Ez azonban határozatlanságot, belső káoszt idézett elő a feladatra önként jelentkezettekben. Mivel az akadémia még riadógépkocsival sem rendelkezett, több mint 1 órás késéssel, pár perccel 20 óra előtt indulhattak ki a Magyar Rádióhoz. A Múzeum körút és a Bródy Sándor utca sarkán hatalmas, ellenséges indulatú tömegbe ütköztek. Trizna István alezredest, az akadémiaparancsnok kiképzési helyettesét, a csoport parancsnokát bántalmazták és követelték visszavonulásukat. A fegyverhasználat tilalmára való tekintettel kénytelenek voltak visszatérni az akadémiára. Ezt a tömeg tapssal és éljenzéssel fogadta.17 (392. f.)
Amikor ezen incidensről jelentettek a Honvédelmi Minisztériumnak és a vezérkari főnöknek, újabb határozott utasítást kaptak a feladat végrehajtására, fenntartva a „népre lőni nem szabad” parancsot. Ezt a hatalmas ellentmondást a csoport úgy próbálta feloldani, hogy zsebekbe rejtett pisztolyokkal, könnyfakasztó és kézigránátokkal, nemzeti színű zászló alatt, 48-as dalokat énekelve közelítették meg ismét a Magyar Rádió épületét. A Honvédelmi Minisztérium illetékesei megígérték, hogy erről értesítik a védőket, biztosítandó bebocsátásukat, de ez nem történt meg. Így riasztólövésekkel, könnyfakasztó gránátokkal és fecskendőkkel „fogadták” az akadémistákat. Ennek következtében mindössze 35-40 fő jutott be az épületbe. A többiek viszszatértek a tanintézetbe, vagy elvegyültek a tömegben.
Az aszódi 15. gépesített ezred 2. zászlóalját, bár 23-án késő este azzal indították útba Budapestre, hogy tisztítsa meg a Kossuth Lajos teret a tüntetőktől, de Cinkotára érve azt a hírt kapták, hogy a téren akkora tömeg van, miszerint értelmetlen lenne odavonulni, ezért a Zrínyi Akadémiára irányították őket. (Lapszéli megjegyzés az iraton: „éjfélkor már a parlament előtt nem volt tömeg”.18) A zászlóalj 24-én 01.00-ra be is érkezett az akadémiára, ahol „… az Akadémia tisztjeinek egy része körbefogta a katonákat, és arra buzdították őket, hogy tagadják meg a parancsot, ne lőjjenek (sic!) a népre, hanem menjenek az ÁVH-sok ellen a Stúdióhoz…”.19
Október 24-én 04 órakor a Petőfi Akadémia parancsnoka egy kb. 40–80 fős, géppisztollyal és golyószóróval felszerelt alegységet rendelt ki a Lámpagyárhoz azzal a feladattal, hogy – a Zrínyi Akadémiáról odavezényelt 3 harckocsival és 150 hallgatóval együttműködve – akadályozzák meg a fegyverek és lőszerek széthordását. A valóságban nem voltak ott a zrínyisek, így ez a feladat egyedül a petőfisekre hárult. Ugyanezen a reggelen a bent tartózkodó 30 fő elfoglalta felállítási helyét a Petőfi Akadémia védelmi rendszerében.
Szintén reggel egy 30-35 fős csoport követelt fegyvert és lőszert az akadémia vezetésétől, de némi rábeszélést követően megelégedtek egy nemzetiszínű zászlóval is. Délben szintén érkeztek fegyvert követelők, de nekik 5 percet adtak a távozásra, különben fegyverhasználatot helyeztek kilátásba az akadémia védői.20 (393. f.)

Ugyancsak október 24-én a Zrínyi Akadémia tisztjei a következő főbb feladatokat látták el:
_ 2 tiszt, az akadémia gyakorló harckocsija és az aszódi zászlóalj 60 katonája kimentett az ostromlott XIV. kerületi rendőrkapitányságról 25 rendőrt;
_ átvette a volt Hadtáptiszti Iskola őrzését, az ott tárolt lőszert átszállították az akadémiára;
_ kb. 80 fő átvette a Szabad Nép székházának őrzését;
_ Farkas Róbert alezredes az akadémia gyakorló harckocsijával, együttműködve a kecskeméti 12/1–2. gépkocsizó lövészzászlóaljakkal, biztosította a HM tiszti lakóépületeit, valamint egy másik tiszti csoport a tiszti családok által lakott Tolbuhin laktanyát;
_ 50 tiszttel és 50 sorkatonával másfél napon át biztosították a XIII. kerületi Kontakta Villanyfelszerelési Gyárat.
„Az Akadémián még akkor aránylag mindenki nyugodtan viselkedett. A hallgatók közül akadtak, akik vizsgáikra készültek a tantermeikben. Ez a készülés azonban nem volt elmélyült, mivel legtöbben a politikai eseményeket tárgyalták. A hangulat általában olyan volt, hogy mindenki egyhangúlag elítélte (a) Rákosi–Gerő időszak 12 évi káros politikai és gazdasági önkényét. Mérhetetlenül becsapottnak érezték magukat. Mindenki azon tűnődött, hol vannak a hadsereg vezetői: a H. M., a VKF és a különböző helyettesek stb. Miért nem nyilatkoznak, miért nem vezetnek, irányítanak? Mindenki azt szerette volna tudni, hogy mi a tulajdonképpeni helyzet és milyen álláspontot kell a Néphadseregnek elfoglalni? Sajnos erre akkor senkitől sem kaptunk választ. A hadsereg felső vezetése hallgatott és magára hagyta a hadsereget”21 – szólt a hónapokkal későbbi, de még mindig elkeseredettséget tükröző összefoglaló.
Ennek ellenére – mint látható – az akadémián viszonylag szervezetten látták el a rájuk rótt feladatokat, bár ezt nem volt könnyű elérni, hiszen – a Hadműveleti Csoportfőnökség összefoglalója már erről a napról megállapította, hogy – „felső vezetés nincs. Az Akadémia pk. és tö-e (parancsnok és törzse – Sz. M.) teljesen tanácstalan és tájékozatlan. A Pol. Fcsf-ség (személy szerint Hazai vőrgy.) nem küldött ki senkit, hogy a tiszteket tájékoztassa. (Ezt többször kérte Márton ezds., valamint Szentesi és Solti alez. is.)” (10. f.)

Október 25-én a Zrínyi Akadémia vonatkozásában a fontosabb események a következőkben foglalhatóak össze:
_ a Magyar Rádióban többször is elhangzott honvédelmi miniszteri felhívásra 220 tiszt, 85 tiszthelyettes és 130 honvéd vonult be szolgálati helyére, így az akadémián belőlük megszervezhettek egy tartalék zászlóaljat;
_ két golyószórós raj biztosítása mellett a Zách, illetve a Csángó utcából üzemanyagot szállítottak a HM-be, szovjet harckocsik számára;
_ mivel olyan hír terjedt el, hogy egy miskolci szerelvényen fegyveres felkelők jönnek a fővárosba, a Műszaki Tagozat nyeles kézigránátokkal több helyen sínrobbantást hajtott végre a pálya Könyves Kálmán körúti és Pongrác úti töltésszakaszán;
_ az akadémia melletti – Kerepesi úti – ÁVH-laktanya (akkor Bajcsy-Zsilinszky laktanya, ma a Rendészeti Biztonsági Szolgálaté – Sz. M.) őrsége tüzet nyitott a Hungária körúton elhaladó két szovjet harckocsira, mert felszólításukra nem álltak meg. Egy őrnagy és két sorkatona megsebesült, akiket az akadémiaparancsnok a tanintézet egészségügyeletére kísért, ahol elsősegélyben részesítették őket, illetve a legsúlyosabb állapotban lévő őrnagyot az akadémia páncélautójával egy ideiglenesen felállított szovjet katonai kórházba szállították;
_ két harckocsi biztosítása mellett egy tiszti csoport fegyvert és lőszert szállított az V., a VI. és a VIII. kerületi pártbizottságokra, valamint a Vörös Csillag Nyomdába, az ott szolgálatban lévő saját alegységek számára;
_ egy 120 fős alegység a Külföldieket Ellenőrző Országos Központ (KEOK), egy 50 fős pedig a Május 1. úti belügyi raktárat biztosította;
_ a Hungária körút és a Hős utca sarkán feltartóztattak egy 5 tonnás tehergépkocsit, melyen lopott motorkerékpárokat találtak.
Bár az akadémia ekkori tevékenységéről szóló hivatalos összefoglaló nem említette, de az események részese szerint ezen a napon a Szabad Nép székházának és a Nemzeti Színház – akadémiáról kiküldött – védői átestek a tűzkeresztségen, amikor is a Nemzeti Szálló tetejéről valaki tüzet nyitott a Népszínház utcánál lévő szovjet katonákra, akik azt hitték, a zrínyisek lőttek rájuk. Ezért rövidesen harckocsilöveg- és géppuskatűzzel árasztották el a védett, illetve más, „EMKE-sarki” épületeket. Szerencsére komolyabb sebesülést a védők nem szenvedtek. Később tisztázódott a félreértés. 22
Ugyanekkor néhány személyre aránytalanul nagy teher és felelősség hárult a Hadműveleti Csoportfőnökségen szolgálók közül, ami már 25-én kisebb „kiboruláshoz” vezetett: Zólomy ezds. (akit 23-án a Magyar Rádió védelmének a vezetésével bíztak meg, csak már nem tudott bejutni az objektumba; ezt követően – egyéb feladatok ellátása mellett – 25–31-ig a HM főügyeletesi szolgálatot ellátók egyike volt, de vezette a budapesti helyzetet nyilvántartó csoportot is stb. – Sz. M.) visszatérve a szolgálati helyiségébe így tört ki: „itt senki nem mer intézkedni, már úgy néz ki, hogy én vagyok a VKF., hogy a vezetést nekem kell átvenni… én vagyok a miniszter és a VKF. is…”23, mivel fentről nem kapott semmilyen irányítást vagy parancsot.
E nap reggelén a Petőfi Akadémia tiszti csoportja a Múzeum körúti „Gólyavár”- ból szabadított ki 10 tisztet. Este 22 órakor pedig azt a parancsot kapta az akadémia a Honvédelmi Minisztériumból, hogy zárja le a Vörös Hadsereg útja–Budakeszi és a Vörös Hadsereg útja–Pesthidegkút irányokat. Amennyiben valaki nem teljesíti a megállásra vonatkozó parancsot, arra tüzet kell nyitni. Ennek szellemében, amikor október 26-án reggel egy Budakeszi felől fegyveres civilekkel érkező tehergépkocsi nem állt meg a felszólításra, sőt tüzet nyitott, tűzpárbaj bontakozott ki a felek között. Ennek során az akadémia állományából életét vesztette Vass Ervin őrnagy és Rácz Jó- zsef százados, illetve megsebesült Tulipán őrnagy. A gépkocsin lévők közül ketten haltak meg. Mint később kiderült, civil ruhás ÁVH-sok vittek élelmet társaiknak, s az tévesztette meg őket, hogy a petőfisek sapkáján nemzetiszínű szalag volt, s ezért felkelőknek („ellenforradalmároknak”) tekintették őket.24 (394–395. f.)


HATÁROZATLAN, ELLENTMONDÁSOS PARANCSOK

Ebben az időben egyre több gondot és zavarodottságot okozott az akadémia állományának a felső katonai vezetés határozatlansága, a parancsadás helyetti „kérései”. A tanintézet védelmét is a parancsnokság „belátására” bízták. Így Pesti ezredes beállította védelemre a rendelkezésre álló – oktatási célokat szolgáló, de hadihasználható – 4 löveget, 3 aknavetőt és 1 nehézgéppuskát. Lőszert is önállóan vételeztek a törökbálinti lőszerraktárból.25 (396. f.)

Október 26-án a következő fontosabb események jellemezték a Zrínyi Akadémia életét:
_ a VK. Katonai Közlekedési Osztályától olyan hír érkezett, hogy Miskolcról 4 lőszeres vagonból és fegyvereseket szállító 4 személykocsiból álló szerelvény érkezik a fővárosba. Ezért 15 főt rendeltek ki a Rákos vasúti állomásra, ahova viszont nem érkezett ilyen szerelvény. Ekkor átmentek Kőbánya felső pályaudvarra, ahol a miskolci gyorsot akarták megállítani, de mert a fékezést késedelmesnek ítélték, tüzet nyitottak a vonatra. Bár lőszert, fegyvert nem találtak, ezért elnézést kértek az utasoktól, ettől azonban nem nyerte vissza életét a sortűz következtében életét vesztett 2 személy, s nem vált meg nem történtté 5 sebesülés;
_ e napon egy 95 fős alegység váltotta fel a Szabad Nép székház és a Szabad Nép garázs, egy 20 fős pedig a Nemzeti Színház őrségét. Ezek az erők 29-éig látták el ezt a szolgálatot;
_ az akadémiára „beszállásolt” egri, aszódi és kecskeméti kötelékeket ellátták fehérneművel és takaróval.

Október 27-e eseményei között említendő, hogy:
_ „27-én, 28-án a HM-ban fokozódott a zűrzavar. A legfelsőbb vezetők fűhözfához kapkodtak és mindenhez a Pol. Bizottság HM-ben lévő tagjainak hozzájárulását kérték. Egy alkalommal Tóth vőrgy. elrendelte, hogy a vidéki helyőrségek pka-i az esetben, ha a tömeg fenyegetőleg lép fel, használják fegyverüket. Kovács István – a KV. Pol. Bizottság tagja – ezt határozottan megtiltotta. Ezért Tóth vőrgy. is kikelt magából. A parancsok jöttek-mentek, keresztezték egymást, azonban határozott vezetés és a csapatok felé intézkedés, tájékoztatás nem volt. Nem volt együttműködés a szovjet csapatokkal, melynek következtében nemegyszer a szovjet csapatok (a) magyar csapatokat, és viszont, lőtték. Pl. 27-én a Nemzeti Színházat megszállta az Akadémiáról kiküldött ti-i különítmény, kb. 30-40 fővel, hogy így biztosítsák a Szabad Nép Székházát. Ugyanakkor a szovjet csapatok lőtték a Nemzeti Színházat, azt hitték, hogy felkelők vannak ott. (Érdekes módon a ZMKA jelentése nem tett erről jelen- tést, Urbán Vilmos nyugállományú alezredes pedig – mint láttuk – két nappal korábbra datálta, de talán a szolgálati jelentésen alapuló hivatalos összefoglaló lehet a mérvadóbb – Sz. M.) A Hdm. Csf-ségen kialakult egy olyan nézet, hogy az egyes csapatok pk-ai összejátszanak a felkelőkkel, akik valami képen (sic!) minden intézkedést megtudnak. Ehhez természetesen az is hozzájárult, hogy még a városi telefonon is folytak bizalmas beszélgetések, akkor amikor már feltehető volt, hogy a »K« és MV. vonalakat is lehallgatják”26 – szólt az összefoglaló.
_ az akadémia személyi állományának gyűlése elfogadta „A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia köszönti a nemzeti kormányt” c. határozatot, melyben békére és alkotó munkára hívta fel a budapesti fiatalokat, s egyben kiállt az újonnan megalakult Nagy Imre-kormány mellett.27 Ez a nyilatkozat a Szabad Népben meg is jelent;
_ a tanintézet átvette a VIII. kerületi Tanácsháza, 2×100 fős váltással pedig a Róna utcai rendőrségi raktár védelmét;
_ mivel az egyik tiszt szovjet állampolgárságú feleségét a nemzetőrök – mint kémnőt – letartóztatták, Márton András ezredes felkutatva a hölgy hollétét, bebizonyította a vád alaptalanságát, így kieszközölte szabadlábra helyezését. Hasonló atrocitások megelőzése érdekében több tisztfeleséget a tanintézetben helyezett el az akadémia parancsnoka;
_ egy alegységet a MÁVAG-ba rendeltek ki, ahonnan november 2-áig ellenőrizték az Orczy tér és a Népszínház utca környékét.
Ugyancsak 27-én tűzharc bontakozott ki a Petőfi Akadémia védői és a Széna-téri felkelők egy páncélgépkocsija között. Ennek során életét vesztette Szép Lajos polgári alkalmazott gépkocsivezető, a felkelők közül 4-4 fő meghalt, illetve megsebesült. Ezen a napon biztonságos helyre szállította az akadémia egy szakasza a szovjet tanácsadókat és családjaikat. Tovább rontotta viszont a személyi állomány hangulatát az a minisztériumi parancs, miszerint akkor sem használhatnak fegyvert, ha őket, vagy az objektumot támadás érné. Csak hosszan tiltakozásukra született olyan felső szintű döntés, hogy amennyiben az őrséget megtámadják, akkor szabad tüzelni.28 (398. f.) Október 28-án megalakult a Petőfi Akadémia Ideiglenes Forradalmi Katonatanácsa a személyi állomány tájékoztatásának, az akadémia elszigeteltsége megszüntetésének, illetve az akadémia összetartásának és egysége megőrzésének feladatával. A Katonatanács vezetői Lukács György őrnagy, Gerő Zsolt és Kappanyos József századosok lettek. Az Ideiglenes Forradalmi Katonatanács azzal az érvvel utasította a Személyügyi osztályt a káderanyagok megsemmisítésére, hogy „ne legyen dokumentációs anyag, fénykép és feljegyzés a kommunista elvtársakról, amelyek alapján esetleg őket le lehet leplezni”.29 (399. f.)
Ezen a napon szintén tűzharc bontakozott ki az „Állj!” parancsot nem teljesítő gépkocsin lévő, sőt tüzet nyitó személyek és az akadémia kirendelt őrsége között. A tehergépkocsin lévők közül sokan meghaltak, míg az őrségnek nem volt vesztesége. Úgyszintén 28-án Pesti ezredes a II. kerületi munkászászlóalj (később Nemzet- őrség – Sz. M.) megszervezésével bízta meg Munk Károly századost. Másnap az Ideiglenes Forradalmi Katonatanács felszólítására több tiszt ment az egyetemekre, segítendő a helyi Nemzetőrségek megszervezését és irányítását.

E napon is a „mozgalmasság” jellemezte a Zrínyi Akadémiát:
_ a tanintézetből kiküldött tiszti csoportnak sikerült lebeszélnie szándékukról a VIII. kerületi pártbizottság megrohamozására készülőket;
_ az ÁVH feloszlatását követően „gazdátlanul maradt” (az akadémia melletti – Sz. M.) laktanya további kifosztását megakadályozandó az akadémiaparancsnok parancsára az Egészségügyi Szolgálat átmentette a maradék orvosi műszereket, mérgeket, kábítószereket; a Híradó Tagozat pedig a híradóanyagot;
_ a Szabad Nép székházát védő csoportból 42 főt átirányítottak az Atheneum Nyomda biztosítására;
_ az akadémia tagjai vért adtak a Központi Kórház számára;
_ „Az Akadémia Parancsnokság által a József központba kirendelt tiszti csoport a délelőtti órákban tűzharcba került a felkelőkkel, aminek következtében Richter Márton fhdgy. megsebesült. A felkelők (kb. 200 főből álló csoport) bekerítették a József központban tartózkodó tiszti csoportot. A felkelők, miután meggyőződtek arról, hogy tiszti csoportunk nem ÁVÓ-sokból áll, felajánlották a fegyverszünetet. A fegyverszünethez a H. M. megadta beleegyezését, aminek következtében az létrejött. Este – a fegyverszünet megkötése után – a tiszti csoport a Víg utcai rendőrségre ment át és a nemzetőrökkel, valamint rendőrökkel együtt a Kálvária tér és a Dankó Pista utca torkolatánál várták az előzetesen megbeszélt fegyverletételt, ez azonban elmaradt”30 – szólt a jelentés;
_ e nap krónikájához tartozott még, hogy a fegyverek összeszedésére kiküldött 10 fős tiszti csoport többórás tűzharcba keveredett a Baross utca és a Bacsó Béla utca sarkán fegyveres polgári személyekkel.

Október 29-én:
_ kb. ebben az időben megkezdődött a m. kir. vezérkari tisztek jelentkezése a HM-ben,31 aminek – mint később látni fogjuk – voltak akadémiai „vonzatai” is;
_ e napon bevonult az akadémiára a Szabad Nép székházát napok óta biztosító alegység, viszont tovább folyt az Atheneum Nyomda védelme;
_ „15.00-kor Márton ezds. parancsára az Akadémia személyi állománya az Akadémián sorakozott… Márton ezds. buzdító beszédet mondott, majd elrendelte, hogy szálljanak gépkocsikra és menjenek végig a Hungária krt-on, a Kerepesi úton és a Rákóczi úton, menetközben énekelve, (majd) közölte, hogy a Nagykörúton (Rákóczi út sarok) magyar harckocsik várják a csoportot. Azok mögé besorolva… menjenek végig a Nagykörúton a Kilián laktanyáig. (Üllői út sarok – Sz. M.) Ott várja őket egy magyar ezredes a H. M.-ből, aki már tárgyalt a szovjet csapatokkal és a felkelőkkel. A tiszti csoportnak – tudomásunk szerint (azaz a jelentést hetekkel később összeállítók tudomása szerint – Sz. M.) – az volt a feladata, hogy a »Corvin csoport«-ot kiemelje. Amikor a csoport a Rákóczi út és a Nagykörút sarkára ért, Teleki Lajos alez., aki az első gépkocsin ült, azt tapasztalta, hogy ott már magyar harckocsi nem volt.
Teleki alez. azt gondolta, hogy a harckocsik már lementek a Kilián laktanyához és ezért a gépkocsi oszloppal (sic!) együtt ő is oda tartott. Amikor a Rákóczi térhez értek, polgári személyekből álló nagy tömeg állította meg őket. Azt mondták nekik, hogy ne menjenek tovább, mert szovjet csapatok tűz alatt tartják a Nagykörutat. Teleki alez. ezért leszállította a tiszt bajtársakat a kocsikról és őket a Rákóczi térrel szemben lévő egyik mellékutcában sorakoztatta. Időközben egy harckocsin megérkezett Márton ezds., akinek Teleki alez. jelentette a helyzetet. Márton ezds. harckocsijával a csoport élére állt… a Rökk Szilárd utcába ment. Amikor ebbe az utcába bement a csoport, a házakból egyszerre igen sok fegyveres polgári személy vette körül őket, az ablakokból pedig géppuskák és golyószórók irányultak rájuk. … Az akadémiai csoport igen nehéz helyzetbe került a felkelőkkel szemben, akiknek módjukban állt az akadémiai csoportot egy szálig kiirtani… Teleki alez. véleménye szerint Márton ezds., miután látta, hogy az akadémiai csoport milyen veszélyes helyzetbe jutott, manőverezésbe fogott, hogy az ott lévő 150 tisztet megmentse. Teleki alez. véleménye szerint Márton ezds. előtt két lehetőség volt… – vagy az egész tiszti csoport elpusztul, – vagy pedig megfelelő manőverezéssel … megvárja a reggelt és ezzel megmenti a 150 fő életét. Márton ezds. a második lehetőséget választotta… a következőket mondta a felkelőknek: »Ő elmegy a szovjet csapatokkal tárgyalni, hogy a tűzszünet értelmében vonuljanak vissza Budapestről. Ha a szovjet alegységek kivonulnak, akkor ez a csoport fogja átvenni az általuk megszállt körzetet annak további biztosítására.« … A felkelőket igen nehezen lehetett meggyőzni arról, hogy Márton ezds. nem akarja őket becsapni… Márton ezds. kb. 3 óra hosszat volt távol… elmondta, hogy a szovjet parancsnokságon megtörtént a megegyezés. A felkelők ezt nagy lelkesedéssel fogadták. Márton ezds. megkérdezte a tömeget, hogy hajlandó-e őt parancsnoknak… elfogadni. Ha igen, akkor álljanak sorakozva a tiszti csoport mögé. Ezt a parancsot azonban a tömeg nem hajtotta végre. Ehelyett két oldalt közrefogták a tiszti csoportot, mert még mindig bizalmatlanok voltak… Végre nagy nehezen összerendeződtek és a menet elindult a Kálvin térig. Ott a csoport széthúzódott a Múzeumtól a Szabadság-hídig és így szétszórva várta a reggelt… Kb. reggel 6 órakor kocsira szálltak és visszajöttek az Akadémiára… Ez alkalommal a felkelők kb. 20 szovjet katonát fogtak el, akiket ott a helyszínen ki akartak végezni. A kivégzésüket az akadémiai tiszti csoport akadályozta meg. A szovjet harcosokat a legközelebbi szovjet parancsnokságnak adták át.”32 Erről az eseményről Márton ezredes is megemlékezett interjúkötetében,33 bár elmondása szerint ez 25-én történt, s a menetvonal is bizonyos eltérést mutat, de – ezt a felvetést hallván, 2005 nyarán Márton altábornagy úr is úgy vélte – talán a napi eseményjelentés alapján pár hónappal később összeállított beszámoló pontosabb lehet, mint a közel fél évszázadra visszatekintő emlékezése;
_ az idézett eseménysorral kapcsolatban Solti alezredesnek az volt a véleménye, hogy „fent nem egészen értenek egyet ezzel az akcióval, de a történelem majd igazolni fogja, hogy helyes volt-e ez, vagy sem…”.34 (Sajnos, rövid távon az utóbbi valósult meg – Sz. M.);
_ a Műszaki Tagozatból kijelölteknek egy szovjet katonát kellett eljuttatniuk a József-központba, onnan pedig egy szovjet főhadnagyot, két katonát és egy tolmácsot a szovjet csapatok által megszállt HM-be. Nagy nehézségek árán mindkét feladatot végrehajtották;
_ a szomszédos ÁVH-laktanya kiürítése után 26-an kaptak menedéket az akadémián. Két szovjet tisztet pedig magyar egyenruhában juttattak vissza parancsnokságukra. Úgyszintén épségben adták át követségüknek az akadémián tanuló két koreai tisztet;
_ a Hadtáp Tagozat közreműködött az ÁVH-laktanya ruházati és gépkocsianyagának az akadémiára történő átszállításában, így akadályozván meg azok civilek általi további széthordását. Ugyancsak az akadémiára mentették át a Belügyminisztérium egyik ruharaktárának készletét is;
_ e napon távmondat érkezett a HM-ből az akadémiára, miszerint itt is meg kell alakítani az Ideiglenes Forradalmi Katonai Tanácsot;
_ este a Honvédelmi Minisztériumtól segítséget kértek a Köztársaság téri pártszékházhoz. Ennek alapján az akadémiáról rendeltek ki egy szakaszt, „az egész azonban csak vaklárma volt”.35

SÚLYOS ÉS TRAGIKUS ESEMÉNYEK

Az október 30-i eseményekre egészen más hangsúlyokkal emlékeztek vissza a Hadműveleti Csoportfőnökség, illetve a Zrínyi Akadémia jelentésének összeállítói:
_ „A reggeli órákban a Külügyminisztériumból telefonáltak, hogy biztosítani kell a szovjet követséget, a szovjet lakóházakat Budán, mert ezek előtt… nagyobb tömeg jelent meg… Ugyanakkor különböző tanácsok, pártszervezetek, BM. különböző szervei kértek segítséget. Kovács vőrgy.36 és Szűcs ezds. olyan utasítást adtak, hogy az Akadémiától, valamint Csémi alez.37 és Virágh ezds-től biztosítsunk…erőket… A délelőtti órákban segítséget kértek a köztársaság téri pártszékházhoz… Nagyobb erő sehol se volt, az ala-ok (alakulatok – Sz. M.) szét voltak aprózva… Az Akadémia is utasítást kapott, hogy küldjön ki legalább 100 főt a Köztársaság tér megtisztítására. Az Akadémiáról jelentették, hogy kb. 40–50 főt tudnak biztosítani, mert egyébként kevés erejük marad az akadémia védelmére, ha őket megtámadják… Később Orbán őrgy. telefonált és Szentesi alez-nek jelentette, hogy ágyúkkal lövik a Pártházat, a helyzet katasztrofális. Szentesi alez. közölte vele hogy… az Akadémiáról kiküldött 40 fő nem tud bejutni a Köztársaság térre, mert a hatalmas tömeg minden oldalról elzárta a mellékutcákat.”38
_ „A Köztársaság térről 13.00-h-kor igénylés érkezett az Akadémiára, hogy küldjünk oda fegyveres erőt. Slézinger alez. csoportját rendelték ki. Galló őrgy. ezt már megelőzően jelentette, hogy olyan nagy a tömeg ott, hogy harckocsival nem lehet bemenni”39 – ennyivel intézte el az akadémiai összefoglaló a Köztársaság téri tragédiát;
_ a Külügyi Osztály kérte az akadémiát, hogy a szovjet csapatok által elhagyott – de nagy értékeket tartalmazó – Sztálin (ma Andrássy – Sz. M.) út 114. számú épület őrzését vegyék át. Ezt a Műszaki Tagozat 3 tanára és 5 hallgatója látta el mindaddig, amíg a szovjet csapatok vissza nem jöttek;
_ Az akadémia átvette a szomszédos ÁVH-laktanya őrzését;
_ Márton ezredes 40 főt küldött a Parlament őrzési feladatainak ellátására, akiket csak november 7-én váltottak fel a szovjet csapatok. (Ehhez lásd még Urbán: i. m. 160–164. oldalakat! – Sz. M.);
_ az akadémia parancsnoka 10 főt kiküldött a Corvin közbe, hogy szakaszparancsnoki beosztásban katonai egységekbe szervezze a fegyveres felkelőket. „A »Corvin-csoport« szembenállt (sic!) a »Kiliánnal« és Márton ezds.-t akarta Honvédelmi Miniszternek. Nov. 3-án tisztjeinket hazaküldték és másnap már nem is mentek vissza.”.40 E csoport kiküldését egy másik forrás így rögzítette: Márton ezredes parancsára 12 (tehát itt +2 főről van szó – Sz. M.) önként jelentkező tisztből álló, a parancsnokáról „Dienes (helyesen Diénes – Sz. M.) csoport”-nak nevezett alegység ment ki a Corvin közbe, „hogy megpróbáljanak valamiféle katonai rendet összehozni, egyfajta keretet adni az ott összejött csoportnak, és némi katonai alapképzésben részesíteni (főleg fegyverismeretből) az ott összegyűlt srácokat.”41 E csoportnak volt tagja a Híradó tanszék főtanára: Haász János százados, aki itt híradófőnöki feladatot látott el. (Annak következtében azonban, hogy a november 4-i szovjet támadást követően – nem kimondottan híradófeladatként – Haász százados kilőtte a Kisfaludy és az Üllői út kereszteződésébe beállt harckocsit, Ausztráliába emigrált sebesülten, e harcok során a hátába fúródott harckocsiágyú-repesszel, ami még 2005 őszén is súlyos fájdalmakat okozott neki, mert olyan közel volt a gerincoszlopához, hogy nem lehetett eltávolítani. (Sajnos, Haász János alezredes 2005 decemberében, Sydneyben elhunyt.) Ugyancsak október 30-án választották meg a Petőfi Akadémia 21 fős Forradalmi Katonatanácsát, amely „saját érdekében” leváltotta akadémiaparancsnoki beosztásából Pesti Endre ezredest.42 (403–404. f.)
Október 31-én a Zrínyi Akadémiáról 8 főt kirendeltek a Nádor utcai pártház védelmére, miközben megkezdődött a szovjet csapatok kivonása.

November 1-jén:
_ a HM-lakótelep biztosítását több napja ellátó Farkas Róbert alezredes és a harckocsi bevonult az akadémiára;
_ „A Zrínyi Akadémia személyi állománya az újságokból és a rádióból értesült, hogy új parancsnokuk Székely Béla vezérőrnagy lett, míg Márton András ezredest a budapesti külső védelmi gyűrű parancsnokává nevezték ki. A Zrínyi Akadémia Forradalmi Tanácsa Székely Béla vezérőrnagyot nem fogadta el parancsnokának, s arra kérte Márton András ezredest, hogy ne távozzon el az akadémiáról. Márton ezredes iránt sok felkelő csoport (sic!) is kiterjesztette bizalmát. November első három napján több küldöttség és sok egykori vezérkari tiszt járt Márton ezredesnél. Ez utóbbiak közül többen ajánlották fel szolgálatukat”43 – emlékezett vissza az események egyik átélője;
_ az akadémiáról 40 főt rendeltek ki a Belügyminisztériumhoz az ott összegyűlt tömeg feloszlatására.
_ November 1-jével több száz egyetemistát hívtak a Petőfi Akadémiára, s megkezdték az utcai harcokra való kiképzésüket. Ugyanebben az időben bejelentették, hogy a tanintézet kivonja magát a Honvédelmi Minisztérium vezetése alól, ugyanis Kovács vezérőrnagy, vezérkari főnök feltétlen engedelmességet követelt, amire azonban a Forradalmi Katonatanács nem volt hajlandó. E helyett az egyetemek harci vezérkarának, Görgényi vezérőrnagynak és Mariján alezredesnek rendelték alá magukat. Ugyanekkor úgy határoztak, hogy törlik a tanintézet nevéből a „katonai politikai” jelzőt.

November 2-án a Zrínyi Akadémián
_ tovább folyt az objektumok őrzése és a járőrözés az akadémiának kijelölt körzetben;
_ megalakult a Végleges Forradalmi Katonai Tanács Lipták János alezredes elnökletével. Elsődleges feladatául szabták meg a személyi állomány ügyes-bajos dolgainak intézését (a néhány napos vidéki szabadságok megtervezése; az akadémia rendjének és fegyelmének helyreállítása; a személyi állomány járandóságának igazságos elosztása stb.). Ezenkívül tervbe vették az elöljárók elé terjesztendő „követelés” megfogalmazását, erre azonban már nem maradt idejük.

November 3-án:
_ a magyar királyi tisztek – korábban jelzett – „visszaáramlásának” köszönhetően, Janza Károly altábornagy, honvédelmi miniszter44 a 0462. és a 0465. parancsaiban45 november 1-jei hatállyal visszavette a honvédség hivatásos állományába Zsilinszky (a parancsban téves a Zsilinszki) Sándor alezredest46 és Kerekes Béla vezérőrnagyot, az akadémia korábbi tanszékvezetőjét, tanárát.
_ Márton ezredes parancsára megkezdődött a „szétzilált” anyagi helyzet rendbehozatala, a nyilvántartások felfektetése;
_ A Forradalmi Katonai Tanács két ülést is tartott ezen a napon. Az elsőn a többség elvetette azt a javaslatot, miszerint el kell távolítani a tanintézetből a politikai tiszteket és a tolmácsokat. A főleg szociális kérdésekkel foglalkozó második tanácskozás félbeszakadt, mert megjelent azon Dudás József47 és felesége, s azt kérte, hogy az akadémia nyújtson segítséget csoportja renitenskedő alvezéreinek megzabo- lázásához. Márton ezredes – a Maléter Páltól48 kapott parancs alapján – azonban intézkedett a házaspár letartóztatására, de rövidesen – a HM-ből jött utasításra – szabadlábra helyezték őket. Ekkor kereste fel a Forradalmi Katonai Tanácsot a „Corvincsoport” delegációja is, amely katonai segítséget kért az akadémiától, amit azonban megtagadtak tőlük;
_ az akadémiáról kirendelt őrség e napon átadta a Bajcsy-Zsilinszky laktanya őrzését a bajai ezrednek;
_ „Márton ezds. az ezen a napon tartott tisztigyűlésen (sic!) felszólalt a politikai osztály, a társadalomtudományi tanszék és a személyügyi osztály beosztottainak érdekében, aminek következtében a tisztigyűlés (sic!) nevezetteknek bizalmat nyilvánított.
Ez elsősorban Solti Győző alez-re vonatkozott, aki továbbra is megmaradt az Akadémia Parancsnok törzsében. Ezen a tiszti gyűlésen ezenkívül Márton ezds. röviden ismertette a politikai hely(z)et katonai vonatkozásait, kijelentette, hogy tárgyalások folynak a szovjet parancsnoksággal, a szovjet csapatok országból való kivonása tárgyában. Azt mondta, hogy az a szándékunk, hogy amennyiben 24 órán belül a tárgyalások nem vezetnek eredményre, úgy az ország apraja-nagyja felkel a haza védelmére.” 49 (Az összefoglaló jelentés margóján ennél az utolsó mondatnál valaki három felkiáltójelet tett – Sz. M.)
Ugyancsak november 3-án az Egyetemek Katonai Tanácsa – Görgényi vezérőrnaggyal az élen – áttelepült a Petőfi Akadémiára.



SZOVJET PÁNCÉLOSOK A HUNGÁRIA KÖRÚTON

1956. november 4-én a Forradalmi Katonatanács Petőfi Akadémián tartózkodó tagjai tiszti gyűlést hívtak össze, ahol ellenezték a szovjet csapatok elleni harcot, de továbbra is a Nagy Imre-kormányt ismerték el. E gyűlés után néhány tiszt kivételével mindenki elhagyta az akadémiát.

Szintén e napon:
_ hajnalban, Nagy Imre miniszterelnök beszédét követően a Zrínyi Akadémia Forradalmi Katonai Tanácsa megtartotta harmadik – egyben utolsó – ülését, melyen úgy döntöttek, hogy nem tesznek eleget a rádiófelhívásnak, nem szállnak szembe a szovjet csapatokkal. Ezt a döntést Márton András ezredes tudomásul vette és elrendelte a személyi állomány felé, hogy tartózkodjék mindennemű ellenséges cselekedettől. A beosztottakat az épületek alagsorába rendelte, ő pedig, akadémiaparancsnoki minőségében Solti Győző alezredes, politikai helyettessel az akadémia főbejáratánál bevárja a szovjet csapatokat – szólt a hivatalos összefoglaló jelentés. (368. f.)
_ Márton altábornagy viszont a következőképpen emlékezett vissza 1988-ban erre a fontos epizódra: „November 4-én reggel nyolc órakor az akadémia kapuügyeletese jelentette: páncélosok jönnek a Hungária körúton, és harckocsi állt meg az akadémia kapuja előtt; kiszállt belőle egy szovjet kapitány, és követeli a parancsnokot.
Kimentem… A zubbonyomra ki volt tűzve a szovjet vezérkari akadémia elvégzését tanúsító jelvény… a szovjet mintájú ezredesi rendfokozatom is jól látható volt… Amikor odaértem hozzá, oroszul köszöntöttem és felszólítottam: – Jelents! Hallgatlak! A tegezéssel még inkább sikerült vele a rangkülönbséget érzékeltetnem. Láttam rajta, nagyon elképedt… Majd nem jelentés formájában, de elmondta: saját parancsnoki vonalán azt az utasítást kapta, az akadémiának előttük kell letenni a fegyvert … – A szovjetek nekem parancsot nem adhatnak, mert van nekem miniszterem és van magyar kormány. Ez akadémia. Ha azt akarja, hogy hozzuk ki a fegyvereinket, akkor kihozom az összes szabályzatot. Itt nincs fegyverzet… jelentsd a parancsnokodnak: az akadémián a parancsot végrehajtottad! Részemről befejeztem! – tettem hozzá a végén parancsnoki határozottsággal, keményen. Kezet fogtam a szovjet tiszttel, és visszamentem az akadémiára.”50
_ Egy harmadik „verzió” szerint: „A rádió híreket meghallgatva Zentai alezredeshez (az akadémiaparancsnok tanulmányi helyettese volt – Sz. M.) mentem, aki »megbízott« a Kerepesi úton várható szovjet csapatokkal való kapcsolat felvételével. Teljes sötétség volt még, amikor a Hungária körútnál és a Kerepesi út kereszteződésénél megállítottam egy szovjet páncélost és közöltem a benne lévőkkel, hogy a közelben lévő katonai akadémia személyi állománya semmilyen ellenállást nem kíván tanúsítani. Ezután rövid rádiózás következett, majd egy harckocsi, amelyre felkapaszkodtam, befordult a Hungária körútra és beállt az akadémia udvarára”51 – emlékezett vissza az események aktív részese;
_ kora reggel az akadémia gépkocsitelephelyén elhelyezett HM fegyverraktárat polgári személyek feltörték, s fegyvereket hordtak el onnan. Erről tudomást szerezve, az akadémiaparancsnok utasítására az akadémia főügyeletese megakadályozta a további „fegyvervételezést”;
_ „November 4-én kb. 08.00 órakor a szovjet csapatok, – Márton ezds. és Solti alez.-el történt megbeszélés alapján – befejezték az Akadémia megszállását. A helyi szovjet parancsnok megengedte, hogy az Akadémia tisztjei megtarthatják pisztolyukat 14 tölténnyel, de az egyéb fegyvereket és lőszert össze kellett szedni és leadni. A laktanya elhagyását egyenlőre (sic!) megtiltották”52 – rögzítette az összefoglaló jelentés. (369. f.) Ellentmondani látszik viszont ennek – vagy csak egy későbbi, megváltozott helyzetről számolt be? – Móricz Lajos ezredes, aki szerint „Délután a Zách utca felől szovjet gyalogos kötelék jött az akadémia területére. Parancsnokuk lefoglalta a fegyverraktárt és elrendelte a nálunk lévő fegyverek leadását is. Hiába bizonygattuk, hogy mi nem voltunk és nem vagyunk részesei a harcoknak. Ez a bizalmatlanság sokakban okozott keserűséget. A pesszimisták a hadifogság lehetőségét sem tartották kizártnak. Ettől félve többen elhagyták az akadémiát.”53 Persze lehet, hogy csak az események csúsztak némileg össze a közel 50 év távlatában a szerző emlékezetében, ugyanis az összefoglaló jelentés szerint „Estefelé tovább rendeződött a helyzet. Az akadémia tisztjeinek lelkiállapota megnyugodott, bár sokan aggódtak családjaik miatt. A laktanya őrzésében a szovjet bajtársakkal együtt az Akadémia tisztjei is közreműködtek. Az akadémián a közlekedést korlátozták 19.00 h-tól mindenki az elhelyezési körletében volt köteles tartózkodni. Ez a helyzet másnap (nov. 5.-én) annyiban megváltozott, hogy az Akadémia tisztjei pisztolyainak leadását is elrendelték, tekintettel arra, hogy egy az Akadémia mellett elhaladó szovjet alegység tüzet kapott és a szóbanforgó (sic!) alegység parancsnokának az volt a véleménye, hogy a támadás az Akadémiáról érte.”54
_ E napon megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. Az ezt követő napokban az akadémia személyi állománya mind nagyobb feladatot kapott a laktanya őrzése vonatkozásában és semmilyen súrlódás nem merült fel köztük, valamint a megszálló csapatok között. (A hónap közepe táján el is hagyták az akadémia területét – Sz. M.).
November 8-án Márton ezredes az 1. számú napiparancsában55 intézkedett az akadémia rendjének és fegyelmének további megszilárdítására. Ennek érdekében elrendelte sorozatlövő fegyverrel ellátott, 40 fős őrség felállítását. A tisztek visszakapták pisztolyukat és hozzá 14 db lőszert, minden más lőszert és fegyvert viszont le kellett adni a tüzérfegyverzeti szolgálatfőnöknek. Úgyszintén be kellett szolgáltatni minden, illetéktelenül széthordott ruházati anyagot. (A tisztek fehérneműcseréjét félreértve a kecskeméti alakulat katonái fosztogatni kezdték a ruházati raktárt – Sz. M.). A parancsnokoknak a saját területükön 9-én 12.00-ig végre kellett hajtatniuk az épületrészek teljes rendjét. Meg kellett követelni az egységes öltözetet, s az udvaron is csak köpenyben, vállszíjas derékszíjjal és – az e napon kiadott, a címert helyettesítő nemzeti szalaggal ellátott – társasági sapkában lehetett közlekedni. A kijárás eddigi rendszerét megszüntette, az akadémiát elhagyni – kivételesen indokolt esetben – csak az ő engedélyével volt lehetséges.
A november 10-én kelt 3. számú akadémiaparancs56 1. pontja a köszönetnyilvánításé volt: „Az elmúlt nehéz napokban Akadémiánk megőrizve nyugalmát, a józan gondolkodást, egységesen és szilárdan kiállt az Akadémia megmentése, népünk vagyonát és igen nagy értékét képező raktári készletek megőrzése, a rend és fegyelem megőrzése érdekében. Ezért minden parancsnoknak, tisztnek, tiszthelyettesnek és polgári dolgozóknak (sic!) köszönetemet fejezem ki. Egyben felhívom a teljes személyi állomány figyelmét, hogy egyetemesen lépjen fel és ítélje el a fegyelem, a rend megbontóit… közös erővel védje meg Akadémiánkat eddig is jellemző népünkhöz való tántoríthatatlan hűségét, magas erkölcsi színvonalát és vessen véget a minden alapot nélkülöző és a személyi állomány hangulatát nyugtalanító hírek terjesztésének. Elvárom, hogy Akadémiánk teljes személyi állománya továbbra is támogatást nyújt a rend és fegyelem megszilárdításában és utasításaimat, parancsaimat maradéktalanul teljesíti. Ez az alapja annak, hogy Akadémiánk mielőbb rendes viszonyok között eddigi célkitűzéseinek és rendeltetésének megfelelően végezhesse munkáját” – szólt az akadémiaparancsnoki üzenet.
Dr. Münnich Ferenc57 r. altábornagy, miniszterelnök-helyettes, a fegyveres erők miniszterének a Magyar Rádióban november 10-én elhangzott, illetve pl. a Népszabadság november 11-i számában megjelent felhívása58 alapján, november 11-e és 13-a között 2300 tiszt vétette magát nyilvántartásba az akadémián, akiknek egy része a későbbiekben visszament alakulatához, egy része leszerelt, egy részéből pedig – a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány november 8-án kelt rendelete alapján – megalakult a 2. Karhatalmi Ezred 1–2. százada. Ugyanis a további szolgálatnak előfeltétele volt a Tiszti Nyilatkozat aláírása, ami azonban „Az Akadémia személyi állományának lelkiállapotát erősen megzavarta”.59 (A Petőfi Akadémián november 13-án Pesti Endre ezredes parancsnoksága alatt 10 századdal, 1050 fővel megalakult a 3. karhatalmi ezred.60) November 12-én este Márton ezredes tanszékvezetői értekezletet tartott, ahol „kijelentette, hogy ő, bár nem mindennel ért egyet ami a nyilatkozatban van, – de aláírja azt. (főleg a »feltételnélküli« egyetértés és a két hét (sic!) fizetés kérdéséről volt szó)”61 Bár arra utasította a tanszékvezetőket, hogy alárendeltjeikkel ismertessék meg a „Nyilatkozat”-ot, „de a döntést (aláírást) nem kell elsietni”.62 (373. f.) Kezdeményezésére egy bizottság javaslatokat dolgozott ki a „Nyilatkozat” szövegének megváltoztatására, amit az akadémiaparancsnok át is adott dr. Münnich Ferencnek. Másnap az – Ilku Pál társaságában – akadémiára kiérkezett Uszta63 vezérőrnagy egynapos határ- időt adott az aláírásra. 1956. december 30-ig 108 hallgató és 70 törzsbe beosztott tiszt szerelt le.64
Bár Márton András ezredes aláírta a nyilatkozatot – állítása szerint a tárgyalása eredményeként dr. Münnich Ferenc „saját kezével törölte a »feltétel nélkül« szavakat, s azt mondta volna, hogy a Nyilatkozat az Akadémiára nem vonatkozik”65 – Uszta vezérőrnagy, az 1956. november 14-én kelt 02. számú Hadseregparancsnoki Parancsában66 ismertette, hogy „A Magyar Népköztársaság Fegyveres Erőinek Minisztere Márton András ezredest saját kérelmére a »Zrínyi Miklós« Katonai Akadémia parancsnoki teendőinek ellátása alól azonnali hatállyal felmentette. Egyben Borbás Máté vezérőrnagyot, a »Zrínyi Miklós« Katonai Akadémia parancsnoki teendőinek ellátásával a mai napon megbízta.”


EGY TRAGIKUS IDŐSZAK LEZÁRÁSA

E „hivatalos verzió” mellett Márton András nyugállományú altábornagy így emlékezett vissza e bonyolult időszakra: „Az akadémián lévő tisztek zöme azon az állásponton volt: nem írja alá… Újra tisztigyűlést (sic!) hívtam össze. Közben váratlanul hívott telefonon Münnich Ferenc, a Fegyveres Erők minisztere. Arra kértem őt: engedélyezze, hogy a Tiszti nyilatkozat aláírása ne vonatkozzon az akadémiára, mert megbontja az oktatási intézmény egységét… Azt válaszolta: jó, rendben van, de nekem alá kell írnom a Tiszti nyilatkozatot. Ez meg is történt. Ugyanakkor Uszta Gyula és Ilku Pál az akadémián arra utasítottak, szervezzem meg az (sic!) a Tiszti nyilatkozat aláírását. Erre Uszta vezérőrnagynak azt válaszoltam: – Szó sem lehet róla! Beszéltem Münnich altábornaggyal… Még mindig tartott a tisztigyűlés (sic!), amikor jött az üzenet: K-vonalon azonnal hívjam fel Münnichet. Felhívtam, s a következőket közölte velem: – Ne okoskodjon! Ne forrófejűsködjön! Csinálja, amit Uszta mond! – De Münnich elvtárs! Ön… engedélyt adott… Ha Ön ragaszkodik ahhoz, hogy az akadémiának alá kell írni, miután velem aláíratta a Tiszti nyilatkozatot, akkor azonnal kérem a felmentésemet… Ennek tulajdoníthattam a Fegyveres Erők miniszterének 01. számú, s az azt követő 02. számú hadseregparancsnoki parancsot, amely november 14-én jelent meg. Tárgya: felmentés és beosztás.”67
November 17-én – jelentős részben az akadémia „Tiszti Nyilatkozat”-ot aláíró személyi állományából – Borbás Máté68 vezérőrnagy, akadémiaparancsnok irányításával 535 fővel megalakult a 2. karhatalmi ezred, amely a VIII–X. és XVIII–XX. kerületekben látott el szolgálatot.69 Az akadémia szerepének átmeneti változását jelez- hette az a tény is, miszerint november 22-én még a ZMKA 9. számú parancsa jelent meg, 26-án pedig már a 2. Karhatalmi Ezred 10. számú parancsa. Az előbbit Borbás vezérőrnagy, mint a ZMKA parancsnoka, az utóbbit, mint a 2. Karhatalmi Ezred parancsnoka írta alá.70
Mindkét akadémia hallgatói még karhatalmi szolgálatot láttak el, amikor Uszta Gyula vezérőrnagy, a honvédelmi miniszter első helyettese az 1956. december 16-án kelt 5. számú Utasításában elrendelte a Petőfi Sándor Katonai Politikai Akadémia beolvasztását a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiába,71 ahol azonban csak 1957. április 8-ával kezdődött meg az oktatás.
Ezzel lezárult a második világháború után működő katonai akadémiák történetének legtragikusabb időszaka. A két tanintézet állományából a harcok során életét vesztették: Lukács László ezredes; Kiss Gyula, Kovács László és Vass Ernő alezredesek; Fickó Győző, Jambrik József, Kiss Gyula, Klimits Tibor, Rácz József és Steiner Gusztáv őrnagyok; Földes Zoltán és Lantos Pál századosok; Bódi Lajos, Lajos György és Varga István főhadnagyok, valamint Szép Lajos alhadnagy. (A rendfokozatok a posztumusz előléptetéseket tükrözik – Sz. M.) E 16 főből heten a Magyar Rádiónál, hatan járőrszolgálatban, ketten a szolgálati helyre történő bevonulás közben, 1 fő pedig a Kilián laktanyánál veszítette életét.
Ami a megtorlást illette: Márton András ezredest 10, Diénes Ödön ezredest 15, Nagy Kálmán alezredest 15, Görgényi László őrnagyot 5, Zalavári Pál őrnagyot 4 évre, Pércsi Lajos őrnagyot pedig halálra ítélték.72
Pesti Endre ezredes rövidesen személyügyi csoportfőnök, majd az Egyesített Tiszti Iskola parancsnoka lett és kinevezték vezérőrnaggyá. Márton András ezredes – és néhányuk – esetében az élet igazságtalan „fintorának” tekinthető, hogy 1956. október végén (a nap nincs kitöltve), már meg is kapta a 0460. számot az a honvédelmi miniszteri parancs,73 mely szerint „Előterjesztésemre a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1956. évi október hó …-n kelt határozatával Néphadseregünk harckészültségi fokának emelése érdekében kifejtett eredményes munkásságuk elismeréséül …. hivatásos állományú v e z é r ő r n a g g y á k i n e v e z t e”, s a 11 fős névsor első helyén a ZMKA parancsnokának neve állt. A történelem szele azonban elsöpörte, nemcsak a tölgyfalombját, de a rendfokozatát is!
Ebben az igazi tragédia az, hogy a népi származású, a nagykőrösi református tanítóképzőt elvégzett parancsnok, a magával hozott hazafisága alapján a nehéz időkben soha nem tévesztette szem elől a haza, a nép érdekeit. A történelem által számára biztosított nagyon keskeny mezsgyén egyensúlyozva igyekezett megfelelni ennek, ugyanúgy, mint a beosztottai és a szovjet feleségek, illetve katonák életét oltalmazó, a „népi vagyont” megvédő, a katonai fegyelmet fenntartó parancsnok kötelmeinek. Mint a különböző forrásokból látható, nem követett el bűnt, sőt! Ennek ellenére mind ő, mind az időközben egyesült Zrínyi Miklós Katonai Akadémia hosszú időn keresztül viselte a – jogtalan – megbélyegzést, sőt önostorozást. Így, pl. Csémi Károly ezredes, akadémiaparancsnok az 1958/59. kiképzési év ünnepélyes megnyitóján, 1958. október 31-én – az erről készült jegyzőkönyv74 tanúsága szerint – ünnepi beszédében szükségesnek ítélte visszaidézni Kádár Jánosnak, a „csonka” kiképzési év kibocsátóján elmondott pohárköszöntőjét, miszerint „Örül a szívünk, mikor az eredményeket látjuk a hadseregben, ugyanakkor az eszünk arra int bennünket, hogy ne hagyjuk elkapatni magunkat, legyünk szerények, becsüljük meg az eredményeket, de fejlesszük tovább, mert volt olyan időszak, mikor pártunkat biztosították, hogy így lesz meg úgy és mikor a sor odakerült, akkor tudjuk, hogyan lett. (Kiemelés tőlem – Sz. M.)” (409/a–410. f.) (Érdekes módon – s ez időnként szóbeszéd tárgyát is képezte a 70-es évek első felében az akadémia tanárai és hallgatói körében – bár nem tudtunk erről a mondatáról, de mindvégig éreztünk Kádár János, illetve a pártvezetés részéről bizonyos mérvű bizalmatlanságot a hadsereg, az akadémia iránt. Nem ritkán hangzott el, hogy csak akkor jön ő, vagy vezető pártpolitikus az akadémiára, ha „baj van”, s kell az akadémia személyi állományának [is] a támogatása – Sz. M.).
Sőt az ezt követő felszólalásában Ugrai Ferenc vezérőrnagy, vezérkari főnök,75 miniszterhelyettes is vádolta – talán a kor szellemének megfelelően, vagy annak kényszere alatt – a korábbi akadémiát, valamint vezetését, miszerint: „két évvel ezelőtt itt az akadémián különösen tombolt az ellenforradalmi soviniszta, nacionalista és egyéb őrület, melyre nagyon komolyan emlékezni kell.” (423. f.) Szerintem – de talán ma már Ugrai altábornagy úr is így látja – nagyon igazságtalan és sommás volt ez a megállapítás, hiszen igyekeztem érzékeltetni, hogy Márton ezredes, bár a napok és az események előrehaladtával közeledett a forradalmárokhoz, támogatta a Nagy Imre-kormányt, de végig elsőrendű szempontja volt az akadémia és a személyi állomány, a széles értelemben vett népi vagyon mentése, és nem egy esetben védett meg, majd juttatott vissza kötelékükhöz szovjet katonákat!
Bízom benne, hogy a két akadémia tevékenységének reális bemutatásával sikerül tisztázni a valóságos szerepet!

SZABÓ MIKLÓS

1 Honvédelmi Minisztérium Hadtörténelmi Levéltár (HM HL) Petőfi Sándor Politikai Akadémia (Budapest) 1956-os gyűjtemény 1. őrzési egység, 387. fólió.
2 Dr. Bartos Jenő alez.–Kovács Lajos nyá. alez.–Hajdó József nyá. alez.: Repülő hadműveleti-harcászati tanszék. Akadémiai Közlemények 120/4. szám. Az akadémia szerveinek története IV. kötet. A Légvédelmi és repülőágazat története. ZMKA, Budapest, 1986. 29. o.
3 Bata István (1910–1982) villamoskalauz, politikus, katonatiszt. Ezredes (1949), vezérőrnagy (1950), altábornagy (1950), vezérezredes (1953). Az MKP tagja 1945-től, az MDP KV póttagja (1951–1953), tagja (1953–56), a Pol. Biz. póttagja (1953–1956). 1949–1950-ben szovjet katonai akadémiát végzett, majd az Országos Légvédelmi Parancsnokság (OLLEP) parancsnokhelyettese; 1950–1953-ban vezérkari főnök, 1953–1956-ban honvédelmi miniszter. 1956. október 24-én leváltották. Ettől kezdve 1958-ig a Szovjetunióban élt. 1959-ben megfosztották rendfokozatától. Ez évtől a Budapesti Közlekedési Vállalat dolgozója volt. Új Magyar Életrajzi Lexikon. Főszerkesztő: Markó László. Magyar Könyvklub, 2001. 496. o.
4 Kolozsvári Sándor: A dolgozó népet szolgáltam? Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest, 2001. 72. o.
5 Lukács László a Magyar Rádió védelmében vesztette életét, ezért posztumusz ezredessé léptették elő.
6 HL Petőfi… i. m.
7 Uo.
8 Uo.
9 Márton András (1924–) tanító, majd hivatásos tiszt. A „Hunyadi” Lövész Tiszti Iskola parancsnoka (1951–1953), illetve a „Vorosilov” Vezérkari Akadémia elvégzése után a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnokhelyettese, 1956. október 1-jétől pedig parancsnoka. A forradalom alatti magatartásáért 10 év börtönre ítélték, de 1962. április 3-án amnesztiával szabadult. Rehabilitálták, kinevezték vezérőrnaggyá, majd előléptették altábornaggyá, illetve vezérezredessé. A ZMNE „Pro Militum Artibus” („A hadtudományért”) kitüntetettje, a ZMNE tiszteletbeli doktora (Doctor Honoris Causa)
10 HM HL Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (Budapest) 1956-os gyűjtemény 1. őrzési egység (ő. e.) 330. f.
11 Piros László (1917– ) hentessegéd, 1943-ban esett szovjet hadifogságba, majd a partizániskola elvégzése után harcolt a Szovjetunióban és Lengyelországban. 1945-ben a Szakszervezeti Tanács titkára, később főtitkárhelyettese (1945–1949); a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége (MDP KV) póttagja (1948–1949), tagja (1949–1956), illetve a Politikai Bizottság (Pol. Biz.) póttagja (1950–1953 és 1955–1956). Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) Határőrség parancsnoka vezérőrnagyi rendfokozatban (1950–1953), a belügyminiszter első helyettese (1953–1954), illetve belügyminiszter (1954–1956). A Szovjetunióba menekült 1956 novemberében, majd hazatérve, 1958–1977-ig a Szegedi Szalámigyár főmérnöke, később igazgatója volt. Markó László: Ki kicsoda a magyar történelemben. Helikon Kiadó, 2005. 236. o. (2002-ben elhalálozott – Sz. M.)
12 A VK. Hadműveleti Csoportfőnökség szerepe és ténykedése az 1956. október 23. és november 4. közötti ellenforradalmi események alatt. HL Magyar Néphadsereg (MN) 1962/T–11. ő. e. 095/Hdm. Csf-ség – 1957. 03. 12.) 5. f.
13 HL Zrínyi… 331. f.
14 Uo., valamint Móricz Lajos: Békében és háborúban. Egy magyar katonatiszt emlékei a XX. század nyolc évtizedéről. Budapest, 2000. 177. o.
15 HL Petőfi… i. m.
16 Pesti Endre személyügyi csoportfőnök, vezérőrnagy, az Egyesített Tiszti Iskola (ETI) parancsnoka.
17 HL Petőfi… i. m.
18 A VK. Hadműveleti… i. m. 5. f.
19 Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003. 140. o.
20 HL Petőfi… i. m.
21 HL Zrínyi… i. m. 335–336. f.
22 Urbán Vilmos: A haza fegyveres szolgálatában 1949–1990. Bába és Társai Kiadó, Szeged, 2000. 154–155. o.
23 A VK. Hadműveleti… i. m. 10. és 12. f.
24 HL Petőfi… i. m.
25 Uo.
26 Uo. 15. f.
27 Dr. Oroszi Antal nyá. alezredes: A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia történetének összefoglalása (1947–1996). A magyar katonai vezetőés tisztképzés története. HM Oktatási és Tudományszervező Főosztály, Budapest, 1996. 255. o.
28 HL Petőfi… i. m.
29 Uo.
30 HL Zrínyi… i. m. 350–351. f.
31 A VK Hadműveleti… i. m. 16. f.
32 HL Zrínyi… i. m. 352–355. f.
33 Sári Katalin: Ezredesként a forradalomban. Honvéd Kiadó, 1998. 33–36. o.
34 HL Zrínyi... i. m. 355. f.
35 A VK Hadműveleti… i. m. 16. f.
36 Kovács István (1917–2000) hadműveleti csoportfőnök, majd vezérkari főnök, vezérőrnagy. A magyar delegáció tagjaként Tökölön letartóztatták, 1958-ban 3 évi börtönre ítélték, de 1961-ben amnesztiával szabadult. 1989-ben rehabilitálták, előléptették altábornaggyá, majd 1997-ben vezérezredessé. http://www.rev.hu
37 Csémi Károly (1922–1992) katonatiszt, vezérezredes. A Honvéd Akadémia, majd a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Páncélostanszékének a vezetője (1953–1956), hadosztályparancsnok (1956–1957), a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnoka (1957–1961), az 5. hadsereg parancsnoka (1961–1963), vezérkari főnök, miniszterhelyettes, a honvédelmi miniszter első helyettese (1963–1973), a Varsói Szerződés (VSZ) Egyesített Fegyveres Erők főparancsnokának magyar helyettese (1969–1984), honvédelmi minisztériumi államtitkár (1973–1984). A ZMNE „Pro Militum Artibus a hadtudományért” kitüntetettje.
38 A VK Hadműveleti… 16–17. f.
39 HL Zrínyi… i. m. 359. f.
40 Uo. 360. f.
41 Kolozsvári Sándor: A dolgozó népet szolgáltam? Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest, 2001. 78–79. o.
42 HL Petőfi… i. m.
43 Móricz Lajos: A magasabb tisztképzés magyarországi történetének elvi, szervezeti és vezetési kérdései. Akadémiai Közlemények, ZMKA. Budapest, 1991. 178. sz. 23–24. o.
44 Janza Károly (1914–2001) altábornagy, honvédelmi miniszter. http://www.sulinet.hu./tananyag/97110/on/szerviz/kislex/biograf/janza.htm
45 HL MN 1967/T–48. ő. e. (1956. 11. 03.)
46 Zsilinszky Sándor alezredes a Honvéd Akadémia egyik legfelkészültebb oktatója volt, aki koholt vádak alapján vált a Király Béla-per egyik vádlottjává és elítéltjévé. Lásd: M. Szabó Miklós: A magyar katonai felsőoktatás története 1947–1956. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2004. 98. o.
47 Dudás József (1912–1957) az 1920–30-as évek Romániájában több alkalommal, összesen több évet ült börtönben illegális kommunista szervezkedés miatt. 1940-től Budapesten élt, majd bekapcsolódott a kommunista és ellenállási mozgalomba. Tagja volt az 1944 szeptem- berében Moszkvába küldött „Faragho-bizottság”-nak. A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának egyik alapítója. Frakciós tevékenysége miatt nem vették fel az MKP-ba. A Magyar Testvéri Közösség pere kapcsán 1946-ban letartóztatták, majd internálták. 1948- ban szabadon engedték, de később ismét internálták Kistarcsán és Recsken. 1954-ben szabadult. 1956 októberében önálló fegyveres csoportot szervezett, majd október 29-től az általa alapított Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke. E napon foglalta el a Szabad Nép székházat, s november 3-áig kiadta a Magyar Függetlenség című lapot, amely markáns ellenzéki álláspontot foglalt el a Nagy Imre-kormánnyal szemben. November 3-án saját csoportja váltotta le. November 21-én tárgyalásra hívták a parlamentbe, ahol letartóztatták. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma rendes eljárásban 1957. január 14-én, a fellebbezés lehetősége nélkül halálra ítélte és január 19-én kivégezték. Ítéletét 1989-ben semmisnek nyilvánították. Markó: i. m. 74. o.
48 Maléter Pál (1917–1958) katonatiszt, ezredes (1954), vezérőrnagy (1956. 10. 02.), vezérezredes (posztumusz, 1990). Orvosegyetemi tanulmányokat kezdett Prágában, majd Budapesten, de a Ludovika Akadémiát végezte el 1942-ben. 1944 májusában sebesülten esett szovjet fogságba, ezt követően partizániskolára jelentkezett, majd szeptember–októberben egy vegyes partizánosztag parancsnokaként harcolt Erdélyben. 1945-ben Debrecenben a kormány védelmét ellátó őrzászlóalj, majd Budapesten a HM őrszázad parancsnoka. 1945-től az MKP tagja. A 40-es évek végén a határőrségnél, illetve a testőrségnél, majd hadtesttörzsfőnökként (1950–1952) és a vezérkaron (1952–1956) szolgált, 1956. augusztustól a katonai műszaki kisegítő alakulatok parancsnoka volt. Október 29-én a felkelők oldalára állt, 31-én részt vett a Forradalmi Karhatalmi Bizottság megalakításában. E naptól a honvédelmi miniszter első helyettese, november 3-ától honvédelmi miniszter. E napon Tökölön, a szovjet csapatokkal tárgyaló kormányküldöttség tagjaként letartóztatták. A Nagy Imre-per ötödrendű vádlottjaként 1958. 06. 15-én halálra ítélték és másnap kivégezték. 1989. 06. 16-án ünnepélyesen újratemették, 07. 06-án jogilag is rehabilitálták. Markó: i. m. 197–198. o.
49 HL Zrínyi… i. m. 366. f.
50 Sári: i. m. 59–60. o.
51 Móricz: Békében és… i. m. 182. o
52 HL Zrínyi… i. m. 369. f.
53 Móricz: Békében és… i. m. 182. o.
54 HL Zrínyi… i. m. 369–370. f.
55 HL MN 102/03. 46. ő. e. (1956. 11. 08.)
56 Uo. (1956 11. 10.)
57 Dr. Münnich Ferenc (1886–1967) jogász, politikus. 1911-ben tiszti vizsgát tett, 1915-ben orosz hadifogságba esett. 1917-ben lett tagja a bolsevik pártnak, majd 1918-ban részt vett a polgárháborúban. Hazatérte után jelentős szerepet vállalt a KMP létrehozásában. A Tanácsköztársaság idején a Hadügyi Népbiztosság szervezési osztályának a vezetője, majd a budapesti Vörös Őrség, illetve a VI. hadosztály politikai biztosa, június végétől pedig a szlovák Vörös Hadsereg parancsnoka volt. Augusztusban Bécsbe menekült, majd 1920–1921-ben Kárpátalján ténykedett, 1922-től Moszkvában élt. 1936-ban a 15. spanyol hadosztály vezérkari főnökeként, később a 11. nemzetközi brigád parancsnokaként vett részt a polgárháborúban. 1946 májusától rendőr altábornagyként Budapest rendőrfőkapitánya. Az 1949–1956-os években különböző nagyköveti posztokon szolgált. 1956. 10. 24-től az MDP KV tagja; 26–31-ig a Nagy Imre-kormány belügyminisztere; 1956. november–1958. január között miniszterelnök-helyettes volt, s mint ilyen, felügyelte a fegyveres erőket. Az 1958–1961. években a Minisztertanács elnöke. 1961-től a második Kádár-kormány államminisztere volt, 1965-ben nyugdíjazták. Markó: i. m. 212. o.
58 HL MN 1967/T–7–8. ő. e. (1956. 11. 10.)
59 HL Zrínyi… i. m. 373. f.
60 Csendes László–Gellért Tibor: Kronológia a honvédség történetéből 1945–1990. HVK Tudományos Munkaszervezési Osztály, Bp. 1993. 183., 190. és 193. o.
61 Uo.
62 Uo.
63 „Uszta Gyula (1914–) altábornagy, miniszterhelyettes, a Magyar Honvédelmi Szövetség országos elnöke. Erdőőr volt. 1943 óta tagja a pártnak. Részt vett a SZU-ban, Fjodorov egységében, majd a Kárpát-Ukrajnában működő Rákóczi-csapat parancsnokaként a Mo. felszabadításáért folyó antifasiszta partizánmozgalomban. A felszabadulás után felelős pártfunkciókat töltött be; egy ideig Zemplén megye főispánja volt. 1948-tól a néphadsereg tisztje. Országgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja (1957-től).” Új Magyar Lexikon, Akadémiai Kiadó, Bp. 1962. 565. o.; „Uszta Gyula: altábornagy. 1956–1970 között a honvédelmi miniszter első helyettese, 1970-től a Magyar Partizánszövetség főtitkára, 1966-tól az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja. 1969- től az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége (FIR) vezetőségi tagja. Tagja az Elnöki Tanácsnak, országgyűlési képviselő.” Uo. Kiegészítő kötet, 1981. 633. o.; „Uszta Gyula: altábornagy. 1982-ig volt a Magyar Partizánszövetség főtitkára. 1982. jan.-tól a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének alelnöke.” Uo. Kiegészítő füzet, 1983. 15. o. 1995-ben halt meg (Sz. M.).
64 HL Zrínyi… i. m. 374. f.
65 Uo.
66 HL MN 1967/T–7–8. ő. e. (1956. 11. 14.)
67 Sári: i. m. 66–67. o.
68 Borbás Máté (1916–1991) őrnagy (1949), alezredes (1951), ezredes (1952), vezérőrnagy (1954). A 6 hónapos Törzstiszti tanfolyam (1948–1949) és a leningrádi 1 éves Magasabb tüzértanfolyam (1949–1950) elvégzése után az MN tüzérparancsnokának törzsfőnöke (1951–1953), majd az MN tüzérparancsnoka (1953–1955) volt. A moszkvai „Vorosilov” Vezérkari Akadémia hallgatója (1955–1957), ezt követően az OLP (1958–1961), illetve a ZMKA (1961–1969) parancsnoka, a kiképzési főcsoportfőnök testnevelési és sportügyeket felügyelő helyettese (1969–1971). A ZMNE „Pro Militum Artibus” kitüntetettje.
69 HL Zrínyi… i. m. 375–376. f.
70 HL MN 102/3. 406. ő. e.
71 Rataj Endre ezds.: Politikai gazdaságtan és hadigazdaságtan tanszék. Akadémiai Közlemények, Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (ZMKA), Bp. 1986. 120/2. sz. Az akadémia szerveinek története II. kötet Társadalomtudományi ágazat tanszékeinek története: i. m. 48. o.
72 Urbán: i. m. 173–174. o.
73 HL MN 1967/T–48. ő.e.
74 Uo. (1956. október) 949. f.
74 Hadtörténeti Levéltár Magyar Néphadsereg (HL MN) 1963/T–32. őrzési egység (ő. e.) (1958. 10. 31.)
75 Ugrai Ferenc (1922–) altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke, miniszterhelyettes, a ZMNE „Pro Militum Artibus” kitüntetettje.