A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tudományos lapjában, a „Nemzetvédelmi Egyetemi Közlemények”-ben találkoztam két helységharccal foglalkozó írással. „A helységharc-kiképzés helyzete” című anyag azon megállapításaival, amelyben a szerzők a településen folytatott tevékenységek jelentősége kapcsán a gyakorlati felkészítés fontosságára hívják fel a figyelmet, lényegében egyetértek. Ennek szükségességét ugyanis a közel-, de a távolabbi múlt példái is messzemenően igazolják. A „Helységharc a XXI. században” című írásban foglaltak egy részével, néhány megállapításával viszont több fenntartásom is van. De most nem a vitatott dolgokkal szeretnék foglalkozni, hanem a lakott területeken folytatott tevékenységek olyan kérdéseivel, amelyek az olvasottak kapcsán merültek fel bennem, mint: az objektumok védőképessége, rombolhatósága, megerősítése, továbbá a figyelés, a tűzvezetés és a különböző alegységek, tűzeszközök alkalmazásának lehetőségei. Mindezek – a jelentőségüknél fogva – lényegesen befolyásolják, esetleg el is dönthetik az alegységek helységben vívott harcát.

alkalmazása támadásban
A harcterület felderítő előkészítése (felderítőbiztosítás)
A felderítés egy sor sajátossággal rendelkezik. A harc sikeres megvívása érdekében azt a harcfeladat megszabásával egy időben meg kell szervezni, és úgy, hogy a harccselekményekre való felkészülés időszakára a szükséges adatok a parancsnokok és törzsek rendelkezésére álljanak: az ellenség erejéről, állományáról, tűzeszközeiről, vezetési pontjairól, hírközpontjairól stb.
A felderítés feladata az utcák, parkok, föld alatti építmények és híradó berendezések vegyi-sugár és elsődleges bakteriológiai felderítésének időbeni végrehajtása. A lakott területeken vívott harctevékenységek esetén jelentős mértékben megnehezül a harcászati felderítés egyes felderítési nemeinek az alkalmazása. A sok épület holt tere megnehezíti a vizuális felderítést, sőt igen nagy mértékben befolyásolja a légi és a rádiólokációs felderítés eredményességét is. A rombolt vagy félig rombolt épületek akadályozzák a tájékozódást, valamint a köztük elhelyezett ellenséges objektumok felderítését. A felderítők az ellenség harcrendjének mélységébe történő behatoláshoz használják fel a csatornákat, alagutakat, pincéket; az épületek falaiban keletkezett réseket, padlásokat és tetőket.
A vizuális figyelés rendszerint csak a házak közötti hézagokban, a falakon tört réseken keresztül, az utak mentén és a kiszögellésekből a magas épületek tetejéről, a gyárkéményekről történik. Ezért annak megszervezésekor számolni kell azzal, hogy a holtterek csökkentése érdekében növelni kell a figyelőőrsök számát. Ezeket elsősorban az alegységek harcrendjében kell elhelyezni, olyan elv szerint, hogy a parancsnokokkal lehetőleg látható összeköttetésben legyenek. Részükre rendszerint egyes objektumokat (épületet vagy annak egy részét, útkereszteződést, teret stb.) kell kijelölni felderítési feladatként.
Igen fontos minden esetben figyelembe venni, hogy a figyelést nemcsak vízszintesen és függőlegesen kell folytatni, de a föld alatti létesítmények kijáratait is folyamatosan szemmel kell tartani. Ezért az élőerő és harci technika mozgása során erre minden szintű parancsnoknak minden esetben intézkedni kell. A felderítésnek időben fel kell fednie az ellenségnek a saját csapatok hátába irányuló manővereit.
A helységekben – azok jellegéből adódóan – az ellenséges célok három dimenzióban helyezkedhetnek el. Ezért a felderítésnek a célok helyének megállapításánál a három dimenziót figyelembe véve kell eljárni. Nehéz feladat a felderítő szervek tájékozódása, különösen, ha a tájékozódásra alkalmas jelzések félrevezetőek, valamint ha föld alatti járatokban kell előremozogni. Ez utóbbi esetben a feladat teljesítése csak kellő közműhálózati térképpel (vázlattal) és távolságméréssel lehet eredményes. Egy-egy felszíni kijárat elérésekor egyeztetni kell a térképet a felszíni tájékozódási pontokkal. A rádiólokációs, rádió (ultrarövid-hullámú) rádiótechnikai felderítőeszközöket az épületek árnyékoló hatása miatt sugárutakon, kiemelkedő helyeken, magas területen, épületeken célszerű elhelyezni. Az ellenség rádió- és rádiólokációs állomásainak a bemérése – a bemérés bázismódszereivel – a sok holttér miatt rendszerint nem lehetséges. Ezért a rádió-iránymérő- és rádiótechnikai őrsöket úgy célszerű elhelyezni, hogy az ellenséges rádióelektronikai eszközök helyét az utcák hosszában folytatott vonalas irányméréssel állapíthassák meg. Figyelembe kell venni az irányméréseknél az épületekről visszaverődő elektromágneses hullámokat is.
Széles körben használják fel a különböző felbontású műhold- és légi felvételeket. Lakott területen folytatott tevékenység esetén főként a nagy felbontású (10–1 méteres, vagy a szükség és lehetőség alapján egy méter alatti) űrfelvételek használata biztosíthat jelentős segítséget és előnyt. Ezek az információforrások a tevékenység előtti állapotoktól kezdődően folyamatosan használhatók a bekövetkezett változások figyelemmel kísérésére a tevékenység során. Az alábbi ábrákon szeretném szemléltetni a lehetőségek közel sem teljes tárházát.1 A légi felvételek készítésére elsősorban a pilóta nélküli (robot) repülőgépek alkalmazhatók előnyösen. Ezekkel a fényképfelvételeken kívül mozgó képanyag (video) is készíthető és továbbítható.
A földi fényképezés (és video) főleg a tevékenységek kezdetéig alkalmazható (utcák, terek fontosabb objektumai, egyes lakónegyedek stb.). A készített felvételeket a felderítőszervek széleskörűen felhasználhatják a tájékozódásra, valamint az ellenség egyes védelmi csomópontjainak és a tűzeszközök helyének megjelölésére. A felvételeket a felderítő -törzsek, -szervek fényképvázlat formájában eljuttatják a lövész- (harckocsi) zászlóaljak, szakaszok, valamint a tüzérütegek parancsnokaihoz. Hasonló módon és formában tudjuk a légi fényképeket is felhasználni. Technikai feltételek – számítógépes hálózatok stb. – megléte esetén a felderítőszervek is készíthetnek és továbbíthatnak felvételeket. A településeken vívott harc körülményei, a korlátozott figyelési viszonyok között a tüzérfelderítés, különösen a rádiólokációs és hangfelderítés is bonyolulttá válik.
A műszaki felderítésnek adatokat kell szolgáltatnia:

l a fontosabb épületek (objektumok), terek elhelyezkedéséről, a városközpontba irányuló utak jellemzőiről;
l a jelentősebb épületek kedvező megközelítési lehetőségeiről, azok gyenge pontjairól, rombolási lehetőségeiről;
l az épületek védelemhez való előkészítettségének állapotáról, a létesített műszaki zárakról: jelleg, méret stb.;
l az utcák vonalvezetéséről, szélességéről, műtárgyairól. Az utcát övező fontosabb létesítmények helyéről, állapotáról;
l a felhasználható építőanyagok helyéről, mennyiségéről;
l a településen belüli vízi akadályokról: szélesség, mélység, partviszonyok, hidak mennyisége és minősége, megközelítési lehetőségek;
l a különböző föld alatti közmű-, közlekedéshálózatról, csatornarendszerről és felhasználásuk lehetőségeiről;
l a város energia- és vízellátási rendszeréről, állapotáról, fontosabb létesítmények: állomások, alállomások helyéről;
l a meglévő és mozgást gátló rombolások mennyiségéről, jellegéről, leküzdésük megkerülési lehetőségeiről.

Az objektumok adatainak, legfontosabb jellemzőinek megállapításához a korszerű technika nyújtotta lehetőségeket is széleskörűen fel kell használni. Ilyen például az épületek alaprajzaiból (2D) generált 3D-s nézetek, amelyek tartalmazzák a szükséges adatbázisokat (gépészeti stb.) is. Ezek nagyban megkönnyítik a tűzrendszer, a harc megszervezését és az alegységek vezetését.
A városban végrehajtott felderítés esetén nagy jelentősége van a működő felderítőszervek vezetésének, amely legfontosabb feltétele a folyamatos és megbízható és állandó összeköttetés. Az összeköttetés fő eszköze még ilyen körülmények esetén is a rádió. Az összeköttetés biztosítása végett indokolt lehet az átjátszóállomások sűrűbb telepítése. A működő felderítőszervek parancsnokait el kell látni rejtjelzett térképekkel, a város tervrajzával, műholdas, légi és földi fényképfelvételekkel, rádiójelzések és beszélgetések táblázatával. Megnő a jelentősége a szomszédokkal való kölcsönös tájékoztatásnak és a saját mélységben végzett felderítésnek és biztosításnak.

A lövészalegységek

A harcjárművek alkalmazási hatékonysága nagyban függ az adott település szerkezetétől. Felhasználását döntően a mozgási és kilövési lehetőségek befolyásolják.
A harcjárművek fegyverzetből adódó eltérése következtében – a páncélelhárítás szempontjából – hatékonyabb a BTR–80A. Ebben az esetben nem annyira a páncélvastagság a lényeg – mindkettő a könnyű páncélzatú célok ellen eredményes –, hanem inkább a leküzdés távolsága. Amíg a BTR–802 harcjárművek ellen lényegében 1000 m-en belül hatásos, addig a BTR–80A még 1500 m távolságon is eredményesen alkalmazható. A páncélátütő képesség nagyban függ a találati szögtől (90o-nál kisebb érték esetén rohamosan csökken).
A helységek szegélyén, a modern lakótelepi részeken, ahol a tüzelés távolsága 500 m feletti, a támadó harckocsik, harcjárművek irányított páncéltörő rakétákkal (FAGOT – 9P135, METISZ – 9K115) is megsemmisíthetők. Ilyen esetben a harcjárművek közül – fegyverzeténél fogva – a BTR–80A is eredményesen alkalmazható, elsősorban harcjárművek és más könnyű páncélzatú célok ellen. A fenti eszközök a jellemzően kisebb (50–300 m) távolságon is jó eredménynyel használhatók. A harcjárművek 7,62 mm-es géppuskája 1500 m távolságtól (hatásos lőtávolsága: 800 m) igen nagy tűzgyorsasága révén (különböző lövedékekkel) széleskörűen alkalmazható utcák, terek, épületablakok, lőrések stb. lefogására és az ellenség elsősorban nyílt élőerejének megsemmisítésére a harc minden mozzanatában.
Külön kiemelendő, hogy mindkét harcjárműnél igen jelentős a toronyfegyverek függőleges szögtartományban való alkalmazási lehetősége.3 A nagy emelkedési szög következtében eredményesen alkalmazhatók a légi eszközök leküzdésére, valamint a magas épületek felsőbb szintjein elhelyezkedő célok – már egészen kis távolságokon is – megsemmisítésére. A harcjárművek a 6×81 mm-es (902V) ködgránátvetővel alkalmasak helyi ködösítés végrehajtására: saját erők álcázása, illetve az ellenség vakítása céljából.
A PKM géppuskák jellemzői hasonlóak a harcjármű géppuskájához. Csekély tömegük alkalmassá teszi, hogy olyan helyzetekben, körülmények között is használhatók, ahol és amikor a harcjárművek géppuskáit nem lehet alkalmazni. Nagy jelentőségük van a különböző tűzfegyvercsoportok létrehozásakor, fontos szerepet töltenek be az épületeket rohamozó és birtokba vevő alcsoportok állományában is.
A GEPÁRD M2 A14 (12,7 mm), M35 (14,5 mm) rombolópuska nagy pontossága, lőtávolsága, kellő tűzgyorsasága és jelentős páncélátütő képessége folytán eredményesen alkalmazható fedezékben, falak mögött elhelyezkedő élőerő, továbbá 800–1000 m-en belül könnyen páncélozott célok (10–20 mm), 1000–1500 m-ig páncélozatlan célok (gépjárművek stb.) megsemmisítésére.
Az RPG–7 kézi páncélelhárító gránátvető alkalmazási távolsága 500 m-től teszi lehetővé, hogy más páncélelhárító eszközök tűzrendszerébe – helységharcban különösen nagy jelentőséggel – szervesen beilleszkedjen és kiegészítse azt. Különösen akkor, amikor a nagyobb hatótávolságú eszközök már nem, vagy csak korlátozottan tudnak tüzelni. Kis tömege, nagy tűzgyorsasága (4–6 lövés/perc), páncélátütő képessége (280 mm) főként a támadó alegységek közvetlen páncélelhárítása terén bír nagy jelentőséggel. A tüzelőállás kijelölésekor figyelemmel kell lenni sajátos működési elvére (mögötte szabad területet kell biztosítani, gyúlékony anyag nem lehet stb.).

Harckocsialegységek

A kisebb helységek, ritkábban beépített területrészek elleni támadás esetén, ha az ellenség ellenállása, páncélelhárítása nem jelentős, alkalmazhatók a lövészalegységek előtt. A sűrűbben beépített területeken, illetve az ellenség erős páncélelhárítással rendelkező szilárd védelme alkalmával a gyalog támadó erők harcrendjében vagy mögötte előremozogva, menetből és megállásból lőtt tűzzel támogatják azokat. Előremozgásuk az utak szegélyén, illetve szélesebb utakon ék vagy háromszög harcrendben történhet. Mindig az utak oldalain foglalnak tüzelőállást, és az út túloldalán lévő épületek pinceablakaira, alsóbb emeletein elhelyezkedő tűzeszközökre, lőrésekre tüzelnek. A harckocsilöveg kis emelkedési szöge erősen korlátozza az emeletekre történő tüzelés lehetőségét.6 Löveggel és géppuskatűzzel fedezik a gyalog támadó lövészerők tevékenységét, megsemmisítik az ellenség beásott, fedezék mögül tüzelő harckocsijait, önjáró lövegeit és egyéb páncélozott céljait. Légvédelmi géppuskák tüzével lefogják a felsőbb szinteken, padlástérben és tetőn lévő tűzeszközöket, továbbá részt vesznek az ellenség légi céljainak megsemmisítésében. A lövegek tüzével rombolják a kiemelkedő objektumokat, tornyokat, az ellenség által emelt torlaszokat, barikádokat, egyéb, nem robbanó zárakat. A KMT-trállal, illetve tolólappal felszerelt harckocsik átjárókat nyitnak a harckocsizárakon, eltávolítják az útburkolatra telepített aknákat és az előremozgást akadályozó más torlaszokat. Fontos feladatukként jelentkezik az elfoglalt területek (terek, parkok) megerősítése, a szárnyak biztosítása, továbbá az ellenség ellenlökéseinek elhárításában való részvétel.
A harckocsik eredményesen felhasználhatok a fedező-támogató csoportokban, biztosító (tűztámogató) alcsoportokban, valamint a rohamozó alcsoportokban. Ugyanis lövegeikkel képesek mintegy 2000 m távolságról nagy pontosságú, hatékony tüzet vezetni a megerődített épületekre és más páncélozott célokra. A harckocsik lövedéke a páncélzat mellett a vasbeton falak hatékony rombolására is alkalmas. Az ellenség páncélvadász erői elleni tevékenységre, a harckocsik közvetlen biztosítására gyalogos tűzfegyvercsoportokat célszerű kikülöníteni.

Tüzéralegységek

Helységharcban a tüzérség alkalmazható a támadás tűztámogatására fedett tüzelőállásból, valamint közvetlen irányzású tűzfeladatokra, továbbá a mozgás, manőverek álcázása céljából ködösítési feladatokra, illetve a biztosító (tűztámogató) alcsoportokban.
A 152 mm-es ágyútarackok (D–20) különleges lövedékükkel (betonromboló gránáttal) alkalmasak a szilárd kő-, tégla- és vasbeton építmények rombolására. Betonromboló gránáttal 500 m távolságról 1,0–1,4 méter, 2–3 km-ről 0,8–1,1 méter; 5 km távolságról pedig még mindig közepes 0,6–0,8 méter vastag beton átütésére képesek. Téglaépítmények esetén az előbbiek mintegy kétszeres értékével lehet számolni. Mindez azt jelenti, hogy a modern épületek falait képesek egy lövéssel (lövedékkel) átütni, rombolni, azaz a mögötte lévő élőerőt, tűzeszközöket pusztítani.
A 100 mm alatti tüzérségi eszközök – jellemzőiknél fogva – elsősorban a vasbeton épületek vékonyabb falai (nem tartófalak), valamint a vázas építmények térkitöltő elemei, a vékonyabb téglafalak mögött elhelyezett tűzeszközök megsemmisítésére alkalmasak. A fenti eszközök 500–1000 m távolságról 50–120 mm-es hagyományos (tégla) falak átütésére képesek.
Az irányított páncéltörő rakéták7 (KONKURSZ–9K113; FAGOT – 9P135; METISZ–9K115) alkalmazása gyakran korlátozott. Elsősorban a nagyobb nyílt területeken használhatók, bár már 100 m alatt is eredményesek. Tulajdonságaiknál fogva – hordozhatóság, tűzgyorsaság (2–5 indítás/perc); lőtávolság (40–4000 m) – páncélátütő képesség (460–600 mm) egyaránt alkalmazhatók a gyalogság harcrendjében, vagy közvetlenül mögötte, továbbá a szárnyak biztosítására, az egyes terepszakaszok páncélelhárításának megerősítésére, valamint harckocsikkal együtt az ellenség ellenlökéseinek lesállásból való elhárítására.
A 82 mm-es aknavetőket elsősorban az alegységek tűztámogatására, illetve megerősítésére lehet alkalmazni. Főként lapos tetejű épületeken, a padlásterekben lévő élőerő és tűzeszközök megsemmisítése, a vékonyabb tető- és födémszerkezetek áttörése, továbbá az épületek mögött levő ellenség nyíltan elhelyezkedő erőinek, tüzelőállásainak pusztítása, rombolása lehet a feladatuk. Ez utóbbi olyankor, amikor más tüzérségi és lövészeszközök alkalmazása lehetetlen vagy nem eredményes. Az aknavető-alegységek udvarokon, épületekben, parkokban, fedett útkereszteződésekben foglalnak tüzelőállást. Ezen eszközök pontos és hatékony tüzét a jól megszervezett figyelőrendszerrel (stabil összeköttetéssel) lehet biztosítani. Tűzhatásukat a közöttük és az ellenség közötti épületek lényegesen nem akadályozzák, csak esetenként korlátozzák (lőtávolsághoz tartozó röppálya íve, illetve az ellenség akadály mögötti távolsága és az akadály magassága alapján). Igen eredményesen alkalmazhatók a lövészalegységekkel és harckocsikkal együttműködésben a nagyobb nyílt terek, útkereszteződések tűzzel való lezárására, továbbá az ellenség gyalogos erőkkel végrehajtott ellenlökésének elhárításában. Szükség esetén megvilágítási feladatokat is ellátnak.8
A tüzérség hatékonysága döntő mértékben a jól megszervezett és funkcionáló figyelőrendszeren múlik. Helységharcban a tüzérségi tüzelőállásokat lövészalegységgel (egy rajtól szakasz erőig terjedhet) kell biztosítani az ellenség meglepetésszerű tevékenységének megakadályozása céljából.

Műszaki alegységek

A műszaki biztosítás a legbonyolultabb feladatok egyike, amelyben minden fegyvernemi és szakalegység részt vesz. Nagy jelentősége van a műszaki felderítésnek, hiszen ennek révén biztosíthatók a végrehajtandó feladatokhoz az elengedhetetlenül fontos információk és adatok.
A műszaki alegységek feladatai:

– Az ellenség zárrendszerén történő átjárók nyitása. Az átjárók létesítése a körülmények függvényében történhet: hagyományos módon (kézzel), trállal, illetve nyújtott töltetek felhasználásával, vagy azok kombinációival. Az átjárók KMT–4 trállal, vagy UZ típusú töltetekkel szélesíthetők. Fatorlaszokon, harckocsiakasztókon és harckocsiárkokon az átjárók robbantással, buldózeres harckocsival létesíthetők.
- Az elfoglalt épületek, objektumok megerősítése, illetve azok, valamint a föld alatti létesítményekből a roham feltételeinek megteremtése.
- Keskeny vízi akadályok (10–40 m), csatornák leküzdése, átkelőhelyek berendezése. A szükséges le- és feljárók létesítése robbantással.
- Falak rombolása, áttörése. Épületeken belüli időzített és meglepőaknák, robbanótestek hatástalanítása, föld alatti aknaharc.
- Az ellenség fontosabb objektumainak, vezetési pontjainak rombolása.
- Az elfoglalt támpontok akadály- és aknamentesítése, a tüzek oltásában való részvétel.
- Fedett tüzérségi tüzelőállások berendezése.
- Vízellátó helyek berendezése, elsősorban a meglévő vízművek felhasználásával. Szükség esetén kutak fúrása, vízellátó állomások és vízszűrő berendezések működtetése.
- Vezetési pontok, segélyhelyek berendezése.

Vegyivédelmi alegységek

Jelentőségük hagyományos eszközök alkalmazásának viszonyai között folyó harctevékenységek során sem csökken. Alkalmazhatók a különböző felderítőszervekben. A vegyi-sugár felderítésen kívül felhasználhatók a tüzek keletkezésének megakadályozásában, illetve oltásában. Ilyen feladatok végrehajtása alkalmával szoroson együttműködnek a lövész- és műszaki alegységekkel. Fontos feladat hárul a ködösítő eszközökre a manőverek álcázása, ellenséges tűzfészkek vakítása, átkelőhelyek álcázása céljából.

Légvédelmi eszközök

Feladataik változatlanok, viszont csoportosításukban, a feladatok végrehajtásában több sajátosság jelentkezik. A kézi légvédelmi rakétát (IGLA 9K 310), valamint a MISTRAL-t 3000 m magasságig és 4,5–6 km ferde lőtávolságig lehet alkalmazni. Az eszközöket célszerű a – zászlóalj mélységében – összevontan, légvédelmi lövészcsoportosításban használni. Ily módon a légvédelmi eszközök központi (centralizált) vezetése is biztosítható.
Hangsúlyozottan kezelendő a lövész- és harckocsialegységek részéről a harcjárművek toronyfegyverzete, a kézi sorozatlövő fegyverek, a harckocsi légvédelmi géppuska légi célok ellen történő alkalmazása. Különösen azért, mert a támadóeszközök többnyire alacsonyan és kis sebességgel oldják meg feladataikat, továbbá lényegesen megnő az ellenséges helikopterek – főleg a harci helikopterek – alkalmazásának veszélye.

A vezetés és híradás

Helységharc során a figyelés korlátozott volta komoly probléma elé állítja a csapatok vezetését. A korlátozott figyelésen kívül nehézséget jelent az, hogy a lövész- és harkocsialegységeknél rendszeresített rádiókészülékek (R–173, R–1599) az URH-frekvencia tartományban üzemelnek, mely esetben az optikai rálátás fontos tényező. Az objektumok, az azokban levő sok vasszerkezet jelentős árnyékolóhatást fejt ki, amelynek következtében sokszor lényegesen lecsökken a rádiók hatótávolsága, gyakran jelentkezik az összeköttetés bizonytalansága, illetve szakaszosan teljesen megszakad az összeköttetés. Sokszor (ahol lehet) valamelyest javíthat a helyzeten a kimenőteljesítmény növelése. Ez azonban az egyes állomások közelsége miatt nem mindig járható út, ugyanis a túlzottan megnövelt teljesítménnyel felléphet más rádióhálók zavarása (közeli, vagy al- és felharmonikus frekvenciákon). Az összeköttetés megbízhatóságát lényegesen megnöveli, ha a rádiókat magasabban telepítjük, illetve megnöveljük az antennák hatásos magasságát) magasabb épületszintek, padlásterek, esetleg tetők). Ezenkívül esetenként eredményes lehet körsugárzó helyett irányított hatású antenna használata.
Amennyiben lehetőség nyílik rá, szükségképpen felhasználhatók a különböző polgári és amatőr híradó berendezések:

- CB-rádiók (kézi, asztali): frekvencia – 27 MHz; kimenőteljesítmény (PKi) – maximum 4 W; csatornaszám – 4010; üzemmód – FM.
- Amatőr adó-vevő készülékek (kézi, asztali): sáv – rövidhullámtól a mm-es tartományig; kimenőteljesítmény – 0,5– 1000 W-ig; üzemmód – AM, FM (hangátvitel), Morze (szövegbevitel), RTTY (géptávíró), SSTV (képátvitel). A készülékek közül leginkább az asztali RH-, URH-berendezések, illetve a néhány W-os, egy- és kétsávos kézi URH (144–146 MHz, valamint a 430–450 MHz) berendezések alkalmazhatók, kihasználva az amatőr átjátszók biztosította lehetőségeket.
- PMR-rádiók: kisméretű, könnyen kezelhető, szükségképpen használható rádió. (Nem nyújt rosszabb teljesítményt a korábban rendszeresített R–12611). Frekvencia – 446 MHz; kimenőteljesítmény – maximum 0,5 W; csatornaszám – 8 (38 CTCSS alcsatorna). Áthidalható távolságok:
- nyílt terepen 2–3 km;
- kertvárosi környezetben 1–2 km;
- városban 0,5–1,3 km, nagyvárosban 1-2 utca közötti kapcsolat biztosítható;
- vasbeton épületek között 0,2–0,5 km;
- épületen belül 150–200 m, kb. 8–12 emelet között lehetséges összeköttetést teremteni.

A rádión történő jobb összeköttetés érdekében jelentősen megnő a forgalmazási szabályok betartása, valamint a jelentések és intézkedések rövidsége, tömörsége és sokat segíthet több „T” frekvencia kijelölése.
Ennek ellenére, illetve ezen problémákból fakadóan az alegységparancsnokoknak igen sokszor önállóan kell tevékenykedniük. A negatív hatások ellensúlyozása, csökkentése érdekében támadásban is szükségessé válhat a vezetékes összeköttetés biztosítása legalább a fő feladatot megoldó alegységek parancsnokaival. Erre fel lehet használni a meglévő telefon-, kábeltelevízió-hálózatot, továbbá a tábori könnyűvezetékkel történő kapcsolatteremtést, amely vonal kiépítésére elsősorban az épületeket, csatornákat és egyéb védett helyeket kell felhasználni. Azonban a vezetékes megoldás nem biztosít mindenkorra folyamatos összeköttetést, mivel az alegységparancsnokok igen gyorsan változtatják helyzetüket.
Igen fontos a különböző lát- és hangjelek széles körű alkalmazása, főként a harckocsik (alegységek) és más alegységek közötti stabil összeköttetés érdekében – megbízható jeleket-jelzéseket kell kialakítani, s igen részletesen kell megszervezni – az alegységek közötti együttműködést (helyzet jelentésére, tűztámogatásra, tűzbeszüntetésre, tűzáthelyezésre stb.).
A vezetés és összeköttetés, valamint a figyelés megbízhatóbbá tétele érdekében az alegységek parancsnokai jóval közelebb lesznek a harcérintkezés vonalához, mint más esetekben. Így például: a szakasz- és századparancsnokok zömmel a harcérintkezés vonalában lesznek kénytelenek tartózkodni, hogy vezethessék az alegység harcát. A zászlóalj-parancsnokok közvetlenül az első lépcsőben tevékenykedő alegységek mögött mozognak, a harcrend élétől nem távolabbra 100–200 méternél. Helikopterek
A helikopterek helységharcban sokoldalúan felhasználhatók. A MI–8T és MI–1712 alkalmazható erők kiszállítására (24 fő – 100kg/fő; 3 db 82 mm-es aknavető személyzettel), anyagi készletek utánpótlására, sebesültszállításra (12 fő fekvő sebesült) stb. A harci helikopterek (MI–24 D/P/V13) igen nagy hatékonysággal alkalmazhatók az alegységek támogatására, az épületek fölé felemelkedve, olyan területeken, ahol más tűzeszközzel nem lehetséges vagy nem célravezető az ellenség megsemmisítése. Az ellenség mélységben elhelyezkedő tartalékok, tüzérség, vezetési pontok és egyéb objektumok pusztítása (bombával 1000 kg-ig), gyújtófolyadékkal. Az ellenlökéshez előremozgó harckocsik, harcjárművek, önjáró lövegek pusztítása irányított és NIR-rakétákkal.

Logisztika (lőszer- és egészségügyi ellátás)

Helység elleni támadás során a normál körülmények között folytatott támadáshoz képest lényegesen megnövekszik az anyagi készletek – különösen a lőszer, a robbanóanyag és a kézigránát felhasználása. A korlátozott mozgási lehetőségek az alegységek ellátására is kihatnak. Igaz, hogy a támadási ütem csekély, és emiatt kisebb távolságokra kell a kiszállítást végrehajtani. Igen fontos, hogy a támadás kezdetéig a várhatóan szükséges lőszer és más anyagi készletek rendelkezésre álljanak, és alegységig (tűzeszközig) megfelelően lépcsőzve legyenek. Ez különösen vonatkozik a fedett tüzelőállásokból tüzelő tüzéralegységekre, amelyek lőszerszükségletét a tüzelőállásig (földre) biztosítani kell. Ezenkívül a körülmények és lehetőségek függvényében még a közvetlen irányzású tűzfeladatokat megoldó tüzér- és harckocsilövegek részére is meg kell oldani a lőszerellátást.
A lövészalegységek részére megemelt készleteket kell biztosítani mind lövész- lőszerből, mind pedig kézigránátból. A műszaki alegységek várható robbanóanyag-szükségletét is minél előbbre kell szállítani (ami szintén tekintélyes menynyiséget tesz ki). Az első lépcsőben tevékenykedő lövészalegységeket megfelelő mennyiségű (főleg hideg) élelemmel kell ellátni, legalább a harcnap végéig, mivel az arcvonal bonyolult alakulása, az alegységek széttagoltsága (kis csoportokban való ténykedése), az ellenség közvetlen tűzhatása szinte lehetetlenné teszi a meleg étkezéssel való ellátást a nap folyamán. Ez legfeljebb az esti órákban, vagy a leváltásukat követően lehetséges. Hasonló elvet célszerű követni a napi vízellátás tekintetében is.
Az alegységeket megfelelő mennyiségű egészségügyi (elsősegély) csomaggal célszerű ellátni, s meg kell erősíteni egészségügyi katonákkal, felcserrel. Meg kell továbbá határozni a sebesültgyűjtő helyeket, ahol hátrahagyják, kiszállítják a sebesülteket a szükséges első orvosi segély biztosítása végett.
A támadás során a folyamatos lőszer- és robbanóanyag-ellátás jelentheti az egyik legnagyobb problémát. Ennek folyamatos biztosítása érdekében is sajátos módszereket, eljárásokat lehet és szükségszerűen kell is alkalmazni.

A megoldás több lehetősége

A lövészalegységek támadás esetén igen sok esetben képtelenek kihasználni a harcjárművekben rejlő tűzlehetőségeket a korlátozott kiterjedések és egyéb körülmények miatt. Ez előfordulhat az utcai harc során (területileg összefüggő, vagy egymáshoz részben kapcsolódó épületcsoportokból álló település). Ilyen esetekben a harcjárművek egy része lényegében hátrább kerül (illetve az elöljáró azokat kivonhatja és kezében tarthatja). A harcjárművek közül (2 fős kezelőszemélyzettel rendelkezik) egy-kettő deszantterében
– az igényeknek megfelelően – jelentős mennyiségű lőszer és egyéb anyag málházható. Az előre kialakított terv, vagy a parancsnok intézkedése szerint a gyalogságot közvetlenül támogató harcjárművek közül a kijelöltek fokozatosan lemaradnak, és helyükre lépnek, felváltják azokat a felmálházott harcjárművek. Innen már egyszerűen – az első adandó alkalommal – lőszeres katonákkal kiszállítható a szükséges lőszer, kézigránát stb. az egyes alegységekhez, illetve más harcjárművekhez. Ily módon megoldható a legszükségesebb anyagellátás.
Az előzőn túl megoldást jelenthet, hogy a tartalékban lévő lövészalegységek állományából a folyamatos lőszerellátás érdekében az elöljáró kikülöníthet 2-3 főből álló lőszerellátó csoportokat is. A megerősítő műszaki alegységek részére szükséges robbanó- és egyéb anyagellátás is hasonló módon történhet.
A leváltott harcjárművek a sebesülteket is hátraszállíthatják. Az alegységek élelemmel és egyéb anyagi készletekkel való ellátását az esti órákban, az éjszaka folyamán és a harc szüneteiben célszerű végrehajtani.

A fegyvernemi egységek alkalmazása, feladatai helységvédelemben
Lövészalegységek

A lövészalegységek szervezésükből, harci lehetőségeikből, a helységharc sajátosságaiból kiindulva legalkalmasabbak a helyiségben folytatott védelmi harc megvívására. Képesek az épületeket és létesítményeket gyorsan a védelem céljaira átalakítani, továbbá a falak résein, ablakokból, pincéből a háztetőn és föld alatti létesítményekben, valamint a házak belsejében harcolni, az ellenséget közelharcban megsemmisíteni.
A lövészalegységeket a helységharc jellegéből adódóan célszerű megerősíteni harckocsikkal, tüzérséggel. Célszerű kézigránátból is nagyobb mennyiséget biztosítani számukra. A kézigránátok egy részét SV–54 hatásnövelő burokkal kell ellátni. Felszerelésüket ki kell egészíteni lánggránátokkal, összpontosított töltetekkel, füst- és ködképző eszközökkel, gyújtópalackokkal.
A lövészalegységek harcjárműveit a védendő objektum, illetve objektumok (kerítés stb.) legszilárdabb részei, a földszinten áttört falak mögött – ahol az omlás ellen is biztosítva vannak, ugyanakkor a legnagyobb távolságra képesek tüzelni –, továbbá a támpontok mélységében tagoltan kell elhelyezni. A tüzelőállással szemben támasztott egyik legfontosabb követelmény, hogy lehetőség nyíljon a minél távolabbi tüzelésre és nyújtson megfelelő védelmet a jármű részére. A tűzmegszervezés, tűzvezetés viszonylag korlátozott távolsága miatt több tartalék tüzelőállás kijelölése válik szükségessé oly módon, hogy a hosszabb útszakaszokat, nagyobb nyílt területeket, a védendő objektumok előtti zárrendszert és a megközelítésre alkalmas tereprészeket, továbbá az épületek behatolásra alkalmas kritikus pontjait – főként a földszinti részen – összpontosított és kereszttűzzel képesek legyenek zárni. A tüzelőállások között mindenkor jellemző lesz a viszonylag kis távolság 10-20 m, vagy kevesebb, amelyeket a lapos röppályájú fegyverek tüze ellen fedett manőverutakkal célszerű összekötni.
Fontos a tüzelőállásba való akadálytalan ki- és behajtás biztosítása. Minden esetben gondoskodni kell a harcjármű közvetlen biztosításáról. Erre a célra néhány gépkarabélyos katonát célszerű kijelölni. Ha a helység összefüggően beépített, az épületek között nincsenek hézagok (udvarok, kertek) és a védelem peremvonala előtti városrész is sűrűn beépített, a peremvonal előtti utak keskenyek, nincsenek rajtuk hosszabb egyenes szakaszok, a harcjárművek alkalmazása a szakaszok, századok támpontjaiban nem célszerű. Ebben az esetben tűzerejüket nem tudjuk kihasználni, ugyanakkor kitennénk őket a megsemmisülés veszélyének. Ezekben a városrészekben célszerű, ha a harcjárművek vagy azok egy része a zászlóaljparancsnok közvetlen alárendeltségében maradnak és a védelem mélységében alkalmazzák azokat. Feladatul kaphatják a mélységbe vezető szélesebb utak lezárását, lesállások, ellenlökések végrehajtását. Ezeket minden esetben a tartalékokkal együttműködve, azok biztosítása mellett teszik.
A géppuskákat lehet alkalmazni az épületek valamennyi szintjén. Amíg az ellenség az épületeket nem közelítette meg, a jobb kilövés érdekében az épületek felsőbb szintjein, ha már megközelítette, az alsóbb szinteken (földszinten, pincében) célszerű elhelyezni. Tűzlehetőségeik jobb kihasználása érdekében a tüzelőállásaikat lehetőleg sarokházakban kell megválasztani, mert így az utcák mentén több irányban alkalmazhatók. Tüzelőállást foglalhatnak az épületek közötti összekötőárkokban is.
A kézi páncéltörő fegyverek tüzelőállásai egyaránt kijelölhetők az épületeken belül és az épületeken kívül. Épületeken belül elsősorban a földszinten, épületen kívül pedig a romok, kőfalak mögött, közlekedőárkokban kiépített tüzelőállásokban. Épületen belül különös figyelmet kell fordítani a hátra kilövellő gáz útjának biztosítására.
A gépkarabélyokat az épületekből adódó lehetőségeket kihasználva, a konkrét helyzetnek megfelelően lehetőleg több szinten, míg a mesterlövészeket az épületek felsőbb szintjein és a tetőn célszerű elhelyezni.
A kézi légvédelmi rakétákat a magasabb épületek tetején helyezzük el úgy, hogy részükre a körkörös figyelés és kilövés biztosított legyen.
Jellemző a többszintes tűzrendszer (pince, földszint, első emelet stb.). Magasabban elhelyezett tűzfegyverekkel – a jobb kilátás miatt – nagyobb távolságokra tüzelhetünk. E fontos előny mellett hátrányok is mutatkoznak, nevezetesen: minél magasabbról tüzelünk, annál kisebb lesz a helyi pásztázott tér (HPT14) és annál nagyobb lesz a holttér (HT – ahol az épület közelében lévő ellenséget már nem tudjuk tűz alatt tartani). Ha a HPT értéke kicsi, minden sorozat után célpontváltoztatást kell végrehajtani (ez jelentős időveszteség), minek következtében a tűz intenzitása (a tűzsűrűség) jelentősen csökken. Alacsonyabban elhelyezett tűzeszközökkel (pince, földszint, első emelet) valamelyest kisebb távolságokra tudunk tüzelni, de szinte a teljes lőtávolságon megvalósul a pásztázás. Ugyanakkor a holttér minimálisra csökken, vagy egyáltalán nem is lesz. Ebben az esetben a célok megjelenésétől – a teljes lőtávolságon – irányzék- és célpontváltoztatás nélkül teljes intenzitással tudunk tüzelni.
Tételezzük fel, hogy az épületet rohamozó gyalogságra a negyedik emeleti ablakból géppuskával 200 m távolságról nyitjuk meg a tüzet. Ebben az esetben 23 m-es holttér mellett a célok megsemmisítésére 177 m áll rendelkezésre. Ez 5 m/s-os célsebesség mellett 35 s-ot jelent. Ez alatt az idő alatt a legképzettebb irányzó sem tud 5–7 célzott rövidsorozatnál többet leadni, ami 25–35 lőszer kilövését jelenti.
Ha a pinceablakból tüzelünk (ahol nincs holttér), akkor a célok megsemmisítésére 40 s áll rendelkezésre. Folyamatos szélességi szórótűzzel – célpont- és irányzékváltoztatás nélkül –166 db lőszer lőhető ki. A tűzsűrűség az utóbbi esetben 4,7–6,6 szorosa az elsőnek. Mindebből az következik, hogy ugyanazon tűzeszközzel a pinceablakból mintegy 5-6-szor nagyobb pusztítás okozható az ellenségnek.
Következtetések a tűzfegyverek elhelyezését illetően:

l ha a tűzmegnyitás távolsága 300 m körül van, a tűzfegyverek zömét – mintegy 70-80%-át – az első emeletig, és csak kisebb részét – 20-30%-át – célszerű magasabb szintekre elhelyezni;
l ha a távolság 100 m-re csökken, az arány 60-40%;
l ha az ellenség az objektumot 50–25 m távolságra megközelítette, az első emelet fölötti szintekről a tűzfegyverkezelőket le kell rendelni az alsóbb szintekre, és csak 5-10% marad fenn a tetőről való behatolás megakadályozása végett. Így megoldható az ellenség folyamatos pusztítása, valamint az erők és eszközök legveszélyeztetettebb helyekre történő összpontosítása.

Mely szinteken célszerű a különböző tűzeszközöket elhelyezni:

l A gépkarabélyok bárhol elhelyezhetők – pincétől a legfelső szintig.
l A mesterlövészeket célszerű az első emelet fölötti szinteken elhelyezni, mivel innen általában nagyobb távolságokra tudnak lőni. Feladatukat nem a „mennyiségi”, hanem inkább a „minőségi” mutatók jellemzik. A fontos és veszélyes célok (parancsnokok, figyelők, hírvivők, lövegirányzók stb.) megsemmisítése.
l Az RPG–7 gránátvetők elhelyezhetők a pincétől az első emeletig, de legcélszerűbb a földszinti ablakokban, olyan helyiségekben, ahol a hátraáramló gázok részére elegendő nagyságú tér áll rendelkezésre.
l A géppuskáknak kiemelt szerep jut. Leghatásosabban a pincék ablakaiból, illetve a földszintről tüzelhetnek.
l A harcjárműveket (megerősítő harckocsikat) az épületek (objektumok) legszilárdabb részei, kőfalak, földszinten áttört falak mögött, omlás ellen biztosítva, oldalazó és kereszttüzek lövésére kell beállítani úgy, hogy az arcból támadók figyelése és tüze ellen védve legyenek. A tüzelőállásaikat általában egymáshoz közel – 10-20 m távolságra – kell elhelyezni. A tüzelőállások váltására rejtett manőverutakat kell előkészíteni.
l Az aknavető-alegységeket udvarokban, parkokban, fedett útkereszteződésekben kell elhelyezni, és részükre megbízható összeköttetést, valamint figyelőrendszert kell biztosítani.

A harc sajátosságait befolyásoló tényezők: a település kiterjedése, tartós építmények, utcák, terek, parkok, föld alatti építmények, közlekedési hálózat, hidak, illetve egyéb építmények száma, jellemzői. A tevékenység megszervezésekor meg kell határozni azokat a főbb objektumokat, melyek birtoklása a védelem sikere szempontjából döntő jelentőségű. Ilyen kulcsfontosságú objektumoknak tekintendők többek között: a repülőterek, az energiaellátás főbb objektumai, a metróállomások, a víztárolók és vízkivételi szivattyúállomások, hírközpontok stb. Általában nagy a veszélye annak, hogy az ellenség a főútvonalak mentén váratlanul tör be a városba. Ezért a város központja felé vezető fő utcákon, tereken, útkereszteződésekben levő épületeket célszerű megerősíteni.
Az alegységek védelmének alapját az épületek képezik. Először meg kell határozni azokat az épületeket, háztömböket, melyekre célszerű a védelmet felépíteni. Ezután kell kijelölni az egyes létesítmények védelmére szükséges erőket és eszközöket. Gyakori lehet, hogy az egyes épületeket – méretüktől függően – különböző létszámú, gépkarabélyokkal, géppuskákkal, páncéltörő fegyverekkel, gyakran aknavetőkkel és mesterlövészpuskákkal ellátott csoportok védenek. Nagyobb épületeket, háztömböket század vagy zászlóalj is védhet.
A zászlóalj helységvédelemben védőkörletet véd, amely rendszerint egy vagy több háztömböt tartalmaz. Magába foglalja a parancsnoksága alatt álló támpontrendszert, amelynek összehangolt tűz- és műszaki zárrendszere van. A zászlóalj védelmét olyan helyen kell felépíteni, hogy biztosítsa egy fontos irány, egy-két fontosabb főútvonal lezárását. Meg kell határozni a kulcsfontosságú objektumot, melynek megtartásától a védelem állóképessége függ. A zászlóalj a fő erőkifejtést ezen objektum védelmére összpontosítsa. A védelmet úgy kell megszervezni, hogy egy-két épület elvesztése ne borítsa fel azt. A zászlóalj – védőkörletének szilárd megtartásával – akadályozza meg, hogy az ellenség előretörjön a védőkörlet mélységébe vezető utak mentén és elfoglalja a védelemre berendezett épületeket. Az ellenség betörése esetén ellenlökésekkel állítsa vissza az eredeti helyzetet. Ha erre nem képes, tartsa szilárdan a megmaradt épületeket bekerítés esetén is. Akadályozza meg az ellenség további térnyerését. Teremtsen kedvező feltételeket a tartalékok ellenlökéséhez, és ahhoz csatlakozva foglalja vissza az elvesztett épületeket.
A lövésszázad a zászlóalj védőkörletében elhelyezkedhet a főirányban (kulcsfontosságú objektumban), vagy másodrendű irányban, illetve lehet a zászlóalj tartaléka. A század egy háztömbből vagy több épületből álló támpontot véd. Feladata, hogy akadályozza meg az ellenség betörését a támpontban levő épületekbe, előretörését a támponton átvezető utak mentén és az épületek között. Betörés esetén a szomszédokkal együttműködve akadályozza meg az ellenség további térnyerését. A tűzfegyverek összefogott tüzével és ellenlökéssel semmisítse meg a betört ellenséget és állítsa vissza az eredeti helyzetet. Szervezze újjá a védelmet, és készüljön fel újabb roham elhárítására. A tartalékban levő századot részenként, szakaszonként alkalmazzák több irányban, különböző időpontokban. Feladatukat rendszerint harckocsikkal, lángszórókkal együttműködve oldják meg. A tartalékban levő század állományából jelölnek ki erőket, eszközöket a zászlóaljparancsnok által saját kézben tartott lesállásra és útlezárásra kijelölt harcjárművek és harckocsik közvetlen biztosítására.
A lövészszakasz helységvédelemben támpontot véd, amely a század támpontján belül egy-két épületből áll. Ha a század egy háztömböt véd, a szakasz támpontját a háztömb egy része képezi. A szakasz a század támpontjában elhelyezkedhet fő- vagy másodrendű irányban, tehát védhet kulcsfontosságú objektumot is. Kisebb épületek védelmére, és szükség esetén, rajonként is alkalmazható. A szakasz feladata, hogy szilárdan védje támpontját, akadályozza meg, hogy az ellenség betörjön az épületekbe. A szomszédokkal együttműködve akadályozza meg, hogy az ellenség előretörjön az épületek közötti hézagokban és a támponton átvezető utak mentén. Bekerítés, vagy az épületbe való betörés esetén védelmezze a megmaradt épületrészeket. A felsőbb szinten levő erőkkel hajtson végre kis erejű ellenlökést az épületen belül, fentről lefelé, és verje ki a betört ellenséget. (Az egyes helyiségekbe való behatolásra példa látható.) Ha erre nem képes, biztosítsa a tartalékok ellenlökését, majd azokhoz csatlakozva állítsa vissza az eredeti helyzetet. Szervezze újjá a védelmet és készüljön fel újabb roham elhárítására.

Harckocsialegységek

A lövészalegységeknek alárendelt harckocsialegységeket alkalmazhatják a szakasz-, illetve a századtámpontokban kiépített tüzelőállásokban, valamint lesállásban. A harckocsik tüzelőállásait a harcjárművekhez hasonlóan szükséges meghatározni, ugyancsak a legnagyobb tűzvezetési távolság és az irány fontosságának figyelembevételével. A harckocsik tüzelőállásait útkereszteződésekben, kőépületek vagy kőfalak mögött, tereken, parkokban célszerű megválasztani, és a szomszédos harckocsik, páncélelhárító tűzfegyverek, lövészfegyverek tüzével, valamint robbanó műszaki zárakkal szükséges fedezni. A tüzelőállásból manőverezésre szabad utat kell biztosítani. A kilőtt vagy mozgásképtelenné vált harckocsikat célszerű álló páncélozott tűzfészekként felhasználni. A harckocsik tevékenységét, manővereit egyrészt az épületek pincéiben, földszinten elhelyezett sorozatlövő tűzeszközökkel, másrészt az épületen kívüli erők tüzével kell fedezni. Ezenkívül indokolttá válhat közvetlen biztosításukra tűzfegyvercsoportok kijelölése (2–4 fő) is. A harckocsik közvetlen biztosításáról a lövész alegységparancsnoknak kell gondoskodnia.
A lövészalegységek támpontjában lévő harckocsik alapvető feladata az ellenség harckocsijainak, páncélozott harcjárműveinek, páncélelhárító fegyvereinek és közvetlen irányzásra beállított lövegeinek megsemmisítése. Lesállásban a harckocsik rendszerint ligetekben, tereken, épületek mögött foglalnak tüzelőállást. Feladatukat váratlan tűzrajtaütéssel oldják meg.
Ha a lövészzászlóalj egy vagy több háztömböt véd, és a háztömbök előtere beépített, akkor a zászlóaljparancsnok a megerősítésül kapott harckocsikat, vagy azok egy részét tartalékban is alkalmazhatja a betört ellenség megsemmisítésére, ellenlökések végrehajtására. Feladataikat rendszerint tereken, útcsomópontokban, széles utakon, a lövészalegységekkel együttműködve hajtják végre. A tartalékban levő, tolólappal felszerelt harckocsik alkalmasak kisebb akadályok elhárítására, a manőverutak megtisztítására.

Tüzéralegységek

A tüzérség nagyobb űrméretű lövegeinek jelentős részét közvetlen irányzású feladatok végrehajtására, a lövészalegységek harcrendjében alkalmazzák. Kisebb részét pedig a lövészalegységek támogatására.
A lövészalegységek részére alárendelt tüzérség (aknavetők kivételével) feladataikat rendszerint közvetlen irányzású tűzzel oldják meg. Tüzelőállásaikat a támponton belül sarokházakban, útkereszteződésekben, falak és kőkerítések mögött, parkok és terek hátsó területein rendezzük be. Helységvédelemben széleskörűen alkalmazhatók az aknavetők. Meredek röppályájuk lehetővé teszi az épületek mögött levő célok lefogását. A 82 mm-es aknavető viszonylag kis tömege és szétszerelhető volta biztosítja, hogy bárhol tüzelőállást foglalhat. Így a lövészalegységek közvetlen támogatásának hatékony eszköze. Az alárendeltségében levő tüzérség fő feladatai az ellenséges harckocsik, páncélozott szállító harcjárművek, páncéltörő eszközök, közvetlen irányzásra beállított lövegek, figyelőpontok és a rohamozó gyalogság megsemmisítése. A közvetlen irányzású tűzfeladatokat végrehajtó lövegek tüzét a támpont, illetve a védőkörlet tűzrendszerével össze kell hangolni. A közvetlen irányzású tűz lövésére kijelölt löveg parancsnoka a feladat vétele után, a támpontparancsnok utasításának megfelelően szervezze meg a figyelést, a tüzelőállás kiépítését, álcázását, berendezését, készítse elő a löveget, valamint a lőszert a tüzeléshez.
A lövészalegységek támogatására kijelölt tüzér- és aknavető-alegységek tüzelőállásait udvarokban, sportpályákon, ligetekben, tereken célszerű kijelölni, illetve a városon kívül vagy a külső kerületekben. Fő feladataik az ellenség menetből történő betörésének megakadályozása, a betört ellenséges élőerők pusztítása, a tartalékok előrevonásának késleltetése, harc az ellenség tüzérsége és aknavető-alegységei ellen. Tüzelőállásaikat biztosítani kell a meglepetésszerű rajtaütés ellen. Fel kell készíteni a tüzéralegységeket (kezelőszemélyzeteket) is az önvédelmi harcra.

A páncélelhárító alegységek

A lövészalegységeknek alárendelt páncélelhárító eszközök rendszerint az alegységek támpontjában építik ki tüzelőállásaikat a várható harckocsiveszélyes irányokban, az épületek alagsoraiban, pincéiben, földszinten, esetleg első emeletén levő helyiségekben, romok között úgy, hogy a tereket, parkokat, széles utakat tűz alatt tudják tartani. Helységvédelemben a tűzszakaszt meg lehet bontani, és eszközönként is lehet alkalmazni. A hordozható eszközök könnyű tömege lehetővé teszi a gyors tüzelőállás-váltást egyik utcából, épületből a másikba, az udvarokon, épületeken, pincéken keresztül is.

A műszaki alegységek

A helységek védelmének műszaki biztosítására döntő befolyást gyakorolnak:

l a helység méretei és rendezettsége (elrendezése);
l az építményeinek jellege és sűrűsége;
l a föld alatti berendezések fejlettsége és azok méretei;
l a településen található folyók és csatornák;
l a helység körüli terepviszonyok és egyéb tényezők.

Városban könnyebb a csapatok álcázása, jobb a műszaki zárás hatásfoka, lehetőség nyílik a személyi állomány és a harci technika hatékonyabb védelmére. Ugyanakkor azonban korlátozottabbak a kilövési és figyelési lehetőségek. Helységvédelemben a műszaki alegységek egyik fontos feladata a támpontok berendezése.
A szakasz- és századtámpontok, a zászlóalj-védőkörletek műszaki berendezése elsősorban a lövészalegységek feladata. A védelemre való berendezkedés folyamán azonban az összfegyvernemi alegységek olyan feladatokkal is találkozhatnak, melyeket a saját erőkkel és eszközökkel nem tudnak megoldani.
Ilyen feladatok lehetnek többek között: beton-, vasbeton falakon lőrések vágása, az épületen belüli manőverek biztosítása érdekében a válaszfalakon, födémeken keresztül az átjárás biztosítása, az épületbe való bejutás megakadályozása meglepő, illetve megfigyelt aknákkal.
A műszaki alegységek: megerősítik az épületek födémeit, amelyek így biztonságot nyújtanak a leomló törmelékek ellen. A pincék födémét megszilárdítják támasztó oszlopok beállításával, a burkolat megerősítésével és tartók beépítésével. Az óvóhellyé alkalmassá tett pincék bejáratait védő- és légmentesen záródó ajtóval látják el. A kilövés és figyelés biztosítása érdekében rombolják az épületek előtereit. Az épületek közötti közlekedőárkokban – a lövészalegységekkel együttműködve – tűzfészkeket rendeznek be a gyalogsági tűzfegyverek részére. Mellvéd alatti fedezékeket és óvóhelyeket építenek a lőszerek elhelyezésére. Födémeket létesítenek azokon a helyeken, ahol lövész- és közlekedőárkok torkollnak az épületek pincéibe. Ezeknek a feladatoknak a megoldásához megfelelően kiképzett és felszerelt műszaki erőre van szükség. A műszaki erők alkalmazása alapvetően kétféle módon történhet. Egyrészt központi tervek alapján, másrészt műszaki erők alárendelésével oldják meg a feladatokat.

Műszaki zárak telepítése

Az épületek és egyéb városi objektumok már önmagukban is akadályt jelentenek, és lényegesen korlátozzák a támadó lehetőségeit, szűk keretek közé szorítják manővereit. Ez a körülmény lehetővé teszi a védő számára a műszaki zárak leghatásosabb kihasználását. A műszaki zárakat a támpontok, épületek között, az utcák kereszteződéseinél, az átkelőhelyeken, a parkokban, kertekben, udvarokban és az ezekhez hasonló helyeken telepítik.
A városok védelemre történő berendezésekor a műszaki zárak alapja a robbanó műszaki zár. Az aknatelepítésnek városban megvannak a maga sajátosságai, amelyek mindenekelőtt abban jelentkeznek, hogy kevés helyen alkalmazhatók a hagyományos értelemben vett aknamezők, és a városi utcák (sok esetben terek is) aszfalttal, betonnal vagy kővel burkoltak. A sajátosságoknak megfelelően előtérbe kerül az egyes aknák, aknacsoportok telepítése, alkalmazása, melyeket közvetlenül a szilárd útburkolat felszínére telepítenek és kőtörmelékkel, egyéb helyszíni anyagokkal álcáznak. A be nem épített területeken az aknákat a talajfelszín alá telepítik.
Városban folyó védelmi harcban a műszaki alegységek feladata az objektumok aláaknázása, romboláshoz való előkészítése is, valamint a helységvédelemben gyakori kis alegységekkel végrehajtott ellenlökések műszaki biztosítása. Ennek során a műszaki alegységek:

1 megtisztítják a harckocsik és tüzérség manőverútjait;
l réseket törnek az épületek falain, kerítéseken a manőverek biztosítására;
l átvizsgálják az ellenségtől visszafoglalt épületeket, épületrészeket.

A vegyivédelmi alegységek

A vegyivédelmi alegységeknek helységvédelemben is fontos feladatuk a vegyi- és sugárfelderítés, a folyamatos vegyi- és sugárellenőrzés. A mérgező harcanyagok és a szennyezett levegő a mélyedésekben leülepszik, behúzódhat a pincékbe, csatornákba és a föld alatti folyosókba, ahol tartósan megmarad. Ezek felderítése a vegyivédelmi alegységek feladata, de szükséges, hogy a lövészalegységek is folyamatos vegyi- és sugárfelderítést végezzenek rendszeresített eszközeikkel. Fontos feladat az óvóhelyek berendezése. Erre a célra elsősorban a pincék, föld alatti építmények, alagutak, mélyen fekvő aluljárók a legalkalmasabbak. A vegyivédelmi alegységek elsősorban ezek bejáratainak biztonságos zárását, szellőzését és levegővel való ellátását oldják meg, mivel ezek az óvóhelyek csak akkor használhatók rendeltetésüknek megfelelően, ha légmentes szigeteléssel, légszűrő- és szellőztető berendezésekkel látjuk el őket. A személyi állomány védelmére elsősorban az egyéni védőeszközök hivatottak. Fontos feladat a mentesítőhelyek előkészítése és berendezése. Helységvédelemben gyakori, hogy a vegyivédelmi erőket egyéb, nem szakjellegű feladatok megoldására is használják (tűzoltás, vízellátás).

A híradás és a vezetés megszervezése

A híradást úgy kell megszervezni, hogy megszakítás nélkül működjék a harc teljes időtartama alatt. A vezetés a sajátosságokból adódóan bonyolultabb, mivel a figyelés erősen korlátozott – éppen ezért fokozottan szükséges a parancsnok folyamatos tájékozódása szempontjából a megbízható összeköttetés –, ugyanakkor az épületek árnyékolóhatása miatt elsősorban az ultrarövid-hullámú készülékek megbízhatósága csökken, mert a készüléknek néhány méternyi áthelyezése is az összeköttetés megszakadását jelentheti.
A zászlóalj híradásának alapja a vezetékes összeköttetés. A központot pincében, alagsorban célszerű telepíteni. Az összeköttetést egyaránt ki kell építeni az elöljáróval és az alárendeltekkel. Mellékállomást kell telepíteni a zászlóalj-törzsfőnök részére is. Szükség esetén a szomszéd alegység felé is ki kell építeni a távbeszélő-összeköttetést. A tábori vezetékeket ne az utcákon, hanem csatornákban, alagutakban, pincékben, udvarokon, háztetőkön keresztül építsük ki. Ha lehetőség nyílik rá, fel kell használni a városi föld alatti kábelhálózatot is. A vezetékek őrzésével és ellenőrzésével ki kell szűrni a párbeszédek lehallgatásának lehetőségét. A vezetékes összeköttetés mellett a rádió-összeköttetést is meg kell szervezni minden esetben. Az URH-rádióállomások elhelyezésekor vegyük figyelembe az épületek árnyékolóhatását. Célszerű, ha a rádióállomásoknál magasabb, hosszabbított antennákat alkalmazunk.
A lövészzászlóalj-parancsnok részére rádió-összeköttetést kell létesíteni R–l59 rádiókészülékkel az elöljáró és az alegységparancsnokok, a tüzéralegység és a logisztikai alegységparancsnok felé. Ebbe a rádióhálóba kapcsolódik be a zászlóalj-törzsfőnök is, szintén R–159 rádiókészülékkel. Ha a szomszédokkal való együttműködés szükségessé teszi, velük az összeköttetést rádióiránnyal célszerű fenntartani.
A századparancsnok a harcjárművek tüzét R–159 rádiókészülékkel vezeti. Lakott településen, különösen városban azonban a harcjárművek tüzének vezetése bonyolult, esetenként lehetetlen. Elképzelhető, hogy a századparancsnok csupán néhány harcjármű tüzét tudja vezetni, a többiét viszont nem, mivel az épületek kiszögellésétől, torlaszoktól, romoktól nem látja sem a járműveket, sem az előttük levő tereprészt. A helység sajátosságaiból fakadóan azonban az öszszeköttetés könnyen megszakadhat. Ebben az esetben a századparancsnok a harcot hírvivőkkel, lát- és hangjelekkel tudja vezetni. Meg kell azonban jegyezni, hogy a látjelek alkalmazása is erősen korlátozott lesz, ezért azokat a sajátosságoknak megfelelően kell alkalmazni. A szakasz- és a rajparancsnokok a harcot minden esetben hírvivőkkel, lát- és hangjelekkel tudják vezetni. Amennyiben lehetséges, szükségképpen felhasználhatók a korábban már említett polgári és amatőr híradó berendezések. Feltétlenül célszerű meghatározni olyan alapvető jeleket, jelzéseket, mint a tűzmegnyitás, tűzbeszüntetés stb. Erre a célra felhasználhatók a színes füstjelzők is.
Mivel az alegységek, sokszor az egyes katonák is az épületen belül elszigetelten harcolnak (egy szobát két-három katona véd), különösen nagy jelentősége van az együttműködés megszervezésének. Pontosan meg kell határozni a tűzmegnyitási terepszakaszokat. Ki lehet jelölni olyan tűzfegyvereket, amelyek tűzmegnyitása jel lehet a többi tűzeszköz részére. Részletesen meg kell határozni a tevékenység rendjét, ha az ellenség a támpont különböző részein, az utak mentén előretör, vagy betör az egyes épületekbe, továbbá a tartalékok ellenlökésének biztosítására és az ahhoz való csatlakozáshoz. Az alegységparancsnokok figyelőpontját a kulcsfontosságú objektumokban, az épületek központjában úgy kell megválasztani, hogy a peremvonal minél nagyobb része áttekinthető legyen. Ebből adódik, hogy az alegységparancsnokok figyelőpontjai a peremvonalban levő épületekben lesznek. A figyelőpontokat elsősorban nem a legmagasabb (különösen kiemelkedő) épületekben célszerű kiválasztani, hanem olyan, viszonylag nem kiugró emeletrészen, amely egyben lehetővé teszi a peremvonal minél nagyobb részének megfigyelését. Ha az ellenség a peremvonalra szorosan felzárkózott, előfordulhat, hogy a figyelőpont alsóbb emeletre kerül. Éppen ezért a védőkörlet több pontján tartalék figyelőpontokat kell berendezni. Az alegységparancsnokok figyelőpontját állandóan őrizni kell.

Logisztikai biztosítás

A településvédelem az anyagi eszközök intenzív felhasználásával, az emberekben és technikában elszenvedett nagymérvű veszteségekkel jár. Ez a biztosítás feladatait jelentősen megnöveli.
A védelem megszervezésének időszakában a lövészalegységek támpontjában, a zászlóalj védőkörletében a helységharc sajátosságaiból adódóan – az alegységek sokszor elszigetelten, bekerítés esetén hosszabb ideig kénytelenek önállóan harcolni – nagy mennyiségű anyagi készleteket kell felhalmozni elsősorban lőszerből, kézigránátból, ivóvízből, élelemből és egészségügyi anyagból. Lőszerből a normál terepen vívott harchoz viszonyítva általában két-háromszorosára, kézigránátból háromszorosára emelt normával számolhatunk. Feltétlenül szükséges, hogy az egyes épületeket védő alegységek (csoportok) legalább egy napra elegendő élelemmel és ivóvízzel rendelkezzenek. Minden alkalmat meg kell ragadni arra, hogy a harc szüneteiben a megfogyatkozott készleteket az alegységek pótolják.
A logisztikai részleg a zászlóalj-védőkörlet mélységében települ – minden esetben a konkrét helyzettől függően, de – általában 1 kilométernél nem nagyobb távolságra. Telepítésénél figyelembe kell venni, hogy a mélységbe vezető széles utaktól távolabb, az ellenség harckocsijaitól kevésbé veszélyeztetett irányban helyezzük el. Szükséges, hogy az alegységek jól ismerjék az odavezető utakat. Után- és hátraszállításra a műszaki alegységek által megtisztított utakat kell kijelölni. Az anyagi készleteknek (különösen a lőszernek) a peremvonalba történő szállítására célszerű igénybe venni a tartalékban levő harcjárműveket, mivel páncélvédettséggel és jó akadályleküzdő képességgel rendelkeznek. Az utak szükség esetén udvarokon, parkokban, kerítéseken és faláttöréseken vezessenek. Különösen kedvező szállítási lehetőséget nyújt a különböző csatornahálózat. Egyes esetekben az is előfordulhat, hogy a lőszert és az élelmet az alegységekhez a háztetőkön és padlásokon át kell eljuttatni. Az anyagi eszközöket szállító csoportok mellé ilyenkor vezetőket osztanak be, akik a harcoló és a hadtápalegységek elhelyezését, valamint a kijelölt utakat jól ismerik. Az anyagok, eszközök szállítására vagy a katonáknak az épületek közötti gyors helyzetváltoztatására jól fel lehet használni a könnyű drótkötélpályákat – ellentétes lejtőirányok kiépítésével. Ezt csak olyan helyen célszerű alkalmazni, amely nincs ellenséges tűzhatásnak kitéve. Ugyanis, elsősorban a rögzítési pontok rombolásával, gyorsan kiiktathatók.
Az ellátóhelyet szilárd épületekben, pincékben, alagutakban, metróállomásokon célszerű elhelyezni. Ha viszont épületen kívül helyezkedik el, akkor a fedezéket az épületek magasságától legalább fél távolságra kell kiépíteni. A technikai biztosításnál figyelembe kell venni, hogy a javításokat az ellenséggel való közvetlen harcérintkezés körülményei között kell elvégezni, valamint azt, hogy a sérült technika hátraszállítása nehézségekbe fog ütközni a romok, útakadályok miatt. A harci gócpontok nagyobb száma miatt nő a sebesültek száma. A megfelelő időben nyújtandó egészségügyi segítség érdekében fontos a hatékony felkutatás és a gyors kiszállítás megoldása. Tekintettel a helységben vívott védelmi harc sajátosságaira, előfordulhat, hogy a segélyhelyről a sebesülteket közvetlenül a kórházba szállítják. A védelmi harc megszervezésének időszakában ki kell jelölni a hátraszállítási útvonalakat a peremvonal és a zászlóalj-segélyhely között. A századok és az egyes épületeket védő szakaszok támpontjában sebesültgyűjtő helyeket kell kijelölni a támpont hátsó határán, az épületek hátsó részein, védett és rejtve megközelíthető helyeken.
A védelem megszervezésekor ellenőrizni kell, hogy a katonák rendelkeznek-e személyi, egészségügyi csomaggal, és ismerik-e használatát. Az épületekben folytatott harcnál különösen nagy jelentősége van az ön- és kölcsönös segélynyújtásnak.
Hosszan tartó városi harcokban különös jelentőségűvé válnak az egészségügyi higiéniai és járványmegelőző intézkedések.

1 A képek szabad forráskódú (shareware) szoftverek használatával készültek. A 3. és 4. ábra domborzatmodelljei SRTM-adatokat tartalmazó hgt. állományok felhasználásával készültek.
2 A BTR–80 és a BTR–80A páncélvédettség tekintetében azonos, de a fegyverzetük különbözősége folytán a tűzhatás, a saját védelem szempontjából jelentős eltérés van közöttük. Eltérés még az is, hogy a BTR–80 nem rendelkezik éjszakai irányzékkal. A különbségeket az alkalmazáskor, a feladatok megszabásakor figyelembe kell venni. A fegyverzetből eredően a BTR–80A magassága is mintegy 160 mm-rel növekedett, ugyanakkor pedig 14,2 kW/t-ról 13,3 kW/t-ra csökkent a fajlagos teljesítmény. Ez utóbbi, ha nem is jelentősen, de rontja a harcjármű mozgási jellemzőit. BTR–80 harcjármű 14,5 mm-es KPVT géppuskája 1000-ig 20 mm-es, 500 m-en belül pedig 30 mm-es páncél átütésére alkalmas.
3 BTR–80: -4ş-tól + 60ş-ig; 4 BTR–80A: –5ş-tól + 70ş-ig.
4 Lőtávolság 1200 m (álló alakra 800 m); páncélátütő képesség: 600 m-en 10 mm, 100 m-en 20 mm.
5 Páncélátütő képesség: 600 m-en 25 mm, 100 m-en 30 mm.
6 A T–72-es harckocsinál a maximális emelkedési szög 13,4ş (T–72–S 14ş), az M1 Abrams harckocsi esetében 20ş.
8 KONKURSZ harcjárművön FAGOT és METISZ hordozható.
8 A 82 mm-es világító aknagránát néhány jellemzője: megvilágítás időtartama 38 s; megvilágított terület sugara 250 m; figyelési távolság
2 km; hatósugár 1,65 km; alkalmazási magasság 50–150 m.
9 30 MHz–75,999 MHz-ig
10 2002. 01. 01-jétől csak CEPT-engedélyes készülékek üzemeltethetők. Vagyis csak a középső 40 sáv használható FM-üzemmódban, és maximum 4 W kimenőteljesítménnyel.
11 PKi 0,5 watt, 2–4 km hatótávolság, 48,5–51,0 MHz.
12 A két helikopter közel azonos paraméterekkel rendelkezik: hasznos teher 4000 kg (külső felfüggesztéssel 3000 kg); szolgálati magasság 4500, illetve 4900 m; hatótávolság 465, illetve 495 km; utazósebesség 200, illetve 210 km/h.
13 Szállítható teher: belső térben 1500 kg, külső felfüggesztéssel 2000 kg, vagy 8 fő teljes felszereléssel. Fegyverzet: 1 db 12,7 mm-es gpu, illetve 30 mm-es gá. 4 db IR rak., 4 db UB–32 (57 mm-es NIR) blokk, illetve 20 db 80 mm-es NIR. (UB-blokk helyett 4 db 500 kg-os bomba). Szolgálati magasság 4500 m, hatótávolság 445 km, utazósebesség 260 km/h.
14 A terepen mért azon távolság, amely fölött a célt irányzék- és célpontváltoztatás nélkül még meg lehet