A fegyverzetellenõrök katonadiplomaták, akik itthon és külföldön egyaránt összetett feladatokat látnak el. Alaprendeltetésük a külföldi helyszíni ellenõrzések során meggyõzõdni arról, hogy egy másik állam betartja-e azokat a kötelezettségeket, amelyeket a fegyverzet-ellenõrzési dokumentumok tartalmaznak. A hazai kísérések során elõsegítik a hozzánk érkezett ellenõrök munkáját, mindent megtesznek azért, hogy ne sérülhessenek hazánk biztonságpolitikai érdekei. Késõbbi sikeres tevékenységük záloga a helyes kiválasztás és a mindenre kiterjedõ felkészítés. Jelen cikk ezzel a két kérdéssel foglalkozik, és felvázolja a fegyverzetellenõrök kéthetes alapkiképzésének egy lehetséges módozatát.

Az észak-atlanti szövetség 1999-ben elfogadott stratégiai koncepciója már a bevezetõben kiemeli a hidegháború vége óta a fegyverzet-ellenõrzés területén lezajlott fontos változásokat, és aláhúzza a szövetség töretlen szándékát e folyamat továbbvitele iránt.1 2006. november 28–29-én a NATO Rigában tartott csúcstalálkozójáról kiadott nyilatkozatban az állam- és kormányfõk megerõsítették, hogy a fegyverzet-ellenõrzés és a nonproliferáció továbbra is fontos szerepet fog játszani a tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközeik terjedésének és alkalmazásának megakadályozásában, 2 valamint kifejezték elkötelezettségüket az Európai Hagyományos Fegyveres Erõkrõl szóló (CFE) Szerzõdés, mint az európai biztonság sarokköve irányában.3 Jelen cikk témája nem a fegyverzet-ellenõrzés történetének taglalása, de azt ki kell mondani, hogy a fegyverzet-ellenõrzés, ami alapvetõen a kétpólusú világrend idején felhalmozott nukleáris fegyverarzenál csökkentése kapcsán került a köztudatba, igazolta létjogosultságát a hagyományos fegyverzetek vonatkozásában is. A 90-es évek Európájára tekintve szembeötlõ az a „nyüzsgés”, amit a kontinensen feladataikat végzõ fegyverzetellenõrök okoztak. Ezek a szakemberek a „Bízz, de ellenõrizz!”4 jelszó égisze alatt érvényt szereztek (és szereznek ma is) a fegyverzetkorlátozási, valamint bizalom- és biztonságerõsítõ megállapodásokban foglaltaknak. De kik is õk? Katonák? Diplomaták? Katonadiplomaták? Mi szerint válasszuk ki a leendõ fegyverzetellenõröket, és mely alapelvek szerint készítsük õket fel? Sajnos szakirodalom ebben a témában csak korlátozott számban áll rendelkezésre, ezért jelen cikk szerzõje, aki több mint 15 éve foglalkozik a fegyverzet-ellenõrzés elméletével és gyakorlatával, a fellelhetõ dokumentumok tanulmányozása után leginkább saját tapasztalatai alapján próbál meg választ adni a feltett kérdésekre.


A FEGYVERZETELLENÕRÖK FELADATAI

A fegyverzet-ellenõrzés három alappillére a szerzõdéses kötelezettségek pontos betartása (betartatása), az adatszolgáltatás és az ellenõrzések rendszere. A fegyverzetellenõrnek munkája során mindhárom területtel foglalkoznia kell, de – természetesen a feladatokat végzõ szervezet személyi állományának létszámától függõen –, módja van specializálódni egy-egy részterületre, vagy akár azon belül is egy-egy konkrét témára. A szakembernek egyszerre kell ismernie a vonatkozó szerzõdéseket, az elõírások bonyolult rendszerét, értékelni és munkája során felhasználni az adatcserékbõl kinyerhetõ információkat, valamint a helyszíni ellenõrzések során „szemtõl szemben” külföldi partnerével, idegen nyelvi közegben, szokatlan, sokszor mostoha idõjárási viszonyok és munkakörülmények között, feszes idõnormák betartása mellett meggyõzõdni az információk valóságtartalmáról.


KIVÁLASZTÁSUK ALAPELVEI

Elterjedt nézet, hogy a fegyverzet-ellenõrzés alapvetõen nem katonai feladat, de csak a katonák tudják igazán jól elvégezni. Vegyük alapul ezt a tézist, és fogalmazzuk meg azokat az alapelveket, amelyeket a fegyveres erõ állományában szolgálatot teljesítõ tisztek és tiszthelyettesek adott feladatra történõ kiválasztásakor fogunk alkalmazni.
Vizsgáljuk elõször meg az alapképzettséget. A feladatok szerteágazó volta miatt alapvetõen minden fegyvernem képviselõje alkalmas lehet az ellenõri feladatok ellátására. Természetesen a késõbbiekben befolyásolja az alkalmazhatóságot az elõképzettség, hiszen nyilvánvalóan másképp értékeli például egy gépesített lövészdandár harci technikai eszközeinek állapotát egy gépesítettlövész-tiszt, vagy egy harcirepülõgép- vezetõ. A kiválasztásra kerülõ állomány összetételével azonban most ne foglalkozzunk, maradjunk az egyén alkalmasságának vizsgálatánál. Fontos tehát, hogy a jelölt a saját szakterületén megfelelõ, alkalmazható, biztos tudással rendelkezzen. Elengedhetetlen, hogy a tudáshoz kellõ mértékû tapasztalat párosuljon, aminek legkézenfekvõbb megszerzési módja a csapatgyakorlat. Nem feltétel az évtizedes csapatszolgálat, de legalább három-négy év összegyûjtött ismereteire szükség van.
Az elõzõ kritériummal azonos szinten szerepel a jelölt nyelvtudása. Az angol nyelv legalább középfokú ismerete alapfeltétel, mivel a fegyverzet-ellenõrzési doku- mentumokat legtöbbször ezen a nyelven kell használnunk.5 Fontos, hogy az ellenõrcsoportok nagy része ma már többnemzeti összetételû, ami miatt a felkészülés és a csoporton belüli kommunikáció nyelve is az angol. Idõvel, figyelembe véve az esetleges csoportparancsnoki beosztást is, szükségessé válik az angol nyelv felsõfokú ismerete.6 A kiválasztásnál elõnyt élvez az a jelölt, akinek mind szóbeli, mind írásbeli, azaz „C” típusú, állami nyelvvizsga szintû ismeretei vannak. Ez azért fontos, mert – ha visszaemlékezünk a három fõ feladatkörre – az ellenõrnek képesnek kell lennie szóban és írásban is a megfelelõ kommunikációra, beleértve az írott adattárak gond nélküli olvasását, értékelését is.
Az angol nyelv ismerete, mint megállapítottuk, feltétlenül szükséges, de nem elégséges a jelölt kiválasztásához, hiszen NATO-tagállamként helyszíni ellenõrzéseink nagy részét orosz nyelvterületen végezzük. Az orosz nyelv tekintetében megegyeznek a feltételek. Itt azonban meg kell állni egy pillanatra, hiszen nem lenne észszerû elrugaszkodni a realitásoktól. A valóság azt mutatja, hogy az orosz nyelvet ma már csak nagyon kevesen beszélik, ezért legtöbbször már azzal is meg lehetne elégedni, ha a jelölt legalább alapfokon kommunikálni tudna ezen a nyelven. Sajnos nem ez a tapasztalat.
Fontos a jelölt számítógép-kezelõi ismereteinek megléte. Ma még elégségesek az alapszintû ismeretek, de a jövõben felmerülhet az ECDL (európai vizsga) elõírása is. A képzettségen túl komoly figyelmet kell szentelni a jelölt egyéb képességei, adottságai értékelésének. A fizikai állóképesség, a szélsõséges körülmények közötti munkavégzés, a pszichikai terhelhetõség, a stressztûrés, vagy a memória tesztelése szakszerû vizsgálatokat követel. Értékelni kell a jelölt kommunikációs és problémamegoldó készségét is.
Az, aki a fenti vizsgálatok során bizonyítani tudta alkalmasságát, minden bizonynyal képes lesz arra is, hogy elõképzettsége és adottságai kihasználásával sikeresen elsajátítsa a szakismereteket, és a késõbbiekben eredményesen fel is használja azokat.


FELKÉSZÍTÉS FÕBB TÉMAKÖREI

Egy kérdés eddig válasz nélkül maradt: ki is a fegyverzetellenõr? A fegyverzetellenõr: katonadiplomata. Sok esetben jelenlétének puszta ténye egy adott országban szimbolikus jelentõségû. Nem szabad szégyenlõsnek lenni, amikor kimondjuk, hogy az ellenõr egész országát képviseli a feladat-végrehajtás elsõ pillanatától az utolsóig. Szakmai hozzáértése, viselkedése nemcsak az adott tevékenység sikerének záloga, hanem akarva-akaratlanul minõsíti is azt a közösséget, adott esetben azt az államot, azt a haderõt, amelyik ezzel a feladattal megbízta õt. Mindezek figyelembevételével érthetõ, mekkora jelentõsége van a szakszerû és mindenre kiterjedõ kiképzésnek, mekkora felelõsség hárul a kiképzõkre.
A képzés alapját a szerzõdések ismerete jelenti. Csak akkor lehet továbblépni a felkészítésben, ha a hallgató alaposan megismerte a dokumentumok szövegét, megértette az elõírásokat és látja a szövegen belüli összefüggéseket, hivatkozásokat. Ne feledjük, hogy az alapdokumentumok megismerése az elsõ igazi kihívás a kiválasztás óta, hiszen az idegen nyelven íródott, katonai szakzsargonnal megtûzdelt, száraz jogi szövegek megértése próbára teszi a még oly magas szintû nyelvtudással rendelkezõ hallgatót is.
Az elõírások ismerete önmagában semmit sem ér, ha nem tanítjuk meg biztosan felismerni azokat a harci technikai eszközöket, amelyek a szerzõdések, megállapodások tárgyát képezik. Ha komplex módon közelítjük meg a kérdést – márpedig senki se mentett fel bennünket, hogy ne ezt tegyük –, meg is rettenhetünk a volt Varsói Szerzõdés teljes fegyvertárát és a NATO-tagállamok fegyverzetét, valamint a korábbi két tömbön kívüli államok több száz eszközét magába foglaló listáktól. Ezek az alapismeretek elengedhetetlenek lesznek ahhoz, hogy a késõbbiekben, amikor egy-egy konkrét feladatra készül fel az ellenõrcsoport, elég legyen csak az adott országra vonatkozó adatokat felfrissíteni és csak az adott alakulatra figyelni.
A jelöltnek „meg kell mártóznia” az adatszolgáltatások bonyolult világában is. Ez azt jelenti, hogy meg kell tanulnia az ún. adattárak pontos értelmezését, a keresés módját. Nagy biztonsággal kell az adattárak fejezetei között mozogni, és felfedni azokat az összefüggéseket, amelyekre különösen nagy hangsúlyt kell majd a helyszíni ellenõrzés során fektetni. Ismerni kell az ún. bejelentési formátumok7 tartalmát: hozzánk érkezõ ellenõrzés esetén meg kell érteni a bennük lévõ feladatokat, a magyar ellenõrzés elõkészítése során pedig képesnek kell lenni a bejelentési formátum összeállítására. Sokszor „létfontosságú” a rövidítések ismerete, persze lehetetlen lenne elvárni minden egyes betûszó azonnali felismerését, de meg kell tanulni, hol lehet megtalálni azok értelmezését.
Megkerülhetetlen az országismeret is, de ennek a témakörnek az oktatása az alapfelkészítés során viszonylag kisebb óraszámot igényel, hiszen a késõbbiekben, minden egyes feladat elõtt rendkívül alaposan fel fogják dolgozni az ellenõrzés célországára vonatkozó információkat.
A fenti elvi alapok után el kell mélyülni az ellenõrzések gyakorlatában. Az „ellenõrzések” – gyûjtõfogalom, amely alá az összes helyszíni tevékenységet be lehet sorolni. Minden egyes fegyverzet-ellenõrzési dokumentum tartalmazza a saját szempontjából elvégezhetõ ellenõrzési formákat, amelyek sok tekintetben hasonlítanak egymásra, de legalább olyan sok tekintetben el is térnek egymástól. A fegyverzetellenõrnek magáévá kell tennie a tevékenység mögött rejlõ filozófiát, hiszen ez az, amit munkája minden pillanatában szem elõtt kell tartania. Meg kell értenie és be kell gyakorolnia saját helyét, szerepét az ellenõrcsoportban. A korábbi generációk „szerencsésebbek” voltak, hiszen a gyakorlatot a „táskahordozótól” a csoportparancsnokig ún. éles feladatokon szerezhették meg. Ma mind a hazánk területén fogadott, mind az általunk külföldön végrehajtott ellenõrzések száma jelentõsen csökkent, ezért elõtérbe kerülnek az ún. gyakorló ellenõrzések, amelyeket vagy hazai alakulatoknál, vagy ha mód van rá, akkor külföldön hajthatunk végre.8 Ezek során a részvevõk a valóshoz maximálisan közelítõ módon, idegen nyelvi közegben munkálkodnak, oldják meg az oktatók által szándékosan beépített problémás helyzeteket, beleértve az ellenõr- és kísérõcsoport közötti lehetséges konfliktusok kezelését is.
Maradva a gyakorlati felkészítésnél: a fegyverzetellenõrnek meg kell tanulnia saját technikai eszközei használatát. A mûholdas helyzetmeghatározó (GPS) alkalmazása könnyen elsajátítható, de mindenképpen idõbe telik. Nem beszélve a diktafon, a fényképezõgép (vaku!, polaroid!), távcsõ, de akár az egyszerû zseblámpa vagy mérõszalag (!) kézbevételérõl, hiszen mindegyiknek vannak olyan apró trükkjei, amelyeket ha nem ismer az ellenõr, akár az egész feladat sikerét kockáztathatja. Az ellenõrzéseken a kísérõcsoportok által rendelkezésre bocsátott híradóeszközök alkalmazása – általában – egyszerû, de magát a forgalmazást, fõleg idegen nyelven még hazai körülmények között gyakorolni kell.
Az ellenõr nem hírszerzõ, munkája során ügyelnie kell arra, hogy ne is tûnjön annak! Ugyanakkor katonákról van szó, akiknek nemcsak nézni, de látniuk is kell. Meg kell tanítani az ellenõröket az információk gyors értékelésére, osztályozására és használható rögzítésére. Ez a tevékenység sok gyakorlást igényel, hiszen nemcsak a szóban elhangzott adatokat kell idesorolni, de össze kell azokat kapcsolni a környezetben látottakkal. A gyakorlás megmutatja, hogy például egy telephely bejárása után a tapasztalattal nem rendelkezõ ellenõr néha a legegyszerûbb kérdésekre sem tud választ adni, vagy egyszerûen elvész jegyzetei között.
A munkavédelmi és biztonsági elõírások betartása a fegyverzet-ellenõrzésben is kimagaslóan fontos. Az ellenõröket az elsõ pillanattól kezdve rá kell kényszeríteni ezeknek a szempontoknak a figyelembevételére, ami nem is olyan egyszerû, fõleg akkor, ha egy idegen hadsereg alakulatánál, vagy gyakorlóterén kell dolgozni. Ki kell térni a személyi biztonság és az adatbiztonság kérdéseire is.
Az ellenõröket fel kell készíteni a sajtóval való találkozásra. Az elõírások szerint kizárólag a csoportparancsnok jogosult nyilatkozni, de – amennyiben egy más állam által vezetett ellenõrcsoportban tevékenykedik magyar ellenõr – mint külföldi „vendéget”, megszólíthatják õt is. Itt már nem elég csak a helyes nyelvhasználat, sokkal többrõl van szó: minden egyes szót meg kell fontolni, tárgyilagosnak kell maradni, és – akármennyire is csábító a „médiasztárság” – sohasem szabad túllépni a konkrét feladat keretein.
A protokollszabályoknak csak egy részét alkalmazzuk mindennapi életünkben. Ha elfogadtuk azt a megállapítást, hogy a fegyverzetellenõr katonadiplomata, akkor bizony erre a területre is komolyan ki kell térni: nem is annyira egyértelmû, kinek hogyan kell bemutatkozni, hogyan kell egy asztalhoz leülni, hogyan kell a halkéssel bánni stb. Érdemes szakértõket is bevonni, akik segítenek e kérdések megvilágításában. Ha már az étkezésnél járunk: számba kell venni azokat az általános szabályokat, amelyek az étkezésre, alkoholfogyasztásra, dohányzásra vonatkoznak. Az ellenõrnek úgy kell összeállítania felszerelését, hogy számára biztosítva legyen az ivóvíz, szükség esetén az alapvetõ gyógyszerek.
Ezek voltak tehát azok a legfontosabb témakörök, amiket el kell sajátíttatni a kiképzés során. Természetesen az állomány elõképzettsége megmutatja, milyen arányban és milyen hangsúllyal kezeljünk egy-egy kérdést, de az elõzõ sorok használhatók a tanterv összeállításához is.


A KÉTHETES ALAPKIKÉPZÉS ELMÉLETI RÉSZE (ELSÕ HÉT)

Mint a tapasztalat mutatja, a fenti, szerteágazó területek összetett ismereteinek átadására csak kevés idõ áll rendelkezésünkre. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy két hét alatt meg kell teremteni azt az alapot, amire építve a fegyverzetellenõr már képes megkezdeni munkáját, természetesen elõször még csak korlátozott keretek között, beosztottként. A két hétbõl is csak az elsõt tudjuk az elméleti felkészítésnek szentelni, ugyanis a második héten már gyakorlófeladatokat hajtunk végre.9 A teoretikusnak tehát vissza kell térnie a realitások közé, nem tervezhet többhetes felkészítést, meg kell próbálni a korábban ismertetett témákat gyorsan és hatékonyan feldolgozni. A tervezésnél fontos figyelembe venni azt a már többször is említett tényt, hogy a csoportok minden egyes konkrét feladat elõtt felkészítést kapnak, amelyek során ki lehet és ki kell térni azokra a területekre, amelyekre az alapkiképzés alatt csak kevés idõ jut.
A gyakorlati hét tervének kidolgozását csak akkor tudjuk elvégezni, ha világos, mely alakulatoknál fogunk tevékenykedni, ezért ezzel most nem tudunk foglalkozni. Maradjunk az elméleti hét kidolgozásánál és a számvetés alapjaként induljunk ki abból, hogy egy kiképzési napon 6-6,5 tanórát tartunk, és 2 tanóra idõt önképzésre, konzultációra használunk. Ez alól csak a pénteki nap a kivétel, amikorra 4,5 tanórát tervezünk. Ezeket az adatokat figyelembe véve 30 tanórát lehet megtartani, valamint 8 tanóra önképzést biztosítani. A gyakorló-ellenõrzések hetére a feladatokat – lehetõleg – 07.00-tól 22.00-ig tervezzük.10 Az elméleti hét óraelosztásának egy lehetséges verzióját a táblázatunk mutatja be. Mint jól látszik az adatokból, a CFE-szerzõdés és az 1999. évi bécsi dokumentum ismertetésére fordított idõ megközelítõleg 3:1 arányban oszlik meg, amit a lehetséges feladatok száma indokol. Az „általános ismeretek” tanórákon gondolatébresztõ elõadásokra kerül sor; az elhangzottakat mélyebben az önképzés vagy a csoportos foglalkozás alatt lehet megvitatni. A hét lehetséges óratervét mutató táblázatból jól látszik, hogy a gyakorlati kérdések megvitatására – sajnos – nincs idõ, így ezeket teljes egészében a második héten, a feladatok véghajtása során kell betervezni.
Fontos, hogy az elõadók számára pontosan fogalmazzuk meg elvárásainkat, és az elõadások, éppen a rövid rendelkezésre álló idõ miatt, lényegre törõek legyenek. Az elmúlt idõszakban a haderõ átszervezése kapcsán több, nagy tapasztalattal rendelkezõ, a „szakma” minden apró trükkjét ismerõ kolléga hagyta el a hadsereget: mérlegelni kell, melyek azok a témák, amelyek oktatására érdemes õket vendégelõadóként meghívni.


A kidolgozott óraszámelosztás és órarend – természetesen – csak egy a sok lehetséges verzió közül; minden évben az éppen aktuális „Fegyverzet-ellenõrzési irányelvek” alapján változhatnak a prioritások, és ennek megfelelõen kell meghatároznunk a szükséges óraszámokat.


KÖVETKEZTETÉSEK, ÖSSZEGZÉS

A fegyverzet-ellenõrzés nem vesztett aktualitásából. Európa biztonsága szilárd, és ebben nagy szerepe volt és van azoknak a szakembereknek, akik – rendelkezve a szükséges felkészítéssel – képesek folyamatosan érvényt szerezni a különféle elõírásoknak. Az ellenõrök csak akkor sikeresek és öregbítik hazájuk hírnevét, ha kiválasztásuk helyes volt és kiképzésük során a lehetõ legnagyobb alapossággal felkészítettük õket. Jelen cikk ezekre a kérdésekre kereste a választ abban a reményben, hogy sikerült támpontokat adni a területen dolgozó szakembereknek. A cikk gyakorlati alkalmazást is kínál: felhasználásával útmutató dolgozható ki a humán feladatokat ellátóknak, valamint segítséget nyújt a kiképzési terv kidolgozásához.

SZATMÁRI LÁSZLÓ

Jegyzetek:

1 The Alliance’s Strategic Concept. – para 3.
2 Riga Summit Declaration. – para 44.
3 Riga Summit Declaration. – para 42.
4 Az orosz „_______, __ _______!” mondat angol fordítása („Trust, but verify!”). Ronald Reagan amerikai elnök elõszeretettel használt orosz eredetû mondásokat, többek között ezt is. Tõle vették át a fegyverzetellenõrök.
5 A pontosság kedvéért tisztázzuk, hogy jóllehet a fegyverzet-ellenõrzési dokumentumok kidolgozása alapvetõen angol nyelven történik, a késõbbiekben a már elfogadott anyagok több nyelven is autentikusak. Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet égisze alatt született megállapodások például hat hivatalos nyelven jelennek meg, és – jogilag – egymással teljesen egyenértékûnek minõsülnek.
6 Természetesen nemcsak a csoportparancsnoknak kell tárgyalóképesnek lennie, de alapvetõen õ az, akinek a tárgyalásokat le kell tudnia vezetni.
7 A fegyverzet-ellenõrzési rezsimek információáramlását lehetõvé tevõ elõre meghatározott formájú és tartalmú bejelentések, amelyek használata kötelezõ érvényû.
8 2006-ban a Magyar–Ukrán Kétoldalú Bizalom- és Biztonságerõsítõ Megállapodás keretein belül, a frissen vizsgát tett ellenõreink gyakorló ellenõrzéseket hajthattak végre Ukrajnában. Ukrán partnerünket 2007-ben várjuk hasonló feladatra Magyarországra.
9 Alapesetben egy Magyarországon végrehajtott bécsi dokumentum szerinti gyakorló értékelõ látogatásról, és egy CFE-gyakorló bejelentett hely ellenõrzésrõl beszélünk. Mint a 8. sz. lábjegyzetben jeleztem, minden lehetõséget kihasználunk az ellenõrök idegen nyelvi közegben való kiképzésére is.
10 Természetesen valós feladaton az ellenõr 24 órát „dolgozik”: van, amikor pihenõidejét autóbuszon tölti két ellenõrzési hely között.


FELHASZNÁLT IRODALOM

[1] Riga Summit Declaration. Issued by the Heads of State or Government participating in the meeting of the North Atlantic Council in Riga on 29 November 2006. – Riga, 2006. – Press Release (2006)150
[2] The Alliance’s Strategic Concept. Approved by the Heads of State and Government participating in the meeting of the North Atlantic Council in Washington D.C. on 23rd and 24th April 1999. – Washington, 1999. – Press Release NAC-S(99)65
[3] Treaty on Conventional Armed Forces in Europe. – Forrás: http://www.osce.org/documents/doclib/1990/11/13752_en.pdf. – Legutóbbi elérés: 2007. január 14.
[4] Vienna Document 1999 of the negotiations on confidence- and security-building measures. – Forrás: http://www.osce.org/documents/fsc/1999/11/4265_en.pdf. – Legutóbbi elérés: 2007. január 14.