Sopron, Deák tér, a város leghosszabb tere, teljes hosszúságban park, melyet emlékmûvek, idõjelzõ és padokkal övezett terület szakít meg. A várost ismertetõ útikönyvek megjegyzik, hogy a tér alatt a 19. század vége óta bebetonozott mederben folyik a Rák patak. A patak mellett az elõzõ évszázadokban a városfal déli vonulata húzódott. A tér keleti oldalára, az egyik forgalmas keresztezõdésnél állították fel az elsõ világháború után a császári és királyi 9. Nádasdy-huszárezred emlékmûvét, mely Limanowa emlékmûként vált ismertté. Az emlékmû Kisfaludy Strobl Zsigmond alkotása, 1924. december 11-én a limanowai csata tízéves évfordulóján állították fel, katonai tiszteletadás mellett. Két oldalán egy-egy huszár állt, az egyik Mária Terézia korabeli egyenruhában, a másik a világháborús tábori öltözékben. Középen három márványtáblán az elesett hõsök nevei sorakoztak, alsó részén dombormû, mely a csata egy mozzanatát ábrázolta. Az emlékmûvet 1950-ben lebontották, ma a második világháború áldozataira emlékeztetõ kettõs szobor áll a helyén.

Ezek után felmerül a kérdés, kik is voltak a „Nádasdy-huszárok”. Fennállásuk során hol, milyen haditettekkel tûntek ki, kik voltak a parancsnokai, hogyan kötõdtek Sopron városához?
Lipót német-római császár, magyar király 1688-ban megbízta gróf Czobor Ádámot két huszárezred felállításával. Az egyik – amelynek gróf Pálffy János lett a tulajdonosa – túlélte a történelem viharait, és az 1798-ban kapott végleges hadrendi számmal mint császári és királyi 9. huszárezred, fennmaradt 1918. október 30-ig. Az alapítási év a reguláris magyar huszárság születésének dátuma. Az ezred 1689. augusztus 16-án került be a hadrendbe. A másik ezred 1721-ben megszûnt.
Az alapító gróf Czobor Ádám 1690. április 22-én készítette el a felállítással kapcsolatos költségjegyzéket, amelynek végösszege 118 146 forintot tett ki. Egy huszár felszerelésére 60 forintot számoltak. A huszárló 30 forint, lófelszerelés 10 forint, a huszár felszerelése és fegyverzete 20 forint. A teljesség igénye nélkül egy századzászló 40 forintba, egy szekér 200 forintba került. A huszárezred legénységi állományának háromhavi zsoldja 32 400 forintot tett ki. Egy ezredbe tíz századot szerveztek, századonként 100 huszár teljesített szolgálatot, ahogy a pátens elõírta. A huszárokat a felvidékrõl, Léva, Nyitra, Vágsellye, Sempte környékérõl toborozták. Gróf Czobor Ádám és két veje fõként a saját birtokán toborzott. Az eltelt évek során a toborzási központ több alkalommal változott.
Az ezredben a rangoknak, beosztásoknak szigorú hierarchiája volt. Az ezred élén az ezredtulajdonos állt. Az ezredtulajdonosi rendszer az adott kor egyik jellegzetessége. Kezdeti idõszakban korlátlan hatalmat jelentett, így övé volt a tiszti, altiszti kinevezés jogköre, az egyenruha színeinek, formájának meghatározása, az ezredhez tartozókkal szembeni fegyelmi jog gyakorlása. Az új ezred alapításakor sárgás bõrdolmányt, fehér mentét, vörös süveget és nadrágot viseltek, mely az évek során több esetben változott. Végül 1751-ben ez a privilégium az Udvari Haditanácshoz került. A fenyítési hatalom viszont hosszú idõn keresztül megmaradt. Az ezredtulajdonos kezdetben közvetlenül vezényelte az ezredet, de tábornoki kinevezése után vezénylõ ezredesre volt szüksége.
Gróf Czobor Ádám a huszárezredet alapítása után vejére bízta, így 1688-tól tulajdonosa és vezénylõ ezredese erdõdi és királyfalvi gróf Pálffy János lett. (Vöröskõ, 1663. augusztus 20. – Pozsony, 1751. március 24.) Amikor a tisztségeket megkapta, gróf Pálffy János már tapasztalt katonának számított. Ezredesként részt vett Buda ostromában, mint Lotharingiai Károly herceg szárnysegédje.
Az ezredparancsnoki beosztást 1693- ig, a tulajdonosi tisztséget 1700. októberig töltötte be. Gróf Pálffy János fényes pályát futott be. Részt vett a kor szinte valamennyi jelentõs ütközetében, tábornagyi rendfokozatot ért el, megkapta a magyarországi császári csapatok fõparancsnokságát, 1739-ben kitüntették az Aranygyapjas Renddel. 1731-tõl országbíró, majd 1741-tõl haláláig az országgyûlés és az uralkodó bizalmából nádor, emellett horvátországi bán is volt. Részt vett a szatmári béke megalkotásában, vezette a tárgyalásokat és aláírta az okmányt a császár nevében. Több esetben volt a lovasság parancsnoka Savoyai Jenõ herceg tábornagy által vezetett hadseregben. Vezénylete alatt harcolt a huszárezred 1697- ben Zentánál a törökök elleni háborúban, portyázó tevékenységet végzett és részt vett a döntõ lovasrohamban.
Gróf Pálffy János tábornoki kinevezése után 1693-ban egy esztendeig gróf Forgách Simon, majd 1694-tõl gróf Eszterházy Gáspár ezredes volt az ezred parancsnoka. Mindketten szép katonai pályát futottak be. Gimesi és gácsi gróf Forgách Simon mint tábornok, I. Lipót császártól pátenst kapott és huszárezredet alapított 1702-ben, melynek tulajdonosa volt 1704-ig. Ekkor csatlakozott II. Rákóczi Ferenchez; tábornagyi rendfokozatot ért el és a szabadságharc után emigrációban halt meg. Ez a huszárezred császári és királyi 3. huszárezredként 1918. okt. 31-ig fennmaradt.

Galántai gróf Eszterházy Antal 1704-ben az elõzõ évben elesett nemes Loósy János Péter ezredes egységének az élére kapott kinevezést, de ezt nem fogadta el, hanem csatlakozott II. Rákóczi Ferenc szabadságharcához. A huszárezred új vezetõ ezredese – mivel gróf Pálffy János vértesezred-tulajdonossá vált –, valamint ezredtulajdonosa boztifalvi báró Ebergényi László (Ebergénypuszta, 1656–Sopron, 1724) lett. Tulajdonosi tisztségébe 1710. október 9-én iktatták be. Ebergényi László Sopronban tanult és önkéntesként lépett be a Czoborhuszárezredbe. Itt mint auditor és sekretär kapott beosztást. 1690-ben kapitány, 1694-ben alezredes, 1700-ban ezredes lett. A Rákóczi-szabadságharc idején a császári oldalon harcolt. Több ütközetben vett részt gróf Pálffy János mellett, tábornagyi rendfokozatot kapott. 1723. október 8-án elszenvedett sebesülésébe halt bele 1724. június 25-én. Sopronban a ferences rendi templom kriptájában temették el.
A huszárezred a spanyol örökösödési háborúban harcolt, ezért a Rákóczi-szabadságharcban magyarországi bevetésére nem került sor. Az itáliai harcok során az 1706. szeptember 7-ei torinói csata emelkedik ki, mely a császári hadsereg, így természetesen a huszárok diadalát is hozta. Ebergényi László tábornoki elõléptetése után báró Splény László, majd gróf Gyulai Ferenc töltötte be a vezénylõ ezredesi tisztséget. Báró Splény László késõbb huszárezred-tulajdonos lesz. Gróf Gyulai Ferenc ezredes alig egy esztendeig volt ennél az egységénél vezénylõ ezredes. Az ezred új parancsnoka 1707-tõl gróf Csáky György alezredes, majd 1709-tõl ezredes lett.
A spanyol örökösödési háború után újra a törökök elleni háborúk kerültek elõtérbe. Péterváradnál 1716. augusztus 5- én kerültek szembe a fõerõk. A császári hadakat Savoyai Jenõ herceg tábornagy vezette. A lovasság parancsnoka gróf Pálffy János tábornagy, az egyik szárny parancsnoka báró Ebergényi László lovassági tábornok, így a huszárezred a tulajdonos alárendeltségében harcolt. A péterváradi gyõzelembõl alaposan kivették a részüket. Két hét múlva Belgrádnál az Ebergényi-huszárok is a gyõztesek között voltak.
Ezt követõen 1718-ban, báró Czungenberg Ferenc vezetésével Szicíliában is megfordultak. Báró Czungenberg (Zungenberg) Ferenc 1723-tól vezényelte ezt az egységet 1730-ig, amikor õ is ezredtulajdonosi kinevezésben részesült.

Kõrösszeghy és adorjáni gróf Csáky György (Szepesvár 1671. október 27. – 1741. december 4.) vette át az ezredtulajdonosi tisztet 1724. július 12-én. Ezredparancsnoki beosztását 14 éven keresztül látta el. Tábornokká 1723-ban léptették elõ, 1741-ben érte el a tábornagyi rendfokozatot. Betöltötte a Szepes megyei fõispáni tisztséget, császári- királyi tanácsosi címet kapott. Élete utolsó évében a Tisza melléki nemesi felkelõk parancsnoki beosztását is betöltötte. Ezredparancsnokai közül említést érdemel báró Ghilányi János, aki késõbb tábornokként új huszárezred-alapító is volt, valamint gróf Nádasdy Ferenc, aki ezredesként és parancsnokként került vissza egykori alakulatához. A Csáky-huszárok újfent a török elleni háborúban jeleskedtek. Nisnél 1737 júniusában, majd Vidinnél, Banjalukánál augusztusban az alakulat kimagasló katonai teljesítményt nyújtott.
Gróf Csáky György halála után nádasdi gróf Nádasdy Ferenc (Regede, 1708. október 27. – Királyváros 1783. március 22.) került az ezredtulajdonosi tisztségbe. Gróf Nádasdy Ferenc nagyapja nádor volt, akit 1670 szeptemberében hûtlenségi perben elítéltek és kivégeztek, apja a török elleni háborúk egyik lovassági parancsnoka, lovassági tábornok és ezredtulajdonos. Gróf Nádasdy Ferenc katonai pályafutását 1727-ben, a Csáky-huszárezredben kezdte, részt vett a korzikai hadjáratban 1731–32-ben, majd a rajnai hadszíntérre került. 1737–1738-ban a Dessewffy-huszárok ezredese, harcolt az osztrák örökösödési háborúban. Tábornok 1741-tõl, altábornagy 1744-tõl, lovassági tábornok 1745-tõl. Fejér megyei fõispán, 1756-tól horvát bán haláláig.
Ezredtulajdonosként gróf Nádasdy változtatott az ezred egyenruhájának színén. Ettõl kezdve zöld leffentyûs piros süveget, zöld mentét és dolmányt, sötétkék nadrágot viseltek. Ezredesei lomnicai Skerlecz Gábor, majd 1745-tõl gróf Széchenyi Antal, 1752-tõl Beleznai Miklós és 1755-tõl gróf Phillip Karl Sinzendorf. Az ezred a morvaországi Brünn térségébõl indulva 1742 májusában Chotusitznál került szembe a poroszokkal. A váltakozó sikerrel folytatott harcból az ellenfél került ki gyõztesen. A visszavonulást a huszárezredek fedezték.
A következõ év hadmûveletei a franciák ellen, a Rajnánál zajlottak. Itt a Habsburg- csapatok kerültek ki gyõztesen. A korabeli leírások kiemelik a Nádasdyhuszárok sikereit a felderítésben, portyában, lovasrohamban. A Rajna menti kitérõ után az alakulat Sziléziában, a poroszok ellen harcolt. Hohenfriedbergnél a poroszok gyõztek, a menekülõ császári hadsereg katonáit a Nádasdy alárendeltségében lévõ huszárezredek szedték öszsze, közben megakadályozták az üldözést. A huszárezred gróf Batthyány Károly József parancsnoksága alatti hadseregben folytatta a franciák elleni háborút. 1746-ban Liege-tõl mintegy 7 kilométerre, a gróf Bercsényi László altábornagy által vezényelt francia hadseregben szolgáló magyar huszárok ellen hadakoztak. E helyzetben is megállták a helyüket.
1756-tól újra szembekerült a poroszokkal a császári hadsereg, melynek fõparancsnoka Lotharingiai Károly fõherceg1 lett. Az elsõ csatákban a poroszok gyõztek, ezért a hadsereg Leopold Daum tábornagy által vezényelt része azt a parancsot kapta, hogy döntõ csata kikényszerítésével változtasson a hadi helyzeten. A porosz hadakat II. Frigyes porosz király személyesen vezényelte, és Prágától Kuttenberg irányába vonult. A huszárok ezt figyelemmel kísérték. Daum tábornagy és II. Frigyes porosz csapatai Kolinnál találkoztak. A császári hadsereg Daum-féle csoportosításában 11 magyar és 3 határõr huszárezred volt beosztva Nádasdy Ferenc lovassági tábornok és Baranyai lovassági tábornok alárendeltségébe.
A támadást a porosz csapatok kezdték, majd annak elakadása után a császári-királyi csapatok több ellenlökést hajtottak végre. Ez a porosz vonalak átszakítását eredményezte. Nádasdy lovassági tábornok a lovas alakulatokkal több nagy rohamot rendelt el, melyhez folyamatosan megkapta Daum tábornagytól a friss lovasszázadokat. A magyar huszárok, osztrák és cseh vértesek, szász dragonyosok egymás mellett, századkötelékben küzdöttek. A poroszok vereséget szenvedtek, a császári-királyi alakulatok diadalmaskodtak. Ebben a magyar huszárezredek nagy szerepet játszottak.
A kolini gyõzelem emlékére megalapított Mária Terézia Katonai Rend a Habsburg Birodalom elsõ igazi kitüntetése, melyet elsõ alkalommal 1758 márciusában adományoztak.
A kolini csata után a „hétéves” háborúban részt vettek a rossbachi, schweinditzi, leutheni, hockkircheni ütközetekben. Leuthennél – 1757. december 5. – a császári-királyi hadsereg a rossz fõparancsnoki vezetés következményeként súlyos vereséget szenvedett. A lovas alakulatok, elsõsorban a huszárezredek biztosították a visszavonulást. A gróf Ná- dasdy Ferenc lovassági tábornok által vezényelt alakulatok a vereség mértékét nem tudták befolyásolni, de a menekülõket megvédték a folytonos porosz támadásoktól, azonban a személyi, anyagi veszteség így is óriási volt.
A Nádasdy-huszárezred Sziléziában maradt, de ezredtulajdonosuk kénytelen volt megválni a hadszíntértõl. A vereséget hozó ütközet után gróf Nádasdy Ferenc véleményt mondott Lotharingiai Károly fõherceg tábornagy hadvezéri képességeirõl, megkérdõjelezte kinevezésének jogosságát is. Ezek után Mária Terézia visszahívta õket a hadsereg élérõl. Gróf Nádasdy Ferenc ez idõtõl nem kapott több lehetõséget hadvezéri tudásának bemutatására. A tábornagyi rendfokozatot megkapta, és mint horvát bán tevékenykedett a továbbiakban.
Az ezred még részt vett a kunersdorfi, a landshuti és liegnitzi ütközetekben is. Az 1763-ban Hubertusburgban aláírt béke után elkészült veszteséglisták súlyos adatokat tartalmaztak. A Nádasdy-ezredbõl a háború során elesett: 610 fõ; fogságba esett: 1079 fõ; eltûnt: 234 fõ.
A békehelyõrségbe – 1763. Sárospatak; 1767-ben Rosenau – visszatérõ alakulat létszáma az okmányok alapján 709 fõ huszár és 620 ló volt. Az ezredlétszám jelentõsen csökkent, ezért fel kellett tölteni és átszervezni. Az ezred parancsnokai báró Andrássy Károly ezredes, majd Graeven (Gräven) Márton ezredes (1766–1771) nagy munkát végeztek. Az 1755-ös udvari haditanácsi rendelet szerint Bihar vármegye, Debrecen és a hajdúvárosok, valamint a tiszántúli, jász és kun kerület jelentette ennek az egységnek a toborzási területét.

A folyamatos hadseregreformok során a lovasságnál az ezredeket négy osztályra, ezen belül nyolc svadronra tagolták. Kialakítottak egy tartalék svadront is 186 fõvel, elsõsorban az újoncok kiképzésére. Az addigi 2 század = lovassági szervezést felváltotta az immár 2 svadron = divízió szervezés. Vagyis a lovasságnál eltüntették az addig a gyalogságtól átvett kompánia (század) megnevezést és a lovassági század svadron nevet nyert, míg az addigi kétszázadnyi harcászati egység, a svadron új megnevezése divízió (osztály) lett. Szabályozták az ezredlétszámokat, a zászlók alakját, az egyenruha formáját, de a szín ezredrõl ezredre változott. A fegyverzet továbbra is kard, két pár pisztoly, késõbb rövid karabély. A vezényleti nyelv német maradt, de a nem magyar származású ezredtulajdonosok, illetve ezredparancsnokok döntõ többsége – tekintettel, hogy huszárjaikkal magyarul tudjanak beszélni – megtanulták a nyelvet, ha törve is, de megértették magukat. Az ezred ruházatának színe ez években: csákó fekete; dolmány, mente világoszöld; nadrág karmazsinpiros; gomb sárga. A rendfokozatot jelzõ paszományokat a csákón, majd a dolmány karján viselték.
Gróf Nádasdy halála után monyorókereki és monoszlói gróf Erdõdy János (Velike, 1733. május 23. – Zágráb 1806. március 23.) altábornagy kapta az ezredtulajdonosi tisztséget. Gróf Erdõdy õsi magyar arisztokrata család tagja, már 1751-ben zászlós volt a József fõherceg dragonyosezredben. 1760–1763 között a magyar nemesi testõrségnél tisztként teljesített szolgálatot, majd a Széchenyi-huszárezred vezénylõ ezredese lett. Tábornok 1773-ban, altábornagy 1783-ban, lovassági tábornok 1794-ben. Horvát bán 1790-tõl, Varasd megye örökös fõispánja 1795-tõl haláláig. Ezredtulajdonosi ideje alatt a teljesen letöltött 2200 fõs ezred 1787-tõl Bukovinában teljesített szolgálatot, részt vett a török elleni háborúban. A korszak dokumentjei több eset- ben szólnak az ezred harci tetteirõl. Így például 1788-ban böjtmás (március) havának 22. napján Fábry ezredes, Révay õrnagy és Szörényi kapitány vezetésével elfoglalták a moldvai Bottusan városát, meggátolták Ibrahim Nazir pasa tevékenységét, viszaverték támadásait. Szerepel a hírekben Piatsek kapitány, Képíró fõstrázsamester és Makranczi nevû huszár is. Az arany vitézségi érmet 1790-tõl az ezred altiszti és közhuszár beosztottai közül 24 fõ kapta meg. Ezüst vitézségi éremben 230 fõ részesült. 1798-tól egy újabb hadsereg-szervezési változás keretében végleges hadrendi számokat nyertek az ezredek, amelyek már az elsõ világháború végéig fennmaradtak.
A török háború után rövid ideig tartott a fegyvermentes állapot. A hadmûveletek 1792-ben újra megindultak. A huszárezred az Észak-Itáliában, Piemontban harcoló hadseregben kapott beosztást, Károly fõherceg2 fõparancsnoksága alatt. Castiglone és Tarvisio mellett vettek részt több sikeres és sikertelen ütközetben. Kiemelkedõ 1800. június 14-én a marengói ütközet, ahol a császári-királyi csapatok vereséget szenvedtek a franciáktól. A huszárezred azonban itt is nagyszerû teljesítményt nyújtott, fõleg a viszszavonulók védelmében jeleskedtek.
Újra elkövetkezett egy idõszak, amikor az ezredtulajdonos alárendeltségébe kerültek a huszárok. Gróf Erdõdy János után palotai gróf Frimont János (Finstingen, 1759. január 13. – Wien, 1831. december 26.) lovassági tábornok került az ezredtulajdonosi tisztségbe. A lotharingiai német családból származó Frimont János 1776-ban közvitézként lépett be a Wurmser huszárezredbe, 1798- ban ezredes és a lovas vadászok parancsnoka. Hadosztály-parancsnoki beosztásban, altábornagyként vesz részt 1809-ben Napóleon ellen a pozsonyi hídfõ védelmében, majd 1812-ben az orosz hadjáratban. Parancsnoksága alatt fejezõdik be Itáliában a Napóleon elleni háború. Katonai érdemeiért a Mária Terézia Katonai Rend mellett tulajdonosa a Lipót Rend Nagykeresztjének, a Vaskorona Rend I. fokozatának. Megkapta az angol Bath Rendet, az orosz Vlagyimir Rendet, valamint a francia Szent Lajos Rendet is. A Bihar vármegyei Palota birtokát és grófi méltóságát I. Ferenctõl, Magyarország királyától kapta. Indigenátusa alapján önmaga és minden kortársa magyarnak tartotta, házat vett Nagyváradon. Kinevezték az Udvari Haditanács Elnökének, de a beosztást halála miatt elfoglalni nem tudta. Újpalotán, a katolikus templomban, a családi kriptában temették el.
A huszárezred 1810-tõl Radkersburg –Nagykanizsa–Hódmezõvásárhely– Ziolkiew helyõrségekben állomásozott. Az orosz hadjáratban nem vett részt, majd a tartalék hadsereghez osztották be és újra az itáliai hadszíntéren szolgált. Késõbb Franciaországba is eljutott különösebb ütközetek nélkül, ezt követõen Nápolyban és Dél-Itáliában többnyire rendfenntartó tevékenység jutott részükre. A cs. k. 9. gróf Frimont huszárezredben az elsõ õrnagyi osztály 2. századában teljesített szolgálatot 1827. április 19-tõl gróf Batthyány Lajos, alhadnagyi rendfokozatban. A sematizmusban az alhadnagyok rangsorában ötödik helyen szerepel. Az ezredtõl saját kérelmére, legfelsõbb engedéllyel, tiszti rendfokozatáról való lemondása után 1831. április 30-án lépett ki.
Frimont János halála után rövid ideig farkasfalvi báró Wieland György altábornagy (Farkasfalu, 1761. – Késmárk 1849) került az ezredtulajdonosi tisztségbe. Wieland György huszárezred-parancsnokként az 1809. május 21–22. asperni, az 1809. július 5–6. wagrami ütközetben nyújtott teljesítményéért Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét, majd bárói címet kapott. Ezredtulajdonos 1833. szeptember hóig volt, ettõl kezdve másodtulajdonos.
Az ezredtulajdonosi cím egyre inkább protokollárissá vált, külföldi uralkodók közül többen adták nevüket egy-egy sikerekben gazdag ezrednek. A huszárezred új tulajdonosa I. Miklós orosz cár (Szentpétervár 1796. június 25. – Szentpétervár 1855. február 18.) Beiktatása 1833. szeptember 19-én történt, ahol részt vett I. Ferenc osztrák császár, magyar király is. I. Miklós orosz cár névleges ezredtulajdonossága miatt lett formálisan másodtulajdonos Wieland. A saját hadseregbeli másodtulajdonosság idegen uralkodó ezredtulajdonosi méltósága esetében általános megoldást jelentett. Pardubitzbõl az ezredet áthelyezték Bécsbe, 1845-tõl a bécsi józsefvárosi (Josefstadt) lovassági laktanyában állomásoztak.
I. Miklós cár 1845. december 30-án mint Romanov tábornok tett látogatást az ezrednél. Újabb kitüntetéseket adott át, újra 1000 dukátot osztatott szét a legénység körében. 1846. január 1-jén fogadást adott a tiszti állomány részére. Az ezred – mint Bécs háziezrede – helyõrségi szolgálatot teljesített. Részt vett 1847. május 4-én Károly fõherceg generalisszimusz temetésén. Az ezredparancsnok ekkor gróf Franz Deym von Stritecz ezredes, akinek vezetésével 1847. májusban a morvaországi Prossnitzba, innen 1848. július végén hosszabb huzavona után a Batthyány-kormány kérésére Körmendre vonultak át. Ezután az ezred részt vett a Jellasics elleni harcokban a Dráva mentén, szeptember 29-én Pákozdnál – osztályokra bontva – Kiss Ernõ tábornok, majd Ozoránál október 7-én Görgey Artur ezredes parancsnoksága alatt. Jelen voltak a schwehati ütközetben is. Az 1848. október 15-i rendelet után a tisztek több mint fele és a legénység túlnyomó többsége átállt a honvédséghez, letette az esküt a magyar kormányra, az alkotmányra.
Egy osztály huszár Perczel Mór alakulatában a móri ütközetben Ottinger tábornok vértesei ellen került bevetésre, váltakozó sikerrel. Gróf Deym ezredes 1848. szeptember 3-án tábornokká lépett elõ és távozott az ezred élérõl.

A szabadságharc idején az ezred parancsnokai:
Békeffy József alezredes, majd ezredes 1848. november 26-ig;
Gáspár András ezredes, majd tábornok 1849. április 2-ig;
Berzsenyi Lénárd ezredes 1849. május 14-ig;
Markovich Adolf alezredes a világosi fegyverletételéig.

Az ezredet 1848. októbertõl a fel-dunai hadseregbe, a VII. Hadtestbe osztották be. Több esetben osztályonként, századonként kerültek különbözõ csapattestekhez. Részt vettek a mezõkövesdi ütközetben. A tavaszi hadjáratban Nagysallónál, Hatvannál, Komáromnál, majd a nyári hadjáratban Gyõrnél, Szõnynél és Komáromnál harcoltak. A Komáromtól Aradig tartó menetelés és egyben az oroszok elleni több, kisméretû ütközet résztvevõi voltak. A fegyvert Világosnál tették le.

A szabadságharc leverése után a huszárok újra a birodalom távoli helyõrségeibe kerültek. Többségét, köztük a 9-es számú ezredet teljes mértékben átszervezték. Az újjászervezésrõl szóló rendeletet 1849. szeptember 17-én írta alá az uralkodó, Ferenc József. Új ezredtulajdonost neveztek ki herceg Franz Liechtenstein személyében. (I. Miklós cár az 5. vértes ezred tulajdonosa lett.)
Herceg Franz Liechtenstein (Wien 1802 – Wien 1885) apja herceg Johann Liechtenstein császári, királyi hadvezér, a Mária Terézia Katonai Rend mindhárom fokozatának tulajdonosa. Fia 1821-ben az 1. könnyûlovas-ezrednél kezdte katonai pályafutását, õrnagy 1834-ben, ezredes 1836-ban (ekkor a 9. huszárezred ezredparancsnoka). Tábornok 1844-ben, altábornagy 1848. decemberben. Megkapta a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét 1849-ben, rendelkezett a Vaskorona Rend I. osztályával, a Lipót Rend lovagkeresztjével, a Katonai érdemkereszttel. Megkapta az orosz Alekszander Nyevszki Rendet briliánsokkal, valamint a Szent Vlagyimir Rend II. osztályú fokozatát. Dandárparancsnok Prágában, majd Itáliában, hadosztályparancsnok Magyarországon Gyõrnél és Komáromnál, majd hadtestparancsnok Temesvárnál, 1849 õszén a III. hadsereg parancsnokhelyettese.
Az ezred négy osztályból, osztályonként két századból állt, ezenkívül tartalék századot állítottak fel. Változott az egyenruha színe. Csákó fehér; dolmány, mente sötétkék; nadrág sötétkék, mely 1868 után vörös; gomb fehér. Az ezred új parancsnoka 1849-ben Wallemore ezredes, majd õt követte 1850–84 között Georg Sauer ezredes, az 5. könnyûlovas-ezredtõl. A Katonai Érdemkereszt tulajdonosaként tapasztalt tisztnek számított. Az ezred második ezredese herceg Nassaui Móricz; alezredese palini báró Inkey Eduárd; õrnagyok: gróf Bubna Károly; Pongrácz Eugén; gróf Poppenheim Henrich.
Az eredeti, 1848. júliusban Körmendre érkezett ezredbõl tiszt 1 fõ; õrmester 2 fõ; szakaszvezetõ 24 fõ; huszár 16 fõ; ezredszabó 1 fõ; tisztiszolga 1 fõ; ló 41 maradt. Visszakerült azon tisztek többsége, akik 1848. augusztus és 1849. január között léptek ki az ezredbõl, a magyar kormány szolgálatából. Így például gróf Bubna õrnagy és gróf Poppenheim Henrich õrnagy.
A huszárokat Buda, majd Komárom és Besztercebánya, 1860-tól Gyõr, Székesfehérvár, Esztergom, Komárom területérõl toborozták. Nagy számban soroztak be 1849. szeptember–októberben a szabadságharcban részt vett, fogolyként kezelt beosztott tiszti (hadnagy, fõhadnagy, százados) állományból és a legénységbõl, velük pótolva a létszámhiányokat. Az 1851-ben kiadott lovassági szabályzat alapján szigorú keretek között folyt a huszárélet. Az átszervezés alatt az ezredparancsnokság Grazban állomásozott. Az ezredesi osztály és az alezredesi osztály Florian–Predling; az 1. õrnagyi osztály Cill–Gondobitz; a 2. õrnagyi osztály Froslau–Sachsenfeld területén szervezõdött. Az átszervezés befejeztével megkezdõdött a sorozatos áthelyezés a birodalom területén. Grazból a csehországi Kundratitzba, innen Beneschauba és Austerlitzbe, majd 1854–66 között Pardubitzba kerültek.
A 9. Liechtenstein-huszárezred az 1859-es piemonti–francia szövetség elleni háborúban nem vett részt, mint stratégiai tartalékot a hátországi hadsereg állományába osztották be. Az 1864-es dán hadjáratban sor került a 9-es huszárezredre is. Komolyabb akcióra nem került sor, de lovasbravúrt hajtottak végre, amikor a jeges úton rohamozták a visszavonuló dán gyalogságot. Veszteséget is szenvedtek, amikor lesbõl támadták õket; egy tiszt sebesült meg: gróf Lamberg Fülöp kapitány. A távollevõ ezredparancsnokot helyettesítõ Ladislaus von Smagalski alezredes és herceg Thurn und Ta- xis Ottó kapitány katonai érdemkeresztet kapott, a tisztek közül 9 fõ legfelsõbb elismerést vehetett át. Az 1866-os háborúban az északi hadseregben báró Leopold Edelsheim altábornagy könnyûlovas-hadosztályába került a cs. k. 9. ezred.
A cs. k. 9. Liechtenstein-huszárezred parancsnoka verõczei gróf Pejacsevich Miklós ezredes, a hadjáratban súlyosan sebesült. Fogságba esett, majd visszatérése után megkapta a Vaskorona Rend III. osztályú kitüntetését. Ugyanezt a kitüntetést kapta Ladislaus von Smagalski alezredes is, aki átvette az ezred irányítását a parancsnok sebesülése után. Rajtuk kívül 8 tiszt katonai érdemkeresztet hadi díszítménnyel, 4 tiszt pedig legfelsõbb elismerést kapott. Mindkét hadjáratban a kitüntetett tisztek között volt a soproni származású Krénosz Károly I. osztályú kapitány, késõbbi altábornagy is. Gróf Pejacsevich Miklóson kívül az ezrednek négy tiszt sebesültje volt, valamint a sorhuszárok között is nagy volt a veszteség. Az ezred a hadosztály, illetve a dandár kötelékében harcolt, részt vett felderítésben, a porosz elõõrsök megállításában, a gyalogsági tüzérségi állás változtatásának fedezésében. A többi lovashadosztállyal együtt ütközetet vívott a porosz lovasokkal a gyalogság visszavonulása érdekében, biztosították az üldözés megállítását. A legénységi állományból arany vitézségi érmet kapott az ütközet után Gyökér István és Molnár Antal huszár szakaszvezetõk.
A porosz háború befejezése után az ezred 1867–68 között Bécsben teljesít szolgálatot, majd 1868–70 között St. Georgen a helyõrségük. Ezt követõen 1870-tõl 1880-ig Gyõr, Székesfehérvár, Pécs volt az ezredtörzs székhelye, a századok a környezõ községekben helyezkedtek el. Négy évig Boszniában, Ruma városban állomásoztak, míg 1884-ben Sopronba települtek és ez 1918. novemberig végleges helyõrségükké vált. A Sopron helyõrségbe érkezõ huszárezred parancsnoka földvári báró Földváry István ezredes, aki az ezrednél 1882 óta teljesített szolgálatot. Innen a magyar királyi testõrséghez helyezték át. 1888. január l-jén, mint testõr alhadnagy, altábornagyi rendfokozatban került nyugdíjba. A reformkori hadkiegészítési változásokat követõen itt kell megemlíteni az 1868-as, általános hadkötelezettségen alapuló honvédelmi törvényt, továbbá a kétközpontú állam két részében önállóan alapított honvédség szervezését, a magyar honvédségbeli huszárezredek feltûnését az örökölten továbbélõ közös egységek mellett.
1889-ig Gyõr és Komárom, majd Sopron, Moson, Vas és Zala vármegyéktõl vonultak be az újoncok. Ez a rendszer az ezred megszûnéséig nem változott.
Herceg Franz Liechtenstein 1885-ben meghalt, az új ezredtulajdonos herceg Lamoral Thurn und Taxis altábornagy (Szabadka, 1832. április 13. – Pozsony, 1803. december 9.) lett. A hadseregben 1848. május 21-tõl teljesített szolgálatot a 4. ulánusezrednél, ezt követõen kapitány a 8. Hessen–Kassel huszárezredben. Õrnagy 1863-tól az 5. Montenuvo huszárezredben, ezredes 1870-ben, tábornok 1877- ben, altábornagy 1882-ben. Több kitüntetéssel rendelkezett, így a Lipót Rend lovagkeresztjével, a katonai Érdemkereszttel, a bajor Szent Mihály Rend lovagkeresztjével, a svéd Oroszlán Renddel. Ezredesként 1869–1876 között a 9. huszárezred parancsnoki tisztét töltötte be.

A mindenkori trónörökös, családi határozattal, uralkodói felkészítése során olyan katonai kiképzésben részesült, amely minden fegy- ver- és csapatnembeli szolgálatteljesítés megismerését is magában foglalta. Ennek jegyében Ferenc József osztrák császár és magyar király két esetben nevezett ki ezredparancsnoknak fõherceget a császári házból. Ferenc Ferdinánd fõherceg mint huszár ezredes 1890–1892 között, Ottó Ferenc József fõherceg ezredesként 1894–1896 között volt ezredparancsnok Sopronban. Ferenc Ferdinánd részére alkalmat akartak adni a magyar társadalom, a magyar környezet, a magyar nyelv megismerésére. A fõherceg nem élt ezzel a lehetõséggel, kapcsolatot szinte alig tartott a soproniakkal. Ottó fõherceg népszerûbb volt, bár polgári környezetben ritkán járt. Sopronba 1894. május l-jén mint alezredes került osztályparancsnoki beosztásba. 1894. augusztus 8-án kapta meg az ezredesi rendfokozatot és az ezred parancsnoki tisztét. Pápán 1895-ben tiszti díjugrató- és díjlovaglóversenyt nyert. Búcsúzása elõtt fogadta Frigyes fõherceg és József fõherceg látogatását, akik a huszárezredet szemlélték meg. Nemes Szmrecsányi István ezredes utóda Nagylányai és Vásárosnaményi gróf Lónyay Albert ezredes, akit 1899. május 1-jétõl neveztek ki ezredparancsnokká, lovassági tábornokká 1914. augusztus 20-án lépett elõ. A magyar királyi testõrség utolsó parancsnoka volt 1914. június 20. – 1918. november 20. között.
Bécsben 1888. május 13-án felavatták Mária Terézia szobrát. Ebbõl az alkalomból, legfelsõbb elhatározással, több gyalogos és huszárezred állandó (örökös) ezredtulajdonost kapott. Így a 9. huszárezred örökös tulajdonosa nádasdi gróf Nádasdy Ferenc lett. A Nádasdy-huszárezred fehér csákót, sötétzöld mentét és dolmányt, búzervörös nadrágot viselt, fehér gombbal.
A 9. Nádasdy-huszárezred a Monarchia egyik elit ezredévé vált az 1890-es és 1900-as években. A sematizmusokban rendszeresen fordulnak elõ hercegi, grófi családokból származók, a tartalékállományban is többen vannak ezen családokból. Így például 1892-ben négy Széchenyi gróf is az ezred kötelékében szolgált. Az ezredparancsnok 1901. április 1- jétõl lovag Korda Ignác ezredes, az elsõ világháború egyik lovashadosztály parancsnoka, ezt követõen Heuriguez Henrik ezredes 1907. július 1-jétõl veszi át az ezredet. A viszonylagos béke idején rendszeres résztvevõi a lovas hadgyakorlatoknak, majd a gyalogsággal együtt végrehajtott közös gyakorlatoknak. 8–10 napos meneteket hajtottak végre, napi pihenõkkel, szabad ég alatt éjszakázva. Az ezred a gyakorlatokon kitûnt képzettségével, lovaglótudásával, a huszárok hozzáállásával.

A világháború kitörésekor az ezredet a 10. lovashadosztályhoz osztották be. A hadosztály a 2. hadsereg-parancsnokság közvetlen alárendeltségében, Szerbia határán, a déli frontszakaszon gyülekezett. Az új intézkedések után a 9. császári és királyi huszárezred 1914. augusztus 18-án kezdi meg az elvonulást a szerb frontról és augusztus 20-án ér az orosz frontra. Ott átkerült a 4. hadsereg kötelékébe. Ettõl kezdve folyamatosan harcolt az ezred az orosz lovasság ellen. A ravaruszkai ütközetben 1914. augusztus végén volt az ezred elsõ tiszti vesztesége. Elesett Hajas Dezsõ huszárfõhadnagy, emléktáblája Sopronban a balfi úti temetõ kápolnájában található.
Az orosz hadsereg a lembergi csata után Galíciába is betört és a Kárpátok mögé vetette vissza az osztrák–magyar kötelékeket. Az oroszok Uzsoknál magyar területre is léptek. Az orosz támadást az osztrák–magyar csapatok 1914. december 14–17-én tudták megállítani. A limanowai csatában a huszárezredek, köztük a 9. Nádasdy-ezred lóról leszállva kézitusára kényszerült. A 9. huszárezred parancsnoka, Muhr Ottomár ezredes, erõsítésként vezette fel az ezredet a limanowai magaslatra. Miután átlátta a kialakult helyzetet, sortüzet, majd „most mutassátok meg fiúk, hogy Nádasdy-huszárok vagytok” felkiáltással rohamot vezényelt. Az ezredparancsnok az elsõ roham során elesett. Az ezred a kecskeméti és a székesfehérvári közös, valamint a szegedi honvédhuszárokkal együtt, a gyalogsági erõk beérkeztéig, megtartotta a magaslatot, több orosz rohamot kivédve.
A soproni ezredbõl 28 tiszt és 318 sorhuszár esett el, illetve sebesült meg. A további háborús évek során a császári és királyi 9. huszárezred a 7. hadsereg állományában 1915. októberig harcolt. Felderítés, visszavonulás fedezése, a gyalogsági erõk összegyûjtése, hírvivõ szolgálat volt a feladatuk. Folyamatosan egyre több géppuskát kaptak. A lóállomány csökkenésével több lett a gyalogos huszár. 1917-tõl folyamatos átszervezések történtek, ruházatban, fegyverzetben, és átkerültek az olaszországi hadszíntérre. Az utolsó háborús évben, 1918-ban már csak a 10. lovashadosztály, benne a császári és királyi 9. huszárezred volt „igazi” lovas magasabbegység. Ekkor az olasz fronton többségben hadseregtartalékként számoltak velük. A háborút a 11. hadseregnél fejezték be. Feladatuk a Drina folyó biztosítása volt, ahonnan a fegyverszünet megkötése után indultak vissza Magyarországra.
A háború során a soproni Nádasdyhuszárezred megtette kötelességét, szereplése méltó volt a több mint kétszáz éves ezred hagyományaihoz. A trianoni szerzõdés intézkedett az ezred megszüntetésérõl. 1920-tól létezett a magyar hadseregszervezésben egy ettõl a történelmi formációtól minden szempontból távol esõ magyar királyi Nádasdy Ferenc 3. honvéd huszárezred.

A huszárezred tiszteletére felállított emlékmûvet 1924. december 11-én a vármegye, a város, a helyõrség, az egyház vezetõi jelenlétében avatták fel. Meghívást kaptak az alakulatnál az I. világháború során és azt megelõzõen szolgálatot teljesített tisztek és huszárok, az elesettek hozzátartozói. Részt vett a legidõsebb Nádasdy-huszár, gróf Bissingen-Nippenburg Nándor lovassági tábornok, aki alezredese volt a huszárezrednek. Az elsõ koszorút az emlékmûre Muhr Ottomar ezredes özvegye és segédtisztjének, Bauer Ottó hadnagynak az apja tette le az elesettek hozzátartozói nevében. Muhr Ottomar ezredes utólagos megítélés során, 1931. október 3-án posztumusz kapta meg a Tiszti Arany Vitézségi Érem kitüntetést a Mária Terézia Katonai Rend káptalanjától.
A Nádasdy-huszárezred Sopron hadtörténetének szerves része. Remélhetõ, hogy a megújuló Deák téren jut részükre egy emlékoszlop vagy emléktábla, amely a kétszázharminc évig fennálló ezredre, tisztjeire és huszárjaira fogja emlékeztetni az utókort.

HEGEDÛS ELEMÉR

Jegyzetek:

1 Lotharingiai Károly Sándor (1712–1780) az uralkodónõ, Mária Terézia sógora, visszahívása után németalföldi kormányzó

2 Károly fõherceg (1771–1847) II. Ferenc császár testvére, neves osztrák hadvezér. Aspernnél legyõzte Napóleont, tescheni herceg, generalisszimusz címet kapott.


FELHASZNÁLT IRODALOM

Ságvári György–Somogyi Gyõzõ: Nagy huszárkönyv. Magyar Könyvklub, 1999.
Zachar József: A magyar huszár. Corvina, 2000.
Felszeghy György: Rendjelek és kitüntetések történelmünkben. Bp. Társadalmi Kiadó, 1944.
Geschichte des K. u. K. husaren Regiments graf Nadasdy Nr. 9. Sopron 1904.
Hadtörténelmi közlemények, 1910. évfolyam. Az Erdõdy-huszárezred története.
Hadtörténelmi közlemények, 1984. évfolyam. Gróf Batthyány Lajos katonai szolgálatának története.
Hellenbronth Kálmán: A magyar testõrség névkönyve. Bp. 1943.