Manapság közhelyszerűen hat, ha az írott és az elektronikus sajtót a negyedik hatalmi ágként emlegetik. De vajon mennyire új keletű ez a megfogalmazás? Edmund Burke-től, egy 18. századi angol politikus-írótól származik a Fourth Estate, vagyis a Negyedik Rend elnevezés. Thomas Carlyle, korabeli történészíró feljegyzései szerint Burke a következőket mondta: „Három rend van jelen a parlamentben: a klérus, a nemesség és a polgárok, de ott fönt, a Tudósítók Galériáján foglal helyet a Negyedik Rend, mely mindnyájunknál fontosabb.”1 Eredetileg még nem hatalmi ágról volt szó, hanem arról a feltörekvő erőről, amely a nyilvánosságot jelentette, amelynek alapvető, de nem kizárólagos eszköze volt a sajtó. Amikor Burke a sajtógalériát említette, valójában tehát a nyilvánosságra gondolt. Ha van a „hatalom” szónak ebben az összefüggésben értelme, akkor az inkább a nyilvánosságé, mint a sajtóé. De vajon a két szó nem ugyanazt jelenti? Hiszen ma a sajtóban megjelent információdömping soha nem látott nyilvánosságot is jelent egyben. (Természetesen mára már az írott sajtó mellett nagy szerepet vállaló elektronikus médiumokat sem szabad kifelejteni a felsorolásból.)

Szinte napra pontosan öt évvel a 1999-es koszovói bombázások elindítása után, 2004 tavaszán 48 óra leforgása alatt 28 ember halt meg, közel 900 pedig megsebesült. Ezek az összetűzések egyértelművé tették, hogy a tartomány békéje még évekkel a rendezés után sem szilárdult meg.
A meglehetősen lassúra nyúlt rendezési koncepció konzerválta a tartományban meglévő feszültségeket. Az ENSZ rendezési tervében felvázolt stabil, soknemzetiségű és demokratikus Koszovó egyelőre csak álom maradt. A problémát még ma sem tekinthetjük lezártnak, gondoljunk csak a napjainkban zajló, 2006-os bécsi tárgyalássorozatra! Kérdés, hogy lehet-e még hasonló konfliktusokra számítani? S ha igen, mennyire lehet azokra felkészülni?
Koszovó biztonsági helyzetére vonatkozó korábbi értékelések, elemzések a valóságosnál sokkal kedvezőbb képet mutattak annak ellenére, hogy az 1999-es „rendezés” során csupán kezelni sikerült a már régóta húzódó problémákat. A koszovói szerbek helyzetét a mai napig nem sikerült megoldani.
A 2004-es, közel egy hétig tartó összecsapásokról természetesen írtak a napilapok is. A megjelent cikkeket a legcélszerűbb a tartalomelemzés objektív módszere segítségével elemezni. A hétköznapokban mindannyian végzünk ösztönös tartalomelemzést. Gondoljunk csak arra, amikor újságot olvasunk, tévét nézünk, rádiót hallgatunk. Ilyenkor ösztönösen kategorizáljuk az üzeneteket számunkra kedvező, kedve- zőtlen felosztás szerint. A szakszerűen végzett tartalomelemzés módszere talán sehol nem nyert olyan széles körű felhasználást, mint a nemzetközi válságok, konfliktusok kutatásában. „A tartalomelemzés a kommunikáció valóságos tartalmának objektív, szisztematikus és mennyiségi leírására alkalmas kutatói technika.”2 Ennek az eljárásnak köszönhetően objektív eljárással, a vizsgált szövegek törvényszerűen visszatérő sajátságai alapján olyan következtetéseket vonhatunk le, amelyeket a szöveg megalkotója nyíltan nem mond ki, de azok az üzenet megszerkesztettségéből, kódolásából egyértelműen kiolvashatók. A közlemények, újságcikkek tartalomelemzése tehát olyan információkat is feltárhat, amelyek burkoltan, a kódolásban vannak elrejtve.


KUTATÁSI BESZÁMOLÓ

Ahogy már említettem, 2004 márciusában ismételten fegyveres összecsapásba torkollott a szerb–albán etnikai konfliktus. A közel egy hétig tartó zavargások, összetűzések kapcsán érdemes összehasonlítani a Magyarországon megjelenő négy vezető napilapban (Népszabadság, Magyar Nemzet, Népszava, Magyar Hírlap) és a délvidéki Magyar Szóban megjelent újságcikkeket. A tartalomelemzés szempontjából ugyanis jelentőséggel bír, hogy az adott sajtóorgánum milyen megközelítésbe helyezi, hogyan közli az eseményeket.
Az összehasonlító elemzés célja, hogy bemutassa a vizsgált sajtóorgánumok viszonyát az eseményekhez. (A napilapok politikai irányultságától, a térség közelségétől nem lehet elvonatkoztatni.)
Természetesen mind az öt napilap esetében egyforma a vizsgált időszak, amely 2004. március 18-ától március 28-áig terjed. Az elemzés során nyilván választ kapunk arra is, hogy a jelenlegi újságírói kultúra szerint az erőszakos cselekményeknek, az esetleges fegyveres konfliktusoknak, vagy a reális, tényszerű információközlésnek van nagyobb hírértéke. Az előbbi kérdésből természetesen számtalan más kérdés is adódik – ami többek között – a média „szenzációéhségére” vonatkozik: Valóban felnagyítva, torzítva jelentkeznek az ilyen típusú hírek, s ha igen, milyen mértékben? Próbálnak esetleg valósághű, viszonylag reális információkat közölni? Milyen mértékű az olvasók, a közvélemény befolyásolása? Mindez milyen célból, minek/kiknek az érdekében történik? Hiszen nem bulvársajtóról van szó, ahol a példányszám megduplázását is jelentheti egy-egy felnagyított vagy megmásított hír. Az összehasonlító elemzés módszere azért is tűnik hatékonynak, mert a viszonyítási alap az öt különböző sajtótermék. A koszovói válságra konkretizálva a kérdéseket tisztázandó, hogy:

_ Az újságírók mennyire tartották fontosnak az „etnikai tisztogatás”, illetve „a függetlenség” szavak használatát akkor, amikor egyértelműen tudjuk, hogy a zavargások kirobbanását ez a két jelenség nagyban meghatározta?
_ Mivel fegyveres összetűzésről van szó, milyen mértékben használtak erőszakra, fenyegetésre utaló szavakat, indulatszavakat?
_ Milyen gyakorisággal használtak mozgásra, cselekvésre utaló igéket?

A fenti megállapításokból kiindulva célszerű egy olyan kategória-szótárt felállí- tani, amelynek segítségével objektív választ kaphatunk minden felmerülő kérdésre. A kategória-szótárt a következő szempontok szerint csoportosítottam:

1. erőszakra, fenyegetésre utaló szavak, indulatszavak használata, a mozgást, cselekvést, tettrekészséget kifejező igék gyakorisága,
2. a függetlenség szó, szavak használata;
3. az etnikai tisztogatás kifejezés gyakori előfordulása.

A kategória-szótár felállítása mellett érdemes megnézni, hogy a vizsgált időszakban, napokra lebontva hány cikk, milyen címmel jelent meg az öt napilapban. Egy cikken belül van-e kommentár, vagy megmarad a cikk leíró, tényközlő jellege; mit emelnek ki, mit hallgatnak el egymáshoz képest?


A kvantitatív adatok











Értékelés, elemzés

Az összesített táblázatból egyértelműen kiderült, hogy a zavargásokat elindító legfőbb okot, a koszovói albánok régóta áhított függetlenségét a Magyar Hírlap háromszor, a Népszava egyszer, a Magyar Nemzet, a Népszabadság és a Magyar Szó mindösszesen csak kétszer említi. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az albánok függetlenség iránti vágya „csak” közvetve indukálta az eseményeket – a tudósítások viszont már a konkrét zavargásokról történtek. Így elképzelhető, hogy az újságírók ezért nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a szó gyakori használatának. (Természetesen lehet másik magyarázatot is találni erre: ha ugyanis a kelleténél többet használják a „függetlenség” szót, akkor az úgy is tűnhet, mintha alátámasztaná, jogossá tenné a véres zavargások kirobbantását. Ezt nyilván egyik sajtóorgánum sem akarta sugallni, ezért inkább eltekintettek a szó gyakori használatától.)





A fegyveres konfliktust kiváltó „etnikai tisztogatás” kifejezés szintén elenyésző számban fordul elő, függetlenül a napilapok politikai orientáltságától. Talán a Népszava az egyetlen, ahol kiugróan keveset szerepel (5) ez a kifejezés, a Magyar Hírlap (8) és a Népszabadság (9) esetében ezek az értékek közel azonosak. A hazai napilapok közül a Magyar Nemzet (12) használta a legtöbbször, de összességében óriási különbségek nincsenek. A Magyar Szó (17) e tekintetben túlszárnyalja az összes vizsgált napilapot. (Ez esetben még a részletes elemzés előtt lehetett arra számítani, hogy a Magyar Szó hasábjain fog a legtöbbet szerepelni ez a kifejezés, ami természetesnek tekinthető, hiszen a földrajzi közelség a fenyegetettségérzetet, a félelmet jobban felerősítheti.) A konkrét kifejezést még a hivatalos szervek is csak nagyon óvatosan, néha körülírva használták, ami nem csoda. Ennek a szóösszetételnek ugyanis olyan súlya van, amit érthető okok miatt diplomatikusabb, bölcsebb nem hangoztatni akkor, amikor még – a kifejezés igazolását tekintve – nem áll kellő bizonyíték a rendelkezésre.
Ha bebizonyosodik és elfogadott lesz az etnikai tisztogatás ténye, az a koszovói albánok nemzetközi megítélését komolyan befolyásolhatja: negatív színben tüntetheti fel, amivel párhuzamosan a szerbek megerősíthetik saját pozíciójukat a Koszovó függetlenségéről szóló tárgyalások kapcsán. Nyílt vállalása és hangoztatása ennek a fajsúlyos kifejezésnek tehát nem véletlen Oroszország esetében, a szerbek részéről pedig teljesen természetes.
Összességében megállapítható, hogy az etnikai tisztogatás és a függetlenség hangsúlyozása jóval kevesebb szerepet kapott a vártnál. A döbbenetes események – úgy látszik – felülírták a kiváltó okokat is. Az erőszakra, fenyegetésre utaló szavak viszont szembeötlően sokszor szerepelnek mindegyik napilapban. A kérdés csupán az, hogy ez mennyiben tekinthető „szenzációhajhászásnak”, az események kapcsán elszabadult indulatok reális leírásának, figyelemfelkeltésnek vagy egy esetleges elrettentésnek.
A politikai irányultságot tekintve érdekes, hogy a jobboldalinak számító Magyar Nemzet (130), illetve a baloldalinak számító Népszava (122) számadatai közelítenek leginkább egymáshoz. E tekintetben érdekes párosítást jelent a liberálisnak számító Magyar Hírlap (203) kétszázat meghaladó és a délvidéki Magyar Szó (270) kétszázas értéket jóval túlszárnyaló (már-már a háromszázhoz közelítő) értékei. A Népszabadságban (144) a Magyar Nemzetben (130), illetve a Népszavában (122) a kialakult értékek némi lépcsőzetességet mutatnak egymáshoz képest, de a különbségek még így sem jelentősek. Kiugróan nagy eltérés a Magyar Hírlap (203) és a Magyar Szó (270) esetében van. Egyértelmű, hogy ebben az esetben nemcsak egymáshoz képest van nagy eltérés, hanem a másik három vizsgált napilaphoz képest is.
A számokból is jól látható, hogy a napilapok politikai orientáltsága nem ebből a szempontból meghatározó a vizsgált cikkek esetében. Inkább a tragikus események diktálták az erőszakra utaló szavak gyakori használatát. Ez nyilván nem volt elkerülhető, ha valóban hiteles, valósághű leírást akartak produkálni a szerzők.
A „szenzációhajhászást” egyértelműen elvetném, hiszen ha erről lenne szó, akkor annak olyan elemet is kellene tartalmaznia, amiről később bebizonyosodik, hogy nem felel meg a valóságnak. Tudomásom szerint a vizsgált napilapok esetében ez nem történt meg. A figyelemfelkeltés már lehetett cél, ami a legtermészetesebb egy sajtóorgánum tekintetében, de az elrettentés nyilvánvalóan nem volt szándékukban.


AZ EGYES LAPOK ÜZENETEI


Magyar Hírlap

A március 18-án megjelent lapszámban két oldalon keresztül csak a koszovói atrocitásokkal foglalkozik az újság. Feltűnően nagy, egész oldalas képekkel dúsítva a leírtakat. Talán a tájékoztatás hitelességét alátámasztva idéznek egy albán újságírót, akinek véleménye szerint a krízis kirobbanásának valódi oka az volt, hogy a nemzetközi hatóságok lehetővé tették a tartományban a párhuzamos intézményrendszer kialakulását. Emellett még a rendkívül rossz gazdasági körülmények, a szerbek közötti nagy munkanélküliség is közrejátszott a válság kirobbanásában. Említést tesznek a Szerbia-szerte kitört forrongásokról, tiltakozó megmozdulásokról, az Újvidéki Színházat ért szélsőséges megnyilvánulásokról. Írnak a vajdasági magyar pártok kéréséről is, hogy ne vezényeljenek magyar katonákat Koszovóba.
Az aggodalomra okot adó híreket mintegy feloldva tájékoztatják az olvasókat, hogy nincs készültség a magyar határon, sőt még a zöldhatáron sem próbált senki át- jönni a zavargások óta. Mindebből arra lehet következtetni, hogy nem akarnak feleslegesen pánikot kelteni, de a történteket sem szeretnék elhallgatni. Igyekeznek korrekt tájékoztatást adni.
Az események kapcsán a nemzetközi véleményeknek is hangot adnak. A NATOparancsnok ominózus nyilatkozatát sem hallgatják el, amely szerint már-már etnikai tisztogatás zajlik a tartományban. Az ENSZ BT ülése után kiadott nyilatkozat nem fogalmaz ilyen sarkosan, sőt magát a kifejezést is kerüli, amit több szerb politikus azonnal bírált. Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára egyértelműsítette, hogy erőszakkal nem jutnak közelebb az albánok céljaikhoz.
Carl Bildt, az ENSZ volt balkáni főmegbízottja szerint a zavargásokban komoly felelősség terheli a Nyugatot, amely még mindig nem volt képes megfelelő megoldást találni a problémára.
Az újság igyekezett hangot adni többféle, néha egymásnak ellentmondó véleménynek. Sem az elhallgatás, sem az olvasók tudatos félretájékoztatása nem volt célja.

Népszabadság

„…Javier Solana tart attól, hogy a KFOR nem lesz képes uralni a helyzetet. A NATO is így vélekedik, ezért 750 brit kommandós érkezik a tartományba” – ez a megállapítás szinte szóról szóra megegyezik a Magyar Hírlapban írtakkal. Ebből az következik, hogy vannak olyan tényszerű megállapítások, amit egyszerűen nem lehetett kikerülni, így természetes, hogy több helyen is szerepelnek.
Az ENSZ BT elítélte az erőszakhullámot, az etnikai villongások beszüntetésére szólított fel, de sem etnikai tisztogatásról, sem terrorizmusról, sem pedig szervezett erőszakról nem tett említést. Állásfoglalásaiban többnyire beérte a koszovói politikai és etnikai vezetők felelősségének hangoztatásával és a párbeszéd sürgetésével. Még az ENSZ békefenntartásért felelős főtitkárhelyettese is a biztonsági helyzet kedvező változásáról beszélt Mitrovicában, alig néhány nappal az összecsapások előtt.
Az UNMIK több alkalommal is figyelmeztette a világszervezetet az etnikai konfliktus kiújulásának a veszélyére, de úgy látszik, nem sok sikerrel.
Nem mindegy, hogy a mostani zavargásokat minek minősítik. Belgrád érdeke az lenne, ha etnikai tisztogatásnak állítanák be az atrocitásokat, mert így az eddig áldozatként szereplő albánokról kiderülne, ők sem különbek a szerbeknél. A NATO-főtitkár csak albán szélsőségesek erőszakkampányáról beszélt, tisztogatásról nem.
Carl Bildt, az EU és az ENSZ volt balkáni megbízottja a londoni Financial Timesban írta: a tisztogatás kitervelői meg akarták tépázni az ENSZ tekintélyét, és próbára tenni a NATO-t.
A Népszabadság főleg a nemzetközi véleményekre fókuszált, az újvidéki atrocitásokról, a vajdasági magyar pártok véleményéről egyáltalán nem tett említést. Csupán egyetlen cikkben írtak a belgrádi tüntetésekről. Sajnálatos az említett témák elhallgatása, hiszen nagyban elősegítette volna az olvasók szélesebb körű tájékoztatását. Az is elképzelhető, hogy nem tartották annyira súlyosnak, meghatározónak ezeket az incidenseket, így jobbnak látták, ha nem írnak a történtekről, elkerülve az esetleges pánikkeltést.

Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet kellő részletességgel számolt be az újvidéki megmozdulásokról, kiemelve annak szélsőséges megnyilvánulásait: „…a rendbontó csoportok – amelyeknek tagjai jórészt részeg fiatalokból álltak – leszaggatták a vajdasági zászlót a tartományi kormány épületéről és elégették.” A vajdasági magyar pártok nyilatkozatára is felhívták a figyelmet, amely szerint a párizsi megállapodás ellenére magyar nemzetiségű katonákat ne vezényeljenek Koszovóba, ne vonják be őket a szerbek és az albánok konfliktusába. Beszámolnak a szerb részről aggasztóan elszaporodó magyarellenes atrocitásokról.
„Az albánokkal szemben kiújult konfliktus ismét soviniszta irányba tereli őket” – figyelmeztetett Mauer Oszkár, az Egyesült Magyar Ifjúság elnöke a Délvidéki Magyarok Közösségével együtt tartott sajtótájékoztatóján. Majd így folytatta: „…A Délvidéken a közös nevező a félelem, amelyről az anyaországban kevés szó esik. A közelmúlt szerb béketüntetései a magyarság számára a béke helyett a terror és a félelem korát hozták el.”
A „félelem”, a „terror” szavak meglehetősen erős kifejezések, használatuk az incidensek komolyságára utal. Ezekben a cikkekben egyértelműen próbálták érzelmileg befolyásolni az olvasóikat. A tárgyilagos hírközlés csak az események leírásánál volt jellemző. A nemzetközi vélemények tekintetében szó esett az ENSZ Biztonsági Tanácsának nyilatkozatáról, annak kapcsán Belgrád nehezményezéséről, hiszen sem a terrorizmusról, sem az etnikai tisztogatásról nem tett említést a BT annak ellenére, hogy az etnikai tisztogatást már egy NATO-parancsnok is elismerte.
Harri Holkerinek, az UNMIK vezetőjének kijelentését is megemlítik, aki szerint a zavargások legelején spontán volt az erőszakhullám, később szélsőséges csoportok manipulálták a tömegeket.
Belgrád bírálta Holkerit, aki azt találta mondani: „…az etnikai tisztogatás talán erős megfogalmazás a történtekre”.
Putyin orosz elnök egyik megnyilvánulását is idézték, mely szerint „…etnikai tisztogatás folyik a szerbekkel szemben; Oroszország nem nézheti tétlenül, ami ott történik”. Ez a kijelentés sugall egyfajta beavatkozási szándékot is, aminek meglehetősen komoly súlya van, hiszen nem szabad megfeledkezni arról, hogy Oroszországnak még ma is vezető szerepe van a nagypolitikában.

Népszava

Az ENSZ BT nyilatkozatában elítélte a koszovói erőszakhullámot, és az etnikai villongások beszüntetésére szólított fel. A BT ülésén felszólalt Goran Svilanovic, szerbia-montenegrói külügyminiszter, aki a testületnek kinyilvánította, hogy Koszovóban nem etnikumok közötti erőszak zajlik, hanem a szerb nép szervezett etnikai tisztogatása.
H. Holkeri, az UNMIK finn vezetője nem tulajdonított különösebb jelentőséget a tartományban kitört erőszaknak, tekintettel arra, hogy csak néhány szerb kolostor és intézmény ellen követtek el támadásokat az albánok. Holkeri ezzel ellentmondott Gregory Johnsonnak, a NATO déli szárnya parancsnokának, aki úgy foglalt állást, hogy Koszovóban etnikai tisztogatás folyik.
Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek orosz minisztere Belgrádba utazott, hogy felmérje, Moszkva milyen segítséget tud nyújtani a Koszovóból Szerbia-Montenegróba menekült szerbeknek.
A Népszava esetében szintén hiányosság, hogy nem tesznek említést az újvidéki atrocitásokról, a Szerbia-szerte megindult megmozdulásokról, a vajdasági magyar pártok véleményeiről. Ez esetben csak ismételni tudnám a Népszabadságnál leírtakat.

Magyar Szó

Az események leírása meglehetősen részletező: az áldozatokat név szerint említik és hivatkoznak a pristinai médiumok jelentéseire is. Részletesen írnak arról is, hogy összetűzés volt az albánok és a nemzetközi erők között, amelyben 11 francia katona megsebesült, 5 meghalt.
Az EU és a NATO elítélte a nemzetek közötti erőszakot és figyelmeztetett arra, hogy ez egyben visszalépés a multietnikai és demokratikus társadalom létrehozása tekintetében. Javier Solana szerint „… az ilyen jellegű, bűnöző cselekedetek…” teljesen elfogadhatatlanok és nagymértékben veszélyeztetik Koszovó jövőjét. Jamie Shea, a NATO szóvivője a Beta hírügynökségnek kijelentette: az „… erőszak, a KFOR katonái az UNMIK rendőrsége elleni támadások súlyosan veszélyeztetik a demokratikus mércék érvényre juttatását és a multietnikus, demokratikus Koszovó kialakítását”. Több helyi (koszovói) lap véleményét is közzéteszik, miközben a hazai napilapok inkább csak a Beta hírügynökség állásfoglalásait idézték.
A koszovói albán nyelvű Koha Ditore írta: a koszovói tragikus események egyrészt az intézménybeli és politikai űrnek, másrészt a tartománnyal kapcsolatos politikai koncepció sikertelenségének következményei. A Zeri című napilap véleménye szerint a legújabb események igen veszélyesek Koszovóra nézve, mert köztudomású, hogy kiknek felelnek meg a nagy zavargások a tartományban. A felhívások ideje elmúlt, a koszovói politikusoknak nagyon gyorsan fel kell fogniuk, mit kell tenniük, hogy megfeleljenek ennek az 1999 utáni legnagyobb kihívásnak. A Bota sot című napilap szerint Szerbia koszovói párhuzamos rendszere nem gyengült és nem esett szét, a különböző lépések azt mutatják, hogy ellenőrzése alatt tartja a koszovói helyzetet. A lap a nemzetközi terrorizmussal hozta összefüggésbe a Koszovóban elkövetett támadásokat, a gyakori incidenseket. Állításuk szerint ezek mögött szerb szervezetek állnak.
A nagyköveti tanács döntése értelmében a NATO az erőszak megfékezése érdekében további csapatokat küld Koszovóba.
Az ENSZ BT elítélte az erőszakot, s egyben megkérdőjelezte a koszovói függetlenségi reményeket. A BT ülésén felszólalt Goran Svilanovic, Szerbia és Montenegró külügyminisztere. Szerinte nem etnikumok közötti erőszak zajlik, hanem a szerb nép szervezett etnikai tisztogatása. Ennek ellenére a BT-nyilatkozat nem tett említést sem etnikai tisztogatásról, sem terrorizmusról, sem arról, hogy szervezetten folyik az erőszak. A BT nem módosította az 1244-es koszovói határozatát úgy, hogy felhatalmazást adjon Belgrádnak arra vonatkozóan, hogy csapatokat küldjön Koszovóba a szerbek védelmére.
Washingtonban Goran Svilanovic tárgyalt Bush-sal. A kiadott közlemény szerint: „…Kétség nem férhet hozzá, az ilyen típusú etnikai konfliktus semmi jót nem hoz Koszovó számára. Semmissé teszi azokat az eredményeket, amelyeket Koszovó elért a nemzetközi közösség által kitűzött standardok átvételében, s aláássa a tartomány bármiféle közeledését az euroatlanti intézményekhez.”
Gregory Johnson, amerikai tengernagy, a NATO déli szárnyának a parancsnoka etnikai tisztogatásnak nevezte a Pristinában végigsöprő erőszakhullámot. „Az ilyen cselekedetek valójában etnikai tisztogatásnak nevezhetők, amelynek nem szabad folytatódnia, s emiatt vagyunk itt” – nyilatkozta a Harri Holkeri UNMIK vezetővel folytatott tárgyalását követő sajtótájékoztatón.
Az orosz parlament nyilatkozata szerint a NATO-vezette koszovói békeerő, a KFOR kudarcot vallott. Véleményük szerint a KFOR és az ENSZ-misszió összes eddigi intézkedése lényegében a konfliktus tartósításához vezetett. Egyben szorgalmazták a BT külön határozatának meghozatalát és az albánok lakta tartomány feletti szerbia-montenegrói szuverenitás megerősítését. Az orosz lapok szintén a koszovói rendezés teljes kudarcáról cikkeztek, elmarasztalva az ENSZ-t és a NATO-t, amiért képtelenek megvédeni a szerbeket az albánoktól. Moszkva keményebb fellépést vár a KFOR-tól, egyben együttműködési készségét is kinyilvánította a válság rendezése érdekében. A moszkvai külügyminisztérium közleménye szerint a KFOR megerősítése újabb NATO-csapatokkal nem elegendő, az ENSZ-misszióval együtt rá kell kényszeríteni a koszovói albán vezetőket a BT által meghatározott rendezési elvek teljesítésére. Putyin az etnikai tisztogatás következtében esetlegesen meginduló menekültáradatra felkészülve a segélyszükségletek felmérésére Belgrádba küldte Szergej Sojgut, a rendkívüli helyzetek miniszterét is.
A szlavisztikai és balkanisztikai intézet igazgatója szerint a koszovói probléma megoldhatatlan az albánok és a kisebbségi szerbek területi elkülönítése nélkül. Vlagyimir Volkov úgy vélte, hogy a koszovói albán vezetés – válaszul a szerbiai választásokra – tovább fogja élezni az erőszakot. Az albán vezetés a dél-szerbiai tartomány teljes függetlenségére törekszik, végső célja egy iszlám Nagy-Albánia létrehozása, ami az egész európai helyzetet megváltoztatná – mondta az orosz kutató, aki a NATO- t, és az ENSZ-t hibáztatta, amiért védnökségük alatt legalizálták az UCK albán gerilláit; sőt a megfelelő ellenőrzés hiányában még a brit és a németországi drogterjesztést is az albán kábítószerkereskedők tartják kézben.
A Kommerszant című lap szerint a nemzetközi közösségnek van egy adúja a koszovói albán vezetők visszafogására: a hágai nemzetközi törvényszék tekintélyes mennyiségű terhelő adatot gyűjtött össze több koszovói politikusnak a 90-es évek végén elkövetett bűncselekményeiről. Az orosz külügyminisztérium üdvözölte az ENSZ BT albán felet elítélő állásfoglalását.
Bajram Rexepi koszovói kormányfő felszólította az albánokat, hogy ne folytassák tovább az erőszakot. Azzal vádolta az ENSZ-missziót, hogy felelős a tartományban kirobbant erőszakért: „…A KFOR, az UNMIK a felelős, hogy Koszovóban roszszabbodott a helyzet, mert nem reagált kellő időben és eredményesen. Ez persze nem jelenti a saját felelősség kizárását.”
Szerbia több városában középiskolások, egyetemisták tüntettek a kialakult koszovói helyzet miatt. Szabadkán betörték egy albán pékség kirakatát. Nagybecskereken – eltekintve néhány falfirka megjelenésétől – viszonylag nyugalom volt, nem történt nagyobb kilengés az itt élő albán nemzetiségű polgárok ellen. A vajdasági Újvidéki Színházat ért atrocitásokról itt is meglehetősen részletesen esett szó.


Az öt napilap anyagát összevetve talán a legérdekesebb, hogy a hazai napilapokban nem találtam egyetlen olyan témát sem, amelyet csak kizárólag egy napilap említett volna, szemben a délvidéki napilappal, ahol több olyan kérdést is feszegettek, amit a hazai napilapok szinte fel sem vetettek. Mindez természetes, hiszen az ottani, helyi sajtóvélemények már eleve színesítették a palettát. Ennek ellenére mégsem mondanám azt, hogy nagyon különbözik az összkép.
Voltak kikerülhetetlen, állandó témák, de nyilvánvalóan akadtak olyanok is, amit vagy az egyik, vagy a másik újság hagyott ki. Az átláthatóság miatt célszerűnek tartottam a csoportosítást, így három nagyobb blokkba soroltam be a témákat:

1. a NATO, az ENSZ, illetve az UNMIK viszonya az eseményekhez;
2. a Szerbia-szerte megindult megmozdulások, a magyar lakosságot érintő vajdasági atrocitások;
3. Moszkva szerepvállalása, állásfoglalása a történtekről.

A legszélesebb horizonton talán a Magyar Hírlap tájékoztatott. Egyedül Moszkva szerepvállalását és az UNMIK állásfoglalását nem említették. Közleményeiben volt szó viszont a Szerbia-szerte megindult forrongásokról; az Újvidéki Színházat ért atrocitásokról; a vajdasági magyar pártok nyilatkozatairól; az ENSZ BT által kiadott közleményekről, az azok elleni szerb bírálatokról; a NATO főtitkárának és az ENSZ balkáni megbízottjának véleményéről, a NATO egyik parancsnokának nyilatkozatáról, amelyben a hivatalos NATO-állásponttal ellentétesen, nyíltan etnikai tisztogatásnak nevezi a Koszovóban történteket.
A Népszabadság nem írt a vajdasági atrocitásokról, az ENSZ-nyilatkozatok szerb bírálatairól, az orosz álláspontról, de a Szerbia-szerte megnyilvánuló megmozdulásokról is csak érintőlegesen. A hangsúlyt inkább a nemzetközi véleményekre helyezte. Érdekesség, hogy a NATO-parancsnok véleményét, mely szerint a térségben etnikai tisztogatás zajlik nem említette, csak az ENSZ BT nyilatkozatát, amelyben kerülték az etnikai tisztogatás kifejezését.
A Magyar Nemzet azokról a témákról írt bővebben, amit a Népszabadság kihagyott. Nyilván nem felejthetjük el, hogy politikai napilapokról van szó, mindkettő próbál a célközönségéhez szólni, így nem véletlen, mit hallgatnak el, s mit emelnek ki. A Magyar Nemzet esetében – a tárgyilagos tényközlésen kívül – jellemző volt egy hangulati elem, a félelemkeltés beemelése is.
Ennyire markánsan még a Népszava sem különböztethető meg. Igaz ugyan, hogy az újvidéki atrocitásokról, a vajdasági magyar pártok megnyilvánulásairól nem írt, de a moszkvai segítséget, az ENSZ BT nyilatkozatát megemlítette. Itt is – hasonlóan a Magyar Nemzethez – volt még egy érdekesség: két szögesen eltérő véleményt, illetve álláspontot közölt egy cikkben: az UNMIK vezetője nem tartotta etnikai tisztogatásnak a történteket, a NATO parancsnoka, vele ellentétben, viszont igen.
A Magyar Szóban megjelent cikkekben sokkal részletesebb volt az események leírása. A konkrét történések részletezésén túl több publicisztika, kommentár, közlemény szerepelt a témával kapcsolatban, mint a hazai napilapokban. Csak azokat a nemzetközi véleményeket említették, ahol egyértelmű volt az állásfoglalás az etnikai tisztogatás tekintetében. Kizárólag etnikai konfliktusról beszélt, kerülte az etnikai tisztogatás kifejezését. A lap utalt több, az UNMIK és a KFOR felelősségéről beszélő politikusra is. Érdekesség még a koszovói sajtóvélemények megjelentetése, amivel sok- kal színesebbé tették a tájékoztatást. Az Újvidéki Színházat ért atrocitásokról, a Szerbia- szerte megindult diáktüntetésekről semmivel sem volt több információ, mint a hazai lapokban. A fő hangsúlyt inkább az orosz véleményekre, álláspontokra helyezték. Az összehasonlítást kiegészítve csak azt tudom megerősíteni, hogy a hangsúlyok nyilvánvalóan eltértek: a Magyar Szó jóval részletesebb, kitekintőbb, messze többet foglalkozott a témák mindegyik leágazásával, mint a hazai lapok.

SZAK ANDREA

Jegyzetek:

1 Horvát János: A negyedik hatalmi ág? JEL-KÉP 1997/2, 61. old.
2 Veikko Pietila : Tartalomelemzés. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp. 1979, 57.old


FÜGGELÉK


Újságcímek szerinti csoportosítás

MAGYAR SZÓ
03. 18.
Erőszakhullám Koszovóban
A NATO és az EU reagálása

03. 19.
Kostunica: Nem adjuk Koszovót!
A NATO elvetette a védelmi tanács követelését (Beta hírügynökség)
A NATO újabb csapatokat küldött Koszovóba
Huszonkét halott, ötszáz sebesült

03. 20–21.
A NATO erősítést küld Koszovóba
Vandalizmussá fajuló kegyeletadás – Újvidéken uszító demonstráció
Józanul és higgadtan – a VMSZ közleménye
A BT elítélte az erőszakot Koszovóban
Kudarcot vallott a KFOR – az orosz parlament nyilatkozata
A NATO erősítést küld Koszovóba
Az értelem (remélhetőleg) fölülkerekedik az erőszakon – zombori reagálások a koszovói eseményekre
Súlyosabb incidensek nélkül – egy útzárlat Közép-Bánságban
Rexhopi: Az UNMIK (is) felelős
Elözönlötték a főteret – szünetel a tanítás a szabadkai középiskolák zömében

03. 22.
Félárbócon a zászlók – két albán gyerek temetése
Moszkva keményebb fellépést vár a KFOR-tól

03. 23.
Az EU nyugalomra int (a tizenötök külügyminiszterei az erőszak azonnali beszüntetését követelik)
Moszkva megvitatja a NATO-val a koszovói válságot
Koszovóban nincs helye az erőszaknak (a NATO-főtitkár pristinai látogatása)
Fegyverrel fenntartott béke – félszázezren vettek részt a zavargásokban

03. 24.
Prodi Kostunica segítségét kéri a koszovói rendezéshez
Új Koszovó-koncepció kell
Az erőszak gátolja Koszovó végleges státuszának meghatározását – Szolomon Paszi EBESZ-elnök nyilatkozata

03. 25.
Paszi a bűnösök felelősségre vonásáért – az EBESZ soros elnökének belgrádi megbeszélései a koszovói zavargásokról
Nincs helye az erőszaknak – Javier Solana és Chris Patten koszovói látogatása
Orosz humanitárius segély a koszovói szerbeknek

03. 26.
Brüsszeli követelés Pristinához – J. Solana és Chris Patten nyilatkozata

03. 27–28.
Rezolúció Koszovóról – Kostunica: A szerbeknek területi autonómiát kell biztosítani
Visszalépés a koszovói rendezésben


MAGYAR HÍRLAP

03. 18.
Véres koszovói zavargások

03. 19.
Szerb exodus (Koszovóban újra tombol az erőszak)

03. 20–21.
„Etnikai tisztogatást akarnak”
Érkezik a NATO-erősítés
Kőzápor az Újvidéki Színházra
Szerbia-szerte tiltakozó megmozdulások, szélsőséges megnyilvánulások.

03. 22.
Eltemették az albán kisfiúkat Koszovóban
A vajdasági magyar pártok kérték, ne vezényeljenek magyar kiskatonákat Koszovóba

03. 23. Koszovó: etnikai tisztogatás vagy „csak” lázadás?

03. 27–28. Koszovó válaszúton


NÉPSZABADSÁG

03. 19.
Erősítést küldött a NATO Koszovóba
A magyar rendfenntartók két tűz között
A gyűlölködés ördögi köre
Boldogtalan Koszovó

03. 20–21.
Tűzparancs a koszovói KFOR-nak
Haragos tüntetőkkel Belgrádban

03. 22.
Temetés Cabrában
Érezni lehetett a tragédia előszelét

03. 24.
Koszovó: jövőkép az erőszak ellen


MAGYAR NEMZET

03. 18.
Tombol az erőszak Koszovóban

03. 19.
Pokol Koszovóban

03. 20–21.
Etnikai tisztogatás zajlik Koszovóban?

03. 22.
Megérkezett a NATO-erősítés

03. 23.
Pristina cáfolja az etnikai tisztogatást

03. 24.
Diplomáciai offenzíva
Délvidéki aggodalmak

03. 25.
Újabb gyilkosságok Koszovóban


NÉPSZAVA

03. 18.
Összecsapások Koszovóban

03. 19.
Gyógyíthatatlan seb Európában

03. 20–21.
Nehezen csillapul az erőszak Koszovóban

03. 22.
Nyugalom és gyász Koszovóban

03. 23.
Letartóztatások Koszovóban

03. 25.
Ötvenezer albán a szerbek ellen