Most van napirenden, hogy a korábbi központosított, szinte teljesen állami finanszírozásra épülő helyzetünket megpróbáljuk a piaci viszonyokhoz igazítani. Az állami emlő keresését és a költségvetés leosztásának ügyességét ki kell egészítenünk a forrásszerző és az új forrásokat jó gazdálkodással jól hasznosító struktúrákkal. Ez egy nagyon fontos fordulat az egyetem életében. Professzor dr. Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem legmagasabb szintű döntéshozó testülete, a szenátus által az év elején megválasztott – a közelmúltban nyugállományú dandártábornoki rendfokozatba kinevezett – rektora „szociológiai összefoglalásként” fogalmaz így lapunknak adott interjújában.

Hogyne fogalmazna így, hiszen magyar és idegen nyelvű publikációiban hosszabb idő óta mindenekelőtt a védelmi szektor intézményeinek modernizációs kérdései domináltak.

– Az egyetemmel kapcsolatosan – információink szerint – a honvédelmi tárca kezdeményezi a kormány korábbi döntésének felülvizsgálatát annak érdekében, hogy az intézmény a Honvédelmi Minisztérium felügyeletével működjön tovább, más feltételrendszerben és szervezeti struktúrában, kidolgozva a modern, gyakorlatorientált tisztképzés új metódusait. Arról is hallani, hogy rektorrá választása – január 31. – óta számos fórumon fejtette ki az intézmény modernizációjáról vallott nézeteit, a HM kollégiumi ülésein is igyekezett meggyőzni nézeteiről a tárca vezetését. Milyen eredménnyel járt mindez, és valójában milyen célokról van szó?

– Mindenekelőtt: a miniszter úr elkötelezte magát amellett, hogy az egyetem tartsa meg az elért eredményeit, maradjon benne a bolognai rendszerben, amiben már nagyon komoly sikereket mutatott fel, és legyen az állami egyetemek sorában azon a helyen, amelyet a teljesítményével el tud foglalni.

Az államreform keretében teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a felsőoktatáson belül is át kell tekinteni azokat a struktúrákat, amelyek beérlelődése nem fejeződött még be, és olyan döntéseket kell majd hozni, amelyek révén az új struktúrák már megfelelnek az államreformból adódó követelményeknek. Hogy miről is van itt szó? A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem több mint tízéves fennállása igazolja, hogy az ötlet – az egyetemmé válás – jó volt, viszont az időről időre történő korrekció alól semmiféle felmentést nem kapunk. Most az van napirenden, hogy korábbi központosított, szinte teljesen állami finanszírozásra épülő helyzetünket megpróbáljuk a piaci viszonyokhoz igazítani. Az állami emlő keresését, a költségvetés leosztásának ügyességét ki kell egészítenünk a forrásszerző és az új forrásokat jó gazdálkodással jól hasznosító struktúrákra. Ez egy nagyon fontos fordulat az egyetem életében. És az ezzel kapcsolatos miniszteri rendelkezés – mondhatni – tudomásul veszi e lépések nagyságrendjét is, komolyságát is, és azt a szakszerűséget, amit ez igényel. Tehát mostani lépéseink eltérnek a korábbiaktól, és nem a klasszikus fűnyíróelv érvényesül, amikor is az elöljáró alapvetően nem csinált mást, mint megmondta, hogy mennyivel csökkenti a költségvetést, és hány „fejet” kíván időről időre.

– Végül is megkapták azt a lehetőséget, hogy egy teljesen racionális struktúraépítésbe kezdjenek, és az átalakítást az alapoknál kezdjék.

– Végül is ezt tesszük. A kibocsátott tiszttel szembeni követelményeket gondoljuk újra, és ez az újragondolás összefüggésben van a Magyar Honvédség új képességstruktúrájával. Természetesen nem mechanikusan. Tudniillik létezik olyan helyzet, hogy bizonyos szakmai kultúrákat akkor is meg kell tartanunk itt az egyetemen, hogy ha a képzettség, a kibocsátás iránti igény pillanatnyilag nem kifejezhető. Például azon katonai szakmák esetében, ahol a létszámredukálás során a nyugdíjhoz közel állókat a rendszerből „kitolták”, és eközben újakat nem engedtek be, nagyjából 25–35 év átlagéletkor között stabilizálódott a szakembergárda; esetükben várhatóan akár 5–10 évig sem merül fel újabb igény katonaszakemberek iránt.

Érdemes tehát elgondolkodni: a szakmai kultúrákat akkor is meg kell tartani, legalább csíraállapotban, a minimális befektetésre felfejleszthető állapotban, ha azok iránt éppenséggel nem mutatkozik igény. Ebben a tekintetben az egyetem nemcsak képző, tartalomszolgáltató, és mondjuk döntéstámogató szolgáltatásokat ad, hanem bizonyos tekintetben a szakmai kultúrák őrzésének letéteményese is marad. A dolog lényege: az alapkövetelményekhez meghatározzuk azt, hogy milyen képzési, kutatói struktúra kell, és ennek alapján végezzük el a költségvetési számításokat, az egyetem struktúrájának teljes vertikumú áttekintését. De hogy ne legyen annyira unalmas ez a történet, még egy pördület is van benne: tudniillik az, hogy végre kell hajtanunk az egyetem egykampuszos átrendezését. Ugyanis a prognosztizálható kibocsátást, a megtartandó szakmai kultúrákat alapul véve megállapítható, hogy a feladataink teljesítéséhez a mostaninál lényegesen kisebb intézmény, vagyis akár egy kampusz is elegendő.

– Ez csupán csak azt jelentené, hogy egy objektumban működne tovább az egyetem?

– Valóban, látszólag ez egy technikai, költöztető folyamat, de nem erről van szó. Persze nagyon fontos, hogy például az idő közben modernizált technikai laboratóriumokat is át kell költöztetni majd az új helyszínre. A lényeg azonban az, hogy az egyetem teljes képzési rendszerét – az alaptanfolyamoktól a nappali és a levelezős egyetemi alapképzésen át a doktori képzésig – a védelmi szektor igényeihez kell igazítani, illetve meg kell teremtenünk azon képzési formák feltételeit is, amelyekre piaci igény van.

Azon vagyunk, hogy ez a lehetőség maximálisan kihasználtassék, és most vagyunk abban a fázisban, amikor már ennek érdekében az egyetemek közötti kooperációt építjük.

A szegedi József Attila Tudományegyetemmel már aláírt szerződésünk van a mérnökképzést, a tűzvédelmi képzést, a katasztrófavédelmi képzést illetően. Előtérbe kerültek a katasztrófa-orvostan, vagy így is fogalmazhatok: a védelem-egészségügy kérdései, melyről Debrecenben és Szegeden folytatunk tárgyalásokat. Szeretnénk a humánerőforrás-gazdálkodásnak jelenleg a pécsi Jannus Pannonius Tudományegyetemnél lévő struktúráját korszerűsíteni. Egészen bizonyos, hogy biztonságtechnikai szakon vagy mérnöki szakokon oktatni kell a vállalkozás-biztonság kérdéseit. Egészen bizonyos, hogy éppen a terrorfenyegetettség kapcsán oktatni kell az információbiztonságot is. Hozzáteszem, a tanári karnak is megvan a struktúrán belüli tartalom-átépítésére irányuló kötelezettsége. Azt mondhatom tehát, hogy a korábbi, viszonylagos nyugodtság, a saját ügyek befelé forduló intézése helyett egy nagyon dinamikus, piac felé fordulás fogja jellemezni az egyetemet.

– Mi lehet e munkában az ön személyes „hozzáadott értéke”?

– Pályafutásom során – rövid államigazgatási, illetve kutatóintézeti periódusokat leszámítva – mindig is a katonai felsőoktatásban dolgoztam. A klasszikus szervezeti irányítás, a beosztottak és a különböző pozíciókban lévők folyamatos kontrollja ma már nem rektori szerep. Ez biztos. A kontrollt azonban mégsem lehet csökkenteni, én elsősorban a minőségi mozzanatait szeretném emelni. De az a téveszmém: a rektor fő feladata, hogy tevékenysége révén az egyetem jól beilleszkedjen társadalmi, gazdasági, politikai és tudományos környezetébe. Ezért vállalok olyan szerepeket, amelyek a hazai felsőoktatásban, a hazai kutatóintézetek között, az MTA tudományszakai között, illetve a különböző regionális politikai csoportok között megpróbálja az egyetemi teljesítmények közé a nemzetvédelmi egyetem teljesítményét is előnyösen beemelni. Én akkor teszem jól a dolgomat, ha ezt jól csinálom; ha pedig csak befelé fordulok, az egyetemet megfosztom attól, hogy külső forrásokat csatlakoztasson a lehetőségei közé. Ez nagyon szerteágazó feladat, úgy is mondhatom, hogy kifinomult felsőoktatás-diplomáciát igényel.
Bízom egy pozitív mérlegben, abban, hogy az egyetemnek van jövője, hogy nem kell feladni a nemzetvédelmi szektor hagyományait és értékeit. Ezeket tudjuk továbbvinni, elfogadtatni a társadalommal, az itt képzett szakembereknek társadalmi elismertséget adva. Az, hogy a tiszti pálya továbbra is diplomás pálya legyen, az végül is itt dől el. Szeretném, hogy a tisztek szakmai megbecsültsége nem csökkenne, hanem ellenkezőleg, növekedne a jövőben.

Nagyjából fél éve vagyok ebben a szerepkörben, és nagyon jól esett, hogy a kollégák, a civilek, a katonák, a rendőrök, a katasztrófavédelmiek, a büntetés-végrehajtási szakértők, a tűzoltók, a biztonsági szolgálatok nálunk végzett szakemberei megválasztásomkor gratuláltak, és bizakodásukat fejezték ki, hogy ez a vállalás feltehetően sikert hoz. Mindenképpen szeretném megköszönni nekik őszinte jóindulatukat, bizakodásukat, hangsúlyozva, hogy szükség is van az ő aktív támogatásukra mindahhoz, amit az előbbiekben az egyetem átalakításáról felvázoltam.

M. Tóth György
Fotó: Rácz Tünde