Vízesés 2007: egyetemi zárógyakorlat
2007.06.21.

A háború a két ország között a víz és az olaj miatt robbant ki. A támadó állam hadserege rövid idő alatt elfoglalta szomszédjának kőolajlelőhelyeit, illetve édesvízi tavait. A megtámadott ország ekkor a NATO segítségét kérte. Az észak-atlanti szövetség – az ötödik cikkely értelmében – készenléti dandárját küldte a háborús övezetbe; az egység az agressziót elkövető ország haderejének megállítását, illetve az eredeti helyzet visszaállítását kapta feladatul.
Mindez persze nem a valóságban, csak papíron, illetve számítógépes szimuláció segítségével történt meg. Hiszen e feladat volt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) végzős osztályai számára rendezett zárógyakorlat témája.
– Évek óta nem szerepelt támadó hadművelet kidolgozása egyetemi zárógyakorlaton. Az utóbbi néhány alkalommal védelmi manővereket és békekikényszerítő mozzanatokat gyakoroltunk. Ezért gondoltunk egy merészet, és erre a tanévre ezt a feladatot adtuk a hallgatóknak – tudtuk meg dr. Hajdú István ezredestől (felvételünkön a gyakorlatot nyitja meg). A ZMNE Kossuth Lajos Hadtudományi Kar dékánja, a gyakorlat vezetője, elmondta azt is, hogy a Vízesés 2007 névre keresztelt, számítógéppel támogatott parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat háromfokozatú, ami azt jelenti, hogy egy-egy képzeletbeli hadosztály-, dandár- és zászlóaljtörzs végzi a munkát.
A hadosztály-törzs feladatának kidolgozását a ZMNE vezérkari tanfolyamának résztvevői kapták a zárógyakorlat feladatául. A dandár törzsének munkáját a gyakorlatba bevont tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár valós törzsének egy része hajtotta végre, míg a dandár egyik zászlóaljának törzsét az egyetemi kiegészítő tanfolyamon részt vevő hallgatók „működtették”. A dandár másik zászlóaljának munkáját az egyetem oktatóiból álló törzs végezte el.
– Alájátszóként a Bolyai János Katonai Műszaki Kar hallgatói is részt vettek a Vízesés 2007. gyakorlaton. A végzős főiskolások a zászlóaljak alegységeinek mozgatását végezték a számítógépen. Emiatt akár négyfokozatúnak is nevezhettük volna a gyakorlatot – mondta Hajdú ezredes.
Az egyetem a Vízesés 2007 gyakorlatot Várpalotán, az MH Bakony Harckiképző Központban szervezte meg június 11–15. között. A szimulációs gyakorlóközpont MARCUS rendszerének segítségével ugyanis tökéletesen végre lehetett hajtani az elképzelt támadó hadműveletet. Az egyetem zárógyakorlatán részt vett az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ kijelölt állománya is, ők a támadó manőver CIMIC-feladatait gyakorolhatták.
Szűcs László
Fotó: Galovtsik Gábor