Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Útvonalhajózás és folyófelderítés

2007.03.29.

A tavasz beköszöntével megkezdődött a kiképzés a hadihajósoknál is. A „téli álmukból felébresztett” hadihajók idén először március 20-án hagyták el az újpesti hadikikötőt. Az AM–31-es Dunaújváros, és az AM–32-es Dunaföldvár aknamentesítő hajók, valamint a Tas névre hallgató parancsnoki motoros 34 fős személyzettel vágott neki az útvonal-hajózási gyakorlatnak. A völgymenet, vagyis a folyásirányú út mintegy tizenkét órán át tartott Mohácsig. Visszafelé (azaz hegymenetben) pedig két nap alatt tették meg a 210 folyam-kilométeres távot.

A hadihajók személyzetéből tizenegyen először vettek részt vízi kiképzésen. Valamennyien a közelmúltban kerültek az alakulathoz, mégpedig a Magyar Honvédség átszervezése következtében. Március elsejétől ugyanis MH 1. Honvéd Tűzszerész- és Hadihajós Zászlóalj néven működik az alakulat, és a szervezeti átalakítással együtt módosított állománytáblát kaptak. Az új hadihajós beosztású katonák számára még február végén indították el az átképző alaptanfolyamot, melynek 120 órás elméleti részét valamennyien sikeresen befejezték. A kurzus gyakorlati része (ötven óra) két etapból áll, tudtuk meg Szőllős Béla mérnök alezredestől, az alakulat hadihajós parancsnokhelyettesétől. A Budapest–Mohács táv után, április második felében Budapest és Medve között vesznek részt útvonalhajózáson az újoncok, akik így a legnagyobb magyar folyó teljes hazai szakaszát megismerhetik. A hadihajós átképző tanfolyam ezt követően osztályba soroló vizsgával ér véget.

A március 20–22. között lezajlott vonalhajózás alatt valamennyi újonc gyakorolta azokat a teendőket, amelyek egy-egy vészhelyzet esetén saját beosztásából adódhatnak. A hajóparancsnokok többször rendeltek el légi- és tűzriadót, valamint gyakorolták a vízbetörés esetén végrehajtandó feladatokat is.

Szőllős alezredes elmondta azt is, hogy az útvonalhajózást kihasználva folyófelderítést is végeztek. Hiszen hamarosan rendszerbe áll az alakulat új aknásznaszádja. A hajó teljes felújítása jelenleg is tart, s a tervek szerint május közepén rendezik meg névadó ünnepségét Baján, mivel e város vállalta a névadó szerepet. (Az alakulatnál egyébként hagyomány, hogy valamennyi hadihajó Duna-parti település nevét viseli.) Az aknásznaszád egyik feladata a rendszeres járőrözés lesz, melynek során a Dunából előkerült (a második világháborúból visszamaradt) robbanószerkezeteket gyűjtik össze és semmisítik meg a tűzszerészek. Az elmúlt években ugyanis több veszélyes szerkezet került elő a vízből, melyeket eddig a „szárazföldi” tűzszerészjárőrök hatástalanítottak. A legtöbb robbanótestet a folyó hajózó útvonalának rendszeres tisztítását végző kotróhajók személyzete találja – évente több tucatnyi szerkezetet fordítanak ki a markoló kanalak a mederből. Éppen ezért a mostani útvonalhajózás során a hadihajósok minden kotróhajónál kikötöttek, s megadták pontos elérhetőségüket az ott dolgozóknak, hogy szükség esetén minél gyorsabban a helyszínre érkezhessenek.

A hadihajósok idei első kiképzésén részt vett Berkó József mérnök alezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság haditechnikai főnökségének vegyivédelmi szakágvezetője is. A főtiszt az AM hadihajókon közelmúltban kicserélt habbal oltó berendezések normásítását ellenőrizte. Az új tűzoltó berendezések egyébként már minden szempontból megfelelnek az európai uniós, illetve a környezetvédelmi követelményeknek.

Szűcs László
Fotó: Tóth László