Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Törzsgyakorlás Kisaron

2007.07.06.

Az árvíz – hazánk földrajzi fekvése, geodéziai és vízrajzi adottságai következtében – gyakori természeti jelenség Magyarországon. Az árvíz elleni védekezésben (speciális képességeinek, valamint fegyelmezet személyi állománynak köszönhetően) kiemelt szerepe van a polgári szervekkel szorosan együttműködő Magyar Honvédségnek. Az elmúlt év árvízi eseményei is azt bizonyították, hogy az eredményes védekezés csak a vízügyi, a katasztrófavédelmi és a honvédségi szervek szoros összefogásával, a jól megszervezett polgári-katonai együttműködéssel lehetséges. Az árvizek elleni védekezés során a polgári és a katonai szervek tevékenységének koordinálásában jelentős szerepet játszottak területi szinten a védelmi bizottságok.

A testületek szervezték meg és hangolták össze az illetékességi területükön védekező vízügyi, katasztrófavédelmi (polgári védelmi) szervek és a honvédségi erők együttműködését, felügyelték a honvédelmi körzetekben védekező helyi védelmi bizottságok tevékenységét. Mindezt az adott megyei védelmi bizottság elnöke fogta össze, aki felelt az árvíz elleni védekezés megszervezéséért, irányításáért. Az árvíz elleni védekezéshez szükséges honvédségi erők igénylését – a vízügyi, a katasztrófavédelmi és a katonai szakértők véleményének kikérése mellett – az elnök kezdeményezte, s kezdeményezése a megyei védelmi bizottságnak a HM Védelmi Hivatal állományába tartozó titkára útján jutott el az MH Katasztrófavédelmi Operatív Bizottság vezetőjéhez.

A feladatok zökkenőmentes végrehajtása érdekében elengedhetetlenek az éves katasztrófavédelmi gyakorlások, amelyek kiemelt jelentőségűek az érintett területi szerveknél 2006-ban és 2007-ben bekövetkezett személyi változások (önkormányzati választások) és szervezeti átalakulások (az államigazgatás egyes elemeinek regionális átszervezése) után.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság az említett körülmények tükrében a megyét leginkább fenyegető katasztrófaveszély, az árvíz elleni védekezés begyakorlására – a csapadék észlelésétől számított 12 órán belül a megyében már tetőző vízállás tapasztalható – május végén törzsgyakorlást hajtott végre a Tisza partján fekvő Kisaron. A gyakorlat levezetését a megyei védelmi bizottság titkára, Domokos János főtanácsos szervezte, végrehajtását a megyei védelmi bizottság elnöke, Fülöp István vezette. A gyakorlaton részt vettek a megyei védelmi bizottság tagjai, valamint a Szabolcs-Szatmár–Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a megyei rendőr-főkapitányság, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a MH 5. Bocskai István Lövészdandár kijelölt állománya, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság és más megyei szervezetek. Meghívott vendégként a gyakorlaton jelen voltak még a megye településeinek polgármesterei, más megyék védelmi bizottságainak titkárai, a megyei közgyűlés, továbbá a romániai szomszédos megyék és katasztrófavédelmi szervek képviselői.

A gyakorlaton részt vevők megismerhették a Felső-Tisza vízgyűjtőterületén kihelyezett előrejelző rendszer működését, a területi rendeltetésű polgári védelmi szakalegység (árvízvédelmi komplex csoport) felépítését és tevékenységi rendjét, a megyei rendőr-főkapitányság tevékenységének rendjét az árvízi védekezés során, a lakosság kitelepítésének folyamatát. Valamint a katasztrófahelyzetek során a védekezést vezető szerveket segítő, a kitelepítetteket nyilvántartó programot, a lakosság kitelepítése kapcsán a befogadás általános szabályait – és így tovább.

A bemutatóhelyeken a résztvevők begyakorolták, a meghívott vendégek pedig megismerhették a gátak megerősítésére és hullámvédelmére kidolgozott legkorszerűbb eljárásokat, az árvízi védekezés során alkalmazott vízügyi eszközök használatát.

A gyakorlat befejező részében a megyei védelmi bizottság megtartotta a forgatókönyv szerinti rendkívüli ülését, ahol a tagok – köztük a lövészdandár képviselője – beszámoltak a vezetésük alatt álló szerveknek a beállított helyzetnek megfelelő tevékenységéről, az árvízi védekezés érdekében hozott döntéseikről.

A megyei közgyűlés elnöke értékelésében hangsúlyozta: a gyakorlat megerősítette abban, hogy az árvízi védekezésben részt vevő szervek közötti kooperáció, a polgári-katonai együttműködés továbbra is elengedhetetlen, és ezt a tevékenységet a leghatékonyabban, területi szinten a védelmi bizottságok tudják megszervezni. A gyakorlat során tevékenykedők hozzáállása, kiváló teljesítménye alapján meggyőződött arról, hogy a szervek képesek még a legmagasabb vízállás ellen is eredményesen védekezni, rendkívüli helyzetben pedig a lakosság kitelepítése és ellátása szervezett formában történne.

Petneházi Ferenc alezredes
HM Védelmi Hivatal