Bubi „örömboldogság” emberközpontú, Ernszt szimpla munkaőrült, Hopkins pedig módszeres, alapos, nyugodt kutya – „gazdáik” (szakszóval élve vezetőik) rövid jellemzése szerint. Bár a három németjuhász elég eltérő mentalitású, egyben azonban azonosak: felkészültségüket (vezetőikkel együtt) hamarosan Afganisztánban fogják kamatoztatni. A speciális tűzszerészszakaszból ugyanis nyolcan – három tűzszerész, három kutyás tűzszerész, valamint két gépkocsivezető – az afganisztáni MH Tartományi Újjáépítési Csoport következő váltásának force protection képességét fogják erősíteni. A kutyákról, a vezetőik által adott tömör jellemzések valóságtartalmáról, pár perc alatt magam is meggyőződhettem a rendőrség Dunakeszin található kutyavezető-képző iskolájában.

A katonák sorban hozták a kutyákat az udvaron álló autóbuszhoz, amelynek alvázán robbanóanyagot rejtettek el. Bubi először is körbeugrálta, körbenyaldosta a gazdáját, majd amikor megkapta a munkanyakörvet, hatalmas farokcsóválás közepette simán megtalálta a bombát. Ernszt – jellemzéséhez méltóan – senkiről és semmiről tudomást nem véve rontott a busznak, majdnem magával rántva vezetőjét is, és szintén percek alatt „betalált”. Hopkins pedig, ahogy illik, módszeresen körbejárta a buszt, s bár látszott rajta, hogy már az első körben szimatot fogott, azért még ellenőrizte magát, majd a második kör után blazírt pofával lefeküdt, így jelezve: itt van, vihetitek.

Miközben az Afganisztánba készülő csapat folytatta a napi „karbantartó” kiképzést, Szatai Zsolt főhadnagy, a speciális tűzszerészszakasz parancsnoka az elmúlt jó egy év történéseit elevenítette fel. Tavaly januárban intézkedett a vezérkari főnök, hogy hozzák létre a speciális – benne kutyás – tűzszerészszakaszt. A pályáztatást, kiválogatást, felkészítést követően a múlt év nyarán számot is adtak egy bemutatón felkészültségükről. Akkor még – természetszerűleg – a rendőrség szakemberei készítették fel a kutyákat és vezetőiket. A tűzszerész- és hadihajós ezredtől és más katonai alakulatoktól tizenheten jelentkeztek a „kutyás feladatra”; mára tizenketten maradtak, ők azonban mindannyian harmadosztályú tűzszerészekké váltak, kutyáik pedig igazi profikká. Mindegyik kutya tízféle (akár kevert) robbanóanyagot is képes megkülönböztetni, a tíz dekagrammos töltettől a „csillagos égig”. (A rendőrségi kutyák általában négyet-ötöt). Ma már a szakasz maga folytatja a kiképzést is, a rendőr kollégák csak évente két hétre hívják be őket szakmai továbbképzésre, illetve az OKJ-vizsgákra (Országos képzési jegyzék). Szatai főhadnagytól azt is megtudom, hogy nem a véletlen, hanem szisztematikus munka gyümölcse a kiváló eredmény. A kutyákat metrón, autóbuszon, vasútállomásokon, épületekben, repülőtereken egyaránt gyakoroltatják, „lövésállóak”, vagyis nem riadnak meg még a gépkarabély-tűztől sem, és biztosan megtalálják az elrejtett robbanóanyagokat.

Ma már eljutottak arra a szintre, hogy itthon is alkalmazzák őket a védett személyek biztosítása során. Első ilyen munkájuk az ez évi Zách utcai vezetői értekezlet biztosítása volt, ahol is első ízben nem az ORFK Köztársasági Őrezred, hanem a speciális tűzszerészszakasz vizsgálta át a területet, robbanóanyagok után kutatva. De még ezen a szinten sem állnak meg, ebben az esztendőben az a cél, hogy „távirányítással” is – vagyis pórázról elengedve, kézmozdulatokkal irányítva, önállóan – ténykedjenek a kutyák, illetve megkezdik a kiképzésüket a föld alatti robbanótestek (aknák) felkutatására is. Erre annál is nagyobb szükség van a főhadnagy szerint, mert például Afganisztánban nemrégiben egy finn járőr aknamezőre tévedt, s három napig „dekkoltak” ott, amíg társaik, „szurkálással” utat nyitottak hozzájuk. A kutyák ezt a feladatot percek alatt megoldják.

A kiváló teljesítmény természetesen kiváló ellátást, bánásmódot is érdemel. A kutyák szállítására kifejlesztettek három utánfutót – mindegyikben négy kutya fér el –, amelyek légkondicionáltak és padlófűtéssel is rendelkeznek. Mielőtt bárki is felesleges luxuskiadásra gondolna: ezeknek a négylábúaknak akár Irakban, akár Afganisztánban a mínusz huszonöt fokos fagyban ugyanúgy sokszor több száz kilométert kell utazniuk, mint a hatvan fokos hőségben. Az első utánfutót már ki is szállították a PRT-hez.

Szatai főhadnagy arra is felhívja a figyelmet, hogy a speciális tűzszerészszakaszt ne azonosítsuk csupán a „kutyásokkal”, mint azt sokan még a honvédségnél is megteszik. A szakaszban ugyanis már ma is megtalálható sokféle képesség, a március elsején megalakítandó speciális tűzszerészszázadban pedig megtalálható lesz a NATO-ba felajánlott vegyes hídépítő század tűzszerészraja csakúgy, mint a búvártűzszerészek és egy-egy „hagyományos” tűzszerészraj. A két szakaszból – szakaszonként öt rajból – álló század így egyaránt ellátja majd a hagyományos tűzszerészfeladatokat, a missziós force protection feladatokat, és a hazai biztosítási teendőket.

A „főcsapás iránya” most természetesen a karbantartó foglakozást időközben befejező, Afganisztánba induló csapat felkészítése. Salap Gyula őrmesterrel, Franca Norbert és Herbály Lajos főtörzsőrmesterekkel (természetesen kutyáik társaságában) az eljövendő feladatokról váltunk néhány szót a napi kiképzés végeztével. Mindhárman önként jelentkeztek a kutyás tűzszerészfeladatra, valamint a misszióra is. Salap őrmester „iraki veterán”, a szállítózászlóalj harmadik váltásában teljesített szolgálatot, Franca Norbert kétszer is megjárta Koszovót, csupán Herbály főtörzsőrmester készül első missziójára. Abban mindhárman egyetértenek, hogy nem veszélytelen feladatra indulnak, de már alig várják, hogy kint legyenek Afganisztánban. Salap őrmester „függetlenként” indul a misszióba; a két kollégáért feleség, illetve élettárs aggódik majd. Amikor feltettem a kérdést: mi hozta őket a speciális tűzszerészszakaszba, egybehangzóan sorolták: a kutya, a tűzszerészszakma szeretete és a külszolgálat lehetősége. Mindhárman tökéletesen megbíznak kutyáikban, hisz hónapok óta együtt vannak velük, együtt készülnek. Olyannyira – teszik hozzá –, hogy a négylábúak már tökéletesen idomultak gazdáik mentalitásához. (Nem kérdezek rá, hogy akkor a bevezetőben említett jellemzés akár önjellemzés is lehetne?) De a tökéletes összhang a munkán túl is látszik a kutyák és vezetőik között. Ilyenkor játszanak, „bohóckodnak”, s természetesen az ebek ezt is nagyon élvezik. Mint azt is, hogy – engedéllyel – vezetőik hétvégékre, szabadságra vagy egy családi kirándulásra is elviszik őket. Az elkövetkező pár közös „családi hétvége” után azonban most jön az első igazán komoly feladat: a PRT védelme Afganisztánban.

Szabó Béla
A szerző felvételei és archív