Többfrontos harc a „spametelők” ellen
2007.03.14.

Sajnálatos tény: évről évre egyre több spam, azaz kéretlen e-mail érkezik a számítógépes felhasználók elektronikus postafiókjaiba. Ma már – a jóindulatú becslések szerint is – az e-mail forgalom több mint felét a spamek teszik ki, s ez az arány egyre csak emelkedik.
Szerencsére a szoftverfejlesztők is egyre komolyabban veszik a kéretlen elektronikus levelek okozta veszélyt, s a közelmúltban többfrontos harcot indítottak a spamek visszaszorítása érdekében. Az internetes szolgáltatások igénybevételéhez szinte mindig szükséges megadnunk e-mail címünket is, ezzel pedig akaratlanul is a spammerek áldozatává válunk, hiszen bekerülünk a „spametelők” adatbázisába. A kéretlen levelek e címlistájáról pedig szinte lehetetlen lekerülni.
A hardveres és szoftveres spamszűrő megoldásokat forgalmazó MPP cég új, egyszerű és ingyenes szolgáltatást kínál e probléma megoldására. A vállalat eldobható e-mail címet biztosít a felhasználók számára, amelyet nyugodtan használhatunk az online regisztrációk alkalmával. Az eldobható e-mail címre érkező leveleket a szolgáltató személyes postafiókunkra küldi tovább, így a regisztráció után érkező fontos információkat megkapjuk, majd az e-mail címet kikapcsolhatjuk. Természetesen ez a cím szükség esetén újra aktiválható.
A spamek elleni harc másik kiemelkedő eredménye az eMailTrackerPro elnevezésű program, amely az e-mailek nyomkövetésére szolgál. Ez különösen akkor lehet hasznos, ha arra kíváncsi a felhasználó, hogy a spameket vagy az adathalászat céljából küldött leveleket honnan küldik postaládájába. Fejlesztői és készítői szerint a szoftver arra is alkalmas, hogy a szülők ellenőrizni tudják például gyermekeik levelező partnereit.
A vonzó grafikájú program azonosítja a levelet küldő szerver földrajzi helyzetét, kijelzi a küldőnek postafiókot biztosító internetszolgáltatót, s a fejlesztők szerint felhívja a figyelmet az átirányítási trükkökre is. A hasznos kis program szabadon kipróbálható verziója 15 napig használható, ám ezért fizetni kell.