Bánkuty Géza nyugállományú ezredes nem ismerte a szüleit. Édesanyját csak egyszer látta, de édesapjáról nem tud semmit. Budapesten született 1926. június 25-én; háromhetes korában nevelőszülőkhöz került. Egy olyan család fogadta örökbe, akiknek nem lehetett gyermekük. Nevelőapja zsidó, nevelőanyja német származású, katolikus vallású asszonyvolt; dúsgazdag emberek voltak, akiktől 12 éves korában – a zsidótörvények hatására – tudta meg a születésével kapcsolatos igazságot. Mivel nevelőapját Frankelnek hívták, örökbefogadását követően Frankel Géza lett a neve. 1953-ig ezen a néven versenyzett. Később Bánkutira magyarosított. Még később pedig, az amerikai állampolgárság felvételekor, azért lett Bánkuty, mert az Újvilágban így már nem Bákuténak ejtették vezetéknevét.

Mint elmaradt korosztályost hívták be katonának. A Budaörsi úti Petőfi laktanyába került a híradókhoz, a parancsnok sofőrje lett. Sporteredményei miatt azonban hamarosan áthelyezték az 1953-ban megalakult sportszázadhoz, ahol olyan illusztris sportolókkal együtt katonáskodott, mint Puskás Öcsi vagy Iharos Sándor.
Bánkuty Géza eredetileg egyéniben ült motorra, azonban legjobb eredményeit oldalkocsival érte el, túra- és terepbajnokságokon. Miután három kategóriában is versenyzett – hogy fenntartsa kondícióját – kezdetben kiegészítő sportként ült be Gál Ferenc oldalkocsijába, ahol állandóan mozogni kellett azért, hogy az oldalkocsi fel ne boruljon. Csak lábbal és fejjel kapaszkodott, két kezét feje fölé tartva hajolt ki a motorból. Ehhez hasizomra volt szükség, hiszen vissza is kellett jönni. Ez igazán „művészet” volt ennél a sebességnél. (Később Rusznyák István alhadnaggyal oldalkocsis motoron a Honvéd színeiben versenyzett).

1956-ban azután megszüntették a sportszázadot, tagjait pedig csapatokhoz helyezték. Így került a Sztálin nevét viselő katonapolitikai akadémiára, ahol az autó-motor- és a harckocsi-kiképzésben szorgoskodott.

Október 23-án, a kiképzés befejezése után, a Dózsa György úti motorállomásról autójával Budára menet, és látta, hogy a Bem-szobornál hatalmas tömeg gyülekezik. Megállt. Hogy jobban lásson – bár egyenruhában volt – felállt a kocsi tetejére. Ekkor vette észre, hogy a nemzetiszín zászló lyukas, kivágták belőle a címert… Még aznap – de már otthonról – kiment a Sztálin-szoborhoz és végignézte ledöntését, majd a tömeggel a Rádió épülete felé tartott. De csak egy darabig ment velük, azután hazafelé vette az irányt, mert otthon két kiskorú gyermeke várta.

Október 25-én Gál Feri jött érte, és a Statisztikai Hivatal elé invitálta, mondván: ott gyülekeznek az emberek, az épület tele van ávósokkal. Felvette egyenruháját, magához vette az oldalfegyverét, majd elindultak. Amikor a tömeg meglátta, a nevét kezdték skandálni: Géza, Géza. Felismerték. A következő pillanatban egy létrát támasztottak az első emeleti ablakhoz, elővette fegyverét és elindult felfelé. Az emberek követték. A tömeg olyan hatással lehetett az ávósokra, hogy beugráltak teherautóikba és elmentek. Végső soron egy üres épületet szálltak meg, ahol megszervezték a Politikai Foglyok Országos Szövetségét; Bánkuty Gézát, a neves motorversenyzőt, közfelkiáltással ekkor választották meg a II. kerületi választmány forradalmi bizottságnak tagjává, majd a kerület szabadságharcos katonai parancsnokává.

A forradalom fegyveres leverése után – november közepén, az ENSZ indiai nagykövete érkezésének napjára – néma tüntetést szerveztek Budapesten, amivel azt kívánták bizonyítani, hogy nem a nép hívta vissza a szovjet csapatokat. Délben megszólaltak a harangok, leállt a forgalom s filmfelvételek is bizonyítják, hogy kihalt a város. Bánkuty Géza büszke arra, hogy ezt ő szervezte meg, pedig abban a hivatalos „önéletrajzában”, amit az akkori hatalom írt, ez nincs feltüntetve, viszont ezzel kezdődött az ellenállási mozgalomban való részvétele. A jelenlegi köztévé Szabadság téri székházában volt a magyar ellenállási mozgalom székhelye, s onnan indult útjára a „Márciusban újra kezdjük…” (MÚK) mozgalom. Nyugatról az emigrált magyarok hozzá irányították a küldötteket. Pénz és fegyverek is érkeztek, közvetítőjüket azonban még decemberben elfogták, bebörtönözték és kivégezték. Bánkuty ezredes talán az életét köszönheti Renner Péternek, aki miután letartóztatták, megüzente, hogy lebukott. Bánkuty Géza attól kezdve bujkálni kényszerült, és lépésről-lépésre állította le a MÚK-ot. Ma már úgy látja: felelőtlen dolog volt ez a mozgalom, hiszen tudni kellett volna, hogy Nyugat-Európa semmit nem fog tenni a Szovjetunió ellen, Magyarországért. Bánja is, mert sok fiatalt fogtak el, ugyanakkor jó érzés tölti el, hiszen a néphadsereg tisztjeként vezető szerepet vállalhatott a magyar forradalom oldalán.


Menekülés

A politikai akadémián szolgált az egyik nagyon kedves barátja, egy főhadnagy, aki szintén a Honvédban motorozott, s korábban a sportszázadnál volt politikai tiszt. A forradalom napjaiban, amikor a főhadnagyot keresték, Bánkuty papírt adott neki, amivel szabadon mozoghatott, s ezzel mentette meg életét. A fordulatot követően a főhadnagy azzal viszonozta sporttársa nemes gesztusát, hogy útlevelet szerzett, amellyel – Gál Ferenccel együtt – el tudták hagyni az országot. A versenymotort Gál Feri autójára kötötték, így jutottak el a határig, ahol az átkelő parancsnoka óriási dolognak tartotta, hogy személyesen megismerkedhetett velük. Beszélgettek, s közben Ausztria felől megérkezett egy autóbusz, amely olyan embereket hozott haza, akik a forradalom előtt és alatt menekültek ki az országból. Balszerencséjükre a csoport vezetője az Országos Testnevelő Bizottság egyik főmunkatársa volt, aki tudta, hogy körözés alatt állnak, ám kérdésére azt válaszolták: Németországba mennek versenyezni. A sportvezető felszólította őket, hogy várjanak, és elment telefonálni, azonban a határőr hadnagy, aki közben a dolga után ment, visszatérve – és mit sem sejtve – továbbengedte őket. Már Bécsben voltak, amikor egy levélből arról értesültek, ha néhány perccel tovább maradnak a határon, nem tudtak volna kijutni az országból, mert határzárt rendeltek el. A főhadnagyot pedig, aki az útlevelet szerezte nekik, tíz év börtönre ítélték.

Ausztriában, mint a magyar ellenállási mozgalom egyik vezetőjét, és mint élsportolót fogadták. Bemutatták Kéthly Annának is, aki pártfogása alá vette, és akit majdhogy nem anyjaként tisztel. Bécsben barátaival és az olimpikonokkal megalapították a Magyar Menekült Sportolók Világszövetségét, amelynek kiterjedt hálózat volt New Yorktól Dél-Afrikáig, és megfelelő anyagi támogatásban részesültek. Ebben Kéthly Annának volt a legnagyobb érdeme. Párizsban a FIFA-nak akkoriban szociáldemokrata vezetősége volt. Felvette velük a kapcsolatot, és elintézte, hogy a FIFA által letiltott magyar sportolókat kiadják a Magyar Menekült Sportolók Világszövetségének. Leigazolták őket, s rajtuk keresztül jutottak el a világ különböző városaiba, így Barcelonába és Madridba is. Bánkuty Gábor akkoriban a politikai életbe már nem folyt bele, inkább a sport kötötte le az idejét. Bár nem motorozhatott, de megtalálta helyét a birkózószőnyegen. Két és fél évet töltött Ausztriában; ez idő alatt többször próbálták meg elrabolni, hogy hazahurcolják. A harmadik kísérlet után, 1959. szeptember elsején, egy kis csomaggal a kezében, nyelvtudás nélkül érkezett Amerikába.


Az Újvilágban

Élsportoló volt, akkoriban azonban ebből nem lehetett megélni, ezért egy ideig segédmunkásként dolgozott. Hét év után esztergályosként – már nyelvismerettel – egy másik gyárba ment, ahol öt év alatt elvégezte a gépészmérnöki egyetemet s ezt követően előbb mestermechanikus, egy éven belül pedig a mérnöki osztály vezetője lett. Olyan csomagoló, palackozó gépeket tervezett, amelyek teljesen automatizálták a gyártási folyamatot. Kibérelt egy kis műhelyt is, ahol megrendelésre kezdte gyártani saját tervezésű gépeit. Ezzel megteremtette első gyárának alapjait, amelyet egy másik követett. Jómódú üzletemberré vált, és idővel kapcsolatba került a magyar politikával is. A Németh-kormány időszakában több magyar vezető is felkereste. 1988-ban, amikor Grósz Károly Amerikában járt, New Yorkban – több amerikai politikus és üzletember mellett – Bánkuty Gézát, mint a magyar emigráció egyik vezetőjét is meghívta egy hivatalos vacsorára. Azt is kifejezésre juttatta: szeretné, ha hazajönne. Korábban Horn Gyula is hívta, aki 1985-ben írt levelében kérte a pártvezetést, hogy vegyék le Bánkuti Gézát a tiltólistáról. Akkor elutasították, közölve: nemkívánatos személy Magyarországon.
Több mint harminc év távollét után – 1988-ban – feleségével együtt tért haza. A repülőtéren rögtön letartóztatták. Két-három órát vett igénybe a helyzet tisztázása. Azután 1989-ben – Bush amerikai elnök látogatását követően, az első hivatalos amerikai kormányküldöttség vezetőjeként, amerikai állampolgár létére – a repülőtéren újból letartóztatták, mivel neve még mindig szerepelt a „régi listán”. Ezt követően többé már nem érte ilyen incidens.

Még 1989-ban felépítették az első 100 százalékos amerikai érdekeltségű csomagológépgyárat, amely alig 30 fővel látta el palackozó gépekkel nemcsak Európát és Szaúd-Arábiát, de szállítottak Amerikába is. Az Antall-kormány idején a gyárat bezárták, majd eladták; ahogy mondja: azt a fajta gazdaságpolitikát a mai napig sem érti…

A hadsereggel sem szakadt meg a kapcsolata. Kiadta a Ludovika- könyvet, amely bemutatja a magyar haderő több évszázados történetét. Többször kitüntették. Büszke az 1956-os forradalomban és szabadságharcban betöltött szerepére, arra, hogy egyenruhában csinálta végig, mert úgy érezte, a magyar katona jelenléte a forradalomhoz tartozik.

Vastagh László
Fotó: Tóth László