Az 56-os Intézet adott otthont nemrégiben a „Tanulmányok és emlékmozaikok az 56-os forradalomról” című könyv bemutatójának. A rendezvényen jelen volt Maléter Pál özvegye, Gyenes Judit, az 56-os Intézet munkatársa is. A kötet a Zrínyi Miklós Hadtudományi Alapítvány gondozásában, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs és toborzófőosztályának (HM KTF) támogatásával jelent meg. Dr. Harai Dénes egyetemi tanártól – a Zrínyi Miklós Hadtudományi Alapítvány elnökétől – tudjuk, hogy a tanulmánykötet megszületését egy, a HM KTF által meghirdetett nyertes pályázatnak köszönhetik. A könyv felelős kiadója prof. dr. Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora. A tanulmányokat tartalmazó kötet – dr. Szabó A. Ferenc egyetemi tanár (ZMNE) szerkesztésében, dr. Csáky Imre alezredes (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum) címlaptervével – szép és fontos mű.

Az 56-os Intézetben a kötetet dr. Horváth Miklós egyetemi tanár, az MTA doktora méltatta. A tanulmányokra érdekes részletességgel reflektált, néhány kérdés tekintetében (pl. Magyarország geopolitikai helyzete, az 1956-os külpolitikai helyzet, a forradalom Magyar Honvéd című lapjának története), mondhatni, vitaindító előadást hallhattunk tőle. A könyvbemutató tudományos vitával folytatódott, amelybe az előadón, a szerkesztőkön kívül a forradalom egykori aktív, meghívott résztvevői is bekapcsolódtak.

A kötet olyan újdonságokkal, olyan információkkal is szolgál, amelyek eddig nem jelentek meg nyomtatásban. Az első tanulmány írója, prof. dr. Szabó Miklós hadtörténész, akadémikus, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektora. „A katonai akadémiák a forradalomban” című művéből értesülhetünk a Petőfi Akadémia tanári karának állásfoglalásáról, a röpgyűlésekről, valamint arról, hogy miként vettek részt az akadémisták az egyetemisták tüntetésén. Emellett nyomon követi a szerző azt is, hogy milyen intézkedéseket rendeltek el az akadémia teljes személyi állományának, a későbbiekben pedig milyen fegyveres, őrző/biztosító parancsot kaptak, mikor, milyen körülmények között került sor tűzharcra. Néhány nap pontos krónikája a Márton András ezredes vezette akadémiáról. A tanulmányból kitűnik, hogy a 1956 októberében milyen nyomás nehezedett a parancsnokokra, megtudhatjuk, mi indít tiltakozásra, úgymond „engedetlenségre” egy olyan tisztet, aki a legmesszebbmenőkig felel emberei életéért, cselekedeteiért.

A kötet következő írása „A megtorlás áldozatai” című tanulmány, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem múzeumigazgatója, dr. Oroszi Antal nyugállományú ezredes tollából. A szerző hét – a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia állományában szolgált – tiszt sorsáról, 56-os tevékenységéről ír. Olvashatunk Márton András ezredes, akadémiaparancsnokról, Dienes Ödön ezredesről (SZ. M. szerint helyesen Diénes), a hadműveleti, harckiképzési tanszék főelőadójáról, aki a Corvin-köz parancsnokának katonai helyettese volt, Nagy Kálmán alezredesről, a hadtörténeti tanszék tanszékvezető-helyettesről – és így tovább. A tanulmányból véleményem szerint kiemelkedik Nagy Kálmán és Ács Tihamér történetét. Ők egymást is alig ismervén, a Parlamentben az előcsarnokban találkoztak két pappal, akik megkérték a két tisztet, hogy legyenek szívesek átkísérni őket a Kossuth téren a Szabadság tér felé. Valójában a korszak „ádáz ellenségét” Mindszenty József bíborost kísérték az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségére, igaz, ezt nem tudták, de az 1959-es jegyzőkönyv szerint: „A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel” bűntettéért Nagy Kálmánt 15 évi börtönbüntetésre, 10 évre egyes jogoktól való eltiltásra, lefokozásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A rendszerváltás után a Legfelső Bíróság az ítéletet semmissé nyilvánította, visszaállították Nagy Kálmán katonabecsületét, melyet ezredesi előléptetéssel ismertek el. Érdemes megemlíteni, hogy Nagy Kálmán huszár ezredes volt, a Zrínyi nyomda korrektora, és számos későbbi film (például „A kőszívű ember fiai”, az „Egy magyar nábob”, a „Kárpáthy Zoltán”, az „Egri csillagok” ) katonai szakértője. Közel születésének 100. évfordulójához, éppen a napokban fejezi be Mindszenthy József hercegprímásról szóló könyvét.

1956 külpolitikájáról ad átfogó képet Nagy Tamás PhD, a ZMNE egyetemi adjunktusa „A forradalom külpolitikai háttere” című tanulmányában. Kitekintést nyújt a külpolitikai előzményekre, Churchill politikájára, Rákosi személyi kultuszára, a szovjet álláspont változásaira, valamint az Amerikai Egyesült Államok vezetésének álláspontjára. Kiemelten kezeli az 1956-os szuezi válság hatását a magyar eseményekre. A szerkesztőktől tudjuk, hogy a könyvbemutatóval egy időben jeleztek vissza Kanadából, a könyv külföldi sikerét méltatva.

Germuska Pál PhD, az 56-os Intézet tudományos titkára, a magyar hadiiparról írt tanulmányt, amelyből értesülhetünk a Magyar Néphadsereg tervezett kiadásairól, a HM végtermék-kibocsátásáról, a különböző szállítási jegyzőkönyvek tanulságairól, a hadiüzemekből kikerült fegyverek megoszlásáról, a felkelőkhöz került fegyverekről. A szerző gondosan összegzi mindezek következményeit.
Martinkó József a magyar légierő 56-os tevékenységét elemzi; pontos krónikát készített arról, hogy milyen módon kapcsolódott a légierő a forradalomhoz, közli az úgynevezett tiszti nyilatkozatot, és részletes kronológiát is jegyez. Összefoglalójában leírja: „a légierő szellemisége megkérdőjelezhetetlenül magyar volt”.

Bőröndi Lajos, a Mosonmagyaróvári Városi Művelődési Központ igazgatója „Mosonmagyaróvár ’56-ja” címen pontosítja az ott történteket személyes vallomások alapján, a két (!) mosonmagyaróvári sortűzről („A menekülő tömeg a hátába kapta a másodikat…”), ír a városi nemzeti tanács megalakulásáról, valamint a megtorlásról nyújt részletes, érzékletes, már-már nagyon is naturalisztikus élményt.

A kötetben helyet kaptam jómagam is. „Költészet és forradalom” címen olyan jelentős költők 56-os verseiről írtam, mint például Faludy György, Márai Sándor, Képes Géza, Csoóri Sándor, Kassák Lajos, Füst Milán, Sinka István, Ágh István, és így tovább.

Papp Dezső nyugállományú alezredes, újságíró „A forradalmi Magyar Honvéd története” címen a lap 56-os működéséről, a forradalom leverése utáni állítólagos két Magyar Honvédról írta tanulmányát. Kiemelkedő a lap történetében, hogy „…minden legálisan megjelent korabeli orgánumnál tovább képviselte…” a követeléseket. Érdekes, hogy a tanulmány szerint a másik Magyar Honvédot „megtévesztő célzattal állíttatta elő a kormány”… A másikat a „a Magyarország szabadsága és függetlensége mellett elkötelezett újságírók készítették”. A lap ügyeletes szerkesztője Zsolt Róbert százados a „szürke propagandaírások” helyett a kollégáitól érkezett „számos remek tudósításból és riportból” állította volna össze a következő lapszámot. Ez az elképzelése azonban nem sikerült, sőt, utasították, hogy csupán Gerő Ernő beszédét közölheti, néhány semleges cikk kíséretében. Másnap „…a felkelésről szót sem ejtő lapot a felháborodott tömeg a Nyugati pályaudvar előtti Marx téren széttépte és elégette”. A szerző a történet közlése kapcsán Katona M. Istvánnak egy 1991. május 10-én megjelent, „A katona-újságírónál” című riportját használta fel. A tanulmányban látható az október 24-ei Magyar Honvéd címlapja. Megtudhatjuk azt is, hogyan és kik indítottak vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogy folyik-e a szerkesztőségben forradalmi szervezkedés. Betekintést nyerhetünk a szerkesztőség októberi napjaiba. Az egyre nehezedő politikai nyomás mellett is dolgozni tudó, elkötelezett újságírók krónikája a tanulmány, amely naplószerű részletességgel mutatja be a Magyar Honvéd többször változó, de a lakosságot tájékoztató számainak sorsát, a fejléc változásait, a Honvéd Újság elnevezésű lap keletkezését, vezércikkét.

Dr. Szegő Krisztina PhD, újságíró annak járt utána, vajon a Magyar Honvédnak valóban két változata volt-e? A szerző Kaposi Kis István visszaemlékezéseiből indul ki. Aki arra kíváncsi, hogy mi a végleges válasz a kérdésére, mi az igazság a Magyar Honvéd körüli rejtéllyel kapcsolatban, annak a figyelmébe ajánlom mindkét tanulmányt, a forrásként felhasznált irodalommal együtt. Dr. Horváth Miklós véleménye szerint nem olyan biztos a két lap létezése, csupán egyfajta kettősség-érzetünk támadhat; ő a Magyar Honvédról szóló mindkét tanulmányt együtt ajánlja az olvasók figyelmébe, hiszen kiegészítik egymást. Hozzátette még, hogy szívesen olvasott volna az 56-os számok újságíróival készített interjút, a jelenlévők közül azonban többen úgy tudták, hogy a forradalmi Magyar Honvéd újságírói sajnos már nincsenek köztünk.

A tanulmánykötet szerkesztője, dr. Szabó A. Ferenc egyetemi tanár Magyarország geopolitikai és geostratégiai helyzetét elemzi, 1956 kapcsán. Egyebek közt arról is átfogó képet kap az olvasó, hogy a ’40-es, ’50-es évekbeli geopolitikai előzmények mennyiben járultak hozzá a belpolitikai helyzet kiéleződéséhez, Magyarország földrajzi elhelyezkedése mennyiben specifikus, megkönnyítette-e ez a helyzetünket, valamint egy jelentős kérdésre is választ ad. A szerző úgy véli, hogy az országunk körül végbement nemzetközi politikai változások használtak a „gyökeres reformokat követelő” mozgalomnak. A tanulmány kitér Kárpátalja szovjet birtoklásának kérdésére, a vasútvonalak igénybevételére, valamint a román és a csehszlovák katonai aktivitásra. A szerző és a kötet méltatója között tudományos vita bontakozott ki a csehszlovák részvételt illetően. Dr. Szabó A. Ferenc tájékoztatta a jelenlévőket forrásairól, választ adva arra a kérdésre, hogy hol bukkant rá az említett utalásokra.

Dr. Tóth Gyula nyugalmazott, aranydiplomás tanár „Hommages resptectueux Maléter Pálnak” című írásával személyes emlékeit is leírja a néhai honvédelmi miniszterről. Közli Maléter Pál életének és pályafutásának kivonatát; tanulmányának „Még egy hamis információ” című fejezete pedig igen érdekes adatokat, tényeket közöl a tököli letartóztatásról, a vádakról, a titkos tárgyalásról, az ítéletről.

Az „Emlékmozaikok” című fejezetben három személyes hangvételű írás, rövid visszaemlékezés olvasható. Az első dr. Oroszi Antal tollából, aki szülei aggodalmától kísérve, 18 éves, kíváncsi ifjúként járta az akkor már nem veszélytelen utcákat…

Szabó Ferenc nyugállományú ezredes, a szovjet hadifogságból visszatérve, jelentkezett a hadseregbe, így 1956 előtt már a Petőfi Akadémián szolgált. 1953-ban letartóztatták, és bár nem bántották, öt napon át kellett állnia a cellájában. 1956 októberében a Rádióhoz ment, vesztére, mert ugyan leadták a fegyverüket, a mellette álló tanár halálos lövést kapott, másnap pedig már olyannyira keveredtek támadók és védők, hogy amikor őt tüzelésre szólították fel, nem tudta eldönteni, hogy mit is, kit is lőne, ezért nem nyitott tüzet senkire sem. Az egyenruháján azonban kék hajtóka volt, mert harckocsizó volt, és amikor az épületből ki akart menni, a tömeg azt hitte, hogy ÁVH-s: zúdultak rá az ütések… Végül két egyetemi hallgató mentette meg.

Tóth Gábor nyugállományú alezredes írásának érdekessége, hogy ő tiszti iskolás volt, így az olvasók pontos képet kaphatnak az ifjú tisztek és iskolásaik harcokban való részvételéről, kétségeikről, az iskolán megalakult forradalmi katonai tanácsról, az áldozatokról, az eluralkodott káoszról és a forradalmat követő „rendcsinálásról”.

Sárosi Kinga, ZMNE
Fotó: Taródi Tamás, ZMNE