Amikor a hatalmas, lánctalpas monstrum megindul a víz felé, még a part menti növényzetben fészkelő vadkacsák is megriadnak. Hápogásukat azonban elnyomja a motor zaja, majd a csobbanás is, amikor a PTSZ belegázol a Tiszába. A hivatalosan közepes lánctalpas úszó gépkocsinak nevezett PTSZ kecsesen szeli a habokat, nyoma sincs szárazföldi lomhaságának.

Eközben egy másik vasszörnyeteg is a vízbe ér, s a két jármű egymást követve indul folyásirányba. A „szőke folyó” azonban, mint mindig, most is szeszélyes, az erős sodrás miatt a vezetők keményen megdolgoznak azért, hogy egyenesbe hozzák a kétéltűeket. Aztán hirtelen megfordulnak, s a folyással szemben „kapaszkodnak” visszafelé. Az első szlalomozni kezd a vízbe rakott bóják között, majd az utolsónál váratlanul megáll.

– Itt az a feladat, hogy a vezetők a folyással szemben egy helyben tartsák a gépet. Ez a vezető egyébként jól csinálja! – jegyzi meg Haug Imre őrmester. A fiatal tiszthelyettes a parancsnoka a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljnál zajló műszaki gépkezelői kiképzés PTSZ-es foglalkozásainak. A felkészítésen nemcsak az alakulat szakbeosztású katonái vesznek részt, hanem a többnemzetiségű Tisza Zászlóalj magyar moduljának PTSZ-re beosztott állománya is.

Az elsősorban katasztrófavédelmi feladatokra létrehozott Tisza Zászlóalj ugyanis ősszel hazánkban tartja szokásos, éves gyakorlatát, s erre már június közepén megkezdték a felkészülést a magyar katonák. A hat hétig tartó tréning első harmadát tantermi foglalkozások tették ki, hiszen a Magyar Honvédségben zajló átszervezés miatt sokan kerültek új beosztásba, s számukra a PTSZ-felkészítést az alapoktól kellett kezdeni. Ezt követően egy hétig szárazföldi vezetési gyakorlaton vett részt az állomány, a vízi vezetés pedig három hétig tart. Mégpedig azért, hogy a gépek kezelőiben készségszinten rögzüljön a vízi jártasság.

Eközben a vízen az egyik PTSZ hirtelen „elromlik”, a másik jármű pedig azonnal a segítségére siet. Vontatókötélre kötik, s így húzzák a partra. A feladat nem egyszerű, nagy odafigyelést igényel, a végére még azok is megizzadnak, akik már több éve e lánctalpas technikai eszközön szolgálnak.

– Igyekszünk gyakorolni mindazokat a szituációkat, amelyek éles helyzetben előfordulhatnak – árulja el az őrmester, majd hozzáteszi: néhány éve történt, hogy vontatás közben elszakadt az acélsodrony. A „sérült” lánctalpast csak úgy sikerült partra vontatnia a találékony járműparancsnoknak, hogy egymás mellé állva rögzítették a két PTSZ-t. Azóta ezt a technikát is oktatják a kiképzéseken.

A Szentesen zajló gépkezelői felkészítés része a BMK–130-as típusú vontató motorcsónakok kezelői állományának kiképzése is. A Tisza Zászlóalj magyar modulja ugyanis rendelkezik hídépítő képességgel is, s a hídkompok, pontonelemek mozgatását ilyen motorcsónakokkal végzik.

– Nagy a Tisza, elférnek egymás mellett a PTSZ-ek és a BMK-k is – jegyzi meg Molnár László főtörzsőrmester, a motorcsónakos kiképzés parancsnoka. Eközben a kétütemű dízelmotorral ellátott csónakok már ki is rajzanak a vízre. A kezelőállomány legfontosabb feladata a biztonságos vízen járás elsajátítása, ezért gyakorolják a partfogást, a parttól való elválást, s a csónak árral szembeni megtartását is. Minderre öt hetük van, hiszen a BMK-sok csak a felkészítés első hetét töltötték a tanteremben.

– A kiképzés végén négy pontonelemből álló, úgynevezett nyolcvantonnás hídkomp mozgatását is gyakorolják majd a fiúk. Ezeken a kompokon járműveket is szállítanak majd a két part között – mondja Molnár főtörzsőrmester.

A vízen eközben békésen úszkálnak a motorcsónakok és a PTSZ-ek, mindegyik csapat végzi saját feladatát. A közeli horgászokat nem zavarja a zaj, megszokták már a katonák jelenlétét. Sőt, az első ijedtség után még a vadkacsák is visszatértek part menti búvóhelyükre…

Szűcs László
Fotó: Tóth László