Noha Zempléni-hegység nyáron – szőlőültetvényekkel betelepített domboldalaival, sűrű erdőkkel fedett hegytetőivel – igazi turistacsalogató látványt nyújt, élek a gyanúperrel, hogy a falu széléig húzódó erdőből éppen kilépő katonáknak sok minden eszükbe jutott az elmúlt napokban a tájról, csak a turizmus és a szépség nem. De ezen nem is lehet csodálkozni, mert az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj első századának katonái hetvenkét órás zempléni „séta” után érték el céljukat az amúgy valóban festői szépségű Hercegkút határában, és a világörökség részét is képező településre pillanatnyi figyelmet sem fordítva egyszerűen lerogytak a fák árnyékába: örültek, hogy túl vannak mindenen.

Erről a „mindenről” a zászlóalj parancsnokának helyettese adott tájékoztatást, s szavait hallgatva meg tudom érteni a katonákat: nekem sem jutott volna eszembe a világörökség. Pedig a feladat alapvetően egyszerű volt: tájékozódás terepen és tereptan-foglalkozás. Csakhogy: az ellenőrzőpontokat összekötő menetvonal hatvan kilométer hosszú volt, számolni sem tudták, hány alkalommal kellett hétszáz méteres szintkülönbséget leküzdeniük – hatszázról le, hétszázra fel; „Szárazföldi ejtőernyőzés…” – jellemezte később az egyik katona, s az öt-nyolc fős csoportokban menetelő katonák mindegyike huszonöt kilogrammos hátizsákot cipelt magával. Ám hogy azért ne legyen ilyen „egyszerű” az egész, minden ellenőrzőponton különféle feladatokat is meg kellett oldaniuk. A századparancsnoktól tudjuk, hogy szerepelt ezek között MEDEVAC kérés, alapvető robbantási számítások elvégzése, fegyver szét- és összeszerelése, valamint elméleti vizsga. A foglalkozást ugyanis arra is felhasználták, hogy felmérjék a katonák tudásszintjét. (Belegondoltam, mondjuk a hatvanadik órában, a negyvendik kilométer után, éjszaka, egy hegytetőre felérve tesztlapokat töltögetek…)

A katonák mellett a század- és a zászlóaljtörzs is gyakorolt, bár ők a faluban települve, mentesülve a menetelés alól „törzsvezettek”.

– Kiképzési elveinknek megfelelően, először a zászlóaljtörzs vezette a gyakorlatokat, foglalkozásokat, most mi csak ellenőrzünk, a tényleges vezetést, irányítást a századtörzs végzi, az év végére pedig már a csoportparancsnokok nyakába szakad minden felelősség – mondta a parancsnokhelyettes, majd magyarázatul hozzátette: a hadműveleti területen ugyanis a csoportparancsnok „élet-halál ura” akár hetekig is.

Mindenesetre a hetvenkét órás foglalkozás minden tekintetben elérte a célját. Minden csoport megtalálta az ellenőrzőpontokat, senki sem „kavart el”, vagyis nem kellett plusz tíz kilométereket gyalogolniuk, sikeresen tesztelték új híradóeszközeiket, s a tudásszint-felmérésen is megfelelt mindenki. A katonák felkészültségéről, valamint eredményes együttműködésükről az amerikai MTT-vel (Mobil Training Team – mobil kiképzőcsoport) a helyszínen tájékozódott Tömböl László mérnök altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, valamint Lawrence J. Kinde ezredes, az Amerikai Egyesült Államok Budapesti Nagykövetsége védelmi együttműködési irodájának vezetője is.

Szabó Béla
Fotó: Rácz Tünde és archív