„Pech”, gondolom, amikor lefújják az akciót. Feltételezem, a katonák ennél valamivel vaskosabban fogalmazhattak magukban a hír hallatán. Ekkor már ugyanis egy órája álltak a repülőtér betonján talpig vizes ruhában, negyven kilométeres szélben, s mintegy tizenhat Celsius-fokos „melegben” várva a helikopter felszállására. De aztán közbeszólt az időjárás. Méghozzá milyen!

A reggel még majdnem idillikusnak volt nevezhető az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj vízi kiképzésén. Sorakozó a szolnoki Holt-Tisza partján verőfényes napsütésben, bár kissé erős szélben, aztán eligazítás: a mai első foglalkozás helikopterből deszantolás a vízbe. Ehhez pedig ugyebár először – mivel a meteorológusoktól és orvosoktól minduntalan azt halljuk, hogy felhevült testtel ne ugorjunk a vízbe – fogjuk a fegyvert, a hátizsákot, s úgy, ahogy vagyunk, ruhástól (mentőmellény azért alatta!) belecsobbanunk a húsz fokot sem elérő hőmérsékletű vízbe, hogy aztán a helikopterből való csobbanás már ne legyen olyan megrázó élmény. Teherautóra szállás, irány a reptér, várakozás, majd lefújás. Ugyanis pontosan tíz órára, a tervezett felszállás idejére megérkezett a hidegfront zivatara, hatalmas széllel, szakadó esővel, a felhőkben jéggel, dörgéssel és villámlással. Zivatarban repülni tilos, villámlásnál vízbe menni szintén, marad az újabb vezényszó (az ismert színdarab címének kis átírásával): „holnap, veletek, ugyanitt”.

S másnap valóban úgy megy minden, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Amikorra leérünk a vízpartra, a mentőbúvárok és a biztosító csónakok már elfoglalták a helyüket a vízen, a katonák ismét nekiveselkednek víznek, amely tegnap óta sem melegedett fel, s ennek megfelelően serényen tempóznak a túlpart felé, majd vissza. Amíg a „mártogatás” után a teherautók ismét beviszik őket a repülőtérre, van egy szusszanásnyi időnk, hogy beszéljünk Pécsváradi Szabolcs századossal, a zászlóalj kiképzési részlegvezetőjével, aki elmondja, mit is végeznek, végeztek a két hét alatt. (A százados kissé távolságtartóan válaszol a kérdésekre, bár egyáltalán nem udvariatlanságból, hanem azért, mert az ő ruhájából is ömlik a víz, mivel katonáival együtt ő maga is „csobbant”.)

A kéthetes kiképzés célja az újak számára az alapfokú vízi jártasság megszerzése, az „öregeknek” pedig ennek szinten tartása, továbbfejlesztése – mondja Pécsváradi százados. Ennek megfelelően a programban szerepel úszás fegyverrel és felszereléssel, nagytávolságú evezés, kötélhíd kiépítése és segítségével átkelés a „nagy sodrású” vízi akadályon, kompépítés könnyű deszant átkelő készletből, valamint a hab a tortán: deszantolás Mi–17-es szállító és Mi–24-es harci helikopterből. A harcoló alegységek mellett minden feladatot végrehajtanak a törzs és a logisztikai részleg beosztottjai is, hölgyek, urak egyaránt. A műszaki és a felderítő szakasz mindezek mellett gyakorolja saját feladatait: vízi akadály, part, műszaki objektumok felderítése, akadályok elhárítása, rombolása. A búvárok pedig, társaik biztosításán túl, merülési feladatokat is végrehajtanak.

A rövid, lényegre törő tájékoztatás után egyedül maradunk a vízparton, mert a százados is indul a helikopterekhez. „Magányunk” azonban nem tart sokáig, pár perc múlva megjelenik alig öt méterrel a víz felett egy Mi–24-es – majd ahogy jött, dobás nélkül távozik is. Valami baj van az ablaktörlőjével – tudjuk meg a repülésirányítótól. Anélkül pedig nem megy a dolog, ezt látjuk mi is. Ahogyan a gép ereszkedik egyre lejjebb a víz fölé, a forgószárnyak, amelyek jó harminc tonnányi levegőt préselnek maguk alá, parttól partig vízpárába burkolják a folyót, s a gépet magát is.

A gyors javítást követően aztán minden megy a maga útján. Jobban mondva jön. Megjelennek egymás után a helikopterek, először „kiesik” belőlük egy hátizsák, majd a tulajdonosa is. A vízbe csapódás után egy intés a biztosító búvároknak, hogy minden rendben, aztán gyors tempózás kifelé, mert már jön is a következő gép. Olajozottan, fegyelmezetten zajlik minden, alig egy óra alatt mindenki legalább kétszer tudott ugrani.

A deszantolás után egyből át is térnek a következő foglalkozásokra, de itt sem „ússzák meg az úszást”. Forgószínpad-szerűen először nagytávolságú evezés következik, majd kötélhíd építése és segítségével átkelés a folyón, aztán újra „nedvességmentesen” kompolás. Nagyjából ennyi fért bele a két hétbe – mondja Pécsváradi százados miután újból kikászálódik a vízből –, ha lesz még rá időnk, akkor ősszel megismételjük a kiképzést. Hát – gondolom – a víz melegebb akkor sem lesz…

Szabó Béla
Fotó: Rácz Tünde