2007.04.27.

Bár a számát sem tudom már, hogy hány alkalommal vettem részt a hadihajósok légvédelmi lövészetén, mégis minden alkalommal furcsa látni a „hajóiktól megfosztott”, utánfutóra szerelt gépágyúkat – a hullámzó fűtengerben. Miután azonban hajófedélzetről lőni legfeljebb a Duna-deltában lehetne, évente két alkalommal kitelepülnek a nullaponti lőtérre. Április 17-18-án a helikopteres, valamint a páncélos célok leküzdését gyakorolták, majd ezt követően került sor egy hatásbemutató lövészetre, amelyen valódi – kimustrált – páncélozott szállító harcjárműre végrehajtott lövészettel demonstráltál a PAV–IV és PAV–I, 20 milliméter űrméretű gépágyúk pusztító erejét. Erre már csak azért is szükség van – tudtuk meg Danyikó László hadnagytól, a lövészet vezetőjétől –, mert az elmúlt hetekben-hónapokban bevonult szerződéses katonák most lőnek először e fegyverekkel, s nem árt tudniuk, milyen tűzerő is van a kezükben. A lövészetet egyébként a hadihajók irányzó beosztású katonáinak, a fedélzetmestereknek, valamint a hajóparancsnokoknak kell rendszeresen végrehajtaniuk.
Kép és szöveg: Sz. B.