– Ha löveg mögé állsz, láthatod, amikor a lövedék – vagy ahogy mi hívjuk, a malac – kirepül a csőből. Akár két másodpercig is követheted a szemeddel, mielőtt eltűnik. Csak arra vigyázz, hogy jól fogd be a füled és nyisd ki a szád, nehogy a légnyomástól megsérüljön a dobhártyád – figyelmeztet Bartók Barnabás százados, a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár harctámogató zászlóaljának tüzérüteg-parancsnoka.

„Üteg tűz!” – hallatszik a parancs a rádióból, majd a hat löveg szinte egyszerre dördül el. Remeg a föld a lábunk alatt, por száll a magasba, a szél éppen felénk sodorja a füstöt és az elégett lőpor semmivel össze nem téveszthető szagát. S valóban: a 152 milliméter űrméretű, D–20-as típusú ágyútarackból kirepülő, távolodó malac egészen jól látható…

Néhány másodperc múlva ismét megreccsen a rádió: „Tüzelőállás, itt a figyelő! Gratulálok, telitalálat!” De nincs idő az ünneplésre, hiszen a készülékből máris érkeznek a következő lőfeladathoz szükséges adatok. Lázas számolás kezdődik, mindenki a kiváló eredményre hajt. A feladat ilyen szintű teljesítése ugyanis hagyomány a tüzéreknél, s különösen igaz ez, amióta évente csak egy éleslőgyakorlatot ír elő számukra az elöljáró.

Közben a figyelőponton – kihasználva azt a néhány percet, amíg az üteg felkészül és kiváltja a tüzet – Gulyás Géza őrnagy, a zászlóalj parancsnoka, a lövészet vezetője elmondja: a mostani, úgynevezett gyakorló éleslövészeten részt vesz az üteg teljes személyi állománya. A katonáknak nyolc különféle tűzfeladatot kell végrehajtaniuk. Ebből hat az érvényben lévő szabályzók szerinti feladat: elsősorban belövés és úgynevezett rögzítőpont-lövés. Az utolsó két lőfeladat során pedig a Magyar Honvédségben eddig nem alkalmazott eljárást használnak. Ennek lényege, hogy egymástól legalább 100-200 méterre lévő tüzelőállásokban helyezték el a lövegeket, s ezek összehangolt tüzével küzdik le a lőtéren felállított célokat. A parancsnok szerint ezzel a módszerrel jóval nagyobb az üteg túlélőképessége, s jobban megfelel a jelenkori hadviselés újfajta kihívásainak.

– A próba jól sikerült! Előfordulnak ugyan kisebb-nagyobb hibák az eljárásban, de alapvetően elégedett vagyok az eredménnyel – összegzi a látottakat Gulyás őrnagy.

A tatai katonák egyébként május 22-én érkeztek a lőtérre, s a tervek szerint június 8-án indulnak vissza helyőrségükbe. Természetesen e hosszú idő nemcsak a május 31-i éleslövészetre történő felkészülésre kellett, hiszen a tábori kihelyezés alatt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) tüzérszakos hallgatóinak gyakorlati képzését is segítették. Az úgynevezett „egyetemi kiszolgálás” hagyomány a tatai tüzéralegység életében. Minden évben, az iskolai tanév végét megelőző hetekben, technikai eszközeikkel és kiképzett katonáikkal segítik a leendő tüzértisztek felkészítését. Ezúttal huszonegy hallgató érkezett a tataiak táborában. Tízen harmadévesek, tizenegyen pedig avatás előtt állnak.

– A mostani tábori foglalkozás a hallgatók részére szervezett, éleslövészettel egybekötött év végi gyakorlati vizsga – mondja Petrovics Mihály őrnagy, a ZMNE műveleti-támogató tanszékének adjunktusa, az egyetemisták kihelyezésének parancsnoka. Amíg a tüzérszakmával még csak egy éve ismerkedő harmadévesek belövéseket és különféle alapfeladatokat hajtanak végre, addig a végzősök számára már szinte az összes lőfeladat szerepel a vizsgán. Egyébként az egyetemisták számára a kihelyezés két hete alatt összesen nyolc lövészeti napot biztosítottak az elöljárók, s ezek a napok – Petrovics őrnagy szerint – bőven elegendőek a tervezett feladatok végrehajtására.

Szűcs László
Fotó: Rácz Tünde