Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Nemzetközi repülőnap és haditechnikai kiállítás

2007.05.18.

Augusztus tizenegyedikén és tizenkettedikén ismét nagy élményben lehet részük a repülést, a haditechnikát kedvelőknek: a kiemelt állami rendezvények sorában immár hetedik alkalommal kerül sor Kecskeméten a nemzetközi repülőnapra és haditechnikai bemutatóra. Vida Károly alezredes – a szervezőbizottság titkára és koordinációs igazgatója – tájékoztatása szerint az idei rendezvény mindenben felül múlja majd az eddigieket. A honvédelmi miniszter meghívását már eddig több mint húsz ország fogadta el, a szervezők mintegy százötvenezer látogatóra számítanak; harminc százalékuk immár hagyományosan a környező országokból érkezik az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra.

A kétnapos rendezvényen a külföldi hadseregek programjai mellett a Magyar Honvédség légiereje és szárazföldi erői is bemutatják képességeiket a civil társadalomnak, hiszen a rendezvény fő célja, hogy az érdeklődők minél szélesebb betekintést kaphassanak hadseregünk felkészültségéről, harci technikai eszközeiről.

A szervezőbizottság gondoskodott arról is, hogy a földi statikus és dinamikus, valamint az egyéni légi bemutatók mellett az igazi „csemegéből”, a kötelékek repüléséből is széles kínálatot nyújtsanak a látogatóknak. A francia hadsereg Patrouille de France, a svájciak Patrouille Suisse, a török haderő Türk Yildizlari, a horvát hadsereg hat repülőgépes kötelékei, valamint a Red Bull kötelékei bizonyára maradandó élményt nyújtanak produkcióikkal. A mindkét napon reggel tíz órától délután öt óráig tartó programok során – a hagyományoknak megfelelően – egyéni bemutató műrepülést tart a két hazai „ász”, Bessenyei Péter és Veres Zoltán is.

A koordinációs igazgató arról is szólt, hogy a szervezőbizottság – a széles körű és látványos programok ellenére – visszafogott, költségkímélő rendezvény megszervezésére kapott felhatalmazást. A repülőnap költségeinek nagy részét támogatók és szponzorok biztosítják, közülük is kiemelkedik a Mol, amely a kiadások közül a legnagyobb tételt, az üzemanyagot biztosítja térítés nélkül. Mindezek mellett a szervezőbizottság (a két évvel ezelőttihez képest) nemcsak hogy nem emeli a belépők árát, hanem könnyítéseken gondolkodik.
Az iménti információkhoz tegyük hozzá: a nemzetközi repülőnap és haditechnikai kiállítás szervezőbizottságának elnöke dr. Szeredi Péter, a honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, általános helyettese dr. Gömbös János miniszteri biztos, katonai helyettese Tömböl László mérnök altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka.

A rendezvényről az érdeklődők folyamatosan tájékozódhatnak a www.repulonap.hu honlapon.

(Felvételeink a tavalyi repülőnapon készültek.)

Szabó Béla