Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Nemzetközi légi parádé – magyar Gripen-bemutatóval

2007.08.02.

Minden idők leglátványosabb légiparádéjára készülnek Kecskeméten augusztus tizenegyedikén és tizenkettedikén. Már 23 ország igazolta vissza a résztvételi szándékát, de ez a szám akár az utolsó pillanatig változhat. A rendezők egyetlen jelentkezőt sem akarnak visszautasítani. Óvatos becslések szerint is naponta 80 ezer látogatóra számítanak a légiparádé szervezői. Többezren dolgoznak hónapok óta azért, hogy a vendégek jól érezzék magukat Kecskeméten.

A nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató előkészületeiről Pető István dandártábornok, a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka az elmúlt héten, a helyszínen tájékoztatta a sajtó képviselőit. Megtudhattuk, hogy az első repülőnapot 1990-ben rendezték Kecskeméten. Ekkor a legnagyobb szenzációt a két szovjet MiG–29-es és a két amerikai F–16-os jelentette. A következő légiparádé egy évvel később Taszáron volt, amit a nagy sikerre való tekintettel egy évvel később megismételtek. A hírös városban 1997-től talákoznak rendszeresen a világ legjobb pilótái.

Az idei IX. nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató várhatóan minden eddigi sikert túlszárnyal majd. Hat kötelék bemutatója lesz például látható – ilyen Európában még sehol nem volt. Visszatér Kecskemétre a nyolc Alphajet géppel repülő francia Patrouille de France és a szintén nyolc NF–5A típust használó közönségkedvenc, a török Turkish Stars kötelék. Először jön Magyarországra a PC–9-eseket repülő horvát Krila Oluje-Wings of Storm kötelék, és bemutatkozik a svájci Patrouille Suisse hat F–5E típusú gépből álló formációja is. Rajtuk kívül repül még a dán Saab T–17-esekből álló Baby Blue köteléke és a szerb Flying Stars. Itt lesz a NATO légi előrejelző és irányítórendszerének egyik legfontosabb eszköze, a Boeing 707-esből átalakított AWACS repülőgép is, amelyen egy magyar tiszt hölgy is szolgál. A számtalan érdekesség közül pedig talán Tito marsall felújított személyi repülőgépét, a második világháborús gépeket és a kifestett Albatrost érdemes megemlíteni.

A Magyar Honvédség többek között a már jól ismert MiG–29-es és a hazai körökben még kevésbé ismert Gripen vadászrepülőgépekkel, Mi–24-es harci és a Mi–17-es, Mi–8-as szállítóhelikopterekkel képviselteti magát. De az érdeklődők megtekinthetik Besenyi Péter műrepülő-világbajnok és Veres Zoltán Európa-bajnok bemutatóját is. Az idei év kuriózuma egy MiG–29-es vadászgép, egy Forma–1-es versenyautó egy Bell-Cobra típusú helikopter és a Besenyei Péter vezette légcsavaros repülőgép versenye lesz.

Biztonsági okból a repülőteret három szektorra osztják. Az eddigi magas kerítések helyett azonban idén már csak mintegy másfél méteresek választják el a területeket. A rendezők azokra is gondoltak, akiknek megfájdul a nyakuk a felfelé nézegetéstől: a színpadon egésznapos műsor szórakoztatja a vendégeket, a vendéglátósok pedig hűtött italokat kínálnak majd. A várható kánikulára is felkészültek: a látogatók részére hűtőfolyosókat és sátrakat állítanak fel. Négy helyszínen lesznek gyermekfoglalkozások, tizenkét mentőautót vezényeltek szolgálatban.
Az autósoknak viszont fel kell készülniük arra, hogy nem mehetnek a repülőtér közelébe sem. A Kecskemétre bevezető utak és autópálya közvetlen közelében kialakított ingyenes parkolókban kell hagyniuk járgányaikat. Innen autóbuszokkal szállítanak mindenkit a repülőbázis területére. A kapukat mindkét nap reggel 7.30-kor nyitják és 18.00-kor zárják.

– Ezt a két napot megmérettetésnek, munkánk bemutatásának tekintjük – mondta el lapunknak Pető tábornok. – Igazán sajnálom, hogy rosszkor születtem. Ha csak öt évvel fiatalabb lennék, most biztosan én is valamelyik Gripen pilótafülkéjében ülnék. Ezek remek gépek, a XXI. század követelményeinek megfelelő konstrukciójúak. Konfortosak, nagy a hatósugaruk, korszerű a fegyverzetük. Sajnos én csak a MiG–29-est és az Albatrost repülöm.

Hajdu Gy. Attila őrnagy gépészmérnöknek készült. Kezdetben csak hobbiból vitorlázott, aztán egyre jobban beleszeretett a repülésbe. Nyilvánosan először ő fogja bemutatni, mire képesek a Gripenek.

– Intenzív, a közönség számára élvezhető programot szeretnék előadni – tervezget a repülőbázis bemutatópilótája. – Nem lesz könnyű, mert ez a gép tulajdonképpen láthatatlan. Kicsi és a festése miatt beleolvad a légtérbe. Ez a légiharcban előny, egy bemutatón viszont hátránynak számít. Nagyon gyors, nehéz vele földközelben maradni. Ekkora tömeg előtt még sosem repültem, remélem nem lesz lámpalázam. Tizenhárom évet repültem MiG–29-esen, amely pilótára tervezett gép. Erőből kell vele dolgozni, sokat számít a vezető felkészültsége. A Gripenben viszont rengeteg az elektronika, ami hatalmas segítséget jelent. Nem kell például benéznem a kabinba, minden szükséges adat a szemem előtt van. Viszont óvatosabban kell vezetni, a legkisebb mozdulatra is azonnal reagál.

A programot egy svéd oktatópilótával egyeztetve magam állítottam össze. A legnehezebb része, amikor a gép hasa felé fordulok. Ilyenkor negatív terhelés nehezedik rám, a vér a fejembe tódul. Nagyon fájdalmas. A mostani volt a hetedik gyakorlórepülésem, 9 percig tartott. Közben legalább két kilót lefogytam.

Kép és szöveg: Galambos Sándor