Nagyüzem a hajdúhadházi bázison
2007.03.14.

Március elejére már sokadszor kellett párhuzamosan több kiképzési feladatot végrehajtaniuk a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár 1. lövészzászlóaljánál szolgáló katonáknak. Legutóbb – március első hetében – saját kiképzésük mellett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar egyik gyakorlati kiképzési foglalkozásának lebonyolítását segítették a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázison. Tóth Péter századostól, a zászlóalj első századának parancsnokától a helyszínen tudtuk meg, hogy az egyetem harmadéves lövészhallgatói számára szervezett többnapos éleslőgyakorlat kiszolgálását végezték. Az alegység katonái közül kerültek ki minden nap a lőtér szolgálati személyei, illetve néhány BTR–80-ason szolgáló irányzót is „kölcsönadtak” az egyetemistáknak. A századtól összesen negyvenen segítették a tanintézmény kiképzését.
Az egyetemistákat vezető Boros István alezredes, adjunktus, tanszékvezető-helyettes, elmondta: a Hajdúhadházon végrehajtott lőgyakorlat azért volt kiemelkedő fontosságú a hallgatók számára, mert először használták a Dragunov típusú távcsöves mesterlövész-puskákat, valamint a PKM-géppuskákat. Emellett a BTR harcjármű toronyfegyverével, valamint RPG gránátvetővel is lőttek, s ezeket a fegyvereket sem használták eddig „éles” körülmények között a hallgatók.
Ami a saját kiképzést illeti, a lövészzászlóalj logisztikai századának szervezésében, február elején hajtották végre az alegységnél szokásos vezetési gyakorlatot. Erre azért van szükség, mert az osztályos vizsgákat évente meg kell újítaniuk a gépjárművezetőknek. Ezúttal azonban az alakulat átszervezéséből adódó típusátképzésen részt vevő szerződéses állomány is jelen volt az egyhetes foglalkozáson. Illetve egy hamarosan külföldi misszióba induló alegység gépjárművezetői számára is kötelező volt a vezetési gyakorlat.
Sáreczki László főhadnagy, a logisztikai század megbízott parancsnoka elmondta: a katonák a foglalkozás első napját a laktanyában töltötték, felújították technikai ismereteiket, valamint vizsgáztak a KRESZ szabályaiból, a következő napon pedig a vezetési és az üzemeltetési szabályokból. A gyakorlótér vezetési pályáin töltött három nap során különféle egyéni és kötelékvezetési gyakorlatokat végeztek, valamint gyakorolták az úgynevezett öncsörlőzés különféle lehetőségeit. A kiképzés az osztályba soroló vizsgával ért véget.
Szűcs László
A szerző felvétele