Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Kiadványok


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Miniszterelnöki látogatás a Honvédelmi Minisztériumban

2007.02.01.

Példamutató módon teljesítette a közigazgatási reform reá háruló részét a honvédelmi tárca – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki január huszonharmadikán hivatalos látogatást tett a Honvédelmi Minisztériumban. A miniszterelnököt dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter tájékoztatta a tárca elmúlt évi tevékenységéről, illetve a 2007-re tervezett feladatokról. A tárca vezetője kiemelte, hogy a szervezeti korszerűsítés keretében létrejött a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és új ügynökségek is alakultak. Kiépült a korszerű logisztikai rendszer, amely képes a csapatokat hatékonyan és gyorsan ellátni.

A honvédelmi miniszter az idei évre vonatkozóan elmondta: 2007-ben megteremtődnek a honvédség stabilizálásának, kiszámíthatóságának feltételei, növekszik a csapatlétszám, csökken a bürokrácia. Javul a csapatok ütőképessége, bővül a nemzetközi szerepvállalás. A tárca továbbra is fenntartja a hozzávetőleg ezerfős missziós létszámot. Létrejön – az Állami Egészségügyi Központ részeként – a korszerű katonai egészségügyi ellátási rendszer, befejeződik a központi honvédkórház rekonstrukciója.

Az új, egyesített parancsnokságról, valamint a Magyar Honvédséggel kapcsolatos aktuális kérdésekről Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, illetve Tömböl László altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság újonnan kinevezett parancsnoka tájékoztatta a miniszterelnököt.

Gyurcsány Ferenc az elhangzottakra reagálva kiemelte, hogy 2006-ban a honvédelmi tárca maradéktalanul végrehajtotta a kormányprogramban megfogalmazott feladatokat. Az átalakult Honvédelmi Minisztériumban megszűntek a párhuzamosságok, racionálisabbá vált a szervezeti felépítés és összességében gazdaságosabbá, hatékonyabbá vált a szervezet működése.
A miniszterelnök megállapította: a magyar honvédelmi vezetés bebizonyította, hogy kisebb létszámú, olcsóbb, finanszírozhatóbb haderővel is növelni lehet a hatékonyságot és a teljesítőképességet. Mint mondta: erről szól a magyar professzionális hadsereg megteremtése. Magyarország nemzetközi tekintélye és hitele szorosan összefügg azzal, miképp bizonyítja megbízhatóságát a nemzetközi partnerek szemében. A miniszterelnök végezetül kiemelte annak a törekvésnek a fontosságát, hogy a gazdasági stabilizáció eredményeként a következő években a védelmi költségvetés is növekedjen.

(Sajtóközlemény)

Fotó: Rácz Tünde