A 2001. szeptember 11-i – az Amerikai Egyesült Államokat ért – terrortámadást követő Tartós Szabadság (Enduring Freedom) elnevezésű művelet Afganisztánban lényeges változást hozott a NATO közép-ázsiai katonai jelenlétében. Az isztambuli csúcstalálkozó (2004) záróközleményében pedig a térséget különleges figyelmet kívánó területnek minősítették. A szövetség már 2001. szeptember 11-i terrortámadás előtt folytatott tárgyalásokat a régió kormányaival védelmi kérdésekről. Az 1990-es évek vége óta valamennyi közép-ázsiai ország részt vett a NATO Euro-atlanti Partnerségi Tanácsban (EAPC) és a Békepartnerségi Programban.

Az EAPC és a PfP biztosítja azokat a mechanizmusokat, melyeken keresztül a NATO és partnerei egy sor területen praktikus védelmi és biztonsági együttműködést tudnak folytatni egymással. A partnerségi program elsődleges célja, hogy elősegítse a védelmi reformokat és javítsa a részvevők interoperabilitását. A PfP-tevékenységek felkarolnak egyéb területeket is – például a katasztrófa-elhárítás, fegyverzetellenőrzés és határbiztonság. A tudományos és a környezetvédelmi együttműködés is fontos aspektusa a szövetség térségben vállalt kötelezettségeinek. A NATO például, a Virtual Silk Highway (Virtuális Selyemút) kezdeményezés keretében elősegítette az internet-összeköttetés kialakítását a közép-ázsiai és a kaukázusi térségben.

Szeptember 11-ét követően két esemény fokozta a NATO érdeklődését-aktivitását a közép-ázsiai térségben. Az első: a PfP figyelme a katonai reformok és az együttműködés serkentése irányába tolódott el Közép-Ázsiában (valamint a Kaukázusban és a Nyugat-Balkánon). A második pedig a Tartós Szabadság és az ISAF-művelet megkezdése Afganisztánban. Robertson, korábbi NATO-főtitkár 2003-ban, a térségben tett látogatása alkalmával azt mondta, hogy a szeptember 11-i események megérttették a szövetséggel, hogy „biztonságunk szorosan kapcsolódik távoli területek biztonságához”.

Az ISAF parancsnokságának átvételével – 2003 augusztusában – a NATO hosszú távra lekötötte magát egy műveletben, amely a stabilitás és a biztonság elősegítését célozza Közép-Ázsiában. Megnőtt szerepével összhangban, a szövetség képviselői politikai és gyakorlati (főként logisztikai) támogatást kértek a közép-ázsiai kormányoktól.

A 2004-es isztambuli csúcstalálkozón a NATO vezetői (azzal, hogy a záródokumentumban a Kaukázussal együtt „különös figyelmet érdemlő” övezetnek nyilvánították) megerősítették Közép-Ázsia fokozott fontosságát. Azt is elhatározták, hogy állandó összekötőt állomásoztatnak egy regionális parancsnokságon Kazahsztán fővárosában, Alma-Atában. Az összekötő elsődleges feladata a NATO regionális együttműködési és támogató programja végrehajtásának segítése. Ráadásul a csúcstalálkozón létrehozták a NATO-főtitkár közép-ázsiai és dél-kaukázusi (Örményország, Azerbajdzsán és Grúzia) különmegbízottjának tisztségét.

A NATO–üzbég biztonsági kapcsolatok összeomlása (2005. május) és a térségre vonatkozó nyugati demokratikus elképzelések körüli aggodalmak ellenére, a többi közép-ázsiai kormány változatlanul érdeklődést mutat a NATO-val folytatott együttműködés iránt. A legjobb példa erre Kazahsztán, amely kidolgozta egyéni partnerségi akciótervét, és aktívan kooperál a szövetséggel számos politikai és katonai kérdésben.

Azonban az, hogy a szövetség folyamatosan más prioritásokkal van elfoglalva – párosulva azzal a széles körben elterjedt felismeréssel, hogy a NATO nem egyhamar fog tagságot kínálni a közép-ázsiai országoknak –, csökkentette befolyását a régióban. A regionális katonai szervezetek NATO-elvek szerinti átszervezésére tett törekvések szerény eredményekkel jártak; ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy a NATO által támogatott erőfeszítések a közép-ázsiai országok fegyveres erői professzionalizmusának fokozására, segíthetnek az érintett kormányoknak abban, hogy erőszakot alkalmazzanak belső ellenfeleikkel szemben.

A Sanghaj Együttműködési Szervezettel (SCO) folytatott formális párbeszéd segítheti megerősíteni a NATO szerepét Közép-Ázsiában. Az SCO – melyet Kína, Kazahsztán, Kirgízia, Oroszország Tádzsikisztán és Üzbegisztán alkot – Közép-Ázsia legbefolyásosabb regionális csoportosulásává növi ki magát. Közép-Ázsia az egyetlen területe a világnak, ahol Oroszország, Kína és a NATO katonai alakulatai rendszeresen egymás közvetlen közelében működnek. Ennek ellenére a NATO nem rendelkezik formális intézményes kapcsolatokkal az SCO-val vagy Kínával. Miután egy időre kihűltek a kapcsolatok – azt követően, hogy a NATO harci gépei tévedésből lebombázták a kínai nagykövetséget Belgrádban, az 1999. évi koszovói hadművelet során –, a kínai nagykövet 2002 októberében találkozott Robertson NATO-főtitkárral, hogy megbeszéljék a szorosabb kapcsolatok kialakítását. A kínai diplomaták láthatóan különös érdeklődést mutattak a hadászai fejlesztésekről és a közép-ázsiai biztonságról folytatott kétoldalú tárgyalások iránt. Jaap de Hoop Scheffer 2004 júliusában azt mondta, hogy a szövetség számos közös aggodalomra okot adó területen együtt akar működni Kínával; ilyenek például a terrorizmus elleni harc, a tömegpusztító fegyverek elerjedése és a regionális biztonság fenntartása – különösen Afganisztánban és Irakban.

Azonban a kölcsönös érdeklődés kifejezésén túl, még nincsenek konkrét eredmények. Japánnal ellentétben, Kínának nincs „dialógus partnersége” a NATO-val. A Kínával kialakítandó formális kapcsolatok viszonzásaként, a NATO-országok ragaszkodnak ahhoz, hogy nagyobb hozzáférést kapjanak az SCO tevékenységekhez. Válaszul a NATO megnevezhetné az SCO-t, mint „globális partnert”, aláhúzandó a közös biztonsági programok értékességét. A javasolt kapcsolat maga után vonná a NATO–SCO együttműködést bizonyos funkcionális területeken. A témakörök, amelyek felkelthetik az SCO érdeklődését a NATO-országokkal történő együttműködésben, magukban foglalhatnák a térség szociális-gazdasági fejlődését, az energiagazdálkodást, a terrorizmus elleni harcot, a kábítószer-kereskedelem korlátozását, illetve a tömegpusztító fegyverek kérdését. A természetes és ember által okozott katasztrófák kezelésében megvalósuló együttműködés szintén megengedne egy megerősített kapcsolatot e fontos területen. Az SCO kormányai nagyobb erőfeszítéseket hagytak jóvá az ilyen típusú vészhelyzetekre a 2005. júliusi, Asztanában megrendezett csúcsértekezletükön, a záró deklaráció azon paragrafusában, amely eggyel előzi meg azt, amelyben felszólítják az Afganisztánban működő koalíció tagországait: jelöljék meg a közép-ázsiai katonai bázisok használata befejezésének menetrendjét.

Ahogyan ma látszik, a közép-ázsiai partnerekkel kialakított kapcsolatok megújítása érdekében a szövetségnek meg kell fontolni egy formális párbeszéd kezdeményezését a Sanghaj Együttműködési Szervezettel. Egy ilyen párbeszéd hasznos véleménycseréket tenne lehetővé a demokrácia és a vallásos szélsőségek kérdéseiről, miközben közös projektek indítását is bátoríthatná, az energiabiztonság, a terrorizmus elleni harc, kábítószer- és embercsempészet, valamint a tömegpusztító fegyvere elterjedése kérdéseiben – fogalmazott Richard Weitz, a washingtoni Hudson Intézetben működő Jövő Biztonsági Stratégiái Központ társigazgatója, abban az elemzésében, amelyben javaslatokat tesz a NATO regionális műveleteiben tett erőfeszítéseinek további fokozására.

Az elkövetkező években Közép-Ázsia stratégiai fontossága valószínűleg növekedni fog. Bár a régió kihívásokat hordoz a szövetség számára, egyszersmind alkalmat is kínál a szélesebb együttműködésre, amely segíthetné a NATO most folyamatban lévő transzformációját, hogy szembenézhessen a XXI. század kihívásaival.

V. L.